„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11.11) – mondja a Szentírás Keresztelő Szent Jánosról, az Ószövetség utolsó prófétájáról, a pusztába kiáltó szóról, a Messiás útjának előkészítőjéről. János (a szláv népek ajkán Iván) életének minden mozzanata Jézusra mutat. Útjának fő történéseit az evangéliumok őrizték meg.
Keresztelő János (Lukács evangéliuma szerint) anyai ágon Jézus rokona volt. Édesapja Zakariás főpap, édesanyja Erzsébet volt. Koros szüleinek Gábriel angyal adta hírül, hogy fiuk születik, aki próféta lesz. Zakariást – János születéséig – némasággal büntette Isten, mert hajlott kora miatt nem hitte el a hírt az angyalnak. Szűz Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet, s az Üdvözítő közelsége miatt, János is megszenteltetett édesanyja méhében: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) – Ennek a találkozásnak ünnepét július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ünnepli a Katolikus Egyház.
A szentek ünnepe a keresztény hagyományban a haláluk napja, mivel ez megdicsőülésük ünnepe, mennyországi örök életük kezdete. A Katolikus Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánossal tesz kivételt, földi születésnapjának megünneplésével.
„Keresztelő Jánosnak (Johannes Baptista) sok neve van. Hívják prófétának, a Vőlegény barátjának, lámpásnak, angyalnak, Szónak, Illésnek, az Üdvözítő keresztelőjének, a Bíró hírnökének és a Király előfutárának, A »próféta« jelöli kiváltságos tudását, a »Vőlegény barátja« kiváltságos szeretetét, az »égő lámpás« kiváltságos szentségét, az »angyal« kiváltságos szüzességét, a »Szó« kiváltságos alázatát, »Illés« kiváltságos buzgóságát, a »Keresztelő” kiváltságos, csodálatos megtiszteltetését, a »hírnök« kiváltságos igehirdetését, az »előfutár« kiváltságos útkészítését.”
Keresztelő Szent János születése [június 24.], részlet, fordította: Déri Balázs– In. Legenda Aurea (Magyar Elektronikus Könyvtár)
N. Kovács Mária: Keresztelő Szent János-szobor (bronz), 1943 – Tata, az Öreg-tó mesterséges szigete (Digitális Képarchívum)
János előbb remeteként élt a pusztában, majd a megváltó közelgő eljöveteléről beszélt, bűnbánatot hirdetett, s a Jordán vizében megkeresztelte az embereket. Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, aki felismerte a Megváltót, először nem akart megtenni, de Jézus így szólt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)
„… Asszonyt
nem ösmert sohase, de sokszor
napestig vízben állt; ruháját
szőtték teveszőrből, deréköve bőr
volt, étele sáska s erdei méz!”
Radnóti Miklós: Két szentkép – János, részlet – In. Radnóti Miklós összes versei és műfordításai. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963 (Törzsgyűjtemény)
Keresztelő Szent János ünnepe a hagyományban összefonódott a nyári napforduló, a Szent Iván-éj hagyományával.
„A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal »virágos« Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.”
Jankovics Marcell: Szent Iván tüze, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Szent Iván-i tűzugrás, Buják, Nógrád megye, 1930-as évek, fotó – Magyar néprajzi lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)
A Keresztelő János ünnepén az ő tiszteletére gyújtott tüzet már régen kapcsolatba hozták a nyári napfordulóval. A „tudományos” irodalom ezt a tényt az évszázadok folyamán sohasem tévesztette szem elől, a népi hiedelemben azonban ez a képzettársítás nem mindenütt egyformán tudatos és erőteljes. A Keresztelő Jánossal kapcsolatos tudós fény-szimbolika egyházi magyarázatának kiindulópontja a János evangélium sokszor idézett helye: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (3.30) Ehhez az evangéliumi helyhez járult még az augustinusi „in Johannis nativitate dies decrescit” (Sermo XII. In Nativitate Domini). Az ágyházi írók a kereszténység évszázadain, sőt évezredein keresztül gondoskodtak ennek a képzettársításnak terjesztéséről és fenntartásáról, úgyhogy ennyi év távlatában igen nehéz lenne különválasztani az egyházi eredetű képzeteket az európai népeknek a nyári napfordulóra vonatkozó, feltételezett kereszténység-előtti hiedelmeitől.
Ami a nyári napfordulónak tűzgyújtással való megünneplését illeti, a régi adatok elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni.
Dömötör Tekla: A tűzgyújtás, részlet – In. Uő: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Magyar Elektronikus Könyvtár)
