„Üdv mindazoknak, kik Petőfi műremekeinek ez emlékkiadásával a költő ereklyemúzeumának, a Petőfi-háznak javára áldoznak!
Mily öröm látni e nemes buzgást, e dicső versengést, jóval a világraszóló szellem születésének százados évfordulója előtt! Mintha mindaz, a mi most a Petőfi-kultusz érdekében történik, előre vetett fénye volna a közeledő nagy nemzeti ünnepnek, maga is ünnepies, komoly, cselekedetekben nyilvánuló s folyton növekedő hódolat.
A magyarság e lelkes hangulata, e tiszta és tündöklö kegyelet, mely nemzete egyik legnagyobb fiát a szeretet mind áthatóbb melegével sugarazza be: nyilt bizonysága annak, hogy Petőfi még nem fejezte be hódító útját s lánglelkének gondolat- és érzésvilágával valóban nem a multhoz, de a – jövőhöz tartozik.

Budapest, 1907. március 15.

Endrődi Sándor.”

Petőfi Sándor összes költeményei. Hazai művészek rajzaival és a költő arcképével. Emlékkiadás a Petőfi-ház megalapítása alkalmából, I. kötet, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság kiadása 1907. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

„A közönség adományaiból közel 46,000 korona gyűlt össze a Petőfi-ház javára.”

A Petőfi-ház története és katalogusa, szerk.: Kéry Gyula, A Petőfi-társaság titkára és a Petőfi-ház őre, Petőfi-könyvtár, szerk.: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán, XXVI. füzet, Budapest, Kunossy, Szilágyi és Társa, 1911, 19. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

„Bródy Sándortól, a kiváló írótól eredt a terv, hogy a társaság, ha czéljainak megfelel, vásárolja meg a Feszty Árpád-féle Bajza-utcza 21-ik számú házat, melynek falait fölavatta jövendő rendeltetésükre, Petőfi lelki ikertestvére: Jókai Mór, aki egy évtizeden át lakott a ház első emeletén. A társaság ugyanazon év deczember 28-án tartott közgyűlésén Herczeg Ferencz elnök már jelenti, hogy a Feszty Árpád-féle Bajza-utczai ház megvétele tárgyában Endrődi Sándorral, Ferenczi Zoltánnal és Farnady Józseffel, a társaság ügyészével eljárt, a házat szakértőkkel megvizsgáltatta, akik ugy nyilatkoztak, hogy a ház nemcsak megéri azt az összeget, amennyiért a társaságnak felajánltatott, hanem annyiért olyan épület a mai építkezési viszonyok között emelhető se volna. E kedvező szakvélemény következtében, valamint a kormány és főváros támogatásával a társaság a vételt megkötötte és elhatározta, hogy a ház földszintjét Petőfi-, az emeleten pedig Jókai ereklyéiből múzeumot rendez be.”

A Petőfi-ház története és katalogusa, szerk.: Kéry Gyula, A Petőfi-társaság titkára és a Petőfi-ház őre, Petőfi-könyvtár, szerk.: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán, XXVI. füzet, Budapest, Kunossy, Szilágyi és Társa, 1911, 20. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

„Fölteszem, hogy úgy Kosztolányi Dezső, mint Szép Ernő elfelejtette már erre a hétre, hogy múlt héten a Petőfi-társaság nem választotta őket tagjává. S szeretem hinni, hogy ők a Petőfi-társaság e szigorúságán nem háborodtak föl annyira, mint az újságok, melyek e kiváló költőket méltán nagyra tartják. Nem pedig ugyanazért, amiből a felháborodás származott: hogy nyilván ők maguk is tartják magukat valamire – ám ha igen, bizonyára akkor sem kevesebbre, ha a Petőfi-társaság többsége fitymálja is jelentőségüket. Hogy íme a derék és jámbor Petőfi-társaság is ugyanazon szűkkeblűségbe esik, ami annak idején az Akadémia s a Kisfaludy-társaság hivatalosságában fájt volt alapítóinak s ami ellen alapították volt mintegy ellenakadémia gyanánt: az mutatja legjobban, hogy nem az emberekben van a hiba, hanem az intézményben – még pontosabban magában az irodalomban, magában a művészetben, mely nem fér bele intézménybe. Annak idején az Akadémia s a Kisfaludy-társaság szép hivatást töltött be, de már nem tudott értő s igazságos lenni olyan génié iránt, mint Jókai. A féltehetségek, kiket viszont igazsággal nem ismert el, dühösen bújtak meg a félreismert tehetség szárnya alatt s ebből a szecesszióból lett a Petőfi-társaság. De természetes, hogy a féltehetségek még kevésbé türelmesek, mint az egészek, s legyünk készek egy újabb szecesszióra, melyben a tehetséges emberek vonulnak ki a Petőfi-társaságból. Minek? Hogy harmadik társaságot alakítsanak? Kár volna. Ami valaha a társaságok s az akadémiák rendeltetése volt, azt a mai világban átvették a kiadók s átvette a közönség, s mivel az élet megvan a társaságok nélkül, át is halad felettük, akármint választanak vagy exklúzívkodnak. Az irodalom már nem szorul akadémiákra, melyek vagy másképp ítélnek, mint az élet, s akkor mondom, az élettől lefütyültetnek, vagy azt cselekszik, ami amúgy is megtörténik, s akkor legjobb esetben felesleges lógósok. Írói társaságokra azért volna szükség – de nem hogy az írók egymást bírálják és osztályozzák, hanem hogy pótolják azt, amit a piac s a társadalom nem ad meg az íróknak s az irodalomnak. Tehát jó volna írói szakszervezet, szemben a kiadók s a nyomtatók szindikátusaival. Jó volna írói nyugdíjegyesület. Jó volna írói társaság régi jó írók kiadására s elismert nagy ősök tudományos új kiadására. Jó volna írói társaság fiatal írók felfedezésére s megsegítésére, pályázatokkal, könyvkiadással, utazási s tanulmányi segélypénzekkel. S még sok egyébre – de arra meg az írók túlságos jók, hogy mint akadémiai s nem akadémiai társaságainkban: beléjük csimpajkodván a féltehetségek, kollektívul olyan értetlenek és ízetlenek legyenek, amilyenek egyenként bizonyára nem volnának.”

Ignotus: Petőfi-társaság. In: Nyugat, 1917. 1. szám / Figyelő – Elektronikus Periodika Archívum

„A Petőfi-Társaság alapszabályszerű első kötelessége a Petőfi-kultusz ápolása. (...) Budapestnek és éppen a Magyar Tud. Akadémia épületében, már van Göthe-szobája, de nincs Vörösmarty-, nincs Arany- és nincs Petőfi-szobánk, mely ezeknek a nagyoknak örök dicsőségét hirdetné az utókor előtt; nincs múzeum, a hová szent áhítattal és lelkesedéssel zarándokolhatna a késő nemzedék.”

A Petőfi-ház története és katalogusa, szerk.: Kéry Gyula, A Petőfi-társaság titkára és a Petőfi-ház őre, Petőfi-könyvtár, szerk.: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán, XXVI. füzet, Budapest, Kunossy, Szilágyi és Társa, 1911, 17–18. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál 

„Petőfit mindenki ismeri. Petőfi művei nekünk a biblia mellett legkedvesebb könyveink. Állapodjunk meg egy pillanatra a biblia mellett. Valljuk be őszintén, hogy a bibliaismeretünkkel baj van. Tanuló korunkban, éretlen elmével, vázlatos kivonatokból és kiszakított részletekből ismertük meg a szent könyveket. Sokkal kevesebbet olvastuk, semhogy meg tudnók mérni mélységeit, de éppen eleget – forgattuk arra, hogy egész életünkre fölmentettnek érezzük magunkat a bibliaolvasás kötelessége alól. Azt merném mondani: Alig van könyv, melyet oly sűrűn emlegetünk és oly keveset olvasunk, mint a biblia. Szinte félek kimondani, hogy Petőfi műveivel is ilyenformán vagyunk. [...] Petőfi szelleme a magyar ember belső világának magától értetődő kiegészítő része. Szóval: tekintély. Ez a költő diadala, de egyszersmind veszedelme is. Veszedelme, mert föléje emeli az olvasó bírálatának, pedig ami nagyon is fölöttünk áll, az iránt könnyen fásultak leszünk, mint a pusztai ember a naplemente és a zivatar felséges színjátékával szemben.
Ne vétessék káromlásnak, ha azt mondom: szeretném, ha valami természetfölötti erő egyszerre kitörülné minden ember elméjéből Petőfi Sándor nevét, azután újból a nemzet kezébe adná műveit. Hogy ismerje meg érett elmével, fogékony szívvel, előítéletek és kész elméletek nélkül, ismerje meg és ítéljen fölötte úgy, ahogyan egy névtelen kezdő fölött ítélne.
Meg vagyok róla győződve, hogy Petőfi, még pedig az igazi, az eleven Petőfi, nagyszerű diadalt ülne az iskola és a hagyományok Petőfije fölött. Azok, akik csak a merész forradalmi énekek, a vértforraló csatadalok lantosát, a magyar népies motívumok és a szerelem költőjét ismerik és becsülik benne, fölfedeznék a csodálatosan finom ecsetű táj- és hangulatfestőt, a bölcsészt és humoristát. És fölfedeznék a nagy formaművészt, kinek nyelve hol édes és olvadó, mint a madárének, hol megrázó, mint rézüstök dübörgése, egyszer perzselő, nyugtalan és világító, mint a tűzláng, másszor hideg, hajlékony és elegáns, mint a kardpenge. És lehet, hogy fölfedeznék benne a huszadik század egyik legmodernebb költőjét, aki a Felhők ciklusában megdöbbentő fölénnyel uralkodott ama formák és gondolatkörök fölött, melyekben tapogatódzó kísérletezők a jövő költészetét keresik.
A kincs, melyet Petőfi kristálytiszta költő-egyénisége képvisel, akkor fog csak bőven kamatozni nemzetünknek, ha teljesen meghódítja magának és követni tudja tündöklő útjain.”

Herczeg Ferenc. Petőfi. In: A Petőfi-ház története és katalogusa, szerk.: Kéry Gyula, A Petőfi-társaság titkára és a Petőfi-ház őre, Petőfi-könyvtár, szerk.: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán, XXVI. füzet, Budapest, Kunossy, Szilágyi és Társa, 1911, 11–13. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál