A törökök szerencsenapja augusztus 29. – 3. rész

2021. augusztus 30. 06:00 - nemzetikonyvtar

480 évvel ezelőtt, 1541-ben szállták meg a törökök Budát

Sorozatunk harmadik részben Buda 1541-es törökök általi elfoglalását mutatjuk be, amely Nándorfehérvár bevételéhez és a mohácsi csatához hasonlóan döntő hatással volt Magyarország sorsának alakulására. A főváros az Oszmán Birodalomhoz csatolása fontos lépése volt annak a folyamatnak, amely a Magyar Királyság három részre szakadását eredményezte.

Kettős királyválasztás, belháborúk

A mohácsi csatavesztést követően a szultán elfoglalta a Magyar Királyság fővárosát, Budát, majd miután az oszmán katonaság kirabolta és felgyújtotta a várost, tűzzel-vassal pusztítva vonult ki az országból. Egyelőre úgy látszott, hogy a győztes Szülejmán nem kívánja ténylegesen elfoglalni az országot. A törökök kivonulása után a király halála miatt sürgetővé vált, hogy az országlakosok új koronás főt válasszanak, de szinte a csatát követően rögtön a királyválasztó nemesség két pártra szakadt. Az egyik csoport a rákosi végzésre hivatkozva Szapolyai János erdélyi vajdát választotta királlyá, akit 1526. november 11-én Székesfehérvárott meg is koronáztak. A másik csoport viszont Bátori István nádor vezetésével Pozsonyban az 1515-ös Habsburg-Jagelló házassági szerződés alapján Habsburg Ferdinándot választotta meg, akit egyelőre hivatalosan nem tudtak megkoronázni, mivel a Szent Korona Szapolyai János birtokában volt. Ferdinánd hosszú ideig nem tétlenkedett, a következő évben zsoldosokkal és magyarországi híveivel hadjáratot indított a trón elfoglalására és a Szapolyai-párt megtörésére, illetve átállítására.

beham_barthel_i_ferdinand_portreja_opti.jpg
Beham, Barthel: I. Ferdinánd magyar király portréja, [S. l.], [s. n.] [1531]. Rézmetszet – Régi Nyomtatványok Tára. App. M. 15.
 A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás 

Ez a hadjárat fényes sikereket hozott Ferdinánd számára, aki kardcsapás nélkül elfoglalta Budát, katonái pedig két ütközetben is legyőzték Szapolyait, aki 1528-ra teljesen kiszorult az országból, és Lengyelországban lelt menedékre. Mivel a Szent Korona is Ferdinánd birtokába került, 1527. november 3-án Szapolyaihoz hasonlóan, őt is hivatalosan magyar királlyá koronázták. Szapolyai végső kétségbeesésében a török szultánhoz fordult segítségért, aki jól felmérte, hogy a támogatásért cserébe állandó befolyása lesz a Magyar Királyság Szapolyai által birtokolt részében, és ezen keresztül könnyebben meg tudja közelíteni Bécset, amelynek bevétele mindig is Szülejmán nagy álma volt. Szülejmán 1529-ben meg is indította a hadjáratát Bécs ellen, útközben pedig visszavették Budát a Habsburgoktól, majd mint szövetséges királynak – valójában persze vazullus fejedelemnek – visszaadták Szapolyainak. Ettől kezdve egészen 1541-ig a török támogatásának árnyékában Szapolyai birtokolta a magyar fővárost és az ország középső, valamint keleti területeit, látszólag független királyként, valójában szoros oszmán ellenőrzés alatt. Az 1532-es évet követően, miután a szultán másodszor is sikertelen hadjáratot vezetett Bécs ellen, a nagyobb harcok a két magyar király között abbamaradtak, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy egyikük sem tud felülkerekedni a küzdelemben. A diplomáciai erőfeszítések eredményeként jött létre 1538-ban a váradi béke Ferdinánd és Szapolyai között, amely egyik fő rendelkezése az volt, hogy Szapolyai halála esetén a korona Habsburg Ferdinándra száll. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született az újdonsült lengyel feleségétől, Izabellától, aki a János Zsigmond nevet kapta. Apja röviddel születése után ágynak esett, és meghalt. Halála előtt azonban még megeskette legfőbb bizalmasát, a kincstartói tisztséget betöltő Martinuzzi Fráter Györgyöt és más fontos hívét, hogy ne tartsák be a váradi béke rendelkezését, hanem a koronát és a királyságot János Zsigmondnak adják.

Buda ostroma

Noha Izabella hajlott a váradi béke rendelkezésének betartására, Fráter György és a Szapolyai-párt legbefolyásosabb tagjai esküjükhöz híven nem szándékoztak átadni az országot Ferdinándnak, aki jogai érvényesítése végett egy körülbelül 20 ezer fős sereget indított Buda ellen Wilhelm von Roggendorf vezetésével.

custos_fontana_wilhelm_von_roggendorf_opti.jpg

Dominicus Custos, Giovanni Battista Fontana: Wilhelm von Roggendorf egészalakos képmása, [Innsbruck], [Hans Paur], [1601]. – Régi Nyomtatványok Tára. App. M. 706. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás

Fráter György, valamint a csecsemő János Zsigmond gyámjai, Petrovics Péter és Török Bálint a vár megvédése mellett döntöttek. Izabella királyné az ostromot megelőzően tett még egy erőtlen kísérletet arra, hogy harc nélkül felajánlja Budát Ferdinándnak, de a tanácsosok akarata erősebbnek bizonyult. Az is a védekezés mellett szólt, hogy számíthattak a szultán katonai segítségére, aki késznek mutatkozott arra, hogy támogatást nyújtson magyar „szövetségeseinek”.
Roggendorf seregei 1541 májusában érkeztek Buda alá, és másnap hozzá is láttak az ostromhoz. A néhány ezer főből álló védők, kitartóan oltalmazták a várat, Fráter pedig személyesen vett részt a harcban, jelenlétével buzdítva híveit. Ferdinánd seregének minden próbálkozása kudarcba fulladt, hiába rohamoztak, ágyúztak, hiába aknázták alá a falakat, még csellel sem sikerült elfoglalniuk a fővárost. Másfél hónapja tartott az ostrom, amikor Szülejmán szultán június 19-én Buda felmentésére elindult Isztambulból, de jóval korábban utasította Mehmed szendrői béget, hogy katonáival segítse a Budát védelmező magyarokat. Mehmed július 10-én érkezett Kelenföldre, majd a törökök Csepelen ágyúsáncot állítottak fel, és innen is támadták Roggendorf csapatait. Ferdinánd hadereje ezzel szorult helyzetbe került, és kénytelen volt felhagyni az ostrommal. A Habsburg-párti katonák a Gellért-hegyen sáncolták el magukat, így végül ostromlókból ostromlottakká váltak, de egészen augusztus 21-ig kitartottak Mehmed és a budaiak folyamatos támadásaival szemben. Aznap viszont – mivel tudták, hogy a szultáni hadsereg a közelben van – a már sebesült Roggendorfot rábeszélte a többi vezér, hogy éjjel keljenek át a Dunán. Ez katasztrofális következményekkel járt, mivel a tervről tudomást szerzett az ellenség. Mehmed és a magyarok együttes váratlan támadása a Dunába szorította a Habsburg-sereget, amely gyakorlatilag teljesen megsemmisült, és nem sokkal később a csatából megmenekült öreg Roggendorf is meghalt. Ezzel a súlyos vereséggel kudarcba fulladt Ferdinánd kísérlete, hogy az 1541-es évben elfoglalja a fővárost.

Buda török megszállása

A szultán a döntő ütközet után, augusztus 26-án érkezett Buda alá, ahol a várost ostromló több száz foglyot lefejeztette. Másnap Óbudán vert tábort, és számos értékes ajándék kíséretében üzenetet küldött Izabella királynénak, hogy látni kívánja a csecsemő János Zsigmondot. A királyné rosszat sejtett és igyekezett kibújni a kérés alól, ám Fráter György és a többi magas rangú tanácsos meggyőzték arról, hogy erre nincs lehetőség. Így augusztus 29-én aranyozott hintón egy dajkával a szultán színe elé küldte a kisdedet. Kíséretében ott volt Fráter György, Werbőczy István, Petrovics Péter, Batthyány Orbán, Markos Péter, Podmaniczky János és Török Bálint. A találkozón Szülejmán kezébe adták a gyermeket, aki megajándékozta, megcsókolta, majd Szerémi György tudósítása szerint a következőket mondta:

„Íme, János király testvérem fia, neked adtam a mezők, a hegyek és a völgyek pásztorbotját, hogy méltóan és illően kormányozhasson és parancsolhasson őfelséged az ország lakosainak.”

Szerémi György: Magyarország romlásáról, ford. Juhász László, Budapest, Magyar Helikon, 1961, 261, (Monumenta Hungarica V). – Törzsgyűjtemény

Miután a csecsemőt a szultán elbocsátotta, az urakat egy külön sátorba kísérték és megvendégelték. A törökök részéről az egész csak színjáték volt, miközben ugyanis a magyar főuraknak pazar lakomát szolgáltak fel, a janicsárok megkezdték Buda birtokba vételét. Csoportokban szivárogtak be a városba, a magyar fegyvereseket pedig azzal nyugtatták, hogy csak szétnéznek. Egyre nagyobb létszámban érkeztek azonban a városba, és amikor már nyomasztóan sokan voltak, a meglepett őrséget lefegyverezték, a janicsáraga pedig kihirdette, hogy Szülejmán szultán birtokba vette a várost, akinél van még fegyver, szolgáltassa be, aki pedig nem engedelmeskedik, azt kivégzik. A lófarkas zászlót több helyre kitűzték, köztük a Nagyboldogasszony-templomra is.

szejjid_lokman_szulejman_izabella_kiralyno_es_a_kis_janos_zsigmond_buda_1541_opti.jpg

Szülejmán szultán, Izabella királyné és a kis János Zsigmond Buda 1541-es török megszállása idején. Buda várának török kézre kerülése. Török miniatúra. In. Szejjid Lokman: Hünername [Dicső tettek könyve], 1588 Topkapi Szeráj Múzeum. Jelzet: H. 1524. A kép forrása: Wikipedia Commons

Hamarosan a szultán vendéglátását élvező urak is értesültek az ármányról, de tehetetlenül tudomásul kellett venniük a történéseket. Piotr Porębski szerint, akinek levele az események egyik legfontosabb korabeli forrása, Szülejmán a következőképpen indokolta döntését:

„Néhány érvet is felhozott e tette indokolására; mégpedig; az urak közti viszálykodást, elégtelenségüket Buda megvédésére, gyengeségüket az ellenséggel szembeni ellenállásra. Azt mondta, hogy ő hihetetlenül nagy költségek árán jött ide, s hadinépével nem képes folyton ezeknek az országrészeknek a védelmére felvonulni anélkül, hogy ez övéinek ne lenne nagy veszteségére és kárára.”

Izabella királyné szervitorának, Piotr Porębskinek második levele Buda elfoglalásáról, ford. Kenéz Győző. In. Régi magyar levelestár (XVI–XVII. század) I., Budapest, 1981, 76. – Törzsgyűjtemény

A szultán ezután a különösen veszélyesnek ítélt Török Bálint kivételével szabadon engedte az urakat. Törököt magával vitte Isztambulba, ahol a főúr haláláig raboskodott a híres Héttoronyban. Szülejmán pedig János Zsigmondnak adományozta az ország keleti területeit és Erdélyt, a középső országrészt viszont a birodalomhoz csatolta, ezzel pedig a Magyar Királyság volt fővárosa egészen 1686-ig a Budai Vilajet központjaként funkcionált, élén a budai pasával.

Következmények

Ferdinánd a hírre újabb sereget állított ki, amely 1542-ben ismét sikertelenül próbálkozott a város bevételével. A kudarc végleg megpecsételte Buda és a középső országrész sorsát, amely így tartósan az Oszmán Birodalom részévé vált. Izabella és Fráter György Erdélyben rendezkedett be, és az irányításuk alatt álló terület lett a későbbi Erdélyi Fejedelemség alapja. Mindeközben a fokozatosan kiépülő új végvárrendszernek köszönhetően a Ferdinánd uralma alatt álló terület is kezdett megszilárdulni, amely a magyar történelembe Királyi Magyarország néven vonult be. Az 1541. augusztus 29-én lezajlott esemény de facto három részre szakította az országot, amely végül csak a törökök kiűzése után egyesülhetett a Habsburg-uralkodók alatt.

Felhasznált források:

Forráskiadvány megjelenés alatt:

  • Buda oppugnata. Források Buda és Pest 1540–1542. évi ostromainak történetéhez, szerk.: Kasza Péter, Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont (Mohács 1526–2026. Rekonstrukció és emlékezet), 2021.

Ajánlott irodalom:

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás további két része itt olvasható: 1. rész2. rész.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5416670720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása