- 200 éve született és 120 éve hunyt el Veres Pálné író, pedagógus, nőmozgalmi vezető. (Lázi, 1815. XII. 13. – Váchartyán, 1895. IX. 28.).
A vele kapcsolatos szokásos közhelyek: a 19. század iskolaalapító magyar nagyasszonya, a magyar nőnevelés úttörője, az Országos Nőképző Egyesület alapítója. De igazság szerint kevesen tudnák ki is ő valójában, ha a különleges életrajzok gyűjtögetője nem tette volna bele népszerűvé vált könyvébe (Nyáry Krisztián: Igazi hősök – 33 magyar,). Jelen alkalom a megemlékezésre nemcsak születésének kerek évfordulója, hanem az oktatás évének zárása is.
Veres Pálné, Beniczky Hermin szobra, Budapest, Franklin Ny., 1906. – Törzsgyűjtemény
Veres Pálné, leánykori nevén Beniczky Hermin, korán elvesztett szülők és ingerszegény nagyapai neveltetés után Pestre kerül, ahol rokoni kapcsolatainak hála, megismerkedik az irodalomtörténész Toldy Ferenccel, az esztéta-kritikus Szontágh Gusztávval, a jogász-író Tóth Lőrinccel, s nem utolsó sorban az akkori nógrád megyei főjegyzővel, Veres Pállal. „A házasságban a teljes boldogság a szerelem választásán múlik.” 1839-es esküvőjük egy 46 évig tartó boldog házasság kezdete, s a pesttől 70 km-re lévő kis település, Vanyarc nevének bevezetése a politikai, kulturális életbe. A vanyarci kúrián nagy társasági életet vittek. Régebbi barátaik mellett szoros kapcsolat alakult ki Madách Imrével, valamint Kossuth Lajossal és családjával. A drámaíró gyakran választotta a ház asszonyát első hallgatóságául, sőt, Az ember tragédiájának egyik példányát is neki dedikálta: „Ahogyan híve vagyok Önnek, úgy dedikáltam e könyvet” – írta az első oldalra. Állítólag a tragédia utolsó jelenetében Veresnéről példázta a nőről írottakat:
„S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.”
Madách Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény, Madách Irodalmi Társaság – Magyar Elektronikus Könyvtár
Veres Pálné 1860-ban. In. Andor Csaba: Madách Imre és Veres Pálné, Szeged, Madách Irodalmi Társaság, 2015. – Törzsgyűjtemény
1841-ben, lányuk, Szilárda születése és nevelése erősítette meg Veres Pálnéban a nők oktatásának, taníttatásának szervezett formában történő szükségességét. Ő maga gyermekkorában inkább autodidakta módon szerezte műveltségét, s nem módszeres oktatás révén. Így – miután lányát maga tanította írni-olvasni – megszervezte gyermeke oktatását, s magyar tanárokat fogadott fel mellé nevelőnek, mivel a lányok/nők teljesen ki voltak zárva a rendszerszerű, intézményesített oktatásból. (A nőkkel szemben támasztott legfőbb elváráshoz – vagyis a művelt háziasszonyi szerepnek való megfelelés – elegendőnek tartották a polgári iskola elvégzését.) Általában ő maga is részt vett ezeken az órákon, együtt tanultak, nagy hangsúlyt fektetve a legkorszerűbb tudományos eredmények valamint a magyar szépirodalom megismerésére. (Ez különösen fontos volt számára, mert a német nyelvet ekkor még jobban beszélte a magyarnál.)
Nemcsak lánya oktatásának nehézségei, a nőknek a műveltségtől való elzárása érlelte benne egy iskola létrehozásának gondolatát. Miközben ő maga Rousseau és Pestalozzi nevelési elveit tanulmányozta, a régi barát, Madách, 1864-ben megtartja Akadémiai székfoglalóját: A nőről, különösen aestheticai szempontból. A székfoglaló Arany János lapjában, a Honban jelent meg nyomtatásban:
„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak a szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli, s innen, míg a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgálja, a művészetet és tudományt előre nem viszi. A nő alárendelt, testi és lelki ereje védelmet, ápolást keres, az erősebb férfiú lelkében éppoly érzéseket költ, mint az elhagyott gyermek, a hervadó virág, megdermedt madár.”
Madách Imre: A nőről, különösen aestheticai szempontból. Székfoglaló értekezés az Akadémián, 1864. – A Madách Irodalmi Társaság honlapja
Veres Beniczky Hermin válaszlevélben cáfolta Madách állításait, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos kor után Magyarországon, akkor sem tudnak tanulni a nők, ha akarnak:
„A Koszorúban közzétett Madách Imre székfoglaló beszédét olvastam. Ha ezen értekezlet nem csupán humorisztikus, de tudományos észleleten alapuló valóságos igazságot akar felmutatni: ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk és mint valótlant visszautasítanunk kell! Madách azt mondja: »A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre soha nem jut, könnyebben felfog, de teremtő genius híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik, soha a művészetet és tudományt lényegesen előre nem vitte. E cáfolatlan tényt nem tulajdoníthatjuk ellenkező irányú nevelésének.« Madách szerint tehát a nő, ha szellemi fejlődését másképpen intéznék is, (…) szabadon tanulhatna, (…) soha a férfiakat utol nem érhetné, mert már a természet kevesebb szellemi tehetséggel ruházta fel. (…) De már most nézzük a két nem szellemi fejlődésének szokásos eljárást és húzzunk párhuzamot. A nő 15 vagy legfeljebb 16 éves korig tanul némely gyakorlati tudományt. 16 éves korban a tanulástól elvonatik, társaságba viszik, ott a férfi csak a szépet és ízlésesen öltözöttet tünteti ki. (…) De ha nem megy ily korán férjhez, fiatal korában legkevésbé ízlik a fáradtságos tanulás, de nincs is mi őt erre buzdítsa, nem int neki babérkoszorú, sem a lehetőség magának állást kivívhatni, vagyont szerezni politikai, ügyvédi, pap, tanári állás által, hisz politikai és komolyabb tudományos térről ezeréves szokás és a férfiak által tökéletesen le van szorítva. Nincs oly köre, hol tanulása eredményéről, felfedezéseiről rokon lelkűekkel kedélyesen társaloghatna, (…) éppen ellenkezőleg, gúnyolnák azon lányt, ki óráit a tudományos kísérleteknek szentelné.
Veres Beniczky Hermin Madách akadémiai székfoglalójáról. In. Koszorú, 1864. julius 3. – Törzsgyűjtemény
Veres Pálné kéziratából, melyben Madách Imre akadémiai székfoglalójáról megírta nézeteit. In. Andor Csaba: Madách Imre és Veres Pálné, Szeged, Madách Irodalmi Társaság, 2015. – Törzsgyűjtemény
Felhívás a nőkhöz címmel röpiratot írt, melyet férje támogatásával – s az egyenlőség jegyében Veres Beniczky Hermin aláírással – elküldött a Pesti Naplónak, ahol visszautasítják a közlést. Ezután Jókai Mór Hon nevű lapjában szeretné leközölni, de az író olvasatlanul fekteti a levelet, majd fél évig. Végül 1865. október 28-án megjelenik a cikk, de különösebb reakciókat nem vált ki. Mégis ezt a momentumot tekintik a magyarországi szervezett nőmozgalom nyitányának.
Veresné úgy vélte, csak széles körű összefogással lehet megteremteni a nők művelődésének, művelésének ügyét, így Buzdító szózat címmel újabb felhívást tesz közzé. Ebben olyan egylet megalapításának gondolatát veti fel, mely gondoskodna a tudományok nők körében történő terjesztésről, iskolák alapításáról. 1867. május 24-én összejövetelt szervezett a Tigris Szállodában, ahová meghívta az általa ismert, szellemi dolgokkal is foglalkozó magyar nőket („főrangú hölgyek és polgárnők”), hogy megvitassák az eljövendő feladatokat: „A társadalomban mai napig uralkodik azon előítélet, hogy a nőnek az alapos műveltség szükségtelen. Ezen előítéletet legyőzni volna fő feladatunk” – mondta megnyitó beszédében az összegyűlt mind a 22 főnek.
1868. március másodikán már 200 nő előtt tartott beszédet az Országos Nőképző Egyesület alakuló közgyűlésén, ahol őt elnökké, gróf Teleki Sándornét pedig alelnökké választották. A belügyminiszteri engedéllyel létrejött egyesület jelszava a „Haladjunk!” lett.
Nézetek a női ügy érdekében. Röpirat. Pest, 1868. – Törzsgyűjtemény
Alapszabályukban lefektetett céljuk, hogy megélhetésre esélyt adó képesítést nyújtsanak a nők számára. E cél érdekében felsőbb leányiskola alapításáról határoztak: „Egyesülésünk főindoka: A nőnevelés hiányain segíteni s a vagyontalan nők számára önfentartási módok előmozditásán munkálni. ... a nőnek is szükséges közhasznú ismeretek alapos megszerzése, értelmének s itélő tehetségének nagyobbmérvű fejlesztése, ... hogy az életben reá váró sokoldalú feladatnak, – mint gyermekei műlegvalódibb nevelője, háztartásának vezetője és gyakran mint özvegy, gyermekeinek egyedüli fenntartója – kellő és czélszerű szellemi kiképeztetés által megfelelni képesitve legyen.”
Személyesen járták az országot, tagokat toboroztak, kérdőíveket készítettek, így egy év alatt 9000 főre nőtt a támogatók létszáma. Csak a hivatalos politikai elit nem igyekezett melléjük állni. Eötvös József közoktatásügyi miniszter nem támogatta a kezdeményezést, „egy országos női főtanodának” állami költségen történő felállítását. Egy kormánytag, egy képviselő sem vállalta, hogy benyújtsa a kérvényt a parlamentnek. Nem, még a sokat emlegetett támogató, Deák Ferenc sem. Először. Aztán nem tudni mi történt, de tény, hogy a kérvény 12 aláírója a politikus irodája elé vonult, aki ezek után még aznap benyújtotta a kérvényt, amit akkor már Eötvös is megszavazott.
Veres Pálné szül. Beniczky Hermin és Gróf Teleki Sándorné szül. Teleki Jozefin grófnő emlékezete. az Országos Nőképző Egyesület emlékünnepélyei, összeáll.: Gönczy Béla, Budapest, Országos Nőképző Egyesület, 1915–1916. – Törzsgyűjtemény
1869. október 17-én, az akkori Ország úton (ma: Múzeum körút), a Vachott Sándornétól bérelt 2 szobában, 14 lány részvételével elindul a felsőbb leányiskola, amely a nők szellemi fejlődését, a magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki céljául. A tantervet Veres Pálné készítette, főként óradíjas gimnáziumi tanárok tanítottak, az intézmény első igazgatója pedig Gyulai Pál volt. A hallgatók magyar, német, francia nyelvet és irodalmat, számtant, természetrajzot, lélektant, művészettörténetet, esztétikát tanultak, valamint könyvvitelt és kézimunkát is. 14 lány kezdett, de csak 7-en maradtak az év végi vizsgákra. A többieket hazarendelték, hiszen a birtok fontosabb, mint a női tanulmányok. A második évfolyamon már 37 növendéke volt az intézménynek, 13-an pedig csak bizonyos tárgyakat hallgattak.
Ahogy nőtt a tanulók száma, úgy kellett bővíteni az intézményt. Az 1870-es évek elején a felsőbb leányiskola már internátussal is rendelkezett, és megindult a négyosztályos alsóbb népiskolai oktatás is. 1873-tól Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával a népiskolai és a felsőbb leányiskolai szint közé illesztették be a polgári iskolai képzést. 1880-ban meghalt Veresék egyetlen fiú unokája, akinek emlékére saját iskolaépületet építtetett: „Alapítványt teszek drága unokám emlékére, arra, hogy intézetünknek saját otthona legyen.” Megvásárolták hát a Zöldfa utcai telket, alapítványokból, sok rendezvényből, bálokból, tombolákból és kölcsönökből, és 1882-ben ünnepélyesen felavatták az új épületet, ahol már a 11 osztályterem mellett ének-, rajz- és tornaterem, valamint játszótér és korcsolyapálya is helyet kapott.
Kertész Erzsébet: Zöldfa utcza 38. Veres Pálné regényes élete, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987. – Törzsgyűjtemény
Adományokból kiépült a könyvtár és az ásványgyűjtemény. Az 1890-es évek elejére lehetővé vált az intézetben a nevelőnői vagy tanítónői oklevél megszerzése. Közben a tanodának külföldön is híre ment, sokan jöttek megnézni Németországból, Sziléziából, Franciaországból, majd vitték el jó hírét. Maga Erzsébet királyné háromszor is meglátogatta az intézményt. Az Országos Nőképző Egyesület fennállásának 25 éves jubileumát 1893. március 25-én ünnepelték meg: Veres Pálnénak az uralkodó koronás arany érdemkeresztet adományozott. Az általa és az egyesület által elért eredmények nagyságát az is jelezte, hogy az ünnepségen személyesen megjelent a kultuszminiszter és a főpolgármester. Ennél magasabb kitüntetést nő a korban nem kaphatott.
Veresné, amíg fizikai ereje engedte, a családi birtokot is igazgatta, majd leánya váchartyáni kastélyába vonult vissza. Még ekkor is élénk társadalmi életet élt, állandó vendégeinek egyike volt Jókai, aki kitüntetése alkalmával a beszédet tartotta
A váchartyáni kastély állandó vendégei közé tartozott Gyulai Pál, Vámbéry Ármin és Mikszáth Kálmán is. Utóbbi több művében, levelében is említi:
„Nógrádban pompásan telt el időm. Ilonka igen megokosodott, amióta elvált tőlem, s most kellemes társalgó, és igen jó házigazda. Veres Pálné dettó. Ezen a két helyen voltam.”
Mikszáth levele Zsótér Mariskának, Budapest, 1883. augusztus 29. In. Mikszáth Kálmán levelezése (Mikszáth Kálmán összes művei CD-ROM, Budapest, Arcanum, 1998.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
---
„Tavaly, 1851-ben »A hulla férje« című darabját adták, de két előadása után már az is lekerült a színpadról. Jókainé maga is játszott benne s néhányszor kissé akadozott, mire mosolyogva jegyzé meg Veres Pálné:
»Jól teszi, hiszen nem kívánhatja tőlünk senki, hogy mindig csak azt mondjuk, amit férjünk előnkbe ír.«”
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (Mikszáth Kálmán összes művei CD-ROM, Budapest, Arcanum, 1998.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
M. Bagossy Éva: Veres Pálné. Írta, válogatta és összeállította ükunokája, Budapest, 1996. – Törzsgyűjtemény
Még megérte, hogy az új vallás és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula 1895. január 31-én bejelenti: időszerű a nőknek a tudományos pályán való részvételével foglalkozni. Ennek megvalósulását már nem követhette. Veresné Beniczky Hermin szeptemberi halála után, november 18-án történt meg a legfelsőbb engedélyezés, és december 19-én kelt 65.719/1895. sz. VKM rendeletével Wlassics értesíti a budapesti és kolozsvári egyetemi tanácsot, hogy a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerész pálya – még ha csak eseti engedéllyel is – megnyílt a nők előtt.
És mindezek egyik kezdeményezőjének, elindítójának nevét 1905-től utca viseli az egykor általa alapított iskola utcájában, az iskola pedig 1915-től máig az ő nevét őrzi.
Sírkövére Váradi Antal írta a búcsúsorokat:
„Pihenj nyugodtan. Munkád arany-magvát
Magyar nők szép lelkén hintetted el.
Adj nekünk, Isten, aki el nem hagytál
Egy ezredév orkánjai között, –
Olyan magyar nőt, olyan tiszta lelket,
Oly munkást, mint e szent elköltözött!”
Kertes-Kollmann Jenő: Ex libris Halmai Béláné. Veres Pálné portréja, könyvvel, [post 1900] – Exl.H/65 / Kisnyomtatványtár
Kötél Emőke
Veres Pálné további munkái a Törzsgyűjtemény állományában:
- A nőképző egylet tantárgyai. Néptanítók Lapja, 1869;
- Tapasztalati lélektan felnőttek számára. Több lélektani munka alapján szerkesztette. Budapest, 1895.
