A Hunyadi János, Kapisztrán János (Giovanni da Capistrano) és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” (a mai Belgrád) alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen. Hunyadi János néhány héttel a győzelem után a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben szintén a pestis áldozata lett az idős Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is. 

III. Calixtus pápa még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba. „A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik. A hagyomány a történelmi tévedést – egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját – korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta.” – fogalmazta meg Szűcs Jenő történész. (Magyarok a Kárpát-medencében, összeállította és szerkesztette: Glatz Ferenc, [Bp.], Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1988, História könyvek)

Hunyadi János ábrázolása – In. Thuróczi János: Chronica Hungarorum [A magyarok krónikája], 1488, Theobald Feger, Erhard Ratdolt. Augsburg, Pergamen. Inc. 1143 (Kézirattár)

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

Janus Pannonius: Epitaphium Ioannis Hunyadi, Matthiae regis patris – Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, fordította: Csorba Győző, – Janus Pannonius összes munkái (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A hadjáratot, amelynek célja az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvár bevétele volt, II. Mehmed szultán (1451–1481) vezette. (Három évvel korábban, 1453-ban az ő vezetésével vették be az oszmán csapatok Bizáncot.)

A kb. 60–70 ezer fős oszmán sereg 1456. május elején indult el és július 3-án érkezett a vár alá. A nándorfehérvári vár kapitánya kb. 5 ezer fő védő élén Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora volt. Az ostrom július 4-én kezdődött. Július 14-én a felmentésre érkező keresztes sereg hajói áttörték a török folyami zárat, a parton vonulók pedig részben a várat töltötték fel, részben pedig a Száva túlpartján táboroztak. Július 21-én a törökök elfoglalták a várost, s behatoltak a várba; 22-én a keresztesek azonban Kapisztrán János vezetésével átkeltek a Száván, Hunyadi pedig a várból kitörve az ágyúállásokat foglalta el. A szultáni sereg ekkor a szpáhik fedezete alatt visszavonult; a keresztény erők nem vették üldözőbe őket.

HUNYADI JÁNOS PECSÉTJE 1450-BŐL. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Hunyadi János 1456. augusztus 11-én halt meg Zimonyban. Gyulafehérváron, a Székesegyházban temették el.

Sírja üres akár a
megváltóé
de késik a húsvét

hiába esdi minden
áldott délben
a harangszó

Kányádi Sándor: Hunyadi, Balla Bálintéknak In. Uő: Valaki jár a fák hegyén (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A nándorfehérvári diadal emlékezetéhez tartozik Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességének legendája is, amely szerint a hadiszerencsét az ő áldozathozatala fordította meg: mélybe rántotta magával együtt a lófarkas zászlót kitűzni akaró török katonát. Máig nem tudjuk egyértelműen, hogy Dugovics létező személy volt-e. Feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó. 

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, 1859 – Bodnár Éva: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában. Budapest, Corvina, 1987, 27. kép. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány)

„Hol az a kéz? Porlad? Nem. Dolgozik egyre. Delente
húzza hiven ma is ő mind a harangot, amely
bimbamozva kiált nagy örömhírt (mit ki sem ért már)
Róma, Rouen – Tahiti tornyaiban (magyarul!)
s mintha jelezne tüzet vagy hirtelen árvizet, úgy kong
néha az értőknek (úgy szaporáz riadót)
majd (– mert hajh, ki neszelt magyar is százéveken át rá? –)
csöndít a csöndbe komor gyászdalokat, temetést.”

Illyés Gyula: Hunyadi keze, részlet – In. Uő: Összegyűjtött versei, II. kötet 440. o. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993 (Törzsgyűjtemény) 

A nándorfehérvári győzelem híre augusztus 6-án érkezett meg III. Calixtus pápa udvarába. A pápa ezért ezt a napot (Urunk színeváltozásának ünnepét) a diadal hálaemlékezetére az egész római rítusú kereszténység számára kötelező, egyetemes ünneppé tette. 

–s–

Az utolsó hétköznapi nyitvatartási napon, múlt pénteken képek és szövegek segítségével megmutattunk pár részletet abból a rengeteg feladatból, amit a nyári zárva tartás alatt végzünk el.

2013. július 16. és augusztus 20. között zárva tartunk.

Pénteki képriportunkban kiemeltük a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály nyári munkáját.

A kötelespéldányok behasonlításra, tipizálásra várnak. Elkanyarodik a tankönyvek, a változatlanul újra kiadott, ill. utánnyomott könyvek és egyéb dokumentumtípusok útja.

A Magyar Elektronikus Könyvtár, a Digitális Képarchívum, a Képkönyvtár, az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum folyamatosan bővül, tematikus honlapjainkon és természetesen az oszk.hu-n elérhető információk is rendelkezésetekre állnak.

Színháztörténeti Tár – Raktár. A gyűjteménybe folyamatosan érkező dokumentumok földolgozása és az állomány-nyilvántartás 2012 őszén kezdődött karbantartása folytatódik.

Nyáron minden kötetünk visszakerül az eredeti helyére, a szabadpolcos állomány éppúgy, mint a raktáriak, kijavítjuk a szabadpolcos könyvek esetleges kötészeti szépséghibáit, és kollégáink minden szabadpolcos könyvet egyenként ellenőriznek, vajon mindegyikben ott van-e a mágnescsík.

Áttelepítünk több ezer polcfolyóméternyi állományrészt, hogy ne legyen szükség külső raktárban elhelyezni újabb dokumentumokat. Így az olvasók továbbra is egy órán belül hozzájuthatnak a kért művekhez. 

Az elektronikus adatbázisainkat is kiszolgáló szervereinket karbantartjuk, optimalizáljuk a felhasznált tárhelyet. A könyvtárközi kölcsönzés a nyitásig csökkentett üzemmódban, de folyamatosan működik.

Augusztus 21-től továbbra is reggel 9 órától este 20 óráig várjuk olvasóinkat keddtől szombatig.

Július 8-án született Kandó Kálmán (1869–1931) gépészmérnök, az MTA levelező tagja (1927), aki 1895-ben kezdett dolgozni villanymozdonyának tervezésén. Az első háromfázisú villamos mozdonyt 1898-ban helyezték üzembe a Genfi-tó partján. Kandó tervei alapján aztán – néhány rövidebb, egyenáramra berendezett vasútvonal megnyitása utána – a budapesti Ganz Villamossági Gyár építette meg az első, háromfázisú váltakozó árammal működő Valtelina vasútvonalat Észak-Olaszországban. A Ganz-gyár későbbi világhírnevét és üzleti sikereit az indukciós motoroknak és az utóbb Kandóról elnevezett villamos mozdonyok gyártásának köszönhette.

Kandó Kálmán életútja a Magyar Életrajzi Lexikonban (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kandó Kálmán portréja – In. Varga Domokos–Csaba József: Vér és arany. Magyarország 1849– 1914 között. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1982, 116. o. (Törzsgyűjtemény) 

„A múlt században a közúti villamosvasutak építése külföldi, elsősorban Siemens közreműködéssel kezdődött és ugyancsak a Siemens cég építette meg a budapesti földalatti villamosvasutat. A századforduló után viszont a magyar ipar ért el külföldön világraszóló sikert a nagyvasúti villamosításban. Az akkor még a Mechwart András vezetése alatt álló Ganz Gyár ajánlatot tett az Olasz Államvasutaknak a Milánóból az Alpok völgyeibe nehéz terepen vezető vasútvonal villamosítására a Kandó Kálmán által javasolt háromfázisú rendszerrel. Mivel éppen a nehézségek miatt más ajánlat nem volt, a megrendelést a Ganz kapta és rövid hazai kísérletek után megkezdte a vasútvonal építését. A Kandó által tervezett két mozdonyon és tíz motorkocsin háromfázisú motorok voltak, amelyek áramszedővel a 3000 voltos kettős felsővezetékről illetve a sínről kaptak táplálást. A vonal 1901-ben elkészült, az áramszedők azonban – különösen az alagutakban – gyakran eltörtek és emiatt az ünnepélyes átadás is kudarccal végződött. Már a leszerelés gondolatával foglalkoztak, amikor Tóth László mérnök – a mozdony mögötti kocsi tetejére kötöztetve magát – közelről megfigyelte a törés okait és ezután sikerült is a hibákat kiküszöbölni. A következő évben már olyan sikerrel zajlott le az átadás, hogy az olasz kormány Kandó módszerével több fontos vasútvonal villamosítását és ehhez egy villamosmozdony-gyár építését határozta el. Sajnos a Ganz Gyárban akkor uralomra jutott vezetőség ezt nem használta ki, sőt Kandót is elüldözte, ezért az ő tervei szerint és vezetése alatt Westinghouse hozta létre a gyárat Vado Ligure-ban. Az ott készült mozdonyok közül a tehervonati »cinquanta« és később a gyorsvonati »trenta« koruk villamos mozdonyai között a csúcsot képviselték. A Kandó-féle háromfázisú vasútvillamosításból így lett »sistema italiana«.”

Magyarország a XX. században, IV. kötet, Tudomány 1., Műszaki és természettudományok (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Kandó-mozdony a Vasúttörténeti Parkban, Varga József fotója (Digitális Képarchívum)

A MÁV vonalainak villamosítása Kandó Kálmán nagy álma volt. Az 1922-ben legyártott próbamozdony kapcsán szerzett tapasztalatok alapján, ill. újabb szabadalmakkal kiegészítve, átszerkesztették a korábbi villamos-mozdonyt, üzembiztosabbá tették. 1928-ban készült el az új, világszínvonalú mozdony, amelyet a Ganz-Danubius Kocsigyár szerelt össze. A MÁV vezetése ekkor úgy döntött, hogy a Budapest–Hegyeshalom (190 km) vonalon ezt a rendszert valósítják meg. Kandó életének utolsó műve a V 40-es és V 60-as sorozatú híres Kandó-fázisváltós mozdony volt, melyek 1967-ig üzemeltek a MÁV vonalain. E mozdonyok üzembe helyezését és a Budapest–Hegyeshalom vonal villamosításának befejezését azonban Kandó Kálmán már nem érthette meg.

Kandó Kálmán villanymozdonya próbaúton – A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 504. oldal. (Törzsgyűjtemény) 

–s–

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész, a modern magyar festészet egyik legérdekesebb és egyben legrejtélyesebb alakja. Látomásszerű festészetét expresszionista hév, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Paul Gauguinhez hasonlóan meglett emberként, közel 42 évesen, kenyérkereső gyógyszerészi foglalkozását hátra hagyva, autodidaktaként kezdett rendszeresen festeni. 1894-ben Hollósy Simon növendékeként fél évig Münchenben, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát. Az 1890-es évek végén Európa egzotikus vidékein – Dalmáciában, Olaszországban, Jajcében és a Hortobágyon –, majd 1904-től Egyiptomban, Palesztinában és Athénban alkotott. Ezekben az években születtek meg legfontosabb képei.

1905-ben, 1908-ban és 1910-ben voltak kiállításai, ám ezek visszhangtalanok maradtak, kortársai nem értették meg művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta. Több mint tíz évvel a halála után, csak az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Műveit Gerlóczy Gedeon (1895–1975) fiatal építész mentette meg a pusztulástól: 1919-ben fuvarosok elől vásárolva meg a piaci takaróponyvának szánt nagyméretű vásznakat. A hagyaték többi darabját pedig örökségét pénzzé téve megvette és egyben tartotta.

Önarckép (1900 körül). – Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A tízes évek elején Csontváry önéletrajzi variációin dolgozott és vitázó röpiratokat írt (Energia és művészet, 1912; A lángész, 1913). Önéletrajzában írta meg elhivatottsága történetét.

„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.
A principálisom nesztel enül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.
A legnagyobb szó után a következő szót nem értettem meg, kértem az ismétlését, de ez nem ismétlődött meg.
A kinyilatkoztatás az egy szón kívül értelmes magyar nyelven szólott; rendkívül komoly hangsúlyozással, mely arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük, ami egyremegy, mert tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelősség hárul reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz (részlet). – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi
vörös szemgolyó a kételyek fölött,

világnagy vásznon ecset- és üstökös-egység,
ágyúzzák lentről a köznapi méretek,

kicsi királyok, erőtlenek és nevetségesek,
mert ISTEN SZÖRNYETEGE, emberkék végzete ő,

temérdek sugár-erő, transzformált őrület,
kapcsolják rá uraim a várost: a lámpa mind kigyúl,

egyszeri csoda, a Nap fia ő, aki agyára
fölveszi koronának a lángoló Kárpátokat!”

Nagy László: Csontváry (részlet) – In. Uő.: Seb a cédruson. Összegyűjtött versek, Budapest, Magvető, 1995. 375 – 376. o. – Törzsgyűjtemény

Önarcképekként is felfogható két nagy műve, a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusfához (1907) a modern ember valós és vágyott identitásaként is értelmezhető.

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907). Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„There’s a tree of many one, mondja Wordsworth: fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán. Mint ahogy Van Gogh sem önarcképet festett, hanem szalmaszéket. Az arckép csak konfesszió lett volna, csak regény. Ez itt vízió. Látomás, amely a személyiség egyetlenségének apoteózisa az emberfölöttiben.”

Hamvas Béla: Csontváry nagy cédrusa (részlet) In. Uő.: Patmosz. Esszék. I., Szombathely, Életünk, 1992. 65. o. – Törzsgyűjtemény

1904-ben készültek nagy méretű, több négyzetméteres tájképei a Nagy-Tarpatak a Tátrában és a Görög színház Taorminában. Szintén 1904-ben született a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója. Fő művének érzett legnagyobb méretű vásznát, a Naptemplom Baalbekbent 1906-ban festette meg.

Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek. (1906) Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„Szívembe képet nem teszek, mert eltörik, mert eltörik,
nem értem a törvényeket, aligha számolok ötig.

Hiába nyúlok kéz után, hogy fogni kell, hogy fogni kell,
nem találkozhatom sehol se senkivel, se senkivel,

nem száll a szél, nem gyors az út, a fű se zöld, a fű se zöld,
menekülök én szüntelen a belülrő1 való elől:

sehogy se szabadulhatok: köröskörül, köröskörül
a sok sugár, élő szalag kék múmiává tömörül.

Vele fekszem az éjbe le, vele kelek, vele kelek
és hallgató arcával is feleselek, feleselek,

vele közös a börtönöm. Kiáltani, kiáltani
kell, de körülkerítenek a fények szörnyű rácsai!”

Gyurkovics Tibor: Csontváry. I. Ihlet (részlet). In. Uő.: Grafit, Budapest, Magvető, 1961. – Törzsgyűjtemény

1908-ban a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói embert festette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton.

Hóman Bálint (1885–1951) életpályája, történészi életműve és politikai szerepvállalása egyaránt jól ismert a szakirodalomból. Tevékenysége könyvtárunk életében is jelentős szerepet játszott. 1922–23-ban az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója volt, majd 1924-től a felettes intézményé – azaz a Magyar Nemzeti Múzeumé – egészen 1932-ig. A könyvtár igazgatását Lukinich Imre, majd Jakubovich Emil látta el Hóman főigazgatói éveiben.

A nemzeti könyvtár a hazai és külföldi kutatók, az egyetemi hallgatók, és a tizenhatodik életévüket betöltött gimnáziumi és szakiskolai tanulók igényeit kívánta kielégíteni. A kiszolgálás alapját ekkor még az 1909-ben kidolgozott, hivatalosan még be nem vezetett, de gyakorlatban mégis alkalmazott múzeumi szervezeti és szolgálati szabályzat-tervezet képezte.

Kérőlap 1925-ből

A dokumentumokat csak a könyvtáron belül lehetett használni, azonban szakemberek számára – a könyvtári tisztviselők egyedi elbírálása alapján – kölcsönöztek, maximálisan két hónap időtartamra. Hóman Bálintnak, mint múzeumigazgatónak vélhetően nem okozott gondot, hogy kölcsönzési szándékait keresztülvigye. Így vihette haza az alábbi kötetet is, amely a bélyegző tanúsága szerint rendben vissza is érkezett a raktárba.

Hóman Bálint kölcsönzési bizonylata

A cédula előkerülése a véletlennek köszönhető. Az Országos Széchényi Könyvtár Irattárának 1924/396-os aktájában havi statisztikai jelentéseket találhatunk, melyhez a dolgozók által leadott számsorokat is mellékelték. Az egyik munkatárs pedig beszámolóját a fenti bizonylat hátoldalára írta fel.

Hogy Hóman Bálint egyéni érdeklődésből, vagy valamely családtagjának kérésére kölcsönözte ki Andersen mesekönyvét? A választ természetesen nem tudhatjuk, de szívesen várjuk olvasóink ötleteit a kommentek között.

Szőts Zoltán Oszkár 

A várandós Mária és a várandós Erzsébet találkozásának ünnepe az aratási munkálatok kezdete miatt kapta népies magyar nevét. A Bibliában megörökített találkozás előzménye, hogy Szűz Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól megtudja, idős rokona, Erzsébet, már a hatodik hónapban jár – a szíve alatt hordja a későbbi Keresztelő Szent Jánost. 

„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!«”

Lk 1,39–45 – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sarlós Boldogasszony – Mária és Erzsébet találkozása, Hóráskönyv, Bruggie, 1470 körül; Cod. Lat. 190. f. 86r D iniciálé/„Deus” (Kézirattár)

„Másik rendbéli alázatosság, melyet ma Mária mutatott, abban vagyon, hogy elérvén nagy fáradva a hegyes városba, és bémenvén Zakariás házába, nem várta, hogy Erzsébet köszöntse s csókolja őtet előbb, nem várta, hogy a szokott becsületet előbb Erzsébet cselekedje, hanem mihent a házba bélépett, szólani sem hagyván Erzsébetet, köszönté Erzsébetet. Ebben mely csudálatos alázatosságot követett légyen el Mária, hosszasan nem mutogatom, hanem kevéssel megérvén, azt akarom, hogy itt észre vegyétek, hogy mikor mi valamely nálunknál sokkal alábbvaló emberhez fáradunk, és ugyan nemhogy valamit kérnénk tőle, hanem csak teljességgel látogatás s vigasztalás kedvéért, ekkor megkívánjuk, vagy legalább megkívánhatjuk, hogy előbb ő köszöntsön bennünket, és legalább azt mondja: Isten hozta kegyelmedet, örvendek, hogy láthatom s a többi; s azután szólítjuk meg őtet, s azután teszünk becsületet néki.”

Simon Máté (1743–1818) pálos szerzetes: Mária Erzsébetnél, részlet – In Nagykarácsony, kiskarácsony, szerkesztette: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 1999.

M. S. mester: Mária és Erzsébet találkozása – In: Száz szép kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) – A festmény az selmecbányai templom egykori főoltárának egyik táblaképe volt.

„Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony.
Most indul az aratók eleven koszorúja a táblán.

Arany húrját a domb mögött hangolja már
A nyár nagyasszony napja:
Már benne párállik a pirkadati szélben
A csurranó nyárdéli tűz,
De az orgonalombon még reszket a harmat,
S acél-ifjan csillannak a kaszák.”

Sík Sándor: Sarlósboldogasszony (részlet) – Sík Sándor összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„A köztudat általában Péter-Pál ünnepéhez kapcsolja az aratás kezdetét. A nagy munka elkezdésének kultikus hagyományai azonban jórészt Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kötődnek. Önmagában a magyar fejlődésű Sarlós név is a búza beérésére, az aratásra, áttételesen pedig asszonyi vegetációs ünnepre utal. Az ünnep eredeti egyházi elnevezése Mária Erzsébetnél tett látogatásával, a visitatióval volt kapcsolatos.
A szegedi tájon az asszonyok ezen a napon egy keveset arattak sarlóval, hogy a jószág ne pusztuljon. Ekkor tették a szobába a búzaborona néven emlegetett összefont kalászcsomót is.”

Sarlós Boldogasszony, július 2. – In. Magyar Néprajz. Folklór 3. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Deák-Ébner Lajos: Hazatérő aratók – A Száz szép kép című összeállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).”

Jankovics Marcell: Sarlós Boldogasszony, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kötetlen kaszás aratás, Plohn József üvegnegatív gyűjteményéből Digitális Képarchívum

„Búza, búza, de szép tábla búza,
Kihajlik az a váncsodi útra.
Kerek arcú, barna lány aratja,
Babájával keresztbe rakatja.

Búza, búza, de szép tábla búza.
Közepibe van hat liter pálinka.
Azé lesz a hat liter pálinka,
Aki azt a búzát learatja.”

[Búza, búza, de szép tábla búza…] magyar népdal. In. Magyar népdalok, Budapest, Szépirodalmi, 1976. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„A július régi római neve „Quintilis” volt, miután náluk az esztendő márciussal kezdődött, s így a július az „ötödik” (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) Caesar hónapja. In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, [Budapest], Helikon, 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

[Július]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
Óh gyönyörűség!”

Babits Mihály Nyár című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Júliust […] régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-én lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet). Július, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Július hónap. Flamand Kalendárium, 1470-es évek Fotó: Hapák József – Kézirattár

„Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.”

Juhász Gyula Magyar nyár 1918 című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?”

Kosztolányi Dezső: Nyár. Részlet a Negyven pillanatkép című versciklusból – Magyar Elektronikus Könyvtár

Búzavirág. Fotó a Digitális Képarchívumban

„Nőnemű hónap, megérett csípőd kibuggyan
cérnarajzú levelek közül, hal-rajzó bódulatban
iramlik feléd a magánnyal ölelkező férfi-hit,
lángoló lepke-glória, mámoros méh-lasszó kering
szemérmed fölött, súlyos combodat forró ujjakkal kibontják
ruhádból, te, égi szajha, hószemű Krisztusok, bolondját
járatod velük, hogy termékenyülhess –”

Csukás István: Júliusi elégia (részlet). In. Uő.: Összegyűjtött versek Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996. 58–59. o. – Törzsgyűjtemény

–––

„Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.”

Weöres Sándor: Nyári este (részlet). In. Uő.: Egybegyűjtött írások. II. kötet, Budapest, Magvető, 1981. 86. o. – Törzsgyűjtemény

Arany János A fülemüle című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak.
Simon Péter testvérével, Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé. Őt nevezi Jézus kősziklának (Kéfás), ő az apostolok feje, Antióchia, majd Róma püspöke, az első pápa. Pál, eredeti nevén Saul, a keresztények elszánt üldözője volt. A damaszkuszi úton találkozott Jézussal („pálfordulat”), és ezt követően minden erejével Jézus örömhírét hirdette; ő lett a népek apostola. Mindketten a Néró-féle keresztényüldözés során, a hagyomány szerint 67-ben szenvedtek vértanúhalált Rómában.
Péter-Pál napjához kapcsolódik hagyományosan az aratás kezdete is, amelynek gazdag hagyományanyagáról július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsán emlékezünk meg.

„Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.”

Jankovics Marcell: [Péter és Pál], részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter és Szent Pál közös szobra a Gombás-patak barokk hídján Vácott. Digitális Képarchívum – Ez híd az egyetlen, szobrokkal díszített barokk kőhíd hazánkban. A mellvéden látható további szobrok: Szent Kamillus, Szent Venantius és Júdás Thaddeus.

„Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, […] Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította.”

Szent Péter apostol, részlet, fordította: Grüll Tibor  – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pál apostol egyik legrégebbi magyar ábrázolása – In. Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae / A Szent Pál levelei magyar nyelven, fordította: Komjáthi Benedek [Kraków], [1532] A fametszet a kötet 42. oldalán található. Komjáthi műve egyike a kor legszebb nyomtatványainak, amely Hieronymus Vietor műhelyében készült.

„Apostoli küldetését [Pál apostol] a pogányok között teljesítette; Listrában egy bénát felegyenesített, egy ifjút, aki kiesett az ablakból és meghalt, feltámasztott, és sok más csodát is művelt. Málta szigetén vipera marta meg a kezét, de nem ártott neki, sőt mi több, lerázta magáról a kígyót a tűzbe. Azt is mesélik, hogy mindazok leszármazottai, akik szállást adtak Pálnak, védve voltak a mérges kígyóktól, ezért amikor fiaik születnek, az apák kígyókat tesznek bölcsőjükbe, hogy kipróbálják, valóban az ő fiaik-e.
Néhol azt találjuk, hogy Pál kisebb Péternél, néhol pedig, hogy nagyobb, vagy egyenlő. Valójában kisebb a méltóságban, nagyobb a prédikálásban, és egyenlő a szentségben.”

Szent Pál apostol, részlet, fordította: Szente Katalin – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.”

Arany János: A fülemüle, részlet – Arany János összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az „ünnepeltekhez” kapcsolódik a magyar irodalom egy 19. századi és egy 20. századi jelentős epikus alkotása is.

„Ezt a zsidóforma alakot mások is látták. Öreg volt, hosszú, ősz hajú, meghajlott hátú, a fogantyújánál malacfark módjára kunkorodó bot volt a kezében. A Pribilék kútjánál a szél lekapta a kalapját a fejéről, s egy akkora fehér kopaszságot lehetett a fejebúbján látni, mint egy kantár-karika.
– Akármi legyek – mondotta az egyházfi (ő látta így, kalap nélkül) –, ha nem úgy nézett ki, mint a templomi képek között a Szent Péter. Szakasztott olyan volt, csak éppen a kulcsok hiányoztak a kezéből.”

Az esernyő és Szent Péter, részlet – Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter esernyője, grafikai plakát. 1917 – Mikszáth Kálmán regénye filmen, Corvin film, rendezte: Korda Sándor – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„A vibráló levegőben Rabbi Abjatár arca kísér, a szája körül gúnyos mosoly. Órákon keresztül csak az ő arca, ahogy rágcsál, de nem köp ki semmit. Csak kérdez.
»Azt állítod tehát, hogy amit Ő tud rólunk, kezdettől fogva belénk van írva? Mint fába az évgyűrű.«
»Ez csak hasonlat« – mondom.
»A szabadságunk tehát csak annyi, hogy nem tudjuk pontosan, mi fog következni? Reménykedünk?«
»Hiszünk.«
»Az Úr meg bennünk hisz és reménykedik?«
»Az Úr nem korlátozhatja magát azzal, hogy hisz és reménykedik.«
»És te reménykedsz vagy tudod, hogy a Törvénynek igaza van?« – kérdezi.
»Ha csak reménykednék, akkor a Törvényt kisebbíteném.«
»És ha biztosan tudni vélsz valamit…«
»Én csak Őt tudhatom biztosan!«
»És Őbenne a Törvényt?«
»És Őbenne a Törvényt.«”

Mészöly Miklós: Saulus, részlet, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975. – Törzsgyűjtemény

–s–

Az idei évben is nagy sikerrel vettünk részt a Múzeumok Éjszakája programban. Köszönöm mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket.

Mintegy 4.520 fő látogatta meg könyvtárunkat és válogatott színes programjainkból. 121 kollégánk működött közre az előkészületekben, lebonyolításban és a rendezvényt követő utómunkákban.

A könyvtári és raktári séták minden alkalommal maximális létszámmal indultak el. A kézműves foglalkozásokon a restaurátorok asztalainál és a térképtárban nem volt megállás, ügyes kezű kicsik és nagyok gyártották folyamatosan a könyvecskéket, virágokat, földgömböket.

A vállalkozó szelleműek részt vehettek mini aukciónkon, ahol az élmény mellett OSZK-s kincsekkel is gazdagodhattak. A kalandvágyók idegenvezetésre indulhattak a pokolba, és közben találkozhattak megelevenedett Danténkkal is. Végül, de nem utolsó sorban, a tudásra szomjazók különböző kiállításainkhoz kapcsolódó tárlatvezetéseken vehettek részt.

Sajó Andrea
főigazgató

További képeink a rendezvényről itt.

 A legnépszerűbb magyar szentek egyike, a lovagkirály Szent László (1077–1095), a gyengék védelmezője, akinek számos legenda is őrzi emlékét. Bálint Sándor is idézi a hagyományt, mely szerint László halála után már egy évszázaddal azt tartották hazánkban, hogy a kegyes királyt három álló évig megtépett ruhában gyászolta nemzete. Ez idő alatt nem táncoltak, nem muzsikáltak az országban.
László az unokaöccsével, Kálmánnal való viszálykodás közben hunyt el Nyitrán 1095-ben. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd testét 1116-ban – a monostor elkészülte után – átvitték Váradra, az általa alapított székesegyházba. A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy – a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja – Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent László király az épülő váradi székesegyház előtt – In. Képes Krónika, 1358 után; Cod. Lat. 404., 99. o. (Kézirattár)

„Áve, égi király híve,
királyoknak gyöngye, éke,
László, mennynek sorsosa!
Ég királyát hűn követted,
országunkat védelmezted,
légy hazánknak bajnoka.

Menedéke magyaroknak,
Örök-társa angyaloknak,
Égi kegynek eszköze:
Üdvözlégy, ó, kiváltságos,
híres-neves, igazságos
jó ítélet hírnöke.”

Himnusz Szent László királyról, részlet (Regis regum civis ave, fordította: Csanád Béla), 1192 körül – In.: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 267–268. o. Törzsgyűjtemény

Árpád-házi Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király (1000–1038) vakíttatta meg. Apja, a későbbi I. Béla király (1060–1063) családjával együtt elmenekült az országból István haragja elől, s később mégis László lett az, aki folytatta István király életművét. A trónviszályoktól és külső támadásoktól is zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett szigorú törvényeivel. 1191-ben pedig elfoglalta Horvátországot. Szent László uralkodása idején avatták az első magyarországi szenteket (1083): Gellért püspököt, Szent István királyt, Szent Imre herceget, valamint András és Benedek remetéket.

„Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály,
Magyarországnak édes oltalma,
szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
csillagok között fényességes csillag.

Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi,
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szíz Máriának választott vitéze.”

Szent László-ének, 1470 körül, – In. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 540–541. o. Törzsgyűjtemény

Szent László ereklyetartó hermája, 15. század első negyede, győri székesegyház, fotó: Szelényi Károly – In. Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina, Budapest, 1993, 39. oldal, 28. kép. Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szent László koponyacsontját temetkezési helyén, a nagyváradi székesegyházban fej-ereklyetartóban, azaz hermában őrizték. Ezt először 1273-ban említik. Egy 1406-os tűzvész azonban elpusztította ezt a korai hermát, amint Zsigmond király egyik oklevele elbeszéli, ám az ereklyék nem sérültek meg. A ma is meglévő ereklyetartó ezután készülhetett. Legkésőbb 1443-ban már megvolt, ekkor ugyanis összeomlott a székesegyháznak az a tornya, ahol a hermát őrizték, ám az ereklyetartó nem sérült meg. 1565-ben protestánsok rabolták ki a szent király sírját. Az ereklyetartót Náprágyi Demeter püspök szerezte vissza, aki ezután magával vitte Gyulafehérvárra, Pozsonyba, majd 1607-ben (!) Győrbe. Ő restauráltatta Prágában. Ekkor cserélték ki gótikus koronáját a maira. A herma vállrészét sodronyzománc borítja, fejrésze aranyozott, domborított ezüstlemezből készült. Belsejében díszített ezüsttokban helyezték el a koponyaereklyét. A herma mestereit egyesek Kolozsvári Mártonban és Györgyben vélték felismerni, és benne III. Béla portréját látták. E feltételezéseknek azonban semmilyen alapja nincs.”

[Szent László hermája ] – In: Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437) CD-ROM,. Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. Magyar Elektronikus Könyvtár

1775-ben Zichy Ferenc győri püspök a nyakszirtcsontból egy darabot a nagyváradi székesegyháznak adományozott, és azt ott szintén díszes hermában őrzik azóta.

2013. június 7-én Győrben a Zichy Ferenc Látogatóközpont székesegyházi kiállítótermében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szent László-arcrekonstrukcióval kapcsolatos műveiből nyílt kiállítás.

A kiállítás 2013. szeptember 30-ig minden nap 10-től 18 óráig látogatható.

Szent László alakját számos legenda őrzi. Ezek egyike a kun vitézzel való harcának ábrázolása. A jelenet azt örökíti meg, amikor még Salamon király (1063–1074) uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az országba (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott László herceg. Az egyik menekülő kun vezért, aki magával vitt egy magyar lányt, üldözőbe vette, legyőzte, és a lányt kiszabadította, bár korábban már súlyos sebet kapott a csatában. Lászlónak ezt a hőstettét számos magyar templom falán megfestették a következő századokban.

Szent László harca a kunnal – Thuróczi János: Chronica Hungarorum 1488, Inc. 1143 (Kézirattár)

Thuróczi János 1487-ig foglalta össze Magyarország történetét. A művet 1488-ban Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki. Az augsburgi kiadást a kiadó Mátyásnak ajánlotta, s a pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához.

„Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja, hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.”

Bálint Sándor: Június 27., részlet – In. Uő: Ünnepi kalendárium Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! – ”
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

Arany János: Szent László, részlet – In. Arany János összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–