Száz évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. – Szeged, 1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.

Németh László 1966-ban írt levelében Tömörkény rendkívüli jelentőségéről elmélkedik:

Az író vallomása magáról:

Hegedűs Géza így ír Tömörkény írásművészetéről:

Téli képek az Alföldről: Befujta az utat a hó. fényképész Kiss Ferenc Vasárnapi Ujság 49. évf. 6. sz. (1902. február 9.) Digitális Képarchívum

Ortutay Gyula 1934-ben Szegeden megjelent Tömörkény írásművészetét taglaló könyvében a következőképpen vall a „befutott” íróról:

Tömörkény István művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Barlanglakók Elbeszélések, 1911–1913
• Célszerű szegény emberek
• Egyszerű emberek  
• Különféle magyarok meg egyéb népek (1907)
• Válogatott novellái 

Szegedi-Szabó Béla

További eredményes alkotómunkát, jó egészséget kívánva tisztelettel és szeretettel köszöntjük B. Müller Magdát, a kiváló standfotóst, Filmtörténeti Fotógyűjteményünk gondozóját.

B. Müller Magda fotóművész (1937. ápr. 23.) gimnáziumi tanulmányai után fotográfusi szakvizsgát tett, majd az MTA Fizikai Kutatóintézetében dolgozott. Fontos fordulat következett be pályájában, amikor 1969-ben a MAFILM fotósa lett. A filmes világban eltöltött mintegy három évtized alatt hatvan játékfilm készítésében működött közre, az Oscar-díjas Mephisto című film fotóit is ő készítette.

Nem pusztán a kötelező standfotós feladatokat teljesítette, hanem mind a felkészülések, a forgatások során, mind pedig a pihenőidőben készült képei a filmes szituációkon túl az egyes színészek, rendezők személyiségéhez is sok tekintetben kulcsot adnak.

Az aktív standfotós munka folytatásaként a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány létrehozásában és több évtizedes működésében is oroszlánrészt vállalt. 1989-től vezette a gyűjteményt. Két évtized alatt az 1945 óta forgatott mintegy ezer magyar játékfilmhez kapcsolódó igen értékes képanyagot férjével, Bauer György esztétával gondozták, digitalizálták, s egy adatbázissal kiegészítve mintegy 35.000 felvételt az interneten is elérhetővé tettek.

A közalapítvány megszűnését követően az általa gondozott gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtárba került, ahol munkáját B. Müller Magda itt is több éven keresztül folytatta.

A filmtörténeti értéket képviselő, hallatlan gazdag fényképanyagból számos kiállítást rendezett, és tíz kötetet is kiadott. Egyéni fotóművészeti munkássága során számos kiállításon mutatta be a közönségnek műveit: 1964-től találkozhattak felvételeivel egyéni és csoportos tárlatokon az érdeklődők.

Két legutóbbi egyéni tárlata a Ferencvárosi Galériában és az Országos Széchényi Könyvtárban volt. Ugyancsak az Országos Széchényi Könyvtárban rendezett meg két nagyszabású tárlatot a Filmtörténeti Fotógyűjtemény képeiből Filmgyári Capriccio címmel. (ebből egy válogatás Madridban is látható volt).

Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Művészi munkásságáért 2000-ben Balázs Béla-díjat kapott. 

Szeretettel köszöntjük :)

Különleges az április vége nálunk, klassz a májusunk, és szép júniusunk lesz! A Nemzeti Múzeummal közös kiállításra készülünk, megnyitjuk az eredeti kéziratokban gazdag Arany-kiállítást, több könyvbemutatót szervezünk, ott leszünk a Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Múzeumok Majálisán és az Ünnepi Könyvhéten is. Június végén pedig a Múzeumok Éjszakáján sok mindent megmutatunk!

Kiemelt feladatunk, hogy a kulturális örökség részeit képező kincseinket rendszeresen megmutassuk felhasználóinknak. A Budai Vár mint kulturális helyszín kiváló lehetőséget nyújt a saját anyagainkra épülő kiállítások mellett más események megrendezésére is. Munkatársaink folyamatos szakmai segítséget nyújtanak különböző kulturális projektekhez, s az ezekhez kapcsolódó konferenciákon gyakran előadásokat is tartanak.

Április végétől számos programot kínálunk. Abban az esetben, ha a program nem a könyvtárban lesz, jeleztük az esemény helyszínét.

• április 20. Könyvtárlat
• április 20–23 Nemzetközi könyvfesztivál (Millenáris)
• április 22. Sirató Ildikó dedikálja a A magyar színjátszás rövid története című könyvét (Millenáris)
• április 25. a Szent Márton emlékév zárása, az Ernst Kódex hasonmás kiadásának bemutatója, közös programunk a Pannonhalmi Főapátsággal
• április 28. „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet. Arany János-kiállítás megnyitó
• április 29. Shandongi Han-kori kőrajzolatok gyűjteménye – könyvbemutató
• május 10. Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála
• május 16–17 Varsóban, a V4-ek kulturális konferencián képviseli könyvtárunkat Boka László tudományos igazgató
• május 20–21 Múzeumok Majálisa (Magyar Nemzeti Múzeum)
• május 23. Tompa 200 – a kamaratárlat megnyitója
• május 31. A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 – közös kiállítás a győri Rómer Flóris Megyei Múzeummal
• június 8-12 Ünnepi könyvhét (Vörösmarty tér)
• június 24. Múzeumok Éjszakája

Testestül, lelkestül – KönyvTÁRlat
Április 20. 17 óra

A Könyvtárlat 6. évadának záróeseménye. A  „Testestül, lelkestül” című rendezvényen Pál Feri atya, mentálhigiénés szakember tart előadást „A lelkierő fejlesztése – Éltető spiritualitás” címmel a lelki útjainkról, fejlődésünkről. Spirituális élményeink hátterét, folyamatát és fiziológiai jeleit nemcsak a vallás, hanem a lélektan segítségével is megközelítjük majd. Bővebben.

Az Ernst-kódex hasonmás kiadásának bemutatója

Április 25. 17 óra

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Pannonhalmi Főapátság tisztelettel meghívja Önt a Szent Márton- és Szent István-legendákat tartalmazó, 12. századi Ernst-kódex fakszimile kiadásának bemutatójára. Bővebben.

„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet (Arany János-kiállítás)

Április 28. 11 óra

A kiállítás az OSZK kézirattárának páratlan kincseire épül, kiegészülvén a korabeli első folyóirat-megjelenésekkel, kötetkiadásokkal, de a tárlat kitér az Arany-recepció és kultusz kérdéseire is. A kiállítás központi eleme a Toldi-trilógia kézirategyüttese, melyet a költő leszármazottai adományoztak 1899-ben az Országos Széchényi Könyvtárnak. A Toldi, a Toldi estéjének két teljes kéziratvariánsa és a Toldi szerelme tisztázott példánya eredetiben látható majd a kiállításon, miként számos más, az életpálya fontos művének kézirata, így pl. a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék és a Buda halála. Bővebben.

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944

Május 31. 

A győri tárlat fotója

Az idén 85 éves magyar hangosfilm első 13 évének eredeti moziplakátjait bemutató kiállítás nyílik a könyvtárban. A kiállítás több mint 160 plakátot vonultat fel, de film- és zenei részleteket, valamint a filmekben szereplő vagy forgatásukhoz használt tárgyakat is bemutatnak. Bővebben a kiállítás plakátjait is tartalmazó kötetről.

Várunk!

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 143 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

Tisztázzunk egy fontos tényt. A nemzeti könyvtárat nem Széchenyi István, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója, a Lánchíd építtetője hozta létre, hanem az édesapja, Széchényi Ferenc, aki két „é”-vel írta a nevét. Mivel a legnagyobb magyar sokkal ismertebb, mint az 1802-ben könyvtárát a nemzetnek felajánló alapítónk, nagyon sok helyen, amikor a nemzeti könyvtárról írnak, tévesen használják a nevünket.

Sajtóhiba-válogatás online újságokból

Nyomatékosítás következik:

SZÉCHÉNYI FERENC – ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR

Mégis, mi történhetett alapítónk fiával? Miért hagyta el a második „é”-t? Már másfél évszázaddal ezelőtt is problémát okozott a nevek különbözősége. A Széchényi család névhasználatáról hosszú levelezést folytatott az akkor könyvtárőr Mátray Gábor őrsegédje, Tipray Tivadar. A referensz kérdést Paúr Iván a Széchenyi család levéltárnoka tette fel egészen pontosan 1874. március 23-án. A négyoldalas levél négy nap alatt érkezett meg a könyvtárba. A könyvtár irattárából szkenneltük be az izgalmas levelezést.

Tipray Tivadar a kisérőlevélben hosszasan magyarázkodik, elnézést kér, hogy 3 hete nem válaszoltak, de Mátray könyvtárőr súlyos beteg, bár már jobban van. 

Tipray Tivadar kísérőlevele 1874. április 18. – OSZK Irattár

Mátray Gábor jegyzeteit küldte el az őrsegéd. Összefoglaltuk:

• A Széchényi család nevének egy vagy két „é”-vel írását meghatározza a kimondás
• A Széchényi grófok a Nógrád megyei Szécsény mezővárosából származnak
• Egy 1821-es kiadványban is két „é”-vel szerepel a család neve
• Több Szécsénke nevű hely van Magyarországon mindet két „é”-vel írják
• A magyar nyelv szabályai szerint két „é”-vel ejtjük az ékezet nélküli e magánhangzót is, mert fülsértő lenne röviden ejtve
• A magyar nyelvtan szabályai szerint a „Széchenyi” családnevet két „é”-vel kellene írni
• A család iratai között előfordulnak névvariánsok, de ezek oka csak tollhiba
• Széchényi György esztergomi érsek egy 1686-os iraton két „é”-vel írta a nevét
• Széchényi Györgynek egy 1693-as iratán lévő aláírásában a második „e” fölött pont, „pontocska” látszik
• Széchényi Ferenc két „é”-vel írta a nevét
• Széchényi Pál, Széchényi Ferenc fia két „é”-vel írta a nevét
• Széchenyi István, alapítónk legkisebb fia a Lovakrul című művében kezdte először egy „é”-vel írni a nevét.

Eszerint a család az 1600-as évek második felében (Széchényi György érsek idejében) még egységesen két "é"-vel használta nevét, de Széchényi Ferenc fiai már eltérően írták nevüket: Pál és családja két „é”-vel, István ága pedig egy „é”-vel. 

A könyvtárőr már másnap, 1874. április 19-én megírta köszönőlevelét, jó egészséget kívánva zárta levelét:

Paúr Iván levele Mátray Gábornak. 1874. április 19. – OSZK Irattár

Paúr Iván a második levelében kilátásba helyezte, hogy a kérdést publikálja, de ennek nem találtuk nyomát.

Tehát még egyszer.

Könyvtárunk alapítója Széchényi Ferenc, ezért a nemzeti könyvtár neve: Országos Széchényi Könyvtár.

Már nyolcvanezerhez közelít a Digitális Képarchívumban található tételek száma!

Legújabb izgalmas gyarapításunkon egy magánfelajánlás nyomán dolgoznak munkatársaink.

Németh Andrea fotóművész a Fények, fényének művészekről című albumát ajánlotta fel a Magyar Elektronikus Könyvtárnak, mely album képeit a Digitális Képarchívumba is feltöltjük. Az albumban található fotókhoz Gyurkovics Tibor írt verseket.

Németh Andrea: Mácsai Pál – Digitális Képarchívum

„Mint régi múltú francia színésznek
Finom homályban maradt fél-fejem
A homlokom viszont világos és nem
Zavarhatja meg semmi érzelem
Én elmegyek a sűrű fél-sötétben
De a mutatóujjam végtelen.” 

(Gyurkovics Tibor)

• A Fények, fényének művészek részgyűjtemény
• Művészportrék részgyűjtemény

A teljes kötet hamarosan elérhető lesz a MEK-ben is.

Válogatásunk a művészportrékból:

A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség Díj Bírálóbizottsága az Országos Széchényi Könyvtár Restauráló laboratóriumának pergamenkódex-restauráló eljárását Magyar Örökség díjjal jutalmazta 2017. március 25-én. A díjat Beöthyné Kozocsa Ildikó és Érdi Marianne vette át az MTA dísztermében március 25-én. 

Elismerés illet minden restaurátor kollégát, akik egykor (25–30 éve) a Corvina programban dolgoztak. Az általuk kidolgozott pergamenöntési technikát használják máig világszerte.

Gratulálunk munkatársainknak!

A díjátadásra el tudtak jönni azok a kollégák is, akik annak idején részt vettek a Corvina programban (kivéve Czigler Máriát, aki sajnos már nincs köztünk).  Beöthyné Kozocsa Ildikó, Ádám Ágnes, Ballagó Lászlóné, Czigler Mária, Csillag Ildikó, Farkas Csilla, Kálmánné Horvátth Ágnes, Lente Zsuzsanna, Szlabey Györgyi (az Egyetemi Könyvtár restaurátora)

A képre kattintva galériát láthatnak a díjátadásról:

A díjátadón Kastaly Beatrix méltatta az immáron Magyar Örökség Díjas eljárást.

„Teher alatt nő a pálma”: az Országos Széchényi Könyvtár Restauráló Laboratóriumának pergamen-kódex restauráló eljárása

Kastaly Beatrix írása.

1980-ban a budapesti Egyetemi Könyvtár (BEK) új főigazgatójának, Németh G. Bélának sikerült a felettes állami szervek, az ELTE, valamint a közvélemény figyelmét fölhívnia a könyvtár rendkívülien károsodott, és egyre romló állapotú kódexeire. Köztük volt 12 hiteles, pergamenre írott corvina is, amelyeket Mátyás király budai könyvtára, a Bibliotheca Corviniana megmaradt részéből vittek a törökök 1526 után az isztambuli Topkapi palotába, más, Magyarországról elhurcolt kódexekkel együtt. A mai OSzK-ba 1869-ben négy corvina, az Egyetemi Könyvtárba pedig 1877-ben 35 kódex került vissza a regnáló szultánok ajándékaképpen. Ezeket a 14–15. században kézzel, pergamenre vagy papírra írt köteteket mintegy 330 évig tarthatták – állapotukból ítélve – mostoha, elsősorban nedves körülmények között. Ennek következtében a pergamen írófelületet baktériumok, gombák és rovarok több esetben a szétmállásig meggyengítették, hiányokat és színes foltokat okoztak; az írótinták elhalványultak, a miniatúrák festékei repedeztek, elmázolódtak. A kötések elvesztek, vagy eltávolították őket. Visszaadásuk előtt a lapokat szakszerűtlenül megragasztották, a lapszéleket több esetben – néha a miniatúrák csonkulását is okozva – körülvágták, a lapokat újrafűzték, majd török felségjelekkel és Mátyás címerével díszített, színes bőrrel borított papír kötéstáblákba kötötték.

A minisztérium könyvtári osztálya 1980-ban az OSzK Restauráló Laboratóriumát bízta meg a corvinák restaurálásának megtisztelő, de igen nehéz feladatával. Ehhez, kb. tíz éven át, biztosította az anyagi feltételeket.

1983. februárban hét restaurátor az új, budavári műhelyben a BEK jobb állapotú, új szakmai feladatot nem jelentő papírkódexeinek restaurálásával megkezdhette az ún. Corvina-program végrehajtását. Az igazi újdonságot és kihívást a 14-15. századi pergamenkódexek konzerváló restaurálása jelentette.

A restaurálás folyamatának és módszereinek megtervezése során a 28 pergamenkódex együttese komplex, azonos szakmai alapokon és etikai szempontokon nyugvó megközelítést igényelt. Speciális: kodikológiai, kötéstörténeti, művészettörténeti és konzerválási (pl. a fertőtlenítési) kérdések megvitatására és döntések meghozatalára a Restauráló Laboratórium három szakértői bizottságot hívott össze. 1983 és 1985 között 9 papír- és 5 pergamenkódexet restauráltak a hagyományos módszerekkel. Ennek tervezése és irányítása mellett, a külső vizsgálatok megtervezését és szervezését, valamint a szakértői bizottságok munkáját Beöthyné Kozocsa Ildikó osztályvezető restaurátor hangolta össze, és irányította.

Miért volt a vázolt állapotú pergamenkódexek restaurálása igen nehéz, új feladat? Azért, mert az elmálló, gyenge, hiányos pergamenhez nem lehet pótlásként hozzáragasztani a bőrből készült, a papírnál merevebb pergament, mivel a gyenge eredeti, a ragasztás és az új pergamen húzóerejétől, elszakadna. A meggyengült pergamenlapok megerősítésére alkalmazható vékony, áttetsző bőrhártya nem volt használható, mivel megváltoztatta, lerontotta volna az iniciálék és miniatúrák festékei színének ragyogó élénkségét. Mikrobák által ilyen mértékben lebontott pergamen kéziratokkal a restaurátorok az 1982-ben 9 európai ország 26 könyvtári, levéltári és múzeumi restaurátorműhelyében tett tanulmányútjaik során nem találkoztak. Így külföldön sem ismerhettek meg olyan módszert, amellyel a nagyon meggyengült pergamen kéziratlapokat a restaurálásetikai, szakmai és művészettörténeti kritériumoknak eleget téve, meg lehet erősíteni, és hiányaikat ki lehet egészíteni. Rájuk várt ennek a módszernek a megtalálása és kidolgozása.

Az új eljárás a pergamenöntés volt. Az ötletet a papírrestaurálásban 25–30 éve már alkalmazott papíröntés adta, melynek során a papír hiányait vízben eloszlatott cellulózrostokkal pótolják ki, és így erősítik meg a mikrobiológiai okokból meggyengült papírt is. Amikor Beöthyné Kozocsa Ildikó 1984-ben restaurátor munkatársaival – Ádám Ágnessel, Ballagóné Fischer Krisztinával, Farkas Csillával, Kálmánné Horvátth Ágnessel és az Egyetemi Könyvtár restaurátorával, Szlabey Györgyivel – elkezdte a pergamenöntési kísérleteket, olyan öntőpép összeállítását tűzték ki célul, amelyből a pergamenhez minden tekintetben jobban hasonlító anyagot lehet készíteni. Ezután ez a csoport számtalan kísérleti mintát öntött szívóasztalon, különböző kézi eszközökkel, pergamen-töredékeken kipróbálva a régi pergamenhez való öntést is. A pépek különböző arányú, vízben és alkoholokban duzzasztott pergamenporokat, többféle japánpapír- és fenyőcellulózrostot, természetes eredetű ragasztókat tartalmaztak, preventív hatású fertőtlenítőszer hozzáadásával. Végül, az elvégzett erősségi, tartóssági, a kötési erőre vonatkozó, leoldhatósági és esztétikai vizsgálatok után, ki tudták választani a legjobb összetételt és öntési technikát. Az eljárást és a pép pontos összetételét angol nyelven közreadták egy 1987-es nemzetközi konferencia előadáskötetében, és 1990-ben a Restaurator c. nemzetközi folyóiratban. Az 1980-as évek második felében itthon is előadásokon és publikációkban ismertették az eredményeket.

1986 óta sikerrel alkalmazzák a pergamenöntést a meggyengült és hiányos – gyakran illuminált – pergamen kéziratlapok helyreállításában. Elsőként a Corvina-programba tartozó kódexeken, majd más, az OSzK Kézirattára vagy az MTA Keleti Gyűjteménye számára restaurált kódexeken, vagy akár az isztambuli Topkapiban őrzött ún. Isztambuli Antifonálén, amely 14. századi zenei kézirat szintén Magyarországról került Törökországba, és ott is kellett restaurálni.

A pergamenkódexek restaurálását a pergamenöntési kísérleti munkában részt vett restaurátorok, valamint †Czigler Mária, Csillag Ildikó és Lente Zsuzsanna végezték. Az OSzK Restauráló Laboratóriumának munkatársai 1992. márciusban a teljes Corvina-programot kiállításon mutatták be az OSzK-ban. Az eljárást alkalmazzák más magyar restaurátor-műhelyekben, pl. a Magyar Országos Levéltárban is.

A magyar könyvtárak egyes középkori kódexeinek, köztük 16 értékes corvinának, a sehol máshol nem tapasztalt súlyos károsodásai támasztották az igényt arra, hogy megmentésük érdekében a magyar könyvrestaurálás történetének eddigi legnagyobb erőfeszítését tegyék meg az OSzK restaurátorai. Az általuk kialakított komplex kezelési eljárások, közöttük – legnagyobb újdonságként – a sikeresnek bizonyult pergamenöntés érdemes arra, hogy Magyar Örökség legyen.

Kastaly Beatrix

Orientalisták az OSZK-ban címmel programsorozat indult a nemzeti könyvtárban, amelynek keretében A hódoltság török vers- és zenekultúrája címmel Sudár Balázs tart előadást 2017. április 12-én 17 órakor. 
Az est és a sorozat házigazdája dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa.

Sudár Balázst kérdeztük.

Mit adtak nekünk a törökök? Lehet erre egy mondatban egyáltalán válaszolni?

Sudár Balázs: Amennyiben az oszmán időszakról beszélünk, akkor a válasz valójában roppant egyszerű: teljesen tönkretettek egy virágzó középkori királyságot, és kisiklatták annak történeti fejlődését. A törökök megjelenésének a nyomait máig nyögjük. Mindemellett éppen saját kultúránk keleti elemei okán számos dolgot át is vettünk tőlük, nagy hatással voltak például a férfiviseletre vagy az étkezési kultúránkra. És maradtak az oszmánok után épületek is, amelyek ma Magyarország megbecsült műemlékei – de ezeket persze cseppet sem nekünk építették.

Elsősorban katonák éltek a magyar területeken, miért volt nekik fontos, hogy pl. török fürdőben fürödjenek?

Sudár Balázs: A hódoltság az oszmánoknak elsősorban határzóna volt, ahol sosem állt be az élet normális menete. (Ez az, amit condominiumnak, kettősuralomnak nevezünk.) A törököknek valójában nem volt saját köznépük – e szerepet a hódoltatott keresztények töltötték be –, ők maguk alapvetően egy erődökben lakó katonai elitet alkottak. Akik persze gyakran családjukkal együtt érkeztek, és nagyon gyorsan kialakították maguknak a megszokott életkörülményeket: imahelyeket építettek, iskolákat, kolostorokat alapítottak, karavánszerájok emelésével igyekeztek biztonságot nyújtani az utazóknak. A fürdők nagyon szorosan kapcsolódtak az oszmánok életmódjához: elsősorban a társasági élet központjai voltak, leginkább a nők számára.

Fotó: Nemzeti Színház

Össze lehet-e mérni a hódoltság okozta óriási pusztítást az ide érkező török kultúrával? Új szavak, épületek, zenék, versek? A török dallamra írt Balassi-versek se lettek volna.

Sudár Balázs: Inkább azt mondanám, hogy az ide érkező oszmán kultúrát lehet összemérni a saját kultúránkkal. Az oszmánokat szokás pusztító barbároknak tekinteni, ami a mindennapoknak minden bizonnyal élő tapasztalata volt. Másfelől hozták magukkal a saját nagyon magas kultúrájukat is, amelynek különféle megnyilvánulási formái – a költészettől kezdve a miniatúrafestészeten és a zenén át a sportokig – jelen voltak a hódoltságban. Ebből persze a magyarok keveset érzékeltek vagy élvezhettek. Az, ami végül is maradt, eltörpül ahhoz képest, ami elveszett. A mérleg nemhogy negatívba hajlik: jó, ha fel nem billen teljesen. Hogyan lehetne összevetni néhány szót, néhány mégoly csodálatos Balassi-verset a magyar középkor elveszett – elrabolt, elpusztított, összezúzott – gazdagságával?

Fel lehet-e állítani a rangsort a megszállt magyar városok török kulturális életében? Mennyire volt más pl. Budán, Egerben vagy Temesváron a muszlimok kulturális tevékenysége?

Sudár Balázs: Igen, fel lehet állítani ilyen rangsort. A hódoltság 150 – néhol valamivel több – éve alatt a hódítók összesen körülbelül 170 helyen telepedtek meg. Ezek bő egyharmada kicsi, pár tucat katonával védett váracska vagy palánk volt, amelyben egy árva imahely sem működött. Újabb jó 60 erősségben legalább volt már egy imahely – de más semmi. Csak a maradék 40–45 település mutatott legalább valamennyire városias képet, s bírt polgári lakossággal is a katonák mellett. Ezek azok a helyek, ahol a „török világ” egyáltalán érzékelhető volt. Közülük hat jelentős város emelkedett ki: Temesvár, Várad, Eger, Buda, Fehérvár és Pécs. Itt épültek igazán minőségi épületek, itt működtek komolyabb főiskolák, ezekben zajlott értékelhető muszlim szellemi élet. Az ezekben egykor létezett oszmán kulturális élet egyébként nem sokban különbözött a birodalom más szögleteiben tapasztalhatótól, mindössze az állandó katonai fenyegetettség miatt kicsit nagyobb részt vállaltak belőle a hadfiak.

Mennyiben járult hozzá a török kultúra terjedése ahhoz, hogy nem igazán nevezhetjük folytatólagos 150 éves pusztításnak ezt a korszakot?

Sudár Balázs: Semennyiben. A pusztulás-pusztítás mértéke a mindenkori erőviszonyoktól, helytől és időtől függött. A kultúrának ehhez nem sok köze van. Jakováli Haszan kanizsai pasa például a kor egyik – Isztambulban is jegyzett – fuvolaművésze volt, megalapította a hódoltság egyetlen mevlevi (keringő dervis) kolostorát, tehát minden bizonnyal voltak misztikus kötődései is, de ez cseppet sem akadályozta meg abban, hogy a zalai vagy a vasi területeket pusztítsa: az ő idejében elszenvedett károkról hosszú listák tanúskodnak.

A hódoltság előtt is voltak már török eredetű szavaink, ez megkönnyítette az oszmánok kulturális terjeszkedését?

Sudár Balázs: Úgy látom, hogy valójában a hódoltsági oszmán és magyar kultúra nagyon kevéssé hatott egymásra. Két külön világ élt egymás mellett, kevés érintkezési ponttal. Persze a mindennapi életben nagyon sok kapcsolódási pont akadt: a magyaroknak adót és ajándékokat kellett beszolgáltatni, el kellett vámolniuk az árujukat, és nyilván voltak vegyesházasságok is. Másrészt a hódítok sok esetben használták a helyiek által előállított termékeket, nem lévén sajátjuk. Mindez valamiféle kulturális csereberével is járt, de maga az oszmán kultúra nem sok nyomott hagyott a magyarokon. És ami talán még érdekesebb: a nem sokkal korábban elmagyarosodott kunok sem lettek az új urak szekértolói, pedig ekkor még bizonyára sokan tudtak törökül, és a kunok magyar nyelvjárásában is rengeteg török szó lehetett még.

Századokkal a hódoltság előtti történelemben, a betelepülő népek átvették a helyi kultúra nyelvét. A 16. században ez már nem jöhetett szóba?

Sudár Balázs: Ez egy igencsak érdekes kérdés. A Magyarországra érkező oszmán hódítók jelentős része délszláv származású volt, és nyilván beszélte is ősei nyelvét. A törököt, illetve az oszmánt csak a felfelé törekvő elit használta, a többieknek nem nagyon lehetett erre szüksége. Mindeközben a magyar végvárakban is rengeteg délszláv harcolt. Gondoljunk bele: Szigetvárat a horvát származású Zrínyi Mikós védi, míg az ostromot a bosnyák eredetű Szokollu Mehmed nagyvezír irányítja. Akár szlávul is kiabálhattak volna egymásnak.

Ugyanakkor a diplomácia nyelve jó ideig a magyar volt, ezzel tudtak mit kezdeni Bécsben, de a hódolt Budán is. Másképp fogalmazva: Bécsben nehéz lett volna török, Budán meg latin tolmácsot találni, így e tekintetben a magyar lett a meghatározó.

A kutatással sosem lehet leállni, talált-e mostanában újabb fontos történelmi forrást, ami befolyással lehet az eddig megismert hódoltság vers- és zenekultúrájára?

Sudár Balázs: Az utóbbi időben inkább politikatörténettel foglalkozom, de ezen kutatások is tartogathatnak művelődéstörténeti meglepetéseket. Azt például régóta tudtam, hogy a feljebb emlegetett Jakováli Haszan pasa kedvelte az oszmán klasszikus zenét, aminek egyébként valószínűleg nem sok művelője akadt a hódoltságban. Feljegyezték róla, hogy Várad ostroma során, ahol a tüzérséget irányította, oszmán dalokat énekelgetett magának. De hogy a birodalom legjobb nej (fuvola) -játékosai között tartották számon, az nem olyan régen derült ki.

Tóth Péter  

Következő előadás: Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála, 2017. május 10.

90. születésnapján köszöntjük Ekecs Gézát, azaz Cseke Lászlót. A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora, az 1959 májusában induló Teenager party volt, melyet Cseke László szerkesztett. A műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest. Egykori „szabadeurópás” kollégája, barátja Elekes István írt róla a születésnapján.

A Cseke

Kitalált név, melyhez csak egy jellegzetes hang tartozik. A hidegháború idején szinte minden magyar ismerte „a Csekét”, miközben 30 éven át (1959–1989) senki sem látta. Milliók hallgatták műsorát, a rock-pop-beat korszak fiataljai rajongtak érte.

Cseke László

A volt rádiós kollégák néhány éve egy müncheni kávézóban jöttek össze beszélgetni, nosztalgiázni, amikor Géza felhívta figyelmünket, hogy a pincér srác magyar, így a rendelést magyarul tehettük meg. Majd a srác Gézához fordult: „… és Laci bácsi?..” – kérdezte. Nem értettem, miért hívja a srác Gézát „Laci bácsinak”? A válasz nem késett: Magyarországon Gézát a hangja után mindenki így hívja, hiszen ő a „Cseke László”.

Géza, azaz Ekecs Géza László, Budapest, 1927. március 24., élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”. Mondhatni: életműve azonos a Szabad Európa Rádió történetével. A kezdetektől a megszűnésig.

1951-ben az elsők között érkezett Münchenbe, az alakuló Rádióhoz. Mint fiatal (24 éves) újságíró a monitoring osztályon dolgozott. Ez az osztály figyelte a hazai (magyar) adások híreit, amit leírtak, majd a fontosabb infókat azonnal továbbították az amerikaiakhoz, ill. a nyelvi osztályokhoz. Jól és gyorsan kellett gépírni.

1956 őszén Géza megnősült, és bajor feleségével Velencébe ment nászútra. Október 23-án este jött a telefon: Pesten kitört a forradalom. Az ifjú férj és arája azonnal vonatra szállt, és másnap reggel már a müncheni stúdióban gépelte a Budapestről jövő híreket. Izgalmas tíz nap várt reá. Első kézből kapni és hallani az otthoni események szinte minden pillanatát. Aztán eljött november negyedike, vasárnap hajnal, a forradalom leverésének pillanata. Elmondása szerint még ma is libabőrös lesz, ha azokra a percekre gondol.

1959-ben az egyik szerkesztői értekezleten András Károly mesélte, hogy nem bír a két tizenéves lányával, akik állandóan kislemezeket vesznek, és egész éjjel a luxemburgi rádiót hallgatják (a paplan alatt). Minden tiltás ellenére rendületlenül hallgatták az amerikai rock-zenét. Valami hasonló műsor talán sikeres lehetne Magyarországon is.

Az Ekecs Gézával készült teljes életútinterjút az OSZK Történeti Interjúk Tára őrzi.

A javaslat megvalósítását Gézára, a „kis Ekecs”-re bízták. Géza azonnal belefogott a műsorkészítésbe. Egyetlen bökkenő volt: Géza dadogott. Igaz, nem mindig. Iszonyatos önfegyelemmel alakította ki sajátos „beszédtechnikáját”, a jellegzetes Cseke hanglejtést. Volt szerencsém látni, amikor nagy koncentrálással, arcizma megfeszítésével mondta el hibátlanul a két szám közti szöveget. Általában amerikai, angol slágereket játszott, viszont a Teenager Party szignálja egy akkori német „slágerfilm” zenéje volt: Teenager Melodie. Ezzel is jelezni akarta, hogy az adás Münchenben készül, ahol a német fiatalok is előszeretettel „majmolják az amcsikat”.

Hátrahagyott családját – különösen a mamáját – féltve álnevet választott. Elmondása szerint Remarque adta az ötletet, akit valójában Kramer-nek hívtak, majd visszafelé (és franciás írással) olvasva lett világhírű író. Így lett az Ekecs-ből, Cseke. Majd hozzá a második nevét (László) kezdte használni.

Az 1959. májusban indult műsorára azonnali visszajelzés (feedback) nem volt. Kb. egy év múlva jött a hír, hogy Magyarországon nagy siker Ekecs műsora. „A Rádió” müncheni központjában is mindenki Gézáról kezdett beszélni. Közben a Vasfüggöny túloldalán a pártállam „pénzt, paripát nem kímélve”, hihetetlen hazug, lejárató hadjáratba kezdett. A budapesti pártapparátus nem tudta megemészteni, hogy egy politikamentes zenei műsorért rajong a szocialista Magyarország fiatalsága. Egymás után jelentek meg a rágalmazó cikkek.

A Népszabadság politikai újságírói: Pintér István és (a későbbi „kékfényes”) Szabó László irányításával propagandafilm is készült, amiben a „nép ellenségének” állították be nemcsak Gézát és műsorát, de a hallgatókat is. Szabó László Münchenben is megjelent, és mivel nem engedték be „a Rádió” épületébe, telefonon jelentkezett be Géza lakásán. Ez a történet nagyon megviselte Gézát, olyannyira, hogy 1989 után sem keresték a kapcsolatot egymással. Géza mindenre és mindenkire nyitott volt, például felkereste a magyarországi zavaróállomásokat, ill. azok egykori személyzetét. Olyan baráti kapcsolatba került az öt évvel később (1964) indult „konkurenciával”, Komjáthy Györggyel, hogy a 90-es években közös műsorokat is vezettek. Miközben hagyománnyá vált, hogy Géza karácsonyra dísznaptárt küldött egykori budapesti vetélytársának.

A Teenager Party sikere alapozta meg Géza különleges szerepét „a Rádió” további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a magyar osztály kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint „az Ekecs”. A műsorok kialakítása, „hallgathatósága” érdekében mindig és mindenki kikérte a véleményét, ha másért nem, legalább egy szignál erejéig.

Nevéhez fűződik a legnépszerűbb magazinműsor, a (könnyed hangvételű, szórakoztató) Forgószínpad. Érdekesség: a Forgószínpad szignálja (Happy days are here again = újra itt vannak a boldog napok) ugyancsak Géza ötlete volt. Ez jól kifejezte a Rádió elhivatottságát: a hallgatókat pozitív életérzéssel eltölteni, derűs, könnyed, de tartalmas műsorokkal feledtetni az otthoni hétköznapok nehézségeit. A rádiózás a hírversenyről szólt – ennek alapja a gyors tájékoztatás – azaz mindenről elsőként értesíteni a hazai hallgatóságot. Géza szervezte meg a „helyszíni közvetítéseket”, melyek többsége a müncheni stúdióban készült, amerikai és német tévék segítségével, amiket azonnal „élőben” magyarul ismertettek a hallgatók felé.

A bérlista szerint a magyar osztály teljes létszáma a kisegítő személyzettel együtt maximum 100 fő volt, a budapesti rádiónál pedig több mint kétezren dolgoztak. Ennek ellenére szinte mindenben megelőztük a budapesti rádiót. A verseny fölényt a megbízhatóságon kívül az is erősítette, hogy politikailag, ideológiailag nem voltunk megkötve. Például: a müncheni olimpián (1972) az izraeli sportolókat ért hajnali terrortámadásról szinte azonnal és folyamatosan tájékoztattuk hallgatóinkat. Ezzel szemben a budapesti rádió jelentette, hogy „véres esemény történt az olimpiai faluban”, majd csak valamikor a délután folyamán számoltak be az ott történtekről, pedig a tudósítóik a helyszínen voltak. Budapest ugyanis nem tudta eldönteni: palesztin szabadságharcosok vagy arab terroristák a támadók.

A mikrofonnál Cseke László

Ugyancsak politikai okokból napokig megpróbálták elhallgatni a csernobili katasztrófát (1986), ezzel késleltették a lakosság felkészítését a sugárveszélyre. A hiányt mi, a Szabad Európa Rádió pótolta.

Géza jóvoltából hallgatóink mindenhol ott voltak, fültanúi lehettek a világban történt eseményeknek, legyen az Holdra szállás, a Prágai Tavasz és annak leverése, vagy a lengyel szükségállapot. Géza, mint amerikai állampolgár, 1989 júliusában kísérte el George H. W. Bush amerikai elnököt Budapestre. Ez volt az első akkreditációja a Vasfüggöny mögé és egyben az első alkalom édesanyja sírjának meglátogatására. Megjegyzendő, Géza édesanyja számtalanszor kérte, hogy engedjék ki fiához, a pártállam azonban (bosszúból) megtagadta ennek teljesítését.

A budapesti SZER iroda stúdiójának berendezésével is Gézát bízták meg. Szerencsés ember, hiszen a frontvonalból élhette át a hidegháborút, ami az 1989 után születtek (ma huszonévesek) számára csak elbeszélésekből ismert történelem. Gazdag életút.

Az európai rádiózásban egész más szerepet töltött be a könnyűzene, mint a tengerentúlon. Európában nem voltak kimondottan zenei adók, minden állami volt, csak a 80-as években terjedtek el a magán-, a kereskedelmi-, ill. reklámadók.

Az első, tán egyetlen zenei adó a középhullámon (208) sugárzott Radio Luxemburg volt, mely angol nyelven szórakoztatta a legújabb slágerek iránt érdeklődőket. A másik, az amerikai katonáknak szóló rádióállomás az ultrarövidhullámon (FM - URH) sugárzó AFN (American Forces Network), illetve annak nyugat-berlini adója a RIAS (Rundfunk im amerikanischen Sektor)

Az első magyar nyelvű rockzenei műsort a Szabad Európa Rádió sugározta, rövidhullámon.

A Teenager Party megjelenését (1959) követően, egy középhullámon jelentkező jugoszláviai adó (Radio Novi Sad) „Futótűz” című zenei műsora hódított. A hetente egyszer, péntek este, jelentkező egyórás műsort az újvidéki Szkopál Béla szerkesztette, aki valójában a luxemburgi rádió harsány lemezbemutatóját próbálta „magyarosítani”. Szkopál remek érzékkel, rengeteg hangeffektussal és mókás szövegekkel tarkította műsorát, de zenei anyaga nem vetekedhetett a müncheni stúdióval, ahova közvetlenül Amerikából érkeztek gyakorlatilag naponta a legújabb lemezek. A 60-as évekre valóságos iparág alakult ki a gomba módra szaporodó előadók, együttesek és általában három perces dalaik népszerűsítésére. A gonosz (és buta) ideológiai gyűlölettel teli budapesti hatalomnak öt évébe tellett (1964), amíg a primitív, hazug propaganda helyett a lemezlovas Komjáthy Györgyben megtalálta Cseke ellenszerét. Komjáthy előnye volt, hogy műsorát rákapcsolták az addig kizárólag a rendőrség által használt frekvenciára, az URH-ra. Ezen a hullámhosszon sokkal tisztában lehetett hallani, és magnóra felvenni a lejátszott számokat.

A Gézához Münchenbe özönlő lemezekkel azonban nem lehetett versenyezni. Ráadásul Géza időben felismerte, hogy a „csak belső használatra” (Not for Sale) feliratú lemezekhez csatolt kísérőlevelek bemutatták az előadókat is. Ezek a közlések igen népszerűvé tették a SZER műsorát. Innen tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi születésű Herb Alpert mamája magyar származású, aki fiának nyolcadik születésnapjára vett egy trombitát. Géza tette népszerűvé a „Hullámok hátán lovagló madár" (Surfin' Bird) című számot, mely Magyarországon kívül sehol sem ért el ekkora sikert, hiszen az USA-ban a slágerlista 4. helyénél magasabbra nem jutott.

A hanglemezipar oly változatos lett, hogy fiatal, zeneszerető és zeneértő műsorvezetőket kellett alkalmazni. Így lett a jazz-műsorok sztárja Záboji B. Péter (Erdei Péter). Aztán saját műsorral jelentkezett Balogh István (Bárdi István), Hódi Jenő (Dobos Ákos), majd Téri Attila (Zsolnai Hédi fia). Közben az „újvidéki srác” (Szkopál Béla) is a SZER munkatársa lett Ábel Pál néven. Géza remek érzékel engedte és segítette, hogy munkatársai egyszemélyes (16-os) stúdiójában készítsék műsoraikat. Sőt, még egy amerikait is bevett a „csapatba”, az AFN-től elcsábított Rick Demarest-t, ezzel igen színessé téve a magyar osztály zenei műsorát.

A Teenager Party sikerén felbuzdulva a SZER többi osztálya is a délutáni órákat a fiatal, zenerajongó hallgatóknak szentelte. A cseh(szlovák) osztály népszerű műsorvezetője volt Karel Kryl, aki eredetileg pol-beat énekes volt, és a Prágai Tavasz (1968) leverése után érkezett Münchenbe. Ugyancsak nagy név volt a román osztályon a tragikus sorsú Cornel Chiriac, valamint Andrei Voiculescu.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem Gildát, a bolgár osztályról, akinek zenei és kulturális rock-pop-beat műsoraiért rajongtak hazájában. Géza is szeretettel beszélt „Dzsildá"-ról, kinek szerkesztőségi ajtaján ez állt: Gilda (Koeves) Karoly (Джилда Карол). A bolgáron, németen és angolon kívül tökéletesen beszélt magyarul. Édesapjának (Károly) dohánygyára volt Bulgáriában, ahonnan 1948-ban az államosítás elől menekültek Budapestre, aztán 1950-ben Gilda Bécsbe szökött az amerikai övezetbe, és onnan tovább Münchenbe.

Géza „keltetőnek” nevezte a köréje gyűlt fiatalokat, akiknek megengedte, hogy a 16-os stúdióban önállóan készítsék műsoraikat. Azon kevesek közé tartozom, akiknek ez megadatott. Tőle tanultam meg a jelzők nélküli újságírást, a rádiófónikus műsorszerkesztést, valamint, hogy a hallgatóra kell hagyni az események megítélését, elvégre mi csak közvetítők vagyunk, közérthető módon továbbítjuk a történéseket.

„hogy Mari néni is megértse”

Ebben volt és van Géza igazi nagysága.

Remélem, sikerült bemutatnom Csekét és azt a kort, korszakot, ami a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek fiataljainak világa volt a vasfüggöny mindkét oldalán. Egy életmű köszöntésének szántam e sorokat. Géza, vedd úgy, hogy előtted tiszteleg a XX. század második felének magyar ifjúsága. Isten éltessen 90. születésnapodon.

Köszönjük, Géza! Kívánom, hogy még hosszú ideig velünk maradj, mint „ifjúságunk Laci bácsija”

Elekes István
Autórádió (Bálint Mihály)

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

John Paget: Magyarország és Erdély; Naplójegyzetek

„Igaz, hogy hazánk most nem igen van divatban, s a külföld alig tudja, hogy vagyunk. Mintha valami lelki kút fenekén ülnénk, se lelki, se testi productumainak nincs híre.” Talán ez a Széchenyi István gróf által, a Hitel című műben jegyzett és John Paget útleírásában is idézett mondat késztethette arra a brit úriembert, hogy papírra vesse magyarországi és erdélyi utazása során szerzett élményeit és tapasztalatait. A Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political and economical című vaskos kötet 1839-ben jelent meg Londonban, John Murray gondozásában, aki többek között George Gordon Noel Byron műveinek kiadásáért is felelt. Az első, kétkötetes, díszes kötésben megjelent változat azonban nem csupán külsejével, de tartalmával is felkeltette a brit olvasóközönség figyelmét, hiszen szerzője egy általuk addig nem ismert népet és országot mutatott be.

Magyarország színezett térképe. John Paget: Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political, and economical, London, Murray, 1839.– Törzsgyűjtemény 

Az útirajz itthon nem aratott kiemelkedő sikert, annak ellenére sem, hogy az első angliait követően ugyanabban az évben napvilágot látott a mű első német nyelvű fordítása is, amely nyelvben a magyar olvasók többsége megfelelően jártas volt. A könyvről idehaza csupán néhány rövid ismertetőt közöltek, de ha voltak is tervek a teljes szöveg magyar nyelven való kiadására, a külföldiek által támogatott függetlenségi gondolat, a forradalom és szabadságharc után fokozódó gondok, az elnyomás, az ország újjáépítése és újjászervezése lehetetlenné tette ezek megvalósulását. Az angol orientáció azonban a problémák megszűnése után sem tudott teret hódítani hazánkban. A Magyarország és Erdély első megjelenésének 100. évfordulója alkalmából mindössze a Pester Lloyd, Gáll István és Maller Sándor emlékezett meg róla és szerzőjéről. A mű 2011-ben kiadott változatát számos illusztráció díszíti, a művet sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Cs. Lingvay Klára

John Paget: Magyarország és Erdély; sajtó alá rend., a bev. írta és a jegyz. kész. Cs. Lingvay Klára. Napló: 1849. június 13. – augusztus 27. Sajtó alá rend., a bev. írta és a jegyz. kész. Cs. Lingvay Klára, vál., szerk., ...és a tanulm. írta Maller Sándor, ford. Rakovszky Zsuzsa, Görög Czintos Emese, Szabó Dániel, Kolozsvár, Kriterion, 2011. Címlap – Törzsgyűjtemény 

John Paget esquire (a magyar bárói rang brit megfelelője) 1808. április 8-án született a nagy-britanniai Loughborough-ban egy előkelő normann származású brit földbirtokos család sarjaként. Középiskolai tanulmányait a yorki unitárius Manchester College-ban végezte, majd az orvosi pályát választotta. Diplomája megszerzését követően európai tanulmányútra indult azzal a céllal, hogy tanulmányozza az akkoriban Európa-szerte rengeteg áldozatot követelő kolerát, ennek érdekében elsajátította a francia, a német és az olasz nyelvet. Tanulmányútját Párizsban kezdte, ahol a párizsi egyetemen anatómiát és élettant hallgatott, innen pedig egy bécsi látogatást követően Kölnbe és Heidelbergbe utazott. Ezeken a helyeken már csak érdeklődőként kóstolt bele az orvostudományba, majd berlini és müncheni útja után Olaszországba ment. Utazásai során az első időkben főként a szakmai továbbfejlődésre koncentrált, később azonban felkeltették a figyelmét az egyes országokban szerzett úti élmények. Egy ilyen utazást követően Rómában ismerkedett meg 1835 februárjában későbbi feleségével, br. Bánffy Lászlóné br. Wesselényi Polixénával, akinek ihletésére 1835 júniusában Magyarországra és Erdélybe indult két barátja, George Edward Hering és William Sandford társaságában. Később családjával együtt Erdélyben telepedett le. Sok viszontagságot és családi tragédiákat követően 1892. április 10-én hunyt el aranyosgyéresi családi birtokukon.

John Paget. In. Stephen Gál: Hungary and the Anglo-Saxon world, Budapest, Officina, 1944 (Officina Hungarica)  – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mintegy ezeroldalnyi műve nem csupán szokványos útirajz. John Paget a tájak szépsége és természeti kincsekben való gazdagságának bemutatása mellett ismerteti a két ország korabeli politikai és társadalmi helyzetét, valamint kinyilvánítja saját véleményét a magyar helyzet javítására vonatkozóan. Véleménye szerint mindezt nagyban elősegítené, ha a nyugat-európai országok és különösképpen Anglia több figyelmet fordítanának az ország megismerésére. Könyve alapjául szolgált a majdnem másfél éves magyarországi és erdélyi útja során szerzett megannyi tapasztalat és élmény. Elutazása előtt behatóan tanulmányozta az ország történelmét és irodalmát, művében gyakran hivatkozik is olvasmányélményeire egy-egy történelmi nevezetességre történő utalása kapcsán. Mivel külföldi utazóként nem ismerhette pontosan az országra vonatkozó történelmi, művészeti, demográfiai, statisztikai, politikai és egyéb viszonyokat, így nem meglepő, hogy az ezzel kapcsolatban rendelkezésére álló adatokban számos bizonytalanság észlelhető.

Utazása fő céljának az ország helyzetének felmérését tekintette. Eközben szembesült a magyar gazdaság elmaradottságával, a külföldi kapcsolatok és a külkereskedelem hiányával. A helyzet javítására megszólalásai során mindig igyekezett javaslatokat tenni. Politikai nézeteiben a magyar liberális ellenzék nézeteivel rokonszenvezett, útirajzára és személyiségére nagy hatást gyakorolt ennek két vezető egyénisége, gróf Széchenyi István és br. Wesselényi Miklós, akiket útja kezdetén ismert meg. Művében többek között részletesen beszámol a birtokaikon töltött időről.

Csaknem másfél évig tartó utazása alatt bejárja a történelmi Magyarország teljes területét, Pozsonytól Erdélyen át a Vaskapuig. Útját főként hintón vagy szekéren teszi meg, sok esetben rossz, kátyús utakon. Művéből nem hiányozhatott a magyar emberek híres vendégszeretetének ábrázolása, amelyet útja alatt nem egyszer ő maga is igénybe vett, amikor társaival együtt az egyes falvak kocsmáiban vagy főúri kastélyokban töltötte az éjszakát. Jó megfigyelőképességének köszönhetően bírálta vagy éppen dicsérte a számára eddig ismeretlen vidéket, felmérte természeti kincseit, felkereste gazdag bányáit, csodálta jó termőtalaját és éles kritikával illette a föld megművelésében tapasztalt szakértelem hiányát. Nem feledkezett meg azonban arról sem, hogy bemutassa az ország területén élő lakosokat, azok történelmét, népviseletét és kultúráját. A nép iránti rokonszenve is megmutatkozik művében. Leírásában a pozitívumok és negatívumok bemutatására is figyelmet fordít, a negatívumok esetében pedig azok jó oldalát is igyekszik megvilágítani.

A mű csaknem fele, mintegy ötszáz oldal Erdély részletes bemutatása. Keresztül-kasul bejárja a vidéket, végiglátogatja valamennyi vármegyéjét, a székely székeket, a szász vidéket, valamint a Partium területét és a román határőrvidéket. Részletesen igyekszik ismertetni a bejárt területen élő székelyek, kunok, egyéb magyar népcsoportok, románok és szászok mindennapjait, különös tekintettel a szokásokra, a különféle etnikumok népviseletére és mentalitására. A táj szépsége, az erdélyi lakosok vendégszeretete mellett kiemeli a terület egykor vezető szellemiségű intézményeit és iskoláit, amelyeket felekezetenként mutat be. Itt tartózkodása alatt, unitárius vallása révén kiemelt figyelmet szentel az erdélyi unitárius egyház történetének és jelenének tanulmányozására, ami ismételten a nép iránti érdeklődését és rokonszenvét mutatja. A nemzeti gondok okozta feszültségek közepette ismerkedik meg id. Bethlen Jánossal és Szász Károly professzorral. Tőlük és Wesselényi bárótól értesült Erdély nagyszerű múltjáról és nehézségekkel teli jelenéről.

Könyve utolsó fejezetének első felében utazása Pesttől Fiuméig tartó szakaszát örökíti meg, a továbbiakban pedig összegzi kora társadalmi és politikai helyzetét valamint igyekszik feltárni lemaradásának és hiányosságainak lehetséges okait. Javaslatokat tesz a magyar gazdaság fejlesztésére, melyekben támaszkodik az ország természeti kincsekben való gazdagságára. Úgy véli, ezek lehetőségeit főként az ipar elmaradottsága és a megfelelő kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt nem tudják megfelelően kiaknázni. Fájlalja, hogy a magyar búza, kender, szálfa, gabona és borok iránt nincs külföldi kereslet, annak ellenére, hogy ezek vízi szállítása is megoldható és Anglia pl. sokkal olcsóbban juthatna a számára fontos szálfához és kenderhez, mintha Oroszországból vagy Boszniából importálná. Igyekezett megtalálni a fejlődést akadályozó elemeket. Fő gondként az Ausztria által Magyarországra kényszerített szigorú vámrendszert és a kereskedelmet akadályozó törvényeket nevezi meg.

Utószavában számba veszi mindazon eseményeket, amelyek elutazása után történtek az országban. Maller Sándor véleménye szerint a mű túlhaladja saját szerepét, amikor előrevetíti Magyarország és Erdély lehetséges és elvárt fejlődését társadalmi, politikai, gazdasági és kereskedelmi szempontból.

A szerző szakszerűen, mégis élvezetes stílusban örökíti meg az útja során megismert gyönyörű tájakat, a kiaknázatlan természeti kincsekben gazdag területet és az ország lakosait. Könyvének köszönhetően a nyugati olvasóközönség tárgyilagos, ugyanakkor jóindulatú szellemben ismerhette meg a gróf Széchenyi István által a fejlődés útjára állított XIX. századi Magyarországot.

A kötet utolsó 39 lapja John Paget az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, június 13-a és augusztus 27-e között írt naplótöredékének ad helyet. Ez a töredék a könyv e kiadásában került először közlésre. A negyedrét formátumú napló összesen 91 oldal terjedelmű. Soraiból kiegészítő információkat tudhatunk meg az erdélyi gazdává lett angol főnemes életéről, tevékenységéről és írói munkásságáról. A napló híven beszámol a forradalom és szabadságharc utolsó napjairól, a hadmozdulatokról, a kolozsvári magyar helyőrség kivonulásáról, a város cári és császári csapatok általi megszállásáról. Lapjaiból értesülünk nemcsak a kolozsvári lakosok félelemmel és reménykedéssel teli hangulatáról, de John Paget családja iránt érzett végtelen aggodalmáról is, akiket a forradalom elől Angliába menekített. Humanitárius segítőkészségének legfontosabb bizonyítéka, hogy mindvégig bátorította a harctéren küzdő katonák családtagjait, naprakészen figyelemmel kísérte a forradalmi eseményeket és azok hatását a város lakóira. Emellett ő maga is tevékenyen részt vett a város védelmében: Bem seregében nemzetőrtisztként szolgált. Személyesen kezdett tárgyalásokat a román forradalmárok egyik vezetőjével, Nicolae Balcescuval. Két alkalommal ültek közös tárgyalóasztalhoz, egyeztetéseik alatt mindvégig ott volt a lehetősége a román-magyar kiegyezésnek. Ebben az időben egyre inkább kitűnik az orosz-osztrák ellentét és ezért Paget borúlátó volt abból a szempontból, hogy az osztrákok esetleg túlzottan is nagy hatalmat adhatnak a románok kezébe. A fegyverletételről így ír naplótöredékében:

Az erről szóló bejegyzést követően híven lejegyezte azt is, hogyan álltak bosszút a császáriak a legyőzötteken.

John Paget személyisége és munkássága rendkívül érdekes és értékes a magyar történelmi múlt számára, fontos alapköve a magyar–angol kapcsolatoknak. Emlékét a magyar művelődéstörténet és életének legfontosabb helyszíne, Aranyosgyéres is őrzi.

Baliga Violetta Lilla

A mű angol és német nyelvű kiadásai:

• John Paget: Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political, and economical, London, Murray, 1839, 1850, 1855. 
• John Paget: Hungary and Transylvania. With remarks on their condition, social, political and economical, Philadelphia, Lea – Blanchard, 1850. 
• John Paget: Ungarn und Siebenbürgen: politisch, statistisch, öconomisch, [übers.] v. E. A. Moriarty, Leipzig, Weber, 1842, 1845. 

A mű korábbi magyar kiadása:

John Paget Magyarország és Erdély. Válogatás, [vál., szerk., a szó- és névmagyarázatokat és a tanulmányt írta Maller Sándor], [ford. Rakovszky Zsuzsa], [Bp.], Helikon, 1987. 

Az Országos Széchényi Könyvtár legfiatalabb gyűjteménye a 2007-ben alakult Fényképtár. A tárban található magyar szabadságharcról készült filmek forgatásán készült fotókból válogattunk.

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény az OSZK és a Magyar Fotóművészek Szövetségének együttműködésével jött létre. Feladata a kortárs magyar fotóművészek alkotásainak gyűjtése és közkinccsé tétele az alkotók tevékenységére vonatkozó dokumentációval együtt.

A Petőfi és Bem munkacímű Föltámadott a tenger című filmet 1953-ban rendezte Nádasdy Kálmán. A kétrészes játékfilm története az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit dolgozta fel a forradalom kitörésétől a nagyszebeni győzelemig.

Petőfi Sándor szerepében Görbe János. Föltámadott a tenger. Rendezte: Ranódy László, Nádasdy Kálmán, Szemes Mihály, 1952. Fotó: Kovács Gábor – Fényképtár

A kőszívű ember fiai 1965-ben bemutatott egész estés magyar film, amely Várkonyi Zoltán rendező alkotása. Jókai Mór azonos című regénye alapján készült, operatőre Hildebrand István. Magyarországon 1965. április 1-jén, felújított változatban 1976. április 1-jén mutatták be a mozikban.

A kőszívű ember fiai. Rendezte: Várkonyi Zoltán, 1964. Fotó: Inkey Tibor – Fényképtár

A Nyolcvan huszár Sára Sándor rendező 1978-ban készült színes magyar filmdrámája. A történelmi film a Lenkey huszárszázad történetét és más hiteles forrásokat feldolgozva állít emléket a levert forradalomnak.

Nyolcvan huszár. Rendezte: Sára Sándor, 1978. Fotó: B. Müller Magda – Fényképtár

A Nehézéletűek munkacímű Szegénylegények című filmet Jancsó Miklós rendezte 1965-ben. A fekete-fehér film szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben. A hosszú percekig tartó beállítások, az aprólékosan koreografált tömegmozgatás a rendező alkotói védjegyévé váltak.

Szegénylegények. Rendezte: Jancsó Miklós. 1965. Fotó: Inkey Tibor – Fényképtár

A Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény adatbázisa az 1945 és 2000 között készült mintegy 1010 magyar játékfilm adatait, s több mint 40.000 fotó digitális változatát tartalmazza. A felvételek között számos szempont szerint lehet keresni – s a felvételekből rendelni is lehet.