Október, mindszent hava végén, s november első napjaiban mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) ünnepeihez kapcsolódva meglátogatjuk halottaink sírját a temetőben. Az őszi emlékezés, a sírokra tett koszorúk, virágok és a gyertyagyújtás szokása évszázadok messziségébe mutat. Az eredendően a katolikus hagyományban gyökerező ünnep ma közös kincse, emlékező ideje szinte mindenkinek.
„Mindenszentek [november 1.], a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.
Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, név szerint nem emlékezik meg.”
Bálint Sándor: November 1., részlet. In: Uő.: Ünnepi kalendárium 2. Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Utolsó ítélet. In: Mátyás-Graduale, korvina, 1480 körül (?); Cod. Lat. 424., 14r – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis
„Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: »Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!« Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent, mondván: »Amen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Amen.«”
Jelenések könyve, 7, 9–12. In: A Szent István Társulat által kiadott Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár
„Szent János látomása időbeli előrevetítése annak az egységnek, ami azonban már most, itt a földön is egybeolvaszt bennünket az Istenben ujjongók s a purgatóriumban várakozók népével. S e kapocs nem más, mint a felebaráti szeretet, úgy, ahogy azt az Evangélium tanítja. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítják Jézusnak az ítéletre vonatkozó szavai: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok…” Éheztem, szomjaztam, mezítelen voltam… Egytől egyig a felebaráti szeretetről szólnak e szavak, s úgy teljesítik ki a Nyolc Boldogság igéit, ahogy két ember öleli át egymást az irgalom és a szeretet szorításában – ahogy az irgalmas szamaritánus és szerencsétlen felebarátja ölelkezhetett. Ez köztünk Isten jelenléte, s a kapocs, mely mindannyiunkat egybefűz békéjében.”
Pilinszky János: Szentek egyessége, részlet. In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia
A katolikus egyház ezen a napon az összes szentet, azaz valamennyi megdicsőült lelket ünnepli, azokat, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. A keleti egyházban – a vértanúkra emlékezve – már 380-ban megülték az ünnepet. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa idején került be az emlékezés napja, amikor az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Később III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét s a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep, amelynek terjedésében óriási szerepe volt a Cluny bencések kolostorának. (Mindenszentek ünnepe 2001 óta munkaszüneti nap újra Magyarországon.)
November – Digitális Képarchívum
„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel.
A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”
Pilinszky János: A tél küszöbén, részlet. In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia
„Koszorú megváltás a temetők és templomokban okt. 31. nov. 1–2.”, [1926] – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár
„A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a »küzdő egyház« tehát a »szenvedő egyházról« emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a »halottak estéjén« rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, »hogy az örök világosság fényeskedjék« az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.”
Jankovics Marcell: Halottak napja, részlet. In: Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Törpe krizantém – Digitális Képarchívum
„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.”
Kosztolányi Dezső: Halottak, részlet – Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
–s–
