Karinthy Frigyes (1887–1938) író, költő. A Nyugat című folyóiratban 1909-től jelentek meg írásai – az első nemzedék nagy alakjai közé tartozott. Az egyik legszélesebb látókörű írónk, akinek a humán területekhez (képzőművészet, irodalom, filozófia) való vonzódása magától értetődő természetességgel párosult a természettudományok iránti érdeklődéssel.

Karinthy Frigyes (Budapest, 1925 körül). Fotó: Magyar Erzsi – Színháztörténeti Tár 

A magyar irodalom legszellemesebb alkotója. Humorérzéke hamar megnyilatkozott gyermekkori naplóiban, s a 15 éves korában megjelent Nászutazás a Föld középpontján keresztül című parodisztikus regényében. 1912-ben Nagy Endre kabaréjában bohózattal mutatkozott be. Humoreszkjeiben, szatirikus bírálataiban egyedülálló komikus szó- és formakincset alakított ki, forradalmasítva a humor, a szatíra művészetét.

Karinthy Frigyes diákkori naplójának egyik kötete; belső oldal – Kézirattár 

1912-ben látványosan tört be az irodalomba. Megjelent az Esik a hó című novelláskötete, amely biológiai-kórbonctani naturalizmusával keltett feltűnést, a Ballada a néma férfiakról című novelláskötete, az Együgyű lexikon és a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye, valamint legsikeresebb műve, az irodalmi karikatúrákat, paródiákat, a „kritika-költeményeit” tartalmazó Így írtok ti. 

„Mint aki halkan belelépett.

És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.

Mint aki halkan belelépett
Valamibe... s most tüszköl s fintorog
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet –

Mint aki halkan belelépett.”

Karinthy Frigyes: Kosztolányi Dezső, a szimbolista […]: „A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései” című ciklusból (részlet). In. Uő.: Így írtok ti – Magyar Elektronikus Könyvtár

Grimasz (1914) című kötetében az elsők között tiltakozott a háború ellen. Az Utazás Faremidóba (1915) című szatirikus fantasztikus gulliveriádája és a Holnap reggel (1916) című drámája is pacifista motívumokat tartalmaz. Imádott feleségét, Judik Etel színésznőt is a háború miatt vesztette el az 1918-as spanyolnáthajárványban. Felesége halála után visszavonult a közélettől. Naplójegyzetei szörnyű fájdalomról tanúskodnak: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött” – írta le a baljós szavakat 1918. október 28-án. Az elsők között tűzte tollhegyre a szélsőséges diktatúrákat, Mussolinit, Hitlert, Sztálint.

„Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire. Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére. Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem. Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe.”

Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba. Gulliver ötödik útja. Első fejezet (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1930-ban jelent meg formai szempontból bravúros verseskötete a Nem mondhatom el senkinek. Költeményei hitvalló, feladatvállaló, számadó jellegűek, az igehirdető pátosz hangján szólnak, a kísérletező kedv, és nem az én-költészet szülöttei. A Nem mondhatom el senkinek című kötet programversében el is határolja poétikáját a szimbolista líra magyar vezéralakjától, Adytól: „Én isten nem vagyok és nem egy világ, Se északfény se áloévirág. ... Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse.”

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.”

Karinthy Frigyes: Előszó (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Regényben, elbeszélésben, humoreszkben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a relativista fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1936-ban műtette meg agydaganatát. 1937-ben jelent meg a Mennyei riport, fantasztikus korszatírája a „túlvilágról”, s az Utazás a koponyám körül című regénye agyműtétjéről. Sajtó alá rendezte Üzenet a palackban című verseskönyvét, melynek megjelenése előtt, nyaralás közben halt meg Siófokon.

„melyben elsősorban azt igyekszem megmagyarázni, hogy ezt az egész bajos történetet miért teregetem az olvasó elé. De másrészt és legfőképpen azt is mentegetnem kell, hogy miért kell mentegetődznöm olyasmiért, ami a világ legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolga: hogy ugyanis az író elmesél valamit, ami mindenkivel megtörténhetik, abból a rendkívül figyelemre méltó alkalomból, mikor éppen vele történt meg.”

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (részlet). Előszó – Magyar Elektronikus Könyvtár

1974 óta adják át az író születésnapjának előestéjén a Rádiókabaré munkatársai számára alapított Karinthy-gyűrűt. A szatirikus műfajban, a humor területén nyújtott teljesítményért ítélik oda a kitüntetést.

Major Henrik karikatúrája Karinthy Frigyesről (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete) – Nyugat 100 honlap

„Fizikából. Hát fizikából már novemberben feleltem, kérdezte a Föld mozgását, s én mondtam, hogy a Nap körül és ellipszis-alakú pályán, melynek egyik gyújtópontjában a Nap van, és ez a Newton érdeme. De akkor a mellettem ülő fiúval összetévesztett, akinek háromnegyede van a fizikából, és nekem írta be véletlenül. Akkor szóltam, a tanári kar megnézte a noteszt, mondta, hogy tényleg a Csekonics helyett írta be véletlenül, de ezt most már nem lehet kiigazítani, mert ebből neki a kormánynál kellemetlenségei támadnak, nagyon kért, hogy ne firtassam a dolgot most egyelőre, és tegyem meg neki, hogy most egyezzem bele a hármasba, év végére kijavítja jelesre, és nem is kell felelni a következő félévben. A jelest mindjárt be is vezette a születési bizonyítványomba, főigazgatói aláírással.”

Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom (részlet). In. Uő.: Tanár úr kérem – Magyar Elektronikus Könyvtár

Karinthy Frigyes: Micimackó megérkezett (autográf előszótöredék) – Kézirattár

„Marci lassanként már kinő a gyerekkönyvek közül, havonta selejtezi kis könyvtárát, a Micimackó két kötete azonban megrendíthetetlenül, elrongyolódva is kedvenc, a könyvből készült drámai játékot pedig, melyet korántsem tartok életem főművének, hatszor egymás után nézte végig az elmúlt évadban, ismételten kiharcolva, hogy elvigyék, vagy maga autóbuszozott át Pestre: a jegyszedők már ismerik, beültetik, mint levakarhatatlan potyanézőt. Nem egészen értettem, mi élvezetet lel újra meg újra e kis színpadi mókában, hisz minden szavát, taktusát betéve tudja, jobban a színészeknél, míg aztán, többszöri faggatózásra, egy gyönge pillanatában ki nem vallotta, miféle reménységet dajkál szívében. Egy csodálatos előadásról ábrándozik, melyre mégiscsak sor kerül majd egyszer, csupán ki kell várnia, ki kell fognia; részleteit apróra kidolgozta – itt közlöm tömör kivonatban, mind az elismerést, mind az esetleges megrovásokat a szerzőre hárítva.”

Karinthy Ferenc: Egy karrier története (részlet) In. Uő.: Szabad rablás. Karcolatok, Budapest, Szépirodalmi, 1983. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Nyugat Karinthy-emlékszáma. (1938. október) 

Karinthy Frigyes szerzői oldala az OSZK Nyugat 100 honlapján

„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11.11) – mondja a Szentírás Keresztelő Szent Jánosról, az Ószövetség utolsó prófétájáról, a pusztába kiáltó szóról, a Messiás útjának előkészítőjéről. János (a szláv népek ajkán Iván) életének minden mozzanata Jézusra mutat. Útjának fő történéseit az evangéliumok őrizték meg.

Keresztelő János (Lukács evangéliuma szerint) anyai ágon Jézus rokona volt. Édesapja Zakariás főpap, édesanyja Erzsébet volt. Koros szüleinek Gábriel angyal adta hírül, hogy fiuk születik, aki próféta lesz. Zakariást – János születéséig – némasággal büntette Isten, mert hajlott kora miatt nem hitte el a hírt az angyalnak. Szűz Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet, s az Üdvözítő közelsége miatt, János is megszenteltetett édesanyja méhében: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) – Ennek a találkozásnak ünnepét július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ünnepli a Katolikus Egyház.
A szentek ünnepe a keresztény hagyományban a haláluk napja, mivel ez megdicsőülésük ünnepe, mennyországi örök életük kezdete. A Katolikus Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánossal tesz kivételt, földi születésnapjának megünneplésével.

„Keresztelő Jánosnak (Johannes Baptista) sok neve van. Hívják prófétának, a Vőlegény barátjának, lámpásnak, angyalnak, Szónak, Illésnek, az Üdvözítő keresztelőjének, a Bíró hírnökének és a Király előfutárának, A »próféta« jelöli kiváltságos tudását, a »Vőlegény barátja« kiváltságos szeretetét, az »égő lámpás« kiváltságos szentségét, az »angyal« kiváltságos szüzességét, a »Szó« kiváltságos alázatát, »Illés« kiváltságos buzgóságát, a »Keresztelő” kiváltságos, csodálatos megtiszteltetését, a »hírnök« kiváltságos igehirdetését, az »előfutár« kiváltságos útkészítését.”

Keresztelő Szent János születése [június 24.], részlet, fordította: Déri Balázs– In. Legenda Aurea (Magyar Elektronikus Könyvtár)

N. Kovács Mária: Keresztelő Szent János-szobor (bronz), 1943 – Tata, az Öreg-tó mesterséges szigete (Digitális Képarchívum)

János előbb remeteként élt a pusztában, majd a megváltó közelgő eljöveteléről beszélt, bűnbánatot hirdetett, s a Jordán vizében megkeresztelte az embereket. Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, aki felismerte a Megváltót, először nem akart megtenni, de Jézus így szólt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)

„… Asszonyt
nem ösmert sohase, de sokszor
napestig vízben állt; ruháját
szőtték teveszőrből, deréköve bőr
volt, étele sáska s erdei méz!”

Radnóti Miklós: Két szentkép – János, részlet – In. Radnóti Miklós összes versei és műfordításai. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963 (Törzsgyűjtemény)

Keresztelő Szent János ünnepe a hagyományban összefonódott a nyári napforduló, a Szent Iván-éj hagyományával.

„A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal »virágos« Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.”

Jankovics Marcell: Szent Iván tüze, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Iván-i tűzugrás, Buják, Nógrád megye, 1930-as évek, fotó – Magyar néprajzi lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A Keresztelő János ünnepén az ő tiszteletére gyújtott tüzet már régen kapcsolatba hozták a nyári napfordulóval. A „tudományos” irodalom ezt a tényt az évszázadok folyamán sohasem tévesztette szem elől, a népi hiedelemben azonban ez a képzettársítás nem mindenütt egyformán tudatos és erőteljes. A Keresztelő Jánossal kapcsolatos tudós fény-szimbolika egyházi magyarázatának kiindulópontja a János evangélium sokszor idézett helye: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (3.30) Ehhez az evangéliumi helyhez járult még az augustinusi „in Johannis nativitate dies decrescit” (Sermo XII. In Nativitate Domini). Az ágyházi írók a kereszténység évszázadain, sőt évezredein keresztül gondoskodtak ennek a képzettársításnak terjesztéséről és fenntartásáról, úgyhogy ennyi év távlatában igen nehéz lenne különválasztani az egyházi eredetű képzeteket az európai népeknek a nyári napfordulóra vonatkozó, feltételezett kereszténység-előtti hiedelmeitől.
Ami a nyári napfordulónak tűzgyújtással való megünneplését illeti, a régi adatok elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni.

Dömötör Tekla: A tűzgyújtás, részlet – In. Uő: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Ma 100 esztendővel ezelőtt született Weöres Sándor (1913–1989), költő, műfordító, drámaíró, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotója.
A sokszínű, nagy terjedelmű életmű elemzői Weöres költészetének mitikus-filozofikus ihletettségét, műveinek képteremtő erejét, formai virtuozitását és tökéletes nyelvi otthonosságát, valamint verseinek zeneiségét emelik ki, míg a nagyközönség elsősorban az ún. játékverseket („gyerekversek”) ismeri.

„Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi,
Din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi, Leröpül a Haragosi,
Din don diridongó.”

Weöres Sándor: Magyar etűdök 4. (részlet) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 68. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor 1987-ben (fotó: Tóth István) – In: Gerő András–Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. Tegnap és Ma Kulturális Alapítvány, Budapest, 1997, 175. kép. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Általában formai gazdagságát, virtuozitását dicsérik. Holott Weöres költészetében mindez tizedrendű, ahogy tizedrendű más nagy költőnél is. […] Ami drága és kivételes benne, az épp egyszerűsége, ártatlansága, mit útravalóul kapott, elveszített és hosszú-hosszú zarándokútján újra és újra megtalált. Eljutni az ártatlanságig, eljutni Isten közelébe, ez az igazi ereje, költészetének valódi magaslata, és istenélményének is a pecsétje. Weöres megtalálta nemcsak a vizek és növények, de a gyermekek, sőt, a csecsemők hangját. Azt a hangot, amivel a teremtmény közli nevét Teremtőjével időtlenül és fáradhatatlanul.”

Pilinszky János: Három mai magyar költő (részlet) – In. Uő.: Publicisztikai írások. Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 527. o.

–––

„Mélyebben, mint a gond fészke szivedben,
kérge alatt minden dolognak,
a tünemények medrei,
a világ eresztékei ragyognak,
örvénylik a láng, parttalanul forog
az eleven tűz, az ezerszemű,
párába borult paripák dobognak,
megvillan tajtékos tomporuk,
áthallik érc-patáik csattogása,
füled mellett süvít a híg elem,
bőrödet érinti a végtelen
és sistereg és hártyát növel
mint jégtől az olvadt acél.
Szólít – vagy képzeled? Ha arra riadnál,
hogy nem rideg, nem idegen!
hogy eleven hullámzó szerelem!
hogy rokonabb veled önmagadnál!”

Weöres Sándor Az állandó a változóban (részlet), a Hatodik szimfónia negyedik tétele – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 160. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor: A vers születése (Meditáció és vallomás) – Weöres Sándor doktori értekezése (borító). Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939 (Törzsgyűjtemény)

„Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.”

Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet, A versről) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 664.o. (Törzsgyűjtemény)

A teljesség felé c. Weöres Sándor kötet első kiadásának borítója. Budapest, Móricz Zsigmond Könyvkiadó, a kötet illusztrációit Illés Árpád készítette.

A Weöres-centenárium alkalmából 2013. szeptember 17-én Weöres Sándor és Illés Árpád festőművész egymást kölcsönösen megihlető barátságát bemutató kiállítás nyílik könyvtárunkban. A tárlatot pódiumbeszélgetés-sorozat kíséri, amely a társművészetek, elsősorban a zene és a képzőművészet együttélésének, egymásra hatásának kérdéseit boncolgatja meghívott vendégeink beszélgetésen keresztül.

„A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi ne ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű; a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik; az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre.”

Weöres Sándor: Nő és férfi, részlet In: A teljesség felé (részlet) In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 660.o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor Anyámnak, autográf verskézirat, részlet (Kézirattár) 

„Csillag-pályák asszonya, Mária,
oltalmazd Máriát, édesanyámat,
szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.

Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia, részlet, Kóda – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 234. o. (Törzsgyűjtemény)

----

„Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze, gyöngye.
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.”

Kálnoky László: A hetvenéves Weöres Sándornak, baráti hódolattal. In. Uő.: Kálnoky László Hőstettek az ülőkádban. Budapest, Magvető, 1986 (Törzsgyűjtemény)

A zene ünnepe címen ismert nemzetközi rendezvénysorozat gondolata az amerikai Joel Cohentől származik, aki 1976-ban a francia rádió zenei producereként egész napos koncertfolyam szervezésébe fogott a nyári napforduló megünneplésére. A kezdeményezést utóbb Maurice Fleuret karolta fel, s az ő fáradozásainak köszönhetően öt évvel később Jack Lang francia kultuszminiszter rendeletet adott ki a Fête de la Musique minden év június 21-én való megtartásáról. A mozgalom hamarosan nemzetközivé terebélyesedett, s immár öt kontinens több mint száz országának mintegy félezer városában köszöntik különféle zenei rendezvények sorozatával a csillagászati nyár kezdetét. Az angol nyelvterületen többnyire a francia eredetivel való kapcsolatot némileg leplezni próbáló World Music Day-nek nevezték el.

Magyarország 1997-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, amikor 12 európai ország 16 városa éppen Budapesten írta alá a rendezvénysorozat kiterjesztésének szándékát megfogalmazó nyilatkozatot. A nyári napforduló megünneplése azonban természetesen Európa-szerte jóval korábbra nyúlik vissza: már a pogány időkben is különféle szertartások kapcsolódtak az év e különleges csillagászati eseményéhez, s ezek funkcióit a kereszténység felvétele után jórészt a június 24-ére eső Szent Iván-éj vette át. A mai ünnep kapcsán azonban talán még izgalmasabb azt felidéznünk, hogy a nap mozgása számos zeneműben is fontos szerepet játszik, kiváltképp a Magyarországhoz oly sok szállal kötődő Joseph Haydn kompozícióiban.

Joseph Haydn portréja Giuseppe Carpani 1812-ben Milánóban megjelent Haydn-életrajzából (Zeneműtár)

Haydnt 1761-ben szerződtette Esterházy Pál Antal, a korábbi feladatait immár csak nehezen ellátni képes, több mint három évtizede a hercegi család szolgálatában álló Gregor Joseph Werner zeneszerző-karmester helyetteséül. A zseniális ifjú Haydn idős felettesére többnyire a „maradi bürokrata” szerepkörét osztották a zenetörténet-írók, fiatalabb éveiben azonban Werner még korántsem csupán konzervatív stílusú egyházi műveivel vált ismertté. Neuer und sehr curios-musicalischer Instrumental-Calender című, valóban „új és nagyon különös” kompozíciója 1748-ban jelent meg Augsburgban, és „zenei hangszeres naptárként” az év minden egyes hónapját egy néhány tételből álló szvitben ábrázolja. Talán éppen a csillagászat iránt is élénken érdeklődő hercegi gazdája tetszését keresve, Werner a menüett-tételekben a nappalok és az éjszakák időtartamának érzékeltetésére tett izgalmas kísérletet: valamennyi tétel összesen 24 ütemből áll, s ezen belül az első szakasz ütemeinek száma a nappal, a második szakasz ütemszáma pedig az éjszaka (órákban kifejezett) hosszának felel meg az adott hónapban. A Június feliratú tételben azonban a zeneszerző még ennél is különlegesebb illusztrációs módszerrel él. Minthogy a nyári napfordulóval a Nap egyszersmind a Rák jegyébe lép, Werner e menüett-tételnek az Il Sole in Gambaro („A Nap Rákban”) címet adta, s a teljes zenei anyagot (nem csupán az első hegedűszólam itt bemutatott dallamát) „rákmenetben” komponálta meg: az első négy ütem után ismét a már megszólalt hangokat halljuk, de ezúttal visszafelé; az ismétlőjel utáni nyolc ütem pedig ugyancsak tökéletes 4+4 tükörszimmetriát mutat: (Kattintásra nagy felbontásban látható a kotta)

Werner „A Nap Rákban” című menüettje

Az Esterházyak csillagászati érdeklődését ismerve aligha véletlen, hogy az első kompozíció, amelyet Haydnnak szolgálatba lépése után kifejezetten Pál Antal kívánságára komponálnia kellett, ugyancsak hasonló programot követ: a ma 6., 7. és 8. sorszámmal ismert három „Napszak-szimfónia” egy teljes nap eseményeit követi nyomon. A „Reggel” (Le matin) természetesen napfelkeltével indul: a hajnali pára gomolygó felhőin fokozatosan tör át az egyre emelkedő nap fénye, majd rövid pihenő után megszólal az a kecses fuvolatéma, amelyet a Bartók Rádió „Muzsikáló reggel” című műsorának régi hallgatói oly jól ismerhetnek. De hasonlóan egyértelmű a „Dél” (Le midi) szimfónia elején megszólaló lassú bevezetés illusztratív jellege is, hiszen a franciásan arisztokratikus stílus és a pompás hangszerelés egyértelműen az ereje teljében tündöklő napot festi a szemünk elé:

A „Dél” (Le Midi) szimfónia autográf kézirata az Esterházy-gyűjteményből (Zeneműtár) Zenei illusztráció 

Az amerikai Elaine Sisman legújabb kutatásai szerint egyébként a három „Napszak-szimfóniában” felragyogó Nap korántsem pusztán természeti ábrázolásnak tekinthető, de egyszersmind Pál Antal herceg allegóriájának is. A kor szokásának megfelelően ugyanis a kismarton-eisenstadti Esterházy-palota dísztermének mennyezetén éppen Apolló, a napisten ábrázolása utalt a hercegi ház dicsőségére, s alattvalói – köztük Haydn – magát a főurat is a fényeskedésre utaló Durchlaucht szóval voltak kötelesek megszólítani [durchleuchten = átvilágít, fénnyel tölt el]. Majd’ négy évtizeddel később, két kései oratóriumában azonban Haydn ismét visszatért a napfelkelte ábrázolásához, s az égitest méltóságos emelkedése ezúttal már nem az arisztokrata mecénás evilági hatalmát, hanem Isten örök dicsőségét sugározza ellenállhatatlan erővel.
Az 1799-ben bemutatott Teremtésben a negyedik nap eseményeinek ábrázolása során szólal meg az a zenekari közjáték, melynek egyre magasabbra kapaszkodó dallama és növekvő hangereje a korabeli közönség számára már azelőtt tökéletesen felidézhette az ismerős természeti képet, hogy Uriel arkangyal kihirdetné: „Most teljes pompájában ragyogva kel fel a Nap.”

A „Teremtés” oratórium szövegkönyvének eredeti kézirata – a bal oldali margón Gottfried van Swieten báró a megzenésítés módjára vonatkozó jótanácsaival Haydn számára (Zeneműtár)

In vollem Glanze steiget jetzt die Sonne strahlend auf (0:48-től 1:52-ig)

A néhány évvel később komponált Évszakokban természetesen a Nyár folyamán bújik elő a nap. A három énekes szólista ezúttal nem csupán utólag, de már a napfelkeltét illusztráló zene megszólalása közben bejelentik a Nap érkezését, megrendülten csodálva a természet nagyszerű színjátékát

Az „Évszakok” oratórium első kiadásának címlapja a négy évszak allegorikus ábrázolásával (Zeneműtár)

Az Évszakok c. oratórium vonatkozó részlete (7:33-tól 8:44-ig)

E változatos eszközökkel festett napfelkelték ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy Haydn egy kései hangszeres kompozíciójához is kapcsolódik egy árulkodó elnevezés: az op. 76-os számmal ismert, Erdődy József grófnak dedikált vonósnégyes-sorozat 4. darabjának kezdetén megszólaló, tartott akkordok felett magasba ívelő hegedűtéma nyomán az egész kompozíciót gyakran illetik „Napfelkelte” ragadványnévvel. Minthogy azonban ez a megjelölés nem magától a zeneszerzőtől származik, s csak a 19. század folyamán tapadt a vonósnégyeshez, e részlet a YouTube-on való megkeresését már az olvasóra bízzuk.

Mikusi Balázs – Zeneműtár

A rendszerváltás plakátjai. 2. rész 

A plakátokat megrajzolták, kinyomtatták, kiragasztották – és akárhányszor távolították el őket a hivatalos szervek, újra és újra ott voltak. Nélkülük talán minden másképp történik: nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy előmozdították a rendszerváltást. Mindig olyasmit fogalmaztak meg, amit mindenki érzett, de kimondani kevesen tudták vagy merték. Tabukat döntöttek, kibeszéltek konfliktusokat, traumákat, problémákat, amelyekről évtizedek óta hallgatni kellett. A sztálinizmus áldozataira emlékező plakát előtt sírtak az emberek – olyan érzelmi reakciókat váltott tehát ki, amire a művészet ritkán képes.

Ducki Krzysztof: Csonka Bereg. Magyar parasztok Sztálin lágereiben. 1989. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A forradalmakat nem politikusok vívják, hanem művészek és az értelmiség – ahogy Orosz István fogalmazott: a művészek érezték azt a pillanatot, amikor cselekedni kellett, míg a politikusok azt a pillanatot várták, amikor már tudható volt, ki győz. Az események hevében a grafikusok általában nem megrendelésre, hanem szokatlan módon maguktól alkottak. Plakáttá rajzoltak és festettek egy-egy égető kérdést, amihez aztán próbáltak a nyomtatást fizető megrendelőt találni. A „Tovariscsi adieu” plakát eredetileg 1989 szilveszterén készült, és csak később lett egy másik változatból MDF-plakát – amely aztán százezres példányszámban kinyomva, és egy éjszaka alatt kiragasztva bebiztosította a párt győzelmét.
A legerőteljesebb plakátok formát adtak annak, ami csak homályos vágyként élt mindenkiben, mint a „Tovariscsi konyec” plakát, amely merészen megfogalmazta azt, hogy ideje lenne kivonulnia a szovjet hadseregnek.

Orosz István: Tovariscsi konyec, 1990. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hasonló módon találta meg magának az SZDSZ Ducki és Pócs Péter munkáiban a céljaikat hatásosan szolgáló plakátokat. A plakátkészítés nem is tűnt veszélytelen tettnek, Ducki például a munkásőrség gaztetteire hívta fel a figyelmet akkor, amikor még több ezer fegyverrel rendelkező munkásőr volt szolgálatban.
A változás jelei érezhetőek voltak a kulturális plakátokon is: kiállítások, filmek és színdarabok hirdetésein is megjelentek a rendszert és vezetőit kritizáló szimbólumok (pl. Árendás József színházplakátjain). Úgy tűnik, hogy ekkoriban minden erről beszélt.

Ducki Krzysztof: Munkásőrség. SZDSZ. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A rendszerváltás plakátjai nemcsak azért fontosak ma, mert egykor képesek voltak befolyásolni a történelem menetét. Az emberi emlékezet mindig képekhez kötődik: ahogy a magánéletben is fényképeken őrződik a családi múlt, úgy a társadalomnak is szüksége van képekre ahhoz, hogy működjön a közös emlékezet. Ezek a plakátok (különösképp Orosz István „Tovariscsi konyec”-e) mélyen bevésődtek a kollektív emlékezetbe, az eseményeket átélő összes generáció számára meghatározóvá váltak. Az ilyen, kollektív emlékezetben őrzött képek a közös identitás építőkövei.

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. 1989. június 16-án – 1958. június 16-i kivégzésükre emlékezve – volt Nagy Imre és mártírtársai (Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosa) ünnepélyes újratemetésének szertartása a Hősök terén, amelyen mintegy negyedmillió ember vett részt.

Katona Anikó (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A tegnapi bejegyzés ITT található.

A rendszerváltás plakátjai. 1. rész

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. 1989. június 16-án – 1958. június 16-i kivégzésükre emlékezve – volt Nagy Imre és mártírtársai (Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosa) ünnepélyes újratemetésének szertartása a Hősök terén, amelyen mintegy negyedmillió ember vett részt. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin is. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált.

Ducki Krzysztof: Nagy Imre azt üzente... 1989. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

1989-ben néhány hónapra feltámadt a plakátművészet Magyarországon. Hirtelen a plakát vált első számú kommunikációs médiummá – sajnos valószínűleg utoljára. A mai ostoba, szájbarágós vagy csöpögősen érzelmes politikai hirdetésekhez viszonyítva megdöbbentő, hogy milyen elgondolkodtató, ütős és okos politikai plakátok születtek a „változás” hónapjai alatt. Ez a korszak megmutatta, hogy a plakát műfajban a huszadik század végén is megvan az erő, döntő szereplővé tud válni.
Az igazi politikai plakát egyetlen, jól megválasztott, gyakran átalakított vagy komplexszé tett képi jel, és egyetlen tömör jelszó vagy gondolat összekapcsolása. Ebben a tekintetben a politikai plakát legjobb korszakaival hozható párhuzamba a rendszerváltás körüli évek magyar plakáttermése; ilyen volt az 1945-49 közötti időszak. Ekkor (’89-hez hasonlóan) egy rövid ideig hinni lehetett abban, hogy demokratikus korszak kezdődik. Ebben a rövid időszakban Konecsni György és kollégái emlékezetes, tömör és ma is megszólító erejű plakátokat alkottak, amelyekben a társadalom békevágya, a mindent újjáteremteni akarás kapott hangot. (A választások elcsalása 1947-ben, majd az egypártrendszer kialakítása 1949-ben sajnos leszámolt minden reménnyel.) Úgy tűnik, a demokrácia és az igazi plakátos gondolkodás mélyen összefügg.

Ducki Krzysztof: Játéka mindenféle szélnek. 1991. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nyolcvanas évekre a tévé és a rádió már régen átvette a vezető szerepet a plakáttól mindenhol a világon. Magyarországon egyszer csak érdektelen lett mindkettő: többé semmi közük nem volt a közhangulathoz és a fontos eseményekhez. Ezek a médiumok megmaradtak a hivatalos álláspontnál, a hirtelen megrajzolt, és gyakran egy éjszaka alatt mindenütt kiragasztott plakátok viszont benne voltak a társadalom vérkeringésében.
A plakátok a rendszerváltás idején elementáris mozgósító erőt képviseltek, felkavarták az érzelmeket és cselekvést váltottak ki. Volt, amelyik (mint Ducki Krzysztof 1988-as Erdély plakátja) transzparensé alakult a budapesti tömeges tüntetéseken.

Ducki Krzysztof: Erdély. 1988. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Katona Anikó – Plakát és Kisnyomtatványtár

Sütő András (1927–2006) a háború utáni erdélyi és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A mezőségi Pusztakamaráson (Cămăraşu) született szegényparaszti családban. Pályája elején írói szemléletének középpontjában szűkebb közössége, a mezőségi paraszti világ gondjai állnak, innen jut el egyetemes létfilozófiai érvényű kérdések megjelenítéséig. Az író korszerűségét abban látta, hogy képes-e szűkebb közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Sütő András klasszikus művei a személyiség és a hatalom ütközésének és az anyanyelvi identitás megőrzésének problémáival foglalkoznak.

Sütő Andrásról készült fotó a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az ötvenes években kezdődő hosszú és kényszerű hallgatása után 1970-ben jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér című sokszínű, s mégis egységes hangulatú, anekdotákból, dokumentumokból (újságkivágásokból, beszélgetésekből) és esszéisztikus gondolatmenetekből álló naplóregénye.

„Egy napon így szólt anyám:
– Írhatnál rólunk is valami könyvet.
– Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?
– Igaz legyen – mondta.
Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem – a kézmozdulatáról is ítélve – a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.
– Ez nekem is gondom – adtam meg magam.
– Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!”

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (részlet), Bukarest, Kriterion, 1970. – Törzsgyűjtemény

Sütő András, Örkény István és Juhász Ferenc, 1978. Benkő Imre fotója a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az 1970-es években drámaírói rangját hozták meg nagy sikert aratott történelmi paraboladrámái (tetralógiája Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1973; Csillag a máglyán, 1974; Káin és Ábel, 1977; A szuzai menyegző, 1980), melyek a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétűségével foglalkoznak. A tetralógia első részének ősbemutatóját Magyarországon Zsámbéki Gábor rendezte a Kaposvári Csiky Gergely Színházban. Romániában pedig Harag György rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutatták be. A Csillag a máglyán (1974) két egyenrangú szereplője kétféle forradalmi magatartást képvisel, a hatalommal küzdő és a hatalomba jutott ember vívódásait egyaránt.

„SZERVÉT: Megvillant a szemed. Ugrásra kész benned a tigris. A kétely nélküli. Boldog ember lehetsz, János. Énbennem rengeteg a kétely. Pondróhadjárat valósággal az agyamban.
KÁLVIN:Védekezz.
SZERVÉT: Imádkozom.
KÁLVIN: Csakhogy kételkedés közben imádkozni nem lehet.
SZERVÉT: Talán úgy van. Mégis kételkedem abban, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a Magasság lenne. Az űr, a csillagok. Mindenütt jelenvalónak kell lennie. Benne van tehát mindabban, amit megteremtett.”

Sütő András: Csillag a máglyán (részlet) In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1989. – Törzsgyűjtemény

A történelmi paraboladrámák után a nyolcvanas évek második felében született drámáiban megjelenik a nemzeti tematika. Ezeket a drámákat Romániában a hatalom nem engedte bemutatni, de a magyarországi színházak éppen ekkoriban nyithattak ebben az irányban, így Sütő drámái reveláló erővel hatottak a korabeli magyar közönségre.
Az erdélyi magyarság élményeit közvetlenül kifejező Advent a Hargitán (Nemzeti Színház, 1986) 1997-ig szerepelt folyamatosan a színház repertoárján, eljutott számos határon túli magyar városba, Bécsbe, Párizsba, és összesen 285 előadást ért meg. Bemutatása 1986. január 2-án valósággal közéleti fordulatot jelentett a határon túli magyarsággal kapcsolatos hazai politikában.

„DÁNIEL: Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni. Nagy az Isten kertje a Hargitán innen s a Hargitán túl. Válassz más társat magadnak.
GÁBOR: Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.
DÁNIEL: Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?
GÁBOR: Éppen hogy édesapámtól.
DÁNIEL: Amilyen anyád volt: olyan lélek csak egy volt.
GÁBOR: Azt mondom én is. Amit Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.
DÁNIEL: Átok rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle. De még fel is magasztalod a rabságodat! Csapdába lépett farkas – a csapdáját dicsőíti.
GÁBOR: Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem így!
DÁNIEL: Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapó háló, függő háló és fedeles háló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapdája, nem érted? Nem veszed észre?
GÁBOR: Életemben és halálomban is ő talált meg engem. Legyen rémzsineg és százféle háló! Ő talált meg engem.
DÁNIEL: Mint a horog a halat. De nem találtok már! Mindent el kell felejteni.
GÁBOR: Semmit sem lehet elfelejteni.
DÁNIEL: Már csak az a mienk, amire még emlékezhetünk? Jövődnek már csak a múltat látod? Az emlékezést hagyd mireánk, öregekre. Neked nem itt a helyed, az emlékezés golyózáporában.”

Sütő András: Advent a Hargitán (részlet). In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1995. – Törzsgyűjtemény

Sütő András portréja a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.)

Utoljára 1980-ban jelenhetett meg műve a diktatúra éveiben Romániában (Évek – hazajáró lelkek). Ezután a tiltás ellenére minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, és új színdarabjait is ott mutatják be. A nyolcvanas években a hatalom folyamatosan zaklatja, fenyegeti. 1989 decemberében Marosvásárhely főterén maga is szónoka a diktatúra elleni felkelésnek. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi tüntetésen a felhergelt és leitatott csőcselék megsebesíti, s ennek következtében elveszíti a fél szeme világát. Ezután sem hallgatott el, az 1990-es évek első felébpen a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökeként és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökeként küzdött a kisebbségi magyarság jogaiért.

„– Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled.
S folytatólag anyám vezetésével, mert hogy esküvőjének felejthetetlen szövege volt ez hajdan, kánonban folytatták:
– Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem. Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.
Nagy csend támadt ekkor.
Mintha egyetlen koporsó lett volna a világ.
A hűség szavaival szájba vert halál is hallgatott. A templom fényfalai a felkelő nap sugarait szórták Édes Néném tetemére, miközben fülem távoli viharnak moraját fogta föl.
– Édesanyám – mondtam –, történnie kell valaminek, mert ha nem egyéb, az Isten sóhajtott föl. Mert ott volt az Úr anyám lakodalmán.”

Sütő András: Levelek a fehér toronyból – Mert ahová te mégy, oda megyek… (részlet). In. A lőtt lábú madár nyomában, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény

Páduai Szent Antal (1195. augusztus 15.– Arcella 1231. június 13.) az egyik legnépszerűbb szent, szobra szinte minden katolikus templomban megtalálható, a ferences templomokban pedig minden kedden végzik az ún. Szent Antal-ájtatosságot – elmélkednek a szent életének egy-egy eseményéről.

„Antal, keresztnevén Ferdinánd, emlegetett nevén Páduai Szent Antal (1195–1231) népünk lelkendező szóhasználatában Csudatévő Pádvai Szent Antal, sőt Szent Antalka a ferencrend tagja, az Egyház fő alamizsnásmestere. Segítségéért hívők és hitetlenek, katolikusok és más valláshoz tartozók egyaránt könyörögnek. […] Páratlan népszerűségéért igazán a világ szentje. XII. Pius az Ecclesiae sanctae humen kezdetű bullájával az egyháztanítók közé iktatta (1946).”

Bálint Sándor: Június 13. (részlet) – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Páduai Szent Antal – szentkép, a 20. század első feléből (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

„Ha kívántok nagy csudákot,
Szent Antalhoz mennyetek.
Ha szenvedtek nyavalyákot,
gyámolt tőle kérjetek.”

Verseghy Ferenc: Ének páduai Szent Antalról (részlet) – Verseghy Ferenc összes művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A lisszaboni születésű Páduai Szent Antal ferences rendi teológus és prédikátor volt. 16 éves kora körül előbb az Ágostonos kanonokok rendjébe lépett, s Remete Szent Antal iránt érzett tiszteletből felvette az Antal nevet. 1220-ban átlépett a ferencesek rendjébe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Antal itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt a ferencesek generális káptalanján 1221-ben. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Itáliában és Dél-Franciaországban prédikációival lépjen fel a különböző eretnekmozgalmak – a katharok, az albigensek és a valdensek – ellen. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor, majd tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától. 1231-ben útban Padova felé halt meg az arcellai kolostorban. Halála után tíz hónappal IX. Gergely pápa (1167 k.– 1241.) szentté avatta.

„Mert Szent Antal Isten elött olly nagy,
Néki azért buzgóságot tiszta szivel most adgy.”

Csudalatos Paduai Szent Antalrol (részlet) – Katolikus egyházi énekek (Régi magyar költők tára XVII. század) a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Páduai Szent Antal szobra a pálos Sziklatemplomban, Budán a Gellért-hegy oldalában (Digitális Képarchívum) Páduai Szent Antal – többek között – a szegények védőszentje. Szobra előtt található az ún. Szent Antal-persely a katolikus templomokban, amely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

„Mikor tudom, hogy
Vagyok az, aki voltam
S mikor az Ember
Jól be- és kibomoltan
Fetreng és őrjöng,
Száguld és szenved,
Hadd imádjam meg,
Én, a kálvinista,
A páduai Antalt, A szentet.”

Ady Endre: Szent Antal tisztelete (részlet) – Ady Endre összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A csillaghegyi raktárunkban múlt hét csütörtökön a Raktári osztály hét munkatársa óriási munkával 1285 folyóméternyi könyvet pakolt át a legalsó sorról egy fentebb lévő polcrendszerre. Ebben a raktárunkban mintegy 4-500 ezer, az 1952-től napjainkig megjelent dokumentumok muzeális példányai találhatóak.

Ide nem tört be a víz

A Raktári osztály könyvmentő csapata:
Kelemen Péter, Tóth Ádám, Raffai Gábor, Phithakoula Chonghakc, Vitányi Gergely, Gerlecz Tibor, Hegedüs Krisztina

Hálás köszönet azoknak a kollégáknak, akik a biztonság kedvéért egynapos megfeszített munkával az alsó polcokról feljebb pakolták a könyveket! Szemerei Péter – főigazgató-helyettes

Ilyen volt múlt héten a raktárunk közelében elfolyó patak alsó része:

Az Aranyhegyi-patak a Szentendrei út Duna felé eső oldalán kiáradt, elöntötte a Pók utcát, amit már szombaton lezártak Csillaghegy irányába.

Apáczai Csere János (1625–1659) az egyetemes magyar művelődés, nevelésügy és tudomány kiemelkedő úttörője. A református egyház ösztöndíjasaként Geleji Katona István püspök ösztönzésére 1648-tól hollandiai egyetemeken (Franeker, Leiden, Utrecht, Hardervijk) tanult, 1651-ben teológiai doktorátust szerzett, majd 1653 nyarán hazatért, hogy nyugatos tudásával, ismereteivel hazája javát szolgálja.

Apáczai Csere János: Magyar enciklopédia, 1653  – Digitális Képarchívum

Még Hollandiában írta fő művét, első nemzeti nyelvű enciklopédiánkat, a Magyar Encyclopaedia-t (1653), mely 1655-ben Utrechtben jelent meg. E művéhez gyulafehérvári tanulóévei alatt (1642–43) tanárától, Bisterfeld János Henriktől kapott ösztönzést, majd hollandiai tanulmányai idején – elsősorban Descartes és Ramus filozófiájának hatására – maga is belátta az enciklopédikus tudás megszerzésének és egybegyűjtésének fontosságát. A hasznos és szükséges ismereteket tudományos igénnyel, korszerűen rendszerbe foglaló Magyar Encyclopaedia volt az első magyar nyelvű tankönyv. A mű kétharmad része a természettudományos bölcseleti, matematikai és orvosi ismereteket foglalta össze, az elsők közt fogadta el nyíltan Copernicus rendszerét. A Magyar Encyclopaedia-ban alkamazott magyar szakkifejezéseknek köszönhetően az enciklopédikus ismeretek a latin nyelvet nem ismerő köznép számára is hozzáférhetővé váltak.

„5. Amelly polgári társaságban penig csak egy az igazgató (monarchia), meg kell látni, hogy az igazgató tyrannussá ne legyen. 6. A tyrannus az a személy, amely az országnak igazzát elforgatja s elnyomja. 7. E penig titulus nélkül való, avagy magaviselésével tyrannus. 8. A titulus nélkül való tyrannus az, aki az országot maga megadása előtt csalárdsággal avagy erővel hajtja maga alá. Ennek akarmely közember is ellene állhat, és csak módját ejthesse, szabad megölni, mindaddig, míg a nép és a polgári társaság, meggyőzettetvén, az ő méltóságát őnéki nem engedi. 9. A magaviselésével tyrannus az, aki tudva és szántszándékból a polgári társaságnak minden avagy több igazzát elfordítja. Ezt is vagy szépszerével, vagy haddal szabad elveszteni, de csak felső rendeknek vagy az egész népnek megegyezéséből...”

Apáczai Csere János: Magyar enciklopédia, 1653. (Részlet). Tizedik rész. Az embernek magaviseléséről – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Magyar logicatska (Gyulafehérvár, 1654) címlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Hollandiából hazatérve a gyulafehérvári kollégium gimnáziumi tagozatán kapott tanári állást. Székfoglalójában (De studio sapientiae, 1653) a kulturális elmaradottságot, az iskolai formalizmust bírálta, majd új oktatási rendszert követelt. Egységes iskolarendszert, anyanyelvű népiskolákat, magas színvonalú, világi szakembereket is képző egyetemet tartott szükségesnek, és korlátozni kívánta az egyház gyámkodását az iskolák felett. Az ő nevéhez fűződik az első magyar nyelvű logika megalkotása is (Magyar logikácska, 1654). Haladó nézeteinek ellenfelével, az ortodox kálvinista Basirius Izsák professzorral, a kivégzett I. Károly angol király Erdélybe menekült lelkészével – aki akkor a gyulafehérvári kollégium igazgatója volt – 1655-ben II. Rákóczi György fejedelem jelenlétében nyilvános vitára kényszerül. A vita Apáczai áthelyezését eredményezte Gyulafehérvárról a leégett kolozsvári kollégiumba.

„BASIRIUS. Ah, a század, a tudomány, Apáczai uram! Elolvastam a beiktatására írt beszédet. Sok szép, dicséretes gondolat van benne. De megengedjen, a tudomány kedvelése olyanná teszi, mint a gyermek, aki boldogságában, hogy gyümölcsöt szed, ehető gyümölcs és mérges bogyó közt nem tesz különbséget.
APÁCZAI. Nem tudom, mit tart mérges bogyónak, Basirius uram.
BASIRIUS. A francia Descartes-ot, Cartesiust úgy emlegeti, mint akivel egy új, világosabb kor virradt nemcsak a bölcseletre, de minden tudományra. Holott ő, ami megállapodott volt, azt is összekavarta.
APÁCZAI. A nap is összekavarja fölkelőben a felhőket. Pedig azok is megállapodottak voltak. Én őt valóban korunk büszkeségének tartom.
BASIRIUS. Aki a kételkedés szellemét zúdította az arra amúgy is hajlamos világra.
APÁCZAI. De csak azért, hogy lássuk, amiben nem lehet kételkedni.
BASIRIUS. S az micsoda? A kinyilatkoztatás? A régiségtől megszentelt hagyomány? Nem; az ő, Descartes ítélete.
APÁCZAI. Nem az ő ítélete. Az ész ítélete.
BASIRIUS. Vagyis a magunk feje.
APÁCZAI. Igen, a magunk feje, amennyiben az helyesen gondolkodik, úgy, ahogy minden helyesen gondolkodó ember gondolkozni kénytelen. A babonáktól megtisztított ész: ez Isten legnagyobb ajándéka ennek a századnak. S ezt az ajándékot én, s még nagyon sokan Descartes kezéből kaptuk.”

Németh László Apáczai című történeti drámája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kolozsvárott Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól (De summa scholarium necessitate, 1656) című beköszöntő beszédében fejtette ki hitvallását. Mint mondta, az iskola nem csupán téglafal vagy berendezés, hanem elsősorban „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak”.

„Az iskola, hallgatóim – hogy a meghatározáson kezdjem, amint azt minden rendes értekezésben tenni illik –, tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak. E társulás – mivel tagjainak nagyon is eltérő volta miatt nem lehet egyöntetű – az iskolaügyek szakértőinek gondos megfontoláson alapuló rendszerezése szerint feloszlik alsó, közép- és felső iskolákra. Mégpedig úgy, hogy az alsó iskolák népiskolák, melyekben tudniillik leginkább az anyanyelven való olvasást, helyes beszédet és írást tanítják a vallás elemeivel együtt. Ezért ezeket anyanyelvi iskoláknak is hívjuk. A középiskolák viszont főleg három tantárgynak, ti. a latin és görög grammatikának, a retorikának és logikának, továbbá a katekizmusnak és az erkölcstannak tanítása által a felső iskolák felé egyengetik az utat, és megszokott nevük triviális. Végül a felső iskolák minden tudományágban előadásokat és gyakorlatokat nyújtanak törvény szerint mindenkinek, éspedig ingyen. Ezeket akadémiáknak és egyetemeknek hívjuk abban az esetben, ha a tanítók különleges hatalommal vannak felruházva, hogy a négy fakultáson tudományos fokozatokat és címeket adjanak. Különben csak a gimnázium, főiskola vagy kollégium elnevezés illeti meg őket.”

Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról..., (Részlet), Budapest, Magvető, 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Apáczai Csere Jánossal tervekkel és jobbító ötletekkel teli életének derekán, mindössze 34 évesen végzett a tüdőbaj. Eredeti sírját, melyben mellette felesége, az őt Erdélybe követő holland polgárlány, Aletta van der Maet is nyugszik, ma már nem ismerjük, de síremléke ma is áll a kolozsvári Házsongárdi temetőben.

Apáczai Csere János és hitvese, Aletta van der Maet síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Magyar Elektronikus Könyvtár

„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.”

Részlet Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című verséből. In: Áprily Lajos összes versei és drámái, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény

Az Apáczai Csere Jánosról szóló irodalom válogatott bibliográfiája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

M. J.