496 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton (Martin Luther, 1483–1546) német Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség teológiai doktora a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. 

Bár az egyház megújulását célzó katolikus reformtörekvések (új vallási igények és a középkori egyházi struktúrák átalakítása) már Luther fellépését megelőzően is megjelentek, átfogó reformprogram csak a reformáció hatására jött létre ezekből, amelyet a tridenti zsinat (1545–1563) fogalmazott meg. A zsinat rendelkezéseivel megszilárdította az egyházfegyelmet, s a papság legfontosabb feladatául a lelkipásztori szolgálatot határozta meg. Mindenekelőtt pedig pontosította a katolikus egyház tanítását mindazokban a kérdésekben, amelyeket a reformátorok támadtak.

Lucas Cranach: Luther Márton. (Frankfurt, Historisches Museum). In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből, elvetette az egyházi rendet, a misét és a szentek tiszteletét. Téziseiben mindenekelőtt bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, azaz az egyházi búcsúk pénzért való árusításának gyakorlatát (búcsúcédulák), támadva annak teológiai hátterét is:

„1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.”

Luther Márton: A 95 tétel, Budapest, Evangélikus Országos Múzeum, Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt, 1996. Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Luther tisztán vallási jellegű fellépése végül egyházszakadáshoz vezetett, ennek okai azonban elsősorban politikaiak voltak (a széttagolt Német Birodalomban a Rómával hagyományosan rossz viszonyban levő német fejedelmek Luthert támogatták), s ehhez csak hozzájárult, hogy Luther és a katolikus egyház feje, X. Leó pápa (1513–1521) hajthatatlanok maradtak nézeteik képviseletében. Luthert végül a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította német nyelvre az Újszövetséget.

Luther bibliafordításának címlapja, 1534. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A lutheri reformáció egyházzá szerveződését a katolikus egyházzal és az egyre erősebben radikalizálódó népi reformációval (anabaptisták) szemben egyidejűleg folytatott harc tette szükségessé. A Luthert követők alapvető hitvallását a Wittenbergben tanuló magyar diákokra is nagy hatást gyakorló és általuk a reformáció magyarországi elterjedésében is döntő szerepet játszó Philipp Melanchthon (1497–1560) német humanista fogalmazta meg, amelyet az augsburgi birodalmi gyűlés 1530-ban fogadott el (ágostai hitvallás Augsburg latin nevéből; innen származik a lutheri egyház régi hivatalos neve: ágostai hitvallású evangélikus egyház). A Német-római Birodalomban az evangélikus egyház 1555-ben, az augsburgi vallásbéke értelmében vált egyenjogúvá a katolikus egyházzal.

„Jócselekedetekkel azonban nem lehet kiérdemelni az örökéletet, kegyelmet és üdvösséget; ez következik abból, hogy a jócselekedetek nem azonosak a lelki újjászületéssel, hanem ennek gyümölcsei. Mert nem jócselekedeteink által leszünk Isten gyermekeivé, örököseivé, igazakká, szentekké, keresztyénekké, hanem csak amikor már mindezekké lettünk, akkor cselekesszük a jót. Birtokunkban kell lennie az életnek, üdvösségnek, kegyelemnek, mielőtt cselekesszük a jót. Amint a fa sem gyümölcseivel érdemli ki, hogy fa legyen, hanem amikor már fává fejlődött, akkor terem gyümölcsöt. Minket is a kegyelem igéje szül, teremt újjá és igazakká s nem mi magunk leszünk ilyenekké a törvény, vagy a jócselekedetek által. Jócselekedeteinkkel nem örök életet, kegyelmet és üdvösséget érdemlünk ki, hanem más valamit, ti. dicséretet, tisztességet, tetszést és más előnyöket, amint a fa is gyümölcseivel érdemli ki, hogy az emberek szeressék, ápolják, dicsérjék és becsben tartsák. Ha világosan magad elé állítod, hogy miképp születik az ember újjá az igaz keresztyén életre s hogy mi ennek a lényege, ezzel máris elejtetted saját jócselekedeteink érdemszerző jelentőségét, – legalábbis a bűntől, haláltól és ördögtől való megszabadítás tekintetében.”

Virág Jenő: A szentírástudományok egyetemi tanára. In. Uő.: Dr. Luther Márton önmagáról, Budapest, [Ordass Lajos Baráti Kör], [1991]. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A protestáns egyháztörténeti hagyomány az 1521. évhez köti a reformáció magyarországi megjelenését: ebben az évben a budai főiskola tanárai közül többen már Luther szellemében tanítottak. 1522-től kezdve egyre több magyarországi fiatal ment az új tanítás központjának számító wittenbergi egyetemre. Mohács előtt elsősorban az ország fővárosában, a német polgárság és a királyi udvar német udvaroncai között, később a nyugat-magyarországi, felvidéki és erdélyi városok német (szász) polgársága körében találtak híveket az új tanok.

1525-ben törvényt hoztak, mely Luther követőit (a középkori eretnek-ellenes törvények szellemében) tűzhalálra ítélte. Tömeges kivégzésekre és üldözésre, elsősorban a központi hatalom gyengesége miatt, mégsem került sor. A mohácsi csata, majd a török előrenyomulás következtében kialakuló kaotikus politikai viszonyok és a katolikus egyházi struktúrák pusztulása elősegítették a reformáció terjedését.

–––

Luther német nyelvű bibliafordításának példája is ösztönözhette a Wittenbergben tanult és Melanchtont mesterének tekintő erazmista Sylvester Jánost (1505 k. – 1551 után). Életműve, az Új Testamentum magyar nyelven, mellyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítónk, az magyar nípnek keresztyén hütben való íppülísíre (Újsziget 1541).

„Próféták által szólt rígen néked az Isten
Azkit igírt, ímé, vígre megadta Fiát,
Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal,
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.”

Sylvester János bevezető sorai a 4 evangélium fordításához. In. Deákos költők. 1. köt. Rajnis, Baróti Szabó, Révai versei. Kiad.: Császár Elemér, Budapest, Franklin, 1914. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az első generáció legfontosabb képviselői Dévai Bíró Mátyás (1500 körül – 1545), a „magyar Luther”, Ozorai Imre, az első magyar nyelvű lutheránus könyv szerzője, és Gálszécsi András (? – 1543 körül) voltak. Az őket követő vendégprédikátorok – a versszerző Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, Sztárai Mihály (? – 1575), a Hódoltság reformátora, és Huszár Gál (? – 1575), a fél országot bejáró nyomdász és prédikátor – érdeme, hogy a magyar falvak és mezővárosok falai közé is eljutottak a reformáció tanításai.

A helvét reformáció hatása az 1550-es évek elejétől mutatható ki a magyar reformáció történetében. Az első Zwingli szellemében működő reformátor, a gyulafehérvári kanonokból prédikátorrá lett Kálmáncsehi Sánta Márton (? – 1557) volt. A svájci reformáció a magyar nemesség mellett mindenekelőtt a mezővárosi polgárság, a végvári katonaság és a parasztság körében terjedt el. A Hódoltságban (többek között) a rendkívül nagy tudású Szegedi Kis István (1505–1572), a Tiszántúlon pedig a szintén kiemelkedő tehetségű és munkabírású Mélius Juhász Péter (1536–1572) tanító és szervező munkájának eredményeként az 1560-as évek második felére kialakult az önálló református egyházszervezet, azaz megtörtént a német (evangélikus) és a svájci (református) irány elkülönülése.

A protestantizmus áramlatai a 16. század végére egyházzá szerveződtek, és kialakult a felekezetek nagyjából stabil aránya. Az ország kb. 3,5 millió keresztény lakosának mintegy fele a református, negyede az evangélikus egyházhoz tartozott. A fennmaradó egynegyed rész az unitárius, ortodox és katolikus egyház híve volt. Az ország összlakosságának tehát 85-90 százaléka lett protestáns. A református fejedelmek egyházpolitikájának következtében Erdélyben a 17. században a református vallás államvallássá vált.

