2014. szeptember 25-én mutatták be Eörsi László legújabb kutatásának eredményét. Munkatársunknak, az 56-os Intézet kutatójának a könyvét nem forgalmazzák a könyvesboltokban, csak a könyvtárakban helyezik el.
A borítót Lux Antal tervezte.
Megkértük Eörsi Lászlót, hogy válassza ki a a kötet legizgalmasabb részét.
Ezt a részletet egyrészt azért választottam, mert még ennyiből is többszörösen kitűnik, hogy 1956 egyik nagyon fontos eleme: a civil erőknek a forradalom iránti feltétlen elkötelezettsége és ebből adódó rendkívüli elszántsága, bátorsága. Másrészt úgy érzem, hogy talán sikerül érdeklődést keltenem az iránt: vajon miképp történt az egyik legnagyobb összecsapás a forradalom és szabadságharc történetében?
Harc a Juta‑dombnál
November 4‑én, kora reggel megindult a szovjetek Forgószél fedőnevű hadművelete; az ágyúlövések hallatán Oltványi László ismét értekezletet hívott össze. A parancsnok ismertette az új helyzetet: Kádár János vezetésével megalakult a Munkás–Paraszt Kormány, amely segítségül hívta a szovjeteket, akik hitszegően agressziót kezdeményeznek, tehát véget ért a tűzszünet. Oltványi ismét azt hangsúlyozta, hogy az intervenciós csapatok elsősorban Budapest megtámadását tűzik ki célul, meg kell akadályozni, hogy bejussanak a fővárosba. Arról is tájékoztatta hallgatóságát, hogy központi utasítást nem kapott, sőt az éjszaka folyamán hiába próbálta megteremteni az összeköttetést a nemzetőr‑parancsnoksággal.
Mint ismert, előző éjszaka a tárgyaló magyar delegációt – amelyet Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetett – a KGB példátlan módon letartóztatta, akárcsak Mecséri Jánost, aki a parlamenti őrség, korábban az esztergomi gépesített hadosztály parancsnoka volt. Bár Nagy Imre miniszterelnök a jól ismert hajnali rádióbeszédében harciasnak tűnt, ám a Nemzetőrség főparancsnokát, Király Bélát nem utasította ellenállásra. A Honvédelmi Minisztérium tábornokai pedig – a szovjet fogságba került elöljárójuk távollétében – kifejezetten megtiltották az intervenciós csapatokkal történő szembeszegülést. Tőlük függetlenül a foglyul ejtett Mecséri is – egy parlamenti telefonhívással – megtiltotta a fegyverhasználatot, de parancsa nem jutott el a Juta‑dombon lévő alegységekhez, ott tehát az utolsó ellenállási parancs volt érvényben.
A XX. kerületi nemzetőrségi vezetők még az éjszaka folyamán megbeszélték a helyi katonai parancsnokokkal, hogy szembeszállnak az agresszorokkal. Kitartanak legalább addig, amíg a nyugati segítség meg nem érkezik. Oltványi már ekkor kilátásba helyezte a soroksári felüljáró felrobbantását és a Nagykőrösi út aláaknázását.
Először fel kellett mérniük a körzetek stratégiai helyzetét. Megfigyelőket küldtek a Dózsa György útra, a Nagykőrösi útra, a Határ útra, valamint Soroksárra – a soroksári rendőrőrssel megszakadt az összeköttetés –, hogy a begyűjtött információk alapján döntsenek. Egy másik verzió szerint viszont november 4‑én, hajnalban épp a soroksári őrsről jelentették telefonon, hogy hat szovjet harckocsi tart Pest felé, és Oltványi ezért hívta össze a vezetést.
A soroksári rendőrőrsön még hajnalban 40‑50 nemzetőr élén megjelent Oláh Ödön, és erélyesen felszólított mindenkit, hogy jöjjenek vele harcolni a Juta‑dombra. A húzódozókat lelövéssel fenyegette, a rendőrök nem mertek vele szembeszegülni. [...]
Oltványi azt is megtervezte, hogy erői pontosan hol fogadják az intervenciós csapatokat. A Juta‑domb szélén, a Pesterzsébeti Papírgyártól a Jéggyárig húzódó területen kb. félútig, Gyergyói Ferenc vezetésével a pesterzsébeti 47‑es számú rendőrőrs nemzetőrei foglaltak tüzelőállást. Onnan a Jéggyárig a kerületi rendőrkapitányság mintegy 60 fegyverese. A főút másik oldalán, az ATRA gyártól a Festékgyárig és a Vegyészeti Ktsz‑ig húzódó részen a pesterzsébeti pártbizottság és a tanácsháza épületében lévő nemzetőrök a Vegyészeti Ktsz‑től a Festékgyárig az akkori pesterzsébeti Kossuth Gimnázium szabadságharcosait állították fel.
[...]
Mintegy 100‑150 fő várta a 300‑400 méterre vonuló szovjet csapatokat a Juta‑dombon, amelyet ma már hiába keresnénk. Az országban az összes ellenálló csoport közül itt volt a legerősebb katonai támogatás létszámban és fegyverzetben egyaránt.
Legelőször 8 óra körül Soroksár felől haladt a főúton egy nagyobb szovjet harckocsizó alakulat, megtámadásukat az esztergomi tüzértisztek túlságosan kockázatosnak ítélték meg. A felkelők kérdőre is vonták a tüzérek parancsnokait, mire Kliebert százados a nagy túlerőre hivatkozott. Azt azonban megígérték, hogy a kisebb egységeket feltétlenül megtámadják. A civilek bejelentették, hogy ha a katonák nem hajlandóak lőni, akkor átveszik a helyüket.
A könyv hamarosan elérhető lesz a könyvtárakban, de hozzá lehet jutni a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Központban is.
