„Haydn és a baryton”

2022. március 31. 06:00 - nemzetikonyvtar

290 évvel ezelőtt született Joseph Haydn, karmester, zeneszerző

„Jelen tanulmányunkat Magyar tiszteletadásnak szántuk Haydn géniusza előtt, hálából azokért a nagyszerű művekért, amelyekkel hosszú magyarországi működése alatt az emberiséget megajándékozta. Tehetjük ezt annál inkább, mert az Esterházy-gyűjteményből származó Haydn-emlékeket fővárosunkban, az Orsz. Széchényi Könyvtárban őrzik, ahol a baryton-művek közül Haydn eredeti kéziratában fennmaradt 2 divertimentónak és egy barytonnal kapcsolatos 8-szólamú műnek a partitúráján kívül […] még további 35 divertimentót őriznek egykorú, kéziratos szólamokban.”

Csuka Béla: Haydn és a baryton. In: Szabolcsi Bence-Bartha Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok Kodály Zoltán 75. születésnapjára, Budapest, Akadémiai, 1957., 694. – Törzsgyűjtemény

01_kep_haydn_opti.jpg

Joseph Haydn portréja Ludwig Guttenbrunn nyomán – Színháztörténeti és Zeneműtár

Mivel a nemzeti könyvtár nem csupán Haydn műveit, hanem Csuka Béla hagyatékát is őrzi, kínálkozott a lehetőség, hogy az ő munkásságán keresztül ismerhessük meg Haydn egy mára szinte teljesen elfeledett hangszerre, a barytonra írott műveit, ezzel nem csupán a zeneszerző, hanem Csuka Béla életműve előtt is tisztelegve.

02_kep_csuka_bela_opti.jpg

Csuka Béla portréja – Színháztörténeti és Zeneműtár, Csuka B.-M. hagy. 1/1

A Zeneműtárban fellelhető két gyűjteményről Vécsey Jenő az OSZK 1958-as évkönyvében Az Országos Széchényi Könyvtár zenei gyűjteményének fejlődése az elmúlt tizenöt évben címmel közölt részletes beszámolót. Ebből megtudhatjuk az Esterházy-gyűjtemény bekerülésének körülményeit és annak tartalmát. A felsorolt szerzők, Joseph Haydn, Michael Haydn, Gregor Werner, Johann Joseph Fux, Johann Georg Albrechtsberger, Carl Ditters von Dittersdorf, Franz Xaver Süssmayr neve közül mindenképp kiemelkedik Joseph Haydné, akinek számos önálló eredeti kéziratos műve, vagy töredéke, és több mint 20, idegen szerzők operáiban fellelhető autográf részlete „a Zeneműtár Haydn-anyagát világviszonylatban is az elsők közé emeli.” (Vécsey Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár zenei gyűjteményének fejlődése az elmúlt tizenöt évben, Budapest, [Kossuth Ny.], [1960]., 81.) Az Esterházy-gyűjtemény másik fontos része az autográf kéziratok mellett az a másolt kéziratos anyag, melyben – mint Vécsey külön is megemlíti – Haydn barytonra írt trióinak egykorú, díszes bőrkötéses szólamkötetei is megtalálhatók. 

Vécsey cikkében szintén említést tesz Csuka Béla szerzői hagyatékáról, mely a művész 1957-ben bekövetkezett halála után, annak végakarata szerint került a Zeneműtárba. A gyűjtemény nem csupán a gordonka, gamba és baryton összegyűjtött irodalmát, hanem Csuka kézírásában „Haydn nagy alapossággal összegyűjtött baryton-műveit és a művek jegyzékét” (Vécsey Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár zenei gyűjteményének fejlődése az elmúlt tizenöt évben[Budapest], [Kossuth Ny.], [1960], 91.) is őrzi.

A barytonnal és Haydn erre a hangszerre írt műveivel kapcsolatban folytatott kutatásait a már említett Haydn és a baryton című írásában összegezte. A tanulmány részletesen foglalkozik a hangszer történetével, a vonóshangszerek különböző fajtájával, illetve a barytonnal foglalkozó, vagy az azt megemlítő irodalommal. Így többek között említést tesz Daniel Speer 1687-ben megjelent Unterricht der musikalischen Kunst című munkájáról, mely talán a hangszer legkorábbi leírását tartalmazza. Leopold Mozart 1756-ban megjelent hegedűiskolájában pl. a hangszer pontos leírását is megtaláljuk, mely szerint:

„A vonóshangszerek tizedik fajtája, a Bordon, közönséges nyelven: Barydon, melynek neve az olasz Viola de Bordone-ból ered. […] Úgy mint a gambának, 6-7 húrja van ennek a hangszernek; nyaka nagyon széles, hátul üregesen nyitott, ahol 9-10 réz vagy acélhúr feszül, melyek a balkéz hüvelykujjával pengethetők oly módon, hogy amíg a felső húrokon vonóval játsszuk a főszólamot, egyidejűleg a hüvelykujjal pengetjük hozzá a basszust. Ennek megfelelően kell a darabokat erre a hangszerre különlegesen alkalmaznunk. Egyébként egyike a legbájosabb hangszereknek.”

Csuka Béla: Haydn és a baryton. In: Szabolcsi Bence-Bartha Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok Kodály Zoltán 75. születésnapjára, Budapest, Akadémiai, 1957., 675–676. – Törzsgyűjtemény

Egy 1765-ben, Kismartonban kelt hercegi levélben olvashatjuk az alábbiakat:

„Végezetül legerőteljesebben felszólítjuk magát Haydn karmestert, hogy szorgalma bizonyítékául az eddiginél nagyobb buzgalommal vesse magát a komponálásra, kivált az olyan darabok szerzésére, amelyek gambán játszhatók, s amelyekből eddig igen keveset láttunk. Minden egyes mű első példányát pedig rendben és tisztán lemásolva nekünk küldje el.” 

Bartha Dénes-Révész Dorrit (szerk.): Joseph Haydn élete dokumentumokban, Budapest, Zeneműkiadó, 1961., 29. – Törzsgyűjtemény

E különös felszólítás a szakirodalom szerint voltaképp Esterházy Miklós herceg olyan egyéni szenvedélyét szolgáló darabokra vonatkozik, aki ebben az időszakban gyakran muzsikál „Lieblings Instrument”-jén, a barytonon. Haydn az intésnek eleget téve komponál az említett hangszerre olyan kamaraműveket, főként triókat, amelyekben a barytonnak (vagyis magának a hercegnek) juttatja a dallamvezető szólamot. Hogy Haydn ezekkel a darabokkal mennyire nyerte el a herceg tetszését, arról a következő év elején, 1766. január 4-én kelt levél tesz tanúbizonyságot:

„E pillanatban kaptam meg Haydn 3 darabját, amelyekkel nagyon elégedett vagyok. Adasson neki nevemben 12 dukátot a pénztárból, és egyben üzenje meg neki, hogy még hat másik, a küldöttekhez hasonló darabot, továbbá két szólót komponáljon és igyekezzék hozzám mielőbb eljuttatni. [Nikolaus Esterházy]”

Bartha Dénes-Révész Dorrit (szerk.): Joseph Haydn élete dokumentumokban, Budapest, Zeneműkiadó, 1961., 30. – Törzsgyűjtemény

Albert Christoph Dies, Haydn első életrajzírója, a zeneszerzőnél tett egyik látogatása alkalmával hallott, erről az időszakról szóló visszaemlékezést ekként jegyezte föl:

„A herceg szerette a zenét, és ő maga is játszott barytonon, amely szerinte egyetlen hangnemre korlátozódott. Haydn nem dönthetett efelől teljes bizonyossággal, mert csak felületesen ismerte e hangszert. Mégis úgy vélte, több hangnem megszólaltatására is alkalmasnak kell lennie. Miközben Haydn a herceg tudta nélkül kutatta a hangszer természetét, megkedvelte azt, és idő hiányában a késő éjszakai órákban gyakorolt, azzal a szándékkal, hogy jó játékossá váljék. Éjszakai tanulmányaiban természetesen gyakran zavarták meg feleségének szidalmai, civódásai. Ő azonban nem veszítette el türelmét, és hat hónap alatt elérte célját. A herceg még mindig nem tudott semmit. Haydn a hiúság egy rohamának immár nem tudott ellenállni. Nyilvánosan bemutatta tudását a herceg előtt, és mérhetetlen tetszést remélt aratni. A herceg azonban cseppet sem esett bámulatba, úgy vette a dolgot, mint ami magától értetődik, és csak annyit mondott: »Magának, Haydn, tudnia is kell!« »Teljesen megértettem a herceget«, mondotta nekem Haydn, »és bár közönyössége az első pillanatban bántott, kurta figyelmeztetésének hála nyomban felhagytam abbeli szándékommal, hogy jó baryton-játékossá váljak. Ráeszméltem, hogy karmesterként, nem pedig gyakorló virtuózként, szert tettem immár némi hírnévre, szemrehányásokkal illettem magam, amiért a komponálást fél esztendeje elhanyagoltam, és visszatértem ahhoz megújult buzgalommal.«”

Somfai László: Joseph Haydn élete képekben és dokumentumokban, Budapest, Zeneműkiadó, 1977., 37. – Törzsgyűjtemény

„A barytonjáték fénykora Esterházy Miklós herceg udvarában az 1765–75-ig tartó tíz év alatt zajlott le” (Csuka Béla: Haydn és a baryton. In: Szabolcsi Bence-Bartha Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok Kodály Zoltán 75. születésnapjára, Budapest, Akadémiai, 1957, 689.): ebben az időszakban nem csupán a herceg által ösztönözött Haydn komponált mind több barytonra írt művet, hanem ekkor szerződtették azokat a kiváló gordonkásokat, akik a baryton-játékban is kitüntették magukat, és akiket Csuka tanulmányában személy szerint – mint pl. Andreas Lidl, Karl Franz, Anton Kraft, Joseph Weigl – megemlít.

A Csuka Béla kézzel írt – már Vécsey beszámolójában is kiemelt – tematikus jegyzékének címoldalán, amely természetesen a már sokat emlegetett tanulmány végén is teljes terjedelemében megjelent, a következőt olvashatjuk:

„Ez a tematikus jegyzék a művek első tételének témakezdését illetően az Elssler-féle jegyzék (HV=Haydn-Verzeichnis) alapján készült, amelyet Haydn a következő sorokkal hitelesített:
»Verzeichniss aller derjenigen Kompositionen, welche ich mich beyläufig erinnere von meinem 18-ten bis in das 73-ste Jahr verfertiget zu haben.«
(Jegyzéke mindazoknak a műveknek, amelyeket – emlékezetem szerint – 18-tól 73 éves koromig komponáltam.)
Viszont a lehetőség arra, hogy e művek minden tételének kezdetét partitúrában közölhessük, abból az örvendetes tényből adódott, hogy e sorok írójának sikerült Haydn barytonra írott valamennyi művét (a teljesen eltűnteken kívül) másolatban (fotokópia vagy film formájában) megszerezni, ami – tekintve ezeknek a műveknek világviszonylatban is rendkívüli ritkaságát – kincset érő jelentőségénél fogva egyben kötelez is arra, hogy Haydn barytonműveinek első részletes katalógusát és bibliográfiáját itt, Magyarországon készítsük el. Azon a földön, a szellemiségnek abban a világában, ahol Haydn életének nagy részét töltötte és kivétel nélkül valamennyi barytonművét komponálta. Cs. B.” 

J. Haydn baryton-műveinek részletes tematikus jegyzéke és bibliográfiája. Szerkesztette Csuka Béla, Budapest, 1956 1. o. – Színháztörténeti és Zeneműtár, CSBM 1.696

Itt kell megemlítenem azt is, hogy Csuka Béla e hangszernek nem csupán elhivatott kutatója, hanem előadója és lelkes ismeretterjesztője is volt. Erről tanúskodnak azok az újságkivágatok, melyeknek gyűjteménye két kötetben szintén megtalálhatók a hagyatékban, és mely szerint Csuka 1933-tól hangversenyeken már ezen, az ő kezdeményezésére Eszterházáról elhozott hangszeren adta elő Haydn és mások barytonra írt műveit.

Végül – ezen írást mintegy keretbe fogva – álljanak itt Csuka Béla gondolatai:

„Akár »hangszerek királya«, vagyis az összes vonóshangszerek között a legbájosabb hangú zeneszerszám, akár pedig királyok megbecsült és féltett hangszer-kincse, – bennünket, modern és főképp magyar muzsikusokat, elsősorban azért érdekel a baryton, mert Haydn, minden idők egyik legnagyobb zeneköltője, több évtizedes magyarországi működése alatt érdemesnek tartotta erre a ritka hangszerre 175 művet komponálni. Ez a tény arra kötelez, hogy e műveket megismertessük a Haydn muzsikájáért lelkesedő zenevilággal s ezzel egyúttal a barytonnak mint művészi eszköznek is visszaadjuk azt a rangot, amelyet – nemcsak Hadynra és a többi érdemes barytonszerzőre való tekintettel, hanem önnön értékénél fogva is – mindenkor megérdemel.”

Csuka Béla: Haydn és a baryton. In: Szabolcsi Bence–Bartha Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok Kodály Zoltán 75. születésnapjára, Budapest, Akadémiai, 1957., 680. – Törzsgyűjtemény

 Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1617792547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása