Aki nevében hordozza a fényt

2015. december 13. 08:44 - nemzetikonyvtar

Luca napja, eredendően Szent Lúcia szűz és vértanú ókeresztény szent ünnepe a hagyományban. Legendája szerint a lány előkelő szicíliai családból származott. Már fiatal korában felvette a kereszténységet, szüzességet fogadott, s mártírhalált halt (Siracusa, †304 körül). Egyes legendaváltozatok szerint szemét – melyet a kérő oly szépnek talált – önmaga tépte ki. Ezzel a legendaelemmel kapcsolatos Lúcia leggyakoribb attribútuma: a fiatal nőalak egy tálban tartja maga előtt a saját szemeit. Nevének a latin fény (lux, lucis) jelentésű szóval való etimológiai kapcsolata révén a középkorban Szent Lúciát a temetők védőszentjének választották (vö.: a halottaknak szóló imádság szövege: et lux perpetua luceat eis, azaz: és az örök világosság fényeskedjék neki).

Dante Alighieri különösen tisztelte Szent Lúciát, mint a Megvilágosodás, a fény szentjét. Hozzá fordult szembajában is. Divina Commedia (Isteni színjáték) című művében többször elő is fordul Szent Lúcia alakja: Pokol II. ének 97– 115., Purgatórium IX. ének, 55., 61., Paradicsom XXXII. 136–139 ének. A Paradicsomban a Mennyei Rózsa leírásnál is találkozunk Szent Lúcia alakjával: „S a Legnagyobb Család atyjával szemben/ül Lúcia, ki Hölgyed’ küldte hozzád,/mert vakon jártál a veszedelemben.”

lucia.jpgSzent Lúcia, szentkép [ante 1945] – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szent Lúcia a Legenda Aureában elbeszélt szenvedéstörténete egyáltalán nem említi a lány szemének elvesztését. A középkori legendagyűjtemény története szerint Lúciát vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert Lúcia nem akart hozzámenni, s így a fiú elesett a hozománytól. A bíró, Paschasius parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, ha már nem akar férjhez menni. Lúcia teste azonban olyan nehézzé lett, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani őt a helyéből.

„Akkor Paschasius bordélyosokat hozatott, azt mondván nékik: »Hívjátok ide az egész népet, és addig szórakozzanak vele, amíg belepusztul!« Ám amikor meg akarták ragadni, a Szentlélek olyan súllyal rögzítette oda, hogy meg se tudták mozdítani. Paschasius ezer férfit hívatott, kezét-lábát összeköttette, de képtelenek voltak megmozdítani. Akkor a férfiak mellé ezer pár ökröt is adott, de Isten szüze mozdíthatatlan maradt. Hívta a mágusokat is, hogy ráolvasásaikkal megmozdítsák, de semmire nem mentek. Elcsodálkozott Paschasius: »Mi ez a rontás, hogy egyetlen leányt ezer férfi sem tud megmozdítani?« Luca így felelt: »Nem rontás ez, hanem Isten jótéteménye. Ha még tízezret hoznál is, ugyanoly mozdíthatatlannak fogsz látni, mint az előbb.« Egyesek kitalálták, hogy vizelettől megszűnik a rontás. Megparancsolta Paschasius, hogy öntsék le vizelettel, de mikor így sem tudta megmozdítani, szorultságában roppant tüzet rakatott körülötte, s szurkot, gyantát és lobogó olajat öntetett rá.”

Szent Luca szűz [december 13.], fordította: Déri Balázs, részlet– In: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Legvégül a bíró parancsára karddal döfték át Lúcia torkát, de a lány addig nem halt meg „míg el nem jöttek a papok, és Krisztus testét nem adták neki.” – írja a Legenda Aurea. Szent Lúcia története a magyar hagyományban is korán megjelent. Az Érdy-, a Debreczeni-  és aCornides-kódex szövegeiben is olvashatjuk történetét.

„December tizenharmadik napja a Gergely-naptár életbelépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja. Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Most leghosszabbak az éjszakák, amelyeken a gonoszoknak, bűbájosoknak bőven van idejük arra, hogy téteményeikkel megrontsák az embereket, de a föld fiaiban is az elhárítás és előrelátás készsége is ilyenkor a legelevenebb. A Luca napjához fűződő hagyománynak e végletességéből következik, hogy az oltáron tisztelt Luca mellett a közép-európai néptudatban egy boszorkányszőrű, rontó-bontó nőalak is él, akit a magyarok lucapuca, luca; lucaasszony [...]”

Bálint Sándor: December 13., részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Fény – Digitális Képarchívum

„Nálunk, Magyarországon például ezen a napon nem engedtek idegent a házba – hiszen Luca napján különösen mozgalmasak a szellemek és a boszorkányok, s nem lehessen tudni, az idegen képmásában nem valamilyen gonosz lélek settenkedik- e be a házba, s aztán elviszi magával a házbeliek szerencséjét. Somogyban csak az idegen asszonynépet nem engedték be (ezek voltak a boszorkánygyanúsak). Komáromban pedig éppenséggel úgy vélték, hogy idegen férfi látogatása szerencsét hoz. Luca napján – lehetőleg lopott holmi segítségével – mindenféle varázslatot kell művelni, hogy a tyúkok jól tojjanak. Ezen a napon minden egyes családtag számára külön kalácsot sütnek, s ebbe tollut dugnak; ha a tollu elég a kemencében, akkor az illető családtag a rákövetkező esztendőben meg fog halni. A Luca napja különösen alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a különböző fafélékből ötágú csillag alakúra mesterségesen faragott Luca-szék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve.”

Supka Géza: Az idő újjászületik, részlet a Futó évek margójára című fejezetből – In: Uő.: Kalandozások a kalendáriumban, Budapest, Helikon, 1989 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Luca napjához kapcsolódó hagyomány az ún. lucabúza sarjaztatása, amikor meleg helyen, egy lapos tányérkában maréknyi búzaszemet kezdenek csíráztatni. A karácsonyig tartó 12 nap alatt a búzaszemek kizöldülnek, állapotukból pedig a következő év termésére következtetnek. A hagyományos népi kultúrában számos egyéb hiedelem, szokás kapcsolódik a lucabúzához: sok helyütt pl. oltárt díszítettek vele, vagy odatették a karácsonyfa alá. „Apokrif hagyományokra megy vissza az a mi magyar népünknél is elterjedt hiedelem, hogy a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak képmása.” – írja Bálint Sándor

Luca-szék, Göcsej, fotó – In: Néprajzi Lexikon, Harmadik kötet, Luca napja – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismerték a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője mindennap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól. Az ország nyugati részében – főként azonban Dél-Dunántúlon – Luca-nap hajnalán »kotyolni« járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával »megvarázsolják« a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.”

Dömötör Tekla: Őszi népszokások. A gazdasági élet ünnepei, részlet – In: Uő.: Magyar Népszokások, Budapest, Corvina, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Lucázó gyerekek, 1969., Újkér, Győr-Sopron megye, fotó – In: Néprajzi Lexikon, Harmadik kötet, Luca napja – Magyar Elektronikus Könyvtár

„A juhászbojtárok hozzáfogtak a Luca-székek faragásához, a kocsisok kereszteket pingáltak fokhagymával az istállóajtókra, a gonosz boszorkányok hatása ellen - mi, gyerekek, pedig remegve néztük: hogyan esteledik, mint veszik át az éjt hatalmukba a tüzes seprű szörnyetegei. Félelmem azonban egészen eloszlott, midőn este vendégünk érkezett: apám nővére a kisleányával. Felbátorított az a tudat, hogy a szomszéd szobában is aludni fog valaki. Most már a boszorkányok csak azon keresztül jöhetnek be. Ebben a hitben aludtam el édesdeden, tovább szőve álmomban édesanyám meséit. Szüleim semmitől sem féltek, és én akkor úgy csodálkoztam ezen. Ők észre sem látszottak venni Luca-napját, legalább említésbe sem jött.”

Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom, részlet – In: Uő.: Tót atyafiak, A jó palócok, Budapest, Móra, 1978 – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr108154042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása