140 évvel ezelőtt, 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit a Népszínház épülete, mely 1908 után a Nemzeti Színháznak adott otthont egészen 50 évvel ezelőtt, 1965-ben történt lebontásáig. A reprezentatív épület fővárosi támogatással, magánkezdeményezésre készült el az akkoriban kiépülni kezdő budapesti Ring, azaz a Nagykörút és a Kerepesi út (ma Rákóczi út) központi kereszteződésében, a korabeli városszerkezet és térkép szerint a Kerepesi út és a Sertéskereskedő (ma Népszínház) utca találkozásánál. A neoreneszánsz palota a Ferdinand Fellner és Hermann Helmer vezette és Monarchia-szerte számos színházi épületet tervező híres bécsi építészcég első magyarországi műve volt. 

A Nemzeti Színház testéről és lelkéről. Dőlt falak, dúlt szívek (50 éve bontották le a Népszínház épületét a Blaha Lujza téren) című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával együttműködésben készült kamarakiállításunk 2015. május 23-ig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár katalógusfolyosójának tárlóiban.

A Népszínház épülete a Kerepesi úton. Képeslap – Színháztörténeti Tár. Leltári szám: KA 5317/4. Digitális Képarchívum

Az intézmény fölállítását a leendő első direktor, Rákosi Jenő (1842–1929) indítványozta, majd az indítvány megvalósulását az 1872. március 15-én fölállott Népszínházi Bizottság (a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat) szervezte. A 2400 néző befogadására képes budapesti Népszínház az erősödő városi polgári közönség igényeit s ízlését tekintette irányadónak.
A Nemzeti Színház műsoráról a Népszínház vadonatúj deszkáira kerültek a népszínművek (Tóth Ede, Gaál József vagy Csepreghy Ferenc népszerű darabjai), s a Párizsból érkezett új színjátéktípus, a nagyvilági operett első sikerdarabjai (Offenbach, Suppé, Lecocq művei), no meg az előző évtized során a Budai Népszínházban sikert aratott látványosságok, a sosem látott hatáseszközöket működtető attrakciók.
A színház legmeghatározóbb művésze, népszerűségben megelőzve még az utána következett közönség-kedvenc primadonnákat, Pálmay Ilkát vagy Fedák Sárit is, az ott 1875-től 1902-ig szerepelt Blaha Lujza (1850–1926) volt, „a nemzet csalogánya”, a népszínműéneklés nagyasszonya, aki a Nemzeti Színház népszínműveivel együtt költözött át a Népszínházba. 1908 után azután ismét a Nemzeti társulatával játszott tovább szeretett színpadán. 1901-ben Blaháné lett a Nemzeti Színház első Örökös tagja (1871-ben kötött első szerződése kerek évfordulóján), majd a főváros 1920-ban, hetvenedik születésnapja alkalmából a Népszínház körül kialakult teret nevezte el róla.

Blaha Lujza mint Török bíróné Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris című népszínművében. Fényképész: Kozmata Ferenc – Színháztörténeti Tár. Leltári szám: KB 4002/18. Digitális Képarchívum 

A Népszínház épülete az 1870-es évtized „terméke”, így a következő időszak színház- és színpadtechnikai újdonságait (villanyosítás, vasfüggöny, forgószínpad, hidraulikus vagy olajnyomású alsógépezet, fényvető- és vetítéstechnika stb.) még nem tartalmazta. Lényegében tehát már a századfordulóra (amikor a kiemelkedő újításokkal fölépült, s 1884-ben megnyílt Operaház, majd az első – Fellner–Helmer-féle – magánszínházak, az 1896-os Vígszínház, az 1897-es Magyar Színház stb. működni kezdtek) elavultnak volt tekinthető. Ám hatalmas kubusa és belső méretei okán nehezen lehetett alakítani, korszerűsíteni, bár sokszor megkísérelték az egyre gyakrabban egymást váltó bérlő-igazgatók.
1908-ban a Nemzeti Színház ideiglenes otthonaként bérelte ki az állam a főváros Népszínházát. Előző évben ugyanis az 1837 augusztusára fölépült Pest vármegyei színház, az 1840-ben országgyűlési törvénnyel Nemzetivé emelt Pesti Magyar Színház épülete, ami a középkori pesti városfal (ma Múzeum körút, Kiskörút) és a Kerepesi (ma Rákóczi) út találkozásánál állott, tűzveszélyessége miatt hatóságilag bezáratott. 

A Pesti Magyar Színház 1840 körül. Festő: Landerer Lajos Tervező: Zitterbarth Mátyás – Színháztörténeti Tár. KD902 Digitális Képarchívum 

Az ideiglenes Nemzeti Színház építészeti, akusztikai, színház- és színpadtechnikai szempontokból azonban egyáltalán nem volt ideális a XX. század eleji nemzeti színjátszás számára. A színpadról hangzó beszédet a zenés előadásokra tervezett nézőtér kongva, túlságosan visszhangosan fogadta, először tehát akusztikailag kellett csillapítani a tér zengését. Kárpitokkal, hangterelőkkel igyekeztek javítani a nézőtéri hangzásviszonyokon. Ezt követően, még 1908-ban hidraulikus színpadgépezetet építettek, a vasfüggönyt is víznyomás működtette, de a felsőgépezetet továbbra is kézhúzók alkották. A vízmozgatást is szolgáló üzemház, amit Ybl Miklós tervezett a Csokonai utcában állt s áll ma is. Ezt a vezetékek nyomvonalán egy járható földalatti folyosó kötötte össze a színház épületével. 1928-ban építették be a 12 méter átmérőjű forgószínpadot, majd 1935 nyarán nagyobb szabású átépítés, korszerűsítés történt. Ekkor a színpadvilágítást teljesen megújították, körhorizontot kapott az egyébként túlságosan szűk hátsószínpad. Világítási tornyokat emeltek az előszínpadra, díszletvetítő berendezést építettek be. A forgószínpadot áthelyezték és korszerűsítették.
Az 1937-es centenáriumi ünnepi évadra tehát, Németh Antal vezetésével kívül-belül megújulva állt készen a Nemzeti Színház. Mégis, épp az ünnepi megemlékezéssorozat adott alkalmat a koncepcionális kritikára is. Amint a jubileumi kötetben Kovách Aladár fogalmazott „a második évszázad küszöbén”:

„Nincs teste a Nemzeti Színháznak.
Nincsenek ’megszentelt kövei’, a hely, ahol állt és esténként fénye gyúlt, vak ugar a város közepén.
Ha az épületben keressük, nincs is Nemzeti Színház. Mégis itt van, száz esztendeje fú színpadáról tragédiák szirokkója és mosolyog a komédia. A Nemzeti Színház lélek. Úgy látszik, a hagyománynak nem kell kövekhez tapadnia, a hagyomány a vérrel hullámzik tovább nemzedékről nemzedékre.”

Kovách Aladár: A második évszázad küszöbén. In. A százéves Nemzeti Színház. Az 1937/38-as centenáris év emlékalbuma, Budapest, Pallas Ny., 1938. 279. o. – Törzsgyűjtemény 

A Nemzeti Színház „testét”, helyét a kezdetektől keresték, a nemzeti színházi eszme mindig összekapcsolódott a reprezentatív helyszínnel, a nemzeti színjátszás szellemét és karakterét kifejező épülettel.
Már Kultsár István első pesti nemzeti színház terve (1815), majd Széchenyi Istváné (1832) azt célozta, hogy az eszme és a test összekapcsolódjék. Ám az első, a magyar Nemzeti Színház céljára épült ház elkészültére mégis 2002. március 15-ig kellett várnunk. Mindaddig ideiglenes otthonban, kölcsönlakásokban működött Nemzeti Színházunk.
Az 1837-es színháznyitást követően nem sokkal, az 1840-es évek elején tervbe vették a Színház téren (ma Vörösmarty tér) állott hatalmas Német Színház kivásárlását, mely terv a színház 1847 februárjában tűzvészben történt megsemmisülését követően okafogyottá vált.

A pesti Német Színház égése 1847. február 2-ára virradóan. Rajzoló: Steinruher. Metsző: Fuchsthaller Alajos – Színháztörténeti Tár. KD 898. Digitális Képarchívum 

A nemzeti intézményeink mindegyikét szigorúan sújtott időszakban, a szabadságharc bukását követően csak 1859-ben jelentette be a Nemzeti Színház igazgatása igényét a korábban a várostól adományozni szándékozott, a Lánchíd pesti hídfője közelében fekvő Duna-parti telek iránt. Az egyezkedés azután 1865 és 1869 között folytatódott, míg 1868-ban Szumrák Pál Pest városi főmérnök benyújtott egy tervet is, amit azonban azzal vetettek már el, hogy tekintettel a színjátszás akkori helyzetére, a színházi szerkezet átalakulására, külön opera- és szószínházat kellene emelni.
Az újabb városi adományt (az előbb a Népszínháznak ígért) Hermina téri telket 1873-ban az Operaház fölépítésére dedikálták, ahol 1875 és 1884 között Ybl Miklós tervei alapján el is késült a pompás neoreneszánsz „Sugár úti palota”. De Nemzeti Színházunk továbbra sem volt.
Az első hivatalos elhelyezési és építészeti pályázatot 1912-ben írták ki, éppen a Pesti Magyar Színház épületének lebontását megelőzően. A nyertes pályázat (Tőry Emil és Pogány Móric, 1913) azonban a Nagy Háború, majd az utána következett megrázó politikai és gazdasági fordulatok miatt nem valósulhatott meg.
1934-ben e terv megújított változatával jelentkeztek, majd a már említett centenáris kötetben Halácsy Endre adott programot egy korszerű Nemzeti Színházhoz:

„Nemzeti Színházunk megalapításának százéves fordulója az új Nemzeti Színház megépítésének régen vajúdó kérdésére is ráirányítja az érdeklődést. Nemzeti Színházunk jövendő elhelyezésére, külső és belső kialakítására számos új terv merült már fel.
Nemcsak azt kell azonban eldönteni, hogy hol épüljön fel az új Nemzeti Színház, hanem azt is, hogyan?
E tervezésekben és a tervek elbírálásában vezető szempontul azt kell tekinteni, hogy az új Nemzeti Színház külső alakjával és belső berendezésével egyaránt méltón képviselje nemzeti kultúránkat. Művészetnek és műszaki tudásnak együttesen kell gondoskodnia arról, hogy a nemzet színháza magyar, de egyben a világ legkorszerűbb színháza is legyen.
Nem lapozhatunk itt végig a színházépítészet és színpadtechnika történetén, de a világon mostanában épült színházakat sorra véve, e nélkül is megfigyelhetjük, hogy milyen irányban fejlődik a nézőtér és a színpad. A koreszmék itt is éreztetik hatásukat – hiszen azért koreszmék. Ma, amikor az osztályokra tagolt társadalmak felbomlanak, hogy nagy nemzeti közösségeknek adják át helyüket és az osztálykiváltságok megszűnnek, a nézőtérről is eltűnnek a páholyok. A színpadon viszont a műszaki tudományok soha nem álmodott fejlődése biztosít egyre nagyobb lehetőségeket és egyre szélesebb teret a rendezőinek: a színpad kibővül, rugalmasabb lesz, sokkal nagyobb térhatásokat ad és egyre fontosabb lesz a nézőtér mellett.”

Halácsy Endre: A korszerű színháztechnika és az új Nemzeti Színház. In. A százéves Nemzeti Színház. Az 1937/38-as centenáris év emlékalbuma, Budapest, Pallas Ny., 1938. 270. o. – Törzsgyűjtemény 

Dr. Sirató Ildikó, Színháztörténeti Tár

A Nemzeti Színház épülete lebontásának 50. évfordulójára emlékező összeállításunk második részét holnapi blogunkban tesszük közzé.

A Nemzeti Színház testéről és lelkéről. Dőlt falak, dúlt szívek (50 éve bontották le a Népszínház épületét a Blaha Lujza téren) című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával együttműködésben készült kamarakiállításunk 2015. május 23-ig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár katalógusfolyosójának tárlóiban.