• 540 éves a Budai Krónika
• Tíz példány maradt fenn az első Magyarországon nyomtatott könyvből
• Három Budai Krónika nagyon jó minőségben olvasható az Interneten
• Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjének friss kutatásai

A Budai Krónika ma ismert tíz példányából három került aukción keresztül a mostani őrzőhelyére: az Országos Széchényi Könyvtáré (Hildebrand-példány), a princetoni Scheide Könyvtáré (Henrici-példány), s a párizsi Nemzeti Könyvtáré (Biccius-példány). További kutatásokat igényel, hogy a ma Szentpétervárott őrzött kötet (Lemberg-példány) valóban egy 19. századi aukció során került-e Lvivből a cári bibliotékába.

A Budai Krónika párizsi példányának története: 2. rész.

A strassburgi – a Chronica megfelelő helyén, mikor Attila megostromolta a várost, így írta a margóra: Strosburg – tulajdonos alaposan végigjegyzetelte könyvét, mintha egy előtanulmányt folytatott volna a magyar történelemmel kapcsolatban. Különösképpen izgatta a hun-magyar eredetmítosz.

Noé és fiai: Sém, Kám és Jáfet - BNF - RES M-M-20

Kiemelte az érdekesnek, fontosnak tartott személy- és földrajzi neveket. Olyan különlegességek, mint a Meotisz mocsarában feltűnt nőstény szarvas (cerva meotida), vagy a Szkítiában élő valóságos vagy mitikus szörnyek (kígyó, unikornis, bazilikusz, tigris, griff) mind a margóra kerültek kiemelés gyanánt. Nemcsak Biccius, hanem a Chronica másik, korábbi olvasója figyelmét is felkeltette a griff, a hegyi kristályok között székelő meseállat. Fontosnak tartotta a hunok és a magyarok leszármazását, ezt néha a rokoni fokok kiemelésével tette érzékletessé (Noé és Nemroth fiai). Szemmel láthatóan érdekelte Szkítia fekvése, felosztása, a környék népessége (pl. alánok, pruténok, besenyők), s a folyók korabeli nevei: Don, Togata, Etül. Ezeket nemcsak aláhúzta a szövegben, hanem emlékeztetőül kiírta őket a margóra. Hasonlóképpen a magyar településeknél: Százhalombatta, Tárnok, Óbuda Szőny vagy a már elpusztult, Érd mellett fekvő Potentiana nevét is olvashatjuk a jegyzetekben. Biccius végigkövette Attila európai hódításainak nevezetes eseményeit, állomásait, kiemelve a helyneveket és a szereplőket a margón. Nem hagyta ki természetesen Szent Orsolya és a tizenegyezer szűz legendáját sem. De nemcsak a hun-magyar őstörténet, hanem a magyar a középkor is foglalkoztatta a Chronica tulajdonosait. Például Edély esetében felsorolták az összes elnevezését: Erdeel, Transylvania, Sibenburg és Septem castrum. Mint ahogyan a princetoni példánynál láthattuk, elsősorban itt is magyar történelemben szerepet játszó németek nevei – a magyar királyoké és fejedelmeké mellett – kerültek a margóra. Biccius utolsó bejegyzései Hunyadi Jánoshoz kötődnek, a kormányzó két fontos címének: Beszterce örökös grófjának (Comes Bistricensis) és Erdély vajdájának (Voyvoda Transylvanus) a kiemelésével.

I. Lajos magyar király halála (1382) BNF - RES M-M-20

De más természetű bejegyzéseket is olvashatunk a könyvben. Biccius például utalva a Nagy Lajos királyunk halálát megelőzően feltűnt, a szakirodalomból és a forrásokból jól ismert 1382-es üstökösre, s megjegyezte a margón: „mirabilis cometa”. A bábeli torony történetének olvasásakor pedig szellemesen odabiggyesztette: „ember tervez, Isten végez” (homo proponit, Deus disponit). Felfigyelt a Csabához kapcsolódó régi székely mondásra is: „Akkor térj vissza, amikor Chaba Görögországból.” A gyászmagyarok története is lejegyzésre került a margóra: „Hetimagiar gyack” formában. Természetesen Lehel vezér kürtje sem maradt említés nélkül, olvasója egy díszítéssel is kiemelte a történetet, majd leírta és aláhúzta: miszerint a szkíták hite (fides sciticorum), „hogy akiket életükben megöltek, azok nekik a másvilágon szolgálni tartoznak.” Látszik, hogy Biccius szerethette a szójátékokat (Ungaria ab angaria), mert megjegyezte a Péter király szájába adott szófejtést is: „Ez a név: Magyarország, ebből a szóból származik: Nyomorúság, ezért legyen sorsuk a nyomorúság.” A pogánylázadások szereplői is feltűnnek a margón, Vata, fia Janus és Rasdi, aki a saját lábát felfalva pusztult el a börtönben. Az érthetőség kedvéért gyakran élt azzal a Chronica olvasója, hogy röviden felvázolta, hogy ki kinek volt a fia, felesége. Vatánál és Janusnál meg is jegyezte, hogy egyrészt visszaállították a pogányságot és másrészt mind a ketten vérrokonaikból választottak feleséget, párhuzamba állítva ezt Dáthán és Abiron ószövetségi történetével. András királyunknál pedig azt tartotta fontosnak, hogy a két törvényes fiú (Salamon és Dávid) mellett volt egy törvénytelen is (György). Zách Felicián tragikus történetéhez hasonlóan a Chronica régi olvasóját megragadta az angyali Szent Korona csodás históriája is, mikor Ottó elveszítette (Amissa Corona, ab angelo data regno Vngariae), majd meglelte a forgalmas országút közepén: „Magyarország nem veszítheti el angyal adta koronáját”.

Tolna vagy Tulln? BNF - RES M-M-20

De találunk érdekes bejegyzéseket egy korábbi tulajdonostól is. Már a princetoni példány kapcsán részletesen kitértem a magyar Tolna és az osztrák Tulln összekavarodására. A párizsi példányban tovább bonyolódik az amúgy sem egyszerű történet. 16. századi tulajdonosa a következőt írta a margóra a kérdéses helynél: „Tolna, ubi sanctus colomanus martirio coronatus est” vagyis Tolna, ahol szent Kálmánt mártírrá koronázták. Egy pillanatra azt gondolnánk, hogy a bejegyző tévedett, hiszen Szent Kálmánt (†1012), az ír származású szerzetest nem Tull an der Donaunál, hanem az alsó-ausztriai Stockeraunál gyilkolták meg. Ugyanakkor Anonymus Leobiensis 14. századi krónikája szerint Tulln közelében tartóztatták fel a Szentföldre igyekvő, kémnek nézett szerzetest, s a két város: Tulln és Stockerau alig 20 km-re vannak egymástól (igaz, köztük folyik a Duna). Ugyanezt olvashatjuk egy évszázaddal később Thomas Ebendorfer (1388–1464) históriájában is. Feltételezhetjük, hogy a fenti szöveghagyomány alapján került össze Tulln (Tolna) és Kálmán neve a margón.

A Tolnára vonatkozó bejegyzés elolvasásában Madas Edit nyújtott segítséget, míg a Szent Kálmánra vonatkozó irodalomra Lauf Judit hívta fel a figyelmemet. Mind a két kolléganőnek (MTA-OSZK Res Libraria kutatócsoport) hálásan köszönöm.

Farkas Gábor Farkas

Az első rész itt.

Mozgatható betűk - Budai Krónika 1. rész
Havonta hét-nyolc oldal - Budai Krónika 2. rész
Az első könyvkiadási harc - Budai Krónika 3. rész
Kimaradt Mátyás cseh királlyá koronázása? - Budai Krónika 4. rész
Széchényi Ferenc: Bármi áron megszerezni - Budai Krónika 5. rész

• 540 éves a Budai Krónika
• Tíz példány maradt fenn az első Magyarországon nyomtatott könyvből
• Három Budai Krónika nagyon jó minőségben olvasható az Interneten
• Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjének friss kutatásai

A Budai Krónika ma ismert tíz példányából három került aukción keresztül a mostani őrzőhelyére: az Országos Széchényi Könyvtáré (Hildebrand-példány), a princetoni Scheide Könyvtáré (Henrici-példány), s a párizsi Nemzeti Könyvtáré (Biccius-példány). További kutatásokat igényel, hogy a ma Szentpétervárott őrzött kötet (Lemberg-példány) valóban egy 19. századi aukció során került-e Lvivből a cári bibliotékába.

A mostantól mindenki számára virtuálisan lapozgatható Párizsban őrzött példány teljes történetét még nem sikerült rekonstruálni, de néhány nyom azért előkerült a kötet – pontosabban a párizsi kollégáktól kapott digitális másolati példány – alaposabb vizsgálatakor. A Chronica korábbi kutatói, Fraknói Vilmos, Soltész Erzsébet és Borsa Gedeon már korábban felhívták a figyelmet a 18. századi bőrkötést viselő példány első ismert tulajdonosára: Gregorius Biccius (1603–1657) strassburgi jogászra, aki – mint nemrég kiderült – magyar kapcsolatokkal is rendelkezett. A Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz egy emlékkönyvet (album amicorum – Stammbuch), mely Gottfried Graff (†1661) wittenbergi egyetemista, soproni polgár tulajdona volt, s benne számtalan bejegyzés olvasható mentoraitól, tanáraitól az 1645 és 1657 közötti időszakból. Szerepel közöttük a strassburgi jogász jelmondata is a 78. levél rektóján: „Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus”, természetesen a nevével és a titulusaival együtt.

„Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus” OSZK Kézirattár Oct. Lat. 132.

Ugyanez olvasható – s erről bárki meggyőződhet, ha a csodálatos felbontásban közzétett párizsi példány legelejére (Hess András ajánlására) kattint: „Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus. Gregorius Biccius Budissinus U(triusque) J(uris) D(octor) et Argent(orato) Pand(ectarum) Pr(ofessor) Pub(licus) A(nn)o 1639. m(ense) Octobr(is).” Vagyis a bautzeni születésű tanár 1639 októberében szerezte meg a kötetet. Az Istenhez szóló szép fohász egyébként megtalálható más 16–17. századi emlékkönyvben is. Mindenesetre csábító az a feltételezés, hogy ez a példány valamelyik – közelebbről még nem ismert – magyar tanítványától került Bicciushoz. Sajnos Graff nem gyanúsítható meg ezzel, ugyanis a Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratban a datálás 1657. május 11. (a jogász professzor halálának az éve), vagyis a peregrinus diák akkor járhatott Strassburgban, mikor a Chronicát már majdnem két évtizede ott őrizték.

Gregorius Biccius tulajdonosi bejegyzése a párizsi Budai Krónikában - BNF - RES M-M-20

Mozgatható betűk - Budai Krónika 1. rész
Havonta hét-nyolc oldal - Budai Krónika 2. rész
Az első könyvkiadási harc - Budai Krónika 3. rész
Kimaradt Mátyás cseh királlyá koronázása? - Budai Krónika 4. rész
Széchényi Ferenc: Bármi áron megszerezni - Budai Krónika 5. rész

Nem tudni, hogy mi történhetett a jogász professzor gazdag könyvtárával, alig néhány könyvét sikerült megtalálni az európai gyűjteményekben (pl. egy régi orvosi kéziratot Strasbourgban illetve egy Boccaccio-ősnyomtatványt Göttingenben). Van olyan feltételezés, hogy a könyvtár nagy része a strassburgi jezsuitákhoz került, de erre semmiféle forrás sincsen. A makacs legenda jó száz éve, 1889 óta tartja magát, mikor egy skót bibliofil, Charles Hope, 1st Earl of Hopetoun (1681–1742) különleges ritkaságokkal bővelkedő bibliotékáját a londoni Sotheby’s elárverezte. A párizsi példány belső tábláján meg is találhatjuk a Hopetoun-család rézmetszetes exlibrisét. Ekkor furakodott be a köztudatba – Bernard Quatrich (1819–1899) angol antikvárius megjegyzése után –, hogy a lord még a 18. század első felében felvásárolta a strasbourgi jezsuita könyvtár értékes gyűjteményét, s így kerülhetett a mi Chronicánk (a 42-soros mainzi Gutenberg Biblia egy példányával együtt) az Edinburgh-tól nyugatra fekvő hopetouni kastély könyvtárába. Ám, ha nem is a jezsuitáktól szerezte meg a 18. századi könyvgyűjtő, az szinte biztosnak látszik, hogy a szóban forgó példány a Rajna bal partján fekvő városból kerülhetett Skóciába. Tény, hogy a kötetben semmi jel nem utal arra, hogy valamelyik jezsuita kollégium könyvtárában őrizték volna, mivel a rend szabályzata szigorúan előírta a tulajdoni bejegyzést a megfelelő formulával a címlapon (vagy ennek hiányában az első meglévő oldalon). Minthogy a párizsi példány teljes, így a Kárai Lászlónak szóló dedikáció felett kellene keresnünk a latin nyelvű tulajdonosi bejegyzést (hasonlóképpen a prágai példányban olvasható possessorhoz). De Biccius possessorán kívül csak a párizsi Nemzeti Könyvtár tulajdon-bélyegzői láthatók ezen az oldalon.

A Hopetoun-család rézmetszetes exlibrise - BNF - RES M-M-20

Borsa Gedeon számításai szerint a franciák viszonylag olcsón jutottak a Chronicához – pl. a már említett mainzi Biblia árából 25 példányt is vehettek volna az első magyar nyomtatott könyvből – a londoni Quartich cégen keresztül: 87 fontért üthették rá a Biccius-bejegyzést közrefogó tulajdoni bélyegzőiket. A vásárlást nyilvánvalóan a presztízs is befolyásolta, a majdnem két évtizede, 1871-ben „elveszett” Strasbourg emlékét a francia kultúrában ilyen formában is megkívánták őrizni. 

Farkas Gábor Farkas

A Budai Krónika párizsi példányának történetét holnap folytatjuk.

A magyar országgyűlés 2010. évi XLV. törvényének értelmében június 4. – azaz az első világháborút lezáró versailles-i–washingtoni békerendszer részeként létrehozott trianoni békediktátum aláírásának napja – a Nemzeti Összetartozás Napja. A 2010-es törvény kimondja, hogy „…a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.”

„Kassa! mondjuk, s látjuk a fiatal Kazinczyt, amint siet a Fő utcán lapot alapítani Bacsányival és Baróti Szabóval. Kassa! mondjuk még egyszer, s Déryné ezüst hangja csilingel. […] Lőcse! mondjuk és Dayka Gábor jut eszünkbe. Eperjes! mondjuk, s Henszlmann, Pulszky, Kerényi és Berzeviczy Albert adnak jelt e titkos hívásra.”

Márai Sándor: Az örök Felvidék (részlet) – Uő: Ajándék a végzettől [Budapest], Helikon, 2004. – (Törzsgyűjtemény)

[Eperjes, Rákóczi ház], képeslap a századfordulóról (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az 1920. június 4-én kelt és 1921-ben a Corpus Iurisba becikkelyezett (XXXIII. tc.) döntés értelmében a Magyar Királyság területének mintegy kétharmadát elveszítette:

„A trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területe 325 ezer, illetve – Horvátországot nem számítva – 282 ezer négyzetkilométerről 93 négyzetkilométerre, lakóinak száma pedig 20,8, illetve 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent. Közepes méretű európai országból ezzel a térség egyik kisállamává vált Magyarország, amelyet terület szempontjából Lengyelország több mint négyszer, Románia több mint háromszor, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság közel háromszor és Csehszlovákia másfélszer múlt felül. A legnagyobb területet – 103 ezer négyzetkilométert – Románia kapta több mint ötmillió lakossal Utána következett Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel. A délszláv államnak Horvát-Szlavónia mellett 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő, Ausztriának 4,3 ezer négyzetkilométer és csaknem 300 ezer ember jutott. Mellettük Lengyelország és Olaszország is részesedett történelmi magyar területekből. Lengyelország a Tátrától északra fekvő kisebb szepességi területeket (589 km2) kapott 24 ezer lakossal, míg Olaszország az először szabad királyi várossá nyilvánított Fiumét és környékét – 21 km2 50 ezer fővel – szerezte meg magának 1924-ben. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,2 % volt a magyar. Ezek közül 1,6 millió Erdélyben és más, Romániának ítélt területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió pedig az SHS Királyságban élt. A burgenlandi magyarok száma ezzel szemben nem tett ki többet 25-26 ezernél, a fiumeieké 6-7 ezernél, a lengyelországiaké pedig 250-nél. Az anyaországon kívül élő nemzeti kisebbségek aránya a két világháború közötti Európában egyedül az albánok esetében volt magasabb, 44 %-os.”

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. (részlet) Osiris, Budapest, 3. bővített kiadás, 2007. – (Törzsgyűjtemény) 

Helbing Aranka: [A Délvidéki Liga gyűjtése a vagonlakók és menekültek gyámolítására...], grafikai plakát, [1920] – (Digitális Képarchívum)

„Egy időtől kezdve nagyapám gyakrabban jött és nem hozott többé aradi kolbászt, gyulafehérvári cipót és brassói illetőségű csirkecombot. A vonata már csak Lőkösházáig járt. Később a rokonok is, akik különféle végeken ünnepélyesen feszes tartásban várták a vonatot és engem, sorra feltűntek a Nyugati pályaudvaron, s a Ferdinánd-híd közelében a síneken vettek lakást vagonokban, ezek egyike ebédlőnek és konyhának, másika hálószobának volt berendezve. Az ország területének összezsugorodását eképpen közvetlenül, hogy úgy mondjam: a családon belül éreztem. A rokonokkal képviselt tájak mind a rendező-pályaudvarra költöztek, a kopott sínek, talpfák és koromfekete föld fölé...”

Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz (részlet), Budapest, Nyugat, [1942.] – (Törzsgyűjtemény)

–––

„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogón az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes: Levél (részlet) – In: Vérző Magyarország: magyar írók Magyarország területéért, szerkesztette: Kosztolányi Dezső, Budapest, Pallas, [1921.] (Törzsgyűjtemény)

[Fadrusz János Mátyás király-szobra, hátterében a Szent Mihály-templom, Kolozsvár], képeslap a századfordulóról (Plakát- és Kisnyomtatványtár) – A szobrot Magyarország és Románia közösen restaurálta. Az emlékmű ünnepélyes átadása 2011. április 2-án volt.

„Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.”

Petőfi Sándor: Magyar vagyok (részlet) – Petőfi Sándor összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Június első vasárnapját egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként pedagógusnapnak nyilvánította. Az időpont a tanév közelgő végére utal. Először 1952-ben ünnepelték meg: ekkor adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak és szerveztek országszerte ünnepségeket. Jelenleg a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére adományozható szakmai díjak közül az Arany Katedra Emlékplakett éves keretének a felét adják át e napon.

„Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.”

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Papiros, tanszer és iskolaszer kiállítás Budapesten... (grafikai plakát), 1910. – Plakát- és Kisnyomtatványtár (Magyar Digitális Képkönyvtár)

„Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanitója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.
Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.”

Ady Endre A magyar tanítókhoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sárospatak. Állami tanítóképezde. Régi képeslap a Digitális Képarchívumban

„FLÓRA: Az álmom, szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, az egyik szebb, mint a másik. Mikor még apró, mikor még elrontva nincs. Ha a porban játszanak, akkor is tiszták! Csak az orruk, az orrukkal van baj. Nem tudnak rászokni a zsebkendőre, gyertyát öntenek mindig. Nyilván Ázsiából nem hoztunk magunkkal zsebkendőt. Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányaveti vagy kétrétgörbült, ha megnől. Én lennék a főtanítónő, én vigyáznék rájuk, amíg csak tizenöt évesek nem lesznek. Ez az én álmom. És a maga álma? Mit szeretne csinálni maga?”

Bródy Sándor: A tanítónő. (Részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Timár könyvei mellett egészen az iskolának élt. Bár sohasem ereszkedett nagyobb bizalmasságba tanítványaival, azok mindig rajongással tekintettek reá. Kevés emberi viszony van, mely gazdagabb érzelmeket fejtene ki a naiv lélekből, mint a tanár és tanítvány viszonya. S Timárban megvolt a nagy tudósoknak, a celibátus embereinek szent és aszkétikus pederáziája, mely Goethe szerint a nevelés tulajdonképeni ösztöne, a lélek fajfenntartásának ösztöne. Tanítványait magához tartozóknak érezte, mintha örökre hozzá volnának kapcsolva azokkal a lélekdarabokkal, amiket nekik adott. (Hisz másoknak sem adott lelkéből, mint nekik!) És érzékeny, naiv prüdériáját épúgy bántotta a kétes származás és környezet, melyből legjobb tanítványa kinőtt, mintha neki magának volna valami folt az életében, valami szégyelnivaló disszonancia.”

Babits Mihály Timár Virgil fia című regényének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Öveges professzor, Öveges József piarista szerzetes, pap, tanár szobra Tatán – Digitális Képarchívum

„– Jó napot, Tabiné – mondom az udvarra belépve –, már csak eljöttem magam, hogy megnézzem micsoda baj eset t maguknál?
Tabiné éppen a vásznait rakta elő, hogy kiterítse a napra. Látszott az arcán meg a szemén, hogy meglepte a látogatásom. Fekete szemű asszony, de jámbor és félénk, mint akinek kék a szeme.
– Nincs nálunk semmi baj – feleli fölkelve a vászon mellől –, tessék besétálni.
– Már hogyne volna baj – mondom az udvaron maradva –, a Jóska gyerek bizonyosan beteg, ne is tagadja.
– Dehogy beteg – mondja az asszony mosolyogva –, olyan az, mint a fürj.
– No, csak ne tagadja, lelkem, beteg az, ha nem eresztették ma az iskolába. Maga okos asszony, Tabiné, maga tudja, hogy jobb kincset nem hagyhat a fiának, mint a sok szép tudást, meg az emberséget, amit az iskolában tanul. Hát csak hadd lássam azt a gyereket, mi a baja?
Tabiné erre még pirosabbá válik. A kezét dörzsöli, a fejét szégyenlősen oldalt hajlítja:
– Hát bizony, lelkem tanító uram, elküldtem ma Jóskát liba-legeltetni.
S mentegetődzve tette hozzá:
– Nincs több gyermekem, tanító úr, aztán a libáimnak most már legelő kell.
– Hát tudom én azt, szegény Tabiné, hogy ahány liba, kétszerannyi forint ősszel, és hogy maguknak kell az adóra, de látja, lelkem, most már csak egy hét, aztán meglesz a vizsgálat. A Jóska gyerek esze meg éppen most indult kinyílásnak, mint ahogy a rózsa kinyílik, angyalom; aztán ha most kifogja az iskolából, visszahúzódik a gyerek esze, mint a csigabiga, lelkem, aztán elő se jön megint egy esztendeig. Szívesen látom, galambom, a vizsgálaton.

Délután már megint ott ült a kis pisze, elevenszemű gyerek is az iskolában. A haja úgy állott, mint egy csomó zsindelyszeg, és meg volt mosdatva, mint valami királyfi. Az arcáról komoly büszkeség sugárzott. Hogyisne: maga a tanító kívánta őt vissza a libalegelőről.”

Gárdonyi Géza: Gólyák, méhek, kislibák (részlet) In. Uő.:Az én falum, Budapest, Unikornis, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pedagógiai szakfolyóiratok az Elektronikus Periodika Archívumban:
Magyar Pedagógia, 1995–2004. 
Iskolakultúra, 1997–2012. 
Új Katedra. Pedagógusok Lapja, 2088–2010.
Új Pedagógiai Szemle, 1997–2010. 
Óvodai Nevelés. Módszertani szaklap óvodapedagógusoknak, 1953–1954.
Fejlesztő Pedagógia, 2003–2007.
Mester és Tanítvány. Konzervatív pedagógiai folyóirat, 2004–2006.

JÚNIUS – SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HAVA – NAPISTEN HAVA 

„Május után Június (a Rák hava) következik, s egyházi nyelven „Szent Iván hava”, mivel a Keresztelő János (Lukács 1, 57–63) napja ebben a hónapban esik. Jánost a magyarok régen mondották Joánnak, Ivánnak, és így Jánosról nevezvén, vagy Joánról a hónapot, az Iván nevezet maradott rajta… A rómaiak Júniusnak mondották az ifjakról, a „junioribus” már említett kifejezés alapján.
Erre a hónapra esik „a Péter és Pál napja (június 29), amikor a hagyomány szerint Péter és Pál apostolok azon az egy napon ölettettek meg Rómában; Péter keresztre feszíttetvén fővel aláfelé, a Pálnak a feje vétetvén.”

Tőkés István: Június – In. Uő.: Hétköznapok - ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

[Június]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Nyílj ki, nyájasan mosolygó
Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge,
Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
Rólad azt a drága szert! –”

Csokonai Vitéz Mihály A rózsabimbóhoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„A’ kies Nap Rák havára
Leg magasb tetőre ér,
A’ Nap hossza Rák módjára
Már ezentúl hátra tér.
Sípra most ólts, most kaszáltass,
Török búzát most kapáltass,
Most a’ Szőllőd ád sok bajt,
’S Méhed mikor botsát rajt.”

Földi János: Junius, az Égi jegy szerént Rák hava. In. Földi János költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Szinyei Merse Pál A pacsirta című képe a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Száz szép kép)

„Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
s az égről tajték- s habfelhő fogával
vén csontokon az ifjú nyár kacag.”

Jékely Zoltán: Nyárelő hava (részlet). In. Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Magvető, 1988. – Törzsgyűjtemény 

Fekete rigó fotója a Digitális Képarchívumban

„Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért uj fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vígadozásban a kerti rigók.”

Szabó Lőrinc: Hajnali rigók (részlet). In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Osiris Kiadó, 2000. – Törzsgyűjtemény 

–––

„Érik, érik a cseresznye,
Bodorodik a levele.
Mennél jobban bodorodik,
Az én szívem szomorodik.

Irigylik a lányságomat,
Ezt a széles pántlikámat.
Bukorra kötöm a végit,
Úgy sétálok Bátán végig.”

[Érik, érik a cseresznye…]. In. Magyar népdalok, Budapest, Szépirodalmi, 1976. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A francia Nemzeti Könyvtár feltöltötte digitális gyűjteményébe a Chronica Hungarorum ott őrzött példányát kiváló minőségben.

Chronica Hungarorum . – (Titre de départ :) Ad venerandum dominum Ladizlaum, prepositum ecclesie Budensis, prothonotarium apostolicum necnon vicecancellarium serenissimi regis Mathie, in Cronica Hungarorum, Andree (Hess) prefatio. – (A la fin :) Finita Bude, anno Domini M. CCCC. LXXIII, in vigilia Penthecostes, per Andream Hess

„Finita Bude anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andream Hess” – Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében Pünkösd előestéjén Hess András által. A Budai Krónika ezzel az utolsó mondatával kezdődik a hazai nyomdászat története. A hetven levelet (ebből 133 nyomtatott lapot) tartalmazó kisfólió könyv tíz példányban maradt fenn a világon.

Korábbi blogbejegyzésünk: Mozgatható betűk 

2012 kora őszén kezdtünk hozzá régi álmunk megvalósításához: megszerezni a két magyar ősnyomda öt terméke tizenkilenc fennmaradt példányának digitális másolatát. Ennek előzménye volt a X. Budavári Magyar Nyelv és a Magyar Könyv ünnepén rendezett, kétnapos kamara-kiállításunk, ahol bemutattuk a Budai Krónika két hazai példányát. A nagy siker (több mint 700 látogató volt kiváncsi az első magyar nyomtatvány rejtélyekben gazdag történetére) megérlelte az elhatározást: felvettük az eredeti példányokat őrző könyvtárakkal a kapcsolatot.

Hess András első nyomtatványából, a Chronica Hungarorumból (1473) tíz példány ismert:

Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Inc. 326.
Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára – Inc. 10.
Kraków, Muzeum Narodowe, Zbiory Czartoryskich, Biblioteka – Inc. 55 (3).
Leipzig, Universitätsbibliothek – Edit. vet. 1473, 14.
Санкт-Петербург, Poccийская Национальная Библиотека – Inc. 9. 4. 4. 12.
Paris, Bibliothèque Nationale – Rés. m. M. 20.
Praha, Univerzitní knihovna – Inc. 39. D. 14.
Roma, Biblioteca dell'Accademia Nazionale dei Lincei – Biblioteca Corsiniana 53. F 25.
Wien, Österreichische Nationalbibliothek – Inc. 5. F 35.
Princeton, Scheide Library WHS S2.11A.

A tavalyi előadás a Chronica Hungarorum Princetonba került példányáról.

A párizsi példány izgalmas történetét elolvashatják a Budai Krónika 540. születésnapján, 2013. június 5-én.

Farkas Gábor Farkas

Befejeződött a Plakát- és Kisnyomtatványtár oklevélgyűjteményének tematikus feldolgozása. A gyűjtemény zöme az ötvenes évektől napjainkig terjed, de azért szép számmal előfordul a két világháború közti, vagy az azt megelőző időszakból származó anyag is. Ez az állományrész jelenleg több mint háromezer darab dokumentumot számlál, és ez a mennyiség – a kötelespéldányoknak és ajándékoknak köszönhetően – folyamatosan növekszik. 

A különgyűjteményeink dokumentumait bemutató sorozatunkban újabb három izgalmas oklevelet mutatunk be. 

Díszes motívumokkal díszített keret és kezdőbetű – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tartalmilag az oklevelek teljesen megegyeznek az aprónyomtatványok és szöveges plakátok tartalmával. Ez a dokumentumtípus is végigkíséri életünk minden fontos mozzanatát, állomását. Gyűjteményünkben az oktatás, a munkahely, a vallás, a politika, és a sport témaköréből származik a legtöbb dokumentum, valamint (jellemzően az ’50-es évekből) a munkaverseny, a tanulmányi verseny területéről, de más elismerő oklevelek is akadnak.

Oklevél a város érdekében végzett munka elismeréséért Veszprémből a '80-as évekből – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tartalmilag és formailag mindig híven tükrözik annak a korszaknak a stílusát, amelyben keletkeztek. Egy dologban azonban megegyeznek. Úgy tűnik, régen is, most is ugyanolyan fontos szerepe van az egyén és a társadalom életében az elismerés kinyilvánításának, a jelentős eseményekre való emlékezésnek.

Emléklap az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az oklevél a legpozitívabb tartalmú magánéleti dokumentum, hisz szinte kizárólag eredményekről és dicséretről szól, amire mindnyájunknak szüksége van!

Dobó Kocsis Zoltán

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok rendszeres gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, metszetek és litográfiák, az ex librisek és alkalmi grafikák, szabadlapos albumok, képes levelezőlapok, szöveges plakátok és röplapok, gyászjelentések, ponyvanyomtatványok, alkalmi beszédek és költemények, disszertációk tézisei, műsorok és meghívók, táncrendek, különböző naptárak, katalógusok és jegyzékek, vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

Befejeződött a Plakát- és Kisnyomtatványtár oklevélgyűjteményének tematikus feldolgozása. A gyűjtemény zöme az ötvenes évektől napjainkig terjed, de azért szép számmal előfordul a két világháború közti, vagy az azt megelőző időszakból származó anyag is. Ez az állományrész jelenleg több mint háromezer darab dokumentumot számlál, és ez a mennyiség – a kötelespéldányoknak és ajándékoknak köszönhetően – folyamatosan növekszik. 

A különgyűjteményeink dokumentumait bemutató sorozatunkat folytatjuk. Most hat izgalmas oklevelet mutatunk be két részben.

Díszes elismerő oklevél kitöltve 1901-ből – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az oklevél mint dokumentumtípus leginkább az aprónyomtatványokkal, valamint a szöveges és grafikai plakátokkal mutat rokonságot, tehát túlnyomó többségükben a szöveges és a grafikai rész keveredését figyelhetjük meg. Ennek a két elemnek az esztétikus elrendezése hangsúlyozza a mondanivalót, mintegy egymást kiegészítve és alátámasztva. Éppen ezért az oklevelek kiválóan alkalmasak illusztráció vagy kiállítás céljaira is.

Megjelenésük igen változatos, méretüket tekintve bármilyen nagyságot felvehetnek. A szöveges elrendezés legtöbbször kötött. Ez az a dokumentum, mely leginkább megnevezi önmagát, ugyanis a lap felső részén már nagy betűkkel olvasható, hogy: OKLEVÉL vagy EMLÉKLAP. Ezután a közreadó testület neve következik, majd pedig, hogy miért kapta az elismerést az arra érdemesített személy. Az oklevél tulajdonosának a megnevezése mindig kiemelten, központi helyen történik. A lap alján a dátum, a pecsét, az aláírás kap helyet. Léteznek egy-két mondatos oklevelek, de akad olyan is, amelyen az egész oldalt teleírják.

Földmívelésügyi Miniszter által adományozható oklevél a Kossuth-címerrel – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Külön érdekesség, ha nemcsak a kitöltendő biankó-dokumentumot látjuk, hanem a tulajdonos nevét is feltüntetik, ez esetben még személyesebbé válik a tartalom.

A Szövetkezetek Országos Szövetségének oklevele kitöltve 1968-ból – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A régebbi időszakból előfordul német, latin vagy többnyelvű szöveg is. A tipográfia gazdag és változatos, a betűk megjelenési formája és elrendezése ugyanúgy vizuális élményt kínál, mint a grafika. Gyakorlatilag ugyanez mondható a díszes motívumokkal ábrázolt keretre és bizonyos helyeken a kezdőbetűkre is.

Dobó Kocsis Zoltán

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok rendszeres gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, metszetek és litográfiák, az ex librisek és alkalmi grafikák, szabadlapos albumok, képes levelezőlapok, szöveges plakátok és röplapok, gyászjelentések, ponyvanyomtatványok, alkalmi beszédek és költemények, disszertációk tézisei, műsorok és meghívók, táncrendek, különböző naptárak, katalógusok és jegyzékek, vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberiében elfogadott határozata alapján – korábbi előzmények nyomán – 1950-ben kezdték rendszeresen ünnepelni a nemzetközi gyermeknapot. Az ENSZ 1954-ben tett javaslatot arra, hogy minden országban tartsák meg a kiemelt ünnepet azon a napon, amely a legmegfelelőbbnek tűnik erre a célra. Magyarországon hagyományosan május utolsó vasárnapján tartjuk a gyermekek napját. A nemzetközi gyermeknap célja, hogy – az önfeledt ünneplés és a szórakoztató rendezvények mellett – felhívja a figyelmet a nehéz sorban élő gyermekek körülményeire: a gyermekmunkára, az iskoláztatás hiányaira, a gyermekszegénységre és az elhagyott gyermekek sorsára is.

[Egy kezdeményezés a századelőről] – Márk Lajos: Gyermeknap. Mentsük meg az elhagyott gyermekeket. Országos Gyermekvédő Liga, plakát, [ante 1914] (Plakát- és Kisnyomtatványtár) 

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt
s a porcukor az abroszon a hó.

Kosztolányi Dezső: Gyerekkor (Részlet a Negyven pillanatképből) – Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Krämer Gyula: Ismeretlen gyermek portréja, fénykép, Debrecen, 1890 körül (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

„Boldog voltam gyermekfővel
A fapuska s ló megett,
Akkor éltem az idővel,
Mely most engem veszteget.

Akkor volt az én életem
Az örömnek élete,
Míg tudatlan ítéletem
Választást nem tehete.

Amíg mindent a világon
Egyaránt kedvellettem,
Míg az egyik mulatságon
Másikat építettem.

Akkor még a bút és gondot
Magamba nem neveltem;
S amit józan szívem mondott,
Benne kedvem felleltem.”

Szentjóbi Szabó László: A gyermekkori idők emlékezete (részlet) – Magyar költők, 18 század (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kozics Ede: Ismeretlen gyermek portréja, fénykép, Pozsony, 1870 és 1880 között (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

„Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.”

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért (részlet) – In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Osiris, 2000. I. kötet 571–572. o. (Törzsgyűjtemény)

Brodszky Mór: Gyermek portré, fénykép, Temesvár, 1891 és 1904 között, a kép hátoldalán kézírással: Aranka (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

109 meghallgatható mese a Mátyás mesék honlapunkon 

Gyermekrajzokkal illusztrált mesék Lázár Ervin tiszteletére készített honlapunkon. 

Mesegyűjtemények a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményéből
Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi  
Arany László: Magyar népmesék
Benedek Elek: Ezüst mesekönyv
Benedek Elek Többsincs királyfi
Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér 

Rippl-Rónai József (1861–1927) a modern magyar festészet kiemelkedő alakja, a posztimpresszionizmus és szecesszió legjobb hazai képviselője. Művészetét gazdag színvilág, bátran stilizáló vonaljáték, dekorativitás jellemzi. 1884-től a müncheni művészeti akadémián tanult, majd 1887-ben Párizsba ment, ahol két éven át Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott. 1889-től alakította ki saját formanyelvét, ekkor született első jelentős alkotása, a posztimpresszionista Nő fehérpettyes ruhában, mely a művészetében 1897-ig tartó ún. „fekete korszakának” nyitánya. E korszak másik kiemelkedő alkotása a Kalitkás nő (1892).

Vörössapkás önarckép (1924) Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

A francia posztimpresszionista Nabis (Próféták) festőcsoport tagjai maguk közé fogadták, így többször is részt vett kiállításaikon. A kilencvenes években Megismerkedik Gauguinnel, Toulouse Lautrec-kel és és Cézanne-nal is. Egészen 1901-ig dolgozott Franciaországban, ahol megkapta a művészeknek adható legrangosabb elismerést. A századforduló után hazaköltözött, de csak 1906-os kiállítása hozza meg számára itthon is az elismerést. Ekkor készült képeit dekoratív szecessziós színvilág jellemezte. Pointillista-szecessziós korszakát a vattaszerűen szabdalt, foltos festékfelrakásokról „kukoricás”-nak nevezte el.

Körtvélyesi kastély (1907) In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

1896–97-ben Andrássy Tivadar gróf megbízására ebédlőenteriőrt tervezett. A bútorokból, üvegekből, porcelánokból, üvegablakokból és hímzésekből álló együttes a magyar szecessziós iparművészet kiemelkedő vállalkozása, amelynek nagy része elpusztult Budapest ostromakor. Legismertebb fennmaradt darabja az Iparművészeti Múzeumban levő Nő rózsával című hímzés, melyet a művész tervei alapján felesége készített el. Rippl-Rónai alkotása az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablaka is (1912).

Szívesen festette családja tagjait – Apám, anyám (1895), a Párizsban is nagy sikert aratott Öreganyám (1892), A Kossuth-imádó Rippl bácsi (1897), Piátsek Margit (1892), Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett  (1907). Feleségéről és nevelt lányáról 1910-ben készült Lazarine és Anella című képe. Ezeken a talán legismertebb képein a pszichológiai érzékenységgel megrajzolt enteriőrök nem puszta hátterek, hanem a belső világ egy-egy állapotát ábrázolják, mint például a Karácsony című képén.

Karácsony In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIENK) alapításában és a Nyugat mozgalmában. Ady jó barátja volt. 1923-ban néhány nyugatos íróbarátjáról – Babits Mihályról, Karinthy Frigyesről, Móricz Zsigmondról, Szabó Lőrincről – nagy erejű íróportré-sorozatot készít. Ezek az alkotások művészetének utolsó szakaszába sorolhatók, amikor pasztelltechnikával alkotott impresszionisztikus képeket.

„Az írók, kik ezen a kiállításon szerepelnek, külön érdekelnek, mert képeik keletkezéséről tudok egyet-mást. Nyáron Babits Mihállyal találkoztam a dömösi papkertben, hol a magas fűben, szilvafák alatt már hajnalban kopogott szorgalmas írógépe. Feltűnően nagy volt a haja, s azt tanácsoltam, kissé nyírassa le. Ő rázta fejét. Nem szabad, panaszolta, nem lehet, megtiltotta valaki. Az orvos? Nem. A költő? Az sem. Kicsoda? A mester, ki pingálni kezdte. Két hónapig láttam aztán, amint viseli, rendeletre, meleg és zilált, természetes parókáját, melyet ősz elején el is vitt a művésznek. Becsületesen sáfárkodott. Egyetlen hajaszála sem hiányzott. Mégis valami baj történt. Ő, ki betegen ült le a képhez, közben a vidéki nyugalomban megedződött, lesült. Orvosa nagyon meg volt vele elégedve. De a festő nem. Az kétségbeesetten látta, hogy arcáról eltűnt a gyönyörű naspolyaszín, szemgödreiből az érdekes rozsdazöld árnyék, s meggyógyult, ami egy modelltől legalábbis tapintatlanság. Sokáig kellett dolgoznia a piktornak, míg a képet is valahogy kigyógyította.
[…]
A 99. számú Móricz Zsigmond. Egy óra alatt készült ez az alkotás, hatvan perc alatt, ameddig egy telefonösszeköttetést kapunk. A kék háttérbe, melyben az eget sejtjük, verőfénnyel és borúval, pacsirtákkal és varjakkal, belekomorlik a regényíró busa, megrázó feje, a kövérségében is férfias, jellegzetes művészarc. Olyan, mintha öröktől fogva lenne, csak most találkoznánk vele.”

Kosztolányi Dezső: Rippl-Rónai József. Részlet. In. Uő.: Egy ég alatt, szerk.: Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc. Rippl-Rónai József pasztellje In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert (ahogy
engemet ők): tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket
s mikor az arckép kikerekedett:
»Jól ment? «, dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: »Rippl-Rónai«.”

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónai (Tücsökzene 266.) Részlet. In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Utolsó önarckép.1927. Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Im a Nap, a szinek apja, az Élet, elmerül;
de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára:
így időz még tovatünt lelked világának ezer árnya
kép-függönyödön – óh varázs-függöny! – s amint messzebb száll el életed,
mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb,
mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a függönyre dob:
ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod;
és ami szemeid kincses golyóiból kikölt,
szabadon, mint a madár, ha tojása összetört,
suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut –
csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tüz-anyjuk kialudt.”

Babits Mihály: A festő halála (Rippl-Rónai József emlékének). Részlet. In. Babits Mihály összes művei. sajtó alá rend.: Török Sophie, Budapest, Franklin, [1945].

Rippl-Rónai József Emlékezései (1911) a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvashatók.

M. J.