Bikini – kisebb, mint a világ legkisebb fürdőruhája. Második rész

2022. július 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

A bikini világnapja

A fürdőruha történetében az igazi áttörés Jacques Heim (1899–1967) francia divattervező, filmes, színházi jelmeztervező és kereskedő nevéhez fűződik. Üzletházát 1930-tól 1967-ig vezette, az áruház 1969-ben zárt be. 1946-ban indított sportruházati boltjában árulta az „Atom” nevű kétrészes fürdőruháját, melyet mérete miatt nevezett el Atomnak. Röviddel utána Louis Réard (1894–1984) francia autómérnök és ruházati tervező fejlesztette tovább Heim ötletét és mutatta be 1946. július 5-én Párizsban kétrészes fürdőruháját, a bikinit, melyet egy nem éppen derűt keltő korallzátonyról neveztek el. Ugyanis a világ első atomfegyver-vizsgálatát négy nappal korábban, 1946. július 1-jén, Bikini szigeténél végezték, 20 kilotonnás atombombával, mintegy 80 elavult, második világháborús hadihajó, köztük csatahajók és repülőgép-hordozók felett.
Az akkor botrányt kavart bikinit egy amerikai újságíró olyan textíliának nevezte, amely „viselőjéről mindent elárul – kivéve anyjának lánykori nevét”. A feltaláló Louis Réard szerint egy fürdőruhát csak akkor nevezhetnek bikininek, ha keresztül lehet húzni egy jegygyűrűn. Reard, a bikini bemutatásához csak nehezen talált modellt. Végül Micheline Bernardini (1927–) a Casino de Paris (sztriptíz)táncosnője mondott igent. A bemutató nagy sikert aratott.

„– A Casino de Paris-ban táncoltam az idő tájt, de az igazi hírnevet a bikini hozta meg számomra. A színpadon ennél lengébben öltözve is felléptem már, de ez az uszodai bemutató valahogy más volt. Annyira izgultam, hogy ma sem emlékszem másra, mint a körülöttem tolongó újságírókra, fotóriporterekre. És még egyre: utána ezrével kaptam a szerelmesleveleket. Senkinek sem válaszoltam, csak elküldtem a bikinis fényképemet. Gondolom, úgyis ezt akarta mindenki.”

Ország-Világ, 14. évf., 29. sz., 1970. július 22. – Törzsgyűjtemény

Az európai strandok, sőt a fürdőzés úgy általában a háború miatt ezidáig szóba sem jött, de 1946-ban az embereknek elege volt a bezártságból, a folytonos készenlétből, az állandó vészhelyzetből és végre ki akartak szabadulni, azaz élni akartak. Valószínűleg erre a korszellemre érzett rá két feltaláló is: Jacques Heim és Louis Réard. A legendásan „anyagtakarékos” ruhadarab a következő években számos botrányt okozott szerte a világban, ám idővel mégis visszafordíthatatlan hatást gyakorolt a stranddivatra.
Pár év után már a bikini elfogadásáról cikkeztek:

„A kétrészes fürdőruha ma már mindenütt elfogadott egészséges viselet, de csak azon hat jól, akinek kifogástalan az alakja. Semmi sem ízléstelenebb, mint egy kövér nő kétrészes fürdőruhában. Az, akinek az alakja nem tökéletes, az inkább trikószerűen egybeszabott fürdőruhát hordjon. Ez a tanácsunk nem jelenti azt, hogy az egybeszabott fürdőruha sovány nőknek nem való. Éppen ellenkezőleg, még jobban kiemeli az alak karcsúságát." 

Dolgozók Világlapja, 5. évf. 26. sz., 1949. június 25. – Törzsgyűjtemény

A bikini teljes elfogadásban olyan ikonikus filmek is segítettek, mint Roger Vadim 1956-os És Isten megteremté a nőt című alkotása, melyben Brigitte Bardot először mutatkozik bikiniben a filmvásznon.

bridget_bardot_opti.jpgBridget Bardot az És Isten megteremté a nőt című filmben. A kép forrása: L.E.: És Isten megteremtette a nőt! – Brigitte Bardot ma 80 éves. In: Nyugat.hu. Szombathelyi hírportál, 2014. szeptember 28.

1950-ben még gyártottak kartonból, pamutból, vászonból, gyapjúból is fürdőruhát, de már ismert volt a lastexből készült is. Ebben az évben 80.000 fürdőruhát hoztak forgalomba. Az 1950–1960-as években közzétették a napilapokban a fürdőruhák típusát, szabásmintáját, hogy hol lehet fürdőruhát vásárolni, melyik típusú fürdőruhából mennyi fogyott és mikor várható utángyártás. Sokszor illusztrálták képekkel is, hogy melyik típusú fürdőruhát hol lehet beszerezni. Rendszeresen tartottak divatbemutatókat, kiállításokat is, ahol meg is lehetett vásárolni a fürdőruhákat.

„A Budapesti Finomkötöttáru Gyár és a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat rendezésében ma, június 9-én, pénteken este 7 órai kezdettel nagyszabású műsoros divatbemutató lesz a tapolcai Anna étterem teraszán. Elsősorban a női, férfi és gyermek kötöttáru újdonságokat, kötött női ruhákat, különböző garnitúrákat és a legújabb fürdőruhákat mutatják be az érdeklődőknek. A divatbemutatót megelőzően ma, pénteken délelőtt 10 órától az Anna Szálló előtt kiállítást rendeznek a legszebb és legújabb kötöttárukból, fürdőruhákból. A kiállítás június 14-én, szerdán estig tekinthető meg.”

Észak Magyarország, 23. évf. 134. sz., 1967. június 7. – Törzsgyűjtemény

„A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat a minap mutatta be a Magyar Sajtó Házában legújabb fürdőruha modelljeit, amelyeket azóta már megtalálhatjuk a főváros valamennyi szaküzletében is. Az alábbiakban bemutatjuk a legnagyobb sikert aratott új fürdőruha modelleket.”

Csili, 8. évf, 6. sz., 1964. június 1. – Törzsgyűjtemény

csili_1964_pages188-188_opti.jpgAz 1964-es fürdőruhadivat. In: Csili, 8. évf. 6. sz., 1964. június 1. – Törzsgyűjtemény

Az 1960-as évek végén, az 1970-es években a Divat Fehérneműszövetkezet jelentős, 300 ezres fürdőruhaexportot termelt külföldre, főleg a Szovjetunióba. A Star nevű vállalat ekkor kezdte el a Triumph márkát gyártani, 1971. október 1-től 1972. március 31-ig 120 ezer férfifürdőnadrágot készítettek az akkor NSZK-beli világcégnek, a TRIUMPH-nak. Az 1970-es évek közepén az Április 4. Ipari Szövetkezet szaténból, kartonból, pikéből és emellett, szintetikus anyagból is készített évente 120 ezer darab fürdőruhát. A szövetkezet újítása az volt, hogy a fürdőruhák hátába gumírozott részt varrtak, s ezzel elérték, hogy az anyag tökéletesen simult a testre.
A 1980-as években is több újságban cikkeztek az aktuális divatról, fürdőruhatípusokról, illetve a különböző áruházak kínálatáról is. 1982-től a Váci Kötöttárugyár megvásárolta a Felina cég engedélyét, így a fürdőruhákból évente 150 ezret állítottak elő, illetve 75 ezret exportáltak. A gyár 2000-ben szűnt meg.

nepszabadsag_1982_opti.jpgFürdőruhaválaszték az 1980-as évek elején. In: Népszabadság, 40. évf. 148. sz., 1982. június 26. – Törzsgyűjtemény

2. Az igen kicsi, kétrészes fürdőruha viszont fekete anyagból is csak karcsú termetűeknek ajánlható. Szép lábúaknak előnyös a rövid strandkábát nagy pettyes kartonból vagy frottírból paszpól díszítéssel, érdekes zsebmegoldással.
3. Fiataloknak divatos, de csak magas, vékony termetűeknek előnyös az egybeszabott, fodros, nadrágos strandöltözék. Rátét hímzés díszíti.
4. Üdülőhelyen viselhető a fürdőruha fölött a virágos kartonból készült, oldalt nyitott, fodrokkal díszített alj.
5. Három divatos fürdőruha. Rugalmas, hurkolt, könnyen száradó anyagból.

Fürdőruhaválaszték az 1980-as évek elején. In: Népszabadság, 40. évf. 148. sz., 1982. június 26. – Törzsgyűjtemény

Ma már gyorsan száradó, könnyű anyagokból készítik a fürdőruhákat. A változatos mintájú, formájú és árú fürdőruhák közül bármelyik korosztály megtalálhatja a számára megfelelő ruhadarabokat. Az említett márkák, mint a Triumph vagy a Felina ma is megtalálhatók a boltok kínálatában. A korábban divatos egyrészes fürdőruhákat pedig inkább az idősebb korosztály használja, vagy sportoláshoz, úszáshoz keresik a vásárlók a sportboltokban.

Források:

Összeállításunk első része itt olvasható.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6817874649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása