Justh Zsigmond életében (és közvetlenül a halála után) négy regénye és négy elbeszélés- és tárcakötete jelent meg, majd 1941-ben egy korábban kéziratban maradt regénye és két – kiadásra szánt – naplója. Emellett több további szövege látott napvilágot korabeli gyűjteményes kötetekben (Mikszáth Kálmán almanachjaiban, a Műbarátok Könyvében, a Hevesi József szerkesztette Magyar Dekameronban és Igmándy Mihály Magyar Szellemi Élet című kiadványában), valamint számtalan további tárcája, útirajza, portréja és novellája a korabeli lapokban.
Justh Zsigmond orosházi fényképe – Kézirattár
Regényei: Művész szerelem, Bp., Pallas, 1888, valamint A kiválás genezise regényciklus keretében: A pénz legendája, Bp., Singer és Wolfner. 1893; Gányó Julcsa, Bp., Singer és Wolfner, 1894. és Fuimus, Bp., Singer és Wolfner, 1895. A 20. században megjelent regényének címe: Ádám (Bp., Athenaeum, 1941.). Kötetei: Káprázatok, Bp., Pallas, 1887; Páris elemei. Karcolatok, Bp., Révai, 1889; A puszta könyve, Bp., Singer és Wolfner, 1892. (és francia fordítása: Le Livre de la Pousta, Paris, Ollendorff, 1892.), valamint a Delelő és egyéb elbeszélések, Bp., Athenaeum, 1895.
Justh 1885-ben döntötte el, hogy író lesz, amiről saját maga így írt Szinnyei Józsefnek:
„1885-ben nemzetgazdaságtani tanulmányok céljából Párizsba menvén, gr. Zichy Imre felkéri, hogy a szerkesztésében megjelenő Szemle hasábjai számára írna Párizsból cikkeket, így jelennek meg egymás után első művei. E cikkek néhány írónk figyelmét (köztük Reviczky Gyuláét) felkeltvén, a fiatal nemzetgazda hátat fordít a politikai tudományoknak, és az irodalomra adja magát.”
Justh Zsigmond Szinnyei Józsefnek. Budapest. 1889. március 5. In: Justh Zsigmond naplója és levelei (s.a.r. Kozocsa Sándor), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977. 490‒491. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Ettől kezdve folyamatosan jelentek meg írásai különböző napi-, heti-, kétheti és havilapokban, folyóiratokban, általában teljes néven, olykor csak monogrammal, egyszer-egyszer pedig névtelenül is. A korabeli magyar sajtóban több mint másfélszáz publikációját sikerült megtalálni és beazonosítani. Ezek egy része önálló kötetben is megjelent, és előfordult az is, hogy ugyanazt az írását több lap is közreadta, néha kisebb módosításokkal, máskor változtatás nélkül.
1885-ben kizárólag a Szemle közölt tőle írásokat és szinte valamennyit Párizsról (az egyetlen kivétel az orosz festőművész, Verescsagin bécsi kiállításáról szóló), majd hamarosan egyre több lapban találkozhattak a nevével az olvasók. Legtöbbször A Hét, az Arad és Vidéke, a Fővárosi Lapok, az Ország-Világ, a Magyar Bazár és a Salon és Sport lapjain.
Justh írása gróf Vay Péterről a Salon és Sportban. In: Salon és Sport, 1892. szeptember 18. 1. – Törzsgyűjtemény
Nem meglepő, hogy Kiss József lapja közölt tőle legtöbbször írást, hiszen az 1889 decemberében mutatványszámmal indult lapnak az első időszakban (tiszteletbeli) főmunkatársa volt. De nem véletlen a jelző sem, amelyet a szerkesztő használt egyik levelében, hiszen minden bizonnyal maga Kiss József sem a mindennapos szerkesztőségi munkát várta Justhtól, hanem az író születési elithez fűződő kapcsolatai miatt tüntethette fel a nevét főmunkatársként, s valószínűleg Justh sem a „szerkesztőségi robot”, hanem az irodalmi élethez tartozás vágyott érzése miatt csatlakozott az újonnan induló társadalmi, irodalmi és művészeti közlönyhöz. S bár másfél évvel későbbi távozása A Héttől nem volt zökkenőmentes, amit a szerkesztő kritikai éllel megfogalmazott levele is bizonyít, rövid élete végéig küldött írásokat a népszerű hetilapnak.
A Hét jubileumi számának címlapja Kiss József fényképével. Strelisky felvétele. In: A Hét, 1899. december 24. – Törzsgyűjtemény
„Csak ma veszem kezeimhez becses sorait, amelyekben közli velem, hogy A Hétről nevét levétetni kívánja. […] Mondanom sem kell, hogy elhatározását, melynek okait egyébiránt nincs jogom kutatni, igen sajnálom; remélhetőleg olvasóim is sajnálni fogják. Némileg bántott, hogy a lapok már 20-án hozták a hírt, tehát oly időben, amikor A Hét még az esetben sem hozhatta volna, ha levele idejekorán kezemhez jut; mert A Hét csak 23-[á]n jelenik meg. Úgy illett volna, hogy a lapok A Hétből vegyenek tudomást oly tényről, mely voltaképpen egészen A Hét belügye. Fölteszem, hogy Önt eljárásában célzatosság nem vezette és ebbe is belenyugszom.”
Kiss József Justh Zsigmondnak. Budapest. 1891. augusztus 25. – Kézirattár, Levelestár
Szintén gyakran jelentek meg szövegei a Magyar Bazár és a Salon és Sport hasábjain, amit a két lap szerkesztőihez fűződő baráti kapcsolata magyaráz. Wohl Janka és húga, Wohl Stefánia több mint másfél évtizedig szerkesztette közösen a Magyar Bazár mint a Nők Munkaköre című lapot, ahol 1887-től kezdve fiatal barátjuk neve is megjelent.
Wohl Stefánia Justhnak dedikált fényképe „…de ma main tombe le livre dans lequel je n’ai rien lue” Wohl Stephanie Jun. 19. 88. [Kihull kezemből a könyv, amelyből semmit sem olvastam…] – Kézirattár
Stefánia halála után az idősebb nővér egyedül folytatta a munkát, majd 1891-ben és 1892-ben a Fővárosi Lapok rövid életű melléklapja, a Salon és Sport (egyik) szerkesztője (is) lett (Adorján Sándor mellett). Itt is többször jelentek meg Justh portréi, rövidebb lélegzetű írásai. Sőt, az „anyai barátnő” egyszer azt is bevallotta, hogy Justh nevével tett közzé egy szöveget.
„Édes Zsigám! A maga régi, igazi barátságára hivatkozom, hogy bocsánatát kinyerjem egy csínyem miatt. Ön nekem egy novellát küldött, mely 3 számba való és mi csak egy számban valót közölhetünk, olyat, minő a 2 – mit az új lapomban talál. Tehát, megtettem, amit Porzó [Ágai Adolf] akart velem megtétetni: hogy írjam meg a cikket és jegyezzem alája az ő nevét – Írtam egy apróságot és a maga nevét jegyeztem alája. – Különben nagyon tetszik a dolog.”
Wohl Janka Justh Zsigmondnak. [1891. október?] – Kézirattár, Levelestár
A kérdéses írást nem sikerült egyértelműen beazonosítani, bár elképzelhető, hogy az Egy episód című szövegről van szó. Wohl Janka levele datálatlan, a benne említett adatok alapján valószínűleg 1891 októberében íródott. Több ekkoriban (illetve valamivel később) megjelenő szöveg is szóba jöhet, a legvalószínűbb ezek közül az Egy episód című írás, amely 1891. október 4-én jelent meg a Salon és Sportban (Wohl Janka múlt időben írt a „csínyről” és az „új lapját” többször is említette a levelében, ami alátámaszthatja ezt a feltevést, bár a szöveg alá Justh kézírásos névaláírása került). Emellett azonban esetleg más, novemberben vagy decemberben megjelent (vagy még fel nem lelt) írásra is utalhatott, és mivel sem a levél, sem más forrás nem bizonyítja egyértelműen, hogy nem Justh a szerző, valamint a szöveg az ő aláírásával jelent meg, a cikk – a fenti megszorítással – továbbra is tekinthető az övének (is).
Wohl Janka dedikált fényképe – Kézirattár
Justh szövegei esetenként többször is megjelentek nyomtatásban. Nemcsak az önálló kötetben kiadott írásait olvashatta a közönség először különböző lapokban (regényeit az Egyetértésben és a Pesti Naplóban, míg hosszabb elbeszéléseit az Egyetértés, a Fővárosi Lapok, a Magyarország és az Ország-Világ hasábjain), hanem egyes szövegeit olykor több lapnak is odaadta (legfőképp az Arad és Vidéke közölte Justh számos írását másodközlésben). Ezek általában néhány napos eltéréssel jelentek meg, kivéve a Sphynx című írást, amely közel három és fél éves eltéréssel látott napvilágot az Arad és Vidéke (1886. szeptember 19.) és a Magyar Bazár (1890. február 1.) lapjain. Ennek oka az volt, hogy a szerkesztőnő nem találta meg Justh neki küldött szövegét. Amikor végül meglett, ki is adta. Mivel Justh ekkor éppen Egyiptomban tartózkodott (betegsége miatt sokszor töltötte külföldön az év hidegebb hónapjait), az olvasó azt is hihette, hogy személyes élmények alapján született az írás, holott a szöveg ugyanaz, mint az évekkel korábban, közvetlen személyes élmény nélkül írt változat (Wohl Janka egyik levelében utal is erre).
„Édes, kedves Mephistóm! Vajon most is úgy írná-é meg a Sphynxet, mi[n]t akkor megálmodta?”
Wohl Janka Justh Zsigmondnak. 1890. február 6. – Kézirattár, Levelestár
Hasonlóan érdekes a Kihült csillag fénye című elbeszélése is, amelyről szintén feltételezhető lenne, hogy közvetlen személyes élmények alapján íródott.
A messziröl jött levelek (később: A kihült csillag fénye) című elbeszélése kéziratának első oldala, javításokkal – Kézirattár
A szöveg akkor jelent meg Mikszáth almanachjában és az Arad és Vidékében, amikor Justh Indiába hajózott, és amelyet brit katonatiszt barátja és későbbi vendéglátója, Lionel Dunsterville levelei alapján írt meg, még mielőtt megérkezett volna hozzá. Az elbeszélés kéziratán még A messziröl jött levelek cím szerepel, amely egyértelműen utal Justh íróbarátja, Ambrus Zoltán 1886-ban megjelent, azonos című és hasonló alapötletet feldolgozó novellájára.
Bár Justh abban az értelemben nem volt professzionalista író, hogy nem(csak) ebből élt, az irodalom igazi hivatás volt a számára. Súlyos betegsége ellenére és bárhol is járt, folyamatosan alkotott.
Justh cikke a Magyar Salonban indiai útjáról. In: Magyar Salon, 1892‒1893, 19. k. 209‒210. hasáb – Törzsgyűjtemény
Elkötelezetten írt, használni akart és nyomot hagyni a világban. Portréiban követendő példákat állított olvasói elé, útirajzaiban távoli világokat mutatott be, tárcáiban aktualitásokról mondott véleményt vagy támogatókat keresett művészeti kezdeményezésekhez, regényeivel és elbeszéléseivel pedig kora társadalmát igyekezett bemutatni.
Ahogy A pénz legendája előszavában Czóbel István társadalombölcselőnek címezve írta:
„Egyet akarunk, édes társam, s ez megnyugtat, erre büszke vagyok. A mai társadalmi testet boncoljuk, te is, én is, s mindketten azt nézzük, mi a kóros benne, s mi a használható, az, ami újat, jobbat fog teremthetni. […] Nem rejtem el, a mulattatás nem volt célom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a mulatságost keresem, de meg nem is látom mulatságosnak az életet. Így hát nem akarván zsákban macskát [sic!] árulni, a könyveket tanulmányoknak nevezem el.”
Justh Zsigmond. Czóbel István barátomnak. In: A pénz legendája, Budapest, Singer és Wolfner, 1893, 6. – Törzsgyűjtemény
Számos műfajban írt: regények, elbeszélések, jelenetek, tárcák, útirajzok, portrék és gondolatok egyaránt olvashatók tőle. A közönség azonban nemcsak íróként találkozhatott a nevével: a lapok nemcsak tőle, hanem róla is közöltek írásokat.
Strobl Alajos Justh Zsigmondról készült mellszobra és Wohl Janka rövid írása a Salon és Sportban. In: Salon és Sport, 1892. október 30. 1. – Törzsgyűjtemény
Hírt adtak készülő és megjelent munkáiról, olykor hosszabb kritikát is közzétettek róluk, tájékoztattak társaságbeli szerepléseiről, egészségi állapotáról és utazásairól is. Halálakor pedig több lapban is megemlékeztek róla hosszabban. Az egyik méltatás Ignotus tollából született, aki hónapokkal korábban (A Hét 1894. január 28-ai számában) Czóbel Minkáról írott kritikájában mimóza-iskolának nevezte a költőnő és Justh munkáit: „A Justh Zsigmondéval együtt egy külön irányt jelent az ő produkciója – kedvem volna az iskolájukat mimóza-iskolának nevezni. Az érzésnek hihetetlen átfinomulása az ő jellemzőjük, amely a legkisebb behatást megérzi és reagál is rá.” Amikor A Hét októberi számában méltató búcsúztatást írt fiatalon elhunyt írótársáról, erre is visszautalt.
Justh Zsigmond fényképe a róla szóló cikk mellett. In: A Hét, 1894. október 14. 646. – Törzsgyűjtemény
„S a gyásznak ebben a szomorú órájában vezeklésül jólesik magamat gyötörnöm azzal, milyen alacsony volt a gondolkodásom s milyen szűk a szemem határa, amikor nem tudtam megérteni azt a csudálatos kitartást és szívósságot, amellyel Justh Zsigmond, halállal a tüdejében s lemondással a szívében, élete utolsó pillanatáig is írói sikerekért küzdött. Az én gépszerkezetű, szénnel fűtött s logikára járó lelkem nem tudta megérteni ezt a mimóza-lelket, melyben a láthatatlan levegőn keresztül a megfoghatatlan napfény is változásokat idézett elő. Az én pogány testiességem végtelen szimpátiával, de tökéletes ellenkezéssel állott szemben ezzel az emberrel, aki nem élt testi életet s nem a világból vonta el az elméleteit, hanem előre kieszelt elméletek szerint akarta a világot átteremteni. A Hét is, melynek ő volt az első főmunkatársa, ritkán osztotta az ő nézeteit s e lapban az utolsó cikke éppen egy velem való polémia volt. S én már akkor is elképzeltem, hogy Istenem, ha én úgy tudnám a közel és biztos halálomat, mint ahogy Justh Zsigmond tudta az övét, bizonyára nem törődném azzal, mint vélekedik egy másik írótársam egy harmadikról. Hát csakugyan szabad a Szépséget nagy kezdőbetűvel írni, s a csókja mindent pótol: épséget, egészséget, még azt is, ami mindent pótol s amit nem pótol semmi, a szerelmet? Neki volt igaza, de most is, a ravatalánál is, úgy látom, hogy nekem is. Mert a Szépség csókja édes, de íme, az ölelése halálos.”
Tar Lőrinc [Ignotus]: Justh Zsigmond meghalt. In: A Hét. 1894. október 14. 41. sz. 646‒647, idézett rész: 647. – Törzsgyűjtemény
(Az idézeteket a mai helyesírás szerinti átírásban adom közre, a központozást javítom és a címeket kurziválom.)
Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)
