A húsvét előtti vasárnap többféle elnevezése – virágvasárnap, pálmák vasárnapja, szenvedés vasárnapja – a nagyhetet nyitó nap történetére, Jézus szamáron való jeruzsálemi bevonulására és az ünnep szimbólumaira utal. A IV. századból van adat arra, hogy ezen a napon a keresztények megtartották az Úr bevonulásának körmenetét, s az Olajfák-hegyéről indulva pálma- és olajágakat lengetve vonultak Jeruzsálembe.

Jeruzsálem az Olajfák-hegyéről – Erődi Béla fényképfelvétele a Vasárnapi Újság 1899. április 2-án megjelent (46. évf. 14. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

 „Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.”

Virágvasárnap – Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Virágvasárnap; Krisztus jeruzsálemi bevonulása – Pálóczy György misekönyve, 15. sz.; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Szenvedésednek helyére,
Pompával mégy mint a’ mézre.

A’ mikor Szamárra ültél,
Testünknek zablát vetettél.

Köntöst terítnek elödbe,
Hogy készüllyünk szent Nevedbe.”

Virag vasarnapi processiora, részlet – Katolikus egyházi énekek; Régi magyar költők tára XVII. század; 15/a kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Mikes Kelemen híres Törökországi levelek című művében II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem nagypénteken történt halálával (1735) kapcsolatban ezt olvashatjuk:

„Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak.”

Mikes Kelemen: Törökországi levelek, 112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735., részlet  – Mikes Kelemen művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

----

„A nagy király jön! Hozsánna! hozsánna!
Zeng a kiáltás előtte s utánna.
(vagy: Jertek! tiszteljük, hivek! királyunkat,
Im jön, testében hozza váltságunkat.)
Zöld ágakat szeldeljünk útjára;
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Urnak nevében,
Általa léptünk az Isten kedvébe'.
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban.”

[444. Virágvasárnap], részlet – Válogatás Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek című gyűjteményéből a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Jelenet a virágvasárnapi képben Liszt Ferenc Krisztus oratóriumában. Vajda M. Pál fényképe az Operaház Oláh Gusztáv rendezte előadásából, 1938. október 1. – Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár (Digitális Képtarchívum)

„Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: 

Haj, ki kisze, haj!
Jöjj be, sódar, jöjj!”

Tavaszi népszokások; Dömötör Tekla Magyar Népszokások című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

„A zöldág szentelés szokása virágvasárnapon igen fontos szerepet játszott az egyházi szertartásban; mint a XV. századi pozsonyi Missalékból is kitűnik, körmenettel, a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Telegdi Miklós is mint a virágvasárnapi ceremónia lényeges alkotórészét említi prédikációjában: »és végezetre bémegyünk a szentegyházba, zöld ágakat kezeinkbe viselvén.« Hazánkban a tavaszi zöldággal kapcsolatosan különböző féldramatikus és köszöntő szokások alakultak ki, s nem világos, hogy ezek mennyiben függnek össze az egyházi ceremóniával, s mennyiben játszott szerepet kialakulásukban a szlovákok (s a délszlávok) tavaszi zöldághordozó szokása, mely a tavasz behozatalát jelképezi.”

A zöldág-hordás; Dömötör Tekla Naptári ünnepek – népi színjátszás című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban