A Dráveczkyek. Egy dzsentri família története. Harmadik rész

2022. március 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az objektív előtt

Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményünk fontos részét képezik a családi fényképalbumok. Ilyen különlegességnek számít a Dráveczky (máskor Dráveczi, néha meg Dráveczki) család bőrkötéses, aranyozott lapszélű, félszáz 19. századi fényképet megörökítő albuma is. Kik voltak a Dráveczkyek, s kik néznek vissza ránk a családi albumból?

Történeti Fénykép- és Videótárunk gyűjteményében FAlbum 1218 szám alatt található meg a Dráveczky család fényképalbuma. A bőrkötésen látható családi címer mindazonáltal zavarba ejtő, hiszen az nem a Dráveczkyek szakirodalomból ismert, ősi szimbóluma.

14_cimer_opti.jpgA Dráveczky fényképalbumon szereplő címer – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A csatos albumban kizárólag családi portréképek és csoportképek, vizitkártyák és kabinetképek szerepelnek. Bár néhány kép az idők során elkallódott, helyük most üresen áll az albumban, elmondható, hogy szinte kizárólag a Dráveczky és a velük nagyon szoros kapcsolatban álló Fényes család tagjai bukkannak fel a felvételeken. A kis méretű (6 x 9 cm) vizitkártyák az 1860-as évektől kezdve terjedtek el, megjelenésükkel ösztönözték a fénykép gyűjtésének és ajándékozásának divatját. A vizitkártya ugyan a személyes látogatásokról kapta elnevezését, az nem helyettesíthette a látogatójegyek, névjegykártyák használatát.

„Tévhit azonban, hogy a fényképet a látogatójeggyel azonos funkcióban – mintegy a névjegyet helyettesítendő – használták volna. Jóllehet az egykorú sajtóban találhatók utalások arra, hogy a fotográfusok szerették volna, ha elterjed a vizitkártya ilyetén használata, és a szakirodalomban is újra és újra felbukkan ez a hiedelem, a források nem igazolják a feltevést.” 

Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia, Budapest, Osiris, 2009, 36. – Törzsgyűjtemény

Az albumban fellelhető képek körülbelül fél évszázadot ölelnek fel, az 1860-as évek közepétől egészen az I. világháborúig bezárólag találhatók fényképfelvételek. A családtagok nem bújhattak ki a részben reprezentatívnak (az albumokat általában a szalonokban, jól látható helyre helyezték el), részben a családi emlékezet egyre fontosabb elemének tekintett műtermi fényképezkedés kötelezettsége alól, a gyermekek és kamaszok mellett ugyanúgy felvétel készült a szülőkről, az idősekről is. A nemesi és a polgári családokban egyaránt kedvelt portréfotózásra illet a legszebb ruhában, új frizurában, frissen nyírt arcszőrzettel megjelenni, hiszen ezek a mellképek, illetve félalakos képek módot adtak az ékszerek, rendjelek, ruhák, ezáltal pedig a társadalmi (akár családi) helyzet prezentálására.

15_hu_b1_fta02696_r_opti.jpg„Hajkoszorú”. Ismeretlen hölgy családtag mellképe. Perger Vince műterme, Baja, 1910 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Ugyan több mint egy tucat műteremből származnak a fényképek, a családtagok mindenekelőtt a legközelebbi nagyvárosokba, Debrecenbe és Nagyváradra jártak portrét készíttetni. A cívisvároson belül felkeresték lovag Chylinski György, Krausz Károly, Papp Albert és a Letzter testvérek fényírdáját is. Egyértelműen a legkeresettebb volt a Gondy és Egey fényképészeti műterem.
A Gondy és Egey fényírda 1865-ban alakult meg a Cegléd utcában. Gondy Károly mérnöknek készült, ám végül Simonyi Antal festőművész kíséretében Debrecenbe költözött. Egey István családja a 18. század végén telepedett meg a cívisvárosban, az 1860-as évek elején Divald Károly segédjeként tanulta ki a szakmát Eperjesen. A közös üzletben a felek nagy önállósággal bírtak, sikerükhöz pedig nem fért kétség.

„Gondy és Egey 800–1000 fényképet készített évente. Sikerük titka abban állt, hogy alkalmazkodtak a helyi igényekhez, telve voltak ötletekkel, újítói szándékkal, s ezt a közönség lelkesen honorálta. Rövidesen megteremtették a korszerűsítéshez szükséges alapot, ráadásul Gondy mint mérnök kellő műszaki ismeretekkel is rendelkezett. 1866-tól jelen voltak a debreceni nagy vásárokon, s kiállítást rendeztek a vásártéren selyemre, üvegre »felvett« képeikből.”

Sz. Kürti Katalin: Régi debreceni családi képek. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei, 48.), Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1987, 83. – Törzsgyűjtemény

A sajtó, a közvélemény is megelégedésének adott hangot a fotográfusok munkájával kapcsolatban. Az 1868-ban Kassán nyitott műtermük rövid működést követően csődbe ment, ez mindazonáltal nem zavarta meg a debreceni tevékenységet. Köszönhetően az igazán ügyfélbarát nyitvatartásnak (reggel 8-tól este 6-ig várták a kuncsaftokat, még ünnepnapokon is), valamint a sajtóban megjelent pozitív visszhangnak, a műterem forgalma nem hagyott maga után kívánnivalót.
A fényírda 1865-ben, a nyitás idején még csak alig pár kellékkel és bútorral rendelkezett, 1871-re a díszlet és a bútorzat nagymértékben gyarapodott. Számtalan kellék állt rendelkezésre a felnőttek számára is, olyan játékok és eszközök, melyek segítségével a felvételeken megeleveníthették az eljátszani kívánt szerepeket és helyzeteket. Az eszköztárhoz tartozott napernyő, esernyő, tollas legyező, kalitka, virágkosár, csokréta, imakönyv, kancsó és váza egyaránt.

16_hu_b1_fta02736_r_opti.jpg

Piknikre készen. Ismeretlen hölgyek napernyőkkel. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1875 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

„Érdekes megfigyelni a Gondy-féle képeken, hogy minden modell nagyon szigorú és fegyelmezett, szinte senki nem mosolyog, nem enged magának játékos gesztusokat. Még a párok is mintha karót nyeltek volna, soha nem a társuk, csak a fényképész kedvéért mozdulnak: a puritán erkölcs azonban azt is nehezen tűri, hogy akár csak egymáshoz is érjenek vagy egymásra nézzenek a felvételeken, nemhogy bármilyen érzelmet kimutassanak […]”

Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fényképészeti műintézete Debrecenben. Retusált fénykép. (A magyar fotográfia forrásai 5.), [Debrecen], Magyar Fotográfiai Múzeum – Déri Múzeum, 2008, 103. – Törzsgyűjtemény

A tekintetek mintha tényleg messzire kerülnék egymást az itt készült fotográfiákat elnézve. A fenti képen a piknikre, kirándulásra kész, vagy éppen az ilyen tevékenységben pihenőt tartó édesanya még ugyan ránéz lányára, az azonban nem viszonozza ezt, borúsan inkább a távolba tekint a festett, erdőt ábrázoló díszlet előterében. Az alábbi képen nagy valószínűséggel testvérek szerepelnek, a fényképész beállítása miatt itt szóba sem jöhetett a tekintetek találkozása. A testvéri érintés is elmarad, míg az idősebb nővért természetesen megilleti az ülő pozíció.

17_hu_b1_fta02742_r_opti.jpg

Azonosítatlan lánytestvérek félalakos képe. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1885 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A fényképalbumban tehát szülők és gyermekek, testvérek csoportképe is gyakran előfordul az egyéni portréfelvételek mellett. A családhoz nem tartozó ismerősök, barátok csak a legritkább esetben kaptak itt helyet. Amikor pedig mégis elénk tárul egy barát portréja, az a múlt nyomozóinak nagy örömére egy sor további kérdést implikál. Az előző részben már említett Dráveczky Mihálynak és Fényes Matildnak három gyermeke született. A középső gyermekről, Sándorról portréja csak azt árulja el számunkra, hogy a katonai hivatást választotta. Bár könnyen lehet, hogy ez a felvétel csak az önkéntes katonai szolgálat évében készült róla.

18_hu_b1_fta02707_r_opti.jpgDráveczky Sándor katonai egyenruhában. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1895 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Dráveczky Sándor egyik barátja mindenesetre felbukkan a fényképalbumban. Pongor József a következő szavak kíséretében küldte meg vizitkártyáját:

„Emlékül Drávetzky Sándor báratomnak. Hajdan iskola társamnak, ma pedig az együtt szenvedés napjainkra baráti tisztelettel Pongor József, Szeged (államfogház) 1896. május 26.”

Felirat Pongor József képének verzóján – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218, FTA 02740

A fiatalemberek valóban az iskolapadból ismerték egymást. 1885-ben mindketten a debreceni református főgimnázium I. osztályának padsorait koptatták. Dráveczky Sándor aztán év közben hagyta ott a gimnáziumot, Pongor József pedig a barát időleges elvesztésén túl a tanulmányi kötelezettségek akadályaival is kénytelen volt szembesülni. Érdemjegyei messze elmaradtak az eminens tanulók teljesítményétől, minekután négy tárgyból is elégtelen osztályzatot szerzett, 1886-ban kénytelen volt évet ismételni.

19_hu_b1_fta02740_r_opti.jpgPongor József portréja. Friedrich Schiller műterme, Bécs, 1896. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Az 1896 környékén készült állóportré arra enged következtetni, hogy Pongor nemcsak a tanulmányaival nem foglalkozott, de a konvenciókra is előszeretettel hányt fittyet. Magabiztos kiállása, éles tekintete, kigombolt zakója mellett egészen hivalkodó mindkét kezének zsebre való tétele. Pongor akkori helyzete meg is követelte a kevésbé szokványos, merész pozitúrát, hiszen ahogy a verzón olvasható, 1896 májusában a szegedi államfogház vendégszeretetét élvezte.
Pár évvel később a debreceni fiatalember Budapesten próbált szerencsét, a cégbejegyzések tanúsága szerint 1898. január 1-jén Merza Mártonnal közösen női divatáru kereskedést nyitott a V. kerületi Kristóf téren.

„A szemfüles kereskedő értette is volna a módját, hogy hogyan kell egy garasból kettőt csinálni, hogyan kell a pénzt bevenni, de már a kiadásához nem igen konyított. Túlságosan uraskodott és noha üzlete alapjában elég jól jövedelmezett – a legelső párisi, berlini, bécsi, prágai, auszterlitzi nagykereskedő-cégektől hozatta finomabbnál finomabb áruit – a vége mégis az lett, hogy a kijátszott kettős könyvvitel megkívánta a maga áldozatát.”

Humoros közadós. In: Budapesti Hírlap, 19. évf. 202. sz., 1899. július 23. 9. – Törzsgyűjtemény

Pongor és társa tehát csődbe jutott, a vizsgálóbíró pedig elzárásra ítélte az üzletvezetőket, igaz, Fried Vilmos ügyvéd közbenjárására egy hét után szabadultak is a fogságból. Sok lehetőség a baráti kapcsolat fenntartására már nem adódott Dráveczky Sándornak és Pongor Józsefnek, hiszen utóbbi a csődeljárás elől, nővérének 6000 forintját kicsalva előbb Bécsig, majd egészen New Yorkig menekült. A választott száműzetésből a következő sorokat küldte meg csődtömeggondnokának:

„Kedves ügyvéd ur! Hogy a vizsgálat könnyebben menjen, szives tudomására hozom, hogy ezen a kis szabad területen húztam meg magamat. O, ti, kiket sohasem fenyegetett a rabság fojtogató keze, ti nem is tudjátok, milyen szép a szabadság! Nem mulaszthatom el különben, hogy eddigi buzgóságukat, mit ügyem érdekében kifejtettek, hálásan meg ne köszönjem és Önöket a messze távolból is szivemből ne üdvözöljem. Hódolattal Pongor József.

Humoros közadós. In: Budapesti Hírlap, 19. évf. 202. sz., 1899. július 23. 9. – Törzsgyűjtemény

20_hu_b1_fta02701_r_opti.jpg

Dráveczky Sándorné Galambos Gizella portréja. Wittmann Nándor műterme, Komárom, 1900 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Dráveczky Sándor barátjánál kiegyensúlyozottabb életvitelt folytatott, nőül vette a Komárom megyei nemesi földbirtokos család leányát, galamboki Galambos Gizellát. A házasságból négy gyermek született. Bár a házasság ideje nem ismert előttem, Sándor 1921-ben, a feleség elhunytakor már biztosan nem élt. Ezzel azonban a Dráveczky família története messze nem ért véget a 20. században, a felvidéki leszármazottak a mai napig törekszenek a más országokban, más megyékben a Dráveczky névre hallgató rokonok felderítésére, újbóli összekötésére (lásd erre A Dráveczky család honlapját).

Felhasznált irodalom:

Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9117774732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása