„Midőn szent hercegünk lelke az égbe emeltetett”

2021. november 05. 17:00 - nemzetikonyvtar

990 éve hunyt el Árpád-házi Szent Imre magyar királyi herceg

Szent István király és Boldog Gizella királyné fia, a magyar trón örököse 1031-ben hunyt el.
A magyarok között a keresztény hit elterjedésében és megszilárdításában nemcsak Géza fejedelem templomalapításai és István király törvényei játszottak szerepet, hanem az Árpád-házban kibontakozó elkötelezett lelki élet, amely fényes csillagokat hintett Európa egére.

szent_imre_herceg_allegoriaja_opti.jpg

Petrus Rucholle: Emericus Mariae. Szent Imre herceg allegóriája. Rézkarc. In. Georgius Aloysius Erdeodi: Gloria virtutis Hungaricae…, Duaci [Douai]m typis Viduae Petri Telu, 1633. Jelzet: App. H. 2027 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

A Krisztus követésében példát adó családtagokat már életükben nagy tisztelet övezte. Szent István és Boldog Gizella házasságából több gyermek született, de a fiúk közül csak Imre érte meg a felnőttkort. A keresztény értékek szerint neveltetett ifjú hamar megértette a hit lényegét. Imre hercegről a legendák feljegyezték állhatatosságát és fogyhatatlan buzgalmát. A humanista Antonio Bonfini (1427–1502) Rerum Hungaricarum decades (A magyar történelem tizedei) című könyvével felbecsülhetetlen művet hagyott hátra a magyar történetírás számára. Mátyás király 1488-ban bízta meg a hatalmas munka elkészítésével, melyet később II. Ulászló is támogatott. A kéziratos példány már a század végére bekerülhetett a Corvina-könyvtárba (Cod. Lat. 434. és Cod. Lat. 542.), míg a teljes mű csak 1568-ban jelent meg nyomtatásban. Az itáliai történetíró gondosan összegyűjtött legendairodalomból dolgozott, így a Szent Imréről szóló fejezetben megtalálhatjuk a halála után jegyzett csodákat is. Köztük bizonyos Konrád esetét, aki vezeklését igyekezett bevégezni.
A bűnbánó Rómába ment, hogy a pápa előtt feltárja vétkeit, aki penitenciául adta, hogy alsóruha helyett viseljen páncélt, és ötszörös vasbilincsbe verjék. Majd összes bűnének hosszú sorát jegyzőkönyvbe vallotta, amelyet pápai gyűrűvel pecsételtek le.

„Aztán rárótták, hogy addig kell zarándokolnia a világ minden kegyelettel tisztelt szent helyén és az istenségek síremlékeinél, míg el nem jut oda, ahol bilincsei maguktól összetörvén megszabadul, a jegyzőkönyv feltárul, és a hosszú elbeszélésben felsorolt bűnökből egy árva betű sem marad benne.”

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei (ford. Kulcsár Péter), Budapest, Balassi, 1995, 252. – Szaktárs adatbázis

Konrád a kegyhelyeket végiglátogatta, nem felejtve el Jeruzsálemet, a Megváltó sírját sem. Végül Szent István király hírének hallatára elment Székesfehérvárra. Esedező könyörgéseire álmában megjelent neki a király, aki Imre sírjához küldte Konrádot.

„Kelj fel, barátom, szól hozzá, tudd meg, hogy a mennybeli felség ítélőszéke előtt nem az én érdemeimben és segítségemben kell bíznod, mert az én pártfogásom nem elegendő ahhoz, hogy a bűnök e roppant tömegére bocsánatot eszközöljek ki a számodra. Eredj hát az én Imrém sírjához, amely itt van mellettem, mert ő szüzessége révén rendkívüli kegyet érdemelt ki az isten előtt, és ezért ha hozzá fordulsz, higgy nekem, minden bűnödért bocsánatot kapsz. Mert ő egy azok közül, akik mocsoktalan ruhában követik a bárányt, akárhová is megy, és az isten trónszéke előtt sosem hallott éneket énekelnek örökké; hát siess, és kérd az ő segítségét!”

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei (ford. Kulcsár Péter), Budapest, Balassi, 1995, 253. – Szaktárs adatbázis

A vezeklő Konrád hamar Imre kápolnájába szaladt és ott térdre borult, mire a bilincsek hirtelen kinyíltak és a bűnlajstromról a pecsét leesett, a legkisebb betű sem volt látható rajta.
Bonfini feljegyezte továbbá, hogy Szent László buzgólkodásának köszönhetően emelte az egyház Imre herceget is a szentek tisztelendő sorába. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy Korvin Mátyás az Árpád-házi szentek nyughelyének, a koronázó templomnak ékesítésén fáradozik.

1kep_opti_1.jpg
Antonii Bonfinii rerum Ungaricarum decades tres. Basileae [Basel]: ex Roberti Winter officina, MDXLIII. [1543]. Jelzet: RNYT App. H. 292 – Régi Nyomtatványok Tára

A Régi Nyomtatványok Tárában megtalálható a Bonfini művét feldolgozó Heltai Gáspár (1510–1574) krónikája is, amely már elhagyja a szentek életét bemutató stílust, így a legendás elemeket, mindazonáltal zavarosan nyilatkozik a Magyar Királyság korai évtizedeiről. Valamint, mivel Imre korai halála miatt nem foglalhatta el apja trónját, igen kevés feljegyzést találunk róla az uralkodókról szóló kötetben. A Chronica az magyaroknac dolgairol 1575-ben Kolozsvárott jelent meg.

„[István] Megházasula annak utána, és házasságra hozatá a másik Henrik császárnak leányát, ki jámbor és istenfélő császár vala. A leánnak Giszle vala neve. Ez házasságának általa megbékélének a magyarok a németekkel, és több keresztyén nemzetségekkel. Ez Giszle sok magzatokat szüle néki, de ezek mind üdőnek előtte meghalának. A többi közett szülé a Szent Emre herceget is. De ez is meghala.”

Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak viselt dolgairól (Részlet). In. Heltai Gáspár és Bornemisza Péter művei, [válogatás, szöveggondozás, jegyzetek: Nemeskürty István], Budapest, Szépirodalmi (Magyar remekírók), 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A nagyszombati egyetem alapítását követően, 1648-ban létrejött az akadémiai nyomda, amely közel hatszáz könyvet jelentetett meg. A korszak jellegzetes kiadványtípusának számított a szentek életét részleteiben ábrázoló képsorozatos kötet. Sajátosan magyar témának számított Hevenesi Gábor (1656–1715) Ungaricae sanctitatis indicia címmel közreadott magyar szenteket bemutató könyvecskéje. Hevenesi két oldalon fejti ki a szent életét, megadva a forrásokat is, amelyből merített. Köztük Petrus Ranzanus neve mellett Illyés András (1637–1712) – A keresztyéni életnek példája vagy tüköre, azaz a szentek élete – és Tarnóczy István (1626–1689) Regi magyar szentseg... – hagiográfusok neve is feltűnik.
A rövid leíró szövegek mellett egy-egy feliratos szentkép is látható. Hoffmann és Schott 50 rézmetszetet készített a műhöz, amelyet így 1692-ben jelentettek meg. Majd 1695-ben Hevenesi könyve Régi magyar szentség címmel magyarul és képek nélkül került az olvasók kezébe. Ugyanakkor a képsorozatot a nagyszombati akadémiai nyomda a XVIII. században is használta.
A jellemzően 11 x 8 cm méretű lemezeken a magyar, illetve magyar vonatkozású szenteket attribútumaikkal láthatjuk változatos ornamentikával díszített keretben, kilétüket külön felirat jelzi. Szent Imrét három metszeten is ábrázolták, igaz, a harmadikon tévesen.

Boldog Gizella, miközben áhítattal tekint a Megfeszítettre, rózsafüzért ad fia kezébe, mintegy az imádságra való tanítás gesztusaként. Imre bizalommal néz édesanyjára, kezében már ott a fehér lilioma.
A herceg életét leíró szöveget félalakos portréja zárja, amelyen az ifjú kezében a tisztaság virágával, szemeit már közvetlenül a fényes égre emeli. A szülők és nevelők iránti engedelmesség, a hitben való buzgóság és a szüzesség erénye tette Imrét a magyar ifjúság és a diákok védőszentjévé. Alakját gyakorta láthatjuk gyermekként, hiszen Isten és a Szűzanya iránti elköteleződése már kora ifjúságában megnyilvánult. Ezért minden tanító rend kedves közbenjáróként fordult hozzá és adta például növendékei elé, ahogy a jezsuiták is.
A harmadik metszet, amelynek feliratán Imre neve szerepel, a Prágai Szent Adalbertet ábrázoló képecske. István király nagylegendájából tudjuk, hogy a vértanú püspök térítő céllal érkezett magyar földre. Hogy a hit magva jó talajba hullott, István megkeresztelése adott nyomatékot és egyben követendő példát. A legenda szerint tehát Adalbert, aki egyébként I. Henrik rokona is volt, a fiatal Vajkot részesítette a szentségben, nem pedig annak fiát, ahogy ezen a képen láthatjuk. (A magyar fordításban helyesen István szerepel.)
Jean Bolland (1596–1665) Acta Sanctorum Ungariae című munkája is Nagyszombatban, a jezsuiták nyomdájában jelent meg. A németalföldi hagiográfus mesterének, Heribert Rosweyde-nek a szentek életéről szóló alapos forrásgyűjteményét kívánta közreadni ünnepnapjaik alapján, hónapos beosztásban. Nagyszabású munkáját a köré szerveződő történeti műhely gondozta tovább. A magyar szenteket is ehhez hasonlóan hónapok szerint találjuk az 1747-ben nyomtatott kötetben.

Bolland is Bonfinire hivatkozik és Szent Imre életének részletes leírásában megemlíti a Szent Mórral való csodálatos találkozást. István az ifjú herceg társaságában látogatott el Pannonhalmára, amikor Imre a kegyelem által bepillantást nyert a mennyei dolgokba. A köszöntés alkalmával mint valami angyal sorra csókot adott a szerzeteseknek, kinek-kinek erényes éveinek száma szerint. Apja a szentmise után megtudakolván a történtek hátterét, ki akarta deríteni annak igazságát. Ezért titokban visszatért a Márton-hegyére és álruhában külön-külön üdvözölte a zsolozsma után még ájtatosságba visszavonult testvéreket. Így történhetett, hogy egy kivételével mind megszakította imáját, hogy üdvözölje a királyt, csak bizonyos Mór maradt meg az ima csendjében. Másnap a szerzetes az alázatosság próbáját is kiállta, így bizonyossá lett Imre herceg igazsága, miszerint őt hét csókkal illette. Az uralkodó a csodát mint főpapi székre való kiválasztottságot értékelte, ezért Mórt kihívta a bencés közösségből és érdemeiért a neki szánt pécsi egyházat püspöki rangra emelte.

Korunkban alig fogható fel a legendák esszenciáját adó tisztaság erénye, amely szentünk számára az Istenhez vezető legegyenesebb és legrövidebb utat jelentette. A kereszténységgel éppen ismerkedő, a hitet életre váltó magyar nép ékes virága, illatos lilioma, mely korántsem férfiatlanság vagy az uralkodói felelősség elől való menekülés, hanem a legméltóságosabb Istennek való teljes önátadás.
A 990. évfordulón is ide illik Prohászka Ottokár 1907-ben mondott ünnepi beszéde, amikor így üdvözölte a magyar ifjúság szentjét:

„A léleknek e páratlan fölénye ragyog Szent Imrén is. Királyi palota, az ország trónja, Szent István koronája, harci zászlók, népek hódolata nem elégítette ki őt, mert megérintette lelkét azzal a szívet, érzést elváltoztató, földet-világot árnyékba borító illettessél az Úr, s a halhatatlan élet szenvedélye foglalta el szívét; szétfoszlott szemeiben a fény s a dicsőség, kicsiny lett neki a világ. Kicsiny lett a világ, mert Szent Imre lett naggyá; sötét lett a földi fény, mert az Istenszeretet mély tüze gyulladt ki benne! Magyarországot szerette, édeshazája, bölcsője, sírja volt; a szent koronát, nemzeti létünk e szent szimbólumát tisztelte, de ambíciója országon, koronán túlterjedt; vágyódott az Isten országának koronája után, vágyódott azután, hogy országának ne legyen vége. E nagy ambíciónak útjaira terelte nagy lelke. Nem erőszakolta, nem kényszerítette senki, ment ő magától; ragadta a szíve; látott, szeretett, ment, sietett.”

Prohászka Ottokár: Szent Imre herceg ünnepére I. A magyar ifjúság példaképe (1907) In. Uő: Élet igéi. Beszédek, Budapest, Szent István-Társulat, (Prohászka Ottokár összegyűjtött művei, 18. kötet), 1929, 114. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Andrási Erika (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9516744918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása