496 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton (Martin Luther, 1483–1546) német Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség teológiai doktora a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. 

Bár az egyház megújulását célzó katolikus reformtörekvések (új vallási igények és a középkori egyházi struktúrák átalakítása) már Luther fellépését megelőzően is megjelentek, átfogó reformprogram csak a reformáció hatására jött létre ezekből, amelyet a tridenti zsinat (1545–1563) fogalmazott meg. A zsinat rendelkezéseivel megszilárdította az egyházfegyelmet, s a papság legfontosabb feladatául a lelkipásztori szolgálatot határozta meg. Mindenekelőtt pedig pontosította a katolikus egyház tanítását mindazokban a kérdésekben, amelyeket a reformátorok támadtak.

Lucas Cranach: Luther Márton. (Frankfurt, Historisches Museum). In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből, elvetette az egyházi rendet, a misét és a szentek tiszteletét. Téziseiben mindenekelőtt bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, azaz az egyházi búcsúk pénzért való árusításának gyakorlatát (búcsúcédulák), támadva annak teológiai hátterét is:

„1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.”

Luther Márton: A 95 tétel, Budapest, Evangélikus Országos Múzeum, Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt, 1996. Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Luther tisztán vallási jellegű fellépése végül egyházszakadáshoz vezetett, ennek okai azonban elsősorban politikaiak voltak (a széttagolt Német Birodalomban a Rómával hagyományosan rossz viszonyban levő német fejedelmek Luthert támogatták), s ehhez csak hozzájárult, hogy Luther és a katolikus egyház feje, X. Leó pápa (1513–1521) hajthatatlanok maradtak nézeteik képviseletében. Luthert végül a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította német nyelvre az Újszövetséget.

Luther bibliafordításának címlapja, 1534. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A lutheri reformáció egyházzá szerveződését a katolikus egyházzal és az egyre erősebben radikalizálódó népi reformációval (anabaptisták) szemben egyidejűleg folytatott harc tette szükségessé. A Luthert követők alapvető hitvallását a Wittenbergben tanuló magyar diákokra is nagy hatást gyakorló és általuk a reformáció magyarországi elterjedésében is döntő szerepet játszó Philipp Melanchthon (1497–1560) német humanista fogalmazta meg, amelyet az augsburgi birodalmi gyűlés 1530-ban fogadott el (ágostai hitvallás Augsburg latin nevéből; innen származik a lutheri egyház régi hivatalos neve: ágostai hitvallású evangélikus egyház). A Német-római Birodalomban az evangélikus egyház 1555-ben, az augsburgi vallásbéke értelmében vált egyenjogúvá a katolikus egyházzal.

„Jócselekedetekkel azonban nem lehet kiérdemelni az örökéletet, kegyelmet és üdvösséget; ez következik abból, hogy a jócselekedetek nem azonosak a lelki újjászületéssel, hanem ennek gyümölcsei. Mert nem jócselekedeteink által leszünk Isten gyermekeivé, örököseivé, igazakká, szentekké, keresztyénekké, hanem csak amikor már mindezekké lettünk, akkor cselekesszük a jót. Birtokunkban kell lennie az életnek, üdvösségnek, kegyelemnek, mielőtt cselekesszük a jót. Amint a fa sem gyümölcseivel érdemli ki, hogy fa legyen, hanem amikor már fává fejlődött, akkor terem gyümölcsöt. Minket is a kegyelem igéje szül, teremt újjá és igazakká s nem mi magunk leszünk ilyenekké a törvény, vagy a jócselekedetek által. Jócselekedeteinkkel nem örök életet, kegyelmet és üdvösséget érdemlünk ki, hanem más valamit, ti. dicséretet, tisztességet, tetszést és más előnyöket, amint a fa is gyümölcseivel érdemli ki, hogy az emberek szeressék, ápolják, dicsérjék és becsben tartsák. Ha világosan magad elé állítod, hogy miképp születik az ember újjá az igaz keresztyén életre s hogy mi ennek a lényege, ezzel máris elejtetted saját jócselekedeteink érdemszerző jelentőségét, – legalábbis a bűntől, haláltól és ördögtől való megszabadítás tekintetében.”

Virág Jenő: A szentírástudományok egyetemi tanára. In. Uő.: Dr. Luther Márton önmagáról, Budapest, [Ordass Lajos Baráti Kör], [1991]. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A protestáns egyháztörténeti hagyomány az 1521. évhez köti a reformáció magyarországi megjelenését: ebben az évben a budai főiskola tanárai közül többen már Luther szellemében tanítottak. 1522-től kezdve egyre több magyarországi fiatal ment az új tanítás központjának számító wittenbergi egyetemre. Mohács előtt elsősorban az ország fővárosában, a német polgárság és a királyi udvar német udvaroncai között, később a nyugat-magyarországi, felvidéki és erdélyi városok német (szász) polgársága körében találtak híveket az új tanok.

1525-ben törvényt hoztak, mely Luther követőit (a középkori eretnek-ellenes törvények szellemében) tűzhalálra ítélte. Tömeges kivégzésekre és üldözésre, elsősorban a központi hatalom gyengesége miatt, mégsem került sor. A mohácsi csata, majd a török előrenyomulás következtében kialakuló kaotikus politikai viszonyok és a katolikus egyházi struktúrák pusztulása elősegítették a reformáció terjedését.

–––

Luther német nyelvű bibliafordításának példája is ösztönözhette a Wittenbergben tanult és Melanchtont mesterének tekintő erazmista Sylvester Jánost (1505 k. – 1551 után). Életműve, az Új Testamentum magyar nyelven, mellyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítónk, az magyar nípnek keresztyén hütben való íppülísíre (Újsziget 1541).

„Próféták által szólt rígen néked az Isten
Azkit igírt, ímé, vígre megadta Fiát,
Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal,
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.”

Sylvester János bevezető sorai a 4 evangélium fordításához. In. Deákos költők. 1. köt. Rajnis, Baróti Szabó, Révai versei. Kiad.: Császár Elemér, Budapest, Franklin, 1914. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az első generáció legfontosabb képviselői Dévai Bíró Mátyás (1500 körül – 1545), a „magyar Luther”, Ozorai Imre, az első magyar nyelvű lutheránus könyv szerzője, és Gálszécsi András (? – 1543 körül) voltak. Az őket követő vendégprédikátorok – a versszerző Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, Sztárai Mihály (? – 1575), a Hódoltság reformátora, és Huszár Gál (? – 1575), a fél országot bejáró nyomdász és prédikátor – érdeme, hogy a magyar falvak és mezővárosok falai közé is eljutottak a reformáció tanításai.

A helvét reformáció hatása az 1550-es évek elejétől mutatható ki a magyar reformáció történetében. Az első Zwingli szellemében működő reformátor, a gyulafehérvári kanonokból prédikátorrá lett Kálmáncsehi Sánta Márton (? – 1557) volt. A svájci reformáció a magyar nemesség mellett mindenekelőtt a mezővárosi polgárság, a végvári katonaság és a parasztság körében terjedt el. A Hódoltságban (többek között) a rendkívül nagy tudású Szegedi Kis István (1505–1572), a Tiszántúlon pedig a szintén kiemelkedő tehetségű és munkabírású Mélius Juhász Péter (1536–1572) tanító és szervező munkájának eredményeként az 1560-as évek második felére kialakult az önálló református egyházszervezet, azaz megtörtént a német (evangélikus) és a svájci (református) irány elkülönülése.

A protestantizmus áramlatai a 16. század végére egyházzá szerveződtek, és kialakult a felekezetek nagyjából stabil aránya. Az ország kb. 3,5 millió keresztény lakosának mintegy fele a református, negyede az evangélikus egyházhoz tartozott. A fennmaradó egynegyed rész az unitárius, ortodox és katolikus egyház híve volt. Az ország összlakosságának tehát 85-90 százaléka lett protestáns. A református fejedelmek egyházpolitikájának következtében Erdélyben a 17. században a református vallás államvallássá vált.

Mélius Juhász Péter: Magyar prédikációk, Debrecen, 1553. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Magyarországon az osztrák és cseh mintára a 16–17. század fordulóján elkezdődött ellenreformáció, főként az erőszakos eszközökkel történő rekatolizáció komoly ellenállásba ütközött a protestáns hívek körében, és (többek között) a Bocskai István által 1604-ben indított Habsburg- ellenes felkelés közvetlen egyik kiváltó oka volt. Az 1606. évi bécsi békében és az ezt szentesítő 1608. évi országgyűlésen az udvar és a rendek vallásügyben is kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében az uralkodó szabad vallásgyakorlatot biztosított a lutheri (evangélikus) és a helvét (református) irányt követő főurak, nemesek, végvári katonák, szabad királyi városok és királyi mezővárosok részére.

1608 után a belső megújulásra törekvő katolikus egyház – elsősorban a jezsuitából esztergomi érsekké lett Pázmány Péter tevékenységének köszönhetően – elérte azt, amit erőszakkal és a fegyverek árnyékában nem volt képes megvalósítani: meggyengítette a magyarországi protestantizmus hadállásait. Az egyházi megújulás valamennyi eszközét mesterien felhasználó Pázmány a vallásos irodalom minden műfajában maradandót alkotott, gondot fordított az iskolázásra és a katolikus papok nevelésére, jezsuita kollégiumok alapítását segítette elő. Nevéhez fűződik a nagyszombati egyetem megalapítása 1635-ben. Pázmány és a jezsuiták hatására számos főúr és nemes vált katolikussá, az ő áttérésük a kegyúri jogok miatt idővel maga után vonta a birtokaikon élő jobbágyok katolizálását is. A katolikus vallásos irodalom mind mennyiségében, mind minőségében méltó vetélytársa lett a reformáció irodalmának.

„Négy dologban egyezünk mindnyájan, akik keresztyén nevet viselünk.

Először abban, hogy a hit csak egyedül az Istennek szaván és bizonyságtételén fondáltatik, úgy, hogy csak azt kell igaz keresztyén hittel vallani, amit az Isten az ő igéi által megjelentetett. Mert nemrégen megmutatám, hogy valamit keresztyén hittel hiszünk, azt egyedül csak az Istennek szaváért és bizonyságtételéért hisszük, és nem az emberek szaváért.
Másodszor, azt is egyenlőképpen hisszük, hogy valami a Bibliában, a Szentírásban meg vagyon írva, az épen és minden cikkelyében igaz és Isten mondása, aki a próféták és apostolok által, úgymint cancellariusok által írta, valami ebben a könyvben foglaltatik, amint csak imént megmondám, és amint Szent Ágoston írja, ha ki azt mondaná, hogy feledékenységből vagy tudatlanságból valamiben hamisat írtak a Bibliában; bizonytalanná tenné az egész keresztyéni vallást.
Harmadszor, abban is egyetértünk, hogy valaki a Szentírással ellenkezik, valaki az ő tudományát, akármely kicsiny dologban is vakmerőséggel megveti, az nyilvánvaló eretnek és istentelen ember. Negyedszer, azt is bizonyosan valljuk, hogy az Isten igíjét csak az ő igaz értelme és magyarázatja szerént kell bévennünk. Mert aki az Isten igíjét hozná elő, de ennek az önnön saját elméjéből származott, hamis értelmét akarná követni, ez nem az Isten igíjét, hanem az önnön saját gondolatját és tetszését követné, mivelhogy nem bötűben, hanem ennek igaz értelmében áll az Isten igíje. Ezekrűl a négy dolgokrúl nincs, amint mondám, semminemű visszavonás miköztünk, és közönségesen az újító atyafiak közt, noha a libertinusok ezeknek is némely cikkelyben keresztülállottak.”

Pázmány Péter: Miben egyezünk mindnyájan a hit dolgaiban? In. Pázmány Péter művei vál., szöveggondozás, jegyzetek: Tarnóc Márton, Budapest, Szépirodalmi, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A reformációnak köszönhetjük az első teljes magyar bibliafordítást, az úgynevezett Vizsolyi Bibliát, a „gönci prédikátor” Károli Gáspár (1529 k. – 1591) református lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület esperesének munkáját. A Hernád menti Vizsoly községben a protestáns nyomdák elkobzására vonatkozó rendelet idején másfél esztendő alatt nyomtatták ki a Bibliát, amely 1590-ben jelent meg.

„Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai.
És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Boldogok, az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.”

Mt 5,1–10. Szent Biblia, Azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Irás. Fordító: Károli Gáspár – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az 1660-as évektől egyre inkább teret nyerő ellenreformáció második hulláma ismét erőszakos eszközökhöz nyúlt. A vallási sérelmek miatt elégedetlen magyar rendiség mozgalma, a Wesselényi-összeesküvés elfojtása után, az 1671-től 1681-ig tartó „gyászévtized” alatt a király törvények nélkül, a katolikus főpapság segítségével kísérletet tett a magyarországi protestantizmus teljes megtörésére. Ennek érdekében 1673-1674 folyamán mintegy négyszáz protestáns lelkészt és tanítót idéztek meg, és közülük egyes források szerint 41 főt gályarabságra ítéltek (1675). Az életben maradt 30 gályarab lelkészt egy év múlva De Ruyter holland tengernagy váltotta ki. A történelemi protestáns felekezetek A reformáció emléknapján megemlékeznek az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról is.

Az erőszak ismét ellenálláshoz vezetett, mely a Thököly Imre által vezetett kuruc felkelésben csúcsosodott ki. Az udvar megint csak engedményekre kényszerült Az 1681. évi soproni országgyűlés visszaállította a rendi szabadságjogokat, és megyénként két-két helyen engedélyezte az evangélikus és református vallásgyakorlatot.

Az elítélt protestáns lelkészeket eladják gályarabnak. Rézmetszet, 1684. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A magyarországi reformáció sokszínűségében felülmúlta az európai fejlődést. Magyar sajátosság, hogy ez a vallási sokszínűség állandósulni tudott, egyik protestáns felekezet sem jutott abszolút túlsúlyba a többivel szemben, az egyházszervezetek párhuzamosan épültek ki. Emellett a katolikus egyház sem szűnt meg, a katolikus hierarchia folyamatosan fennmaradt, és néhány évtizedig tartó tetszhalál után a 17. század elején egyenrangú félként szállt harcba a lelkek visszahódításáért. Magyarországon tehát (az európai országoktól eltérően) nem jött létre protestáns nemzeti egyház (Anglia, német fejedelemségek, skandináv országok), ugyanakkor a katolikus egyház sem tudta hegemóniáját megőrizni (Itália, Spanyolország), vagy pozícióit visszaszerezni (Franciaország, Lengyelország, Habsburg-tartományok).

„Hozzánk – reformátusokhoz – azért is közel áll ez a hónap, mert utolsó napján tartjuk az Október 31-i Reformáció emlékünnepét. Kétségtelen, hogy nevezetes alkalom, ha helyesen élünk vele. A lényeg ma már nem merülhet ki »a pápás egyház« ostorozásában, visszaéléseinek a felsorakoztatásában és hasonlókban, még akkor sem, ha viszonzás nélkül maradna a Krisztus szerinti evangéliumi magatartás. Ugyanígy nem merülhet ki az ünnepély a reformációi atyák és általában a református múlt dicsőítésében. A múltat (reformátorainkkal és gályarabjainkkal együtt) fölöttébb szeretni kell, de az egyház nem belőle él, hanem a Fő-Krisztusból. Keresztyéni alázattal és a helyes ismeretek birtokában minden szükséges dologra lehetőség nyílik, ami valóban épít (1Korinthus 10, 23; Zsidókhoz 13, 7; 1Timóteus 5, 11–12), de a Reformáció igazi öröksége a magunk állandó reformálása, a Krisztus –Főpásztor iránti engedelmesség keskeny ösvényének a keresése, mind elméletben (teológiai síkon), mind gyakorlatban (a mindennapi gyülekezeti életben). Tőről metszett reformációi gondolkozást hordoz az, aki napról napra (tehát a Reformáció előtt és után egyaránt) kérdésessé teszi: vajon a reformáció értelmében re-formátus-e ő maga, a saját helyi közössége, egyházmegyéje és egyházkerülete és az Úr egész földi teste: az Una Sancta Ecclesia, az Anyaszentegyház.”

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok (részlet) Reformáció ünnepe. In. Uő.: Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.”

Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt (részlet). In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Törzsgyűjtemény

MJ

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 30. Kedd.

Reggel már a „Tanár úr kérem”-ből olvastam. Délelött Jancsinál voltam. Már a nagyszobában dolgoztunk. Nagyon szép idő volt. Jancsival a naplónkat írtuk. Nagyon sok repülő járt a levegőben. Röpcédulákat dobáltak, de balszerencsénkre a Corvin tetejére estek. Ma jelent meg először a „Függetlenség” c. napilap. Délelött ugyan nem lőttek, de délután versenyeztek a mennydörgéssel. Később megtudtam, hogy a Kommunista Párt székházát lőtték, ami a Tisza Kálmán téren van. Apu később elment megnézni, hogy mi van. Mikor hazajött azt mondta, hogy a felkelők két ávóst felakasztottak lábuknál fogva egy fára. Az egyik rendőr ruhában a másik pedig magyar páncélosezredes ruhában volt. Mindakettő részeg volt boros üveggel a kezükben mentek és énekeltek, mikor az egyetemisták elfogták őket. Mindkettőjüknek kokárda volt a gomblyukában, azért, hogy megtévesszék a felkelőket, mert a felkelők üldözték az ávósokat. Az egyetemisták azonban nem tudták mind elfogni az ávósokat, mert azok a 2 emelet mélyen fekvő pincébe menekültek. Erre az egyetemisták vizet engedtek a pincébe, de hiába, mert később megtudták, hogy a földalattival van összefüggésben. Ma még itt volt Kolics bácsi, aki a Práter utcában lakik. Azt mondta, hogy ott volt ám nagy rombolás, mert velük szemben van az iskola, amely tele van felkelővel és ezért ezt is lövik az oroszok. De már az iskolában is összekeveredtek az ávósokkal, és találtak egy titkos leadót és egy ávós ruhát. Este a rádió már Szabad Kossuth-rádió néven jelentkezett, és bemondta, hogy megalakult a nemzetőrség, Mindszentyt kiszabadították. ”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 30. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és az 1993. október 31-i búcsút.

Megnyitó: 15 órakor.
Beszédet mond Szemerei Péter, könyvtárunk megbízott főigazgatója, Balogh László, a Közszolgálati Alapítvány kuratóriumi elnöke és Hanák Gábor történész, filmrendező. 

Elekes István 1984-től, majd 10 éven keresztül, a rádió megszűnéséig volt a Szabad Európa Rádió munkatársa. Az Autórádiót szerkesztette, vezette hetente nagy sikerrel, és ezzel el is nyerte a Rádió legjobb radiofonikus műsora címet. A népszerű Forgószínpadban való közreműködés pedig napi feladata volt.

Elekes István, a mikrofonnál Bálint Mihály

„Kicsit Ekecs Gézától „loptam” az álnév ötletet, aki az Ekecs-et megfordítva, az éterben Cseke lett. Az esetemben a „Sekele” nagyon sután hangzott volna, viszont teljes nevem: Elekes István Mihály Bálint, így az utolsó két keresztnevem „visszafelé” már elfogadható volt.

Szinte percre pontosan, kétszáz évvel a francia forradalom után Kelet-Európában kitört a szabadság, mely meghozta a sajtószabadságot is. Az igazi szenzáció a sokat szidott és lenézett „bulvár” megjelenése volt. Ezt a „jelenséget” azóta sem tudja hova tenni sem a magyar újságíró szakma, sem a hazai olvasótábor. Pedig a „bulvár” létezett az „átkosban” is.
Szinte minden magyarhoz eljutott, csak épp nem tudta, hogy azt kapja. Történt ugyanis valamikor a hatvanas évek elején, hogy Borbély László (Kőbányai Péter) azzal állt elő a Szabad Európa Rádió magyar adásának szerkesztőségében, hogy pótolni kellene egy nagy hiányt: Magyarországon nem létezik bulvársajtó. A röviden, egyszerű nyelven megfogalmazott „színes” hírekre biztos lenne hallgatói igény. Ez a háború előtti Magyarországon létezett, és a háború utáni Európában, (Nyugat-)Németországban is igen népszerű volt. Ma is az. Bármennyire is szidják és lenézik – épp a nyelvi egyszerűsége miatt –, a Bild-Zeitung a legnagyobb példányszámban megjelenő és legolvasottabb német napilap.
Ebből a „bulvár”-ötletből született meg a Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb, leghallgatottabb magazinműsora 1963-ban: a Forgószínpad. Ennek a műsornak lettem – Borbély László felkérésére – Ekecs Géza mellett a szerkesztője. Sokat köszönhetek mind az ötletgazda, műsoralapító, vérbeli újságíró „Áci”-nak (Borbély beceneve), mind pedig Gézának, aki az idén töltötte be 86. életévét. E két kiválóság mellett tanultam meg, hogy jelzők és politikai állásfoglalás nélkül is lehet bulvárt csinálni úgy,hogy közben Mari néni is megértse, hogy pl. mi a „hamburger” vagy a „walkman”, amikor ezek még ismeretlen fogalmak voltak otthon, Magyarországon. Pletyka (ki, kivel hál, kitől terhes, kit csal(t) meg stb.) szóba sem jöhetett! Ez nemcsak a műsort, de a Rádió hitelességét is rontotta volna. Küldetésünk nem „népnevelés” volt, nem politikai agymosás, hanem tájékoztatás, röviden, könnyedén, (köz)érthetően. Ebben járt élen a Forgószínpad.

Meghallgathatják a Forgószínpad utolsó adását.

Részletes program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból. 

Esőjegy – Halász Péter-portré

Egykori rádiósok a képernyőn:

László László – interjúrészlet
András Károly – interjúrészlet
Ekecs Géza – interjúrészlet
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából:

1993. október 31. – Búcsúműsor
1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt: a forradalom kilencedik napja percről percre
Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából 
Üznetek – 1956
Műsorszignálok

Valamint az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 29. Hétfő.

Ma reggel szintén olvastam és egyben befejeztem a „Tom úrfi, mint detektiv” c. könyvet. Anyu és apu már 6h-kor elindultak Rákospalotára. Reggeli után átmentem Jancsihoz. Átvittem a „Pesti Hírlap” lexikonát és abból neveztük el a város utcáit. Dél felé kiabálást hallottunk kinéztünk és láttuk, hogy a „Nemzeti színház”-nál egy nagy tömeg kiabálja: „Ruszkik haza!” Délután Jancsinál voltam. Este Ványi albérlője Jancsi mondta, hogy az egyetemisták a Kilián laktanyavédőjét akarják honvédelmi miniszternek, aki Maléter Pál.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 29. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Tíz évvel ezelőtt, 2003 október végén egy tévés vetélkedőben szegezték nekem a kérdést: mit iszik az, aki szereti a malváziát? A likőr, a sör, a kecsketej között ott lapult a helyes válasz, de mivel a tét olyan félmillió forint lehetett, hát felhívtam öreg barátomat a stúdióból, hogy segítsen. Később fel is rótta nekem egy másik barátom, hát nem olvastam Gerald Durell legendás könyvét, hogy miképpen bújt el a csintalan szerző a malváziás hordóba Korfu szigetén?

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője megírta a különleges csillagászati kincs történetét. Hogyan került a könyv a lorettomi szervitáktól a budai váron át Cambridge-be és vissza az Egyetemi Könyvtárba. A könyvritkaság jövő tavaszig látható az ELTE-n.

A ma (2013. 10. 29.) nyíló csillagászattörténeti kiállítás két fő része között önálló díszhelyen látható az ELTE Egyetemi Könyvtár állományából az 1960-as években eltulajdonított Cornelio Malvasia, Ephemerides […] (1662) című csillagászati nyomtatvány, melynek visszavásárlását a Nemzeti Kulturális Alap egy 2012-ben megnyert pályázata tette lehetővé. A visszavásárolt kötet szerzőjeként a katona és politikus Cornelio Malvasia márkit (1603–1664) tartják számon. Malvasia a csillagászat története egyik legkiemelkedőbb amatőrének számít.
A kiállítás megtekinthető: 2013. október 29. és 2014. március 28. között a könyvtár nyitvatartási idejében. Budapest. V. ker. Ferenciek tere 6.

Owen Gingerich, Harvard University 

Mindenesetre a boroshordó, tartalmával együtt eltűnt egy kis időre, míg 2010 februárjában egy e-mailt kaptam Owen Gingerich harvardi professzortól – kivel a ravaszdi Shakespeare és az 1572-es szupernóva ürügyén ismerkedtünk össze virtuálisan –, hogy egy régi nyomtatvány kapcsán szeretné megkérdezni a véleményemet.

Ephemerides novissimae motuum coelestium... 

A nyomtatvány Cornelio Malvasia (1603–1664) itáliai arisztokrata 1662-ben sajtó alá rendezett munkája volt, mely a Nap, a Hold és a bolygók jövőbeli mozgását mutatta be táblázatok (efemeridák) segítségével. Korabeli csillagászok (később bolond asztrológusok) kezébe illő segédlet volt.

Holdfogyatkozás Malvasia könyvében 

A könyv Gingerich-hez került, s az éles szemű csillagász-tudománytörténész régi állománybélyegzőket fedezett fel a kötet lapozása közben. Az egyik pecsét különösen felkeltette az érdeklődését, mivel hasonlatosnak vélte ahhoz, amit 1971-ben a budapesti Egyetemi Könyvtárban látott Kopernikusz híres munkájának első kiadásában. Ez a Kopernikusz-példány egykoron Mossóczi Zakariás (1542–1587) nyitrai püspök tulajdonában volt, majd a pozsonyi jezsuitákhoz került, míg az 1777-es rendfeloszlatás után a Magyar Királyi Egyetem könyvtárában (először a budai várban, majd a Ferenciek terén) landolt.

Mossóczi Zakariás Kopernikusz-kötetének címlapja (ELTE EK, Ant. 3802)

Az amerikai csillagász 1971-ben még az elején járt kutatói programjának. A közel négy évtizedes, öt kontinensre kiterjedő „Kopernikusz-vadászat” lényegében roppant egyszerű ötleten alapult: összegyűjteni, s feltárni kézírásos bejegyzéseket a Kopernikusz-nyomtatvány összes példányában, melynek megjelenését (Johann Petreius nürnbergi nyomdász sajtója alól került ki 1543-ban) sokan tartják az európai tudományos gondolkozás mérföldkövének. Gingerich monumentális munkája – a Brill kiadó jóvoltából – újraírta a 16. század tudománytörténetének leglényegesebb fejezetét 2004-ben. Ami érdekes, hogy ennyi év távlatából emlékezett a jellegzetes pecsétre, s megkérdezte a véleményemet, mivel – ahogyan ő fogalmazott – „a könyv tulajdonosa igencsak aggódik, hogy lopott könyvet vásárolt meg egy londoni antikváriumban”.

Dörre Tivadar (1858-1932) festő rézkarca az Egyetemi Könyvtárról (1893)

Hazafelé menet az Egyetemi Könyvtár régi alapkatalógusa – melynek tokjaiból dacosan állt ki a nemzeti színű szalag, hogy könnyen kihúzhassa a felhasználó – megadta a választ: igen, valóban volt egy Malvasia-kötete a könyvtárnak, aminek impresszumadatai meg is egyeznek a szóban forgó kötetével, de a volt kollégák (17 évig magam is a Ferenciek terén rakosgattam a régi könyveket az egyik sarokból a másikba) úgy tájékoztattak, hogy sajnos a példány hiányzik a polcról. Ami biztos, hogy egykori jelzete – az úgynevezett régi szakjelzete – Eb 2r 44. volt. Eb jelen esetben a csillagászattörténetet, a 2r pedig az ívméretet jelölte. Nem volt mit tenni, kértem az amerikai csillagászt, hogy ha lehetséges, küldjön képeket a címlapról, a kötéstábláról és az esetleges bejegyzésekről.

A könyv gerince, a lorettomi szerviták raktárjelzetével

A következő e-mail még érdekesebb volt. Roger Gaskell, biokémikusból lett antikvárius – a neves londoni Quaritch cég munkatársaként szerelmesedett bele a régi könyvekbe – küldött néhány képet a Malvasia-kötetről.

Roger Gaskell Rare Books 

A tudománytörténeti (főként orvosi és csillagászati) szakkönyvekre szakosodott régikönyves kolléga is arra volt kíváncsi, hogy miképpen lehetne megállapítani a példány tulajdonosát. A kapott képek önmagukért beszéltek, hiszen számtalan hasonló könyv került már a kezünk ügyébe. Ugyanis a 2000-es évek elején az Egyetemi Könyvtár történeti gyűjteményét (1501–1800 közötti muzeális nyomtatványokat) leválogattuk a törzsállományból, s évszázadonkénti bontásban helyeztük el védett raktárakban. A gigantikus munka során néhány év alatt hozzávetőlegesen 60 000 kötet régi könyv került védett helyre, alapos tisztítás, fertőtlenítés és restaurálás után. Sajnos ez a Malvasia-kötet nem volt közöttük, jóval előbb nyoma veszhetett, talán az 1960-as években.

De térjünk vissza a képekre. Az első kép a könyv gerincét mutatta, s egyből beugrott, hogy ez a lorettomi szervita rend gyűjteményéből került az Egyetemi Könyvtárba még a 18. század végén.

A lorettomi szerviták tulajdonosi bejegyzése (18. század)

A második kép ezt meg is erősítette, mert tökéletesen olvasható volt a korabeli tulajdonosi bejegyzés: „Conventus Lauretani in Ungaria Ord(in)is Serv(orum) B(eat)ae V(irgin)is M(a)r(i)ae”. E latin szöveg is a lorettomi szervita rendház tulajdonát bizonyította. A harmadik képen az Egyetemi Könyvtár – szemünknek oly kedves – régi pecsétje volt látható, középen az Egyetem címerével.

Az Egyetemi Könyvtár régi pecsétje (1876 után)

Ezek a pecsétek 1876 és 1945 között kerültek bele a könyvekbe. Végezetül a negyedik képen jól kivehető volt a 18. századvégi Pray-féle könyvtárrendezés nyoma, illetve a már említett müncheni szakjelzet: Eb 2r 44.

A Pray György-féle könyvtárrendezés nyoma (xx.b.) és a müncheni szakjelzet (Eb 2r 44)

Amikor a lorettomi szerviták tulajdonában lévő könyvet vettünk a kezünkbe – a hideg, poros, sötét raktárakban eltöltött időszak egyetlenegy kiváltsága, a gombás fertőzések mellett, hogy a legbizalmasabb viszonyban voltunk éveken keresztül a régi nyomtatványokkal –, rögvest arra gyanakodtunk, hogy ez a kötet Nádasdy Ferenc (1623–1671) országbíró nevezetes bibliotékájából való.

Nádasdy Ferenc és Esterházy Anna derékképe, 1659 után - a háttérben a lorettomi templom (OSZK, RNYT, App. M. 73.)

A Wesselényi-összeesküvés szomorú záróakkordjaként kivégzett nagy műveltségű főúr könyvtára már a 17. században híres volt, talán ez lehetett az első olyan magyar gyűjtemény, melynek kialakításában nemcsak az olvasás és a használat játszott szerepet, hanem a kincsképzés is.

Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc mellképe és kivégzése 1671-ben (OSZK, RNYT, App. M. 666.)

2013-ben a Nemzeti Kulturális Alapnak köszönhetően a Malvasia-kötet viszatérhetett a Ferenciek terére. 

FRISSÍTVE: 2013.10.30.

A tegnapi kiállítás megnyitóján néhány mozaikdarab a helyére került, s néhány információmorzsa közölhetővé vált:
A Malvasia-kötet Simon Mitton csillagásztól (Cambridge, St Edmund College) került vissza az Egyetemi Könyvtárba. Mitton egy meg nem nevezett budapesti könyvgyűjtőtől vásárolta a kötetet 2009-ben.
Miután kiderült, hogy valamikor az ELTE Egyetemi Könyvtár volt a jogos tulajdonosa, s lopás útján kerülhetett ki az őrzőhelyéről, úgy döntött, hogy visszaadja a régi nyomtatványt. Egy feltételt szabott: a költségeit - a példányért kifizetett összeget - térítsék meg. Ebben segített a Nemzeti Kulturális Alap.

A történet boldog véggel zárult, de a könyvtárosban egy utolsó kérdés felvetül: az illetékeseknek nem ártana kikérdezni azt a pesti bibliofilt, akitől Mitton vette a kötetet. Ugyanis, aki egy kicsit is belemerítkezett a régi könyvek világába, az rögtön láthatta, hogy ez a könyv lopott holmi, benne tulajdoni bélyegzővel, raktári jelzettel. Legfőképpen egy pesti könyvgyűjtőnek lett volna morális kötelessége bekopogni - hóna alatt a Malvasiával - a Ferenciek terén álló épület hatalmas fakapuján és megkérdezni, hogy nem hiányzik-e valahonnan? Használt kocsit sem veszünk eredetvizsgálat nélkül, a pesti gyűjtőnek is tudnia kellett, hogy honnan van ez a példány.

Farkas Gábor Farkas

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 28. Vasárnap.

Reggel sokat olvastam a „Tom Sawyer kalandjai”-ból. Gyula gyalog a nagymamihoz ment. Délelött Jancsihoz mentem. Náluk a várost csináltam. 10h-kor hazamentem. Franci már ott volt. Mondta, hogy a nagymami felé nem volt semmi. Utána jött Géza bácsi apu nagybátyja Budáról. Azt mondta, hogy míg ideért hatszor igazoltatták. Reggel is megjelent a „Szabad Nép”, és most is közölte a kormány névsorát. Ebéd utánra megjött Gyula és azt mondta, hogy vagy 800 tank és 250 kocsi lőszer jött a város felé. Délben elrendelték a tűzszünetet, de azért még is lőttek. A rádióban mindent megpróbáltak, ami nem volt a Rákosi rendszer alatt. Például délben harangoztak. Nálunk volt Kolics bácsi és azt mondta, hogy tegnap kezdték a Kilián György (Mária Terézia) laktanya ostromlását, és még mindig tart. Azt is mondta, hogy a Práter utcai házak is kárt szenvedtek. Délután átmentem Jancsihoz. Náluk a várost csináltuk. (l. a dobozban.) Én egy utcát és egy teret neveztem el a forradalomról. Este Nagy Imre miniszterelnök beszédet mondott. Beszédében megígérte, hogy megszünik az ÁVH, nemzeti ünnep lesz március tizenötödike. Továbbá megígérte, hogy hazánk címere ifjuságunk követelése szerint újból a Kossuth címer lesz, és hogy 24 órán belül az orosz csapatok megkezdik a kivonulást.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 28. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Idén ünnepeljük Kormos István († Bp., 1977. október 6.) költő, műfordító, a „lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó” Vackor halhatatlan alakja megteremtőjének 90. születésnapját. Népi költőként indult, és a Válasz című folyóirat köréhez tartozott. Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak mesterei. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezen kívül életében még csak két verseskötete jelent meg: a Szegény Yorick (1971) című második verseskötete az év irodalmi szenzációja volt. Harmadik kötete az N. N. bolyongásai (1975). Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. Az ötvenes évektől két évtizeden át szinte csak verses gyermekmeséivel (Vackor-mesék, 1956–, A repülő kastély, 1957; A muzsikás kismalac, 1960; Két bors ökröcske, 1960, Bohóc rókák és egyéb mókák, 1971; Zöldbajusz Marci királysága 1972; A zsiráfnyakú cica, Pincérfrakk utcai cicák, 1976) és műfordításaival volt jelen a költészetben; önálló verseskötettel hosszú ideig nem jelentkezett.

Jelentős műfordítói tevékenysége is: elsősorban angol – Geoffrey Chaucer (Canterbury mesék); Robert Burns, William Blake –, francia – Molière, Max Jacob, André Frénaud –, valamint orosz – Puskin és népköltészet (Ékes, fejér hattyú, 1962, második feleségével, Rab Zsuzsával) – nyelvű műveket ültetett át magyarra.

Kormos István. Fotó. (Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon, Móra, 1981.) In: A Dunánál: magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001, hálózati változat – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Kormos családnevem
anyámtól örököltem
keresztelésben Istvánt
mint ama vértanú
sok néven szólitottak
Pistika Piska Pista
utóbbi főleg lónév
volt amig lovak voltak
Cicelle Cormieux
végül csak Yorick voltam
azaz szegény Yorick”

Kormos István: Szegény Yorick (részlet). In. Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. –Törzsgyűjtemény

Kormos István örökzöld Vackor-történetein több generáció nőtt fel, a csetlő-botló kismackót hamar a szívükbe fogadták a gyerekek (Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról, 1956; Vackor világot lát, 1961; Vackor az első bében, 1978).

„Hol
volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.”

Kormos István: Megismerünk egy pisze kölyökmackót, aki mindig elcsavargott az erdőn (részlet). In. Uő.: Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról, Budapest, Osiris, 2005. - Törzsgyűjtemény

Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) „Gyermekkönyvek” témájú 2010-es versenyén a Magyar Posta által kibocsátott és Reich Károly Kossuth-díjas grafikusművész Kormos István örökzöld Vackor történeteihez készült rajzait bemutató bélyeg nyerte el az első díjat.

„Áll a sarkon egy
rendőr – odamegy,
meghajol előtte mélyen,
s kérdi tőle:
– Kérem szépen,
ha elúnja a járkálást,
hol talál éjjelre szállást,
hol talál egy kismackó?

Figyelj csak ide,
te piszén pisze:
Málna utca huszonhétben
van egy ismerősöm nékem,
Jolán néni a neve.
Van egy csöpp lányunokája,
meg egy fekete macskája,
meg egy kiadó szobája,
hol egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kismackónak
lehet még csak jó helye!”

Kormos István: Vackor szállást keres és talál. In. Uő.: Vackor az első bében – Vackor világot lát, Budapest, Osiris, 2001. – Törzsgyűjtemény

–––

„– Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban úgynevezett gyerekköltészetet olvastam volna; a János vitéz és a Toldi voltak kedvenc olvasmányaim, Petőfi és Arany ezeket nem gyerekeknek írta. Később persze megtudtam, hogy a magyar költészet nem fogadja be az úgynevezett gyerekverset, alacsonyabb színvonala miatt. Az elmúlt húsz-harminc évben azért valamiféle jó fordulat következett be, hiszen jelentős nagy költőink írnak gyerekeknek.
– Önnek van konkrét mércéje a magyar lírában?
– Azt hiszem, hogy amit én gyerekköltészet címén műveltem az elmúlt húsz évben, az az Arany Lacinak című Petőfi-versből indult ki. Versben írom a meséimet, de gyerekverset alig írtam, és a legismertebb könyvem, a Vackor is az Arany Laci formajegyeit viseli. Ha én ma gyerekköltészetről hallok, természetesen Weöres Sándor jut az eszembe. Nem tudják a mai gyerekek, milyen szerencséjük van… Ő nemcsak költője, de zeneszerzője, térképírója, s egyáltalán mindenese a magyar irodalomnak.”

Kormos István: Lélekben hatéves szeretnék lenni. 1973-as interjú Kormos Istvánnal Készítette: Ónody Éva (részlet). In. Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

–

„Se házam székem asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom

szemem húnyom s belső faláról
elém nyüzsög Nakonxipán
orrom előtt datolya kókusz
zeppelinforma marcipán

ez az én úszó szigetem
forog gyöngyöző tengeren
halért csigáért osztrigáért
csak lenyúlok s kiemelem”

Kormos István: Nakonxipánban hull a hó (részlet). In. Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény 

Gulácsy Lajos: Nakonxipánban hull a hó. Festmény (1910 körül).  In. Gulácsy Lajos: Varázslat (A varázsló kertje). A Száz szép kép című összeállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Szerkesztő: Laskay Gabriella.

„Gyöngyös vízen Nakonxipánba tart az utolsó szelíd bálna,
miért ítéltél pusztulásra
minden élőt egy zuhanással?

Árva bátyám a nagy mesében
vacog utánad semmiségem,
sárkányod itt csücsül a széken,
s nem tudom verssé varázsolni.”

Bertók László: Kormos István (részlet). In. Uő.: Platón benéz az ablakon. Versek, 1954–2004, Budapest, Magvető, 2005. – Törzsgyűjtemény

–––

„amikor muzsikába kezdtem röptében a holló megállt
csengős nyakát bolondul rázva térdreesett a kiscsikó
a vizek hozzám kezesedtek nap hold örvendve hozzám futtak
ikrás gyöngyöt sírt gyönyörében az elhagyatott fügefa
valahol dühös istenek hallgattak keresztbefont karral
lábuknál Eurydike lökdösték röhögve utánam
fülem sírással volt teli szívem vasszeggel volt teli
szemem sós könnyel volt teli öklöm rángását letagadtam
nem fordultam meg! nem igaz! szétrúgott muzsikámra mondom!”

Kormos István: Orpheus panasza (részlet). In. Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

MJ

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 27. Szombat.

Ma egész nap Jancsival a várost csináltuk, már nem nagyon volt dörgés. Délelött röpcédulákat dobáltak, de mind a Corvin tetejére estek. Délre megalakult az új kormány: A névsora a következő:

A minisztertanács elnöke: Nagy Imre.
helyettesei: Apró Antal, Bognár József, Erdei Ferenc.
Külügyminiszter: Horváth Imre.
Belügyminiszter: Münnich Ferenc.
Honvédelmi    " : Janza Károly.
Pénzügy        " : Kóssa István.
Igazságügy    " : Dr. Molnár Erik.
Kohó és gépipari " :Csergő János.
Bánya és energiaűgyi " :Czottner Sándor.
Könnyűipari    " : Nagy Józsefné.
Város és községgazdálkodási miniszter: Nezvál Ferenc.
Földművelésügyi " : Kovács Béla.
(A független Kisgazdapárt volt főtitkára.)

Állami gazdaságok minisztere: Ribiánszki Miklós.
Külkereskedelmi miniszter: Bognár József.
Bel     "       " : Tausz János.
Élelmiszeripari " : Nyers Rezső.
Begyűjtési       " : Gyenes Antal.
Építésügyi      " : Apró " .
Közlekedésügyi " : Bebrics Lajos.
Népművelésügyi " : Lukács György.
Oktatásügyi     " : Kónya Albert.
Egészségügyi   " : Babics Antal.
Az Országos Tervhivatal elnöke: Kiss Árpád.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 27. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

 Kazinczy Ferenc születésnapja –1759

„Jót. s jól!” – idézik gyakran Kazinczy Ferenc (Érsemlyén [Érsemjén], 1759. október 27. – Széphalom [Bányácska], 1831. augusztus 23.) Tövisek és virágok című epigrammagyűjteményének egyik híres szövegét (A nagy titok). Köszönhető ez talán annak is, hogy a tömör állítás az élet minden területére alkalmazható. Kazinczy – az elsősorban a nyelvújítás legnagyobb alakjaként ismert – író, költő, szerkesztő irodalmi programjában a fordítás és a kritika meghonosítása mellett a provincializmus elleni harc volt a legfontosabb gondolat.

„»Engemet a sokaság ért s kedvel.« –
Pórsereg, erre! Lőrét árúlok s nyírvizet; édes ital!”

Kazinczy Ferenc: Fentebb stylus In. Uő.: Összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kazinczy Ferenc portréja, rézkarc – Kézirattár, Duod. Hung. 53.

1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította a Magyar Museum című folyóiratot Kassán, majd Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot 1790-ben. Később, mint a Martinovics-per vádlottját, halálra ítélték (1795), majd kegyelmet kapott, amely bizonytalan ideig tartó várfogságot jelentett. Fogsága – 1795 és 1801 között – több mint hat évig tartott (Spielberg, Kufstein, Munkács). Ezt az időszakot örökíti meg Fogságom naplója című önéletrajzi írása, amely csak 1931-ben (!) jelent meg könyvalakban.

„[Május 8] …Midőn visszavittek szobámba, a hét katona közül egyik szobámban maradt, s ránk zárák az ajtót. – Tudakozám, mit akar. Ujját ajakára nyomá, jelentvén, hogy szólania nem szabad, de suttogva elmondá, hogy valaki ily ítéletet kap, őrt is kap.
Nyílék az ajtó, s a führer (al-porkoláb) jött, kivivé ágyamat, kofferemet, s minden holmimat. – Minek az? – Nem felele. Akkor levetkeztete, s megmotozott, ha ingem s lábravalóm alatt titkon nincs-e kés, amivel magamat megölhetném. Mert gróf Zsigray Jakab, felolvastatván neki a halálos ítélet, fenyegeté a kapitányt, hogy magát megöli, s talpa és strimflije közt egy lapos tollkést mutata elő. – Nálam semmi sem találtatott. […]
Május 16. – A septemviralis tábla helybenhagyja halálos ítéletemet. […] – Arcom színe sápadt, hajam megnőve és fésületlen; szakállam hegyes, mert fülem alatt, egész az állig, kevés szőr, s még akkor minden szála szakállamnak s hajamnak fekete. […]
Május 18. – Martinovicsnak, Hajnóczynak, Laczkovicsnak, Szentmarjaynak, Zsigraynak felolvastatik a kir. kegyelmet megtagadó válasz, s mindenkinek külön. Zsigrayt ájúlva vitték vissza szobájába.”

Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója, részletek. In. Kazinczy Ferenc művei I., Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok, a válogatás és a szöveggondozás Szauder Mária munkája, Budapest, Szépirodalmi, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kazinczy szabadulása után, 1804-ben kötött házasságot Török Sophie-val. Ezt követően (1806) költöztek Bányácskára, vagy, ahogy ő elnevezte máig hatóan, Széphalomra. Ekkor bontakozott ki hatalmas, az ország minden részére kiterjedő levelezése (több mint 6000 levél!), irodalomszervező munkássága, mellyel mozgósította a tollforgató embereket: papokat, tanárokat, művelődő főurakat, s a nyelvújítással kapcsolatos tevékenysége is.

Kazinczy Ferenc levele Virág Benedekhez, 1827. augusztus 17. – Kézirattár, Levelestár

„Amikor a nyelvújítási harcról esik szó, két táborról szokás beszélni: a neológusokéról (akik az újítás hívei) és az ortológusokéról (akik fenntartásokkal viseltetnek az újításokkal szemben). Ez a szembeállítás azonban meglehetősen leegyszerűsítő. A szerzők nagy része különböző alkotói periódusaiban – mint kortárs nyelvhasználó és vizsgálódó – máshogyan értékelte a jelenségeket, sőt, az sem volt ritka, hogy máshogy ítélt elvileg, és máshogy járt el a gyakorlatban. Jó példa erre a Mondolat, az ortológusok gúnyiratfüzére, amelynek eredetije neológus tollból született, s a neológián belül elfogadhatatlannak tűnő, túlhajtott jelenségeket kívánta pellengérre állítani. Másrészről az ortológusok sem azt hangoztatták, hogy mindenfajta nyelvi újítás kártékony; csak máshol húzták meg az elfogadhatót és az elvetendőt elválasztó határvonalat. Minden említésre méltó szerző közös vitaalapja volt – ha a neológusok és különösen Kazinczy erről az azonosságról a pengeváltás hevében nem egyszer hajlamosak is megfeledkezni –, hogy a magyar nyelvnek szüksége van a megújulásra […]”

Ortológus és neológus In: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Encyclopaedia Humana Hungarica, 7., elektronikus dokumentum – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kazinczy újításai és bírálatai, olykor erőszakolt neologizmusai (szóalkotásai) kihívták írótársai nagy részének haragját. Hívei sürgették, hogy a magyar irodalmat károsan megosztó harcok helyébe teremtsen békét. A Mondolat (1813) című gúnyiratra, mely személyében is támadta őt, Kölcsey Ferenc és Szemere Pál válaszolt (Felelet a Mondolatra, 1815). Később Kazinczy módosított álláspontján és „synkretista” nézetet fejtett ki:

„Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül. S mi szabad az írónak ezen iskola értelme szerint? A fentebb nemben mindaz, amit a minden nyelvek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete (örök szokása és törvénye) világosan nem tilt, a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s a szükség múlhatatlanul parancsol. Azon nemekben, ahol az író mindenhez szól, az szabad, amit minden olvasó javalhat.”

Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél, 1819, részlet. In: Kazinczy Ferenc művei I., Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok, a válogatás és a szöveggondozás Szauder Mária munkája, Budapest, Szépirodalmi, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Donát János: Kazinczy Ferenc, festmény, 1808, Pannonhalma. (Mons Sacer 996–1996. Pannonhalma, 1996, III. kötet, 130. o., szerkesztette: Takács Imre.). In: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Encyclopaedia Humana Hungarica, 7., elektronikus dokumentum – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A nyelvújító mozgalom főleg a szókincs bővítésére törekedett. A nyelvújítók a köznyelv részévé tettek nyelvjárási szavakat (pl. betyár, hullám), illetve különböző más módokon is alkottak új szavakat. Régi tövekből új képzéssel (pl. illeszt, az illikből, vagy dühöng a dühből), szóösszetétellel (pl. folyóirat, helyesírás), szórövidítéssel (pl. árny/ék, cím/er), idegen szavak tükörfordításával (pl. benyomás) vagy meglévő szavak részeit összevonva (pl. cső + orr=csőr).

„Mindenki, aki magyarul ír, adós neki [Kazinczynak] […] Nem szabad sohase felednünk, hogy nagyra növekedett csodálatosan simulékony, zengő nyelvünk az ő kezén acélosodott meg, hogy a börtönben született újjá, s hogy ma is olyan nyelven beszélünk és írunk, melynek szavait a bilincse rozsdájával, a tulajdon vérével rótta papírra. Hála szellemének. Egyébként e két előbbi szó – a hála is, a szellem is –az ő alkotása.”

Kosztolányi Dezső: Kazinczy Ferenc, I., részlet – In: Uő.: Látjátok feleim, Budapest, Szépirodalmi, 1976 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Kazinczy Ferenc síremléke Széphalmon, egykori birtokán – napjainkban. Itt élt és gazdálkodott Kazinczy családjával és háza népével 1806-tól az 1831-es kolerajárványban bekövetkezett haláláig. – Digitális Képarchívum 

2009-ben a Kazinczy születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett Magyar Nyelv Évében, a Kazinczy-birtok egykori gyümölcsöse helyén nyílt meg a Magyar Nyelv Múzeuma. Ennek új részlege, a Kazinczy Ferenc Múzeum 2013. október 26-án kezdte meg munkáját. 

„Igaz, jó szerteütni néha, de békében
élni is szép lenne már s írni példaképpen.
Biztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
mert jó lenne messze s műhelyben élni csak.
Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.”

Radnóti Miklós: Írás közben, részlet. In.: Digitális Nyugat, 1935, 70. szám. – Elektronikus Periodika Archívum 

–s–

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. okt. 26. Péntek.

Reggel olvastam az ágyban, majd anyuval a kőrútra mentünk megnézni, hogy van-e valami ennivaló? Ekkor láttam először a Sztálin szobrot. Az oldalára postarabló, a parolinjára pedig strici volt írva. A Keszelyi elött két orosz halott feküdt és egy páncélautó égett. Mindenütt orosz tankok jártak. A Szikra elött még mindig füstölögtek a könyvek. Jancsi mondta, hogy az éjjel a Nyugati p.u.-ná volt nagy harc. A rádió sokat hazudott, mert azt mondta, hogy az „ellenforradalmárok” megadták magukat és csak 3 gócpontjuk maradt, ami persze nem igaz.”

„A kormány elrendelte, hogy aki 10h-ig leteszi a fegyvert, az amnesztiát kap. Délelött Jancsival a várost rajzoltuk. Apu, hogy a háznak élelmet szerezzen, a hidegkonyhából Felber bácsival hozott húst és süteményt. Ezt a ház lakói között nagy durrogás közepette kiosztotta. Ezalatt a kőrúton nagy harc volt. Minden ablak kitört, és lógtak ki a rekamiék a függönyök. A Rökk Sz. 21. számu ház belövést kapott: Az Alkalmi áruház kigyulladt, a Technológia és klinikával. (A Baross utcai.) szemben lévő házak szintén. Az írószövetség újabb 6 pontot adott ki. A mai napon már több újság megjelent. Estére 800-an letették a fegyvert, de a felkelők 2/3 része még harcolt. Az ifjuság követelte, hogy az ÁVH tegye le a fegyvert. Este aknák robbantak.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 26. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Naplófilm. 12 voltam 56-ban (animációs dokumentumfilm)
A naplót írta: Csics Gyula
Rendező: Edvy Boglárka és Silló Sándor
Producer: Sárközy Réka
Gyártó: 1956-os Intézet Közalapítvány
Hossz: 55 perc

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.