Ez évben is sor került az észt színház előző évadának seregszemléjére Tartuban, Észtország (és 2024-ben Európa egyik) kulturális fővárosában szeptember első teljes hetében.

A DRAAMA 2023 fesztivál logója

A DRAAMA 2023 szervező teamje nem kis nehézségekkel nézett (és néz) szembe az elmúlt években. Ahogy mindenütt a világon, Európában, Közép-Kelet-Európában, 2020-ban a COVID-19 pandémia, majd az orosz–ukrán feszültség eszkalálódása, a 2022 tavaszán kirobbant háború és az Észtországban is csúcsokat döntő infláció és a gazdasági visszaesés sem a művészi alkotásnak, sem egy nagyszabású (részben nemzetközi) művészeti fesztivál megszervezésének nem kedvez, s nehezen ígérhet felhőtlen fölszabadultságot a közönségnek sem. Mindezek következtében az idei fesztivál a korábbiaknál jelentősen szűkebb keretek között, kevésbé sűrű programmal került megrendezésre.
Az összeállított program fő vonala azonban érdekesen reprezentálta a jelen észt színház legfontosabb irányait. A kevesebb előadás lehetőséget adott arra, hogy a meghívott vendégek lényegében minden produkciót megtekinthessenek. Néhány csatlakozó esemény is színesítette a hatnapos találkozó programját, mint könyvbemutató, két tematikus tanácskozás (Hogyan csináljunk színházat a fiatal közönségnek?, Hogyan „nemzetköziesítsük” az észt színházi életet?), valamint az előadásokhoz kapcsolódó beszélgetések, földolgozó találkozók.
A fesztivál fő programján szereplő 12 produkció közül tízet sikerült megtekintenem, továbbá egy, a tartui dóm romjai közé tervezett hanginstalláció bemutatóján is részt vettem. A 2023. évi fesztivál legfontosabb hozadéka az volt, hogy megfigyelhettük, megtapasztalhattuk, a számos zenés, a zenét mint kifejezőeszközt használó színpadi performatív mű miképp kapcsolódott össze a hagyományos dramaturgiával, a narrációval, illetve a kaotikus szerkesztésű művek „katasztrófa”-dramaturgiájával.

A fesztivál nyitónapján az első produkció a Három majom (Kolm ahvi) című előadás volt, amit az Ugala Színház mutatott be székhelyén, Viljandiban 2022. október 8-án. A háborús sokk embert és emberi kapcsolatokat megnyomorító hatását szinte szavak nélkül, erőteljes mozdulatnyelvvel és fizikai szimbolikával jelenítette meg a négy szereplő (rendezte Ringo Ramul) izgalmas zenei és hangkulissza előtt. Az elmúlt évek legizgalmasabb együttese, az idén is több saját és koprodukcióban készült előadással jelentkező Von Krahl Színház és a korábbi legjelentősebb alternatív művészszínház (legalább részbeni) örökösének tekinthető Ekspeditsioon társulat Csak a folyók futnak szabadon (Ainult jõed voolavad vabalt) címmel 2022 augusztusában bemutatott koncertszínháza az érzelmek és indulatok szélsőségeit vitte színre a mindenféle hangszeren és tárggyal zenélő színészek előadásában.

Jaan Kross: Tiit Pagu. Tallinni Városi Színház és az Észt Zene- és Színházi Akadémia. Fotó: Tallinni Városi Színház

A másnapi programba a külföldi fesztiválvendégeknek ajánlott előadások helyett egy kimondottan az észt közönséget célzó félklasszikus irodalmi mű friss produkcióját választottam. Ez a Tiit Pagu című verses regény színi adaptációja volt, melyet közel négy órában a Tallinni Városi Színház és az Észt Zene- és Színházi Akadémia végzős színészosztályának együttműködésével mutattak be. Jaan Krossnak (1920–2007), a közelmúlt észt irodalmi klasszikusának műve lényegében íróvá válásának kezdőpontját jelentette, a debütáns alkotása lett volna, ám ahogy a polgári Észtországban fölnövő fiatalok útkeresését és önmagukra találását a történet szerint a szovjet okkupáció (1939–1940) töri ketté, s a szöveg a 267. stanzánál megszakad, úgy a szerző pályája, élete is megroppant. Az író-költő szibériai fogsága, száműzetése időszakában, majd észt földre visszatérve 1954-ben is folytatta a történetet, mely azonban életében nem láthatott napvilágot, így a színpadi mű is a posztumusz kiadáson alapul. Az előadás tizenhat tehetséges fiatal színész jutalomjátéka volt – karakterváltásokkal, a nehéz, verses szöveg interpretálásának nehézségeivel, tánccal, mély párjelenetekkel, a nyitott színpad technikájának időnként a közönséget is megszólító, bevonó gesztusaival. Az előadás pontosan közvetítette azt a történelmi és nagyon is mai, 2023-ban is érezhető közeget, melyben a háború árnyékában próbálunk biztonságot, nyugalmat, a kibontakozás lehetőségét találni, teremteni, hazudni magunknak. Miközben „a hajó megy” és szól a szving, játszik a Titanic zenekara. A fiatalokkal azután egy másik előadásban is találkozhattunk, amellett, hogy a fesztivál több produkciójának nézőterén is fölbukkantak kisebb-nagyobb csoportokban. Jó volt látni őket, érdeklődésüket, energiájukat. A Komédia (Komöödia) című testszínházi (physical theatre) előadáson élvezhettük filozofikus humorú jelenlétüket, nyílt tekintetüket, elmélyült munkájukat. A színiegyetemistákéhoz hasonlóan fölszabadult produkció volt az a hanginstalláció, melyet a tartui dóm romjai közé tervezett és ott mutatott be Patrick McGinley amerikai muzsikus-médiaművész. A hanginstalláció teret és időt érzékeltet és emlékeket idéz föl, kiben-kiben természetesen különbözőeket. A tartui középkori nagytemplom romjainak tető nélkül égbe nyúló falai, csúcsívei között a hallgatóságot körülvevő hangok, effektek, közeledő-távolodó, halkuló és erősödő zajok és érthetetlenné torzított beszédhangok a helyszín korábbi „életét”, létezését, anyagát idézték.

A fesztivál csütörtöki napjára két különleges előadás jutott. Elsőként a Divide et impera, azaz Oszd meg és uralkodj című produkció egy modern propaganda- vagy rítusszínház eszköztárával. A színen a színész-rendező, Jarmo Reha és a dramaturg-drámaszerző, Aare Pilv. Az előadás a már korábban is említett alternatív együttesek, a Kanuti Gildi SAAL és az Ekspeditsioon produkciójaként jött létre éppen most, 2023-ban, éppen Észtországban. A tömegnek és a popularizmusnak az egyénre, az egyéniségre gyakorolt „olvasztó és beolvasztó” hatását a performansz közönsége is megtapasztalhatta „kicsiben”. Az autoriter beszédmód igen meggyőző lehet sokaknak. A vallási vagy politikai elvakultság könnyen válhat ragályossá, egyetlen szál gyufa is lángra lobbanthat egy egész erdőt. Ki a felelős? A nézők bizony rossz lelkiismerettel távoznak a megdöbbentő és lélekterhelő előadás után. Az esti előadás (Elajannad, Élő/Nő-lények) egy manapság divatosnak számító műfajba sorolható, de más hangulatban, más mélységgel, mint a korábban bemutatott másik koncertszínházi produkció. Öt fős (jazz)zenekar kísérte a két színésznő előadását, melyben a három alkotó-hölgy, Eva Koldits (szerzői, előadói és rendezői szerepben), Mingo Rajandi (mint zeneszerző és muzsikus – bőgős) és Mirtel Pohla színész egy görög tragédia kórusának gesztusaival vezette végig a közönséget a nő-lét futókörén, melynek rajtja a születés/szülés, végpontja pedig a halál – vagy fordítva. A tragikum mellett nem hiányzott az előadásból a humor sem, a színen lévők mindegyike (a zeneszerzőn kívül csupa férfi muzsikusok) és a közönség is empátiával figyelhette, átélhette a női sors hullámvasútján való száguldást.
Dosztojevszkij kisregénye, a Feljegyzések az egérlyukból (Ülestähendusi põranda alt) kelt színpadi életre Rainer Sarnet rendezésében a Tallinni Városi Színház előadásában. A 2023 márciusában tartott bemutató előadás a három alak közti viszonyokat a hatalom, a szerelem, az egoizmus, a nagyravágyás tengelyein helyezi el és mozdítja egymás felé vagy éppen az ellenkező irányba. Egyúttal képet kapunk az orosz és az európai gondolkodásmódok különbségéről, a racionális és az irracionális fogalmának szembenállásáról, melyek az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat is meghatározzák, ahogy a politikát, a hétköznapokat és az érzelmeket is. A DRAAMA 2023 fesztivál szombati programjában a föntebb említett Komédia című produkció előtt került sor az Észt Drámai Színház (Nemzeti Színház) Café Théâtral című „gálaestjére”. A Kabaré (musical) dramaturgiáját is megidéző slágerparádéban a színház vezető színészeinek jutott hálás, tapsos belépő és ária, miközben a legkülönbözőbb karaktereket fölvonultató társadalmi körkép is egyre tágult. A Karmo Nigula és ifj. Hendrik Toompere által (a neves és Magyarországon is ismert szerző, Andrus Kivirähk dramaturgi közreműködésével) rendezett előadás csúcspontja azután az előadás végén a legújabb színész-muzsikus generációt képviselő Teele Pärn magánszáma volt, a Hair rockmusical Haj című dala.

Duncan McMillan – Jonny Donahoe: Minden ragyogó dolog (Every Brilliant Thing, Kõik ägedad asjad). Jelenetkép. Fotó: Sabine Burger

Az utolsó napra már csak egyetlen előadás maradt a programból: egy részvételi színházi produkció egy színészre (és a közönségre). A címe: Minden ragyogó dolog (Every Brilliant Thing, Kõik ägedad asjad). A szerző Duncan McMillan és Jonny Donahoe, a játék 13 éven felülieknek és felnőtteknek a felnőtté válás nem könnyű folyamatára és a nagybetűs élet alapértékeire irányítja a figyelmet. A nézőket néhány szerepbe is bevonja a színész, így vele együtt járhatjuk be (újra) a gyermekkorból a felnőttségbe vezető utat. Az általam látott változatban Doris Tislar volt az előadó, s végig csodáltam kiapadhatatlan energiáját és azt a határozott, tudatos munkát, mellyel hihetetlen pontossággal adta át a kamaszlány, majd a fiatal felnőtt nő érzelmeit, történetének szép vagy nehéz pillanatait, ahogyan irányította a játékot, s ahogyan sikeresen egyensúlyozott az érzelmek megjelenítése, kifejezése és mély átélése közti keskeny mezsgyén.
A fő program előadásain kívül két, rendkívül érdekes kerekasztal-beszélgetésre is sor került az észt kollégák szervezésében. Mindkettőn aktuális kérdések kerültek terítékre, s a külföldi „megfigyelő” szerepkörében magam is fontosnak tartom, hogy egy országos színházi seregszemlén mint ünnepi alkalomkor is szó essék nagyon fontos és előre mutató ügyekről. A 2023-as észt színházi fesztivál számos előadás- és beszélgetésélményét hoztam haza magammal azzal a meggyőződéssel, hogy továbbra is érdemes odafigyelni a Balti-tenger partján élő kicsiny európai nemzet művészetére és kultúrájára, mert általuk magunkat is jobban megismerhetjük, s láthatjuk, nem vagyunk egyedül a méreteikben és anyagi lehetőségeikben nagy kultúrák árnyékában, s kitörnünk, kiemelkednünk onnan, legalább is időnként, nem lehetetlen. Bízom benne, hogy az észt színházi élettel közvetlenebbül 2003-ban kezdett ismerkedésem a következő évek fesztiváljain folytatódhat majd.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)