Mélius Juhász Péter: Magyar prédikációk, Debrecen, 1553. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Magyarországon az osztrák és cseh mintára a 16–17. század fordulóján elkezdődött ellenreformáció, főként az erőszakos eszközökkel történő rekatolizáció komoly ellenállásba ütközött a protestáns hívek körében, és (többek között) a Bocskai István által 1604-ben indított Habsburg- ellenes felkelés közvetlen egyik kiváltó oka volt. Az 1606. évi bécsi békében és az ezt szentesítő 1608. évi országgyűlésen az udvar és a rendek vallásügyben is kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében az uralkodó szabad vallásgyakorlatot biztosított a lutheri (evangélikus) és a helvét (református) irányt követő főurak, nemesek, végvári katonák, szabad királyi városok és királyi mezővárosok részére.

1608 után a belső megújulásra törekvő katolikus egyház – elsősorban a jezsuitából esztergomi érsekké lett Pázmány Péter tevékenységének köszönhetően – elérte azt, amit erőszakkal és a fegyverek árnyékában nem volt képes megvalósítani: meggyengítette a magyarországi protestantizmus hadállásait. Az egyházi megújulás valamennyi eszközét mesterien felhasználó Pázmány a vallásos irodalom minden műfajában maradandót alkotott, gondot fordított az iskolázásra és a katolikus papok nevelésére, jezsuita kollégiumok alapítását segítette elő. Nevéhez fűződik a nagyszombati egyetem megalapítása 1635-ben. Pázmány és a jezsuiták hatására számos főúr és nemes vált katolikussá, az ő áttérésük a kegyúri jogok miatt idővel maga után vonta a birtokaikon élő jobbágyok katolizálását is. A katolikus vallásos irodalom mind mennyiségében, mind minőségében méltó vetélytársa lett a reformáció irodalmának.

„Négy dologban egyezünk mindnyájan, akik keresztyén nevet viselünk.

Először abban, hogy a hit csak egyedül az Istennek szaván és bizonyságtételén fondáltatik, úgy, hogy csak azt kell igaz keresztyén hittel vallani, amit az Isten az ő igéi által megjelentetett. Mert nemrégen megmutatám, hogy valamit keresztyén hittel hiszünk, azt egyedül csak az Istennek szaváért és bizonyságtételéért hisszük, és nem az emberek szaváért.
Másodszor, azt is egyenlőképpen hisszük, hogy valami a Bibliában, a Szentírásban meg vagyon írva, az épen és minden cikkelyében igaz és Isten mondása, aki a próféták és apostolok által, úgymint cancellariusok által írta, valami ebben a könyvben foglaltatik, amint csak imént megmondám, és amint Szent Ágoston írja, ha ki azt mondaná, hogy feledékenységből vagy tudatlanságból valamiben hamisat írtak a Bibliában; bizonytalanná tenné az egész keresztyéni vallást.
Harmadszor, abban is egyetértünk, hogy valaki a Szentírással ellenkezik, valaki az ő tudományát, akármely kicsiny dologban is vakmerőséggel megveti, az nyilvánvaló eretnek és istentelen ember. Negyedszer, azt is bizonyosan valljuk, hogy az Isten igíjét csak az ő igaz értelme és magyarázatja szerént kell bévennünk. Mert aki az Isten igíjét hozná elő, de ennek az önnön saját elméjéből származott, hamis értelmét akarná követni, ez nem az Isten igíjét, hanem az önnön saját gondolatját és tetszését követné, mivelhogy nem bötűben, hanem ennek igaz értelmében áll az Isten igíje. Ezekrűl a négy dolgokrúl nincs, amint mondám, semminemű visszavonás miköztünk, és közönségesen az újító atyafiak közt, noha a libertinusok ezeknek is némely cikkelyben keresztülállottak.”

Pázmány Péter: Miben egyezünk mindnyájan a hit dolgaiban? In. Pázmány Péter művei vál., szöveggondozás, jegyzetek: Tarnóc Márton, Budapest, Szépirodalmi, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A reformációnak köszönhetjük az első teljes magyar bibliafordítást, az úgynevezett Vizsolyi Bibliát, a „gönci prédikátor” Károli Gáspár (1529 k. – 1591) református lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület esperesének munkáját. A Hernád menti Vizsoly községben a protestáns nyomdák elkobzására vonatkozó rendelet idején másfél esztendő alatt nyomtatták ki a Bibliát, amely 1590-ben jelent meg.

„Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai.
És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Boldogok, az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.”

Mt 5,1–10. Szent Biblia, Azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Irás. Fordító: Károli Gáspár – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az 1660-as évektől egyre inkább teret nyerő ellenreformáció második hulláma ismét erőszakos eszközökhöz nyúlt. A vallási sérelmek miatt elégedetlen magyar rendiség mozgalma, a Wesselényi-összeesküvés elfojtása után, az 1671-től 1681-ig tartó „gyászévtized” alatt a király törvények nélkül, a katolikus főpapság segítségével kísérletet tett a magyarországi protestantizmus teljes megtörésére. Ennek érdekében 1673-1674 folyamán mintegy négyszáz protestáns lelkészt és tanítót idéztek meg, és közülük egyes források szerint 41 főt gályarabságra ítéltek (1675). Az életben maradt 30 gályarab lelkészt egy év múlva De Ruyter holland tengernagy váltotta ki. A történelemi protestáns felekezetek A reformáció emléknapján megemlékeznek az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról is.

Az erőszak ismét ellenálláshoz vezetett, mely a Thököly Imre által vezetett kuruc felkelésben csúcsosodott ki. Az udvar megint csak engedményekre kényszerült Az 1681. évi soproni országgyűlés visszaállította a rendi szabadságjogokat, és megyénként két-két helyen engedélyezte az evangélikus és református vallásgyakorlatot.

Az elítélt protestáns lelkészeket eladják gályarabnak. Rézmetszet, 1684. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A magyarországi reformáció sokszínűségében felülmúlta az európai fejlődést. Magyar sajátosság, hogy ez a vallási sokszínűség állandósulni tudott, egyik protestáns felekezet sem jutott abszolút túlsúlyba a többivel szemben, az egyházszervezetek párhuzamosan épültek ki. Emellett a katolikus egyház sem szűnt meg, a katolikus hierarchia folyamatosan fennmaradt, és néhány évtizedig tartó tetszhalál után a 17. század elején egyenrangú félként szállt harcba a lelkek visszahódításáért. Magyarországon tehát (az európai országoktól eltérően) nem jött létre protestáns nemzeti egyház (Anglia, német fejedelemségek, skandináv országok), ugyanakkor a katolikus egyház sem tudta hegemóniáját megőrizni (Itália, Spanyolország), vagy pozícióit visszaszerezni (Franciaország, Lengyelország, Habsburg-tartományok).

„Hozzánk – reformátusokhoz – azért is közel áll ez a hónap, mert utolsó napján tartjuk az Október 31-i Reformáció emlékünnepét. Kétségtelen, hogy nevezetes alkalom, ha helyesen élünk vele. A lényeg ma már nem merülhet ki »a pápás egyház« ostorozásában, visszaéléseinek a felsorakoztatásában és hasonlókban, még akkor sem, ha viszonzás nélkül maradna a Krisztus szerinti evangéliumi magatartás. Ugyanígy nem merülhet ki az ünnepély a reformációi atyák és általában a református múlt dicsőítésében. A múltat (reformátorainkkal és gályarabjainkkal együtt) fölöttébb szeretni kell, de az egyház nem belőle él, hanem a Fő-Krisztusból. Keresztyéni alázattal és a helyes ismeretek birtokában minden szükséges dologra lehetőség nyílik, ami valóban épít (1Korinthus 10, 23; Zsidókhoz 13, 7; 1Timóteus 5, 11–12), de a Reformáció igazi öröksége a magunk állandó reformálása, a Krisztus –Főpásztor iránti engedelmesség keskeny ösvényének a keresése, mind elméletben (teológiai síkon), mind gyakorlatban (a mindennapi gyülekezeti életben). Tőről metszett reformációi gondolkozást hordoz az, aki napról napra (tehát a Reformáció előtt és után egyaránt) kérdésessé teszi: vajon a reformáció értelmében re-formátus-e ő maga, a saját helyi közössége, egyházmegyéje és egyházkerülete és az Úr egész földi teste: az Una Sancta Ecclesia, az Anyaszentegyház.”

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok (részlet) Reformáció ünnepe. In. Uő.: Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.”

Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt (részlet). In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Törzsgyűjtemény

MJ