A firenzei fehér indafonatos díszítésű corvinák – kevés kivételtől eltekintve – Hunyadi Mátyás könyvtárának korai rétegéhez tartoznak. Amennyiben Mátyás már uralkodásának kezdeti időszakában tudatosan vásárolt könyveket, választásait nagy mértékben befolyásolhatták a Vitéz Jánosnál látott gyűjtési szempontok. Esetleg maga Vitéz is szolgálhatott számára tanácsokkal.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor. 
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Polübiosz, Historiae Budapest, OSzK, Cod. Lat. 234.

Polübiosz ( Kr. e. 201?—120), a Rómába túszként került görög történetíró, 40 könyvben írta meg Róma történetét Kr. e. 264-től 144-ig. Maga is katona és politikus lévén művét elsősorban állmférfiaknak szánta, mivel meggyőződése szerint a múlt tudása ad kulcsot a jövőhöz. Ennek megfelelően a történeti eseményeket igyekszik pontosan bemutatni, okaikkal és összefüggéseikkel együtt. Cicero Polübioszt is a „miénk”-nek nevezi (De rep. 2, 14, 27), hiszen a történetíró valódi csodálójává vált a római államberendezkedésnek. Szerinte a történelem célja, hogy valamennyi nép Róma fősége alatt egyesüljön (Hist. 1, 3, 4). Livius sokat merített a nagy előd munkájából, amelyből csupán öt könyv maradt fenn teljes egészében. Az első két könyv az első pun háborút tárgyalja, a törzsrész (3–30. könyvek) témája pedig a második pun háború. E fontos történeti munka okkal tarthatott számot a humanisták érdeklődésére. Niccolò Perotti (1430–1480) az első öt könyvet fordította le latinra, s ennek egy példánya került Magyarországra valamikor az 1460-as években.

Nem kizárható annak a lehetősége, hogy Polübiosz műve görögül is megvolt a Corvinában, ugyanis Héródianos történeti munkája és Héliodórosz Aithiopikája mellet Polübiosz is megtalálható a müncheni Bayerische Staatsbibliothek egyik 14. századi görög kódexében, (Cod. Graec. 157.), amelyet a kutatások jelenlegi állása szerint corvinának tartanak. Obszopoeusz e szöveg alapján készítette el 1530-ban Polübiosz első görög nyelvű kiadását.

A kódex finom mívű, puttókkal és állatokkal tagolt firenzei fehér indafonatos díszítésű címlapján Mátyás magyar és cseh királyi címere látható, amely az ún. „második címerfestő” munkája. A kötetben az egyes könyveket indafonatos iniciálék vezetik be. Jó állapotú bársonykötéséhez rögzítve láthatók az egykori zöld textilpántok maradványai. Mint a bársonykötéses corvinák esetében, a metszés itt is zöld-piros növényi ornamentikával kifestett, budai aranymetszés, a hosszanti metszésen a mű szerzőjével és címével: POLYBII HISTORIA. A szöveg teljesen tiszta, nem találhatók benne bejegyzések. A végére a másoló görög majuszkulákkal jegyezte be: THEÓ CHARIS KAI TÉ MÉTRI azaz: Köszönet az Istennek és az Anyának (f. 198r). A hátsó előzéklapokon olvasható possessorbejegyzések szerint a kódex a 16. században a török Ibrahim Maczar tulajdonában volt. Később a Szeráj könyvtárába került, onnan származik az első előzéklapra ragasztott franica és török nyelvű könyvtáros bejegyzés (jelzete: No. 28). 1869-ben Abdul Aziz szultán ajándékozta Ferenc Józsefnek, aki pedig a Széchényi Könyvtárban helyeztette el.

Zsupán Edina

A krétai számazású, Itáliában működő humanista, Georgius Trapezuntius (1395–1471/72) művét az „első humanista rétorikának” szokás nevezni. A szöveg meghatározó állomása volt az ún. Quintilianus-vitának a 15. század derekán, amely annak az eldöntése körül zajlott, hogy miben is áll a rétorika valódi célja. Lorenzo Valla, a nagy antik rétorral, Quintilianusszal egyetértésben azt vallotta, hogy a rétorika a „jó beszéd” tudománya. Vele szemben Trapezuntius azt az álláspontot képviselte, hogy a rétorika legfőbb célja a meggyőzés, ezt fejtette ki jelen művében is.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor. 
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A rétorika öt könyvét Trapezuntius 1433/34-ben tette közzé, megalkotva benne a klasszikus rétorikai hagyomány szintézisét, elsősorban Hermogenész, Cicero és Arisztotelész felhasználásával. Munkája igen népszerűvé vált, évszázadokig használták, elsősorban tankönyvként. Trapezuntius jelentős képviselője volt az itáliai görög humanisták ifjabb generációjának. Feltehetőleg Francesco Barbaro hívására érkezett Velencébe, de később a pápai udvar és Béssarión bíboros környezetében találjuk. Kiváló tanár hírében állt – ennek megfelelően rétorikája mellett grammaticát és dialecticát is írt – de a nyugati világ legfőképpen görög nyelvről latinra készített fordításaiért tartozik köszönettel neki. Fordítói tevékenysége az 1450-es években bontakozott ki, Arisztotelész, Démoszthenész, Platón, Ptolemaiosz, valamint számos egyházatya művét fordította latinra. Lobbanékony természete meghatározta pályafutását, számos kortársával heves szakmai vitába bonyolódott. Közülük a legjelentősebb az egykori pártogójával, Béssarion bíborossal folytatott, ún. Platón contra Aristotelész-vita, amelyben szerzőnk Aristotelész mellett tette le a voksát.

