Blogsorozatunkban bemutattuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi, a lovas Széchényi után 3 részben taglaltuk Széchenyi Ödönt, majd Széchényi Viktort. A sorozat utolsó részében Széchenyi Zsigmondot mutatjuk be, akinek vadászatai során szerzett egyik trófeája egy világrekorder mendeszantilop.

Széchenyi Zsigmond Széchényi Viktor és Ledebur-Wicheln Karolina fia, Széchényi Lajos dédunokája, Széchényi Ferenc ükunokája. Gyermekéveit a Fejér megyei Sárpentelén, valamint a család somogyvári, milleschaui és Niemes-i lakhelyein töltötte. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte. 1915-ben érettségizett, melyet követően besorozták, az első világháborúban 1916 és 1918 között csapatszolgálatot teljesített. Először az orosz, később a román fronton harcolt, Erdélyben katonáskodott. A háborút követően életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette, felsőfokú mezőgazdasági tanulmányokat folytatott 1919 és 1923 között Münchenben, Stuttgartban, Cambridge-ben, Oxfordban.

1927 és 1964 között négy világrészen – Afrika, India, Alaszka, Európa – tett vadász- és gyűjtő utazásokat. 1924 és 1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, erre az időre esett első afrikai állatgyűjtő és vadászexpedíciója. 1927 tavaszán Kőröshegyről indult első afrikai állatgyűjtő expedíciójára. 1927-től vadászott Egyiptomban, Líbiában, Szudánban, Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. Csui! című első, 1930-ban megjelent könyve, mely afrikai élményeit rögzítette, nagy sikert aratott. 1935-ben alaszkai vadászatra indult, melynek útiélményeit az Alaszkában vadásztam című, 1937-ben megjelent könyvében rögzítette. 1937–1938-ban Indiában járt, itteni vadászélményeit az 1940-es Naharban publikálta. 1938-ban, Indiai útjáról visszatérve ismét Egyiptomban vadászott, mely útja a Két kecske című vadásznaplójához szolgált alapalanyul. 1939 és 1944 között apja Fejér megyei birtokán vadvédelmi és vadbiológiai problémákon dolgozott. Utazásai során szerzett trófeáit az Istenhegyi úti villájában helyezte el, a Nemzeti Múzeumnak is jelentős értéket ajándékozott, több “exotikus”, élő állatot adott át a Fővárosi Állatkertnek is.

A negyvenes évek elején az Istenhegyi úti villáját a spanyol nagykövetségnek adta bérbe, és 1941-ben az Úri utcába költözött. Budapest ostromát szülei Úri utca 52. számú házában élte át. A második világháború alatt leégett budapesti villája, és megsemmisült trófeagyűjteménye. 1947-től vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban szakmuzeológus, de 1951-ben kitelepítették, Balatongyörökről járt be a Keszthelyi Helikon Könyvtárba mint „állományon kívüli segéderő”. Ekkor készítette vadászati szakbibliográfiáját is. 1960-ban Dénes István vezetésével hivatalos állami expedícióval járt Kelet-Afrikában, hogy az 1956-ban elpusztult, a Nemzeti Múzeumból a Természettudományi Múzeumba került Afrika-gyűjteményt pótolták. 1964-ben kilencedszer, egyben utoljára jutott el Afrikába. Útjára elkísérte második felesége, Hertelendy Margit, aki jelenleg is a hagyaték gondozója. Erről az útjáról írta utolsó könyvét Denaturált Afrika címmel.

Nevét kiadói következetesen Széchenyinek írták, noha maga Széchenyi Zsigmond a Széchényit szerette volna használni, a változtatást a Névtani Bizottság nem engedélyezte.

Életében tíz kötete jelent meg, művei másfélmillió példányban keltek el. Hazánk legsikeresebb és legolvasottabb vadászati íróját tisztelhetjük személyében. Útiélményeit megörökítő könyvei hat nyelven, számos kiadásban láttak napvilágot.

• Csui!, 1930;
• Elefántország, 1934;
• Alaszkában vadásztam, 1937;
• Szarvasok nyomában, 1937;
• Nahar, 1940;
• Két kecske, 1942;
• Afrikai tábortüzek, 1959;
• Ahogy elkezdődött, 1961;
• Ünnepnapok, 1963.