„Ím, ez mind a mi terünk, mind a mi örökségünk!”

2023. október 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Ipolyi Arnold történész, művészettörténész, néprajzos, katolikus főpap

Ipolyi Arnold (családi nevén Stummer) 1823. október 20-án született a Hont megyei Ipolykeszin. Édesapja, Stummer Ferenc, Mária Teréziától címeres levelet kapott köznemes, a megye főszolgabírója volt. A gimnáziumi tanfolyamot Korponán és Selmecen végezte, majd hivatástudatának engedve, tizenhárom éves korában az esztergomi főegyházmegye papnövendékeinek sorába lépett. Kétévi előkészület után a pozsonyi Emericanum intézetben folytatta tanulmányait, majd a bölcsészeti tanfolyamot Nagyszombatban, a hittudományit a bécsi egyetemen végezte el. Már itt, a bécsi Pazmaneumban, megmutatkozott különleges hajlama az irodalom, a literátori tevékenység iránt. A magyar irodalmi gyakorlóiskola egyik ülésén, 1843-ban mutatta be első írását, a magyarok ősvallásáról írt dolgozatát. 1844-ben báró Mednyánszky Alajos királyi kincstárnok felkérésére Mednyánszky Dénes magántanára lett, a fiú bölcsészeti tanulmányait vezette. A nagytudású főúr házában kiváló alkalom nyílt számára, hogy történelmi tanulmányokat folytasson.

ipolyi_01_opti.jpgIpolyi Arnold portréja. In: Fraknói Vilmos: Ipolyi Arnold emlékezete, Budapest, Hornyánszky Viktor, 1888. – Törzsgyűjtemény

Fő műve, a Magyar Mythologia

A Kisfaludy-Társaság pályázatára itt kezdte meg napjainkig legtöbbször emlegetett műve, a Magyar Mythologia kidolgozását. E könyv megírásával nem csupán a pályázati kiírásnak, hanem a korszellemnek, a nemzeti romantika törekvéseinek kívánt megfelelni. Legaktuálisabb példaképe e munka során Jakob Grimm német mitológiája volt (1835). Mint bevezetőjéből kitűnik, nem állt szándékában túlértékelni e munkáját:

„Az első [fogyatkozás] mindjárt a tárgy kidolgozását illetné; mire nézve már eleve figyelmeztetem az olvasót, hogy e tekintetben ne várjon sokkal többet egy összefüggőleg s lehetségig megalapítva szakonkint összeállított nagy mythologiai adathalmaznál. (...) Annál több figyelmet gondoltam azonban, a magyarázás, felvilágosítás, kritikai diagnosis s valódi értelem megalapítására nézve az összehasonlító mythologiai párvonalozásnak tulajdonítani.”

Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, Pest, Heckenast Gusztáv, 1854, IX–X. – Törzsgyűjtemény

A hazai kritika a kezdetektől egészen a 20. század közepéig fenntartásokkal fogadta Ipolyi e munkáját. Már első kritikusa, Csengery Antal (1822–1880) is azt vetette a szemére, hogy hamis, nemlétező mitológiát kreált: adatai többségét nem vonta ugyan kétségbe, de hangsúlyozta, hogy a vallástörténeti és irodalomtörténeti adatok a magyarság esetében nem mutatják istenek és mítoszok nyomát. (Voigt Vilmos: A magyar mitológia kutatásának tanulságai. In. Hoppál Mihály – Istvánovits Márton (szerk.): Mítosz és történelem. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3. Budapest, MTA Néprajzi Kutató Csoport, 1978, 129.) A legújabb időkben számos folklorista, néphitkutató, mint például Hoppál Mihály, Ortutay Gyula, Dömötör Tekla, Pócs Éva, Keszeg Vilmos vagy Frankovics György, hangsúlyozta e mű aktualitását, azt a tényt, hogy noha a magyar ősvallás, magyar mitológia épületét nem sikerült a szerzőnek rekonstruálni, az impozáns kötetben rendszerbe foglalt, korabeli néphittel kapcsolatos, gazdag adathalmaz hitelességét nincs okunk kétségbe vonni, ez az anyag hézagpótló, felbecsülhetetlen értékkel bír a magyar néphit kutatói számára. Továbbá, a kötet lapjain valóban jelen lévő párhuzamok az európai néphit- és mitológiakutatás eredményeivel arra a tényre is felhívják az olvasó figyelmét, hogy az óriások, tündérek, erdei szellemek, lidércek, manók és egyéb köztes lények, „hiedelemlények” létezéséről valamennyi európai nép archaikus, népi kultúrája tud. Ez a tudás, Cicero gondolatát idézve, ugyanúgy „consensio omnium gentium”, minden nép, minden nemzet közös tudása, mint az élő és igaz Isten ismerete. (Cicero, Tusculanae disputationes, 1.)

Népmese- és mondagyűjteménye

Több mint hétszáz darabból álló népmesegyűjteménye főként tündérmesékből áll. Ezen kívül számos hiedelemtörténetet, népmondát, regét is magába foglal. E nagy terjedelmű folklórkincs felgyűjtésében többen is segítettek neki, mint például Csolosz Pál, Kalmár Bertalan, Pajor István és Székely Károly. Mint már a mesegyűjtemény Kálmány Lajos által 1914-ben sajtó alá adott részleges kiadásából is megtudhatjuk, Ipolyi Magyar Mythologiájában számos helyen utal e gyűjtemény egyes tételeire. (Ipolyi Magyar Mythologiájának utalásai. In. Kálmány Lajos [szerk.]: Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye, Budapest, Athenaeum, 1914, XXXI–XXXII.)

Zobori évei

1847-ben áldozópappá szentelték. A Komárom megyei Szentpéter községbe, majd 1848-ban Pozsonyba küldték segédlelkésznek. 1849 elejétől itt gróf Pálffy Lipót Ferdinánd fiainak a nevelője lett. Ám kevéssel később, ez év decemberétől családi körülmények hatására a Pozsony megyei, zobori plébániát foglalta el, ahol közel tíz évet töltött. Itt nagy lelkesedéssel szentelte szabad idejét európai mitológiával és magyar néphittel foglalkozó tanulmányainak. E tanulmányok első eredményeképpen 1851-ben Ipolyi Arnold név alatt közreadta Tündérek és Papok című dolgozatát az Új Magyar Múzeumban, amelyet Toldy Ferenc lelkesedéssel fogadott. A Magyar Mythologia megjelenése 1854-ben külföldön is ismertté tette a fiatal tudós nevét. A göttingai Zeitschrift für Mythologie című szaklap közölte három tanulmányát: Beiträge zur Mythologie; Ungarische Sagenzüge; Die Milchstrasse im Ungarischen. Ipolyi eközben Magyarország középkori műemlékeinek tanulmányozására fordította figyelmét. A Családi Lapok 1852-ben közölte első ilyen témájú írását (Vázlatok a hazai egyházarcheologiai műemlékek köréből). Később a Religióban A középkori keresztény művészet aesthetikájáról értekezett (1854), majd 1856-ban A pozsonyi Szent Anna kápolna egyházművészeti leírása, 1859-ben Az egyházi épületek fentartásának (!) kötelméről című tanulmánya jelent meg ugyanitt.

ipolyi_02_opti.jpgIpolyi Arnold dolgozószobája a zobori plébánián. In: Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886]. – Törzsgyűjtemény

Műemlékvédő és régészeti tevékenysége

A bécsi császári udvar által az ötvenes években a Monarchia területén lévő műemlékek megóvására szervezett központi bizottság Pozsony vidékére conservátorrá (mai szóval műemlékvédelmi felügyelővé) nevezte ki Ipolyit, aki beutazta a rábízott területet, felkutatta a műemlékeket, és azok rajzban való részletes dokumentálását eszközölte. E tanulmányainak eredményeit előbb a Vasárnapi Ujság 1858. és 1859. évi számaiban közölte népszerűbb hangvételben, majd nagyobb tudományos apparátussal feldolgozva az Akadémia tette őket közzé, amely Ipolyit 1858-ban levelező, 1861-ben rendes tagjává választotta. Legjelentősebb régészeti munkái: Csallóköz műemlékei (1859); Magyar műemlékek (1859); A deákmonostori XIII. századi román basilika (1860); Régi magyar keresztkutak (1861); Magyar régészeti repertorium (1861). Műemlékvédőként számos templomot állíttatott helyre, de iskolákat is építtetett.

Akadémiai munkássága

Bartakovics Béla egri érsek 1860-ban törökszentmiklósi plébánossá nevezte ki. Így közelebb kerülve a fővároshoz, az Akadémia munkálataiban egyre többször vett részt. Megválasztották az Archaeologiai Bizottság előadójává. Itt 1862–64-ben három ünnepélyes közgyűlésen tartott felolvasást a középkori magyarországi műépítészetről, szobrászatról és festészetről. 1862-ben Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, ahol fölfedezte a Corvina-könyvtár egyes köteteit. 1863-ban egri kanonokká nevezték ki. 1865-ben a Bartakovics érsek ötvenéves papi jubileumára szerkesztett Emlékkönyvben közreadta az egri székesegyház művészettörténeti leírását, majd ugyanebben az évben az Archaeologiai Közleményekben a bélháromkúti cisztercita kolostor templomának művészettörténeti ismertetését. 1868-ban az Akadémián emlékbeszédet tartott Lonovics József 1848-ban kinevezett egri érsek, tiszteletbeli akadémiai tag fölött. 1869-ben a pesti központi papnevelő intézet kormányzójává nevezték ki, ezért lakását a fővárosba helyezte át.

ipolyi_03_opti.jpgIpolyi Arnold kanonoki ornátusban. In: Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886]. – Törzsgyűjtemény

A Szent István-Társulat irányítása

Ugyanebben az évben a Szent István-Társulat alelnökévé, majd 1871-től elnökévé választották, ahol komoly tevékenységet fejtett ki. 1871. évi első elnöki jelentésében így fogalmazott a Társulat jövőjéről:

„Leszünk tehát és vagyunk most s a jövőre első sorban jó és olcsó, szükséges és hasznos iskolai, népszerű és népies könyveket kiadó társulat. E téren kell mindenekelőtt képességünket érvényesítenünk és gyarapodásunkat eszközölnünk.
De ennek alapján azután egyszersmind a legbiztosabban emelhetjük fel újra azon magasabb eszmét, melyet e társulat története második korszakában már is érvényesíteni indult: hogy legyen egyszersmind hazai s egyházi tudományosságunknak egyik áldozatra kész oltára, melengető tűzhelye s fészke. (...) Ím, ez mind a mi terünk, mind a mi örökségünk!”

Ipolyi Arnold: A Sz. István-Társulat munkálkodása. Elnöki első jelentés MDCCCLXXI. évi Martius XIX. tartott XIX. közgyűlésén. In: Ipolyi Arnold beszédei. Új kiadás, Budapest, Ráth Mór, 1893, 297–298. – Törzsgyűjtemény

Műgyűjtő tevékenysége és a szent korona művészettörténeti leírása

Ugyanebben az időszakban kezdte meg a műkincsek, főként festmények, szőttesek és hímzések gyűjtését. Festményeinek legbecsesebb részét, 60 régi festményt később az országos képcsarnoknak adott. Nagy része volt a Magyar Történelmi Társulat megalakításában, és kezdettől fogva annak egyik elnöke is volt.
1871 őszén besztercebányai püspökké nevezték ki, püspöki székét 1872. május 2-án foglalta el. 1875-ben, már főpásztori munkálkodása mellett adta ki Veresmarti Mihály XVII. századi, újra katolizált író élettörténetét két kötetben, 1878-ban pedig A beszterczebányai egyházi műemlékek története és helyreállítása című illusztrált munkáját. Az Akadémia 1874-ben igazgató taggá, majd a II. osztály elnökévé és a Történelmi Bizottság elnökévé választotta. 1886-ban jelent meg az Akadémia megbízásából írt munkája, A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása díszműkiadásban.
Időközben az országos közoktatási tanács elnöki tisztségével is megbízták. Kitüntették a vaskoronarend nagykeresztjével és megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet is. 1886. február 18-án a király nagyváradi püspökké nevezte ki. Szent László székét július 12-én foglalta el, de még ebben az esztendőben, december 2-án agyvérzés vetett véget az életének. Az Akadémia rendkívüli összes ülésén adott kifejezést mély gyászának, küldöttséget bocsátott a temetésre és elhatározta az elhunyt arcképének elhelyezését a képes teremben. A püspök végrendeletében minden vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta. Az Akadémia javára is jelentős alapítványt tett.

A Budapesti Társaság írói Ipolyi püspököt e szavakkal jellemezték:

„Voltak ugyan minden időben jeles főpapjaink, de ilyen főpapot csak századok szoktak adni a nemzetnek. Alakja, nyilvános működése amaz egyházi fejedelmekre emlékeztet, akik nagy dolgokat vittek véghez az egyház, a haza, az emberiség érdekében; de az ő fegyvere nem a szablya, hanem a gondolat, a szó, a toll.”

Idézi Pór Antal. In: Uő: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886], 122–123. – Törzsgyűjtemény

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8518236671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása