A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.
Az ünnepekhez kapcsolódó képes levelezőlapok közül szemezgettünk.
A lapot 1935-ben adták postára
A képes levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Hivatalosan 1878-ban engedélyezték forgalomba hozatalukat, 1885-ben pedig a magánkiadások megjelenését. Eleinte a „címoldalra” írták az üzeneteket, hátul pedig a bélyeg és a címzés helye volt csak. A címoldalon azonban az üzenetek helyét egyre inkább elfoglalták a képek. Az átmeneti időszakban láthatjuk, hogy sokszor a kép mellé is írtak üzeneteket.
1905-ös újévi üdvözlet
A 19/20. század fordulójára nyerték el a képeslapok ma is érvényben lévő formájukat. A különböző településeket, történelmi eseményeket, reprodukciókat, népéletet, reklámokat ábrázoló képeslapok mellett hamar megjelentek az üdvözlőlapok is. Ma már, akár hagyományos, akár elektronikus képeslapot küldünk, jóformán csak karácsonykor – összekötve az újévi jókívánságokkal –, és családi ünnepek alkalmával írunk. Régebben azonban külön voltak üdvözlőlapok karácsonyra és újévre, de vízkeresztre és pünkösdre is írtak egymásnak az emberek. Gyűjteményünkből ezúttal néhány, a 20. század első feléből származó újévi üdvözlet bemutatásával kívánunk mi is boldog új esztendőt minden kedves blogolvasónak!
Üdvözlet 1941-ből
Az újévi jókívánságok közös célja, hogy a következő évre egészséget, bőséget, boldogságot és szerencsét kívánjanak. Mivel a szerencse jelképei többek között a kéményseprők, a négylevelű lóhere, a lópatkó és a malac, ezért a legtöbb képeslapon szerepelnek ezek a szimbólumok, előfordul, hogy több is egyszerre. Miért jelképezik pont ezek a dolgok a szerencsét? A szokások szerint az új év első napján sült malacot kell enni, mert a malac a házba túrja a szerencsét, de tilos bármilyen szárnyast, főleg tyúkot enni, mert az kikaparja a szerencsét.
Képeslap 1920-ból
Régen a kéményseprők munkája kellett ahhoz, hogy a családi tűzhely rendben működjön, ezért a kéményseprő, aki a kéményt rendben tartotta, s így óvott a tűz keletkezésétől, fontos személyiség volt. Így ragadt a kéményseprőkre valami a jótékony szellemek tiszteletéből. Másik nézet szerint a kéményseprők szerencsét hozó nimbusza úgy keletkezhetett, hogy a fiatal lányok, ha kéményseprővel találkoztak, így sóhajtottak fel: „Szerencsém volt, mert nem kormozott össze.” Ebből a mai korra csak annyi maradt meg, hogy: „Kéményseprőt látok, szerencsét találok.”
A lapot 1941-ben adták fel egy „úri lánykának”
Valaha a lovat varázserejű állatnak gondolták, nagy szükségben lovat áldoztak, a kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. Ezt később felváltotta a lópatkó, hiszen az is egy elterjedt hiedelem volt, hogy a vas megóv az ártó szellemektől. Különösen annak a vasnak tulajdonítottak ilyen tulajdonságot, amelyet nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a lóról könnyen leesik a patkó, így amikor még a ló volt az egyetlen „közlekedési eszköz”, nem volt nehéz úton-útfélen lópatkót találni.
1942-es üdvözlet
A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, és a kereszt már a kereszténységet megelőző időkben is ősi szimbólum volt, bajelhárító, szerencsehozó hírében állt. Ez az oka a négylevelű lóhere szerencsehozó szerepének, no meg az is, hogy ritka. De szerencsét csak annak hoz, aki nem tudatosan keresi, hanem véletlenül talál rá!
Képeslap a ’20-as évekből
Kopcsay Ágnes
