210 éve született Báró vásárosnaményi Eötvös József Károly Bertalan Adalbert (Buda, 1813. szeptember 3. – Pest, 1871. február 2.) politikus, jogász, író, a Batthyány- és az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke, Eötvös Ignác politikus fia, Eötvös Loránd fizikus apja.
Barabás Miklós (1810–1898): Eötvös József képmása, 1845. olaj, vászon – Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok
Az életműben és a korszak színházi-irodalmi életében is nagy jelentőségű az Eötvös-művek sorában Victor Hugo Angelo című darabjának fordítása, a Götz von Berlichingennél jóval szerencsésebb utóélettel. 1836-ban az Angelónak három fordítása is született, Eötvös mellett Kiss János és Csató Pál átdolgozásában is színre került. Eötvös fordítása népszerű volt, a következő években játszották Miskolcon, Kassán, Debrecenben, Gyulán, Nagyenyeden, Dézsen, Nagyváradon, Kolozsváron, Szombathelyen, Halason, Siklóson is.
Az 1836 januárjában megjelent fordítás elé Eötvös egy előszót is írt, amelyben a romantika mint az „ifjúság és igazság irodalma” jelenik meg, amely a népért folytatott küzdelem eszköze, és amelynek végén Hugót idézve, rá hivatkozva mondja ki saját tételeit:
„Nem tetszeni, használni, vala Hugo Viktor czélja, és ő elérte. Felette szent, felette nagy vala néki a’ poesis, mintsem hogy játékként czélnak tartaná, neki eszköz vala, mellyet használt, hogy népét erősítse, ’s az erő rény. Igazság az, mit keresett, mit feltalált, és azért fog élni, legnagyobb tanuja korának. – Nem fejezhetem bé ezen hosszú, ’s sokaknak talán únalmas előszómat annélkül, hogy itt Hugo Viktor’ ön szavait, mellyekben drámai munkálatairól szól, előhoznám. Szükség, hogy a dráma – így szól Angelóhoz írt előszavában – mint ezen munka’ írója azt alkotni kívánná, phiosophiát adjon a sokaságnak, az ideáknak formát, a’ poesisnek inakat, vért, életet, részrehajlatlan magyarázatot a’ gondolkodónak, a’ beteg léleknek gyógyszert, a’ rejtett sebeknek balzsamot, egy tanácsot mindeniknek, mindenkinek törvényt. – A’ században, mellyben élünk, a’ művészet köre messze terjedt: a’ publicum, így szóla a’ költő egykor; a’ nép, így szól a’ költő ma.”
Hugo Viktor: Angelo. Dráma, ford.: báró Eötvös József, Pest, Heckenast Gusztáv, 1836., XII. – Törzsgyűjtemény
Ezeket a gondolatokat fejleszti tovább Hugo Victor mint drámai költő című írásában. A tanulmány nemcsak Hugo művészete melletti kiállás, hanem Eötvös saját, drámával és a drámaíróval szembeni elvárásainak összegzése is:
„Egy morális meggyőződés az, mi minden drámai költőnek mindenek előtt legszükségesebb; bár miként örvendezteti a’ taps, bármilly nemes jutalom a’ hit, melly mivét követi, nem ez azon czél, melly után törekednie kell; az igazság’ terjesztése, a’népnek oktatása ’s jobbítása az, miután a’ jobb iró fárad; mert nem csak mulatni, tanítani is hivatása, ’s mint Jules Janin Hugóról gúnyolva monda: nem kell megelégednie azzal, hogy nagy költővé válhatott, hanem még valami más, még valami nemesb után törekednie. — De hogy elérhesse, hogy a’ népre hathasson, szükség hogy mulassa is; mennél szentebb a’ czél, mellynek áldozik, annál szorgalmasabban kell választania, azon eszközöket, mellyekkel munkálódni kiván, vigyáznia kell, hogy hathatósak legyenek, hallgatói’ személyességére alkalmasak, sem alantabb sem felsőbb körűek, hanem épen egy irányban velök: egyszóval igyekeznie kell, hogy a’ lehető legnagyobb érdeket szerezze mivének. (…) Ön korának használni szebb ’s biztosabb, ’s ezen iparkodjék a’ művész. A’ drámában minden cselekvény – mint láttuk – eszköz ’s véleményem szerint jó, ha czélhoz vezető – azaz, ha a’ költő alapgondolatját helyesen kifejezi, úgy hogy a’ hallgatókra erősen hasson, de a’ czél, a’ fő dolog, maga azon erkölcstani gondolat, ez az, mi köszönet vagy átokra teszi érdemessé a’ költőt, ez, mi sok hibákat menteget, ’s mi nélkül mivet csodálhatunk, de nem szerethetünk (…) A’ drámát népszerűvé tenni vala czél, melly után Victor Hugo fáradott, hogy elérhesse, szükséges vala érdeket gerjeszteni, hogy érthetőbbé váljék, jónak látszék prosával élni ; de miként a’ prosa alatt rejtve lángol a’ költés, úgy él a’ durva cselekvény alatt egyike a’ legszebb erkölcsi valóságoknak. És ez az, mit Hugo tett, ’s miért őt tisztelem. Az idő mutatja, valóbban ki ítélt, megtámadói-e vagy én?”
Eötvös József: Hugo Victor mint drámai költő. In: Athenaeum, 1. évf. (1837. október 29.), 550, 551–552, 554. – Törzsgyűjtemény
Edmond Bacot: Victor Hugo (1862). A kép forrása: Wikipédia
A két írás megjelenése közötti időt Eötvös egy külföldi utazással töltötte: járt Svájcban, Franciaországban, Angliában is. Élményeit megörökítette naplójában, amely irodalmi alkotások terveit, részleteit is tartalmazza, és persze az azokat kísérő gondolatokat, érzéseket. A karthausi mellett egy Attiláról szóló darabon is dolgozott közben, ennek kapcsán ír az íráshoz való viszonyáról is.
„Etel – bár elvégeztem volna már; vannak napok, hol remeknek gondolom, s máskor megint minden bátorságom elhágy. Költői gyermekek is olyanok, mint a többiek, a koncepció gyönyör, örülünk nekik, míg kicsinek, gondjainkkal neveljük nagyokká, s ha a világba lépnek, baj, s keserű fáradságunk bére. Bolond atyák, bolond költők! De ki tehet róla, hogy oly jól esik a csinálás.”
Eötvös József: Napló, 1837. ápr. 13. In: Eötvös József: Napló (sajtó alá rend. és a kísérő tanulmányt írta Gángó Gábor), az eredeti kézirat fotómásolatával, Sárospatak, Hernád, 2021. – Törzsgyűjtemény
Utazása során Eötvös előtt továbbra is ugyanaz a cél lebegett, mint korábban: hasznossá lenni, bármilyen kis mértékben, vagy bármilyen kevés ideig, még akkor is, ha mások ezt az igyekezetét észre sem veszik, vagy nem ismerik el, hiszen a hazáért hozott áldozatot éppen ez teszi azzá, ami.
„Szerettem, s megcsaltak, szóltam, s nem értettek, keseregtem, s nevettek – éltem; s ha hazámért halhatok: eleget.”
Eötvös József: 1837. ápr. 15. In: Eötvös József: Napló (sajtó alá rend. és a kísérő tanulmányt írta Gángó Gábor), az eredeti kézirat fotómásolatával, Sárospatak, Hernád, 2021. – Törzsgyűjtemény
Hazatérte után elhatározásának megfelelően hatalmas energiával vetette bele magát a közéletbe és rengeteget dolgozott. Az 1838-as árvíz idején nem csak a mentésben vett részt, de ő szerkesztette a Budapesti Árvízkönyvet is.
„Márcziusban híre jött a pesti árvíznek, mindenki elborzadt a nagy csapás hallatára, s magasztalta Wesselényit, ki éjjel-nappal mindenütt ott volt, a hol legnagyobb veszedelem fenyegetett és így százaknak életét mentette meg. Lónyay János, Menyhértnek atyja, neveztetett ki királyi biztosnak a vész napjaiban, Dessewffv Aurél lett pedig a jobb keze s erélyesen járt el a közigazgatási rendszabályokkal, az ínség enyhítésében s a közrend fentartásában. Azok közt, kik e napokban kitüntették magukat, Eötvös Pepi nevét is olvastuk s ennek annál inkább örültünk, minthogy ideges természeténél fogva nem vártunk különös tevékenységet tőle e téren.”
Pulszky Ferenc: Életem és korom. 2. kiadás. 1. kötet, Budapest, Franklin, 1884, 104. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Nemzeti Színház: Az árvíz idején. 1838. [1939 után]. B. I szignójú alkotó festményéről készült fénykép. Jelzet: SZT KE 24.716 – Színháztörténeti és Zeneműtár
Eötvös Szalay Lászlóval együtt készítette a Budapesti Szemlét, A karthausi mellett jelentős politikai tanulmányokat (Vélemény a fogházjavítás ügyében, Szegénység Irlandban, A zsidók emancipációja) publikált.
1841 nyarán a hitelezők egységes föllépése miatt a család anyagi csődbe ment. Eötvös, mivel általa tisztességtelennek tartott eljárást ajánlottak a vagyon megmentésére, a neve tisztaságát a legfontosabbnak tartva minden várható örökségéről lemondott és innentől polgári életmódot folytatva, pusztán saját keresetéből élt meg. Trefort Ágoston szerint ez jelentette Eötvös fiatalkorának lezárulását.
„azon családi katasztrófa, mely őt 1841-ben szeptemberben érte, s mellyel fiatalsága végződött, s az érettebb férfikor nagy küzdelmeivel s törekvéseivel kezdődött, oly pontot képez életében, mely azt tulajdonképpen két külön színezettel bíró részre osztja fel.”
A színházzal és a drámával való kapcsolata azonban nem szűnt meg, ekkor még megpróbált a gyakorlatban is megfelelni azoknak az elveknek, amelyeket már a fent említett Hugo-tanulmányban kifejtett, és amelyek szerint a drámával mindenekelőtt hatni kell. De csak az tud hatni, ami népszerű, ehhez pedig a hallgatóság számára érthető nyelv, megfelelő téma, az ábrázolt világ (az esetleges szörnyűségek) mögött egyértelműen felismerhető erkölcsi mondanivaló szükséges, de mindenekelőtt a közönség érdeklődésének a felkeltése, amelyhez elengedhetetlen a dráma valódi közege, a színház. Így jut el Eötvös több terv után az első olyan, színpadra szánt művéhez, amelytől nem csak remélhette az áhított hatást, hanem végre el is érte: ez a darab lett az Éljen az egyenlőség! című vígjáték, amelyről így számolt be 1841-ben a Jelenkor:
„rövid idő múlva köv. eredeti újdonságok jutandnak nemzeti színpadunkra: »Két László« Tóth Lőrincztől; »Troubadour« szomoruj., Szigligetitől; »Három nap Saturnusban« bohózat Bethlen Ferencz gróftul; és »Éljen az egyenlőség« vígjáték Eötvös József bárótul.”
Varga Soma: Budapesti napló. In: Jelenkor, 10. évf., 89. sz. (1841. nov. 6.), 1. – Törzsgyűjtemény
A darab ekkor mégsem került a nyilvánosság elé, mégpedig azért, mert Eötvös, mint később Petrichevich Horváth Lázár kritikájából kiderült, visszavonta:
„a játékszíni bírálói véleményeknek nem átalános kedvezése miatt”.
P.[etrichevich] H.[orváth] L.[ázár]: [kritika Eötvös József Éljen az egyenlőség! című vígjátékának 1844. okt. 26-i előadásáról]. In: Honderü, 2. évf. (1844. november 2.), 292–294. – Törzsgyűjtemény
- szeptember 13-án feleségül vette Rosty Ágnest, aki élete végéig méltó társa volt.
Rosty Ágnes. A kép forrása: Iharos Községi Önkormányzat facebook-oldala
- február 15-én Aradot elöntötte az árvíz. A Regélő Pesti Divatlap beszámolója szerint:
„Az egész belváros, külvárosaival együtt, kevés utczát kivéve, három napig állott vízben. A’ nyomor és ínség iszonyú e’ csapás után!”
Regélő Pesti Divatlap, 3. évf. 16. sz. (1844. febr. 25.), 251. – Törzsgyűjtemény
Először helyben, majd országosan is elkezdtek a károsultaknak adományokat gyűjteni, és ennek részeként jelent meg a Császár Ferenc szerkesztette Aradi Vészlapok, amelyben az Éljen az egyenlőség! is napvilágot látott, mivel Eötvös Petrichevich szerint:
„országos (bokros) foglalatosságai miatt egyebet az emberiség’ oltárára nyujtania lehetetlen levén – előhúzá feledés porából e művet, s az a mondott lapok’ gyöngyeinek egyikévé vált. A színházi igazgatóság magát előbbi jogainál fogva igényesítve lenni vélvén a darab’ előadására, azt szerző’ híre és tudta nélkül a színműrendbe sorozta, később csakugyan a szerzőnek is beleegyezését pótlólag kieszközölni sietvén.”
P.[etrichevich] H.[orváth] L.[ázár]: [kritika Eötvös József Éljen az egyenlőség! című vígjátékának 1844. okt. 26-i előadásáról]. In: Honderü, 2. évf. (1844. november 2.), 292–294. – Törzsgyűjtemény
A darab „újrafelfedezése” és bemutatása beleillik abba a koncepcióba, amely a színházat 1843 és 1845 között bérlő Bartay András irányításával a színvonalas, eredeti magyar drámákra alapozta a repertoárt. Az Éljen az egyenlőség! a nemzeti drámának és színháznak is felívelő korszakát reprezentálja Szigligeti Ede, Vörösmarty Mihály, Jósika Miklós és Czakó Zsigmond darabjaival együtt. Ugyanakkor Eötvös alkotói pályáját és politikai-közéleti céljait tekintve is kiemelkedően fontos a vígjáték. A drámát egyöntetűen dicsérik a kritikák, további darabok írására buzdítják Eötvöst, a közönségnek pedig egy idő után mint a nagy sikerű A karthausi című regény szerzőjének műveként ajánlják a vígjátékot – vagyis Eötvös József ekkorra biztos helyet szerzett magának a nemzeti irodalom ismert és elismert művészei között, és ezúttal sikerült megvalósítania azt a célkitűzését, hogy politikai üzeneteit az irodalmat és a színházat eszközként használva széles közönséghez juttathassa el.
Divatkép (háttérben a Nemzeti Színház). In: Pesti Divatlap, 1. évf., 1844. – Törzsgyűjtemény
1841-ben jelent meg Eötvösnek a Kelet népe és Pesti Hírlap című röpirata, amelyben Széchenyi és Kossuth közti épp aktuális vitában Kossuth mellett foglalt állást. A röpirata és a vígjáték Szilágyi Márton szerint:
„ugyanazon aktuális probléma két, eltérő műfajban kidolgozott leírási kísérletének tűnik (…) kétségtelenül társadalmi és politikai utópia, akár a színmű 1841-es keletkezéséhez, akár az 1844-es bemutatóhoz mérjük. Ez az utópikusság azonban azzal kerüli el a didaxist, hogy a darabbéli apák nemzedéke számára semmi közelebbit nem látszik jelenteni a liberalizmus fogalma, mint követendő korszellemet, s látható hatása sem lesz több, mint a házasságokat elősegítő hivatkozási alap. Az elrendeződő szerelmi cselszövés, a létrejövő szerelmi házasságok és az így kialakuló rokoni szálak pedig az egész politikai problematikát némileg súlytalannak mutatják, s így, bár az ábrázolásnak a liberalizmust is érintő iróniája kétségtelen, a vígjáték nem válik szatírává sem. Az irónia kiterjed a vármegyei tisztújításnak a háttérben zajló folyamatára is. Hiszen eszerint a liberálisok ugyanazokkal a szavazatszerző eszközökkel élnek, mint a színműben meg sem jelenített másik oldal: a kortesek itatása itt külön hangsúlyt kap a lerészegedett kricskei nemesek felléptetésével.”
Szilágyi Márton: Egy vígjáték politika és irodalom metszéspontján. In: Uő: Hagyománytörések. Tanulmányok az 1840-es évek magyar irodalmáról, Budapest, Ráció, 2016, 101-112. 107., 109–110. – Törzsgyűjtemény
A darab korabeli népszerűségét tehát leginkább a „választási vígjáték” típusát megteremtő téma adta, amely a fent vázolt körülmények folytán először Nagy Ignác 1843-ban bemutatott Tisztújítás című darabjával került a színpadra. Ehhez járult Eötvös szerzői jó hírneve, amelyet addigra A karthausi sikere garantált, és az a közeg, amelyben mindez a politikai mondanivalóval együtt befogadókra talált.
Az Éljen az egyenlőség! a pesti Nemzeti Színházban többször is színre került: az 1844. október 26-i bemutató után az év október 28-án, november 3-án és 5-én, 10-én, 28-án, december 10-én, 1845. május 9-én, 1846. október 9-én, 1848. február 3-án, és a korszakban utoljára 1848. júl. 4-én. Vidéken is játszották, műkedvelők előadásában is. A források alapján három és fél év alatt Pesten 4200-an látták a darabot, amely a korban egyértelmű sikernek számított, és nemcsak a nézők száma, hanem a közönség összetétele miatt is, ott találjuk ugyanis a pesti polgárok mellett:
„az 1844. november 10-i vásári vasárnapon tartott előadás Pestre sereglő publikumát, akik nemcsak hogy rendszeres olvasónak nem számítottak, de olykor még a betűt sem ismerték. Pedig az Éljen az egyenlőség! nem is tartozott a Nemzeti Színház igazi sikerprodukciói közé.”
Kerényi Ferenc: Drámáról, színházról – Eötvös József kapcsán. In: Irodalomtörténet, 1989. 4. sz., 589–609., 590. – Elektronikus Periodika Archívum
Éljen az egyenlőség! Színlap. Jelzet: SZT SZL NSZ K1848.02.03 – Színháztörténeti és Zeneműtár
Az elsődleges üzenet egyértelmű volt és világos, ráadásul a szereplők ismerőssége folytán hiteles is, amit a kritikusok a darab fő erényeként emlegettek:
„alakjai többnyire hű vonásokkal, saját egyéniséggel, s változatosan jellemezvék, s a mű azon főeszméje, miszerint fokról fokra le és fölfelé, majd minden ember aristokrata, rangkóros a maga körében s mások irányában, ha mindjárt ellenkezőt színlel is, az egész darabot egyesítő kapocsként tartja össze, s majd minden személyében kiválólag tükröződik vissza. Itt egy mágnás kicsinyelve néz le egy szép hivatalú, gazdag előkelő nemest, ez viszont egy nálánál kisebb s fiatalabb nemességű prókátort, ez viszont egy, az övénél kisebb urnát szolgáló ügytársát, ez viszont egy vármegye-huszárt, ez pedig egy német inast stb. S végre is a ranggal összeütköző szerelmi viszonyok által az sül ki az egészből, hogy szájjal gyakran egyenlőséget hirdetünk, de ha tettre kerül a dolog, akkor aztán vége a tréfának. Úgy van biz az, s amennyire igaz ezen mű iránya, épen olly sajnosan örvendetes az, hogy a szomorú tapasztalással párosuló víg leczkét felülről kell hallanunk; különben ez sokat nyom a latban, mert a nem-mágnásokból álló közönség előtt mintegy nagyobb fényt s tekintélyt kölcsönöz az az igazságnak, hogy ezt egy báró mondá ki — de térjünk vissza az egyenlőségre, mert hiszen mindent csak ennek kétszínű zászlaja alá szeretne erőltetni a mai világ. Báró Eötvös Egyenlőségét színészeink valamennyien egyenlő jó kedvvel, szorgalommal adák, és honnan ered az, hogy ma még a legkisebb szerepeket is legjelesebb színészeink játszották? no hát csak az írók rangját legkevésbbé sem tekintő méltányos érzelemből. Lám, lám, ki mondaná, hogy az élet és színpad közt illy nagy egyenlőség foglal helyet. Ó hiszen mi boldog korban élünk, éljen hát Eötvös és az Egyenlőség!”
Pesti Divatlap, 1. évf. 18. sz. (1844. nov. 3.), 78. – Törzsgyűjtemény
Eötvös tervezte a drámaírói tevékenység folytatását, 1847-ben egy újabb darab kidolgozásához fogott, amelynek központi témája a Gracchusok sorsa lett volna. Azonban sem ez, sem más drámája nem készült már el. A forradalom közvetlen előzményei, a szabadságharc, a bukás és annak következményei, később pedig miniszteri teendői arra kényszerítették, hogy eszméi kifejtéséhez más formákat, a magyarság szolgálatához más eszközöket keressen. Bár ezek az eszmék nem voltak mentesek sem az ellentmondásoktól, sem a megvalósításukkal járó nehézségektől, a liberális elvekhez következetesen és kritikusan ragaszkodó Eötvös József célja fiatalkora elmúltával is a nemzet, mint az egyén szabadságára épülő közösség felemelése, kiművelése maradt.
„Ha majdan átfutottam
Göröngyös útamat,
S hova fáradtan érek,
A sír nyugalmat ad:
Márvány szobor helyébe,
Ha fenmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem.
S ha majd kijőtök néha
S megálltok síromon,
Zengjétek el a legszebb
Dalt néma hantomon.
Magyar dalt, lelkesítőt,
Melynél a szív dobog,
Tán halva is megértem,
S keblem hevűlni fog.
És sírjatok egy könnyet
Barátotok felett:
Dalt érdemelt, mert költő,
Könnyet, mert szeretett.”
1848.
Eötvös József: Végrendelet. In: Eötvös József összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár
Felhasznált irodalom:
- Eötvös József: A karthausi. [Regény]; Drámák, [bev.] Wéber Antal; Versek, [Budapest], M. Helikon – Szépirodalmi Kiadó, 1973.
- Hugo Viktor: Angelo. Dráma, ford.: báró Eötvös József, Pest, Heckenast Gusztáv, 1836., XII.
- Eötvös József: Hugo Victor mint drámai költő. In: Athenaeum, 1. évf. (1837. október 29.), 546–554.
- Aradi vészlapok, kiadta Császár Ferenc, Pest, [s.n.], 1844.
- Eötvös József: Kelet népe és Pesti Hírlap, Pest, Landerer – Heckenast Ny., 1841.
- Eötvös József: Napló (sajtó alá rend. és a kísérő tanulmányt írta Gángó Gábor), az eredeti kézirat fotómásolatával, Sárospatak, Hernád, 2021, 211.
- Devescovi Balázs: Eötvös József: 1813–1871, Pozsony, Kalligram, 2007.
- Kerényi Ferenc: Drámáról, színházról – Eötvös József kapcsán. In: Irodalomtörténet, 1989. 4. sz., 589–609.
- Pesti Divatlap, 1. évf. 18. sz. (1844. nov. 3.)
- Regélő Pesti Divatlap, 3. évf. 16. sz. (1844. febr. 25.), 251.
- P[etrichevich] H.[orváth] L.[ázár], [kritika Eötvös József Éljen az egyenlőség! című vígjátékának 1844. okt. 26-i előadásáról]. In: Honderü, 2. évf. (1844. november 2.), 292–294.
- Pulszky Ferenc: Életem és korom. 2. kiadás. 1. kötet, Budapest, Franklin, 1884.
- Szilágyi Márton: Egy vígjáték politika és irodalom metszéspontján. In: Uő: Hagyománytörések. Tanulmányok az 1840-es évek magyar irodalmáról, Budapest, Ráció, 2016, 101–112.
- Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet, Budapest, Osiris, 2007.
- Trefort Ágoston: Emlékbeszéd báró Eötvös József felett. Trefort Ágoston és Lónyay Menyhért: Eötvös-emlékbeszéde, 1872, Gángó Gábor. In: Aetas, 1998., 13. k., 2. sz., 203–215, 209.
Patonai Anikó Ágnes, dr. (Színháztörténeti és Zeneműtár)
