Kutatás és szolgálat. Második rész

2021. június 07. 07:30 - nemzetikonyvtar

Hatvanöt esztendeje hunyt el Isoz Kálmán

Isoz (D’Isoz) Kálmán, a magyar zenetörténet neves kutatója, a Zeneműtár megszervezője és első vezetője volt. Folytatjuk pályáját bemutató blogbejegyzésünket.

A könyvtár, mely más nemzeti közgyűjteményekkel egyetemben a klebelsbergi kultúrpolitika értelmében közművelődési feladatokat is ellátott. Hóman Bálint szavaival:

„szemléltetésre és szélesebb körök okulására alkalmas anyagát tudományos szempontok szerint, de a nagyközönség igényeinek figyelembevételével rendezett kiállításain az érdeklődők elé tárta.”

Hóman Bálint: Múzeumok, könyvtárak, levéltárak. In. Magyary Zoltán (szerk.): A magyar tudománypolitika alapvetése, Budapest, Egyetemi ny., 1927, 315–318. –Törzsgyűjtemény

Így történt 1922-ben is, amikor nagyszabású emlékkiállítással csatlakozott a Petőfi-centenárium programsorozatához. A zenei tárlók remek elrendezése Isoz érdeme volt:

„A terem közepén felállított két nagy, kétoldalas üvegesszekrényt majdnem egészen elfoglalta a zeneművek csoportja. Ennek anyagát kiváló zenei szakemberünk, Lavotta Rezső válogatta ki, majd Lavotta súlyos megbetegedése után Múzeumunk jeles zenei tudású főtitkára, dr. Isoz Kálmán folytatta az anyag egybeállítását, s annak elhelyezését is teljesen ő oldotta meg nagy sikerrel. Kellőképen kiemelte zenei kiválóságaink Petőfi-kompozícióit, a többi darabokkal pedig egyes sorozatokat mutatott be, hogy ily módon bizonyítsa Petőfi egy-egy költeményének állandó ihlető hatását zeneszerzőinkre. Külföldi kiadványok is élénkítették a gazdag kóta-anyagot.”

Rédey Tivadar: Az országos Széchényi Könyvtár Petőfi kiállítása. In. Magyar Könyvszemle, XXX/1–2, (1923) 1521. – Elektronikus Periodika Archívum

E tárlat anyaga szolgált Isoz néhány évvel később megjelentetett Petőfi-bibliográfiájához, mely önálló kiadványként a (sorozatnak tervezett) Magyar zeneművek könyvészete első és egyetlen darabja lett. A kötet könyvészeti szempontból is különösen jelentős, mivel 1920 és 1934 között ez volt az egyetlen olyan szakbibliográfia, amely a könyvtár saját kiadásában jelent meg. Az adattár tanúsága szerint a legtöbb szerzeményt Bognár Ignác írta, ezek közül a Fürdik a holdvilág… egy variánsa meghallgatható a Színháztörténeti és Zeneműtár Hangtár adatbázisában.

Isoz megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélyét tovább öregbítette a főváros félévszázados jubileuma tiszteletére készült, 1926-ben megjelent Buda és Pest zenei művelődése (1686–1873) című, többkötetesre tervezett munkájának első része. A korábban alig ismert adatokat feltáró munkáért a Magyar Tudományos Akadémia 86. közgyűlése a főváros történetét új eredményekkel megvilágító dolgozat jutalmazására kitűzött székesfővárosi, egymillió koronás díjat egyhangú döntéssel neki ítélte.

1-buda_es_pest_cimoldal_opti.jpg

Isoz Kálmán: Buda és Pest zenei művelődése (1686–1873). 1. köt., Budapest, Budapesti M. Népszínházi Bizottmány, 1926. – Törzsgyűjtemény

Többek között ez, de az 1927-ben Frankfurt am Mainban megrendezett Musik im Leben der Völker című nagyszabású zenei kiállítás figyelemfelkeltő magyar tárlatának kedvező nemzetközi fogadtatása ugyancsak nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy amikor 1928 folyamán – a könyvtár szervezeti felépítésében tervezett változtatások kapcsán – napirendre került a zenei osztály bővítésének-átalakításának kérdése, a vezetőség megfontolta Isoz korábban már többször megfogalmazott javaslatait, s azokat szem előtt tartva:

„a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr Őnagyméltósága f. évi május hó 16-án kelt elhatározásával az Orsz. Magy. Gyüjteményegyetem tanácsának felterjesztésére hozzájárult, hogy a M. Nemz. Múzeum Orsz. Széchényi Könyvtárának, Néprajzi tárának és Történeti osztályának anyagából önálló Zenetörténeti osztály létesítessék...”

nn. „Változások az Orsz. Széchényi könyvtár adminisztrációjában (Vegyes közlemények). In. Magyar Könyvszemle, XXXVI/3-4, (1929), 264 – Elektronikus Periodika Archívum

A megnövekedett feladatok ellátására Isoznak mindenképpen szüksége volt hozzáértő munkatársakra. Ezért egyik első igazgatói intézkedésével javaslatot tett Lajtha László zeneszerző és népzenekutató, nyugalmazott múzeumi igazgatóőr mielőbbi reaktiválására, aki korábban a már dolgozott a Néprajzi Gyűjteményben.

lajtha_alk_opti.jpg

dr. Lajtha László munkásdágának bekapcsolása a Zenetörténeti Osztály célkitűzéseibe. Isoz Kálmán Hóman Bálinthoz, a Nemzeti Múzeum főigazgatójához intézett levelének fogalmazványa, 1929. XII. 5. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Lajtha 1930 elejétől „díjtalan minőségben” heti három délelőttön dolgozott a népzenei anyagokkal, azonban további tíz hónapnak kellett eltelnie, mire Isoz közvetlen beosztottat is kapott Bartha Dénes személyében, aki a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként a berlini egyetemen zenetudományt hallgatott, s a szakma legnevesebb képviselőinek vezetésével doktorált. A fiatal tudós – mint első osztályú segédtiszt a X. fizetési osztályban – hivatalosan 1930 októberétől (gyakorlatilag a következő év elejétől) kezdte meg szolgálatát. Munkába állásával Isoz immár hozzákezdhetett az addigi nyilvántartási rendszer korszerűsítéséhez, s a mindenkori kutatók munkájának megkönnyítésére olyan új katalógusokat tervezett, amelyek rögzítik a magyar dalok (népdalok, műdalok, áriák) költőinek szövegíróinak személyét, illetve lehetővé teszik a szövegkezdő sorok szerinti keresést. A munka gyakorlati részét fiatal beosztottjára bízta, aki rendkívüli szorgalommal és tudományos alapossággal látott hozzá a megvalósításhoz. A munka első szakasza – mely az 1928-ban ajándékkén megkapott 70 kötetes, úgynevezett Hajós-gyűjtemény anyagának feldolgozását tűzte ki célul – 1933-ra fejeződött be, nagyságrendjének érzékeltetésére pedig álljon itt néhány adat Bartha 1932-ben készült munkajelentéséből:
„A Hajós gyűjtemény anyagából készült és a betűrendbe beosztatott: 8615 kartotéklap a dalkezdet mutatóhoz (ebből 3082 az év első 2619 az év második negyedében) 2443 kartotéklap a dalszerzők mutatójához. E mellett a kötelespéldányok anyagából készült (a rendszeres szerzőkatalogizálás mellett) 368 kartotéklap a dalkezdet-mutatóhoz, 1746 szövegíróhoz.”

hajos_1_opti.jpg
A „Hajós-gyűjtemény konkordanciája”. A gyűjtemény Bartha Dénes által készített táblázat első oldala, amely feltehetően praktikus okokból készült a zenei osztály nyomtatott törzsanyagában már megtalálható kották (Musica practica) jelzeteihez. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Bartha-hagyaték

Isoz gyűjteményfeltáró és gyűjteménynépszerűsítő törekvéseinek további fontos állomása volt, hogy a hivatalos kulturális kormányzat támogatásával 1929-ben megindított új zenei folyóiratban a Muzsikában rendszeres publikációs lehetőséghez jutott. A Nemzeti Múzeum Zenei Osztályának közlései címmel jelentkező rovatban elsőként a gyűjtemény gyarapodásáról olvashatott az érdeklődő, később pedig számos érdekes, újonnan felfedezett dokumentumot – többnyire zenei tárgyú levelet közölt.

Ugyancsak ezeknek az éveknek az eredménye volt régóta dédelgetett álmának megvalósulása is: a Musicologia Hungarica: A Magyar Nemzeti Múzeum Zenetörténeti Kiadványai című sorozat megindítása. A sorozat első három kötete 1934 és 1936 között látott napvilágot, a hazai és nemzetközi zenetudomány elismert kutatóinak: Bartha Dénesnek, Gombosi Ottónak és Gárdonyi Zoltánnak egy-egy munkáját megjelentetve.

Az 1930-as évek első felére Isoz Kálmán kitartó munkája meghozta gyümölcsét. Szakmai tekintélye, tudatosan épített kapcsolatrendszere, s nem utolsó sorban munkatársai – Lajtha László és Bartha Dénes – kiváló zenei felkészültségének köszönhetően az általa vezetett zenei gyűjtemény jelentős hazai és külföldi elismerésre tett szert. A Zenetörténeti Osztály immár magában hordozta egy hazai zenetudományi kutatóközpont kibontakozásának lehetőségét is, hogy ismét Hóman Bálintot idézve:

„alapvető feladatokat megoldó intézete legyen a szaktudománynak” [szervesen kiegészítve] „a tudósképzésre hivatott egyetemek és a tudományos munkát irányító (...) társulatok munkáját.”

Hóman Bálint: Múzeumok, könyvtárak, levéltárak. In: Magyary Zoltán (szerk.): A magyar tudománypolitika alapvetése, Budapest, Egyetemi ny., 1927, 315–318. –Törzsgyűjtemény

Ám az 1934-es esztendő első hónapjaiban végbemenő kultúrpolitikai változások, a Nemzeti Múzeum jogállásának módosulása, közelről érintették a Széchényi-könyvtárat is. Az újabb szervezeti átalakítás során az egymástól addig független osztályigazgatóságokat ismét egyetlen főigazgatóság alá rendelték, s ennek következtében megszűnt a Zenetörténeti Osztály is: a néprajzi és a történeti osztály zenei részei leváltak, a korábban volt Zenei Osztály pedig – immár Zeneműtár néven – „visszatért” a Széchényi könyvtárba, s a Muzeális tárak egyike lett. Vezetését Lavotta Rezső vette át. Lajtha László a Néprajzi Gyűjteményben, Bartha Dénes pedig a Történeti Osztályban folytatta tovább múzeumi szolgálatát. Isoz Kálmánt igazgatói címmel és jövedelemmel nyugdíjazták, s ezt követően a Zeneművészeti Főiskola újonnan kinevezett főigazgatója, Dohnányi Ernő kérésére az intézmény titkárává nevezték ki. Sokrétű adminisztratív munkája mellett továbbra is maradt ideje zenetörténeti kutatásaira: több Liszt-tanulmánya jelent meg a főiskola évkönyveiben. A fesztelen, kedves modora és kitűnő humora miatt sokak által Kálmán bácsinak nevezett Isoz remek munkakapcsolatot alakított ki felettesével, s amikor a zeneszerző 1943-ban végleg lemondott tisztségéről, vele együtt ő is megvált az állásától. Bizonyos, hogy Isoz iránt érzett megbecsülése is közrejátszott Dohnányi azon döntésének meghozatalában, miszerint a II. világháború végén a hazáját elhagyó, s haláláig emigrációban élő zeneszerző Magyarországon marad szellemi javait a Nemzeti Múzeumban (pontosabban annak a könyvtárában) kívánta elhelyezni. Köztük van Dohnányi Ernő egyik leggyakrabban játszott kompozíciója, melyet a zeneszerző 1922-ben ajándékozott a Nemzeti Múzeum könyvtárának:

1_dohnanyi_suite_opti.jpg

Dohnányi Ernő: Suite für Orchester, fis moll, op.19. (Grünewald, 1909). Az autográf partitúra első oldala. – Zeneműtár, Ms. mus. 747. A kéziratot a zeneszerző Isoz Kálmán kezdeményezésére 1922-ben helyezte el a Széchényi-könyvtárban.

Isoz Kálmán élete végéig hű maradt az „öreg Müzéhez”. Ha Rákosligeti otthonából beutazott a fővárosba, sűrűn felkereste egykori munkahelyét: a múzeum földszinti büféjében megivott egy erős feketét, majd meglátogatta a Zeneműtárat, ahol fiatal kollégáinak színes történeteket mesélt a huszadik század első évtizedeinek múzeumi-könyvtári mindennapjairól. Életének hetvennyolcadik esztendejében, 1956. június 6-án hunyt el.

Blogbejegyzésünk első része itt olvasható.

Kelemen Éva (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6316581264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása