„Egy pályakezdő muzikológusnak mégis paradicsomi boldogság volt itt dolgoznia.”

2024. augusztus 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Somfai László zenetörténész, a Zeneműtár egykori munkatársa 90 éves

1934. augusztus 15-én, Jászladányban született Somfai László, Akadémiai-, Erkel Ferenc- és Széchényi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Számos hazai és neves nemzetközi társaság tagja, a Haydn- és Bartók-kutatás nemzetközileg számontartott képviselője. 1963 óta a HUN-REN (korábban MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának munkatársa , 1972 és 2004 között vezetője: a „Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadásának” alapító és a „Bartók tematikus műjegyzék” szerkesztője.  

08_15_somfa_laszlo_90_1_opti.jpgBartók Béla: Sonata (1926). Szerzői autográf. A mű 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának eredeti kézirata. Jelzet: Ms. mus. 998 Színháztörténeti és Zeneműtár

Somfai László 1958 és 1962 között az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának munkatársa volt, ahol olyan tématerületek kerültek látókörébe – többek között a már említett Haydn-œuvre –, amelyek későbbi pályafutása során is meghatározó jelentőségűek voltak.

08_15_somfa_laszlo_90_2_opti.jpgJoseph Haydn barytonra, brácsára és csellóra írt trióinak szólamkötetei egykorú, díszes bőrkötésben. Jelzet: Ms. mus. I. 110 – Színháztörténeti és Zeneműtár

S bár a Zeneműtár gyűjteményeiben is akadnak olyan – az úgynevezett „tári irattár” adminisztratív adatait összesítő – dokumentumok (kéziratos jegyzetek, korrektúralevonatok, beszámolók, levelek), amelyek Somfai László itteni működéséhez köthetőek, a legsokatmondóbbaknak kétségkívül azok a visszaemlékezések tekinthetők, amelyekben maga Somfai tanár úr számol be zeneműtárbeli munkásságának időszakáról. 

08_15_somfa_laszlo_90_3_opti.jpgSomfai László beszámolója a 1961. évi kutatónap felhasználásáról. Jelzet nélkül – Színháztörténeti és Zeneműtár, Tári irattár

Kutatómunkájával párhuzamosan Somfai László 1969-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszékének oktatója. Jelen sorok írója azon szerencsések között tudhatja magát, aki maga is hallgathatta Somfai tanár úr óráit és egyúttal személyes történeteket is hallhatott a Zeneműtár azon korszakáról, amikor a nemzeti könyvtárban tevékenykedett. Ezen időszakot ráadásul Somfai a Zeneműtár fennállásának 90. évfordulója alkalmából megrendezett konferencián, tíz évvel ezelőtt, 2014. május 8-án elhangzott megnyitó beszédében egyenesen a „Zeneműtár első aranykorának” nevezete. Mint visszaemlékezésében összefoglalta:

„A kilenc évtizedes történet félideje táján, 1958 nyara és 1962 között tölthettem pályám talán legizgalmasabb négy és fél évét az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában. Visszatekintve megkockáztatom: a Zeneműtár első aranykorának esztendei voltak azok. A színtér köztudottan kevésbé elegáns és praktikus volt, mint ma. A Nemzeti Múzeumból önállósított nemzeti könyvtár zömét a múzeum épületében megtűrt társbérlőként, néhány újabb vagy onnan kiszorult gyűjteményét közeli és távoli épületekben helyezték el. A Zeneműtár a Pollack Mihály tér sarkán álló Festetics-palotában székelt, ami sok szempontból praktikusnak bizonyult. Dísztermében kiállításokat rendezhettünk, a tárral szomszédos szobákban a Könyvtárközi kölcsönzés dolgozott (akkoriban a kutatónak ez jelentette a köldökzsinórt a külvilág szakirodalmához), s lévén a Magyar Rádió velünk egy épülettömbben, főnökünk, Vécsey Jenő akár egy kávészünetben megbeszélhette az általa rekonstruált zenetörténeti kincsek stúdiófelvételét.”

Somfai László: „Megnyitó helyett – »A Zeneműtár első aranykora« – Somfai László visszaemlékezése”. In: Magyar Zene, 52. évf. 32. sz. (2014. augusztus), 237–240. – Elektronikus Periodika Archívum

08_15_somfa_laszlo_90_4_opti.jpgSomfai László Vécsey Jenő társaságában. Jelzet: FOSZKB 00378 – Történeti Fénykép- és Interjútár

A Zeneműtárban eltöltött éveiről Kelemen Éva is beszélgetett Somfai Lászlóval: ez az információgazdag interjú a Zeneműtár egykori munkatársaival készített „életút-beszélgetéseket” tartalmazó és a gyűjtemény történetét bemutató kötetben jelent meg 2020-ban. (Kelemen Éva: Az járt oda, aki kottát is tudott olvasni: Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára történetéből, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2020, 57–90.). S bár az irányított beszélgetés számos értékes információt tartalmaz, érzékletesebb képet fest Somfai már idézett visszaemlékező-megnyitó beszéde arról, hogy milyen is lehetett fiatal zenetörténészként a Zeneműtár „első aranykorában” a nemzeti könyvtárban dolgozni. A visszaemlékezés egyúttal arra is rávilágít, hogy Somfai László a gyűjtemény kötelékében valójában mindig – s csak remélni tudjuk, hogy a jövőben is így lesz – otthon érzi magát:

„Egy pályakezdő muzikológusnak mégis paradicsomi boldogság volt itt dolgoznia. […] Némiképp pironkodom, hogy utódaink elől annyi hálás témát lehalásztunk, vagy legalábbis megtettük az első lépéseket. De az vesse rám az első követ, aki képes lett volna ellenállni a kísértésnek, ha a nyomtatott katalógust összeállító neves könyvtáros előd nem vette észre, hogy egy sajtóhiba – pár sornyi kiesett szöveg – révén létrejött ominózus Liszt-címleírás mögé rejtőzve/fedezékében voltaképpen a Faust szimfónia kincset érő ősváltozat-partitúrája lapul a szekrényben. […] Az utóbbi tíz-tizenöt évben többször megfordult a fejemben, hogy talán jobb lett volna nem átpártolnom a Bartók-kutatáshoz, hanem megmaradnom Haydn mellett, itt maradnom az OSZK Zeneműtárában.”

Somfai László: „Megnyitó helyett – »A Zeneműtár első aranykora« – Somfai László visszaemlékezése”. In: Magyar Zene, 52. évf. 32. sz. (2014. augusztus), 237–240. – Elektronikus Periodika Archívum

Laskai Anna (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr418463067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása