Fotókönyvmustra. Második rész

2025. április 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

Stekovics János Agglegények című fotókönyve a Történeti Fénykép- és Interjútárban. 1.

Stekovics János: Lukács János és Lukács István, 1987. és Lukács János és Lukács István kiscicákkal kezükben, 1987. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. Borítókép és 122. (Falbum 1251)

Stekovics János Die Junggesellen (Agglegények) című fotókönyve 1999-ben jelent meg Németországban. Stekovics 1989-ben hagyta el Magyarországot, 1990-től szabadfoglalkozású fotográfus, 1992-ben a Verlag Janos Stekovics (Janos Stekovics Kiadóvállalat) alapítója, mely jelenleg Halle közelében egy Dößel nevü kis faluban működik. A kiadó olyan tematikus, illusztrált albumokat, könyveket készít, amelyek német vonatkozású, illetve Stekovics János tágabb lakóhelyéhez kapcsolódó Sachsen-Anhalt tartomány kulturális, természeti, építészeti értékeit örökítik meg, mutatják be. Eddig már 530 könyv jelent meg a kiadó gondozásában, az illusztrációkat javarészt Stekovics János fotográfiái képezik. A Die Junggesellen egy kivételes kiadvány a kiadó oeuvre-jében. Stekovics János hajdani magyarországi fotográfusi tevékenységét mutatja be. Visszatekint az életpálya egy különleges periódusára, az 1985 és 1989 közötti időszakra, amikor Stekovics Hódmezővásárhely és Orosháza között, az Alföld délkeleti peremén elhelyezkedő székkutasi puszta lakóit fotózta. A könyv egy hosszú alkotói folyamat eredménye, egyben egy olyan retrospektív válogatás, amely a fotók elkészültéhez képest 10 évvel később öltött végleges formát. Stekovics János egy példányt ajándékozott a Történeti Fénykép- és Interjútárunknak, így a könyvismertető ennek ürügyén, és a gyűjtemény fotókönyveket bemutató sorozat részeként készült.
Stekovics János fotókönyvnek definiálja a könyv műfaját, „ahol a képek beszélnek inkább, bár a bevezető szöveg is nagyon fontos”, melyet Matthias Rüb írt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung kelet-európai tudósítója. Rüb személyesen is járt 1998-ban a tanyákon, amiko sikerült beszélgetnie a portréalanyokkal, valamint rokonaikkal. A könyv bevezetője ily módon egyfajta helyzetjelentéssel reflektál a múltra. Így a tíz évvel korábban készült fotók mellé Matthias Rüb a tanyavilág épp aktuális életéről készített beszámolója került. Az Agglegények (Die Junggesellen, 1999) fotókönyv címét a könyv második fejezetében szereplő világszerte ismertté vált Lukács ikrek, Papp Lukács János (1927–2006) és Papp Lukács István (1927–2011) ihlették. Agglegények voltak. (A teljes nevüket ritkán használták, mindenki Lukácsoknak szólította őket.) A tanyasi parasztvilág magányos szerzetesei, történetük szorosan kapcsolódik a kutasi tanyákon élő közösség és szüleik életéhez, hasonló életútjukra talán az ikerségből fakadó speciális kapcsolat is hatással volt. Stekovics János ebből a párhuzamos életútból ragadott ki jó pár évet. Az idősödő ikrek életét megörökítve egy ikonográfiai körképet tár elénk: a szimbolikus tanyasi tárgyak attribútumokként rendeződnek az ünnepélyes, már-már archaikus beállításokhoz. Az ikrek és a hozzájuk tartozó tárgyak, az általuk választott és reprezentált eszközök, állatok, középkori ikonokra emlékeztetnek. Mint Kozma és Damján ikerszentek, amint a hétköznapi feladatok ismétlődő rutinjából egy pillanatra megmerevednek, a nézőre tekintenek. Stekovics úgy fogalmazott, hogy számára az arcok és a hozzájuk kapcsolódó attribútumok, kellékek jelentettek sokat a pusztát kutató fotózásai során. Stekovics János szóbeli közlése szerint: „Ezekben tükröződött a mindenkori sors.”

Stekovics János: Lukács János és Lukács István tökökkel. 1987. Stekovics János tulajdona. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. 107. (Falbum 1251)

A puszta lakói

Stekovics János: Molnár Eszter, Molnár Lajos, Molnár Ernő. 1986. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. 24–25. (Falbum 1251)

A fotókönyv első részében a közösség, a tágabb kutasi tanyahálózat meghatározó alakjai kerülnek bemutatásra. Azzal a környezettel ismerkedhet meg a néző, amelyhez a Lukács ikrek is tartoztak és amely révén érthetővé válik az ikrek és a puszta lakóinak zárt működési rendszere. Az 1980-as években járunk, a rendszerváltás előtt. A tanyarendszer hanyatlásának utolsó időszakában. Ekkor már érzékelhetően megmutatkoztak a tanyavilág elöregedésének jelei, 1989 után pedig még súlyosabbá vált a helyzet. Sok tanyasi kistermelő nem tudott megfelelni az ekkor épp alakuló új piacgazdaság versenyképes feltételeinek. (Bray– Kovács 2021: 13.) 1992-ben még visszatért Stekovics János a kutasi helyszínekre. A hanyatlás ekkor már jól érzékelhető volt, 2005-re pedig, Stekovics János szóbeli közlése szerint „majdnem megszűnt minden”.Az 1985 és 1989 között készült portrék élő dokumentumai a változás előtti időszaknak. Az utolsó pillanatok, amikor még a tanyán élő emberek identitásukhoz méltó, önazonos életet élhettek. Komoly tekintetű, munkájukra büszke, elhivatottságukról tanúskodó portrék, gazdák, gazdasszonyok, családi csoportképek vonulnak fel vontatott lassú ütemben a tanyavilág szokásos helyszínein.
Mikrotörténetek egy képbe sűrítve:

„Csányi András csanyteleki gulyás, a Lukács fivérek, a terebélyes Molnár család, a káposztáira büszke üllési Goda Imre (volt »kulák«), a mártélyi Pataki József, a »regényös« Baranyi, Pusztai Sándor feleségével és a Mészáros testvérek, József és István a tiszai vizek csongrádi halászai.”

Tandi Lajos: Parasztpanteon fotográfiákon. In: Délmagyarország, 78. évf. 22. sz. (1988. január 27.), 5. – Törzsgyűjtemény

A Szeged folyóirat főszerkesztője Tandi Lajos, művészeti író a Parasztpanteon fotográfiákon című cikkében ír a portrékról és megkülönbözteti Stekovics munkáit a szociofotó műfajától, hiteles dokumentációnak és egyben emelkedett művészi alkotásoknak definiálja a portrékat.

Stekovics János: Goda Imre, Üllés. 1986. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. 33. (Falbum 1251)

Hogy mitől válik művészi alkotássá egy fotográfia, legyen az szociofotó, vagy más egyéb műfajhoz tartozó mű, arra sokszor nem a szándék ad választ, hanem az eredmény. Stekovics állítása szerint nem volt előre megtervezett művészi szándék a képek készítésekor, a munkafolyamat fázisait nyomon követve azonban kitűnik az intuitív alkotói attitűd, a kutatás, tudatos tervezés, a válogatás, a kiemelés gesztusa.

„Először csak nézelődtem, felfogtam a helyzetet, úgy jött a kép gondolata a fejemben, aztán helyszíneltem. Később, (ami olykor sok hónapot is jelentett) vázlatokat készítettem kisfilmre és 6x6-ra. Még később ezen gondolatok egy részét riportszerűen is feldolgoztam. A kisfilmes és 6x6-os képekkel együtt közel háromezer kép van »Lukács« címszó alatt, »puszta« címszó alatt körülbelül még egyszer ennyi. A végső verzió nagyjából 450 darab 13 x 18-as fekete-fehér negatív. Ezek a legfontosabbak, ez a letisztult eredmény.”

Stekovics János szóbeli közlése alapján

A kapcsolatteremtés, a portréalanyokhoz fűződő bensőséges viszony, a helyiek életritmusához való alkalmazkodás, tisztelet és alázat a munka során, a kölcsönös bizalom megteremtése mind része a minőségi riportfotózásnak. Stekovics János szóbeli közlése szerint Cs. Szűcs Imre parasztköltő súgta meg neki 1988 nyarán, hogy azért mond el neki olyan sok mindent és fényképezheti le őt is, mert a 10 km-re élő „szomszéd”, Molnár Ernő jelezte nekik, hogy vele nyugodtan lehet beszélgetni, „közülük való”.

Stekovics János: Szolnoki házaspár, 1986. / Bakos Rozália portréja, 1987. / Bálint Imréné fehér kakassal, 1988. / Dinnyék, 1988. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999, 21., 95., 71., 38. (Falbum 1251)

Stekovics János 1985-től járt ki a tanyavilágba fotózni a vidéket és lakóit. Kollégái a szegedi Sajtóházból azt sugallták neki, hogy ne menjen ki a tanyákra, ők már úgyis mindent, amit csak lehetett lefotóztak. Szóbeli közlése szerint „Te itt szép lehetsz, de okos nem!” – mondták neki. Ennek ellenére, „vagy főképpen emiatt” elindult és bejárta a környéket, és mint kiderült, a kutasi, vásárhelyi puszták lakói senkit sem érdekeltek korábban. Megbűvölte a puszta világa, ami egy városi ember szemével már többgenerációs időutazásnak tűnt.

Stekovics János: Baranyi József, 1987. / Cs. Szűcs Imre portréja, 1988. / Szécsi Imre, 1987. / Meszes Ádám és Gárgyán Erzsébet. 1986. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999, 48., 39., 43., 30-31. (Falbum 1251)

A hódmezővársárhelyi Tornyai János Múzeumban 1988. január 24-én megnyílt Fotográfiák című kiállítás kapcsán, Stekovics portréit, Plohn József (1869–1944) hódmezővásárhelyi fotográfus 1902-ben készített veterán 48-as honvédportréival állították párhuzamba. (Tandi 1988) A háborús aggastyánok szuggesztív tekintete, a kopott honvéd egyenruhában pózoló alakok hasonló komoly és ünnepélyes hangulatot közvetítenek, mint Stekovics főszereplőinek portréi. Stekovics János a felvételek elkészítésekor még nem ismerte a Plohn-féle képsorozatot, de a vásárhelyi kiállítás kapcsán utólag tanulmányozta a veterán portrékat. Stekovics János szóbeli közlése szerint „Végül is a kutasi portrék akár Plohn honvédjeinek közvetlen leszármazottai is lehettek.”

Plohn József fényképei: Herczeg Ferenc (1830–1924) 1894/95 körül. (Ltsz.: TJM HGy FT 2016.1.1210.); Pinkó Tóth Mihály (1830–1923) 1894/95-ben (Ltsz.: TJM HGy FT 2016.1. 1119.); Szamecz András (1810–1899) százados 1894/95 körül. (Ltsz.: TJM HGy FT 2016.1.1128.); Tornyai János édesanyja és egy idős férfi asztal mögött ül, előttük Biblia. (TJM Helytörténeti Gyűjtemény, Plohn Jozsef – Fon 0591.) – Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

A hagyomány, az ünnepek, a subák, az esetleges díszes szűrök még nem a folklór külsőséges reprezentációjaként voltak jelen a dél-alföldi tanyavilágban, hanem a mindennapi élet részét képezték. Stekovics János fotói, a Lukács fivérek subában és a cserebökényi juhásztalálkozó portréi híven őrzik, hogy viselték a puszta lakói autentikus módon, hétköznapi használatban és az ünnepeken is az úgynevezett „tiszta ruhát”. A nyolcvanas évek második felében készült kutasi és vásárhelyi portrék később bejárták a világot.

Stekovics János: Lukács János és Lukács István téli subában. 1987. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. 115. (Falbum 1251)

A Lukács fivérek

Stekovics János: Id. Lukács János, Balogh Rozália, Lukács János és Lukács István és Bundás kutyájuk. 1986. In: Janos Stekovics: Die Junggesellen, Halle an der Saale, Verlag Janos Stekovics, 1999. 83. (Falbum 1251)

A pusztán élő emberek portréi közül, Stekovics János számára a Lukács ikrekről készült sorozat nyitotta meg a kapukat a külföldi plénum előtt. 1988-ban a képsorozat a müncheni Lenbachhaus-ban talált lelkes fogadtatásra egy csoportkiállításon. A nemzetközi szimpóziumon és kiállításon Stekovics János három magyar fotográfussal (Baricz Katalin, Stalter György és Urbán Tamás) együtt, közösen képviselték Magyarországot. (Zwischen Elbe und Wolga 1988) 1989-ben tíz képet közölt a Zoom magazin a Lukács-portrékból (Zoom 1989), 1991-ben pedig többek közt a Schwarzweiss magazin első számában Martina Mettner szerkesztésében jelent meg egy válogatás az ikrekről. (Schwarzweiss 1991)Később, 2015-ben a közösségi médiában aratott sikersorozat hozott új fordulatot a portrék történetében. Stekovics János a Bored Panda kulturális weboldalra (Bored Panda 2015) töltötte fel a képeket, ezzel néhány héten belül közel kétszáz újabb megjelenést, feltöltést generálva. Többek közt a The Guardian (The Guardian 2015), a Huffpost (Frank 2015), a MonoVisions magazin (MonoVisions 2015) is bemutatta az ikrekről készített portrékat. A folyamat lelassult ugyan, de mai napig bukkannak fel fotók különböző platformokon.
Stekovicsot Molnár Lajos vitte el először a Lukács tanyára:

„bemutatott nekik, aztán leültünk, beszélgettünk, szemlélődtem. A találkozó úgy sikeredett, hogy azután is szívesen visszavártak. Először csak a tanyáról csináltam néhány »csendéletet«, aztán őket is szerencsém volt megörökíteni. Korábban soha nem jártam tanyán. Kisvárosi gyerek voltam … Számomra minden új volt, minden eredeti, valahogy olyan, amilyennek elképzeltem és mégis teljesen más. Jó volt nézni, hogy lett belőlük profi modell. Látogatásaim volt nekik a kikapcsolódás.”

Stekovics János szóbeli közlése alapján

A Die Junggesellen fotókönyv ikreknek szentelt második fejezetében a szülőket, Bakos Rozáliát és Id. Lukács Jánost is bemutatja a fotográfus, nem véletlenül. A testvérek sosem házasodtak meg, szüleikkel éltek együtt a székkutasi pusztában. Ebben a zárt életközösségben alakultak ki a rájuk jellemző feladatkörök. Személyiségükből fakadóan más munkákat végeztek a házban és a tanya körül.

Stekovics János: Bakos Rozália rétestésztát sodor, körülötte Ifj. Lukács János, Lukács István, Id. Lukács János, 1987. és Családi portré rétestésztával, 1987. Stekovics János tulajdona