Íróként, költőként, képzőművészként, lapszerkesztőként, tipográfusként és irodalomszervezőként egyaránt egyedülálló jelentőségű személyiség a magyar irodalomban. Munkássága szorosan összefonódott a magyar avantgárd mozgalom történetével. A magyar avantgárd valamennyi jelentősebb folyóiratát ő indította és szerkesztette, és a mozgalom szinte összes jelentős alkotójára hatott: műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat is. Nevéhez fűződik az aktivizmus programjának meghirdetése, amely az avantgárd magyar változata volt.

Tihanyi Lajos: Kassák Lajos, 1918 (festmény) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Munkanélküli gyári munkásként 1909-ben gyalog bebarangolta Európát. Egészen Párizsig eljutott, s az ott tapasztalt pezsgő kulturális élet, a modern művészeti világ forrongása magával ragadta. Már korábban is írogatott, hol Petőfi, hol a nyugatosok modorában, de hazatérve már tudatosan írónak készült. Tudását autodidaktaként gyarapította, s szellemi fölemelkedését kemény jellemének és hatalmas munkabírásának is köszönhette. Vándoréveire is visszaemlékezve közölte 1929-ben, majd 1935-ben a Nyugatban azt az írását, amelynek végleges címe Csavargók, alkotók lett.

„Jó néhány évvel ezelőtt olvastam a lapokban, hogy Stuttgartban megtartották a csavargók világkongresszusát. A híradások szerint éppen olyan rendszer alapján dolgozott ez a furcsa gyülekezet, mint a diplomaták vagy tudósok kongresszusai. Egy évek óta fennálló egyesület elnökkel, tisztikarral és propagandaújsággal készítette elő a tanácskozást, melynek előadói voltak, s programjával az egész világ csavargóinak helyzetmegjavítását célozta. Hová jutott a világ?!
A csavargók törvényesíteni akarják törvényenkívüliségüket. Azok az individuumok, akik a saját életük leélését csakis a társadalom keretein kívül tudják elképzelni, segítséget kérnek, sőt követelnek a társadalomtól különvalóságuk kellő kihangsúlyozásához, dologtalanságuk táplálásához, életnívójuk általános megjavításához. Mi ez? A csavargók öntudatosodása? Ezek az önkéntes száműzetésben élők felismerték szörnyű »osztályhelyzetüket«, s mint társadalmi lények követelik társadalmi jogaikat? Ha így lenne, ez is eléggé furcsának tűnhetne a dolgozó, a társadalom szociális törvényeit magukra kötelezőnek tartó vagy éppen ezeknek a törvényeknek kiszélesítését és precízebbé tételét követelő emberek előtt. De nem is így van.”

Csavargók, alkotók – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1915-ben A Tett címmel megindította a magyar avantgárd első folyóiratát. Innentől számítjuk a magyar avantgárd mozgalmainak kezdetét. A lapot a 16. szám után „a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt” betiltották. Kassák alig másfél hónap múlva újabb avantgárd folyóiratot indított MA címmel, melynek működését a Tanácsköztársaság idején mint „a burzsoá dekadencia termékét” szintén betiltották. A lap története Kassák bécsi emigrációja idején tovább folytatódik, amikor a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált, teret nyitva a képzőművészetnek is. A húszas években Kassák számos képverset és kollázst, és saját elnevezésével élve, ún. képarhitektúrákat alkotott.

Kassák Lajos: Képarchitektúra V. 1922–1923 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A MA által meghirdetett aktivizmus nem jelentett művészeti programot: sem esztétikai, sem módszertani, sem tematikai tekintetben nem tartalmazott semmiféle megkötöttséget. Elsősorban a művész elkötelezettségét jelentette a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassáknak és követőinek társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig élesen pacifista volt. Kassák maga ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve. Mivel az aktivizmus címkéje és társadalmi ideológiája állandó maradt, esztétikai tartalma viszont folyvást változott, a MA az avantgárd folyóiratok között szinte egyedülállóan tíz évfolyamon át fenn tudott maradni.
Kassák az Egy ember élete című monumentális önéletrajzát 1924-ben kezdte közölni a Nyugat. A ló meghal, a madarak kirepülnek című legismertebb poémája, lírai eposza (1922) pedig újfajta versnyelvet valósított meg, mely a véletlenszerűséget (dadaizmus) a merész asszociációkkal (szürrealizmus) vegyíti.

„Bécsben 3 napig az utcán aludtunk
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni
kezd a tetvektől
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök-
zsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött
velünk az ürben arany mértföldlábakon
higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha
a vörös nem vörösebb mint a fehér
s ha mégis mi azért mentünk”

Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Kassák 1926-ban hazatérve az emigrációból Illyés Gyulával és Déry Tiborral közösen megindította a Dokumentum című folyóiratot, amely azonban a közönség érdeklődése hiányában hamar megszűnt. Még az emigrációban jelent meg Az új művészet él című aktivista-konstruktivista írása, melyet egy évvel később a kolozsvári Korunk külön kötetben is kiadott. 1928-tól 1938-ig pedig Munka címmel szerkesztett lapot, amely a munkásművelődés ügyét tűzte zászlajára.

Kassák Lajos dedikált portréja (Pécsi József felvétele) Budapest, 1928 – Színháztörténeti Tár: KC XVI 33

Kassák kései, klasszicizálódott lírája is nagy erejű. Munkássága utolsó évtizedeiben ismét konstruktív képépítési elveket alkalmazott festészetében. Életműve reneszánszát élte az 1960-as években, az avantgárd iránti érdeklődés általános felélénkülésének idején. Egymást követték külföldi kiállításai. Halála után örökségét elsősorban emigráns körök, főként a párizsi Magyar Műhely vitte tovább.

„De ekkor jött – K a s s á k L a j o s
(a peremekre szorult európa-ritmus)
és
átszáguldta a késést!
Az ő lábnyomaiból ihattuk
az európa mámort!
S az avant-garde-dal rohanó idők
hősei így lehettünk:
Kemény, Vasarely, Schöffer
és annyian még
az élvonalba robbanó utódok! ...
Én így látom:
ez volt Kassák Lajos!
Magyarok! Hej!
Jelen-vonalon túl és innen
– ne feledjétek soha el!”

Tamkó Sirató Károly: Kassák Lajos. Részlet. In. Tamkó Sirató Károly összegyűjtött versei, [Budapest], Alfa, 1993– Törzsgyűjtemény 

M. J.

Március 21-én visszakerül a Kalocsai Főszékesegyház Könyvtárába az a 15. századi Velencében nyomtatott különleges ősnyomtatvány, amiről sokáig az gondoltuk, hogy az OSZK tulajdona. 

• Mi köze van egy 15. századi francia domonkos szerzetesnek Grősz József (1887–1961) kalocsai érsek koncepciós peréhez?
• Hogyan kapcsolódik egy Szent Tamás-kommentár az Államvédelmi Hatóság mocskos módszereihez?
• Miért kell eltüntetni 15. századi bejegyzéseket egy régi könyv lapjairól a 20. század elején?
• Miért ajándékoz egy különleges régi könyvet az ÁVH az Országos Széchényi Könyvtárnak?
• Hogyan dolgozik egy könyvnyomozó?

Farkas Gábor Farkas kétrészes írásából tegnap  kiderült, hogy mikor és milyen körülmények között került a nemzeti könyvtárba a kalocsai ősnyomtatvány. Tovább követheted a nyomozás történetét.

FRISSÍTVE!! 2014.03.27.
Megtaláltuk az archívumban a március 21-én Kalocsára visszakerült ősnyomtatványról lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Eddig tévesen azt gondoltuk, hogy elvesztek ezek a maradványok. 

2. rész

A restaurálással tűnhettek el végleg a régi raktári jelzetek is. A régi jelzetelés segíthetett volna az azonosításban, hiszen logikus volt a kiosztása. Ezt olvashatjuk a kalocsai kötetek szennylapjain: [ceruzával] I. kötet: „G3 4.3”; II. kötet „G3 4.4” IV. kötet „G3 4.6” vagyis az OSZK kötetének az elején a következő szám-betű kombinációnak kellett lennie: „G3 4.5”. Ugyanez megfigyelhető egy későbbi vörös ceruzával írt jelzetelésre: I. kötet „V4 3-4” II. kötet „V4 3-5”; IV. kötet „V4 3-7”, vagyis a 3. kötetben (OSZK) a következőnek kellett lennie: „V4 3-6”. A restaurálás során megsemmisült a 18. századi aranyozott gerincfelirat is. A már idézett jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk: „ID CAPR DEFEN D. T. DA Q TOM III. 1483”. Valójában ez szerepelhetett a gerincen a többi kötet analógiájára: „IO CAPR DEFEN D. T. AQ. TOM. III. 1483”. Mivel ez a legvékonyabb kötet a négy közül, így tovább kellett rövidíteni a gerincre írt szöveget. Az első kötet gerincén ma is ez – valamivel hosszabb szöveg – szerepel: „IO CAPREOLI DEFENSIO D. THOMAE AQ. TOM. I. DE AO 1483”.

Capreolus első kötetének 18. században restaurált gerince raktári jelzetekkel

Ugyanakkor megerősíti a kötetek összetartozását az OSZK példányában is található egyedi ornamentikájú tollrajz az a2-es és a t8-as levél rektóján, illetve hasonló geometria díszítések az 1–3. kötet alsó metszésénél. Winkler Pál kalocsai könyvtáros 1910-es kéziratos céduláján a következőt olvashatjuk: „Présölt díszítéssel megrakott fatáblás kötésén a II. és III. kt. mintázata egyezik az I. és IV. köteten másféle.” Valamint megemlítette a példányok díszítését is: „Rubrikált példány az I, II, és III. kt. elején tollrajzzal díszített kék és vörös színre festett nagyobb, azután egyszerűen vörösre festett kezdőbetűkkel.”

Capreolus első kötetének díszítése

Rozsondai Marianne könyvtörténész szakvéleménye szerint is egybetartozott a négy kötet: „Nem lehet puszta véletlen, hogy a Kalocsán őrzött négy kötetes Capreolus műből a pars III hiányzik, viszont megvan az OSZK-ban, ahová az ÁVH-tól került 1952-ben, s e harmadik kötet belső díszítése, iniciáléja láthatóan ugyanabban a scriptoriumban készült, mint a Kalocsán lévő pars II és IV iniciáléja, és ezt a három kötetet ugyanabban a bécsi kolostori könyvkötő műhelyben kötötték be.”

Ugyancsak erre jutottak az 1960-as években az OSZK-s kollégák, mivel az ősnyomtatvány katalóguscéduláján szintén az szerepel, hogy gótikus kötése a bécsi domonkos műhely terméke.

Winkler Pál kalocsai könyvtáros cédulája 1910-ből

Winkler szerint a III. kötet 4. lap rektóján és a kötet végén 15. századi kézírással a következő olvasható: „Iste liber est Conventus Viennensis Ord. fratrum praedicatorum in Austria”, vagyis a bécsi domonkos rendház tulajdonában volt. Ezek a bejegyzések a szépen rajzolt ornamentika alatt lapulhatnak. Sajnos UV-lámpa segítségével sem sikerült megnyugtató módon elolvasni. Lehet, hogy Winkler rajzolta rá? Ennek ellentmond, hogy semmi értelme nem lett volna a 20. század elején eltüntetni egy 15. századi possessorbejegyzést. Rozsondai Marianne szerint a tollrajz egykorú, 15. századi, s hasonló található az MTA Könyvtárának bécsi domonkos provenienciájú ősnyomtatványaiban. Ebben az esetben Winkler hogyan tudta ezt az átfirkálást elolvasni? Vagy csak sejtette, hogy annak kell ott lennie? Mindenesetre megnyugtató tény, hogy a kérdéses oldalakon valóban szerepelt tulajdonosi bejegyzés, s a szöveg hosszúsága is ekkora lehetett. A kalocsai kollégák szerint mégis csak Winkler rajzolhatta át a tulajdonosi bejegyzéseket, mert a többi ősnyomtatványban szereplő ornamentika alatt sem olvasható el a szöveg. Talán Winkler tartott attól 1910-ben, hogy a könyvek visszakerülhetnek a bécsi domonkosokhoz.

Capreolus harmadik kötetének díszítése a könyv utolsó oldalán

Winkler szerint a régi raktári jelzete a következő volt: „12118/1-4”. A kalocsai példányokon szereplő jelzet analógiájára az OSZK-példányában benne kellene lennie a 12118/3. bejegyzésnek a kötet elején, a szennylapon és a végén, a kolofont tartalmazó oldal alján. Ez azonban hiányzik az OSZK-példányából. A kalocsai példányokon ma is megtalálható a pecsét, melynek felirata: „Kalocsai Főszékesegyház Könyvtára”. A pecsét legalább két helyen, a kötetek elején és a végén is megtalálható.

Capreolus második kötetében található régi jelzet és pecsét a könyv utolsó oldalán

Ez is hiányzik az OSZK-példányából. Ezekre a kérdésekre a következő magyarázatot kaptam Fischerné Grócz Zitától, a Székesegyházi Könyvtár vezetőjétől. A pecsételést és a régi raktári jelzetek beírását az 1960-as évek második felében végezték el Kalocsán, mikor a CIH munkálatai megkezdődtek. Eszerint azért nem található kalocsai pecsét és kalocsai raktári jelzet az OSZK példányán, mivel azt 1951-ben ellopták (az újságcikkben leírt módon). Ennek ellentmondani látszik, hogy akkor miért osztották ki a perszámokat 4-ig, hiszen a későbbi raktárrendezés során, az új jelzetek már így szerepeltek a Kalocsán maradt példányokon: In 137/1-3, s javították Winkler céduláján is a 4-es kötet-számot 3-ra. Zavaró körülmény, hogy a CIH munkálatai során a kollégáknak nyilvánvalóan feltűnt, hogy ebből a kiadásból Kalocsán lenne egy teljes példány, de pont hiányzik a harmadik kötete, amiből egy példányt éppen 1952-ben szerzett be az OSZK. Miért nem léptek ebben az ügyben, hogy tisztázzák a történetet? Talán túlságosan közel voltak még az 50-es évek koncepciós perei? S tény, hogy az OSZK példányát a CIH megjelenése után restaurálták 1975-ben. Ekkor még meglehettek a kalocsai eredetre utaló jegyek (pl. a szennylapra írt régi raktári jelzetek, vagy a 18. századi barna bőrmaradvány, amivel a gerincet megerősítették), melyek elvesztek a restaurálás során. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1951-es házkutatási jegyzőkönyv még felsorolja a gerincre írt szöveget és a régi raktári jelzetet.

A második, a harmadik és a negyedik kötet kötése a bécsi domonkos műhely terméke

Összegzés. Kimondhatjuk, hogy az OSZK ősnyomtatványa Kalocsáról került a gyűjteményünkbe 1952-ben, s ezt s az alábbi érvekkel támaszthatjuk alá.

• A kötés hasonlóságára: a bécsi domonkos műhely terméke a 2–4. kötet. 
• A kötet díszítésére: egy műhely terméke a 2–4. kötet iniciáléja, s az egyes oldalakon található ornamentika.
• Az alsó metszés díszítésére vagy jelölésére: az 1–3. kötetnél található.
• A 15. századi margináliák egy kéztől származnak a 3–4. kötetben.
• A pecsét és a raktári jelzet hiányára van elfogadható magyarázat.
• Feltételezhetjük, hogy a Winkler idejéből származó jelzet (12.118/1--4) csak a szennylapra került, s az 1960-as években -- mikor az állományt újrarendezték összefüggésben a CIH munkálataival -- írták rá újra a jelzeteket a kolofont tartalmazó oldalra, és ezért került rá csak a kalocsai kötetekre.
• Az 1952-es beszerzés az ÁVH-tól származik, s nem a Népkönyvtári Elosztótól.
• A két regisztrált magyarországi példány közül csak az OSZK-é illeszkedik bele a történetbe (kicsi a valószínűsége, hogy az ÁVH-nál elpusztították volna a könyvet, s az OSZK-ban levő és a Kalocsán levő példány egyezései csupán a véletlen műve lenne).
• A raktári jelzet anomáliájára magyarázat lehet az a könyvtárosi gyakorlat, hogy ha egy – mondjuk – négykötetes műből valami miatt hiányzik egy kötet, akkor a jelzetperlésnél ezt figyelembe veszik, hiszen az ellopott vagy lappangó kötet esetleg később előkerülhet vagy azt visszaszerezhetik. Esetleg vásárlással pótolják. S mivel a kalocsaiak tudták, hogy az ÁVH hetekig garázdálkodott a raktárakban a vizsgálat idején, így valahol reménykedhettek abban, hogy egyszer visszakerül hozzájuk a hiányzó kötet.
  
  

Búcsú az Apponyi-teremtől

Farkas Gábor Farkas

Egy 15. századi ősnyomtatvány 20. századi történetének befejező részét olvastad. Tegnap kezdtük.

A különleges ősnyomtatvány viszakerülését március 21-én délután élőben követheted Facebook-oldalunkon.

Március 21-én visszakerül a Kalocsai Főszékesegyház Könyvtárába az a 15. századi Velencében nyomtatott különleges ősnyomtatvány, amiről sokáig az gondoltuk, hogy az OSZK tulajdona.. 

• Mi köze van egy 15. századi francia domonkos szerzetesnek Grősz József (1887–1961) kalocsai érsek koncepciós peréhez?
• Hogyan kapcsolódik egy Szent Tamás-kommentár az Államvédelmi Hatóság mocskos módszereihez?
• Miért kell eltüntetni 15. századi bejegyzéseket egy régi könyv lapjairól a 20. század elején?
• Miért ajándékoz egy különleges régi könyvet az ÁVH az Országos Széchényi Könyvtárnak?
• Hogyan dolgozik egy könyvnyomozó?

A különleges ősnyomtatvány viszakerülését március 21-én élőben követheted Facebook-oldalunkon.

Farkas Gábor Farkas kétrészes írásából kiderül, hogy mikor és milyen körülmények között került a nemzeti könyvtárba ez a ritkaság. Továbbá megtudhatjuk, hogy az Államvédelmi Hatóság emberei hogyan zsaroltak meg a kötettel embereket egy készülő koncepciós per kapcsán az 1950-es években.

FRISSÍTVE!! 2014.03.27.
Megtaláltuk az archívumban a március 21-én Kalocsára visszakerült ősnyomtatványról lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Eddig tévesen azt gondoltuk, hogy elvesztek ezek a maradványok. 

Első rész:

2013 januárjában egy figyelemre méltó cikk jelent meg a Magyar Nemzet hasábjain. Szalai Béla részletesen beszámolt a családját érintő 1951-es meghurcolásról, mikor édesapját koholt vádak alapján letartóztatták és hét év fegyházbüntetésre ítélték. A letartóztatást alapos házkutatások követték, s a harmadik során „előkerült” a könyvespolcról egy 15. századi nyomtatvány, amit előzőleg az Államvédelmi Hatóság emberei rejtettek oda. Szalai – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában talált iratok alapján – azonosította a Grősz József kalocsai érsek és társai egyik mellékperében felhasznált „bűnjelet”: Johannes Capreolus francia domonkos szerzetes Szent Tamás kommentárjának 1483/84-es velencei kiadását, pontosabban a négykötetes mű harmadik kötetét.

Capreolus négy kötete, balról a harmadik az OSZK példánya

A nyomtatvány leírása: Johannes CapreolusQuaestiones in IV libros Sententiarum. Ed. Thomas de S. Germane. Venezia: Octavianus Scotus, 1483—1484. – 2° 4 partes. P. 1: 360 ff., P. 2: 366 ff., P. 3: 156 ff., P. 4: 258 ff. – GW 6032; CIH 896. Magyarországi példányai:a. Budapest, Bibl. nat. 1206 |III| b. Budapest, Univ. 142 |I| c. Budapest, Acad. 122 |I, II| d. Budapest, Acad. 123 |I| e. Esztergom, Eccl. metr. II.1 |III O | f. Kalocsa, Eccl. metr. 12118/1-2, 4 |I, II, IV|.

A Magyarországon fellelhető példányok közül a harmadik kötettel csak az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár rendelkezik. Ugyanakkor – s ez a Szalai által feltárt iratokból kiderült – az 1951-es házkutatás jegyzőkönyve rögzítette a „megtalált” (valójában eldugott) harmadik kötet egykori raktári jelzetét: 12118/3.

Bereményi Géza Eldorádójának képkockái elevenednek meg: az ÁVH a lakásban elrejtett dollárral próbálja deviza-bűncselekménnyel megvádolni a filmben szereplő Eperjes Károlyt. A Haumann Péter által megszemélyesített tiszt a házkutatás során dugta el a tíz dollárost az egyik könyvbe. Szalai Béla közlése szerint a házkutatási jegyzőkönyvekben egy darab egydolláros is szerepelt a sorszámával együtt.

Az egyik házkutatási jegyzőkönyvben a következőket olvashatjuk:

„A könyvespolcon lévő könyvek mögött találtam egy bőrkötésű 31 cm hosszú, 23 cm széles és 5 cm magas nyomtatványt. A könyv utolsó oldalán lévő latin nyelvű szöveg szerint Aquinói Szt. Tamás munkáinak harmadik kötetét, melyet 1483-ban adtak ki. A könyv kötésén a következő nyomtatott és aranyozott szöveg olvasható «ID CAPR DEFEN D. T. DA Q TOM III. 1483» a könyv első és második szövege között 1 db 12.1118/3 jelzésű cédula van beragasztva. A könyv borítólapjára belülről 1 db 28.616/3 szám van írva. Megállapításom szerint ez a könyv mivel 1483-ban lett kiadva tekintélyes pénzértéknek felel meg.” (A házkutatás 1951. május 30-án történt.)

Az a kérdés, hogy valóban a kalocsai ősnyomtatvány, pontosabban annak 3. kötete került-e a nemzeti könyvtár régi nyomtatványai közé? Vagyis két dolgot kell bebizonyítani: egyrészt a házkutatási jegyzőkönyvben szereplő ősnyomtatvány azonos-e az OSZK-ban, Inc. 1206-os jelzeten őrzött példánnyal, másrészt ez a példány Kalocsáról került-e az ÁVH-hoz.

Capreolus négy kötete, jobbról a második az OSZK példánya

Az első kérdésre könnyebb válaszolni. Az OSZK példányát 1952. szeptember 8-án írták be a gyarapítási naplóba (1952/B 7711). A bejegyzés tanúsága szerint (a „B” napló az ajándékozást, cserét jelöli) az Államvédelmi Hatóság adta át a könyvet az OSZK-nak. Ez megerősíti a fenti történetet, mivel előző év augusztusában Szalai Béla édesapja megkezdte a börtönbüntetését Vácott, így az ősnyomtatványra már nem volt szüksége az ÁVH-nak. Bár a jegyzőkönyvben leírt egyedi jellegzetességek (raktári jelzetek, aranyozott felirat a gerincen) a későbbi restaurálás során elvesztek, a könyv provenienciája (az ÁVH-tól kaptuk egy évvel később, 1952-ben), s a 15. századi nyomtatványok ritka volta megengedi azt a kijelentést, hogy ezt az OSZK-s példányt dugták el a házkutatás során. A következő kérdés, hogy az ÁVH honnan tett szert erre az ősnyomtatványra?

Az OSZK Gyarapítási Naplója, 1952 - az adományozó az Államvédelmi Hatóság

Ennek megválaszolásához alapos vizsgálat alá kellett vetni a könyvet, hogy a benne rejlő tulajdoni jegyek alapján a provenienciáról érdemi megállapításokat tehessünk. Milyen jegyek segíthetik a munkánkat? Raktári jelzetek, pecsétek, exlibris, tulajdoni bejegyzések, a kötés és a könyv díszítésének hasonlóságai mind-mind fontos érvek lehetnek pro vagy kontra annak eldöntésére, hogy Kalocsán őrizték-e az OSZK példányát 1951 előtt vagy nem?

A házkutatási jegyzőkönyv két raktári jelzetet is megemlített. Ebből az egyik szépen beleillik a ma is meglévő kalocsai példányok egykori jelzetsorozatába: 12118/1-4.

Capreolus első kötetének régebbi raktári jelzete

Érdekes, hogy a jelzetet viselő papírdarabot nem a gerincen találta meg az ÁVH-s, hanem beragasztva volt „a könyv első és második szövege között”. Bár a zavaros meghatározás – mit érthetett a jegyzőkönyv írója az első és a második szövegen? – nem segít nekünk, de azt a könyvtárosi gyakorlat alapján véleményezhetjük, hogy a harmadik kötet gerince már olyan mértékben sérült lehetett a 20. század közepére, hogy a raktári jelzetet viselő cédulát a könyvtárosok jobbnak látták beragasztani a könyvbe. A Kalocsán maradt kötetek a mai napig viselik egy régi könyvtárrendezés nyomait, nevezetesen mind a három kötet legelejére, a belső kötéstábla aljára egy papírfület ragasztottak be, rajta a jelzet, kötetszám és a két szerző (Capreolus és Aquinói Szent Tamás) kezdőbetűje: „N. 22. vol. I, II, IV, C.A.” 18. századi kézírással.

Capreolus első kötetének 18. századi raktári jelzete

Úgy tűnik, hogy a restaurálás során sok értékes tulajdoni jegy veszett el örökre. A Régi Nyomtatványok Tára nyilvántartása szerint a restaurálást 1975-ben végezték el. Ekkor készültek az új kapcsok és a bőrpántok. A táblák alsó részeinek, illetve a bőrpántok rögzítésére „az eredeti rézszögekhez hasonlók kerültek.” Valószínűleg akkor veszhetett el az a1, nyomtatott szöveget nem tartalmazó üres levél is. A nem korabeli, 18. századi bőrmaradványokat lefejtették a gerincről és a táblákról, s ezek már nem kerültek felhasználásra a könyv újrakötésekor. Ezt sajnálhatjuk, mert a másik három kalocsai kötet együvé tartozását kiemeli a jellegzetes, 18. századi gerincmegerősítés. Sajnos fotódokumentáció nem készült.

Capreolus első kötetének raktári jelzetei és a kalocsai pecsét

Farkas Gábor Farkas kétrészes írásának első részét olvastad. Folytatás holnap.

A különleges ősnyomtatvány viszakerülését március 21-én élőben követheted Facebook-oldalunkon.

A napokban a Facebook könyvtároscsoportjában közzétettek egy blogbejegyzést a Múzeumkertben hajdan működött „zálogkönyvtárról”. Megörültem neki, mert egy akkor tizenhárom éves fiú kedves emlékei elevenedtek meg a nemzeti könyvtárról.

Az Országos Széchényi Könyvtár – amely akkor alapításkori önállóságát már visszanyerve, de saját épület nélkül társbérlője volt a Nemzeti Múzeum épületének – az 1950-es években működtetett „parkkönyvtárnak” nevezett olvasópavilont a nyári hónapokban, rendszerint június közepétől augusztus végéig.

Más könyvtárak is éltek az olvasótoborzás és -megtartás hasonló eszközével. A Könyvbarát c. lap 1952. júliusi száma „Harc a nyári lemorzsolódás ellen” címmel közölt beszámolót a nyárra a parkokba, terekre kiköltözött könyvtárakról. Ebben említik, hogy az OSZK a Margitszigetre vitte ki az olvasnivalót.

Nagy valószínűséggel ebben az évben nemcsak ott, hanem a Múzeumkertben is várta olvasóit az OSZK könyvpavilonja. Legalábbis az 1952-es kezdő évre utal a Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének Varjas Béla OSZK-igazgatóhoz 1953 júniusában írott levele:

„Az Országos Széchenyi [így!] Könyvtár a pincéből felhozatta annak a fából készült könyvsátornak az alkotórészeit, amelyik tavaly egész nyáron a Múzeum épülete előtt állott a kertben. Abból a tényből, hogy a Könyvtár ezt felhozatta és átfestetni szándékozik, az látszik, hogy az idén ismét fel akarja állítani a favázat a kertben. Tekintettel arra, hogy ennek a fából készült sátornak a felállítása az egész múzeumkert panorámáját elcsufítja és tavaly is egész nyáron a műemléki épület előtt groteszkségével és izléstelen felépítésével közmegbotránkozás tárgyát képezte, kérem a Széchenyi Könyvtárat, hogy a könyvsátor felállításától tekintsen el. A helyre állított múzeumépület és a gondozott kert műemlékei szépségének fenntartása mind a Történeti Múzeumnak, mind a Széchenyi Könyvtárnak közös érdeke.”

A könyvtáros – könyvtárosok havi tájékoztatója – a Népművelési Minisztérium lapja 1953. július

A könyvtárnak azonban nemcsak a műemlékvédelmi szempontokat kellett szem előtt tartania, hanem az akkori kultúrpolitikai elvárásoknak megfelelően „nyitnia” kellett a szélesebb olvasóközönség felé. Nem hagyván eltántorítani magát, Varjas Béla a Népművelési Minisztérium Népművelési Főosztályának állásfoglalását kérte:

„Az Országos Széchényi Könyvtár – attól a céltól vezetve, hogy a könyvet közelebb vigye az olvasóhoz – a Múzeumkertben nyári olvasót kíván létesíteni és egy pavillont felállítani. A pavillon fából készült köralakú, sima fehérre mázolt. A pavillont a Múzeum-körút és a Bródy Sándor utca sarkánál, fák között a Kazinczy szobor mellett szeretnénk elhelyezni. Ez a hely olvasás céljaira igen alkalmas és mivel a fák között van, nem zavarja a múzeum épületének és kertjének egységes képét. Az Országos Magyar Történeti Múzeum főigazgatója a másolatban mellékelt átiratot intézte az Országos Széchényi Könyvtárhoz. Kérem Főosztályvezető elvtársat, szíveskedjék eljárni annak érdekében, hogy a könyvpavillont felállíthassuk és ezáltal olvasószolgálatunkat kiszélesíthessük.”

Az engedélyt megkapták, és 1953. június 15-én megnyílt a Múzeumkertben az OSZK nyári parkkönyvtára.

A Könyvtáros c. lap 1953. júliusi számában fényképpel illusztrált „kis színes” hírt közölt a vállalkozásról: „Parkkönyvtárat nyitott az Országos Széchényi Könyvtár a Nemzeti Múzeum kertjében nyári könyv és folyóirat olvastatás céljából. A pavilonban elhelyezett szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek és folyóiratok közül reggeltől estig bárki szabadon válogathat és a környező padokon és székeken olvashat. Az első hetek tapasztalatai szerint a parkkönyvtár különösen a gyermekek között népszerű.”

A parkkönyvtár a következő években is működött. 1956 nyaráig van nyoma a sajtóban és a nemzeti könyvtár beszámolóiban a „nagy népszerűségnek örvendő” szolgáltatásnak.

Rácz Ágnes