2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és az 1993. október 31-i búcsút.

A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora az '59 májusában induló Tinédzserparti volt, amelyet Cseke László azaz Ekecs Géza szerkesztett. Ebben hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest.

A mikrofonnál Cseke László

Pár perces részletet mutatunk abból a Tinédzserparti-válogatásból, amelyet 2013 október 31-ére, a Szabad Európa Rádió napra állítunk össze. A rádióadást 1977 májusában sugározták, a Tinédzserparti „nagykorúvá válása” alkalmából.

„...Az erő a zene, egy új generáció lelkesedése, így született meg a Tinédzserparti András Károly (a SZER akkori helyettes vezetője) áldásával. Bede István (a magyar adás vezetője) is mondta – Öcsém, öcsém az amerikaiaknak nagyon tetszik, különösen a cím. –„Teenager party”, amerikai cím, de nem kellett lefordítani.” 

Szabad Európa Rádió napunk 2013. október 31-én 9 órától 20 óráig a VIII. emeletén ingyenes napijeggyel látogatható.

Tervezett program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból.

László László a Szabad Európa Rádióról – portréfilm
Párhuzamos életrajzok – András Károly és Ekecs Géza a kezdetekről
Esőjegy – Halász Péter portré
Egy elmaradt mozielőadás emlékei – archív filmek és hangok 1956
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából: 1993. október 31. – Búcsúműsor

1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt a forradalom 9-dik napja percről percre

Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából

Az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

A rádió összegyűjtött szignáljai
– Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja –
Üdvözlet az egykori „szabadeurópás” munkatársaknak
Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai
Emlékezik: Ramsay Győző, Elekes István

Az aradi vértanúk emléknapja – Gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja – nemzeti gyásznap

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost (szül. 1807), az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka és egy főtisztje szenvedett vértanúhalált Aradon. Dessewffy Arisztid tábornokot (szül. 1802), Kiss Ernő (szül. 1799) altábornagyot, Schweidel József tábornokot (szül. 1796) és Lázár Vilmos ezredest (szül. 1815) golyó általi halálra ítélték, Aulich Lajos (szül. 1793), Damjanich János (szül. 1804), Knezić Károly (szül. 1808), Láhner György (szül. 1795), Leiningen-Westerburg Károly (szül. 1819), Nagysándor József (szül. 1804), Poeltenberg Ernő (szül. 1808?), Török Ignác (szül. 1795) és Vécsey Károly (szül. 1807) tábornokokat pedig felakasztották.

Barabás Miklós: A 13 aradi vértanú. Litográfia. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az aradi vértanúk sorában megemlékezünk a tizennegyedikként emlegetett és a börtönben megtébolyodott, majd elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokról (1807–1850), valamint az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert (szül. 1813) és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos (szül. 1820) ezredesekről is.

Az 1849–1850-ben lefolyt véres megtorlásnak legalább 128 hazafi esett áldozatul – köztük Csány László, a Szemere-kormány közlekedési minisztere (szül. 1787) és Jeszenák János báró kormánybiztos (szül. 1800), akiket október 10-én, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói – Perényi Zsigmond báró, a felsőház elnöke (szül. 1783) és Szacsvay Imre (szül. 1818), a képviselőház jegyzője, akiket pedig október 24-én Pesten végeztek ki. Több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. Számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. A külföldre menekültek közül többeket szintén halálra ítélték, az ítéleteket szimbolikusan végre is hajtották – az elítéltek távollétében neveiket szegezték az akasztófára.

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelet alapján nemzeti gyásznappá nyilvánították.

Barabás Miklós: Gróf Batthyány Lajos. Grafika – Digitális Képarchívum

Batthyány Lajos gróf (szül. 1807) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett Széchenyi István népszerűségével. 1847-ben az ellenzéki párt elnöke lett. 1848. március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki, ezt a megbízatását rövid megszakítással október 2-ig látta el. Az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is igyekezett megtartani, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra.
Október 11-i lovasbalesetéig részt vett a vas megyei harcokban, majd felépülése után Pestre ment, részt kívánva venni az országgyűlés munkájában a megegyezés érdekében. 1849. január 8-án Windischgraetz Pesten elfogatta. Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben előbb néhány évi börtönre, utóbb Schwarzenberg nyomására halálra ítélték és kegyelemre ajánlották, amit azonban Haynau nem vett figyelembe. Batthyány a halála előtti éjszakán egy becsempészett tőrrel olyan súlyos sebeket ejtett magán, hogy másnap nem lehetett végre hajtani rajta a kötél általi halálos ítéletet, így október 6-án golyóval végezték ki a pesti Újépületben. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat intézett Ausztria ellen. :Néhány nap múlva a pesti ferences templom kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés után, 1870. június 9-én temették el országos gyász közepette nyilvános tiszteletadással. Végső nyughelyére, a Kerepesi temető mauzóleumába 1874. május 26-án helyezték el. Kivégzésének helyén 1926 óta a Batthyány-örökmécses hirdeti emlékét.

„Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?”

Vörösmarty Mihály Előszó című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

Thorma János Aradi vértanúk. Október hatodika című festménye a Magyar Elektronikus Könyvtár Száz szép kép című összeállítása

„Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!”

Arany János Letészem a lantot című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

–––

„Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.”

Damjanich János imája. Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Kiss Ernő. Fénykép. Kézirattár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!”

Lázár Vilmos levele feleségének. Arad, október 5-én 1849. estve. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Vécsey Károly. Fénykép. Kézirattár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon. Azóta ötvennégy év telt el. Hosszú idő. Ma már csak kevesen élnek azok közül, akik annak a borzasztó napnak részleteire emlékeznek. Én Aradon laktam, tizenhárom éves fiú voltam már akkor. Megmaradt emlékezetemben. Mintha most is látnám a kilenc tábornokot egy sorban a bitófán függeni, és a négy agyonlőtt vértanút az aradi vár sáncában holtan feküdni. Emlékezetem visszaszáll azokra a messze időkre, és ma, annak a gyászos napnak évfordulóján elmondom azokat, amiket abban az időben láttam.”

Oláh Gyula: Oláh Gyula visszaemlékezése: október 6-a 1849-ben Aradon. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Arad. Várrészlet 1896–1905. Képes levelezőlap. Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„A nemzet azonban nem maradt hűtlen emlékezetükhöz. Az elnyomás éveiben titkon siratta, 1867 óta nyíltan és méltó kegyelettel az ország minden részében megüli a gyászos nap évfordulóját, 1874-ben szerény, majd 1881-ben méltóbb kőemlékkel jelölték meg az akasztás helyét, 1890 október 6-ikán Aradon a Szabadság terén a nemzet közadakozásából fölállították Zala György ihletett művét, a Vértanúk szobrát, a következő évben pedig Aradon külön múzeumban kezdték összegyűjteni a vértanúkra s a szabadságharcra vonatkozó ereklyéket. Kossuth 1883. március 15-ikén Aradot a magyar Golgothának nevezte el; s ez a történeti emlék adta meg Arad jellegét, melyhez többé sohasem lehet hűtelen.”

A magyar nemzet története. Szerkesztő: Szilágyi Sándor, Budapest, Athenaeum, 1895. Részlet

A 13 vértanú szobra Aradon. 1896-1905. Állították közadakozásából. Alkotó: Zala György. Képeslap. Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Súlyos tragédiákról a szélesebb közösség gyásszal emlékezik meg. Szerte a magyar nyelvterületen számon tartotta parasztságunk október 6-át, az aradi vértanúk kivégzésének napját. Hagyománytisztelő idős parasztemberek ma is megemlékeznek e napról: böjttel, ha munkájuk megengedi, tisztább öltözettel, a szebbik, sötét szalagos kalap feltételével, de leginkább csendes esti beszélgetésekkel. Ekkor idézik fel az öregek a nagyszüleiktől a forradalom napjairól, halottairól hallottakat. Egészen századunk közepéig e napon tették rendbe a 48-as hősi halottak sírjait, s felemlegették, ha élt a faluban egykori honvéd. Egerbaktán, Csíkszentdomokoson úgy emlékeznek meg e napon a módosabb gazdák, hogy tiszta szobájuk falán függő 48-as csatákat vagy a 13 aradi vértanút (rendszerint „A magyar Golgota” című) ábrázoló olajnyomatokra gyászszalagot függesztenek.”

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás: a magyar parasztság halálképe, Budapest, Gondolat, 1987. Részlet

–––

„Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér – a szabadság kovásza –
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mindig nagyobb körökben,
Életnek ott, hol a mártir-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben:
Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem.”

Arany János Magányban című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

Az aradi vértanúkról szóló szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.
Aradi vértanúink, összeáll. Réthy Endre és Takács László, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988.

–MJ–

Október 4. Assisi Szent Ferenc temetésének napja, a szent névünnepe, világi értelemben pedig a legjelentősebb Ferenc-nap a naptárban.

Assisi Szent Ferenc (1181 vége, más források szerint 1882, Assisi – 1226. október 3., Assisi mellett, Porciunkula) a róla ferenceseknek elnevezett (latin: franciscani) rend alapítója, mindmáig az egyik legnépszerűbb szent, akit nemcsak a keresztények, hanem más vallások követői közül is sokan ismernek, tisztelnek. Már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt (pl. Giotto és Cimabue freskói), zeneszerzőt (pl. Liszt Ferenc Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak zongoraműve), írót (pl. Nikosz Kazantzakisz: Isten szegénykéje című regénye), filmrendezőt (Zeffirelli: Napfivér, Holdnővér) ihletett meg.

Az Assisi Szent Ferenc által alapított szerzetesrend ma is az egyik legnépszerűbb szerzetesrend a világon. A jelenlegi pápa Assisi Szent Ferenc életútját példának állítva önmaga és a világ elé, vette fel a Ferenc nevet megválasztásakor, 2013-ban. (Assisi Szent Ferenc élete röviden a ferencesek.hu oldalon.)

A Szent Ferenc legenda részletei az Anjou Legendárium egyik oldalán: 1. Szent Ferenc prédikál a madaraknak, 2. Ferenc a halálos ágyán fekszik rendtársai körében, 3. A Monte Merano-i asszony feltámasztása, 4. A Szent az adósok börtönébe került Arezzói Albertet vagy az eretnekként bebörtönzött Alifiai Pétert szabadítja ki fogságából (Metropolitan Museum, New York.) – In: A Magyar Anjou Legendárium, 2003-ban készült virtuális kiállításunk oldalán. 

[…] „a kereszténységben a Giovanni nevet kapta. A Francesco (»Francia«) ragadványnevet annak köszönhette, hogy édesanyja francia volt. E tiszta szívű szent megújította az egyház szellemét, eszméi új lendületet adtak a középkor misztikus romantikájának. Személye a földi javakról való lemondás, az egyszerűség és a szeretet jelképe lett. Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél 3 csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti.”

Jankovics Marcell: „Isten szegénykéje”, részlet – In: Uő.: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Ferenc művei közül minden bizonnyal a legismertebb a Cantico di frate Sole (magyarul: Naphimnusz) című vers, amely Ferenc életszemléletének egyik legszebb kifejezője.

„Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett!
Tied a dicsőség, dicséret, áldás
és minden tisztelet!
Minden Téged illet, Felség, egyedül
s nincs ember, aki Téged méltón emleget.

Dicsérjen s áldjon, én Uram,
kezednek minden alkotása,
különösen bátyánk-urunk, a Nap,
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít.
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása
felséges arcod képemása.”

Assisi Szent Ferenc: Cantico di frate Sole – Dsida Jenő fordításában, részlet – In. Dsida Jenő összes költeménye (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

A XIV. századi magyar nyelvű irodalom egyik szerencsésen fennmaradt hírnökét, Assisi Szent Ferenc legendáját, 1370 körül fordíthatták magyarra. Szövegét egy 70 évvel későbbi másolat, az 1440 körül írt Jókai-kódex, a legrégibb teljesen magyar nyelvű könyv őrizte meg. A magyar Ferenc-legendában is a laikus vallásos mozgalmak termékét láthatjuk – a mű eredete és tartalma egyaránt erről tanúskodik.

A Szent Ferenc és rendtársai élettörténetét elbeszélő legenda kezdete a Jókai-kódexben, Kézirattár, MNy 67 – A szöveg az 1 rectón kezdődik. A Jókai-kódex oldala a Magyar Nyelvemlékek című szolgáltatásunkban.

„Amikor Arezzo városához érkezett, ahol belviszály tört ki, Isten embere látta a város széléről, hogy a hely fölött ördögök viháncolnak. Magához hívta társát, Szilvesztert, s így szólt hozzá: »Menj a város kapujához, és a Mindenható Isten nevében parancsold meg az ördögöknek, hogy takarodjanak onnan!« Az a kapu elé sietve harsányan kiáltott: »Isten nevében, és atyánk, Ferenc parancsára távozzatok mind, ti ördögök!« Kisvártatva valamennyi polgár megbékélt.
A fent említett Szilveszter pedig, aki akkor még világi pap volt, álmában egy aranykeresztet látott Ferenc szájából előjönni, amelynek csúcsa az égig ért, kiterjesztett karjai pedig a világ mindkét felét körülölelték. A látomás szíven ütötte a papot, s azon nyomban otthagyta a világot, és Isten emberének tökéletes követője lett.”

Szent Ferenc, [Október 4.], részlet, fordította: Szente Katalin – In: Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Giotto: Szent Ferenc kiűzi az ördögöket Arezzoból, freskó, Assisi – In. A művészet története. A korai reneszánsz. Corvina, Budapest, 1990, 27. old. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Assisi Szent Ferenc Itália, valamint a kereskedők, továbbá a természet és az állatok, védőszentje. 1931 óta Az állatok világnapját is Szent Ferenc névünnepén tartják. A világnap kezdeményezése nyilvánvaló összefüggésben áll a Ferenc-legenda két ismert részletével, a gubbiói farkas megszelídítésének történetével és a jelenettel, amely szerint Szent Ferenc a madaraknak is prédikált. Október 4-én sok helyütt a világban számos rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az állatok, a természeti környezet védelmére, az együttélés szabályaira, a katolikus templomokban pedig az október negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon megáldják az állatokat.

Szent Ferenc prédikál a madaraknak, Assisi Szent Ferenc perugiai legendája, Giotto freskója az assisi bazilika felső templomában, 1297–99 között – In: Budapest, Helikon Kiadó, 1990, 10. kép  (A Vazul-ág: Árpád-házi királyok Szent István után: 1038–1301; elektronikus dokumentum; Encyclopaedia Humana Hungarica 2., Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Egy alkalommal a Velence környéki mocsarakban bolyongva hatalmas madársereget látott a mocsárban énekelni, és így szólt társához: »Madár nővéreink Teremtőjüket dicsőítik, álljunk be közéjük, és énekeljük el a zsolozsmát az Úrnak.« Mikor csatlakoztak hozzájuk, a madarak meg se rezzentek, de mivel fülsiketítő csivitelésük miatt egymás szavát se hallották, Ferenc így szólt: »Madár nővéreim, hagyjátok abba éneketeket, amíg lerójuk az Úrnak kötelező dicséretünket!« Azok tüstént elhallgattak, majd a dicséretek végeztével újra megengedte nekik, hogy énekeljenek, ők pedig a szokott módon azon nyomban újra kezdték éneküket.”

Szent Ferenc, [Október 4.], részlet, fordította: Szente Katalin – In: Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

„Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged. Mutassa meg neked arcát és kegyelmezzen neked. Fordítsa feléd arcát és adjon békességet neked. Áldjon meg az Úr, Leó testvér.”

[Leó testvér megáldása] – In: Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és a búcsút 1993. október 31-én.

SKULTÉTY CSABA (a mikrofonnál Ambrus Márton): „A rádió megalapításától, 1951. októberétől harminchárom évig voltam a rádió munkatársa. Ki innen jött, ki onnan, ki amonnan. Mindenki egy kicsit magán viselve annak a nyugat-európai országnak a vonásait, amelyből Münchenbe indult. Én néhány társammal Párizsból, ahol éppen elvégeztem a nemzetközi jogot. Időm első harmadában a hírosztályon, majd húsz évig nemzetközi politikai szerkesztő voltam, gyakorlatilag mindennapos kommentárral vagy sajtószemlével. Egy mozzanat külpolitikai szerkesztői éveimből. Ma is nagy elismeréssel vagyok a müncheni, amerikai és saját főnökeink azért a messzemenő függetlenségért, amellyel munkámat végezhettem. A húsz év alatt egyetlen esetben sem merült fel velem szemben kifogás vagy kritika. Itt most azt az egyetlen műsorszámot emelném ki, amelynek a sugárzását az amerikai vezetés betiltotta. Két héttel a magyar forradalom kitörése előtt néhány magyar fiatal Nyugat-Magyarországon egy polgári járatú repülőgépet megpróbált átirányítani Ausztriába. A kísérlet – vagy árulás vagy egy kihallgatás terhe alatt – meghiúsult, egy halálos és a többiekre súlyos következményekkel. Az egyik, Svájcba került túlélővel az esetről alapos interjúadást készítettem. Ennek sugárzását tiltották le. A repülőgép-eltérítések korában voltunk, amerikai vezetőink még a látszatát is el akarták annak kerülni, hogy egy ilyen erőszakos kísérletet, amely ez esetben pozitív jellegű volt, rádiónk támogatná. A hangfelvételt az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.”

Hallgasd meg itt a 33 perces betiltott felvételt:

SKULTÉTY CSABA (a mikrofonnál Ambrus Márton)

Az egykori rádiósok visszaemlékezései – archív és új interjúk, a rádióadások hanganyaga, filmek, dokumentumok segítségével szeretnénk legendákat és mítoszokat eloszlatni, a szemtanúk, szereplők segítségével bemutatni azt a teret, ahol a működés 42 éve alatt több száz magyar munkatárs, magyar emigráns dolgozott azon, hogy a Vasfüggöny mögé zárt Magyarországra is eljusson a „szabad hang”. A Szabad Európa Rádióban 1950. augusztus 4-én hangzott el az első magyar nyelvű – akkor még kísérleti adás.

1951. október 6-tól 1993. október 31-i megszűnéséig a Rádió rendszeresen sugározta magyar nyelvű műsorait Münchenből, a Magyar Osztály munkatársainak közreműködésével. 1952-ben költöztek a végleges helyre, a nevezetes Englischer Gartenbe.

„ez az én első autóm. Úgy van levéve, hogy nagyon nagynak tűnjön” – Skultéty Csaba autóban

Skultéty Csaba az utolsó évekre így emlékezik:

„... Magyarországon megtörtént a rendszerváltás. A híráramlás már nem tilos, megjelennek az első szabad újságok, jön a széles sajtószabadság. A Szabad Európa Rádió már nem olyan fontos. Ott, a rádión belül is merőben új a helyzet... Az új helyzet új felkészültséget, állásfoglalásban gondos árnyalatokat kíván, ezzel München már nem tud lépést tartani... A műsorsugárzás és ezzel a Szabad Európa Rádió magyar adásának a története végül 1993. október 31-én zárul. Az alapítási, megnyitó ünnepség 1951 októberében München bombák által megkímélt rangos szállodájában, a Hotel Reginában került megrendezésre. A búcsúest színhelye a legszerényebb: a rádió kantinja.”

A programunk 2013. október 31-én 9 órától 20 óráig a VIII. emeletén ingyenes napijeggyel látogatható.

Tervezett program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból.

László László a Szabad Európa Rádióról – portréfilm
Párhuzamos életrajzok – András Károly és Ekecs Géza a kezdetekről
Esőjegy – Halász Péter portré
Egy elmaradt mozielőadás emlékei – archív filmek és hangok 1956
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából: 1993. október 31. – Búcsúműsor

1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt a forradalom 9-dik napja percről percre

Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából

Az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

A rádió összegyűjtött szignáljai
– Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja –
Üdvözlet az egykori „szabadeurópás” munkatársaknak
Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai
Emlékezik: Ramsay Győző, Elekes István

„Hónapunk neve a latin October, »Nyolcadik« hónapnévből ered, mivelhogy a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a »domiciánus« hónapnév nem kellett senkinek.
Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.”

Jankovics Marcell: Október, részlet. – In. Uő.: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

[Október] – Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja

„Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.”

Juhász Gyula: Október, részlet – In. Uő.: Összes versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

[Október hónap] – Flamand kalendárium, 1470-es évek; Kézirattár, Cod. Lat., 396., f.10v 

„A sárgálló almák, a piros körtvélyek
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Fája alatt hever a főtt berekenye,
A kövér noszpolya, a borzas gesztenye.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
Vastagon ráfűzte gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hűvösek a szelek,
Néha egy kis hideg és dér is jár velek.”

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz (Már a víg szüretnek örűl minden ember, 1794), részlet  – Uő.:Összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szereti a szőlőt? Kóstolja meg a miénket! – reklámplakát, [ante 1945], Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Olyan most a mező reggelenkint, mintha gyémántos fátyolrongyokkal volna behullatva. A kis mezei pókok hálói azok. A kis mezei pókok is érzik már a kegyetlen hónapok közeledését: nincs hajlék, nincs kályha, nincs éléstár!
A természetnek nyomorult kis mostohagyermekei érzik a közelgő telet: fölmásznak a legmagasabb fűszálak hegyére, föl a napbanéző fű kék virágaira, a bogáncs borzas fejére, a telegráf-oszlopok hideg porcelángombjaira és ott dermedeznek, töprenkednek, hogyan lehetne menekülni?”

Gárdonyi Géza: Október, részlet – In: Uő.: Az én falum (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

„Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz,
reád lehellt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány szinébe?”

Kosztolányi Dezső: Vörös hervadás, részlet – In.: Uő.: Összegyűjtött versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A vadszőlő színeváltozása – (Digitális Képarchívum) 

„Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos.”

Márai Sándor: Október, részlet – In: Uő.: Négy évszak, [Budapest], Helikon, 2000 (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány) 

–––

„Október. Pompa és szín nincs tovább.
Ó, mikor még arany fény lihegett,
S tömör bíbor és roskadó brokát
Fedte a kéjes, ájult ligetet...
Már meztelen az erdő. Végesvégig
A züllött úton roncs, bú és szemét.
Korhadó tönkök. Egy nyirkos, setét
Kórón vén varjú hamvas hasa kéklik.”

Tóth Árpád: Október, részlet – In: Uő.: Összes versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 [Vadgesztenye] – (Digitális Képarchívum) 

„Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.”

Nemes Nagy Ágnes: Október, részlet – Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei Budapest, Osiris Kiadó, 2003 (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány) 

Galagonya – (Digitális Képarchívum) 

A zene világnapja

A Nemzetközi Zenei Tanács negyven esztendeje, az 1973-ban tartott lausanne-i közgyűlés alkalmával nyilvánította október elsejét a zene világnapjává. A kezdeményezés legbefolyásosabb pártfogója a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin volt, aki az International Music Council tagjaihoz intézett levelében három alapvető célt tűzött ki a zene világnapján tartandó rendezvények számára. Ezek közül a legáltalánosabb a zeneművészet egészének népszerűsítése a társadalom valamennyi rétegében, a legszűkebb körű pedig a Nemzetközi Zenei Tanács tevékenységének promóciója. A harmadik cél a Tanácsot 1949-ben létrehozó UNESCO küldetéséhez kapcsolódik: a kulturális értékek kölcsönös megismertetése, s ezáltal a népek közötti barátság és béke elősegítése.

Yehudi Menuhin az 1940-es évek elején. Fotó – Zeneműtár. Jelzet: Menuhin, Yehudi 1/15

Az utóbbi célkitűzés olvastán a magyar zenebarátok legtöbbjének bizonyára egyetlen név ötlik eszébe: Bartók Béláé. Azé a zeneszerzőé, aki 1931 januárjában egy román zenetörténészhez írott levelében írta le az azóta oly sokszor idézett sorokat: „Az én igazi vezéreszmém, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!”

Ez az asszociáció pedig annál is indokoltabb, mivel A zene világnapjának célkitűzéseit megfogalmazó Yehudi Menuhin és Bartók Béla a zeneszerző amerikai éveiben személyesen is kapcsolatba kerültek. Mi több, Menuhin egyik leglelkesebb népszerűsítője lett az Amerikában még kevéssé ismert magyar komponista műveinek: nem csupán a Hegedűversenyt adta elő számos alkalommal, de a hasonló közönségsikerrel aligha kecsegtető Első hegedűszonátát is megtanulta. Bartók az utóbbi mű 1943 novemberében lezajlott New York-i előadásakor találkozott először Menuhinnal, és az élményről lelkes hangon számolt be egy amerikai zongoristatanítványához írott levelében: „Valóban nagy művész; ugyanezen a hangversenyen játszotta még Bach C-dúr szonátáját kitűnő, klasszikus stílusban. Az én szonátám előadása is kitűnő volt. Ha igazán nagy művészről van szó, akkor nincs szükség a zeneszerző tanácsára és segítségére, az előadóművész maga is megtalálja a helyes utat.” Menuhin pedig mindenekelőtt azzal fejezte ki nagyrabecsülését Bartók iránt, hogy egy hegedűmű megírására kérte fel – az ennek nyomán 1944 elején komponált szólószonáta az utolsó nagyobb szabású mű, amelyet a zeneszerzőnek 1945. szeptember 26-án bekövetkezett halála előtt még sikerült teljesen befejeznie.

Bartók Béla 1940-ben. Fotó – Zeneműtár. Jelzet: Bartók Béla 1/18

Visszakanyarodva „a népek testvérré válásának” gondolatához, a különféle népzenék eggyé olvasztására Bartók számtalan művéből idézhetnénk példát, e helyütt azonban talán említsük azt a kompozíciót, amelynek eredeti kéziratát maga a zeneszerző ajándékozta az Országos Széchényi Könyvtárnak. Az 1926-ban komponált Zongoraszonáta zárótételében (mint Somfai László fogalmaz) „lényegében minden téma egyetlen alapgondolatra, egy Bartók költötte népdalra vezethető vissza. E téma dallama magyar, ütemváltó ritmusa viszont román kolindákra emlékeztet.” Az efféle, csupán az avatott szakember által szétszálazható stíluskeveredéseknek is köszönhető, hogy a zeneszerző művei a nagyvilágban nem annyira egy konkrét nemzethez kötődő muzsikaként, hanem egy képzeletbeli, univerzális népdalhang képviselőiként váltak népszerűvé.

Bartók: Zongoraszonáta (1926) – a harmadik tétel részlete a szerzői kéziratból. Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 998

Mégis félreértenénk Bartókot, ha zenéjét csupán egyfajta egyvelegnek fognánk fel, amelyben véletlenszerűen tornyozódnak egymásra a különféle népek dallamai vagy azok egyes alkotóelemei. A stílusok kombinációjának hátterében gyakran nagyon is világos program rajzolódik ki – ugyancsak Somfai László figyelt fel például arra, hogy számos művének lélektanilag leginkább meghatározó, kulminációként értelmezhető pontján Bartók milyen gyakran nyúl vissza egy félreérthetetlenül magyaros hangütéshez. Nem véletlen, hogy a népek testvérré válásának gondolatát kifejtő, fentebb idézett levelének következő soraiban máris visszakanyarodik a maga legmélyebb kulturális kötődéséhez: „Az én – mondjuk földrajzi helyzetem következtében a magyar forrás van hozzám legközelebb, ezért műveimben a magyar hatás a legerősebb. Hogy mármost a stílusom – a különböző forrásoktól függetlenül – vajon magyar jellegű-e vagy sem (és minden ezen múlik), azt másoknak kell megítélniök, nem nekem. Én mindenesetre úgy érzem, hogy ez megvan benne.”

Bartók A magyar népdal c. kötetének (1924) eredeti kézirata – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. th. 5 D

Mikusi Balázs
Zeneműtár

Szent Jeromos vagy Hieronymus (347 körül – 420) pap és egyháztanító, a négy nagy nyugati egyházatya (Szt. Ambrus, Szt. Ágoston,  Szt. Jeromos, Nagy Szt. Gergely) egyike, s az egyik meghatározó Biblia-fordítás, a Vulgata létrehozója. A szertelen, jó képességű, érzékeny és gyanakvó fiatalember, bár szülei keresztények voltak, csak húsz évesen keresztelkedett meg Rómában, majd remeteségbe vonult. Később keletre ment, hogy találkozzék a sivatagi remetékkel. Ebben az időben tanult meg héberül, s tökéletesítette a Szentírással kapcsolatos tudását is. Önjellemzése szerint: filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egyszerre, továbbá három nyelvnek, a hébernek, görögnek és latinnak ismerője. Ennek a három nyelvnek, különösen a hébernek ilyen magas szintű ismerete meglehetős ritkaság volt akkoriban. Jeromos 380 körül tért vissza a remeteségből, s pappá szentelése után Bizánc városának könyvtárában teljesített szolgálatot. I. Damasus pápától kapta a megbízást, hogy tökéletesítse a Szentírás fordítását. A szentatya halála után (385) Betlehembe utazott, s évtizedekig dolgozott a fordítás szövegén. 420-ban egy kolostorban érte a halál Betlehemben.

Szent Jeromos szobra a Szent István bazilika oldalfalában (Digitális Képarchívum)

„Jeromos életének van egy kétséget kizáróan mesei eredetű, alighanem naptári célzattal betoldott epizódja. A legenda szerint, amikor Betlehemben, egy kolostor apátjaként az Írás fordításán fáradozott, egy sántikáló oroszlán vetődött arra. A testvérek halálra rémültek ugyan, de Jeromos utasításának engedve végül is kezelésbe vették az állat tövisektől fölsértett lábát. Az ápolás során az oroszlán teljesen megszelídült, s mikor felgyógyult, Jeromos a kolostor szamarának őrzését és terelgetését bízta rá, mintha csak pásztorkutya lenne. Egy alkalommal aztán, amikor kinn voltak a mezőn, az oroszlán elaludt, s arra járó kalmárok elkötötték az őrizetlenül talált szamarat.
Az egyedül hazaballagó oroszlán láttán a barátok azt hitték, hogy amaz nem tudott ellenállni természetének, és a rábízott szamarat fölfalta. Ezért nem adtak neki büntetésből enni, és az ő hátára rakták a cipelni valót, az erdőben vágott és fölaprított fát. Az oroszlán türelemmel végezte a szamár dolgát, munka után, esténként azonban a környéken kóborolt, s így kutatott az ellopott szamár után. Így esett, hogy a tolvaj kalmárok, immár a szamárral együtt, ismét arra jártak. Az oroszlán fölismerte az „ő” szamarát, és vadul bömbölve, karmait meresztgetve, farkával csapkodva arra kényszerítette a karavánt, hogy a kolostorhoz vonuljanak, és megbocsátásért esdekelve visszaadják a szamarat jogos tulajdonosaiknak.”

Jankovics Marcell: A tanító, az oroszlán meg a szamár – In: Uő.: Jelkép-kalendárium, részlet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Latin fordítások már korábban is készültek a Szentírásból, melyek közül kiemelkedett a Vetus Itala („régi latin”). Jeromos igazi szöveggondozó, filológus volt. A javítás munkáját szakaszosan végezte el: először az evangéliumok és a zsoltárok latin szövegén. Mivel lelkiismeretesen dolgozott, kötelességének érezte, hogy az Ószövetség eredeti héber szövegéhez forduljon. Tizenhat év alatt készült el az Ószövetség fordításával. Az apokrif könyveket, melyeket a IV–V. században már több egyházi tekintély a Szentíráshoz sorolt, ő szigorúan kiiktatta. Szent Jeromos több kommentárt, szentbeszédet készített az egyes bibliai könyvekhez, illetve azok alapján.

A Hieronymus-corvina címlapja, Kézirattár, Cod. Lat. 347, f. 1r. – A mű Szent Jeromos Szent Pál leveleihez írt magyarázatait tartalmazza. A P[auci] iniciáléban Szent Pál alakja látható. A keretdísz vázát egymásra helyezett kandeláberek alkotják. A bal oldali széldísz közepén Mátyás, vele szemben Beatrix éremportréja foglal helyet. A címlap alsó részén Mátyás gyümölcskoszorúba foglalt címere látható. A címer két oldalára egy-egy ún. Mátyás-emblémát festettek. A szöveget humanista könyvírással másolták. Az illumináció a Gherardo és Monte di Giovanni testvérpár műhelyében készült Firenzében 1488 körül.

A Vulgata szó a latin vulgatus, elterjedt jelentésű melléknévből származik. Az elnevezés összefüggésben áll azzal, hogy Jeromos fordítása lassan általános hivatkozási alappá vált, bár csak a tridenti zsinat idején, 1546-ban lett a katolikus egyház hivatalos bibliaszövege.

„Jeromos az ókori Stridon szülöttje, amelyet a kutatás Csáktornya (Čakovec) muraközi városkával azonosít. Itt emelkedett a Zrínyiek vára is. A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma (1446) hajdan jeles búcsújáró hely volt. Az a körülmény, hogy a majdani magyar haza szülöttje volt, továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett és megírta a rend szellemi ősének, Remete Szent Pálnak életrajzát, Jeromost pálosaink körében különösen tiszteltté tette.”

Bálint Sándor: Szeptember 30., részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium 2., Budapest, Szent István Társulat, 1977 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Jeromos írópultnál, Didymus kódex (New York, Pierpont Morgan Library) – In: Bibliotheca Corviniana, Magyar Helikon – Corvina, Budapest, 1981, 47. kép. (Pannon reneszánsz: a Hunyadiak és a Jagelló-kor: 1437–1526; elektronikus dokumentum; Encyclopaedia humana Hungarica; 4., (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Jeromos élete végéig megőrizte a legszigorúbb aszkézis gyakorlatait, de elkísérte betegesen izgulékony és érzékeny természete is. Ha vitatkozott, bántó éllel is tudott fogalmazni. Jeromost gyakran félmeztelenül ábrázolják, mellét üti egy kővel, miközben a feszületet nézi. Gyakran bíborosi ruhában van. Attribútuma az oroszlán, a koponya és a könyv. A tudósok, a diákok, a régészek, a könyvkereskedők, a zarándokok, a könyvtárosok és a fordítók védőszentje. Hozzá fohászkodnak a gyengénlátók is.

„A téren szurokillat csapott meg.
A halászok szurokkal ugrattak egyszer.
A sarkon meg, ahogy befordultam,
mint egy nehéz halászladik tartott felém,
semmi, Jeromos, csak valami tartott felém.
Semmi, csak ezt akartam mondani.
Ezért ugrottam melléd.
Ezért adom most egy kicsit gyorsan a bambát.
És már mennék is. A folyóba.
Elfáradnak karjaid, Jeromos, könyvet, templomot tartani soká.”

Tolnai Ottó: Vers, amelyben megelevenedik Masaccio Szent Jeromos és Szent János című festménye, részlet – In: Uő.: Sirálymellcsont, Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1967 (Törzsgyűjtemény)  
(A festmény itt látható.)

–s–

A pákozdi csata (1848)

1848. szeptember 11-én Josip Jelačić császári altábornagy 51 117 fős csapatai több ponton is átlépték a határfolyó Drávát. A forradalmi Magyarországot – amelynek törvényes kormányát (felelős magyar minisztérium) a Habsburg uralkodó nevezte ki –, ezzel nyílt katonai támadás érte. A magyar seregek élén álló többségükben volt császári tisztek hátráltak, ill. részben átálltak Jelačićhoz és feladták az egész Dunántúlt. Már Pest is veszélybe került, Bécs pedig Magyarország alávetésére készült. 1848. szeptember 29-én Sukoró és Pákozd között a Móga János altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló magyar sereg megütközött a Jelačić parancsnoksága alatt álló császári erőkkel (sorezredek, határőrök, horvát nemzetőrök). A magyar seregek (17 500 fő) győzelmet arattak a két és félszeres túlerőben lévő császári csapatok (összesen 51 577 fő, ebből 48 234 fő harcképes, de a csatában ténylegesen csak 24 567 fő vett részt) felett. A horvát történetírás döntetlenként tartja számon az ütközetet, amely mindkét részről minimális veszteségekkel járt. A pákozdi csata volt az 1848-49-es magyar szabadságharc első jelentős ütközete.

A pákozdi csata (Festmény). In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Báró Josip Jelačić (1801–1859) erélyes és katonái körében népszerű, rendkívül ambíciózus illír (délszláv) érzelmű, de a birodalom érdekei iránt elkötelezett horvát határőrezredes volt. (A magyarban a Jellasics névforma használata Petőfi A vén zászlótartó című verse nyomán terjedt el.) Báni kinevezésében (1848. márc. 23.) képességeinek és udvarhű magatartásának elismerése mellett a császári udvar megosztó politikája is szerepet játszott. V. Ferdinánd császár (uralkodott: 1830–1848), bár a nyilvánosság előtt látszólag a Batthyány-kormánynak engedett, Jelačićot eszközként használta fel ellene. A Horvátország és Magyarország viszonyában hivatalosan semleges udvar szabad kezet adott Jelačičnak a lázadó Magyarországgal szemben. Amikor a bán megpróbálta a horvát nemzeti törekvéseket érvényesíteni, az uralkodó a magyar kormány kérésére színleg felmentette ugyan báni megbízatásából, ám titokban a támogatásáról biztosította, s hamarosan vissza is helyezte. Október 1-jén pedig a magyarországi birodalmi haderő főparancsnokának nevezte ki, de ezen a poszton rövidesen Windischgrätz herceg váltotta fel, aki mellett Jelačić beosztott tábornokként harcolt a tavaszi hadjárat végéig, később pedig a Délvidékre vezényelték.

Jelačić a magyar-horvát nemzeti törekvések összeegyeztethetetlenségének idején játszott kulcsszerepe révén a két nép konfliktusának szimbólumává vált. Személyének és tetteinek horvát, magyar és osztrák történelmi megítélése a mai napig lényegesen eltér egymástól. Horvátországban nemzeti hősnek tekintik. Mégis, jelképes baráti gesztusként a Zágráb főterére 1990-ben visszahelyezett Jelačić-szobor kinyújtott kardja ma – a korábbi (1866–1947) tájolásától eltérően – nem Magyarország felé mutat. A magyar kormány határozata értelmében pedig a magyar honvédelem napját 1991 óta nem a pákozdi csata, hanem Buda 1849-es visszavívásának évfordulóján ünnepeljük.

Jellasics horvát bán, 1849. Színezett litográfia. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Miután Jelačić augusztus 31-én megszállta Fiume városát, elkezdődött a háború. A bán manifesztumban utasította el azokat a vádakat, melyek szerint azért szakította el Horvátországot a Magyar Koronától, mert a pánszlávizmust támogatná. A manifesztum szerint „A (horvát) nép fiaként, a szabadság híveként és osztrák alattvalóként, híven elköteleztem magam a Birodalom alkotmányos császárának és királyainak, és egy hatalmas, szabad Ausztriát kívánok“.

A pánszlávizmus eszméjével Magyarországra támadó horvát katonák. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jelačić csapatainak gyenge felszereltsége – második tartalékos határőrök – a hadművelet elsietett megindításának következménye volt. A rosszul megszervezett ellátás megnehezítette a magyar területen történő vonulást és lehetetlenné tette az egy helyen való időzést is, folyamatos előrevonulást tett szükségessé, mert az élelmezést csak a magyar lakosságtól való rekvirálás útján oldhatták meg. A fosztogató sereg elől a falvak lakossága elmenekült, ill. hamarosan össznépi ellenállás bontakozott ki ellene a Dunántúlon (népfelkelő egységek), amely megakadályozta az utánpótlást és a későbbiekben lezárta a visszatérés útját. A népfelkelésben részt vevők elkeseredését csak szította, hogy először arathattak és szüretelhettek volna maguknak a jobbágyfelszabadításnak köszönhetően, ha a betörő horvát csapatok nem tarolták volna le a termésüket.

„A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.

Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy isten, ördög, minden ellened van,
És életed fáján pusztítanak?
S dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazúl, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszu századok alatt.”

Petőfi Sándor Élet vagy halál! című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Székesfehérvárra 1848. szeptember 26-án bevonult megszálló csapatoknak szeptember 29-én a Velencei-tó környékén állta útját az erős védőállást felvett honvédsereg. A magyar táborba érkezett országgyűlési küldöttek biztatására Móga Pákozd és Sukoró között megütközött a bán ellene támadó hadseregével. A több órán át tartó pákozdi csatában Jelačić meghátrálni kényszerült. Másnap három napos fegyverszünetet kért, hogy bevárja az erősítésül segítségére indult, s majd október 7-én az ozorai ütközetben a honvédseregek által legyőzött Karl Roth vezette határőröket. A bán a fegyverszünet lejárta előtt elvonult a harctérről, de nem állt szándékában elhagyni Magyarországot, csak az osztrák-magyar határig húzódott vissza. A bán elvesztette a hadjáratot, a magyar sereg pedig csak két nap múlva követte.

„Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába',
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.
Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelkiállapotban?
Szemem rajta kevélyen mereng el:
Az én apám az az öreg ember!”

Petőfi Sándor A vén zászlótartó című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

A pákozd-sukoró-velencei csata vázlata. Térkép. – Digitális Képarchívum

„A gondolatok és az eszmék fölött nem múlik el nyomtalanul az idő. A hatalmi helyzetek és a társadalmi törekvések változása sebesen alakítja az uralkodó elveket, s velük együtt többé-kevésbé az ünnepekét is. Magának a márciusi ifjúságnak a szabadság eszméje is meglehetősen módosult. Hiszen amint Jelačić serege megindult a kormány ellen, az egyenlőség, testvériség és szabadságért küzdők csoportja kénytelen a nemzeti önállóságot védők terjedelmesebb táborává átalakulni. És az első évfordulóra, 1849. március 15-ére – bár az úgynevezett radikalizálódás ideje ez – az ünneplő újságok hasábjain a szabadság szó szinte kizárólag csak nemzeti függetlenséget jelent, s úgy tűnik fel, hogy az önvédelmi harcát folytató nemzet elfelejtkezett már azokról a gyökeresebb társadalmi reformokról, amelyeket a márciusi ifjúság egy része, elsősorban Petőfi, a valódi szabadság feltételének gondolt.”

Lengyel Balázs: Hetven év márciusi ünnepei. In. Uő.: Origo. Korai írások 1938–1948, Budapest, CET Belvárosi Könyvkiadó, 2002. – Törzsgyűjtemény

A pákozdi csata emlékműve – Digitális Képarchívum

„Ki nyerte meg a csatát? A kérdés eldöntéséhez a két fél szándékait kell tisztáznunk. A magyar hadsereg meg akarta állítani a horvát előnyomulást, s e célját lényegében el is érte. Ezen az sem változtat, hogy a csatát követően visszavonult Martonvásárig, hiszen a fegyverszünettel a horvát hadsereg lemondott az újabb támadásról. Jellačić célja a magyar hadsereg legyőzése, s aztán a főváros bevétele volt. Ezt a szándékát pedig Pákozd után fel kellett adnia, így a fegyverszünettel lényegében elismerte kudarcát. Megszegte-e Jellačić a fegyverszünetet? Véleményünk szerint nem. A fegyverszünet szövege ugyanis nem tiltotta meg a demarkációs vonalak mögötti mozgásokat.”

Hermann Róbert: A pákozdi csata. In. Uő.: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete, Budapest, Korona, 2001. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

–––

„… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

József Attila A Dunánál című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

–MJ–

Vas István születésnapja 

Vas István (1910-1991) költő, író, műfordító. Ősei között zsidó rabbik voltak. 1928-ban a bécsi kereskedelmi főiskolán tanult, s ebben az időszakban ismerkedett meg a marxizmussal és Freud gondolataival is. Előbb a magyarországi avantgárd körébe tartozott, később a Nyugathoz csatlakozott. 1935-ben házasodott össze Kassák Lajos nevelt lányával, Nagy Etel mozdulatművésszel, akinek 1939-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette. A második világháború utolsó szakaszában 1944-45-ben bujkálnia kellett. Ottlik Géza és későbbi második felesége, Szántó Piroska bújtatta. (1951-ben kötöttek házasságot.) Mivel 1945 után ideológiai vitába szállt Lukács Györggyel, a fordulat évétől (1948) sokáig csak műfordításokból élhetett. 1956 után nyugdíjazásáig az Európa Könyvkiadóban dolgozott.

Vas István – In: A Dunánál: magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001; (hálózati változat: Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Amit örökbe kapott, az legkevésbé a költészetre volt alkalmas. Apja becsvágyó és sikeres zsidó üzletember, textilkereskedő, aki hallani sem akar fia irodalmi ambícióiról. A nyelv, amit környezete beszél, minden, csak nem irodalmi nyelv, tele némettel kevert, hibás, kitekert fordulatokkal, rossz hangsúlyokkal. A városnak az a része, ahol gyerekkorát tölti, egy cseppet sem poétikus: sötét bérházak, nehéz szagú mellékutcák, a Nagykörúton »reklámok, mulatók, híg slágerek és mozik«, ahogy a Teréz körúti elégiá-ban írja később, amikor már megtanulta »a rossz anyagot megnemesíteni«. Egyelőre azonban csak a megváltásra sóvárgó magány az osztályrésze. A megváltás végül is megérkezik ugyan, már tizennyolc éves korában, amikor Kassák Lajos, a magyar avantgardizmus vezére elolvassa verseit, és így szól: »Uram, maga költő« […]
Miközben továbbra is kommunistának tudja magát (bár alkatánál, független szelleménél fogva a párttól, a mozgalmi munkától távol marad), egyre erősebben hat rá az evangélium, s végül 1938-ban áttér a katolikus hitre. Ebben az évben bocsátják el állásából, és a következő évben meghal első felesége, Kassák nevelt lánya, Eti, akinek alakjához egész költészetének és magánmitológiájának egyik alapmotívuma fűződik.”

Várady Szabolcs: Vas István, részletek – In: Uő.: A rejtett kijárat. Versek, fordítások, próza, egyebek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003, 265.o. (Törzsgyűjtemény – szabadpolcos állomány) 

–––

„Ifjú nő a sirban, ifjú rügy az ágon,
Tavaszi szél fújja, virágom, virágom.
Tavaszi szél messze földek illatával
Csábított hajdan, most fiatal halállal.
Jobb volna sötétbe elomolni, mint te,
Hullani a mélybe, teveled egy szintre,
De az a forma, mely odalenn enyész el,
Ragyog idefönt is örök epedéssel,
Fű, fa, virág, tavasz színe tőle tüzel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Az tudja, mi a test, aki szenved vele,
Te tudod, Istenem, szenvedés istene, […]

Vas István: Húsvéti ének a testről, részlet – Uő: Kis mást se tud, Versek 1930–1945, 138. o. (Törzsgyűjtemény – szabadpolcos állomány)

Vas István – In. Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 (Az internetes változat képei az Irodalmi arcképcsarnok című CD-ROM kiadványból származnak. Arcanum, 2000)

„Vas István az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt. Példaképül Kosztolányit és Szabó Lőrincet választotta, Illyés példája is vonzotta. Az önéletrajzi személyességű lírát képviselte.”
Vas István alkotói oldala; szerzői és a róla szóló irodalom bibliográfiája a Nyugat-honlapon.

Az 1956-ban átélt élményeihez kapcsolódik egyik legismertebb verse, Az új Tamás, amely egyrészt a Bibliából ismert Tamás apostol, „a hitetetlen” történetének parafrázisa, másrészt a lírai én öndefiníciója, aki boldog, mert láthatta feltámadt nemzetét 1956 októberében, így ambivalens kötődése ekkor egyértelművé válik.

„Mert én voltam az a Kettős, hitetlen:
Azt hittem, nem vagy, csak a képzeletben,
S hitetlen ujjamat sebedbe mártva
Tudom csak, mi a test feltámadása,
És szólni nem tudok, csak dadogok:
Magyar vagyok.”

Vas István: Az új Tamás, részlet – In. Uő.: Válogatott versei, Budapest, Unikornis Kiadó, 1997, 128. o. (Törzsgyűjtemény – szabadpolcos állomány)

Vas István: Kánikula, vihar, ősz, autográf verskézirat részlete, Kézirattár, Analekta 12.318

„Az íves boltozat alatt,
A legyező-gótika alatt,
Eszembe jutott Sárospatak,
Nem is tudom, miért.

Talán az együgyű kis boltozat
Jutott eszembe,
Ahol a faragott rózsa alatt
Négy tehetetlen magyar nagyúr
Vergődve, megromolva és bizalmatlanul
Egymással sub rosa beszélt,
Hogy mi lenne, ha... mi lenne...
[…]

De megmaradt
Sárospatak
És megmaradtak ablakdíszei,
A röneszánsz domborművek,
A bajszos és kerek,
Víg magyar koponyák

Onnan néznek le rád,
És él magyar, áll Buda,
És ez is épp elég csoda,
A századokon át
Élnek a magyar koponyák […],

Vas István: Cambridge-i elégia, részletek – In: Uő.: Válogatott versei, Budapest, Unikornis Kiadó, 1997, 147. o. (Törzsgyűjtemény – szabadpolcos állomány)

1961-ben mutatta be a budapesti Petőfi Színház az Egy szerelem három éjszakája című új magyar zenés játékot, musicalt. Az író Hubay Miklós, a zeneszerző Ránki György, a verseket pedig Vas István írta. A nagy sikerű műből 1967-ben film is készült.

Hubay Miklós – Ránki György –Vas István: Egy szerelem három éjszakája, filmhíradó az 1961-es bemutatóról 

Vas István igen jelentős műfordító tevékenysége a 1930-as évek második felétől bontakozott ki. Többek között lefordította Villon Nagy testamentumát (1940) Apollinaire válogatott verseit (1940). Jelentős fordításkötete a Hét tenger éneke című (1955). Fordított klasszikus prózairodalmat, valamint drámát és lírát Shakespeare-től Whitmanig.

Vas István 100. születésnapja: 2010 – A Petőfi Irodalmi Múzeum hang- és képösszeállítása Vas István születésének 100. évfordulója alkalmából, amelyben kortársak, barátok emlékeznek a költőre. 

–s–

Széchenyi István (1791–1860) születésnapja 

„Széchenyi ma is a legnagyobb magyar. Úgy gondolok rá, mintha élne; holott nem egy élőre úgy gondolok, mintha már rég halott volna. Széchenyi él, beszél, újat és újat mond, vitázik velünk elevenekkel, korhol bennünket, felel és kérdez, kiszámíthatatlan. Néha fölmerül bennem a kérdés: milyen minőségben bitorolja halott létére az életnek ezt a jogát? Nem mint politikus: a politikus nem élheti túl korát. A politika az időponthoz igazodik, s az időpont elmúltával már csak a történelem számára érdekes. Nem is mint író: hisz nem is volt író. Az írás mindig csak eszköz volt számára, akár másoknak írt, akár magának: programplakát vagy gyónócédula. 
Az a Széchenyi, akitől ma sem tudok megszabadulni, nem államférfiú vagy irodalmár voltában izgat. Hanem, minden ilyen külső szerepétől függetlenül, emberi és magyar voltában.
[…] A kérdés izgató: hogyan bírja egy ember egy nemzet megteremtésének felelősségét? S egyáltalában: hogyan bírja a politikai cselekedet felelősségét? S mit jelent a politikai cselekedet? Széchenyi élete mélyein szenvedte végig ezeket a kérdéseket, amiket más államférfiú legfeljebb elméletileg tesz föl magának. Mit jelent változtatni, s micsoda veszélyekkel jár […]”

Babits Mihály: A legnagyobb magyar. Töredékek Széchenyiről, részletek – In. Uő.: Esszék, tanulmányok, összeállította Belia György, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1978 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 Ehrenreich Sándor Ádám: Széchenyi István derékképe, rézmetszet, 1823–1840 (Régi Nyomtatványok Tára – Digitális Képkönyvtár) 

„Az emberiségnek egy nemzetét megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni 's szeplőtlen mineműségében kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit, s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végcéljához, az emberiség' feldicsőítéséhez vezetni, kérdem, lehet-e ennél minden kesertül tisztább érzés; 's ha csak mint hangya illy megdicsőítéshez egy paránnyal is járulhatni, van-e ennél emberek közt, kiktül lelki örömök el nem zárvák, édesb osztályrész?”

Széchenyi István: A Kelet népe, részlet – Pozsony, Wigand Nyomda, 1841, facsimile kiadás (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele, festmény – In: Száz szép kép; virtuális kiállítás (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Hány könyvet írt! És valamennyinél többet ér
ez a híd. Hogy él!

Egy mondandón, mit nem papirlapokra
bízott, ki észbe fogta
és létre hozta,
egy derék eszmén járok át naponta.

Napi örömöm ez a jó
anyagba burkolt közölnivaló.”

Illyés Gyula: Széchenyi hídja, részlet – Uő.: Összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993 (Törzsgyűjtemény – Szabadpolcos állomány)

A Lánchíd, háttérben a Várpalotával, fotó: Varga József (Digitális Képarchívum) 

„Széchenyi sohasem ment át a Lánchídon.”

Csukás István: Felajánlott sorok a márványba (részlet), Intelem – In: Uő.: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó 1996 (Törzsgyűjtemény)