„Friebeisz Pista nagyon jól viszi tóngéber szerepét…”

2022. március 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve, 1822. március 2-án született Friebeisz István, író, újságíró, szerkesztő, közigazgatási szakíró, könyvkiadó és színházi ügynök

„Müller Gyula Nagy Naptára
Szerkesztette Friebeisz István
Ezernyolcszáz ötvenegyre
Emich Gusztáv betűivel”

Mikszáth Kálmán: A Plutó. In: Uő: Elbeszélések XV.: 1891–1893, sajtó alá rend. Bisztray Gyula, Budapest, Akadémiai, 1978 (Mikszáth Kálmán Összes művei 41.), 26. Törzsállomány

Úgy hihetnénk, Friebeisz István nevét az a rigmus őrizte meg, melyet szépirodalmi említései mellett számos, az 1850-es éveket tárgyaló zene- és irodalomtörténeti írás, valamint publicisztikák tömege idéz számtalan változatban. Az említők szabadon kezelik az évet, a nyomdát, a kiadót, de a naptárt mindig Friebeisz István szerkeszti. A versike az 1850-es években született, és a Kossuth-nóta szövegét helyettesítette, Müller Gyula népszerű nagy naptárának első kötete pedig – Friebeisz István szerkesztésében – 1852-ben jelent meg.

muller_opti.jpgMüller Gyula nagy naptára az 1852dik szökő évre, Pest, Müller Gyula, 1852 – Törzsállomány

Friebeisz István Vácon született, apja Pest vármegye váci járásának al-, majd főszolgabírája volt. Fia a nemesi-rendi közigazgatás keretei között, pesti jogi tanulmányok után ugyanebben a közegben kezdte pályáját. A váci járásban lett esküdt, valószínűleg 1845-ben. Váci lakosként és Pest megyei nemesi család tagjaként az ezt követő pezsgő, társadalmi és politikai feszültségekkel és lendülettel teli években bekapcsolódott a vármegye közéletébe is. Fiatalkori szimpátiáiról nem sokat tudunk, de kapcsolatairól igen: 1847-ben, az országgyűlési követválasztások idején a váci járásban korteskedett Kossuth Lajos megválasztásáért a fiatal Podmaniczky Frigyes báró oldalán.

„Október 17-én, délelőtt különvonaton robogtam be Pestre korteseimmel: az indóház előtt díszesen felkantározott hátaslovamra ülék, melyet angol lovászom s huszárom kétoldalt száron vezetett: a másik odarendelt hátaslóra Friebeisz Pista szállott fel, az enyémhez hasonló jelmezben; utánunk ballagott a cigánybanda, ezeket követte a kortesek serege, szép rendben négyesével menetelvén.”

Részletek Podmaniczky Frigyes naplójából – a Pest megyei követválasztási csatározásokról. In: Késő maradékainknak tétessen jegyzésben”. Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074–1990, összeáll. Horváth M. Ferenc, Pintér Tamás, Vác, Önkormányzat, 1996, 388. – Törzsgyűjtemény

kossuth_lajos_kortesmenete.jpg

Kossuth Lajos kortesmenete a Nemzeti Múzeum előtt 1847-ben. A kép forrása: Wikipédia

Friebiesz István az 1840-es évek közepén nem vagy nem csak a megyei nemesség hagyományos, közigazgatási, jogi vagy gazdálkodói életpályájában gondolkodott: irodalommal, kultúrával, politikával foglalkozó véleményformálóként, esetleg ezen a terepen érvényesülő vállalkozóként képzelte el magát. Első próbálkozását az 1847–48-as országgyűlésre alapozta: Pozsonyba utazott, és az előző évtizedek diétai tudósítói hagyományait folytatva megindította kézzel sokszorosított, így csak csekély előfizetőnek szóló, postán, levélként terjesztett hírlevelét, az Országgyűlési Tudósításokat. Friebeisz, a „helyi tudósító”, vállalkozóként kissé elkésett, az 1840-es években a magyar napi sajtó rendszeresen tájékoztatott a pozsonyi eseményekről, ráadásul a cenzúra elvei és gyakorlata is enyhült a megelőző évtizedekhez képest.
Friebeisz 1847 júliusában már Harkányban sürgött-fogott a fürdővendégek között, ő a hangadó, a társasági élet élénkítője. Szuper Károly színigazgató szeretetteljesen kaján megjegyzése szerint:

Ma »Csíkós«-ra egészen megtelt arénánk, Friebeisz Pista nagyon jól viszi tóngéber szerepét, írói álneve nagy népszerűséget szerzett számára, s ennélfogva neki, mint a fürdő arszlánjának sikerült is részünkre sok bérlőt fogni az immár gyülekezni kezdő »bácskai nábobok« közt, kik pompás, négylovas fogataikkal és díszruhás cselédségeikkel nagyvárosiassá varázsolják e kis fürdőt.”

Szuper Károly színészeti naplója: 1830–1850, sajtó alá rend. Váli Béla, Budapest, Aigner, 1889, 61. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Társasági szóvivő és publicista: ezekben a szerepekben Friebeisz István megtalálta feladatát. Jókai Mór így jellemezte a körülzárt Komárom családi vagy társasági vacsoráin, 1849 őszén kétségkívül lelkesítően szónokló fiatalembert.

„A legkedvesebb vendég megérkeztére vártak, a Komáromi Lapok szerkesztőjére, aki megígérte a nagyságos asszonynak, hogy amint a főkormánybiztostól megkapja a mai nap bulletinjét, azt, mielőtt a nyomdába vinné, elébb ide fogja hozni, és megismertetni. Ez megérdemli a leveselhűlést.
Mert mit az ország államférfiai, mit a csatatér hősei? Azok köznapi alakok, de az újságíró, az a nemzetkovász élesztője, az az ünnepelt férfiú!
Friebeisz Pista volt a neve a Komáromi Lapok szerkesztőjének. Az utolsó lapszerkesztő a magyar szabadságharcban. A többiek az erdőn voltak már.
Följegyzésre méltó alak volt. Termete vastag, pocakos, arca duzzadt, haja, szakálla lángvörös; étvágya fenomenális.
Mikor benyitott az úri szalon ajtaján, mindenki felugrott a helyéről, és eléje sietett. Győzte a sok kézszorítást viszonozni.
– Diadalhírt hozok! Itt van a bulletin! A holnapi lap számára. Hanem előbb lássuk azt a májgombócos levest!
Az bizony elébb való az ácsi ütközetnél.
Mind jó ismerős volt a jelenlevő urakkal. Nem volt az országban hírnevesség, akivel pertu ne lett volna. Harsány hangon beszélt, senkit szóhoz nem engedett jutni. Amíg evett is, mindig beszélt.”

Jókai Mór: A mi lengyelünk, szerk.: Lukácsy Sándor, Budapest, Unikornis, 1994. (Jókai Mór munkái – gyűjteményes díszkiadás, 45-46. k.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Friebeisz 1849 tavaszán került Komáromba, „hadtörténeti jegyzőként”. A szabadságharc eseményeinek, az intézkedéseknek, tetteknek dokumentálását a külföldnek szóló híradások és a jövőben megírandó krónika szempontjából a politikai vezetés rendkívül fontosnak tartotta. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849. március 11-i felhívásában olyan írókat, publicistákat keresett, akik – a hagyományos és ekkor is működő, civil hírlapi levelezői hálózat mellett – vállalkoznának a hadszíntéren történtek feljegyzésére.

„Mindezekben a lehető legkevesebb, sőt semmi költészet, de annál több valóság legyen; a történeti stílnek megvan a maga nemessége és egyszerű magasztossága – ezt ügyekezzék sajátjává tenni, hogy a költöttnek a valóságtóli elválasztása nehéz munkájától e dicső harcnak egykori történetírója megkíméltessék.”

Az OHB történeti jegyzőket nevez ki az egyes hadtestekhez a függetlenségi háború történeti adatainak összegyűjtésére, Debrecen, 1849. márc. 16. In: Kossuth Lajos 1848/49-ben, 4.: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, 1849. jan. 1. – ápr. 14., sajtó alá rend. Barta István, Budapest, Akadémiai, 1953, 662. (Kossuth Lajos összes munkái 14.; Magyarország újabbkori történetének forrásai – Törzsgyűjtemény

A jelentkezők közül kiválasztott hat krónikás a következő volt: Görgey Artúr táborában Lisznyai Kálmán, Bemnél, Erdélyben Kőváry László, Damjanich Szolnok melletti táborában Zalár József, Vécsey Károlynál, Aradon Dobrossy István, Perczel Mór seregénél Mészáros Károly, a komáromi várban, Klapka Györgynél Friebeisz István. Friebeisz az állást viszonylag könnyen megszerezhette, hiszen ekkor már ismerték államigazgatási körökben: 1848–49-ben a Belügyminisztérium alkalmazottjaként országgyűlésinapló-szerkesztő volt, az országgyűlésen elhangzott hozzászólásokat, szónoklatokat öntötte formába, vagyis hivatali feladatként folytatta azt, amit kéziratos tudósításaival magánosként elkezdett.
A korabeli jelentésekből és a későbbi visszaemlékezésekből úgy tűnik, a történeti jegyzők nem teljesítették feladatukat, legalábbis a megbízatásuk 4. pontjában foglalt elvárást, azt, hogy időről időre tudósítást küldjenek a Honvédelmi Bizottmánynak. Dobrossyn és Kőváryn kívül senki nem juttatott el sem a bizottmány, sem Kossuth kormányzó számára beszámolót. Friebeisz István sem, aki Komáromba érkezve nem történeti jegyzői tevékenységét kezdte le, hanem újságírói-szerkesztői tevékenységét folytatta: 1849 júliusában Rózsafi Mátyástól átvette a Komáromi Értesítő szerkesztését, és a körbezárt vár és város hírlapját Komáromi Lapok néven indította újra. A lap szállította a híreket és az álhíreket a várőrségnek és a lakosságnak, szépirodalommal, magyar történeti tárgyú szövegekkel buzdította a körülzárt várost.

A várőrség működéséről természetesen minél ritkábban és minél kevesebbet írt a lap, de annál többet a haza távol részein működő seregeinkről és a sokat emlegetett angol, francia és török intervencióról; ezen fölcsigázott hírek bármily hihetetlenek voltak is, de mindenki kapva kapott rajtok és a lap ilyenkor 1000, sőt 2000 példányban is elkelt; […]”

Szinnyei József: Komárom 1848–49-ben: napló-jegyzetek, Budapest, Aigner, 1887, 229. – Törzsgyűjtemény

A Komáromi Lapok bekapcsolódott Klapka és a kapitulációs tárgyalásokat ellenzők közti konfliktusba: Friebeisz szerkesztőként teret kívánt engedni minden véleménynek, ezzel szemben sajnálatos tény volt, hogy mindezt honvéd hadnagyként, tehát katonai fegyelem alatt tette, így Klapka a lapot egy hétre betiltotta, és a szerkesztőt 24 órára házi őrizetbe tetette.

„»Nyilatkozat.
A legközelebb lefolyt három nap története megfosztott a tehetségtől, hogy tollamat használhassam.
Ez okozá, hogy három nap múlt el, s a Komáromi Lapok nem jelentek meg.
Ám fátyolt a múltakra.
A körülmények változtak.
És újra megragadtam az alkalmat írhatni, esküvén az egy élő istenre: hogy csak addig fogok e pályán haladni, míg dolgozataim, – valamint egész eddigi életemben, úgy ezen túl is – az irodalmi önállóság jellegét viselhetik magukon, s míg imádott hazám javára működhetem.
Ennyi mondanivalóm volt.
Több nincs.
Isten önökkel!

Kelt Komáromban, szeptember 6-án 1849.
Friebeisz István« 

Szinnyei József: Komárom 1848–49-ben: napló-jegyzetek, Budapest, Aigner, 1887, 301. – Törzsgyűjtemény

Friebeisz a komáromi várőrséggel együtt tette le a fegyvert. Nem kerülte el azonban Alexander Bach belügyminisztériumának figyelmét: 1851-ben az 1848–49-es emigrációval fenntartott kapcsolatokra gyanakodva váci lakásán házkutatást tartottak. Elképzelését életpályájáról és érvényesülésének útjairól az 1847 és 1849 közötti sűrű és zaklatott évek után az 1850-es évtizedben, Pesten kezdte megvalósítani. Először Müller Gyula kiadónál állított össze kalendáriumot, majd 1853-ban Császár Ferenctől átvette a Divatcsarnok szerkesztését. Nem a politikai újságírás művelésében gondolkodott, hanem az irodalmi, illetve nőknek szóló folyóiratok és a könyvkiadás területére vetette rá magát (vagy erre kínálkozott lehetőség). 1854 végén bocsátotta szárnyra a Nefelejcset, 1855-ben a Délibábot, mindkettő elegáns, finom kivitelű irodalmi és divatlap volt, tehetős közönségnek szánta. Hazai beszély és regénytár és A magyar népkönyvtára címen indított szépirodalmi, illetve ismeretterjesztő antológia sorozatot. A folyóiratokba, antológiákba szövegek kellettek, és Friebeisz mindenkit megszólított, akit lehetett: Arany Jánost, Lévay Józsefet, Tompa Mihályt, Gyulai Pált, Erdélyi Józsefet, Jókai Mórt, Czuczor Gergelyt… Ahogy Jókai írta, „nem volt az országban hírnevesség, akivel pertu ne lett volna”.

„Édes Jancsim!

Költeményed hogy mindenütt tetszik, mondanom sem kell; – közlöttem az illető helyen is, hol azt mondák mikép semmi kifogás nem leendhet ellene ha »Allegória« czímet nyerend s a túlsó lapokon aláhúzott sorokat kihagyod belőle, mi nézetem szerint megtörténhetik. Kérlek tehát, tedd ezt s hozd öszvefüggésbe az egészet s így változtatván a túlsó sorokat, add rögtön postára, hogy azt minél elébb kezeimhez vehessem, mert úgy várom mint a zsidók a Messiást. […] Friebeisz”

Friebeisz István levele Arany Jánosnak, Pest, 1853. máj. 31. In: Arany János levelezése 2. 1852–1856, [sajtó alá rend. Sáfrán Györgyi, Bisztray Gyula, Szilágyi István], Budapest, Akadémiai, 1982, 234. (Arany János Összes művei, 16.) – Törzsgyűjtemény

A Divatcsarnoktól a Délibábig ívelő két évben megszerezte ugyan azokat a kapcsolatokat, amelyekre – úgy vélte – kiadói terveit alapozhatja, Friebeisz István könyvkiadóként mégsem lett sikeres. A magyar művelődéstörténet úgy tartja számon, hogy ő volt az, aki megjelentette Tompa Mihály Virágregék című verseskötetét (1854), Czuczor Gergely népies költeményeit (1854), továbbá a népies költészet művelői közül Szelestey László költeményeit (1854), és ő gondozta Nagy Iván Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal című máig sokat forgatott családtörténeti munkájának első két kötetét (1857–58). 

Friebeisz Müller Gyula nagy naptárán kívül is írt és szerkesztett: községi adattárat (Községek könyve, 1853–56) és törvénymagyarázatot (Törvény-tanító a köznép használatára, 1846).
A kortársak magánlevelezése Friebeisz Istvánt mégis ígérgető és ígéreteit nem vagy csak részben teljesítő embernek mutatja, aki az 1850-es évek végén dicstelenül távozott irodalmi és történészi körökből.

„A Virágregékből persze hogy ducál neked is egy, s meg is kapod, mihelyt én megkapom Friebiesztól a kikötött egy pár példányt. Akkor egy füst alatt küldöm majd el névjegyes papirodat is. Ad vocem: Friebeisz. Lévaitól [Lévay Józseftől] épen most kaptam levelet; kétségbe van esve; Friebeisz elment Americába, Kaliforniába, Ausztráliába, elment az Operencziákra, s ötet verseivel, annak nyomatásával, remélhető praenumeransaival együtt, egy betű megnyugtatás vagy értesítés nélkül a faképnél hagyta. Én megnyugtattam Józsit avval: hogy én is jártam már igy Esvány gazdával; ez a vigasztalás gondolom segít az ő baján.”

Tompa Mihály levele Arany Jánosnak, [Hanva, 1856. április 7.]. In: Arany János levelezése 2. 1852–1856, [sajtó alá rend. Sáfrán Györgyi, Bisztray Gyula, Szilágyi István], Budapest, Akadémiai, 1982, 684. (Arany János Összes művei, 16.) – Törzsgyűjtemény

Azt, hogy az 1850-es évek kortársaktól is érzékelt divatlap-túltermelése, a terjesztés, különösen a vidéki terjesztés nehézségei, melynek a Délibáb 1858-ban már áldozatul is esett, mennyire járultak hozzá Friebeisz fizetésképtelenségéhez, nem tudni. Mindenesetre nagy energiával és néha erőszakosan igyekezett szerkesztő-kiadó-vállalkozóként megvetni a lábát.

„[…] elhatároztam magamat a Magyarország családai címerekkel című munka kiadására. Beszéltem ez iránt Müller Gyula akkor kiadó könyvkereskedővel, kitől könyveket szoktam vásárolni. Biztatott és csak a program közlését kívánta, hogy megalkudjunk. Mindenesetre ki fogja adni. E célból a kész programmal éppen Müllerhez voltam indulandó, midőn a Kígyó utca szegletén Friebeisz István elfogott, kifaggatózván célomról, lebeszélt, magához hívott, hogy ő kiadja. Meg is történt, szerződésre léptem vele, a munka fele hasznát neki adván. […]

Nagy Iván 1856. okt. 8-i naplóbejegyzése. In: Nagy Iván Naplója: visszaemlékezések, [szerk. Tyekvicska Árpád, társszerk. Andor Csaba], Balassagyarmat, Nagy Iván Történeti Kör–Nógrád M. Lvt., 1998 (Nagy Iván-könyvek), 191. – Törzsgyűjtemény

1858-ban Friebiesz már bukott vállalkozó, el is tűnik a színről. 1863-ban bukkan fel újra a Schmerling-provizórium Sürgöny című félhivatalos kormánylapja fordítójaként, és néhány hónap megszakítással ott dolgozik még 1865 végén is. E néhány hónap megszakítás alatt – 1965 januárjától szeptemberéig – feltehetően a kérészéletű, szintén félhivatalos kormánylap, a Bécsi Híradó munkatársa. 1863-ban tudósított az erdélyi országgyűlésről, miközben államrendőrségi konfidens, bizalmas levelező volt. 1864 végén, amikor Kecskeméthy Aurél a Bécsi Híradó szerkesztőségét szervezte, már felmerült benne, hogy lazítania kellene a kormánykörökhöz fűződő kapcsolatain.
A Bécsi Híradó szervezése kapcsán jegyezte fel:

 [V]an-e a vállalatoknak kilátása állandóságra, nem lehet-e attól tartani, hogy egy úgynevezett téli szép reggelen megbuknak a tényezők; megbukik tehát a lap is.”

Friebeisz István levele Kelemen Mórnak, 1864. dec. 1. A levelet idézi: Miklóssy János: Petőfi kortese, Vajda János barátja. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968–69, szerk. Dezsényi Béla, Budapest, OSZK, 1971, 343–347. – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1860-as években fordításból élt. 1864-ben Molnár György Budai Népszínházának környékén tűnt fel, kis vígjátékokat szállított a darabhiánnyal küzdő igazgatónak, illetve ő állította össze 1868-ban a Bem hadjárata az oroszok ellen című nagy sikerű látványos harci játék szövegkönyvét.

bsz_1868_bem_opti.jpgA Bem színlapja 1868-ból – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT SZL BP Budai Népszínház 1868.08.24

Friebeisz István nevét a Komáromi Lapok és az 1850-es és 1860-as évek ámokfutása még nem feltétlenül őrizte volna meg az utókor számára, ha pályája nem kapcsolódott volna össze a magyar színháztörténet egyik fontos fordulatával. Két évvel a kiegyezés után, 1869-ben arról tudósított A Hon című napilap november 29-i száma, hogy Lenhardt Ede megnyitotta színházi ügynökségét. (Lenhardt kiléte, múltja, előző fő- vagy mellékfoglalkozása jelenlegi tudásunk szerint ismeretlen.) Színművek jutalék fejében történő közvetítésével és színészszerződtetések megszervezésével korábban is próbálkoztak Magyarországon, jellemzően a színházi súgók vállalkoztak erre a feladatra: Mártonffy Frigyes a Nemzeti Színházból, Babos Károly a Budai Népszínházból, majd ugyancsak a Nemzeti Színházból. Színházon kívüli vállalkozó nem akadt. A Lenhardt-féle Első Magyar Színházi Ügynökség nemcsak hirdetésekkel, felhívásokkal kutatta fel a lehetséges ügyfeleket, hanem szaklapot is indított, A Színpadot, illetve összegyűjtötte és kiadta a színészet névtárát: az első, teljességre törekvő országos színházi sematizmust.

szinpad01_opti.jpgA Színpad második évfolyamának címlapja – Törzsgyűjtemény

Szerencsés pillanat volt. A magyar vidéki színjátszás az 1860-as évek végére érezte úgy, hogy össze kell fognia, rendezni kell sorait, hogy változtatni tudjon addigi működési körülményein. Az Első Magyar Színházi Ügynökség folyóiratával az országban szerte utazgató társulattagok közötti információcseréhez szükséges csatorna jött létre, és 1869-től a színészet helyzetével foglalkozó cikkek özöne – színészektől, színigazgatóktól – árasztotta el az éppen útjára indult lapot.
Friebeisz már az első számtól csatlakozott, r. I.-vel jegyezte a belföldi és külföldi hírek rovatot. Ettől kezdve a nyilvánosság előtt nemesi előnevét használta: Rajkay (Rajkai) F. István. 1872 januárjától felelős szerkesztőként is ő jegyezte a folyóiratot. 1871 áprilisában részt vett a színészek első közgyűlésén, ahol a magyar nyelvű vidéki színjátszás viszonyainak rendezésére alakult bizottság tagja lett, s az 1880-as évekig rendkívül tevékeny szerepet vitt ezen az első kongresszuson megalakult Országos Színészegyesület (neve ekkor Magyar Színész-kebelzet) munkájában. Rajkay Friebeisz István ismét megtalálta „tóngéber szerepét”, irányította az ügynökséget és szervezte a magyar vidéki színjátszás működésének átalakítását. Rálátása is, beleszólása is volt mindebbe, mert A Színpad 1883-ig a színészegyesület hivatalos közlönyeként szerepelt. Rajkay központi szerepe akkor változott meg, és lapjával akkor sodródott a vidéki színjátszás ügyeiről szóló viták egyik hangadójából a színházi élet kijjebb futó köreire, amikor a színészegyesület 1883-ban megteremtette saját kommunikációs fórumát, a Színészek Lapját, és az 1880-as évek közepén létrehozta saját darabügynökségét, és felvállalta a szerződtetéseket is. A Színpad 1890-ig működött, folyamatosan vitázva a színészek egyesületével. Az Első Magyar Színházi Ügynökséget Rajkay Friebeisz István halála után Réti Lipót Pál (1862–1942) vitte tovább.

Felhasznált irodalom

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3317765434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása