Advent negyedik, utolsó vasárnapjához érkeztünk.
Az örömteli várakozást egy olyan szibilla-jóslattal zárjuk, mely a legenda szerint magát Augustust (i. e. 63 – i. sz. 14.), a Római Birodalom első császárát is alázatra intette. A jóslatot megismervén a császár térdre ereszkedett, majd koronáját a földre helyezte.

„Nascetur Christus in Betlehem… „ – „Meg fog születni Krisztus Betlehemben…” Philippus de Barberiis: Opusculum vaticaniis Sibillarum, Oppenheim, Jacobus Koebelius [ca. 1517], [12.] fol. v. Jelzet: Inc. 979 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

A történet eme pillanata ikonikussá vált. A késő középkortól közismertnek számított, mégis idővel olyannyira kiesett a köztudatból, hogy Mary Beardnek, Nagy-Britannia egyik legismertebb klasszika-filológusának egy internetes felmérése szerint a szibilla mellett térdeplő császár képe a mai kor embere számára már nem mond semmit.
Ez a szép, 5. századi görög eredetű legenda többek között az 1140 körül íródott Mirabilia Urbis Romae (Róma városának csodái) című népszerű zarándokkönyvbe és a később szintén számos nyomtatott kiadást megélő, Jacopo da Voragine által a 13. század végén összeállított legendagyűjteménybe, a Legenda aureába (Arany legendába) is bekerült. Hartmann Schedel Világkrónikája is részletesen ír az eseményről és a hozzá kapcsolódó további csodákról.
A legenda szerint Augustus, a föld leghatalmasabb uralkodója tanácsot kért a tiburi Sibyllától, hogy elfogadja-e a római szenátustól fölajánlott isteni címet és hódolatot. A jósnő három napig böjtölt, és utána azt a választ adta, hogy világos jelek fogják mutatni, hogy eljön az igazságosság. Nemsokára izzadni fog a föld, és leszáll az égből a századok királya. Miközben Augustus császár a jóslat jelentését próbálta megfejteni, látomása támadt. Megnyílt az ég, és fényözönben leszállott egy ragyogó, kezében kisdedet tartó, oltáron álló Szűz. Mindeközben e szavak hallatszottak: „Ez Isten egyszülött Fiának oltára”. A császár térdre rogyott és levette fejéről koronáját. Ezután visszautasította a szenátus arra vonatkozó ajánlatát, hogy istenként tiszteljék, a látomás helyén pedig oltárt emeltetett: itt áll ma a Santa Maria in Ara coeli (Szűz Mária égi oltáron) nevű templom Rómában.
Philippus de Barberiis Opusculumában ezt a próféciát szintén a tiburi Sibylla mondja el – ő a könyv szibilláinak sorában a tizedik –, akit a hagyomány szerint Albuneának hívtak. Nem túl idős, fedetlen fejű asszonyként ábrázolja a mű, aki vörös színű ruhát viselt, vállát pedig kecskebőr borította.

Barberiis Philippus de (1426–1487): Discordantiae sanctorum doctorum Hieronymi et Augustini, Impressum Ro. [Roma], [Johannes Philippus de Lignamine], Anno domini. MCCCCLXXXI. Sedente Sixto. iiii. Pont. Max. An. eius Vndecimo Die prima Mensis Decembris. Foeliciter [1. Dec. 1481] [recte post 1. Dec. 1481.], [27.] fol. Jelzet: Inc. 763 – Régi Nyomtatványok Tára

De Barberiis másik művében, a Discordantiae sanctorum doctorum Hieronymi et Augustiniben, szintén olvashatunk a szibillák jóslatairól. A fametszetes illusztráció alatti szöveg  Lactantius (kb. 250 – kb. 325) ókori keresztény teológustól további részleteket közöl a jósnőről. Eszerint azért hívják tiburinak a szibillát, mert az etruszk Tiburban (ma Tivoli, Róma közelében fekvő település) az Amnis folyó partja mellett istennőként tisztelték. A szájhagyomány szerint ennek a folyónak a mélyén találták meg a jósnő szobrát, egy könyvet kezében tartó női figurát. A tiburi Sibylla – akivel kapcsolatban még azt is kiemelték, hogy nem görögül, hanem latinul jósolt – ezt jövendölte a Megváltóról: „Meg fog születni Krisztus Betlehemben, és Názáretben fogják hírét adni a Királynak a béketeremtő bika idejében. Ó, mily szerencsés az az anya, aki keble tejével táplálja őt. Aki sáfránysárga ruhát fog viselni, melyre violaszín köpenyt ölt fel.”
A kissé homályos jóslat bikája Augustus császár személyére utal, mivel valamennyi általa alapított katonai egységnek bika volt a hadijelvénye. A béke pedig a Pax Romana, mely a császár jelszava is volt egyben, és békés uralkodását volt hivatva kifejezni.
Barberiis Sibyllája a Discordantiae Sanctorumban Máriát nem az ikonográfiából ismert vörös ruhában és kék palástban említi, hanem sárga ruháról és bíborlila köpenyről ír. A fametszet a Szent János látomásában megjelenő Napbaöltözött Asszonyhoz (mulier amicta sole) hasonlóan ábrázolja, az édesanyát a gyermekével napsugarakból álló mandorla veszi körül.

Barberiis, Philippus de (1426–1487): Discordantiae sanctorum doctorum Hieronymi et Augustini, Impressum Ro. [Roma], [Johannes Philippus de Lignamine], Anno domini. MCCCCLXXXI. Sedente Sixto. iiii. Pont. Max. An. eius Vndecimo Die prima Mensis Decembris. Foeliciter [1. Dec. 1481] [recte post 1. Dec. 1481.], [27.] fol. Jelzet: Inc. 763 – Régi Nyomtatványok Tára

Schedel Világkrónikájában az ötödik világkorszak fontos eseményei között ugyanilyen csodálatos ragyogás öleli körül Máriát és a kis Jézust a térdeplő császár és a Sibylla fölött.

A legendához még az is hozzátartozik, hogy ezt a csodálatos jósjelet éppen a Megváltó születésének napján kapta a császár. Ezen a napon további csodák is történtek. A Világkrónika beszámol arról is, hogy egy kútból olaj tört fel, és egy egész napon át a Tiberis folyó felé folyt, azt hirdetve, hogy Krisztus kegyelmében minden nép részesülhet. Jézus születésének az éjszakáján pedig Apolló jóslata is beteljesült. Ő azt a jóslatot adta rómaiaknak, hogy Augustus békéje addig fog fennállni, amíg a szűz fiat nem szül. Tehát örökké – gondolták a rómaiak és oltárt állítottak az örök békének. Ez az oltár a legenda szerint azon az éjszakán omlott le, amikor a Szűz megszülte a Megváltót.

Túri Klaudia (Régi Nyomtatványok Tára)

Advent vasárnapi sorozatunk korábbi részei itt olvashatók: Első rész, Második rész; Harmadik rész