Erzsébet-nap – Árpád-házi Szent Erzsébet (Sárospatak, 1207– Marburg, 1231) ünnepe.
A magyar királylány, II. András király és a Merániai Gertrúd leánya – Szent István király mellett – az egyetlen hazánk szentjei közül, akit a világegyház is ünnepel (november 17.!); s egyben ő a katolikus világ egyik leginkább tisztelt női szentje is.

Erzsébet a szegények és a betegek, az árvák és az özvegyek patrónája. Legendájának legismertebb eleme az ún. rózsacsoda. Az elbeszélés szerint egy alkalommal kenyereket vitt a szegényeknek, amikor sógorával, Henrikkel (más változat szerint még gyermekkorában, itthon édesapjával) találkozott. A sógor kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy rossz szemmel néznék jótékonykodását, azt válaszolta, hogy rózsákat. Mikor ezt meg kellett mutatnia, a kenyerek helyett valóban illatos rózsák voltak kosarában.

„Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne láthatná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme, elöl találá az ő atyja, csodálkozván rajta ennenmaga, mit járna és hová sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz? Az nemes király leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég mint eszös ember meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az aszjú apró portéka. Oh nagy ártatlanság, oh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja, íme, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságában, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván, az ő atyja elcsodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá lészen!”

Karthauzi Névtelen: Áldott királyi lány, részlet – A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet szobra a marburgi Szent Erzsébet templomban – In: Balázs György – Szelényi Károly: Magyarok. Egy európai nemzet születése. Budapest, Novotrade Rt, 1990, 48. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Erzsébet az egész világegyházban évszázadok óta szakadatlan tiszteletben részesül, mint az emberszeretet eszményi példaképe. A legnagyobb festők örökítették meg azokon a képeken, amelyek most a múzeumok büszkeségei, eredetileg azonban jámbor társulatok, harmadrendek, plébániai közösségik rendelték templomuk, ispotályuk számára: Simone Martini, Fra Angelico, Holbein, Murillo és annyi más. […] Halálának hétszáz éves fordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?”

Bálint Sándor: November 19., részlet – Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Magyarország szép nemes csillaga,
Asszonyi rend tiszteletes taga,
Ki szentséggel hamar kezet foga,
És közöttünk fényessen villoga.

Királyoknak nevezetes neme,
Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme,
Kinek gazdag ára és érdeme,
Romlásunknak gyakran lőn védelme.”

Ének Szent Erzsébet asszonyról, részlet – A megszentelt ország, összeállította Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet életének címlapja (f. 2r) és (f. 1v) egy pápai oklevél töredéke (jobboldalt) a XIV–XV. századból – In: Libellus de dictis quattuor ancillarum, pergamenkódex, Kézirattár, Cod. Lat. 536

„Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján »emeltettek oltárra ereklyéi«, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: »nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának«”.

Jankovics Marcell: Novemberi rózsa, részlet – In: Uő.: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Daniel Gran: Magyarországi Szent Erzsébet alamizsnát oszt, Szépművészeti Múzeum, Budapest – In: Mojzer Miklós: XVII. és XVIII. századi német és osztrák festmények, Corvina, Budapest, 1975, 28. kép. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Idegen népek jóltevője lett,
Míg anyja itthon dúlt a magyaron…
Most anyja vére ég a kezemen – –
Mért mentél el, királykisasszonyom?
Szűz lelked egyetlen lehellete
Szétfújta volna a tragédiát, –
Vagy úgy kellett, hogy későn, s messziről
Szívjuk be lényed rózsaillatát?”

Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja, részlet  – Reményik Sándor Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet legendájához kapcsolódik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 1999-ben alapított, először 2000-ben átadott díj, a Szent Erzsébet Rózsája. A díjat minden évben egy-egy a szegények és a betegek gondozásában, illetve ennek szervezésében jelentős karitatív munkát végző személy kaphatja meg Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően.

„Szent Erzsébet elsősorban az igazi nőiesség: a személyes, a kiskörű szeretet hőse. Ha magunk elé állítjuk a róla fennmaradt rengeteg legenda és történelmi feljegyzés világánál, az első tekintetre egy kedves, szép, fiatal, szerelmes, boldog hitvest látunk magunk előtt. A hitves eszményét. Már menyasszony korában megkapja az embert bájos, szemérmesen, de tudatosan odaadó, jegyesének, leendő hitvesének mindent alárendelő hűsége és kitartása. Hiába akarják megfélemlíteni, senki sem képes lemondásra bírni arról, akit szeret. Házassága a boldog, szép, mindenki számára épülésül, gyönyörűségül, erőforrásul szolgáló családi életnek csodaszép képét tárja elénk. Erzsébet és Lajos, – az ideális lovag, – az ő férje, az ő »testvére« (mint szólítani szokták egymást), a maguk három gyermekével, boldog családjuk körében: szívmelegítő jelenség. Milyen megható, kedves vonásokkal mutatja meg hitvese iránti szeretetét, amikor (Erzsébet – ha ösztönét követi: maga az igénytelenség!) ékes ruhákat ölt magára, csak azért, hogy férjének tessék. Amikor az udvari lakomáknál, minden hagyományos szokás ellenére, férje mellé ül, mert nem akar elmozdulni mellőle. Amikor a templomban rajtakapja magát egyszer – a legenda egyik legkedvesebb, legemberibb mozzanata! –, hogy nem a szent cselekményre gondol, hanem férjén felejtette szemét. […] megjön a még súlyosabb gyászhír, férjének halálhíre. Erzsébet felsikolt: »Mindennek vége! Meghalt az egész világ!« Nyolc napig nem tér magához a sírástól. Aztán fogadalmat tesz, hogy többé nem megy férjhez; állja is ezt a fogadalmat, akkor is, amikor II. Frigyes császár kéri feleségül. Íme az ideális hitves képe!”

Sík Sándor: V. Szent Erzsébet: női eszmény, részlet – In: Szent magyarság – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 18 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Cassiopeia fényes csillaga – 1572 novemberében egy új csillag „született” a Cassiopeia csillagképben. A később szupernóvaként azonosított égi objektum alaposan összezavarta a 16. század második felének tudományos gondolkodását. Ugyanis kiderült, hogy mégis születhetnek új „dolgok” az égen, ám ezek el is tűnhetnek nyomtalanul. Ennek a csillagnak eredünk a nyomába, s hátborzongató történeteket mutatunk be a 10000 évvel ezelőtt elpusztult égitest földi „hatásáról”. 

A tárlóban látható lesz Hagecius traktátusa az új csillagról (EK, Ant. 2074.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 17 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: A Budai Krónika rejtélyei – Miért Budán és miért 1473-ban nyomtatták ki az első magyar könyvet? Ki volt valójában Hess András? Hogyan kapcsolódik a magyar ősnyomdászat a lengyel Kazimir herceg történetéhez? Három különleges példány történetével ismerkedhetünk meg részletesen. Hogyan került a Chronica Princetonba és Strassburgba? És hogyan kerül Tolna Ausztriába?

A tárlóban látható lesz a Budai Krónika Hildebrand példánya. (a felső kötet OSZK, Inc. 328.)

A Budai Krónikáról eddig megjelent írásaink itt találhatók.

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak, és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 16 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Egy királygyilkosság anatómiája – Tycho különös jóslatából megismerhető a jövő? Láthatta mindezt Vitéz János az esztergomi palotájából? Szerémi György hátborzongató története következik: Lajos király nem fulladt bele a Csele-patakba, hanem meggyilkolták. Kinek fűződött ahhoz érdeke, hogy ez a változat terjedjen el Európában? Mi történt Lajos király holttestével, s kik temették el először a csata után? Megmerítkezés a 16. századi mocsok-bulvárban: angol, német, francia és magyar verzióban a királygyilkosság.

Az előadás egyik illusztrációja  

A tárlóban látható lesz Szerémi György kéziratos krónikája (OSZK, Fol. Lat. 4020.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

240 évvel ezelőtt Debrecenben született Csokonai Vitéz Mihály († Debrecen, 1805. január 28.) költő, író, műfordító. Szinte teljesen újjáteremtette a magyar költészetet, egyaránt merítve a magyar hagyományból és a nyugat-európai, a keleti irodalmak formai és stiláris vívmányaiból. Érdeklődése azonban ennél is szélesebb körű: nemcsak az európai, hanem az egész világkultúráról átfogó képet alkotott, s ennek élményét éppúgy beépítette költészetébe, mint a természettudományos felfedezésekét.
A felvilágosodás filozófiájával megismerkedve alkotta meg személyes átéléssel hitelesített gondolati líráját, a teológiai világkép természettudományosba fordulását (Konstancinápoly, Az álom), nem riadva vissza a végső kérdések költői feszegetésétől sem (Újesztendei gondolatok, A lélek halhatatlansága). Filozófiailag élte át a kor társadalmi válságát (Az estve). Rousseau-izmusa érzéki gazdagságú, érzelmi sodrású, világirodalmi mértékkel is jelentős lírát teremtett. A magyar társadalom válságát a kultúra válságaként élte meg. Állandóan foglalkoztatta az európai „magas” műveltség és a keleti hagyományokat is őrző „mély”, népi kultúra összehangolása.
A nyelvújításban is az egyeztetés híve volt: elsősorban a régi és a népi nyelvtől várva „nyelvünk természete szerint” az irodalmi nyelv megújulását. Változatos rím- és sorfajú magyaros versei mellett kitűnően kezelte a klasszikus időmértékes formákat, valamint a szimultán („nyugat-európai”) verselést. Műveltsége, olvasottsága, szintetizáló hajlama, tehetsége révén költészetébe hasonította a különféle irányzatokat, stílusárnyalatokat (rokokó, barokk, manierizmus, klasszicizmus, szentimentalizmus, preromantika), megteremtve egyéni stílusát.

November 25-ig látható a főbejáratnál a „Szépség Ereje a Bajnoki Szívenn” című könyvritkaság. Csokonai Vitéz Mihály egy Lillának (Vajda Juliannának) dedikált, 1800-ban kiadott kötetét és ennek lapozgatható digitális változatát állítjuk ki a 240 éve született költő emlékére.

Csokonai arcképe és névaláírása. A magyar irodalomtörténet képekben. Összeáll. és magyarázó szöveggel ell.: Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. - Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.”

Csokonai Vitéz Mihály Az estve című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„Szép szabadság! óh, sehol sincs
E világon oly becses kincs,
Mely tenálad nagyobb volna,
Vagy tégedet kipótolna.
Te könnyíted terheinket;
Ha bú rágja szíveinket,
Bíztatsz minket.”

Csokonai Vitéz Mihály A szabadság című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

1797 márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. A boldognak induló szerelem keserű fordulatából született meg a Lilla szerelmi ciklus.

„A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.”

Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó kérelem című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

-

„Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.”

Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Komáromi csalódása után Csokonai Vitéz Mihály Somogyban időzött, baráti házaknál, különösen Sárközy Istvánnál Nagybajomban. Fájdalmából születtek preromantikus, szentimentális líránk kiemelkedő remekei: A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz című költeményei.

Csokonai kézirata. A Tihanyi Ekhóhoz. (Eredetije a M. T. Akadémiában.) – Digitális Képarchívum

„Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az olyan bőlcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.”

Csokonai Vitéz Mihály A Magánossághoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

1798–99 telén írta Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vígeposzát, melyben visszatérő tárgyát, az öregedő asszony szerelmét örökíti meg a korabeli vidéki élet hazai körképébe ágyazva. Később Az özvegy Karnyóné című, politikai célzatosságtól sem mentes szerelmi bohózatát szenteli e témának. A Dorottya című vígeposza műfajt teremtett a magyar irodalomban, melynek későbbi remekei Petőfi A helység kalapácsa és Arany János Az elveszett alkotmány és A nagyidai cigányok című művei.

„Dorottya leveté a vénség szőnyegét,
Mint a kígyó szokta téli lebernyegét.
Bételének gyenge hússal agg ráncai,
Kinövének mind a harminckét fogai,
Felderűlt ajakán friss rózsák nyitának,
Szemein idegen lángok lobbanának,
Ősz haja töndöklő bársonnyá barnúlna;
Szíve benn repesett, teste megújjúlna:
Egyszóval belőle - csudáltam magam is -
Delibb dáma válék, mintsem Szemiramis.
Kerekded fara is úgy domboroda ki,
Mintha birsalmából harapták vólna ki.”

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című vígeposzának részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Csokonai valódi nagyságának felismerése igen későn, jórészt csak a XX. században történt meg. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy jelentős művészi értékű, világnézeti tartalmú műveinek nagy része csak ekkor jelent meg, a korábban kiadottak közül többet a cenzúra csonkított meg. Csokonait mértékadó kortársai félreismerték: Kazinczy és Kölcsey csupán népies dalait értékelte, az ő ítéletüket Toldy Ferenc örökítette tovább. Csokonai néphagyomány iránti érdeklődésének köszönhető a magyar irodalmi népiesség első mesterműveinek (Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor) megszületése, amely Petőfi dalait előlegezte meg, aki népszerű Csokonai-versében a népies vándorköltő anekdotikus alakját alkotta meg.

Jankó János: Csokonai a lakodalomban. (Debreceni Déri Múzeum) – Képzőművészet Magyarországon 

A Nyugat írói, költői (Ady, Móricz, Tóth Árpád) fedezték fel Csokonai Vitéz Mihály igazi nagyságát. Németh László több tanulmányban foglalkozott Csokonai Vitéz Mihály műveltségformáló, irodalomalakító nagyságával. 

„Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, »szárnyatok bársonyára«
»Szedegessetek violaszagot«,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.

Ő volt honjában legbujdosóbb magyar,
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a melle.”

Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Izsó Miklós: Csokonai Vitéz Mihály, 1867. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica, 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Trianon utáni magyar irodalomban a szellemi helytállást, a szülőföldhöz való ragaszkodást, a hűséget is jelképezte Csokonai alakja például az erdélyi költő, Dsida Jenő költészetében:

„Merre leng a lelked?
– szólj, Csokonai!
Szólítnak a lelked
dúlt rokonai,
űzöttek, bolyongók,
megvert magyarok,
kikre ordas gondok
szája agyarog,
sírodat, mint dús, nagy asztalt,
ülik körbe, lásd:
akit senki sem vígasztalt,
adj vígasztalást!”

Dsida Jenő: Csokonai sírjánál. („A Reményhez” című Csokonai-vers dallamára énekli másfélmillió zarándok). Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Költészete: csupa derű, csupa fegyelem, csupa ellenszegülés, alighanem a legtöbb, amit költő megtehet. Csokonai sohasem adta meg magát! Talán ő vívta meg a legnagyobb csatát az egész országra ülepedő debreceni porral, a közönnyel, a gúnnyal, a meg-nem-értéssel és a kortárs-kicsinyességgel, egyszóval a halállal. S a halál, s a többiek alúlmaradtak! Emberentúli erőfeszítés ez! Vidámnak lenni az országos nyomorúságban, énekelni a máglyán, verssel kivédeni a csontvázlovas dárdaütését! Csokonai életében és költészetében is a nagy forduló: Komárom, Lilla. Beleszeret a gazdag kereskedőlányba, s a lány csillaggá nemesűl a költő szavaiban; de a csillag más útra tér és Csokonai végleg egyedűl marad. Ebben a szerelemben érik gazdag, nagy költővé, mindig magát-kiáltó lírikussá, olyan modern költővé, aki előre fut egy századot, s tud lenni Ady, vagy József Attila tanítómestere.”

Juhász Ferenc: Csokonai (részlet) In. Uő.: Versprózák, Budapest, Szépirodalmi, (Juhász Ferenc művei) 1980. – Törzsgyűjtemény 

Jakab László, Bölcskei András: Csokonai-szókincstár 1. Magyar Elektronikus Könyvtár  
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya – Magyar Elektronikus Könyvtár (Hangoskönyv) 

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak, és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 15 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Kincs a Ferenciek tere alatt – Hogyan kerültek Mátyás király budai palotájából a Ferenciek terére a vörösmárvány reneszánsz töredékek, és mi köze van ehhez a szerzeteseknek? 1873-ban kezdődött el az Egyetemi Könyvtár új épületének földmunkája, s az udvaron, illetve az épület falában régi köveket leltek. Jankovich Miklós, a híres műgyűjtő szerint itt lehetett valamikor Mátyás király pesti vadasparkja. Igaz-e ez a legenda? S talán az is kiderül, hogy milyen kincseket loptak el a kubikosok az az építkezés során, és mi köze az egészhez Mátyás király törvénykönyvének.

Az előadás egyik illusztrációja  

A tárlóban látható lesz Mátyás király törvénykönyve (OSZK, Inc. 834.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

1878. november 15-én született Budapesten dr. Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus, zenepolitikus, számos népszerű kabarédal komponistája és Ady Endre verseinek első megzenésítője.

Flórián László, Vajda János: Reinitz Béla, Budapest, Zeneműkiadó, 1978. – Törzsgyűjtemény 

Ifjúkorát édesanyja szülővárosában, Szabadkán töltötte. Itt járt gimnáziumba, és itt kezdett önszorgalomból zongorázni is. A zenetanulással jogi tanulmányai alatt sem hagyott fel, Kolozsvárott Farkas Ödöntől, majd Budapesten Siklós Alberttől vett magánórákat. Sőt, bécsi emigrációja idején – rövid ideig – Alban Bergnél ellenponttanulmányokat is folytatott.
Bár ügyvédi diplomáját 1908-ban megszerezte, sohasem praktizált. Nyughatatlan természete nem tudta megszokni a polgári életforma monoton egyhangúságát. Számára a kávéházak, a kabarék világa, a hajnalba nyúló baráti beszélgetések jelentették az igazi életet, s később pótolták az otthont, a családot. Remek társasági ember volt. Alkoholt soha nem ivott, s csak kávéval a poharában „hevült”. Bővérű temperamentuma, mámoros lelkesedése mégis mindenkit magával ragadott.
Első zenei sikereit a kabaré világában, a Nagy Endre vezette Modern Színpad estjein aratta, ahol dalai szinte mindennap felhangzottak, s a műsorban fellépő énekeseket, Medgyaszay Vilmát vagy Papp Jancsit többnyire maga kísérte zongorán. Emőd Tamás, Gábor Ador, Harmath Imre, Harsányi Zsolt, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Zilahy Lajos verseire komponált kupléi saját, vagy Erbé Viktor álnév alatt több füzetben is megjelentek.

Nádor–Reinitz–Szirmai: Medgyaszay-dalok; Erbé Viktor Kabarédalai I. Nádor kiadó, 1915. – A kották a 100 magyar Kabaré-dal című sorozat részeként jelentek meg. A füzetekhez Gábor Andor írt előszót. – Zeneműtár, Z 17.824, Z 17.822

Ady-megzenésítései ugyancsak kabarészínpadon szólaltak meg először, s olyan megrendítő volt hatásuk, hogy „a közönség valósággal elfelejtette, hogy tegnap még körülröhögte e verseket” (Révész Béla). Mert Reinitz személyében Ady végre megtalálta érte beszélő, érte muzsikáló kommentátorát. A komponista ugyanis közvetlen környezetéből merítette a szavak zenéjéhez a zene szavait, amikor a kávéházak, kabarék hangulatát elegyítette a magyar nóták ismert fordulataival. Másként fogalmazva: a nehezen érthető szövegi tartalmat a kor átlagembere számára ismerős és kedvelt zenei köntösbe bújtatta. Minthogy azonban a zeneszerzés technikai alapjait kevéssé ismerte, dalai voltaképpen papírra vetett rögtönzések maradtak, népszerűségük nagyban függött az előadók egyéniségétől, és nem utolsó sorban a dalokat betanító Reinitz, gyakran rapszodikus jeleneteket sem nélkülöző személyes instrukcióitól. „Annak, aki a folyosóról hallgatta ezeket a próbákat, Wells Moreau doktorának kínzókamrái juthattak eszébe. Folyton állati üvöltések törtek ki a zongoraszobából. De meg kell adni, hogy nem Papp Jancsi üvöltött, hanem Reinitz Béla. Rekedt hangján bömbölt, ököllel verte a zongorát, toporzékolt, a haját tépte – részint a magáét, részint Papp Jancsiét – egy-egy szótagon, hangon órákig vesztegelt, de meg is volt az eredménye: az Ady-dalok azóta se tudtak többé olyan őstűzzel megszólalni.” (Nagy Endre)

„Az Ady-verseket ma már gyűlölnöm kellene, s jobban is gyűlölném, mint gyűlölöm; ha Reinitz Béla nem írja meg az Ady-dalokat. Akarattal mondom, hogy írta, mert Reinitz Béla sajátságos, példátlan módon irodalmi cselekedetet végzett a megmuzsikásított Ady-versekkel. Jó az, hogy a zene hivatalnokai éppen úgy szidják ezt az Ady-Reinitz-muzsikát, mint a zene mániákusai s arisztokrata őrültjei. Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja.”

Ady Endre: Reinitz: Ady-dalok, részlet – In: Ady Endre összes művei, elektronikus dokumentum, Budapest, Arcanum Adatbázis, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A költő és a zeneszerző ismeretségük kezdetén nap mint nap találkoztak egymással, s hajnalokig vitáztak a Három Holló kávéházban. Együtt járták az országot is, a Nyugat vidéki felolvasóestjein Ady szavalt, Reinitz pedig énekelt és zongorázott. Barátságuk azonban rövid életűnek bizonyult, Ady hűtlen lett „dalnokához”. A Royal-teremben 1909. november 27-én megtartott költői-esten ugyanis nem a nagysikerű Reinitz-féle Ady-megzenésítések, hanem Beretvás Hugó műkedvelő zeneszerző dalai hangzottak el. A két művész viharos szakítására a Meteor kávéház márványasztalánál kerül sor. Az ugyancsak jelenlévő Bölöni György emlékei szerint az elgyengült Ady a heves vita végére teljesen összetört, s nem bírva Reinitz dühödt kifakadásait sírógörcsös rohamot kapott. Ez után a kínos jelent után személyesen többet nem is találkoztak egymással, s egy darabig Reinitz nem nyúlt Ady- versekhez. Ám mégis életre szóló elkötelezettje maradt költészetének: közel ötszáz, javarészt kiadatlan kompozíciójából száznál is több készült Ady-versekre.

A komponista 1930-as évektől vezetett kézírásos regiszterfüzete: Ady Endre megzenésített versei, részlet – Zeneműtár, Reinitz-hagyaték

„Szeretem Reinitz dalaiban az egyszerűségre, világosságra való törekvést. Sem az énekes, sem a zongorázó nincsenek nehéz feladat elé állítva. Reinitznek van manírja. Amit leír, karakterisztikus, egyéni. – Hajlama van a monumentalitásra. A dalai dalok – a szó régebbi értelmében. Felfogása arról, hogy hogyan kell egy verset megkomponálni, jobban hasonlít Beethovenéhez, mint Debussyéhez. A zongorakíséret szerepe nem szimfonikus, nem zenekart imitál és nem is »zongora-satz«. Inkább egy nagy hárfa vagy gitár szerepét tölti be. Előtérben az énekes áll, aki érces, erős hangon (ez hozzátartozik a Reinitz egészséges, pasztózus, öblös zenéjéhez) recitálja a dalokat.”

Csáth Géza: Reinitz Béla és Farkas Ödön Ady-dalai, részlet  – In: Nyugat, 1910, 7. szám – Elektronikus Periodika Archívum

Reinitz Béla azonban nemcsak remek dalszerző, hanem a kor művészetének jó hallású, biztos ítéletű bírája is volt. Zenekritikusi működése során a fiatal magyar zeneszerző-nemzedék – mindenekelőtt Kodály Zoltán, majd Bartók Béla illetőleg Dohnányi Ernő – híve és támogatója volt. Igaz ugyan, hogy Bartók művészetét eleinte fenntartásokkal fogadta, kompozícióit kialakulatlannak, forrongónak tartotta, később azonban mégis meghajtotta a „nagy magyar zeneköltő zsenije előtt a hódolat zászlaját”, s mind a Fából faragott királyfi című táncjátékról, mind pedig a A kékszakállú herceg vára című operáról írt kritikáiban a művek jelentőségének felismeréséről tett tanúbizonyságot. Fontos volt számára a hazai művészeti élet alakulása. Részben ezért, részben meggyőződésből, de főként segíteni akarásból vállalt kultúrpolitikai szerepet az 1918–1919-es év polgári-baloldali kormányai alatt. Előbb a művészeti ügyek kormánybiztosa, majd az államosított színházak ügyvivője lett, s ő koordinálta azt háromtagú zenei bizottságot (direktóriumot), amelynek a tagjai Bartók Béla, Dohnányi Ernő (a Zeneakadémia akkori igazgatója) és Kodály Zoltán (az intézmény aligazgatója) voltak.
E politikai szerepvállalás miatt börtönbüntetésre ítélt zeneszerző 1920 elején Bécsbe emigrált, ahol barátai szerény, de biztos anyagi támogatása mellett ismét dolgozni kezdett, s Hét dal címmel hamarosan megjelentette újabb Ady-dalait. De számos német költő (többek között Richard Dehmel és Klabund) versét is megzenésítette, s munkás- és politikai dalai révén neve egyaránt ismertté vált az osztrák fővárosban és Németországban. A húszas évek közepén műveit kiadta az Universal Kiadó (Es wird gehen..., Klabund-Lieder), s elkészült első hanglemezfelvétele, melyen legnépszerűbb dala a Der Revoluzzer is elhangzott.

Béla Reinitz: Klabund-Lieder. Az Universal Kiadó „Das Rote-Lied” sorozatának második füzete, 1926. – Zeneműtár, Z 52.832

Reinitz a kedvezőtlenül alakuló német politikai viszonyok miatt azonban 1930-ban visszatért Budapestre. Folytatta megszokott életformáját, kávéházakba járt és továbbra is sokat dolgozott. József Attila-verseket (Mama), Arany János-balladákat zenésített meg, s jóllehet 1931-ben megrendezett szerzői estjének viszonylag jelentős sajtóvisszhangja volt, s dalait Basilides Mária, Neményi Lili, Vidor Ferike gyakran énekelte, az igazi népszerűség itthon már nem adatott meg számára, a hivatalos fórumok sem vettek tudomást róla. 1943-ban napvilágot látott dalválogatása, a Halottak énekelnek sikerét már nem élhette meg: röviddel a kotta megjelenése után, október 26-án elhunyt.

Reinitz Béla síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben napjainkban, fotó: Varga József  – Digitális Képarchívum

Kelemen Éva, Zeneműtár

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 14 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Robert de Niro missziója – Az 1986-ban bemutatott Oscar-díjas film főszereplői (a Taxisofőr mellett Jeremy Irons) akár magyarok is lehettek volna. Hogyan kerültek honfitársaink Amerikába, mit kerestek ott? Miért lett tragikus vége a spanyol-portugál vetélkedés maitt a jezsuiták missziójának? És az egészhez hogyan kapcsolódik az inkák kincse és az utolsó inka herceg (aki persze magyar volt) históriája?

Az előadás egyik illusztrációja  

A tárlóban látható lesz Zakarjás János magyar jezsuita kéziratos naplója (EK, Ms G 689.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja. A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

(Zsögödi) Nagy Imre rajza Áprily Lajosról – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Március (autográf verskézirat) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár: Analekta 215

Magyar–német szakosként Nagyenyeden, később Kolozsvárott tanított. Az erdélyi kulturális élet meghatározó alakja volt. A húszas években szerkesztőként is dolgozott (kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Helikon). 1929 augusztusában áttelepült Budapestre.

„Azonkívül egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha valóban menni kellene, és egyetlen könyvet lehetne mindebből magammal vinni. Az emberek ízlése különböző. Én azonban, be kell, hogy valljam, ahogyan végignéztem a könyveket, megsimogattam Csokonait, egy régi Petőfi-kötetet, megsimogattam Reviczkyt, megsimogattam Vajda Jánost, azután az Ady-kötetek első kiadásait, s mégis másutt állott meg a szemem, ott állott meg, egy olyan könyvnél, amelyet én az emberi szépség formában való legnemesebb kifejezésének tekintek, és meg kell mondanom, hogy akkor is, ha mennem kellene egyetlen könyvvel – Szophoklész Antigonéjánál állott meg a szemem.”

Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról. In. A kor falára. Áprily Lajos emlékezete. Vál., szerk., összeáll.: Pomogáts Béla, Budapest, Nap Kiadó, 2002. 220. o. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

–––

„A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.”

Áprily Lajos: Antigone. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos levele Babits Mihályhoz (gépirat, autográf aláírással) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában –Kézirattár. Fond III./22) 

A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jelenítette meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről.

„Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját. Fussunk végig versein – az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött. Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az »ötven erdő« mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése.”

Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Áprily Lajos versei – Révai-kiadás. In. Nyugat, 1939. 9. szám – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

–––

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Patroklos alszik. A halott Ady Emlékének (autográf verskézirat). – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár. Fol. Hung. 1849 

Magyarországra való áttelepülése után Áprily a Lónyay utcai református gimnázium tanára, majd 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója lett. A harmincas években a Protestáns Szemlét szerkesztette. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.

„Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.”

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Áprilyról. Részlet. In. Szó és szótlanság, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989. – Törzsgyűjtemény 

M. J.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 13 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: LaPérouse és Verne Gyula – A Nemo kapitány című regényben egy különös történetet olvashatunk egy elveszett francia felfedezőről és tragikus sorsáról. Hogyan tűnt el La Pérouse az Egyenlítőnél, mit keresett ott, és milyen felfedezések kötődnek hozzá? A legenda szerint XVI. Lajos kivégzése előtt így fordult a hóhérhoz: Van valami hír La Pérouse-ról? Egy 19. század eleji magyar evangélikus lelkész könyve talán választ ad minderre. Vagy nem.

Az előadás egyik illusztrációja  
Nicolas-André Monsiau (1754-1837): XVI Lajos instrukciókat ad La Pérousenak 1785-ben (1817)

A tárlóban látható lesz Jean François La Pérouse térképe (OSZK, TA 367.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.