A tüzes és a zömök sárkány

2020. május 01. 09:00 - nemzetikonyvtar

Kincsek a nemzet könyvtárából 3. rész

Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész, a Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása-iroda vezetője a nemzeti könyvtár különgyűjteményein alapuló több évtizedes kutatások eredményeit gondolta újra a nagyközönségnek szóló sorozatában.
A Szent György napjától hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként jelentkező tizenegy részes sorozatban egy-egy kincs és egy-egy értékes muzeális könyvtári dokumentum kerül a megszokottól különböző, színesebb megvilágításba. A történetek sok esetben bonyolult és az olvasó nyomozására váró összefüggései nem véletlenek. A nyomozáshoz adhatnak támpontokat a szövegbe ágyazott kapcsolatok (linkek).
A sorozat péntekenként megjelenő részei után egy-egy kérdést közlünk: minden héten egy – első ránézésre – csavaros történet kibogozását várjuk a kedves olvasótól.

 balaur_bondoc.jpg

Emily Willoughby: Balaur Bondoc, avagy a zömök sárkány. Forrás: Wikipedia

„Egy estefelé Kecén [Maroskece] az úrral kün a kapunál állottunk sokan, s nagy hirtelenséggel az egen egy szárnyas sárkány szikrázva keresztülmene, más helyeken is az országban ugyanakkor láttatott.”

Cserei Mihály históriája 1661–1711, eredeti kéziratok és kiadások után szerk. Kazinczy Gábor. Pest. Emich, 1852. 308. hasáb. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nemcsak a sárkánycsontok, hanem az élő(nek vélt) sárkányok is okozhattak gondot a korabeli értelmezésben.
A korábbi blogbejegyzésben már említett Buchholtz a fosszíliák gyűjtése mellett beszámolt egy különös esetről a naplójában (1718): „Láttam egy sárkányt Laziste [ma: Laziszkó] felett!” Erre talán a legkézenfekvőbb magyarázat a Christfried Kirch német csillagász által 1718. január közepén felfedezett üstökös látványa lehetett.
A repülő sárkányok jóval korábban is megzavarták a dolgos hétköznapokat. Két krónikás időben és térben távol egymástól írt le hasonló(nak tűnő) természeti jelenséget. „Ez eztendobe eg nag sarkan lattatec deel elöt niarba az egen.” Vagyis egy nagy sárkány tűnt fel az égen egy nyári délelőttön. Bencédi Székely István protestáns iskolamester írta le a fenti sorokat Chronica ez világnak jeles dolgairól című, Krakkóban megjelent (1559) művében. Az egykori ferences szerzetes világkrónikájában számos helyen megemlített csodás égi jelenségeket, beszámolt több, a csillagászati szakirodalom által jól ismert üstökösről, de leírt elsőre nehezebben értelmezhető eseményeket is. Ha szigorúan a szöveget vizsgáljuk, azt hihetnénk, hogy Székely a mítoszok világából feltámadt sárkányról számolt be.

the-great-fire-dragon-david-addams.jpg

Tüzes sárkány. A felkelő nap sugarainak fénytörése. Forrás: Fine Art America

Természetesen nem mesebeli szörnyről, inkább egy csodálatosan szép természeti jelenségről van szó, amit bárki megtapasztalhat, ha megfelelőek a légköri viszonyok. Székely (csakúgy, mint kortársai) számára nem volt mindig egyértelmű, hogy égi vagy légköri eseményt látott, ha felnézett az égre, vagy tudósított korabeli beszámolók alapján. A forrásokat alaposan végigelemezve, úgy tűnik, hogy Székely István nagy valószínűséggel egy természeti jelenséget, s nem meteorithullást vagy üstököst írt le a krónikájába. A felkelő nap sugarai ritka fénytörést eredményeztek, amely tüzes sárkányként vonult be később az irodalomba. Ugyanakkor Cserei Mihály erdélyi históriájában vagy az 1702-es üstököst, vagy egy sárkány formájú felhőt megvilágító szép napnyugtát örökített meg a már fent említett módon. Ez a szép természeti kép található meg Listi László költő Zrínyi-követő soraiban is: „Isten be nagy fellegh, áll Egen chak veztegh! nyilván Sárkány van benne!” Georg Vette nagyszebeni patikus, természettudós is bekapcsolódott a sárkánykeresésbe. Ő a következő történetet mesélte el Vollgnadnak, a sorozat előző bejegyzésében említett boroszlói orvosnak:

„Nemrégiben egy oláh hatalmas szárnyas sárkányt égetett el. Az állat odvas fában húzódott meg. A paraszt régóta tudta, hogy a sárkány az odút látogatja, de féltette életét és nem merte elfogni vagy megtámadni. Szeben mellett is tanyázott egy sárkány, de villám ütött a fába s az állat odaveszett. Feje ma is látható a királybíró házában.”

Dr. Tasnádi Kubacska András: Johannes Patersonius Hain. In. Palla Ákos (szerk.): Az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei 5. Budapest, 1957, 97. o. – Hungaricana

Elég kis sárkány lehetett, ha belefért egy faodújába, ám valószínűbb, hogy egy ma is élő hüllőfaj példányát láthatták meg Erdélyben. Az előző történeteket figyelembe véve Ransanus sárkánykoponyája természetesen egy valóságos tárgy volt az íróasztalán. Miskolci Csulyak Gáspár református lelkész is létezőként tekintett a sárkányra, melynek két fajtáját ismerte:

„A sárkánynak mind alsó és felső állkapcáján három sorral vannak fogai, szemei felette igen nagyok, s még pedig oly élesen látók, hogy a poëták azokra nézve őket kincsek őrizőinek nevezték. Az álla alatt két szakáll forma nagy üres bőrök csüggenek le, mint az ökörnek. Az igazán való sárkányoknak két kiváltképen való nemeik vannak. Az egyik rendbéliek nagy vékony hártyából formáltatott szárnyasok [...] másik rendbélieknek pedig semmi szárnyok nincs, mindazáltal mind a kétfélék nem egyebek, hanem csak igen vén és megnevekedett kígyók.”

Miskolci Csulyak Gáspár: Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak, úgymint: (1.) A négy lábúaknak, (2.) A madaraknak, (3.) Az halaknak, (4.) A tsúszó-mászó állatoknak, (5.) A bogaraknak, öt könyvekbe foglaltatott tellyes historiaja, Lötse [Lőcse], [özv. Brewer Sámuelné], 1702. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK I. 1658, 621. o.

Az érzékletes leírásból úgy tűnhet, hogy a lelkész láthatott „élő” sárkányt. Viszont a „létező” sárkányt megkülönbözteti a Cserei által leírt „tüzes sárkány”-tól, a lenyugvó napsugarak által megvilágított felhőalakzatoktól:

„Mert más félék a bűvös-bájos, varázsló boszorkányok sárkányai [...] néha pedig világos, tüzes, csillagzó testben látszanak […] nagy zivatarokat támasztanak: ezek nem természet szerint való sárkányok, mert a sárkány soha szárnyon nem jár, hanem ő hasonmászó kígyó; ama pedig a kivel a bűvös-bájosok élnek, ő maga az ördög, avagy ördöggel bélelt sárkány.”

Miskolci Csulyak Gáspár: Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak, úgymint: (1.) A négy lábúaknak, (2.) A madaraknak, (3.) Az halaknak, (4.) A tsúszó-mászó állatoknak, (5.) A bogaraknak, öt könyvekbe foglaltatott tellyes historiaja, Lötse [Lőcse], [özv. Brewer Sámuelné], 1702. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK I. 1658, 622. o.

Ez alapján világossá válik, Miskolci Csulyak csak az élő, s valamikor élt hüllőket (akik között óriási méretűeket is elképzelt) tekintette sárkányoknak, míg a természeti jelenségekért (forgószél, tüzes sárkány, égi háború, üstökösök) magát az ördögöt tette felelőssé. Ugyanakkor valószínű, hogy a három sorban álló sárkányfogakat leíró lelkész láthatott őshüllő koponyát, különben az ettől igencsak eltérő barlangi medve fogazatáról elmélkedett volna könyvében.

ant311_oszk.jpg

Konrad Lycosthenes elszázi humanista tüzes sárkánya. In. Lycosthenes, Conrad: Wunderwerck oder Gottes unergründtliches Vorbilden, das er inn seinen Gschöppfen allen so geystlichen so leyblichen, in Fewr, Lufft, Wasser, Erden ... biss zu unserer diser Zeit erscheynen ... lassen, Basel, Henrichum Petri, 1557. – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 311.

A sorozat előző bejegyzésében említett Hain 17. század végi tévedése, miszerint egy kihalt medve koponyáját vélte sárkányénak, meghatározta a későbbi interpretációkat. A 15–18. századi sárkánycsontokról hírt adó forrásokat kizárólag a nagy tömegben előkerült medvecsontokkal hozták összefüggésbe, s nem került sor arra a kérdésfeltevésre, hogy az első modern leírásokat megelőző adatok vonatkozhatnak-e őshüllőkre.
Mivel Erdélyből kizárólag növényevő őshüllőket ismertünk, ragadozók jelenlétét csak néhány fogmaradvány sugallta. Ez a helyzet változott meg 2010-ben. Vremír Mátyás, az Erdélyi Múzeum-Egyesület geológusa és paleontológusa egy részleges állatcsontvázat fedezett fel Szászsebestől (ma: Sebeş) nem messze, a Sebes-folyó mentén 2009 szeptemberében. A leletet elküldte Csiki Zoltánnak, a bukaresti egyetem őslénykutatójának, majd 2010 augusztusában jelent meg cikkük két amerikai szerzővel közösen. A zömök sárkány (Balaur bondoc) nagyjából 70 millió évvel ezelőtt élt a 200 km hosszú Hátszeg-sziget part menti részén, melyet a Gondvána és Laurázsia őskontinensek között elhelyezkedő Tethys-óceán ölelt körül. Ennek az elszigetelődésnek köszönhette abnormális jellemzőit.
Az ázsiai velociraptor izmosabb változataként félelmetes csúcsragadozó lehetett, mérete nagyjából egy megtermett kutyáé volt. 2013 februárjában újabb leletről számolt be a kolozsvári kutató. A repülő őshüllő (Eurazhdarcho langendorfensis) maradványai ugyancsak a Sebes-folyó mentén, Lámkerék (ma: Lancrăm) közelében kerültek a felszínre, s a szárnyas gyík (pteroszaurusz) rekonstrukciója tovább színesítette az erdélyi sárkányok történetét. Az elmúlt évek figyelemreméltó paleontológiai felfedezései megengedik annak a feltételezésnek a létjogosultságát, miszerint a késő középkori és kora újkori forrásokban szereplő sárkányok egy része valójában őshüllő fosszíliája lehetett.

Az e heti rejtvény kérdése: Mi köze van Vámbéry Ármin híres orientalistának a vámpírokhoz?

A kérdésre kizárólag e-mailben kérjük a választ a farkas.gabor@oszk.hu mail-címre.
Az nyeri meg a heti játékot, aki az első minden tekintetben helyes megfejtést küldi be.
A helyes választ a következő heti hétfői posztunk után tesszük közzé.
A könyvnyereményt postán juttatjuk el a nyerteshez.

Farkas Gábor Farkas

A témához kapcsolódó muzeális könyvtári dokumentumok az OSZK Régi Nyomtatványok Tárából:

A sorozat további részei itt olvashatók: 1. rész; 2. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr915647704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.