Georgius Trapezuntius: A rétorika öt könyve
Budapest, OSzK, Cod. Lat. 281.

Magyarországgal és a magyar humanizmus képviselőivel Trapezuntius az 1460-as évek második felében került kapcsolatba. Feltételezik, hogy talán a működését 1467-ben megkezdő pozsonyi egyetem tanára kívánt volna lenni. Ennek érdekében számos művét eljuttatta Magyarországra, sőt műveinek bizonyos példányait Hunyadi Mátyásnak, Vitéz Jánosnak, Janus Pannoniusnak ajánlotta. Trapezuntiust családi kapcsolat is kötötte Magyarországhoz, Kosztolányi Policarpus György, Itáliában tanult humanistánk ugyanis Trapezuntius lányát vette feleségül.

Ennek a Magyarország felé való törekvésnek az emlékét őrzi az itt kiállított kódex is. Maga a másolat már az 1460-as évek végén elkészült, minden bizonnyal Budán vagy Esztergomban. Mivel nem tartalmaz ajánlást, ezért elképzelhető, hogy oktatási célokra szánták, talán a pozsonyi egyetem számára tananyagként, de természetesen az sem kizárható, hogy a királyi könyvtár számára. 1471/72-ben azonban, amikor Vitéz János kegyvesztésével, majd halálával a hazai művelődés előmozdítását szolgáló, általa szorgalmazott kezdeményezések megtorpantak, az ezeket kiegészítő könyvprodukció is megállt, a kéziratok pedig félig készen, kifestetlenül várták a jobb idők eljövetelét. Erre a sorsra jutott Trapezuntius Rétorikájának jelen kézirata is.

Amikor körülbelül másfél évtizeddel később, 1480 körül, a nápolyi Beatrix jövetele által kulturálisan felpezsdült udvar szellemében Mátyás újjászervezte (vagy létrehozta) a budai könyvkészítő műhelyt, az Itáliából frissen érkezett miniátorok legelőször ezeket a már megírt, de kifestetlen kéziratokat vették elő, hogy mielőbb kész műveket produkálhassanak. A Trapezuntius-kéziratot valószínűleg a műhely vezetője, Francesco Castello d'Ithallico miniálta. Az Észak-Itáliából érkezett mester a lombard könyvfestészeti stílust hozta magával, és honosította meg Budán. Neki köszönhető, hogy ez a sajátos modellálással dolgozó, kissé absztrakt stílus vált a budai miniátorműhely legfőbb jellegzetességévé, amelynek évtizedekre terjedő hatása volt nem csupán a hazai, hanem általában a közép-európai könyvművészetben. A címlap iniciáléjában olvasó szerzetes látható, a körbefutó bordűrt a reneszánsz könyvfestészet tipikus motívumai, puttók, kandeláberek, növényi ornamentika tölti ki. A luxuskivitelt a gazdag aranyozát, és a kiváló minőségű ultramarin tanúsítja. A címlap alsó részének közepén Mátyás magyar és cseh királyi címere található.

A kéziratot – kor/ és sorstársaihoz hasonlóan – feltehetőleg bársonyba kötötték, metszését aranyozással, festéssel díszítették. Ebből a díszes kötésből azonban semmi sem maradt, a török pusztítás során ugyanis elsősorban a textilkötések aranyozott ezüstcsatjait tépkedték le a katonák, tönkretéve ezzel a teljes kötést.

Zsupán Edina

Hunyadi Mátyás könyvtára nem csupán klasszikus szerzők, hanem egyházatyák műveiben is rendkívül gazdag volt. Szent Ágoston Isten városa (De civitate Dei libri XXII) c. monumentális munkája a legalapvetőbb darabok közé tartozott.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor.
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Szent Ágoston, Isten városa Budapest, OSzK, Cod. Lat. 121.

A kódex 1475 és 1480 között készülhetett Nápolyban. Scriptora az utrechti Petrus de Middelburch, főminiátora a rothemburgi származású, akkoriban Nápolyban működő mester, Gioacchino de Gigantibus volt. A kötet illuminálásban - valószínűleg a nagy terjedelem miatt - további miniátorok is részt vettek. A kódex valamennyi oldala díszített, legtöbbször aranypálcák közé fogott fehér indafonatok, néha pedig rózsaszín, kék, zöld, sárga, lila színek alkotta virágos kompozíció fut a pergamenlapok bal oldalán. Számtalan indafonatos és néhány rendkívül dekoratív, fekete alapra helyezett, virágos iniciálé teszi teljessé a kódex finom eleganciáját.

A Szent Ágoston-corvina igazi különlegességét eredeti, meggyvörös bársonykötése adja, amely a legszebb a fennmaradt corvina-bársonykötések között. Szerencsés módon a kötéshez tartozó, pompás aranyozott ezüstcsatok sem pusztultak el, rajtuk két-két, egymás felé forduló delfin Mátyás zománcozott címereit fogja közre. A kódex metszését aranyozással, valamint rózsaszínnel, zölddel, kékkel színezett növényi motívumokkal díszítették, a hosszanti metszés közepén a kötet rövid címe található. Ezt a komplex, magát a kötést, a csatokat és a metszést is magába foglaló kötéstípust később budai, festett-aranyozott metszésnek nevezte el a kutatás. A Corvina Könyvtár darabjainak kötését Budán ugyanis reprezentatív okokból megpróbálták egységesíteni, az egykori mesterek alapvetően kétféle típust fejlesztettek ki, a selyem- vagy bársonykötést és az aranyozott bőrkötést.

 A Szent Ágoston-corvina jelenlegi szépségét restaurátori beavatkozásnak köszönheti. Az Isztambulból 1869-ben, majd 1877-ben hazakerült corvinák állaga ugyanis nem volt megfelelő, s ez következő száz évben Magyarországon is egyre romlott. Az Országos Széchényi Könyvtár restaurátorai az 1980-as években nagyívű programot dolgoztak ki megmentésükre, melynek során több mint tíz éves munkával sikerült a kódexek állapotát stabilizálni és visszaadni nekik eredeti szépségüket. A Szent Ágoston-corvinát is kívül-belül restaurálták, kötését, csatjait, az azokat rögzítő pántokat rögzítették, ahol kellett, kiegészítették, a pergamenlapokat pedig a műhely restaurátorai által kifejlesztett pergamenöntési eljárással pótolták. A kódex egykor kimetszett címlapja azonban természetesen így sem volt pótolható.

Zsupán Edina

 – ezekkel a szavakkal, ma 110 évvel ezelőtt hunyt el Jókai Mór.

Jókai Mór, fénykép, é. n. – Kézirattár Arckép 1125/4 – Digitális Képkönyvtár

[…] „bölcseleti doktor, a szent-István-rend lovagja, a m. tudom. akadémia igazgató-tanácsának és a Kisfaludy-társaságnak tagja, a Petőfi-társaság elnöke s volt országgyűlési képviselő, Ásvay Jókay József hites ügyvédnek és Pulay Máriának fia, szül. 1825. febr. 18. (20. keresztelték meg) rév-Komáromban”

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hatalmas életművéből máig akad (újra) felfedezni való. Leginkább csak mint regényírót ismerik, ennek a képnek a kialakításához nagyban hozzájárult kritikusainak, monográfusainak egyoldalú ítélete, vagy kényszerű egyszerűsítése és kultikus beszédmódja is. Pedig minden műfajban alkotott, a regényeken kívül írt drámákat, verseket, hírlapi tudósításokat, tárcákat, az országgyűlés tagjaként politikai beszédeket és operalibrettót is. Az utóbbi időben több, Jókai műveit új olvasatokban feldolgozó kötet is megjelent.

„Bízvást kérdhetem tehát, melyik Jókait rajzoljam? A tarokkozó bácsit a klubból, vagy a kokárdás nyalka ifjút, aki 1848. március 15-én a nép előtt forradalmi szónoklatot tart? Ahhoz a Jókaihoz nyúljak, aki merengve jár kampós botjával hálóköntösben rózsái közt? Úgy képzeljem-e el, amint a cercle-nél egy finom udvaronc gesztusaival cseveg a királynéval? Mind ismerem a különféle Jókaikat; látom lelki szemeimmel a köhécselő pápai diákot és látom az udvarias aggastyánt, aki utolsó útján Abbáziából jövet álmosan, fáradtan őgyeleg a túlzsúfolt kocsi folyosóján egész éjjel, mert nem jut számára ülőhely a fülkében, hol hozzátartozói alusznak; látom egy helyütt gyermekiesen önzőnek, másutt apostolian nagylelkűnek, csodálatba ejt a szerénysége, de ismerem őt úgyis, mikor önérzetesen mutogatja vendégeinek: »Ebben a karszékben szoktam ülni írás közben, ezzel a tollal írtam meg a 'Szerelem bolondjai'-t.« Nos, hát melyikhez nyúljak a Jókai Mórok közül?”

Mikszáth Kálmán: Epilog, részlet – In: Uő.: Jókai Mór élete és kora – Magyar Elektronikus Könyvtár

Klasszikus retorikai műveltsége, rajztudása, nyelvismerete mellé nem csak szorgalom és nagy munkabírás, de széleskörű érdeklődés is társult.

„Bírja a munkát, mert örömét találja benne; életmódja juttat reá időt. Gyermekkora óta mindennap hajnalban kel fel és dolgozik tíz óráig; azután jönnek, mint maga mondja: a «nobile officiumok». Egy nyomtatott ívet is megír egyhuzamban. Egyszerre több munkán szokott dolgozni s egynek a fáradságát úgy pihen ki, hogy másra tér át. Volt súlyos beteg is, vért hányt, de ő ebben az állapotban is írt. Egyébiránt egészséges szervezete van; tornázik, kitűnően lő és vív. Két párbaja volt, mint szerkesztőnek: az egyik kardra ment Bulyovszky Gyulával, a másik pisztolyra Pulszky Ferenczczel; amaz az ellenfél megsebesülésével, emez minden baj nélkűl végződött. Művészi ügyessége nemcsak a rajzolásban és festésben tünt ki, hanem a műfaragásban is. Senkitől sem tanulta, de pompás dolgokat csinál fából, elefántcsontból. Fogságában felesége mellképét faragta ki hársfából meglepő hűséggel. Mint igazi költő rajong a természetért. 1853-ban a Svábhegyen megvett egy több holdas puszta telket. Ebből a sivár helyből gyönyörű kertet, szőlőt csinált ő maga, házat épített és egész kis gazdaságot rendezett be rajta. A gyümölcstenyésztés egyik szenvedélye; a siker e téren büszkesége.”

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Magyar Elektronikus Könyvtár

Munkásságával nagy mértékben hozzájárult az irodalom és a színház népszerűsítéséhez és a színvonalas sajtó megteremtéséhez.

„A népszerű és értékes közötti szakadék tehát kiszélesedett a forradalom után, és a tollforgatók többsége számára áthidalhatatlannak bizonyult. Jókai azonban a kivételek közé tartozott. Számára ilyan szakadék egyszerűen nem létezett, munkái egyszerre tettek eleget a népszerű és az értékes követelményének.”

Szajbély Mihály: Jókai Mór, Kalligram, Pozsony, 2010., 119. – Törzsgyűjtemény

Jókai Mór és Laborfalvi Róza, fénykép, a verzón olvasható bejegyzés szerint: „1873 aug. 29.” – Kézirattár Arckép 1126 – Digitális Képkönyvtár

A szabadságharc alatti és utáni, nyilvános és magánéleti döntéseivel, szerepvállalásával, írásaival fokozatosan és biztosan alakította ki a „nemzet költőjének” státusát. Nagy szerepe volt ebben első házasságának is, amelyet az ünnepelt színésznővel, Laborfalvi Rózával kötött. Feleségének 1886-ban bekövetkezett halála után, fogadott lánya segítségével talált új életformát magának.

„Róza ráérzésének vagy épp érzékenységének köszönhetően az átmeneti, nehéz időben megjelent az imázsváltó írófejedelemnek – a sajtóban is bőven taglalt – szinte a nyilvánosság előtt zajló magánélete, amely folyamatosan fenn tudta tartani a nemzet költőjének apoteózisát, amíg újra visszatért az erő a regényírói ujjakba.”

Császtvay Tünde: Szalon-Garnitúra. Az epreskerti Jókai-szalon és Feszty-szalon, részlet – In: Budapesti Negyed 46. (2004/4)  – Elektronikus Periodika Archívum

Második, a szintén tehetséges színésznő Nagy (Grosz) Bellával 1899-ben kötött házassága valódi botrányt keltett, addig hozzá közelálló rokonaival is megromlott a viszonya. Élete utolsó éveit ez a kettősség jellemezte: a nyugodt családi élet, amelynek védelme ugyanakkor a nyilvánossággal való folytonos harcot jelentette.
1903 novemberében Nizzába utaztak, ahonnan a következő év áprilisában tértek haza. Ezen a visszaúton betegedett meg Jókai, és a gondos ápolás ellenére május 5-én elhunyt.

Jókai Mór és Nagy Bella a Vasárnapi Újságban 1899-ben – Digitális Képarchívum

„Utolsó szívdobbanásait egy egész nemzet figyelte lélegzetvisszafojtva—királytól le az egyszerű földmívesig. Amikor beteg lett, a külvilág napról napra fokozódó aggodalma egyre tudatosabbá tették bennem az érzést, hogy a beteg, akit ápolok, nemcsak az én élettársam, nem egyszerű haladnó, hanem mindenki más fölött messzelátszó óriás.”

Jókai Mórné Nagy Bella emlékirata, Közli Láng József – In: ITK 1975. 79. évf. 3. füzet 354–377. – Elektronikus Periodika Archívum

–––

„Május 9-én szürke tavaszi délután, aminőket Turgenyev szeretett, a felhők mögött bujkáló napfénynek részint jelenlétében, részint távollétében volt a Jókai temetése a Múzeum előcsarnokából. Onnan vitték ki koporsóját, ahol a Kossuthé állt ezelőtt néhány évvel. Nagy temetés volt az állam költségén, aminőt csak a magyarok tudnak rendezni a legnagyobbjaiknak. Jelen volt a király Apponyi udvarnagy által képviselve, ott álltak a koporsó körül a rokonokon kívül a miniszterek, az ország nagyjai, zászlósai, a parlament tagjai, a vármegyék és a városok küldöttségei ahogy ez lenni szokott. Tizenkét nehéz szekér görnyedezett a koszorúkkal a halottas kocsi után. Ilyen pompával viszik a kiégett napot, hogy elássák a földbe. Csak lassan lépkedve haladhat előre a halottaskocsi a maga tizenkét virágerdejével a meghatott tengernyi tömegek közt, kik elállják az utakat, ágaskodnak, tolakodnak, hogy csak egy csücskét láthassák a koporsónak, amelyben Jókai... vagy néha úgy rémlik, hogy nem is ő, de a saját regényeinek közös hőse vonul ki végleg a világból. Egész sora beszélt a szónokoknak bent a Múzeumban, valamint a nyitott sírnál künn, s hogy ne hiányozzék semmi, ami még a halottnak jó lehet, az utolsó szónok, a komáromi Tuba János egy láda komáromi földet is hozott magával, amit a sírba lebocsátott. Aztán ráhányták a földet és egy kis púp keletkezett azon a helyen. Egy hegycsúcs ellenben eltűnt egy másik helyen.”

Mikszáth Kálmán: II. rész, Tizennegyedik fejezet. Az éj, részlet – In: Uő.: Jókai Mór élete és kora – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jókai Mór síremléke a Kerepesi temetőben. – A síremléket 1929. június 2-án avatták fel. – Digitális Képarchívum

Patonai Anikó Ágnes 

Ma 105 esztendővel ezelőtt született és az idén 70 évvel ezelőtt hunyt el Radnóti Miklós költő, műfordító (Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) a holokauszt egyik magyar áldozata.

Radnóti Miklós arcképe – In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.”

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mindössze 35 évet élt költőnek, a Nyugat ún. harmadik nemzedéke egyik jelentős tagjának születési körülményei és halála egyaránt megrendítően tragikus volt: édesanyja és ikertestvére meghalt születésekor, s hogy életét két „halott árán” nyerte végigkísérte egész sorsát. 1937-ben így írt erről egyik költeményében:

„Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.”

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

Valamivel később, harminc esztendős kora körül (1940) Ikrek hava című prózai művében, lírai hangvételű önéletrajzában az önvádról is beszél: „Te maradtál meg? vagy a másik? Megölted őket.”

Radnóti Miklós: Ikrek hava, címlap, [Budapest], Almanach kiadó, [é. n.] – Törzsgyűjtemény

12 éves volt, amikor édesapja is meghalt. Csak ekkor derült ki számára, hogy az asszony, akit anyjaként szeretett, „csak” a nevelőanyja, Ágika pedig a féltestvére.

„– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.
– Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!
– Hogy halt meg? Miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét.
– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.
– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam és a kezem ökölbe szaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!
– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.
– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.
– És?
– Mit és?
– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?
–Azért – töröl ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni –, de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!”

Radnóti Miklós: Ikrek hava [napló a gyerekkorról], részlet, Budapest, Magyar Helikon, Szépirodalmi. Kiadó, 1969 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Ezt követően gazdag textilkereskedő nagybátyja nevelte Radnótit, majd egy csehszlovákiai textilipari főiskolán tanult, de csak elszenvedte kereskedelmi tanulmányait. Hazatérve nagybátyja textilkereskedésében dolgozott. Gyötrelmes két év volt ez számára. Végül különbözeti érettségi letétele után magyar–francia szakra jelentkezett. „És felmerül bennem a tanárság gondolata. Menteni akarom a költőt az élettől. Ez a két mesterség nem összeférhetetlen. Azt hittem akkor még, hogy kaphatok katedrát.” – írta később önéletrajzi írásában. De a numerus clausus (1922) miatt nem vették fel a budapesti bölcsészkarra, csak Szegedre. Amikor elkezdte tanulmányait, már egykötetes költő volt. 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő című kötete.

Radnóti Miklós: Pogány köszöntő, borító; [Budapest] Kortárs kiadása, 1930. – Törzsgyűjtemény

Radnóti egész pályáját végigkísérte a sorssal való tudatos szembenézés gondolata és ennek sokrétegű kifejezése. Már a harmincas évek költeményeiben többször találkozhatunk azzal a halálraítéltség-tudattal, amit később így fogalmazott meg Juhász Ferenc:

„És nem tudta senki úgy ezt, olyan pontosan, konokan, keményen, tisztán, olyan megmásíthatatlan áhítattal és boldog iszonyattal, olyan makacs meg-nem-adással és pontos könyörtelenséggel, olyan kegyetlen egyszerűséggel, rejtelemtelenűl, olyan dacos tisztasággal és merengő komolysággal, mint ő”[…]

Juhász Ferenc: A boldog halálraítélt, részlet – In: Uő.: Versprózák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 – Törzsgyűjtemény 

A Mint a bika című 1933-as versében a lírai én a veszélyre „fölszagoló” bikához hasonlítja magát, amely „[…] ha megjön az óra, küzd/ és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda.” Majd a vers zárlatában: „Így küzdök én is és így esem el majd,/ S okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.” Az Első ecloga híres sorai pedig a Radnóti költészetében oly gyakori élő fa képével jelenítik meg a sors vállalását.

„Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.”

Radnóti Miklós: Első ecloga, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt, borító; [Budapest] a Nyugat kiadása, 1936  – Törzsgyűjtemény

Háromszor hívták be munkaszolgálatra. Naplója szerinti „tábori könyvtára” a „Károli-Biblia” és Arany János hat füzetnyi válogatott költeményei voltak.

[1942. július 7.] – „[…] H. tizedes motoz, hallom, hogy halkan szitkozódik, »hogy lehet valakinek ennyi kacatja!« »Forduljon meg!« Megfordulok. »Ez mi?« »Arany János költeményei, az a Toldi például« »Minek?« »Olvasni.« A Toldi szerelmének már leszakította kotorászás közben a címlapját, látom. Tűnődik, majd elviszi megmutatni. Csikorgatom a fogam.”

Radnóti Miklós: Napló, részlet,[sajtó alá rend. Radnóti Miklósné] Budapest, Magvető, Bratislava, Madách, 1989 – Törzsgyűjtemény 

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatra hívták be. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban még számos remekművet írt: pl. a két utolsó eclogát és a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verseket. Innen indították el utolsó útjára 1944. szeptember 17-én. Noteszébe, az ún. Bori noteszbe (melyet ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban őriznek), beírt verseit a tömegsír exhumálásakor a már bomló test viharkabátjának zsebében találták meg benne öt nyelven az alábbi szöveggel:

„Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót. Hogy jutassa el Magyarországra, Ortutay Gyula dr. egyetemei magántanár címére.”

[Radnóti Miklós] Bori notesz, hasonmás kiadás Ortutay Gyula kísérőtanulmányával, Budapest, Helikon Kiadó, Szépirodalmi Kiadó, 1985 – Törzsgyűjtemény

A még maga összeállította, s utóbb utolsó verseivel bővített posztumusz kötete, a Tajtékos ég 1946-ban jelent meg.

Radnóti Miklós síremléke a Kerepesi (Fiumei úti) temetőben. 2014 februárjában ide, a férje sírjába temették el a 102 esztendős korában elhunyt Gyarmati Fannit. – Digitális Képkönyvtár

én megneveztem gyilkosaimat
szelíden pontosan és jóelőre
(de bosszú nélkül)
mint Hölderlin a Föld virágait
(hiszen ők is e Föld virágai)

de ti is rájuk ismertek-e még
e mai karnevál forgatagában
a testhezálló új bőr-álruhákban
a fejre húzott harisnyák alatt

szelíden pontosan és még időben
(de bosszú nélkül)

Somlyó György: Radnóti rondója – In: Uő: Palimpszeszt, Budapest, Orpheus Kiadó, 1990  – Törzsgyűjtemény

–s–

Május – másként pünkösd hava vagy tavaszutó, régi székely elnevezése szerint pedig ígéret hava – sokak szerint a legszebb hónapunk. Május a virágzás hónapja. A május elején született Radnóti Miklós (1909) Naptár című költeményének májusra vonatkozó sorai adták a címet a hónapot köszöntő bejegyzésünkhöz.

Tavaszi álom – Digitális Képarchívum

„A »május« hónapnév eredete igen zavaros. Eredetileg volt egy görög Maia istennő (a szó maga görögül »anyókát” vagy »dajkát« jelent), akinek Zeusszal volt viszonya, s ebből született Hermész isten. Aztán volt külön a rómaiaknak is egy Maja nevű istennőjük, Vulcanus isten neje, a tavaszi termékenység istennője. Végül volt egy »deus Majus« istennév, ez a »magnus« (nagy) szó fokozásából eredt, és »hatalmas, nagy istent« jelentett, vagyis Juppiternek volt a mellékneve. A Julianus naptárreform idején, ahogy a márciust Marsnak, az áprilist Venusnak, ugyanúgy a májust Juppiternek szentelték, s elnevezték »mensis Majus«-nak. A hozzáfűződő rituálék azonban a két termékenységi istennő kultuszához kapcsolódtak. Így például a római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét elnevezték »majalis«-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális« fennmaradt. Maja istennő neve különben egy más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis »Majestá«-nak (a görög »megista« = legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró »majesta« címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában »fenséges« fogalmakra is kiterjesztették. Ez újra egyik példája a címek devalvációjának.

Supka Géza: A futó évek margójára, részlet – In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek – Magyar Elektronikus Könyvtár

[Május ] – „Kalendarium, es az ielen valo…”, 1583 (RMNY 503). – Digitális Könyvtár

„Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyült a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sürü méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körűl, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.”

Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag, részlet – In: Uő.: összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2003 – Törzsgyűjtemény 

Orgonavirágzás – Digitális Képarchívum

„Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?”

Tóth Árpád: Május, részlet – In: Uő.: összes verse – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts!”

Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag, részlet – In: Uő.: összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2003 – Törzsgyűjtemény 

Nefelejcs – Digitális Képarchívum

„Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre. Az igazi májusi dallam mélyebb, s egyáltalán nem érzelgős. Van benne valami a földrengésből. De van benne valami a halál neszéből is. Félelmes hónap. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival, lehetőleg elbújnak vagy elutaznak előle. […]
A májusi ünnep pogány és harsány. Minden lármázik, mondani akar valamit. A levegő már korán megtelik pezsgő, fanyar illatokkal, barbár fénnyel, egy ókori ünnep kegyetlen, vakító fényességével. Van májusi öngyilkos, ahogy van májusi gyöngyvirág, májusi rántott csirke. Az ember tehetetlenül menekül e támadás elől a civilizáció bástyái mögé. Májusban nem lehet könyvet írni. Olvasni is alig. Minden élet személyes, értelem ellen való támadásnak érzi e sugarakat és illatokat.”

Márai Sándor: Május, részletek – In: Uő.: Négy évszak, [Budapest], Helikon Kiadó, 2000 – Törzsgyűjtemény 

Gyöngyvirág – Digitális Képarchívum

„Gyöngyvirággal virágzik a hegy alja,
De szép kislány lakik itt a szomszédba!
A szememet mégse merem rávetni,
Mert az anyja nem engedi szeretni.”

[Gyöngyvirággal virágzik a hegy alja…], részlet, magyar népdal – In: Magyar népdalok, [Szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula], [Válogatta és jegyzetekkel ellátta Katona Imre], Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Májusi apró színvilág – Digitális Képarchívum

„Szinte sercent, hogy nőtt a fű,
Zengett a fény, tüzelt a Nap,
Szökkent a lomb, virult a Föld,
Táncolt a Föld, táncolt az Ég
S csókolt minden az Ég alatt
S csókolt minden az Ég alatt.”

Ady Endre: Májusi zápor után, részlet – In: Uő.:összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

A születésnapi poszt végén felvillantottuk a folytatás ígéretét: „Következik: Egypercesek idegen nyelven”. – A beérkező kéréseknek eleget téve viszont úgy döntöttünk, hogy Örkény munkásságának kevésbé reflektorfényben lévő elemeire koncentrálunk, s így az egypercesek fogadtatását is beágyazzuk egy nagyobb tematikába, természetesen megspékelve mondandónkat jó sok Örkény idézettel:

Örkény István az 1930-as években, fotó, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Örkény nem véletlenül idézi oly sokszor Renard-t. Még magánleveleiben is emlegeti a francia írót. Az ötvenes évek elejéről származik a következő, akkori feleségének, Nagy Angélának írott levélrészlet:

„Az egész irodalomtörténet csak egy hozzám hasonló írót tart számon, Jules Renard-t, aki sosem csalta meg a feleségét és egyébként is majdnem olyan aranyos volt, mint én…”

In: Örkény István: Levelek egypercben. 1996. 94. – Törzsgyűjtemény 

Nemcsak rá, hanem több más francia szerzőre is támaszkodik, amikor „egyperces” novellákat említ meg, mint példaadó szerzők műfaját. Fiatal korától kezdve gazdag és erős francia kötődései voltak, mind olvasmány, illetve fordítás szintjén, mind pedig életrajzi vonatkozásaiban. E háttérinformáció segítségével talán könnyebb felvázolni Örkény franciaországi sikereit és bemutatni a francia recepció gazdagságát.

1938-tól egészen a világháború kitöréséig tartózkodik Párizsban, ahol megélhetés gyanánt fogpótlékokat árul fogorvosoknak. Ebből az időszakból és erről az időszakról szóló írásai Párizsi novellák cikluscímmel kerültek később kötetbe. (Örkény István: Novellák 1-2. 1998. 1. kötet: Püspökkenyér /1941/ 154–-160., Dionysos (1941) 161–168., 69, Rue du Cardinal Lemoine /1979-es előszó a Hová siettél? című novellához/ 169., Hová siettél? /1939/ 170–180., Búcsú /1946/ 181–191., Párizs, Isten hozzád! /1963/ 192–193.) Hazatérte után sem szakad meg kapcsolata a francia irodalommal és az emigrációval. Utóbbi majd az 1956-os eseményeket követően kap ismét nagyobb hangsúlyt, amikor elítélt barátai és szerzőtársai közül büntetésük letöltése után többen Franciaországba disszidálnak. Többek között akkor megy Párizsba az Egyperces novellákat később franciára fordító Tardos Tibor is.

Mindezeken túl Örkény lefordította a francia irodalom számos remekét. Nevéhez fűződik többek között Laclos Veszedelmes viszonyok, Cocteau Rettenetes szülők és Dumas memoárjainak fordítása. (Laclos, Choderlos de: Veszedelmes viszonyok. Bukarest, Kriterion 1973.; Cocteau, Jean: Rettenetes szülők. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1963.; Dumas, Alexandre, père: Emlékeim. Budapest, Európa Kiadó 1966. Ennek a kötetnek nemcsak fordítója volt, hanem az utószót is ő írta a műhöz.)

Örkény szerint:

„A fordítás nálunk írói hagyomány: úgyszólván mindenki igyekszik legjobb erejéhez mérten fordítani, különösen költőink, a legnagyobbak is. Sőt szent hagyományunk, hogy éppen a fordításba adjuk erőnk legjavát. Nálam a fordítói munka teljesen alkalomszerűnek mondható. Mindig valamelyik kiadó jelentkezett, hogy ezt és ezt a művet szeretnék kiadni, vállalom-e a fordítását. És – bevallom – válogatás nélkül vállaltam. Mostanában ugyan nem szorulok rá anyagi okokból, de vállalnám ma is, mert mindenkitől lehet tanulni, és én rengeteget tanultam fordítás közben. (…) Például Cocteaut-t nem volt könnyű fordítani, de szerettem azt a munkát. És még Dumas-tól is lehetett tanulni, nem is beszélve legkedvesebb fordításomról, amivel persze a legtöbbet is dolgoztam, mert nagyon nehéz volt, Choderlos de Laclos-nak a Veszedelmes viszonyok című regényéről.”

Rácz-Székely Győző: A színház: mesterség. Könyvtáros, 1974/3. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 241–248. 246. és 247. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt személyes barátság fűzte Aragonhoz és a Macskajátékot franciára fordító Vercorshoz. (Vercors a Hamleten és az Oidipuszon kívül csak Örkény művét fordította le franciára. Chat! Tragi-comédie en deux parties. Paris, Gallimard 1974.)

Chat! Chat! – A Macskajáték külföldi előadásának plakátja, Brüsszel, 1974, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Vercors (1902–1991) és Örkény barátsága 1972-ben kezdődött, amikor a magyar származású francia író olvasta a darabot a New Hungarian Quarterly-ben angolul. A fordítás el is készült, de a darab első bemutatója nagy bukás volt – állítólag – a rendezés miatt. A Macskajáték mellett a Tóték drámaváltozatát, a Rózsakiállítást, a Glóriát és az egyperces novellák egy részét fordították le franciára. Párat felvillantva:

La famille Tot. Pièce adaptée par Claude Roy. Paris, Gallimard 1968. (A Théatre du monde entier sorozatban.) Minimythes. Nouvelles choisies, traduites et préfacées par Tibor Tardos. Paris, Gallimard 1970. Chat! Tragi-comédie adaptée par Vercors. Paris, Gallimard 1974. Soeur Gloria. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1983. Floralies. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1984.

Vercor adapte la piece d' un resistant Hongrois, [Vercors adaptációjáról], újságkivágat; magántulajdon, é. n. – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Ahogy Örkény fogalmazta egy interjúban:

„A hazája problémáit ábrázoló magyar íróban is él az álom, hogy írásainak érvénye túlmutat a helyi kereteken. Ha írásait lefordítják, ez az ő számára azt jelenti, hogy áttöri az elszigeteltséget. Nekünk, magyaroknak pedig külön öröm, ha műveinket franciára fordítják. A magyar irodalom mindig szorosan kötődött a francia irodalomhoz, ha tehát műveinket franciára fordítják, ez annyit jelent, hogy forrásainkkal, mestereinkkel találkozunk. Ez komoly kihívás számunkra! Meg aztán itt van a francia nyelv irgalmatlan előnye: itt nem lehet kifejezni semmit, ami homályos vagy zavaros. Halálos veszély ez a mi számunkra, hiszen a nyelv logikája könyörtelen. De ha a próbát megálljuk, ha a fordítás sikerült, az munkánk kétszeres dicsérete.”

Válasz Jean Tailleur francia kritikusnak arra a kérdésére, hogy mit jelent számára, ha lefordítják más nyelvekre a műveit. – Les Lettres Françaises, 1970. október 28. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 205/206. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt drámáin keresztül ismerte meg a francia közönség. Elsőként a Tótékat fordították le, majd mutatták be Párizsban, 1968-ban. Bár Örkény szerint nem volt átütő siker, a Gaîté Montparnasse-ban kilencven előadást megélt, és folyamatosan játszották a Théatre du Gymnase-ben is. A hivatalos elismerést ezért a darabjáért 1970-ben kapta meg: október 27-én elnyerte a 17. alkalommal kiosztott, Xavier Forneret-ről elnevezett „Fekete Humor Nagydíjat”. (Grand Prix de l’Humour Noir Xaver Forneret)

A Fekete Humor Nagydíja, 1970, Franciaország. A fotó 2009 májusában készült az író lakásában, magántulajdon, fotó: Török Máté – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

A díjat azzal a céllal alapították, hogy felhívják a közönség figyelmét a fekete humorról tanúskodó eredeti művekre. Az ilyen művek – az egyik zsűritag, Tristan Maya szerint – „a sarokbaszorítottak visszavágása”. A döntéshozók közé a kortárs francia irodalom írói, kritikusai, irodalmárai tartoztak, pl. Hervé Bazin, J.-P. Chamont, Jean Breton, Anatol Jakovsky. (Örkény István: Drámák I. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1982. 475.) Akár kötete jelent meg Örkénynek franciául, akár darabjait mutatták be, a kritikák, ismertetések vagy interjúk kérdései között általában megemlítették Jarryt, Michaux-ot, Queneau-t, a kelet-európai groteszkség kapcsán Mrožeket, az elődök tekintetében pedig legfőképpen Kafkát. (Claude Bonnefoy: Örkény borotvaélen. La Quinzaine Litteraire, 1970. október 1–15. Fordította: Szántó Judit. In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 207–211. 207.)

Így nyilatkozott erről:

„Stílusom „groteszk”. Van benne egy kevéske Ionesco (ami az abszurdot és a gondolat elsőbbségét illeti), egy kevéske Giraudoux (a költőiség szempontjából) és egy kevéske Kafka (a tragikum révén). Ők az én „rokonaim”.

Interjú a Le Soir című brüsszeli lapban 1974. január 18-án. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 211–214. 212. – Törzsgyűjtemény 

Következik… az egypercesek recepciója.

Kötél Emőke