Ki volt Metternich‒Sándor Paulina? Első rész

2022. január 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve halt meg az Ördöglovas leánya

A ma a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palota a Budai Várban és a Komárom‒Esztergom megyei Bajnán most felújított és december elején átadott Sándor‒Metternich-kastély őrzi emlékét a Sándor családnak és két különc, saját korukban Európa-szerte ismert tagjának.

A vakmerőségig merész, császárhű gróf Sándor Móric hihetetlen lovas kalandjairól és meghökkentő bravúrjairól számos anekdota maradt fenn: lóháton jelent meg szalonokban, fogaton hajtott le lépcsőkön, szekereket ugratott át vagy kastélya erkélyéről ugratott le paripája hátán. Az Ördöglovas néven elhíresült gróf Klemens von Metternich kancellár első házasságából született leányát vezette oltárhoz, tőle született 1836 februárjában Paulina nevű leánya.

„Szüleimnek csak két gyermekük volt: Leo fivérem, aki kora gyermekéveiben meghalt, és én. Legkedvesebb kicsikéjük halála felett szüleim sohasem tudtak vigasztalódni. Leónak és nekem mindenféle forszírozott dolgokat kellett megtennünk, hogy bátorságunkat és ügyességünket bebizonyítsuk. Mindent megtettünk, amit parancsoltak, de bátorságunk csak látszólagos volt, mert alapjában nagyon féltünk. Így különösen akkor, midőn atyám azt mondotta, hogy fussunk a kertbe, és hű vadászkutyáját, Hektort – melyet egyébként nagyon szerettünk – utánunk uszította, sztentori hangon »apport«-ot parancsolva neki. Még ma is borzalom fog el, ha eszembe jut, amint közeledni éreztük mögöttünk a kutyát és minden pillanatban lelki szemeink előtt láttuk, hogy megfog és a földre teper bennünket. Természetesen a kutya nem bántott, hanem utolérve minket, barátságosan nyalogatott meg bennünket.
Egy másik alkalommal egy réten állottunk, a gyarmati vadászkastély előtt, hogy lássuk, amint atyánk legjobb és leghíresebb lovával akadályokat ugrat. Szerencsétlenségemre azt találtam mondani, hogy semmi áron sem tennék meg hasonlót. Atyám ezt meghallja és máris csengő hangon szól a parancs: »Ültessétek fel hozzám a kicsikét!« Anyám a csodálkozástól és ijedtségtől megdermed. Az istállómester kezeibe vesz, felültet atyámhoz a lóra és négyszer ugrunk át a szilárdan álló, magas barrieren! Nagyszerű, de rettenetes volt!”

Részletek Metternich-Sándor Paulina visszaemlékezéséből. In Vadász és Versenylap, 1914. február 13. – Törzsgyűjtemény

Alig húsz évvel később Paulina férjhez ment édesanyja féltestvéréhez (Metternich kancellár második házasságából született fiához), a nála hét esztendővel idősebb nagybátyjához, Richard von Metternich herceghez. A házasságból három leánygyermek született. A nagy hatalmú kancellár fia ekkor már apja nyomdokain a diplomáciai pályán járt. Az esküvőt követően a fiatal pár Drezdába utazott, ahol a herceg elfoglalta követi helyét a szász király udvarában. Az ifjú feleség hangversenyeket, vacsorákat szervezett, és aktívan részt vett a társasági életben. Az igazi udvari és társasági szerep azonban Párizsban várt a fiatal párra. Richard herceg 1859. december 14-én adta át nagyköveti megbízólevelét III. Napóleon francia császárnak, hogy azután több mint tíz éven keresztül képviselje Ausztriát (1867-től a Monarchiát) a francia udvarban. Paulina, aki elegáns, szellemes, bátor és extravagáns fiatalasszony volt, és aki számos ötlettel, merész újdonsággal lepte (és olykor botránkoztatta) meg a társaságot és a közvéleményt, hamar a császári udvar és a társasági élet egyik meghatározó szereplője lett.

„Számos portrét rajzoltak Metternich hercegnéről. Nem tudom, hogy vajon túl nagy volt-e a szája, az ajkai túl vastagok, a felfelé hajló orrlikai meglepő ívet adtak-e az orrának, szabálytalan volt-e az arca, de nem volt kellemesebb látvány ennél a mozgékony és szellemes arcnál, amelyet két gyönyörű, mosolygó barna szem ragyogott be. Amikor azt lehet mondani egy nőről, amit Mme de Metternichről mondtak: »egy csinos csúnyaság«, akkor hihetetlenül bájosnak kellett lennie. Winterhalter egyik festménye, amely rendkívül hasonlít, nagyon szép.
A kicsiny lába hegyétől az aranybarna haja tövéig, minden mozdulatában, viselkedésében érezni lehetett a nagyvilági hölgyet. Akkor is, amikor az élénk szelleme, a kedvtelései, a fiatalság lelkesedése magával ragadta és váratlan eredetiségével megdöbbenést keltett, amikor színészkedett, amit ragyogóan csinált vagy vidám ünnepséget rögtönzött, amelynek ő ismerte a titkát, mindig nagyvilági hölgy maradt a körme hegyéig.”

Madame Carette, née Bouvet: Souvenirs intimes de la Cour des Tuileries, Paris, Ollendorff, 1889. Ford. D. F. – Törzsgyűjtemény

paulina_1_kep_metternich_hazaspar_opti_1.jpgMetternich herceg és felesége. In Gaston Jollivet: Souvenirs de la vie de plaisir sous le Second Empire, Paris, Jules Tallandier, 16. és 17. oldal között – Törzsgyűjtemény

III. Napóleon – aki egyrészt politikailag meghatározó, másrészt a nagybátyja emlékéhez méltó szerepet kívánt játszani az európai politikai életben – rengeteget költött reprezentációra, s e tekintetben méltó módon képviselte a másik jelentős európai nagyhatalmat, az Osztrák Birodalmat a Metternich házaspár is. A nagykövetség épülete, a fogadások, bálok és a különböző alkalmakra szervezett rendezvények fényéhez és sikeréhez nagyban hozzájárult Paulina ötletessége, kreativitása.
A császári udvarban élénk társasági élet folyt.
A nagy udvari bálok (amelyek Paulina emlékei szerint igen látványosak, ám a szigorú protokoll miatt – legalábbis egy fiatal nagykövetfeleség számára – unalmasak voltak) és a császárné meghittebb hangulatú estélyei mellett kedvelt szórakozást jelentettek az álarcos- és jelmezbálok, amelyekre a hölgyek külön öltözeteket csináltattak, nemegyszer valamilyen központi tematikát követve.

„A Tuileriákban több mulatságos jelmezbál is volt. A férfiaknak, mivel nem szerettek jelmezt ölteni, engedélyezték, hogy velencei köpenyben jöjjenek – ez egyfajta rövid köpeny, amelyet nyakban kötöttek meg, és amelynek a színe az egyesek ízlése szerint változott. A férjemnek volt egy fekete bársonnyal szegett vörös moaréból és egy mályvaszínű, mivel a diplomaták és a magas állásúak abszolút visszautasítottak minden jelmezt. A császár, értelemszerűen, szintén csak a velencei köpenyt viselte. Az Udvarba minden alkalommal, még akkor is, amikor nem viselték a díszegyenruhát, vagyis az esti összejöveteleken, fekete frakkban, térdnadrágban és fekete selyemharisnyában kellett jönni. Ami pedig engem illet, emlékszem, egyszer egy igen szép fekete ördög-jelmezem volt. Az egész ezüsttel volt hímezve és valódi gyémántokkal kirakva. Baptiste-tal csináltattam kis gyémánt szarvacskákat. Egy másik alkalommal egy sárga, XV. Lajos korabeli jelmezt viseltem, az egész ezüstbojtokkal rögzített rózsaszín pomponfüzérekkel volt díszítve. A fejemen sárga kreppből készült kalapot viseltem, sárga tollakkal. Ezt a jelmezt is, Worth egy remekművét, csakúgy, mint a fekete ördögöt, igen sikerültnek találták. A XV. Lajos-jelmezt egy korabeli portréról másolták.”

Princesse de Metternich: »Je ne suis pas jolie, je suis pire« Souvenirs (1859‒1871), Tallandier, 2008, 67‒68, ford.: D. F.

A kosztümöket (és természetesen a többi toalettet is) sokszor a korszak leghíresebb „divattervezője”, az angol származású, de Párizsban élő és működő Charles Frederick Worth (1825‒1895) készítette, akit sokan az haute couture atyjának tartanak. Karrierje éppen ebben az időben indult, és Eugénia császárné pártfogása vitathatatlan a népszerűségének megalapozásában. Paulina úgy emlékszik vissza memoárjaiban, hogy ő ismerte fel a mester tehetségét és neki (is) köszönhette a sikerét. A hercegné eleganciája a korszakban legendás volt. Elismeréssel jegyezték meg róla, hogy „tud öltözködni”, és élete végéig írtak a lapokban öltözeteiről.

„A hercegné azonban legkiválóbban a divatteremtésben tündöklött. Ő hozta divatba a női frakkot, az álló gallért, a magas topánkákat, sétabotot, férfikalapot stb., amik csak Párizsból hozzánk kerültek. Ne higgyük, hogy divatot csinálni valami könnyű dolog. Ahhoz először is gondolat kell, azután a gondolatnak kivitele. A gondolat rendesen a hercegné fejéből ugrott ki, a kivitel Worth kezére bízatott. És alighogy ez új pipere-költemény megszületett, a párizsi világ ezer meg ezer csatornáján szétfolyt az a szélrózsa minden irányában.”

A népszerű hercegné. Egy vén diplomata emlékirataiból. In Pesti Hirlap, 1879. január 25. – Törzsgyűjtemény

 

„Neki jutott először eszébe cobolyprémmel díszíttetni a báli ruhák fehér atlaszát, a mellfűzőkre drágakő-plasztronokat varratni, egyik válláról a másikig terjedő virág-girlandokat viselni és számtalan más dolog, mely kezdetben bizarrnak tetszett, nemsokára azonban divattá vált.”

Metternich hercegnőről. In Pesti Hirlap, 1880. október 13. Törzsgyűjtemény

Folytatjuk…

Dede Franciska (Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály)

A sorozat további részei: Második rész; Harmadik rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3216789356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása