„Jókai érezé, hogy történeti művének nem adhat központot, honnan mint napból sugározzék szét a fény és gyujtó elem, s ezért művét nem is nevezte Zrínyinek; ő oly hazafias eszmét akart dicsőítni, melyet hazánkban sokan képviseltek akkor is, mint minden időben; ő a szigetvári hősök apotheosisét akarta megírni. (...) nemes ihletü tragikai szín-költemény a ’Szigetvári vértanúk’ is, a legtisztább és lelkesítő forrásból eredő, a hazaszeretetből, melynek most minden Magyar költő főigéjének kell lenni; a költészet verőfénye által megvilágított történeti hőskép, mely az unokákat lelkesíti, és a nemes ösztönöket ébreszti. Ebből származott azon nagy siker, melyet aratott, s a közönség azon lelkesedése, melyet nagy mértékben előidézett.”

Hölgyfutár, 11. évf., 1860. március 31., 39., 312. – Törzsgyűjtemény

„legjobban azon helyeket tapsolja meg, a melyekben hazafias, nemzeties szavakat hall vagy oly politikai célzásokat, melyek a színpadon kívül a mai közfigyelem tágyait csak legtávolabbról is érintik, néha a költő és színész intentiojával, sokszor a nélkül is. – Nem ereszkedhetünk itt azon számos részletbe, melyeket mint bizonyítékokat mutathatnánk föl; mert erre szük volna a tér; – de egyszersmind referensi kötelességünket mulasztanók el, ha e tényt legalább egész általánosságban föl nem említenők. Drámai előadásaink mai főfő jellemvonását el nem hallgathatjuk”.

Szépirodalmi Figyelő, 1. évf., 1860. dec. 19., 7. sz., 110. – Törzsgyűjtemény

„Jókai e színdarabja tele van hatásos, meglepő jelenetekkel, villanyozó hazafias mondatokkal, gyöngéd költői epizódokkal, s nyelve fényesebb, szabatosabb, jellemzése biztosabb, s erősebb, mint milyent eddigi színműveiben felmutatott, tárgya pedig oly szerencsés s népszerű, hogy még a gyöngébb kidolgozás, kevesebb drámai cselekvény is biztosította volna sikerét.”

Vahot Imre, Jókai legújabb színműve: „A szigetvári vértanúk”, Napkelet, 4. évf., 1860. ápr. 8., 15. sz., 237. – Törzsgyűjtemény

„A mű nyelve szép, erőteljes, emelkedett, költői; a versek a hangulat, a situatiók szerint, hol lágy jambusokban, hol alexandrinusokban erőteljes hexameterekben folynak. A dictió el van árasztva szépnél szebb mondatokkal, melyek mind nagy hatást idéznek elő és méltán, mert nem hatástkereső üres phrásisok, hanem a büszke önérzet, a meg nem tört lélek nyilatkozatai.”

Pesti Napló, 11. évf., 1860 máj. 22. – Törzsgyűjtemény

„A mű diszes kiállítására minden meg volt téve, és színészeink is teljes készültséggel léptek föl. – Feleki férfias méltósággal, szép önmérséklettel és szabatos előadással személyíté Zrínyi Miklóst, csupán apró termete állt némi ellentétben a hősiesség kivánatával; – Jókainé meghatóan játszott, gyönyörűen szavalt, de hősiesebb volt kissé mint a még pártát viselő Anna gyöngéd egyénisége megkíváná; – Tóth József (Szoliman) erélyesen, jellemzőleg játszott, csak hogy egy indulatos kitörésnél nagyon is kicsuklott a hangja; Lendvai nemes tűzzel, az indulatok biztos szinezésével adá a renagát szerepét; – még a kisebb szerepek képviselői is jelesen viselték magukat, mint a hősies délceg külsejű Rónai (Juranics,) a mindig kedves Priell (sic) Kornélia (neje), Szilágyi (Csáky), Benkő (Zrínyi fegyvernöke), Komáromi (nagyvezér), Tóth Soma (a jókedvű, gunyoros kis basa), Bognár Vilma (szépen éneklő haremhölgyecske).”

Vahot Imre, Jókai legújabb színműve: „A szigetvári vértanúk”, Napkelet, 4. évf., 1860. ápr. 8., 15. sz., 238. – Törzsgyűjtemény

„Ha az előadásra is át akarunk röviden térni, mindenek fölött Jókainét illeti azon elismerésünk, hogy ő e lelkesen írt szerepet lelkesen is játszotta s díszszerepévé emelte.”

Bulyovszky Gyula, Budapesti Hírlap, 1860. márc. 31., 76. sz., 891. – Törzsgyűjtemény

„A mi az előadást illeti, méltó volt tárgyához. Jókainé remek játéka és zengő szavallása a nagyszámu közönség részéről kitünő elismeréssel fogadtatott. Feleki nyugodt méltósággal játszotta a disző (sic) Zrínyit. Lendvai és Rónai sok igyekezetet fejtettek ki, és Tóth József művészi érvényre emelte Szolejman háladatlan szerepét. Prielle Cornelia a. a vígjátékok egyik sarkpontja, és a színművek kacérabb vagy gunyorosb hölgyecskéi személyesitője nem volt ugyan helyén heroikus szerepében, de tehetségét mindamellett a lehetőségig kifejtette, és az égő szurkot majdnem oly ügyesen látszott dobálni a muzulmanokra, mint minő ügyesen szokta lefőzni az udvarló elephantokat. Bognár Vilma k. ez alkalommal egy török dalt énekelt és szép csengő hangjával igazolt azon reményeket, melyeket hozzá, mint leendő énekesnőhöz kötünk.”

Divatcsarnok, 8. évf., 1860. ápr. 3. – Törzsgyűjtemény

„Az est hősnője Jókainé (Anna) volt. Ő oly szépen szavalá a költő gyönyörű verseit, annyi érzés és magasztossággal, s oly drámai kifejezéssel játszott, hogy a közönség alig győzte tapsolni.”

Hölgyfutár, 11. évf., 1860. márc. 31., 39. sz., 312. – Törzsgyűjtemény

„Hanem én nem értem, hogyan lehetnek a szinköltők olly kegyetlenek magok iránt, hogy darabjaikat a szinművészeti érettségnek illy nagy hiányával engedik a szinpadon megjelenni. Én inkább kivánnám darabomat nyár közepén, üres házban, de teljes készültséggel s jelesen adatni, mint tél közepén, teli ház előtt roszul, éretlenül. Meglehet győződve mindenki, hogy szinpadon csupán a szinművészet képes fentartani minden darabot. Hogy valaki egy remek szinművet kontárok által elnyomoritva láthasson: azért egy fillért sem fog fizetni. Ellenben ha középszerűségekből a színművészet remekműveket teremt: azért mindenki örömmel fizet minden alkalommal. Sok eredeti és forditott szinművet tudnék nevezni, miket a zaklató rendszer idő nap előtt a lomok tárába juttatott, s mellyek valóban jobb sorsra lettek volna érdemesek; ellenben ismerek silányságokat, miket a színművészi kidolgozás bevégzettsége olly szerencséhez juttatott, minőről szerzőjük nem is álmodott; s mellyeknek szerencsecsillaga az illető szinművésszel együtt le is tűnt örökre. (...) „szükség, hogy minden szó keblünk mélyéből támadott legyen; a többi aztán a hangművészet dolga. Ez ossza el a szineket, a fényt és árnyakat: az áthatott kebelnek és a teremtő ihletnek sugalmai szerint. Természetes, hogy illyen kidolgozásra 8–10 nap nem elég, sőt némelly feladatoknál két annyi sem.”

Magyar Színházi Lap, 1. évf. 1860. 16. sz., 130 és 17. sz., 137. – Törzsgyűjtemény

„Szinköltőink elégszer tapasztalhatták már, hogy a gépezet és diszlet a mi szinházunknál olly gyarló állapotban van, hogy annak közreműködését magasabb művészeti célokhoz igénybe venniök nem lehet a nélkül, hogy minden szépműi hatást ne kockáztassanak. Mi e részben a nagyobb szinházaktól legalább is egy századdal vagyunk hátrább. A látványosságok tehát nálunk csak sértik a komolyszinü méltóságot. Ezek által szinköltőink a mit a vámon nyernek a réven tökéletesen elvesztik. Az illyen várégés, minőt a mi szinházunk asztalosa és festésze előállítanak: művészi csalódásunk legszebb álmait képes tönkre tenni; valamint a puskaporos bástyának illyen összeomlása, vagy inkább a terem boltozatainak kényelmes és méltóságos lebocsátkozása is.”

Magyar Színházi Lap, 1. évf., 1860. ápr. 21., 17. sz., 137. – Törzsgyűjtemény