Krúdy Gyula születésnapja – 1878 

A magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója, aki pályája során egyaránt megélt páratlan sikereket és teljes elfeledettséget is, több mint 60 regényt, csaknem 3000 elbeszélést, több száz ifjúsági elbeszélést, ezernél több cikket, karcolatot (melyeknek egy része a mai napig lappang különféle lapokban) és négy színművet írt. Évente 2–3, sőt pályája csúcsán 7–8 kötettel jelentkezett; szinte naponta jelentek meg írásai.

Írásművészete magányos jelenség a 20. századi irodalmunkban. Ennek alapját elsősorban az impresszionista hangulatfestésben és jellemformálásban megmutatkozó sajátosan „krúdys” hangulat és stílusjegyek adják. A Nyíregyházán született író műveinek hangulatvilágát a nyírségi táj éppúgy meghatározza, mint a szepességi vidék vagy a századfordulós Budapest városnegyedei, köztük a Józsefváros, a Teréz templom környéke, a Belváros, a Margitsziget és Óbuda. Írói és publicisztikai tevékenységét még gimnazista korában elkezdte – első novellája tizenöt éves korában jelent meg –, és már tizenhét évesen főmunkatársú újságíróként kereste kenyerét. Ady Endréhez hasonlóan Debrecenben indult, majd Nagyváradon folytatódott újságírói pályája. 1897-ben költözött a fővárosba, ahol szintén újságíróként dolgozott. Első, még saját hangját kereső írói korszakában még a mikszáthi örökség jegyében születtek meg művei. 1908–10 táján témaválasztása megváltozott, stílusa átformálódott. Az igazi Krúdy végül Szindbád alakjának megalkotásával együtt született meg (Szindbád ifjúsága, 1911 és Szindbád utazásai 1912), a közönségsikert viszont csak A vörös postakocsi (1913) hozta meg az író számára, s e regényének fogadtatása nyomán ébredt érdeklődés korábbi művei iránt is. A tízes évek fordulóján, pályájának egyik legtermékenyebb időszakában sorra jelentek meg jelentős regényei, többek között a Napraforgó (1918), az N. N. (1922), az Asszonyságok díja (1919) és a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban (1921). A húszas évek derekától művészetében erős, új hajtás fejlődött: az álom és valóság határán mozgó ábrázolást közvetlenebb, világosabban realista színezetű hang váltotta föl, amely a mindennapi események rendkívül részletező föltárásában nyilvánult meg (Boldogult úrfikoromban, 1930; Az élet álom, 1931). Ennek az új hatásnak teljes kivirágzását azonban nem érte meg. Budapesten hunyt el 1933. május 12-én.

Műveinek kritikai kiadása folyamatban van: Krúdy Gyula összegyűjtött művei, sorozatszerkesztők: Bezeczky Gábor és Kelecsényi László, Pozsony, Kalligram, 2005– 

Major Henrik karikatúrája Krúdy Gyuláról. In. Major Henrik panoptikuma. Írók és hírlapírók karrikaturái, Békéscsaba, Tevan Kiadó 1913. (A facsimile kiadás alapján: Budapest, Tevan Alapítvány, 2007.) 

„– Milyen sültet lehetne enni? – kérdezte most a vendég, és a félretett étlapot kezébe vette. – Hm, látom, hogy kacsapecsenye van! De hát azt eleget eszem otthon…
– Igen, kacsa vörös káposztával – ismételte szórakozottan a kis pincér.
A vendég egy pillantást vetett a fogpiszkálótartóra, aztán megvetéssel tolta el magától. Vékony, modern fogpiszkálók voltak abban. A mellénye felső zsebébe nyúlt, és onnan egy hatalmas, keményfából való fogpiszkálót vont elő. És nagyszerű fogai közé döfte, amely fogak elegendők volnának egy szép címeres fehér ökör elfogyasztásához. A vendég a fogpiszkálón át beszélt:
– Tudja, Vendelin fiam, amikor én Pestre jövök, rendszerint valami vadat szeretek ebédelni, mert otthon a mi falusi szakácsnőink nem tudják úgy elkészíteni a vadat, mint ezek a pesti férfiszakácsok. A régi Lippert-féle vendéglőben készítették legjobban a vadpecsenyét, az öreg Lippert maga is nagy vadász volt, főlövészmester volt a budai lövészegyletben. Én ezt tudtam, és odajártam nyulat enni.
A kis pincér tanakodva nézte a vendéggel együtt az étlapot. A vendég a mutatóujjával, mint az iskolás gyerekek; kísérte az étlap mondanivalóit.
– Látom, itt van fácán gesztenyével. Csak az a kérdés, hogy milyen gesztenyével van töltve: olasz gesztenyével vagy magyarral?
– Fácán gesztenyével – ismételte a kis pincér.
– Nohát, ha nincs valamely különösebb hibája annak a madárnak, akkor jöhet – döntött végre a vendég, és az étlapot félretette, mint egy kiolvasott könyvet.”

Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek! Részlet. In. Uő.: Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések, szöveggond., magyarázatok, utószó: Stauder Mária, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai, 31.), 1996. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula: A gyomor örömei (a novella első oldalának részlete; autográf kézirat) –Kézirattár: Analekta 3460

„Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós történetünk előtt körülbelül huszonöt esztendővel kisdiák volt a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcertáncos a városka tánciskolájában. A mohos zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghúzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláíráson kívül a torony falán; ellenben a tánciskolában, táncos lányok és fiúk között, Szindbád emléke sokáig kedves emlékezetben maradott, amint a következőkből majd minden kiderül. Szindbád – akinek ez az álneve még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták, és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból – megnövekedett, széles vállú, deresedő férfiú lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjúkori emlékeit.
Vonatra ült, éjjel-nappal utazott vasúti kocsiban, végül szánon, melyet három ló vont, mert hiszen nem messzire volt ide az orosz határ. A csengők csörögtek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országúton, a széles fennsíkon Szindbáddal nyargaltak.”

Krúdy Gyula: Szindbád, a hajós. Első utazása. Részlet. In. Uő.: Szindbád, Budapest, Magyar Helikon, 1973. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula Szindbád ifjúsága című regényének Falus Elek által készített borítója. (Budapest, Nyugat, 1912.) – Törzsgyűjtemény 

„Szilvia egy másodpercig hallgatva nézett a barátnőjére. Egy kakukkos óra ketyegett a szobában igen hangosan. Az óra elkísérte őket mindenfelé vándorlásukban. Éjjel megszokták a ketyegését, és ó, hányszor tapadt reá reménykedve a szemük, csak még tíz percig lehetne lustálkodni az ágyban a reggeli próba előtt. Az óra hörgő köhögéssel jutott el kis állomásaira, a negyedórákra. A XII-es számnál azonban kakukk ugrott ki a kis ajtón, és tempósan billentett, szalutált a hölgyeknek, mint valamely kis állomásfőnök a végtelen élet egyik apró stációján. Színházba kellett menni, és a ruháskosarat, benne az illatos holmikkal, fehér, üde kendővel letakarva, a cselédlány a színházhoz vitte. A havas utcákra már leereszkedett a kékes alkonyat, a híd alatt még acélszürke volt a jég, s a fiúk félkorcsolyáikon olyan gyorsan igyekeztek előre meg körbe, mintha rettegnének a magas part hórongyokkal borított cserjéi mögött bujdosó holdvilágtól. Nagy, beépítetlen mező közepén állott a kisvárosi színház, egyik helyen itt tán még farkas is járt a nagy hidegekben. A másik városkában viszont a városi Vigadó egyik részét foglalta el a színház, és a színésznők ruhakosaras cselédkéikkel a keskeny korzón siettek végig. A sarkon gesztenyét sütöttek esernyő alatt, s a fedél megemelésénél sültgesztenye-szaga lett a keskeny utcának, hol a könyvkereskedő gyönyörű angol naptárakat akasztott ki, amelyeket az egész város megbámult. Piros frakkban kergették a rókát, máshol Dickens úr regényhősei utaztak postakocsin a hónapok címtáblájában, a nagy étvágyú Pickwick urat mindenki felismerhette szárnyas frakkjában, továbbá Weller urat, s a fogadó a Györgyhöz volt címezve. Míg az ékszerész kék bársonyba ágyalt gyémántjai mellett közömbösen haladtak el színésznőink, s a virágkereskedés virágzó pálmájára is csupán rejtett pillantást vetettek, a könyvkereskedőnél megállottak. A levéldobozokon Mylady ugratott sövényt, vagy egy régi skóciai kastélyon lengette a szél Mylord családi színeit. Egyszer egy varjakkal megrakott, őszi erdő díszlett a levéldobozon.”

Krúdy Gyula: A vörös postakocsi. Részlet. In. Uő.: A vörös postakocsi; Őszi utazások a vörös postakocsin, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai 3.) [1993] – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regénye első kiadásának borítója. (Budapest, Singer és Wolfner kiadása, 1912.) – Törzsgyűjtemény 

„Az ebédlőben, ahol amúgy is életunt öregemberek és a régi Margitszigetről ábrándozó asszonyságok üldögéltek, akik a jelenből, betegségből, testi zaklatásokból ebbe a szállodába költöztek, mert azt hitték, hogy a vörös bajszú, csőnadrágos, kifényesedett szárnyaskabátú hotelportás mindenféle bajt el tud hárítani a szálloda lakóiról – mondom, az éppen jelenlevő vendégek nagy érdeklődéssel kezdték figyelni, amint Podolini Lajos fontoskodva tologatta a székeket, márványasztalokat eddigi helyükből, mintha valamely műkedvelő előadáshoz készülődne. A végén talán még cigánykereket is hány az ádámcsutkás fiatalember? De nem, Podolini komolyan, lehetőleg mérsékelt hosszúságú léptekkel lemérte a távolságokat a szabaddá tett térségen, és megszólalt:
– Tíz lépés hosszában és öt lépés szélességében: ennyi lehetett a terjedelme Faykis bodegájának! – mondá most olyan mély hangon, mint valamely nagybőgő, amelynek húrjai a viszontagságok folytán megereszkedtek.”

Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban. Részlet. In. Uő.: Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések, szöveggond., magyarázatok, utószó: Stauder Mária, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai, 31.), 1996. 

Krúdy Gyula bejelentőlapja margitszigeti kastélybeli lakásáról – Kézirattár: Analekta 3452. 

„Vándorol a nagy szomjazó az évszakok hajóján, hétrétű szivárványon, lángpalotában. Hajózik a szerelem harmatán, kínok tuskóin át a végleges télbe. És csak árnya zuhan vissza a csókok és borok poharára. Szindbád havazik.
S mert a nagy szomjazók nagy szenvedők is: eljő a másnap, a megtestesült utálkozás, a bűntudat hóhéri csigasora. Eljő Búcsú bácsi feketén, atyamestere a vezeklésnek. De minden vezeklés elfajul pihenéssé. És a harmadnap: megújulás, csokornyakkendősen, violaszín mellényben a férfi föltámadása. Hajó lesz a koporsó, kitépi magát a siratók görcseiből. Megállj, a csókok és borok nem lehetnek mind a tiéd! Rikolt penésztorkával az arany középszer. De törekszünk, hogy a miénk legyen! Férfiasabb válasz nincs.”

Nagy László: Szindbád. Krúdy Gyula emlékének. Részlet. In. Uő.: Adok nektek aranyvesszőt. Összegyűjtött prózai írások. Válogatta és szerkesztette: Kiss Ferenc, Budapest, Magvető, 1979. – Törzsgyűjtemény, Szabadpolcos állomány 

Krúdy Gyula művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A Krúdy Gyula (Digitális) Alapítvány honlapja 

M. J.