A törökök szerencsenapja augusztus 29. – 2. rész

2021. augusztus 29. 06:00 - nemzetikonyvtar

A mohácsi csata 495. évfordulója

Sorozatunk előző részében Nándorfehérvár 1521-es elestét tárgyaltuk. A második részben a magyar történelem egyik leghíresebb ütközetét, a mohácsi csatát mutatjuk be. Az 1526. augusztus 29-én lezajlott ütközetben nem csupán a korabeli középhatalom, a középkori Magyar Királyság bukott el, hanem az ifjú II. Lajos király halálával az ország király nélkül maradt. Ez a tragédia vezetett a kettős királyválasztáshoz, amely polgárháborúba taszította az országot, ez pedig lehetőséget biztosított az Oszmán Birodalom számára, hogy rendszeresen beavatkozzon a magyarországi eseményekbe.

Előzmények

Miután 1521-ben Nándorfehérvár elesett, a déli védelmi vonalon egy hatalmas rés tátongott, de nem állíthatjuk, hogy ennek veszélyét az ország vezetői nem ismerték fel. Mindenki jól tudta, hogy szilárd és összefüggő végvárrendszer híján az országnak nyílt csatában kell majd megmérkőznie az akkor már katonai és gazdasági tekintetben a Magyar Királyság lehetőségeit messze felülmúló Oszmán Birodalommal. Az új helyzetben a magyar vezetés több kétségbeesett lépést is tett az 1521 és 1526 közötti időszakban. 1521-ben az udvar pénzrontáshoz folyamodott, de komoly eredményt ezzel nem ért el, éppen ellenkezőleg. A rosszul átgondolt lépés súlyos csapást jelentett az ország gazdaságára. Később, a Verbőczy István vezette rövid életű kormányzat 1525-ben a Fuggerek által bérelt bányákra szerette volna rátenni a kezét, de az akció csúfos kudarccal végződött. Az egyetlen pozitív eredmény a kiváló katona, Tomori Pál (1475 k. –1526) kalocsai érsekké és a déli végek főkapitányává való kinevezése volt. Miután Tomori az új állomáshelyére, Péterváradra érkezett, a rá jellemző szívóssággal látott hozzá a védelem megszervezéséhez. Az egyik legfontosabb eredménye, hogy az 1521-re teljesen feloszlott naszádos haderőt néhány hónap alatt ismét sikerült megszerveznie. Tevékenységének köszönhetően egyértelműen megerősödött a határvédelem, amelynek fényes bizonyítéka volt, hogy 1523-ban a magyarok egy Ferhád pasa által vezetett 12 ezer fős török sereg fölött hatalmas győzelmet arattak Szávaszentdemeternél. Óriási erőfeszítésékkel Tomorinak valóban sikerült annyira megerősítenie a határt, hogy a végvári katonaság hatékonyan szembeszálljon a török betörésekkel és portyákkal, de ahogy 1526-ban kiderült, ez nem volt elegendő egy szultán vezette hadsereg feltartóztatására. Ráadásul a mohácsi csatát megelőző években az oszmánok néhány kisebb vár elfoglalásával (Orsova, Szörény) még szélesíteni is tudták a Nándorfehérvár elvesztésével kialakult védelmi rést.

Szülejmán Magyarország ellen vonul

A magyar udvarnak és hadvezetésnek már 1525-ben voltak arról információi, hogy a szultán egy nagyszabású hadjáratra készül, amelynek fő célpontja a magyar székváros. Ennek ellenére a központi kormányzat rendkívül rossz anyagi lehetőségei miatt az oszmán támadás előestéjén a teljes déli védelem összeomlással fenyegetett. A Magyarországon tartózkodó pápai követ, Antonio Giovanni da Burgio egy 1526 januárjában kelt levelében a következőket írta a helyzetről a pápai titkárnak:

„Pár napig itt voltak Tomori érseknek, a végek kapitányainak megbízottjai, s kérték a kormányt, fizetné meg a végbeli katonaság zsoldját, amit már hónapok óta nem fizetnek. Nem kaptak egy fillért sem. Végre is kétségbeesésében maga az érsek jött fel Budára azzal a szándékkal, hogy lemond a végek kapitányságáról, s azt hiszem, nem lesz könnyű őt rábírni, hogy visszatérjen a hivatalába. Pedig jól látom, ha ő nem megy vissza a végekre, ez a haza elvész. Én mindent megteszek, hogy visszatérésre bírjam […]”

Antonio Giovanni da Burgio pápai követ levele Jacopo Sadoleto pápai titkárhoz, ford. Bartoniek Emma = Örök Mohács: Szövegek és értelmezések, szerk. B. Szabó János, Farkas Gábor Farkas, Bp., BTK, 2020, 19. – Törzsgyűjtemény

A helyzet komolysága ellenére sem sikerült Tomorinak pénzt szereznie az elmaradt zsold kifizetésére, így márciusban ő maga és a végek kapitányai is beadták a lemondásukat. A helyzetet a magyar udvar csak úgy tudta menteni, hogy a Fuggereknek visszaadták a rézbányák bérleti jogát és a bankárcsalád 50 ezer forint kölcsönt folyósított a kincstárnak.
Szülejmán 1526. április 23-án indult el Isztambulból a balkáni úton Magyarország irányába. A rossz időjárás miatt az oszmán sereg lassan tudott előrehaladni, így csak július 10-én került sor a szultáni seregszemlére. Ekkorra azonban már a hadjárat első célpontját régen kijelölték. Ibrahim nagyvezír feladata az volt, hogy a ruméliai csapatokkal Nándorfehérvár szerepét betöltő Péterváradot foglalja el, és ezzel tisztítsa meg az utat az északra készülő török csapatok előtt. A vár 1000 gyalogos katonával, köztük 500 pápai zsoldossal várta az ütközetet. A közeli Újlakon pedig 300 pápai zsoldos és 200 magyar gyalogos állomásozott. Az Alapy György vezetése alatt harcoló péterváradi keresztény katonák két török rohamot is visszavertek, ezért Ibrahim az ágyúival hozzálátott a módszeres ostromnak. Miután a törökök sikeresen felrobbantották a Duna felé eső falat, és Tomori kevés számú katonája miatt nem tudta felmenteni a várat, a két hete derekasan helytálló védők helyzete reménytelenné vált. A „második Nándorfehérvár” elestével Újlak sorsa is megpecsételődött. A védők egy heti ostrom után szabad elvonulás fejében augusztus 8-án feladták a várat, a többi környező kisebb erősség katonái egyszerűen elmenekültek. Ezek után a szultán akadálytalanul átkelt a Dráván, és észak felé vonult tovább, ezzel pedig egyértelművé vált, a célja, hogy megütközzön a magyar fősereggel, és lehetőség szerint az ország szívét, Budát is elfoglalja.

Felkészülés a csatára, haditerv

A szultán feltartóztatására körülbelül 24 ezer fős, többnyire magyar, cseh, lengyel és morva katonákból, valamint egyéb nemzetiségű zsoldosokból álló sereg gyűlt össze. A Szapolyai János erdélyi vajda vezette erdélyi csapatok úton voltak II. Lajos király táborába, Frangepán Kristóf csapatai Zágrábban gyülekeztek, de mindketten lekésték az ütközetet, holott Szapolyai levélben kérte II. Lajost, hogy várja meg az érkezését, addig ne bocsátkozzon csatába.
A keresztény csapatok vezérének a sokat próbált Tomori Pált, és Szapolyai Györgyöt, az erdélyi vajda öccsét tették meg.
Augusztus 25-én viharos haditanácsot tartottak Mohács mellett. A király környezetében Frangepán és Szapolyai tanácsának megfelelően az volt az álláspont, hogy helyesebb lenne kitérni a csata elől, bevárni az összes keresztény segédcsapatot, és azután megütközni a nyilvánvalóan fáradtabb török sereggel. Voltak azonban olyanok, akik sürgették az ütközetet. Caspar Ursinus Velius, I. Habsburg Ferdinánd udvari történetírója szerint a katonák egy része a következő fenyegető üzenetet küldte a király táborába:

„Siessen ezért a király a csapataival, nehogy elszalassza a kitűnő alkalmat, mielőtt az ellenség teljes hadereje szorongatná. […] Ha viszont késlekedik vagy mások akadályozzák, az ellenség helyett haladéktalanul ellenük fordítják fegyvereiket, és ők is valamennyien az ellenfeleik közé számítják magukat.”

Caspar Ursinus Velius, Lajos király haláláról és Magyarország bukásáról, ford. Szebelédi Zsolt = Caspar Ursinus Velius, De interitu regis Ludovici et clade Hungariae. Egy elveszettnek hitt beszámoló a mohácsi csatáról – A Long-Lost Report about the Battle of Mohács, szerk. Kasza Péter, Bp., BTK–OSZK, 2020, 131–133. – Törzsgyűjtemény

Más források is alátámasztják, hogy Tomori katonái fenyegetően léptek fel, hogy kicsikarják a csatát a közeledő törökökkel. Szintén parázs vita alakult ki arról is, hogy vajon jobb-e a királyt biztonságban tudni, vagy ő maga is személyesen vegyen részt a csatában.

ii_lajos_magyar_kiraly_egeszalakos_portreja_opti.jpgJohann Adam Xavier Schad: II. Lajos magyar király egészalakos portréja, Nürnberg [s. n.], 1664. Rézmetszet és rézkarcIn. Effigies ducum et regum Hungariae, in applausum oblatae, [S.l.], [s.n.], 1687; Nádasdy Ferenc: Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum… [Nürnberg], apud Michaelem et Joannem Fridericum Endteros, 1663. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás

Ebben a kérdésben is a kevésbé józan, a király személyes jelenlétét követelő álláspont győzedelmeskedett. Így augusztus 25-én lényegében eldőlt, hogy a keresztény csapatok nem hátrálnak tovább, és hogy II. Lajos személyes részvételével csatába bocsátkoznak a törökökkel.
Az arcvonalat Tomori a lehető legszélesebben állította fel, hogy elejét vegye a keresztény seregek bekerítésének. A hadrend két vonalból állt. Az első vonalban sorakozott fel a lovasság. A jobbszárny mintegy 6000 lovasát Batthyány Ferenc horvát-szlavón bán vezette, a kisebb létszámú 3000 fős lovasból álló balszárny élén Perényi Péter állt. Közöttük helyezkedett el a gyalogság java. A második vonalat a király személyes védelmét ellátni hivatott 1000 nehézlovas és a főúri bandériumok alkották. A 85 ágyúból álló keresztény tüzérség elhelyezkedése nem pontosan azonosítható, de hathatósan nem is vettek részt a csatában.

A csata

Augusztus 29-én, Keresztelő Szent János lefejezésének emléknapján II. Lajos serege a tűző napon hadrendben várta a közeledő ellenséget. Az oszmán sereg élén a ruméliai hadtest vonult, őket követte a jobbszárnyon az anatóliai hadtest, a menetet pedig a szultán és testőrsége zárta. A ruméliaiak kora délután értek a csata helyszínére, ám mivel a csapatok fáradtak voltak, a szultáni haditanács úgy döntött, hogy nem ütköznek meg, ezért a csapatok hozzáláttak a táborveréshez. Ekkor a keresztény oldalon is felvetődött, hogy másnapra halasztják a csatát, de Tomori más állásponton volt. Úgy vélte, hogy mivel még az oszmán sereg nem fejlődött fel teljesen, kisebb egységeit van esélyük megverni, míg a teljes szultáni haderővel szemben jóval kevesebb reményük van a sikerre. II. Lajos hallgatva Tomorira, megadta a jelet a rohamra. Batthyány Ferenc lovassága rávetette magát a teljesen felkészületlen, éppen táborveréssel foglalatoskodó ruméliaikra. A törökök sorai hamar meginogtak, és menekülni kezdtek. A magyar lovasok az összeláncolt ágyúkig jutottak, amelyen nem tudtak áttörni, főleg az ott állomásozó janicsárok miatt, ezért oldalirányba kitértek az ágyúk és a janicsárok sorfala elől, és a szélen rendezetlenül visszavonuló ruméliaiakat vágták le. A magyar balszárnyon viszont Perényi Péter vezette lovasság nem bírt az anatóliaiak ellenállásával. Ekkorra már a kezdeti sikerek ellenére az első roham elakadt, amit azonban a magyar hadvezetés még nem látott át, ezért Tomori a vértes lovasságot is rohamra vezényelte. Közben a lassabban mozgó gyalogság is elérkezett a török arcvonalhoz, akik azonban már megszilárdították a vonalaikat, és az első roham megtörésével a csata lényegében elveszett. A janicsárok puskatüze hatalmas pusztítást rendezett a vértesek soraiban, a csapdába szoruló gyalogság pedig hiába küzdött derekasan, a sorsuk megpecsételődött, és közülük csak nagyon kevesen menekültek meg élve a csatából.

mohacs_opti.jpgSzékely Bertalan: Mohácsi csata, 1866. – A kép forrása: Képzőművészet Magyarországon

A csata általa még átélt utolsó perceiről a szemtanú Brodarics István így írt:

Futott tehát egytől egyig mindenki, ki merre látott, és leginkább ama helyen keresztül, ahol kevéssel előtte ujjongva, a győzelem reményétől eltelve jöttünk, és a táborhelyen át, melyet az ellenség előzőleg már úgy szétrombolt és elpusztított, hogy szinte nyoma veszett, és mindenütt szanaszét hevertek azoknak a hullái, akik a táborban maradtak. Az ellenség, látva a mieink futását, vagy azért, mert cselt szimatolt, vagy mert kimerült a csatában, sokáig zárt sorokban maradt, és csak az éjszakai sötétség beállta előtt indult a mieink üldözésére. Ez a dolog, és hogy az éjszaka nemsokára sűrű záporral együtt megérkezett, sok embernek vált üdvére. A szabályos ütközet körülbelül másfél órán keresztül tartott. Abban a vizenyős mélységben is jó néhányan pusztultak el, mert később ott, Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék akkor a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, hogy maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul úgy, ahogy volt…”

Brodarics István, Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről, ford. Kulcsár Péter = Örök Mohács. Szövegek és értelmezések, szerk. B. Szabó János, Farkas Gábor Farkas, Bp., BTK, 2020, 320. – Törzsgyűjtemény

A fővezér, Tomori is elesett már, az életben maradt lovasok az időközben eleredő esőben csak a saját életüket mentették. Így tett maga a király is, aki azonban menekülés közben leesett a lováról és a Duna egyik ágához közeli mocsárban életét vesztette. A keresztény sereg szinte teljesen megsemmisült. Elesett 4000 lovas, 10000 gyalogos, a teljes haderő hatvan százaléka.

A vereség következményei

Noha a keresztény sereg jelentős része odaveszett, mégsem ez volt a legnagyobb veszteség. Amellett, hogy az ország főpapságának és főnemességének java holtan maradt a csatatéren, leginkább az tekinthető katasztrofális fejleménynek, hogy maga a király sem tudott élve elmenekülni a csatából.

szekely_bertalan_ii_lajos_holttestenek_feltalalasa_opti.jpg

Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása, 1860. – A kép forrása: Képzőművészet Magyarországon

Ez ugyanis később kettős királyválasztáshoz vezetett, amely hosszú időre polgárháborúba sodorta az országot, és ennek eredményeként tudott az Oszmán Birodalom tartósan berendezkedni az ország középső részén. A mohácsi csatatéren nemcsak II. Lajos király lelte halálát, hanem a középkori regionális nagyhatalomnak számító Magyar Királyság is mindörökre sírba szállt.

Felhasznált források

Ajánlott irodalom:

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás további két része itt olvasható: 1. rész, 3. rész.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2016643740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása