Ifjabb Johann Strauss (Bécs, 1825. október 25. – Bécs, 1899. június 3.) élete nem annyira gazdag eseményekben, mint a kortárs nagy zeneszerzők legtöbbjének, gondoljunk csak Wagner, gyakran sikertelen, mozgalmas korai éveire vagy Liszt csaknem állandó utazásaira, bolyongó, élményekben s gyakori érzelmi felindulásokban telő érdekes életére, vagy a nehéz körülmények közt tengődő ifjúra, akit valójában Reményi Ede fedezett fel, Johannes Brahmsra.
Ifjabb Johann Strauss. Vizitkártya – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Johann Strauss, ifj. fénykép 1/1
A zenei pályájáért titokban rajongó ifjabb Johann Strauss – aki kezdetben az atyai óhaj szerint a Politechnikum kereskedelmi tanfolyamát látogatta – először mint zeneszerző és karmester 1844-ben lépett színre, miután idősebb Johann Strauss elhagyta a családot. Két évre rá, 1846 júniusában, atyja nyomdokán haladva, ő is Magyarországon vendégszerepel először zenekarával: A 2. sz. bécsi polgárezred karmestereként a Nemzeti Színházban, majd a Beleznay-kertben s a Horváth-kertben lépett föl, s ekkor született a Pesti Csárdás (Pesther Csárdás, op. 23) című darabja. Erre az időre nyúlik vissza Liszttel való ismeretsége is.
Johann Strauss: Abschieds-Rufe. Walzer für das Pianoforte, componiert Herrn Doctor Franz Liszt hochachtungsvoll gewidmet, Wien, Carl Haslinger qm. Tobias, Leipzig – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Mus. pr. 12. 529
Ezt aztán az európai körutak sora követte, jóval később pedig Amerikába is meghívták.
1848-ban, a bécsi forradalom alatt a császárhű, pozícióját féltő, s talán a mindennemű nagyobb változástól is tartó emberrel, apjával szemben az ifjú a forradalom oldalára állt, több lelkesítő indulót és más, olykor szatirikus darabot komponált, mint a Diákindulót (Studenten-Marsch, op. 56), vagy a Ligouriánus-sóhajok – Tréfa polkát (Ligourianer-Seufzer, Scherz-Polka, op. 57), amelyek ugyan megjelentek, de a rendőrség hamar lecsapott rájuk, s jószerével alig maradt fenn ezeknek a kottáknak itt-ott egy-egy példánya.
Ilyen ismert műve még a „Rokonhangok polka. Zongorára szerzé és a Bécsben tanuló magyar ifjúságnak mély tisztelettel ajánlja Strauss János.”
Rokonhangok polka. Zongorára szerzé és a Bécsben tanuló magyar ifjúságnak mély tisztelettel ajánlja Strauss János zenekarmester. Sympathienklänge. Polka für Pianoforte componirt und der in Wien studierenden ungarischen Jugend achtungsvoll gewidmet von Johann Strauss. Wien, Carl Haslinger qm. Tobias – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjteménye, ZT Mus. Pr. 3511
A másik, még ennél is ismertebb műve pedig az „Eljen a magyar!” című gyorspolka.
Der ungarischen Nation Eljen a magyar! Schnell-Polka für das Pianoforte componirt Johann Strauss k. k. Hof-Ball-Musikdirector. Op. 332. Wien, C. A. Spina – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjteménye, Mus. pr. 4363
Habár az idősebb Straussnak (1804–1849) is kerek évfordulóit ünnepeljük, hiszen 220 éve született és 175 éve, 1849-ben halt meg, most a két „keringőkirály ” közül mégis a másodikról emlékezem meg. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ebben nemcsak a 48-as szereplése okán iránta érzett nagyobb szimpátia vezérelt, hanem az a tény is, hogy életműve, színpadi művei által, a képi megjelenítéshez nagyobb lehetőségeket nyújt. Ugyanakkor a közkedvelt térzenét és a bálokon felcsendülő zenét, természetesen nem előzmények nélkül, forradalmasító idősebb Strauss zenéje nélkül nincs ifjabb Johann Strauss sem.
A korábban említett három zeneszerzővel való párhuzam természetesen nem volt véletlen, hiszen mindhárom jó ismerőse, sőt barátja volt, s ami még lényegesebb, zenéjének igazi csodálója. Wagner egyenesen a zene géniuszának, a század legmuzikálisabb szellemének nevezte, újabb kottáinak beszerzésére pedig a magyar Richter Jánost, a későbbi Bayreuthi Ünnepi Játékok egyik első karmesterét kérte meg, aki ezen óhajának eleget téve, a zeneköltő 1863-as magyarországi tartózkodásakor eleget is tett, s amikor kinyílt az ajtó, Wagner a Kék Duna vokális keringőt énekelve sietett elé, átvenni kezéből a frissen beszerzett kottákat. Érdekes, hogy ezt a művet, melyet pedig eleinte meglehetős fanyalgással fogadott a közönség s a kritika, nem sokkal később már mindenki magáénak érezte. Ahogyan nekünk magyaroknak is, nemcsak a hazánkon keresztül hömpölygő nagy folyó miatt, az utolsó boldog békeidőnek tekinthető, kiegyezés utáni korszakot juttatja eszünkbe.
Johann Strauss: An der schönen blauen Donau. Walzer, Wien, Friedrich Schreiber, C. A. Spina, Pressburg Filiale – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 70.435
Háromnegyedes lüktetése miatt természetesen túlzott kilengéseket, óriási indulatokat nem támaszthat ez a zene, a keringő. Csodálkozásunkat s elismerésünket fejezhetjük ki, hogy többnyire szörnyen gyenge librettókra is képes volt sikeres operetteket komponálni, nem egyszer a cselekménytől teljesen függetlenül. S habár az Indigó, vagy a negyven rabló, a Karnevál Rómában vagy az Egy éj Velencében és a Cagliostro Bécsben s még néhány hasonló darab nem bizonyult örökkévaló műalkotásnak, mégis ezek néhány keringőbetétje túlélte magát a darabot.
De ezek mellett két olyan művel ajándékozta meg a zeneszerető világot, amely ma is igazán kedvelt, s valóban méltó helyet foglal el a világ operaházainak repertoárján. Ki ne ismerné, legalábbis részleteiben, A denevért, vagy A cigánybárót?
A denevért magyarul már 1882-ben is láthatták a pesti operett-, illetve Strauss-rajongók, hiszen 1882. augusztus 25-én a pesti Népszínház is bemutatta.
Johann Strauss: A denevér. Népszínház, 1882. augusztus 25. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár színházi gyűjtemény, színlapgyűjtemény
A Bécsben elkényeztetett komponista számára a legnehezebb feladatot az új környezetben, javarészt Magyarországon játszódó Cigánybáró jelentette.
Johann Strauss: Schatz-Walzer nach Motiven aus der Operetten „Der Zigeunerbaron”, Hamburg, Verlag August Cranz – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 67.556
Itt sokban kötötte az eredeti alaptörténet, s a viszonylag jó librettó. A Jókai Mór Szaffi című elbeszélése után a Bécsben élő magyar újságíró, Schnitzer Ignác által német versbe szedett történet megzenésítése eleinte nehézségeket okozott a zenei világában némiképp beszűkült keringő- és polkaszerzőnek. A művének ilyetén feldolgozásában nagy lehetőséget látó Jókai Schnitzeren keresztül, majd végül közvetlenül a mesterhez írt levelében bíztatta, ötleteket adva a munkához, sőt a bemutatandó darab számára eredeti, korhű, XVIII. századi ruhákról készített másolatokat, jelmezterveket küldött Bécsbe. De még a komponálásban is segített!
Még 1883. december 30-án, az alaptörténet végső megalkotásának hevében írja Schnitzenek:
„itt küldöm az első felvonást, hamarosan követi a többi. Nagyon jó zenei motívumokat tudnék szállítani, amilyen pl. az igazi nagy-idai cigány gyászdal:
»Fáró hesz
Kherda csina phengojesz!«”
Jókai Mór levelezése (1876–1885). Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Győrffy Miklós. Jókai Mór összes művei. Szerk.: Nagy Miklós. Levelezés 3. köt. Bp. 1992. 920. levél, az eredeti német szöveg dr. Monostory Ivánné fordításában: 616–617. – Törzsgyűjtemény
Ez a szövegrész nyilvánvaló utalás az Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteménye negyedik énekének betéteként szereplő „keserves nótá”-ra:
„Fáró hesz! Fáró hesz!
Ále móré! már hogy lesz?”
Arany János: A nagyidai cigányok. In: Arany János összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár
Jókai így folytatja levelét Schnitzenek:
„De én nem ismerem a kottát és senkivel nem tudok arról értekezni (nem is teszi senki szívesen) de elő tudnám énekelni azt magának a zeneszerzőnek, és más cigány és magyar nótákat is, amiket nagyon jól használhatna, aztán azokat a dalokat, amiket készenlétben tartok, legalább 60 évesek és ma már egészen ismeretlenek; ezért neki magának kellene lejönnie és meglátogatnia engem, kottapapirossal fölszerelve”
Jókai Mór levelezése (1876–1885). Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Győrffy Miklós. Jókai Mór összes művei. Szerk.: Nagy Miklós. Levelezés 3. köt. Bp. 1992. 920. levél, az eredeti német szöveg dr. Monostory Ivánné fordításában: 616–617. – Törzsgyűjtemény
S valóban, Homonnay gróf toborzódalaként a Jókai által neki elénekelt egyik dalt dolgozta föl. Ami pedig a nógatást illeti, Jókai 1884. június végén már igen aggodalmaskodott, hogy bár a librettó már kész, kár lenne ezzel a Budapesten beköszöntő világkiállítás időszakát elszalasztani:
„Strauss úr ebben az évben már nem lesz kész a zenei anyaggal”
Jókai Snitzer Ignáchoz, 1884. jún. 30. Jókai Mór levelezése (1876–1885). Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Győrffy Miklós. Jókai Mór összes művei. Szerk.: Nagy Miklós. Levelezés 3. köt. Bp. 1992. 920. levél, az eredeti német szöveg dr. Monostory Ivánné fordításában, 938. levél. 642. – Törzsgyűjtemény
Végre július 1-jén már magához a zeneszerzőhöz fordult:
„...mi már tudjuk azt a csodát, hogy a lelkesedés egyetlen hetében annyit hozunk létre, amennyit a tökéletes nyugalom hat hete alatt elmulasztottunk. Azért arra kérem, hadd nehezedjék lidércként a lelkiismeretére a Cigánybáró, egészen a befejezéséig.”
Jókai Mór levelezése (1876–1885). Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Győrffy Miklós. Jókai Mór összes művei. Szerk.: Nagy Miklós. Levelezés 3. köt. Budapest, 1992. 920. levél, az eredeti német szöveg dr. Monostory Ivánné fordításában, 939. levél. 643. – Törzsgyűjtemény
A cigánybáró ősbemutatójára végül 1885. október 24-én került sor, Strauss 60. születésnapjának előestéjén, a Theater an der Wienben, a szerző vezényletében, Zsupán szerepében a híres bécsi színésszel, Alexander Girardival, aki talán sokak számára az általa viselt lapos tetejű szalmakalapról ismeretes. S természetesen maga Jókai is ott ült az egyik páholyban feleségével, s ott volt társaságukban Dóczy Lajos is, aki később – Jókaihoz hasonlóan – a Pázmán lovag szövegét adja.
Ifjabb Johann Strauss és felesége Adéle Strauss idealizált ábrázolása egy korabeli kotta címlapján. Johann Strauss: Bitte schön! Polka française nach Motiven Cagliostro in Wien für Pianoforte. Op. 372. Wien, C. A. Spina, Hamburg, Aug. Cranz. Részlet. – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 67.556
„A cigánybáró a századik előadásához közeledik – lesz-e szerencsénk ez alkalomból találkozni? Az est pompájához szükség lenne a jelenlétére!”
„Verehrter Meister Jokai!” – A zeneszerző felesége, Adéle Strauβ (született Deutsch Adél) Jókai Mórhoz, Bécs, 1886. február 19. – Kézirattár, Fond V/536 (Jókai-hagyaték)
„Verehrter Meister Jokai!” Adéle Strauβ Jókai Mórhoz, Bécs, 1886. február 19. Részlet. – Kézirattár, Fond V/536 (Jókai hagyaték)
A cigánybárót, illetve a Zigeunerbaront ezt követően hamarosan Budapesten a Deutsches Theater a Wollgasséban – a mai Báthory utcában – már 1885. november 27-én bemutatta.
Johann Strauss: Dre Zigeunerbaron. Deutsches Theater. 1885. november 27. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény
A cigánybárót pedig néhány évvel később, 1888. február 4-én a Népszínházban „A magyar iskola-egyesület javára, bérleten kívüli felemelt helyárakkal” játszották „Strauss János személyes vezénylete mellett”.
Korábban több, Bécsben már nagy sikerrel bemutatott operettet is láthatott itt a közönség, A denevér (Die Fledermaus), Methusalem herceg (Prinz Methusalem) vagy épp A furcsa háború (Die lustige Krige) című darabokat.
Strauss 1883. november 29-én személyesen vezényelte az Egy éj Velencében vagyis az Eine Nacht in Venedig című háromfelvonásos operettjét.
Johann Strauss: Eine Nacht in Venedig. Deutsches Theater, 1883. november 29. „Unter persönlicher Leitung des Componisten Herrn Johann Strauss”. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény
S még ugyanebben a színházi évadban, azaz 1883. december 1-jén A királyné csipkekendője, Das Spitzentuch der Königin című háromfelvonásos operettet maga Strauss vezényelte a Wollgassében.
Johann Strauss: Das Spitzentuch der Königin. Deutsches Theater, 1883. december 1. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény
1888. február 3-án a Népszínházban A cigánybáró mellett ennek a darabnak a magyar nyelvű előadását, A királyné csipkekendője című operettet játszották „Strauss János tiszteletére”.
Johann Strauss: A királyné csipkekendője. „Staruss János tiszteletére.” Népszínház, 1888. február 3. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény
Láthatjuk, hogy Strauss életének és műveinek számos magyar vonatkozása van. Jókait először 1883-ban kereste föl, méghozzá harmadik felesége, egy magyar származású hölgy, a megözvegyült Deutsch Adél (1856–1930; Anton Strauss özvegye) tanácsára, amikor, többek közt, A furcsa háború budapesti előadásának Népszínházbeli vezénylése miatt Pesten tartózkodott. A Népszínház 1882. január 31-én mutatta be először ezt a darabját, parádés szereposztásban, a főbb szerepeket Hegyi Aranka, Komáromi Mariska, Csatai Zsófi, Kápolnai János, Kassai Vidor és Solymossy Elek játszotta. A bécsi bemutatón Alexander Girardi híres szerepe Marchese Filippi Sebastiani, Artemisia hercegnő unokaöccse volt, melyet ezúttal Kassai Vidor alakított.
A Johann Strauss tiszteletére rendezett másnapi, február 4-i estélyen Strauss mellett Liszt szórakoztatta a közönséget: négykezest játszott a házigazda, Tarnóczy Gusztáv feleségével. A denevér 1874. április 5-i bécsi bemutatóján (szintén a Theater an der Wienben) a főszerepet Szika János alakította. Később szintén több darabjában fontos szerepeket, sőt főszerepeket is kapott nem egy magyar színésznő:
A Carltheaterben 1877. január 3-án bemutatott Methusalem herceg címszereplője Link Antónia volt; a Theater an der Wienben 1881. november 25-én A furcsa háborúban, Violetta szerepében a bájos Finály Karolina lépett föl; az 1893. január 10-én bemutatott Ninetta hercegnő főszerepét pedig Pálmay Ilka alakította nagy sikerrel.
1897. március 13-án, az ugyanott bemutatott operettben, Az ész istennőjében a gyönyörű hangú Kopácsy Juliska remekelt. Ez volt Strauss utolsó, még életében bemutatott színpadi műve.
Kinskyné Pálmay Ilka Emlékirataiból azt is tudjuk, hogy a Ninettát Strauss egyenesen neki komponálta. S amikor a művésznő néhány részlet megváltoztatására kérte, Strauss ezt mondta:
„Vigye kérem haza a kottát és töröljön, változtasson, alakítson tetszése szerint. Ha akarja, kihagyok, ha akarja, még hozzá komponálok a szerepéhez, ahogy óhajtja.”
Kinskyné Pálmay Ilka, gróf: Emlékirataim, Budapest, Singer – Wolfner, 1912, 147–149. – Törzsgyűjtemény
A darabot Ferenc József is megnézte. Pálmay a második felvonásban dió nagyságú gyémánttal díszített brosst viselt, melyet Kinskytől kapott. A Girardival előadott duett közben a melltű leesett. A duett után kitapsolták őket, de amikor kijött, ahelyett, hogy meghajolt volna, hátat fordított ő felsége páholyának, s az értékes ékszert keresve, utána hajolva, mondhatni, a fenekét mutatta. A színfalak mögött döbbenten fogadták, milyen illetlenül köszönte meg a tapsot a császárnak. Mire megmagyarázta, hogy merő félreértésből, a bross miatt, s nem felségsértési szándékból történt a dolog. Ferenc József állítólag nem vette rossz néven ezt az akaratlan tiszteletlenséget, s elismerőleg nyilatkozott játékáról – olvashatjuk szintén Pálmay Ilka emlékirataiban. Straussnak pedig, az előadás után páholyába szólítva, ezeket mondta:
„Az ön zenéje, úgy látszik, épp oly kevéssé öregszik, akárcsak ön, nem változott semmit, pedig már régóta nem láttam. Remekül mulattam, gratulálok az operájához.”
Kinskyné Pálmay Ilka, gróf: Emlékirataim, Budapest, Singer – Wolfner, 1912, 151. – Törzsgyűjtemény
A kritika, némi joggal, erősen bírálta a zenét, hiszen annak tényleg nem sok köze volt a szöveghez, ez azonban nemcsak Strauss operettjeire volt jellemző. A közönségnek azonban tetszett a mű, hetvenötször adták egymásután, Strauss pedig még sokáig emlegette, hogy a császár „operá”-nak nevezte.
Strauss 50 éves alkotói jubileumának budapesti megünneplésén, 1894. december 2-án délután a fővárosi Zeneművész Kör a Vigadóban díszhangversenyt rendezett a tiszteletére, a műsort nagyrészt szerzeményeiből állt. A közreműködők közül az egyik legnagyobb sikert Hubay Jenő aratta, aki Komáromy Mariskával magyar dalokat adott elő. Ezt követően az este kilenckor sorra kerülő banketten az akkori magyar zeneélet s közélet több jeles alakja vett részt. Mint a Zeneművész Kör elnöke, Mihalovich Ödön szép beszédben köszöntötte az idős zeneszerzőt, majd őt gróf Apponyi Albert követte. Másnap, december 3-án a Népszínházban A cigánybárót adták, melyet maga a szerző vezényelt. Szaffit Hegyi Aranka játszotta.
Később Szoyer Ilonkát is láthatták a nézők A cigánybáró Szaffi szerepében.
Szoyer Ilonka mint Szaffi A cigánybáróban. Városligeti Nyári Színkör, 1905. május 16. Fotó: Kossak József. Színezett képeslap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjteménye, KA 3729/61
A siker teljes volt, olyannyira, hogy hamarosan a Magyar Királyi Operaház falai közé is beköltözött A cigánybáró, 1905. május 27-én, „a Jókai szoboralap javára”. A jelmezeket Kéméndy Jenő tervezte.
Barinkay Gábor, az elzüllött nemes szerepében Arányi Dezső lépett föl.
Arányi Dezső mint Barinkay Gábor, elzüllött nemes. Johann Strauss: A cigánybáró. Magyar Királyi Operaház, 1905. május 27. Dedikált képeslap –Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjteménye, egészalakos KA 3560/3, részlet KA 3560/2
Az előadás külön érdekessége még, ahogy az a bemutató színlapjáról megtudható: „A III. felvonásban betétül alkalmazott ballet zenéje Strauss János Pázmán lovag című dalművéből való.”
Ritter Pásmán. Komische Oper in 3 Akten. Ludwig Dóczi. Musik von Johann Strauss. Rózsavölgyi és Társa – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Z 67.386 koll. 11.
Strauss a bécsi ünneplés után, hosszabb betegeskedésből felépülve fogadta el a pestiek invitálását, majd, mint a Zeneirodalmi Szemle írja:
„a legszebb emlékekkel s a legrokonszenvesebb benyomásokkal hagyta itt tisztelőit, kik – úgymond – életének estéjén oly szívélyes kitüntetések és fényes ünnepeltetésekben részesítették.”
Zeneirodalmi Szemle, 1. évf. 10. sz. (1894. dec. 14.) Vö. Uo. 9. sz. nov. 28. – Törzsgyűjtemény
„Hochverehrter Meister und Freund!” Ifjabb Johann Strauss „J” monogramos levélpapírja. Ifjabb Johann Strauss Jókai Mórhoz. 1885. március 11. Strauss a levél vivőjét, feltehetőleg Steinbach Antalt, „Jókai honfitársát” ajánlja az író figyelmébe – Kézirattár, Fond V/537 (Jókai hagyaték)
Később már nem jött Magyarországra, csak a magyar színházak, hangverseny- és báltermek közvetítették szellemét a zene szárnyain, mígnem, igaz csak évekkel később, 1899. június elején a következő hír ütötte szíven a zeneszerető közönséget:
„Az a nyúlánk, elegáns és érdekes halavány arcú zeneszerző, aki 1844 óta meghódította zeneszerzeményeivel a világot, f[olyó] hó 3-án rövid szenvedés után elszenderült. Különösen keringőivel nemcsak az európaiakat tudta lázba hozni, hanem a világ egyéb népeit is, ahol műveit reprodukálták. […]
Halálát nemcsak Bécsben gyászolják, hanem az emberiségnek főleg ama része, mely énekelni és táncolni is szeret.”
Zenelap, 13. évf. 17. sz. (1899. jún. 15.) – Törzsgyűjtemény
A keringőkirály emlékét Budapesten egy színháztörténeti vonatkozású érdekes emléktábla őrzi, Zámbó Kornél festőművész alkotása, az V. kerületben lévő Báthory utca 24. számú ház falán, a hajdani Wollgasse, azaz Gyapjú utcai Deutsches Theater helyén:
Ezen a helyen állt a pesti német színház ahol
ifj. JOHANN STRAUSS (1825–1899)
operettjeinek magyarországi
bemutatói voltak.
Magyar–Osztrák Baráti társaság 1999.
Ifjabb Johann Strauss emléktáblája Budapesten. A mozaik Zámbó Kornél festőművész alkotása. V. kerület, Báthory utca 24. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2024
Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)
