De micsoda képzetek, képek azok, amelyek az életérzést hordozzák! Ismerősök meg újak is, a legjellemzőbb, a legnagyobb József Attila-képek közül valók. Micsoda versszakkezdet ez például: Én a széken, az a földön / és a Föld a Nap alatt… Az a megdöbbentő ebben a két sorban, az a gyorsaság, a gondolatoknak a fénysebessége, ahogyan a széktől a naprendszerig eljut, a kicsitől, a mindennapitól a kozmoszig. Félek némileg a „kozmosz” szót használni, húzódózva írom le, mert jó ideje már túl gyakori lett, kényelmetlenül divatossá fakult. A „kozmosz” képzetének a megjelenése azonban nem utolsósorban József Attilának köszönhető a magyar irodalomban. Az ő képzelete űrhajósfantázia. Itt is, még a naprendszeren is túlfut a kép: a naprendszer meg a börtön / csillagzatokkal halad. – A börtön és a csillag: hányszor kapcsolódik össze az ő költészetében, rakásra lehet idézni a példákat. (A csillagok, a Göncölök / Úgy fénylenek fönn, mint a rácsok…) E képekben – mint másokban is – a determináltság kínja és boldogsága jelenik meg minduntalan; a meghatározottság félelmes tudata éppúgy, mint az örök emberi szabadságvágy. Többek között e kettőnek is csatatere József Attila versvilága.

Nemes Nagy Ágnes: József Attila: „Költőnk és Kora”. (Részlet). In. Nemes Nagy Ágnes: A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II., Budapest, Magvető, 1992. – Digitális Irodalmi Akadémia

———

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Reménytelenül. Lassan, tünődve. 1933. márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

József Attila: Ars poetica. (Részlet). 1937. febr.–márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Thomas Mann és József Attila. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, –
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét – lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket –
rágd a szivükbe – nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

József Attila: (Szállj költemény...). 1937. márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980.– Magyar Elektronikus Könyvtár

József Attila: Thomas Mann üdvözlése. (Az autográf verskézirat első oldala.) – Kézirattár 

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

József Attila: A Dunánál. (Részlet). 1936. jún.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980.– Magyar Elektronikus Könyvtár

A Dunánál, 1980. Marton László szobra a pesti Duna-parton – Digitális Képarchívum

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

József Attila: Nem emel föl. (Részlet). 1937. febr.–márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

„Az ősfélelmek között didergő lélek szenvedélye a tisztánlátás. Minél vonzóbb a mélység csábítása, annál merészebb egyensúlyjátékokkal tesz bizonyságot fölötte szelleme erejéről. A rend zűrzavarban megvalósítható, csak makacsul hinni kell e lehelőségben és még akkor sem ábrándulni ki belőle, ha tömegmutatványként kínálják az egyén régi álmait. József Attila egy kiábrándult és fanatikus világban is hű tudott maradni az egyszerű meggyőződéshez, mert a társadalmi törvényeket éppen úgy magában hordozta, magából vonta el, mint felháborodásait és panaszát. Az ő igazságtalan és egyensúlytalan, elnyomatással, küzdelemmel és kétségekkel teli történelmi valósága a lelke volt, minden külső történés csak a belső sivárságnak felerősített, durvává nagyított képe; a külváros ő maga volt és jöhetett-e olyan forradalmi megoldás, amely ezen a sorson, alkaton, elrendeltségen segíteni tudott volna?

Halász Gábor: József Attila. Összes versei megjelenése alkalmából. Cserépfalvi kiadása. (Részlet).  In. Nyugat, 1938. 8. szám. – Elektronikus Periodika Archívum

———

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

József Attila: [Íme, hát megleltem hazámat...] (Részlet). 1937. nov.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

József Attila: [Csak az olvassa...]. 1937. máj.–jún.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt.

Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.

József Attila: Április 11. (Részlet). 1925. ápr. 11. In: József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

József Attila. Fénykép. [Hódmezővásárhely, 1929] – Kézirattár 

Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe –
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

József Attila: Nem én kiáltok. (Részlet). 1924 első fele.  In: József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pákozdy Ferenc, Gereblyés László, Illyés Gyula, Szántó Imre, József Attila és Székely Béla (Csillebérc, 1931. április 12.) fotó: Arató Tibor (?); fotómásolat – Kézirattár 

Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

József Attila: (Ne légy szeles...) 1935–1937.  In: József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Ő sose fabrikál verset, inkább a vers fabrikálja őt... nem egyszer volt az a benyomásom róla, hogy percről-percre ő maga is szívesen megváltozna, csakhogy az ihletnek kedvezzen. S ez a tulajdonsága olyannyira szeretetreméltó... de még annyira szuggesztív is: az ember egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy költővel van dolga. S ez nagy szó csakugyan, ha meggondolom, hogy ma már, hogy az idő elmúlott felettem, egyre ritkábban győz meg engem efelől költeményes kötet ilyen ékesszólón. S e tekintetben nékem ő a legkedvesebb kortársai között. Nem hagyhatom továbbá szó nélkül azt sem, hogy mennyire rokonszenves előttem tehetségének eredetisége is. Mert csakugyan eredeti, csakugyan nem tartozik senkihez. Ő maga is tisztában van ezzel s dédelgetni látszik e tulajdonságát s nékem ebben igazat is kell adnom néki ama tiszteletnél fogva, amelyet bennem a megszokással, beidegzettséggel és előítélettel szemben való bátor kiállás mindenkor kelt. Mert mégiscsak megkapó e nagy magány, amelyre e fiatal lélek elszánta magát, – hogy támasz nélkül akar állni s az elődök és ősök minden segítő sugallatát elutasítja magától.

Füst Milán: József Attiláról. (Részlet). In: Nyugat, 1935. 3. szám. – Elektronikus Periodika Archívum 

József Attila: A Nagyon fáj című kötet borítója (Cserépfalvi kiadása [1936]) – Törzsgyűjtemény 

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

József Attila: Kész a leltár. (Részlet). 1936. nov.–dec.  In: József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A romák legfontosabb nemzetközi ünnepe. Az 1971. április 8-tól április 16-ig Londonban összeült I. Roma Világkongresszuson a világ romaságának Indiából és húsz országból érkezett képviselői elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben is közösen lépnek fel. A kongresszuson döntöttek a cigányság nemzeti jelképeiről is: a zászlóról, a himnuszról, és az „Opre Roma!” – „Fel, cigányok!” jelmondatot is elfogadták, valamint április 8-át a romák világnapjává, április 16-át pedig a roma kultúra nemzetközi napjává nyilvánították. Minden év áprilisának első hétvégéjén rendezik meg továbbá a „cigányság szent ünnepét”, a roma kultúra napját Magyarországon. Április 8-án folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra. A hazai cigány szervezetek általában kulturális rendezvények (folklórműsorok, kiállítás-megnyitók, író-olvasó találkozók stb.) szervezésével emlékeznek meg a romák világnapjáról. A naphoz kapcsolódó érdekesség, hogy 1487. április 8-án adta ki Hunyadi Mátyás királyunk a sebesszéki cigányoknak szóló privilégiumlevelét, amely „régtől fogva fennálló” jogaikban erősítette meg őket a Nagyszeben város erődítési munkálataiban való részvételükért.

A bódvalenkei Herman Ottó iskola diákjai: Cigány népmesék. (Épületfestmény). – Digitális Képarchívum 

„Akkor a cigánylegény a feleségével együtt mindjárt fogta magát és kihirdette abban az országban, hogy ország-világ jöjjön el a lakodalmára, mert megesküszik a feleségével. Eljött az apja is, az anyja is, a cigánylány anyja is. Olyan ügyes pár lett belőlük, hogy országban-világon nem volt több olyan szép fiatal pár, mint amilyenek ők voltak. Szép lakodalmat csaptak, és az egész világ, az a sok nép, aki csak volt, akik megmenekültek a huszonnégy fejű uralmától, nagyon örvendtek, mindnyájan elmentek a lakodalmára, és köszönték neki, az új királynak, hogy felszabadította azt a világot, és ő hozta újra vissza a boldogságot abba a városba és abba az országba. Egy álló hétig tartott a lakodalmuk. Ott nem volt más, csak evés-ivás, mulatság, vidámság, békesség. Én is ott voltam közöttük, ettem-ittam, én is örvendtem, hogy új világ lett, új boldogság lett, új élet lett. Én is ott hallgatóztam közöttük. Mindenki mondott egy-két szót, s tőlük hallottam én is ezt a szép mesét, s becsületes embereknek mondtam most el. Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam. Én mondtam el, Puci Sándor, Mezőbándról.”

A világ bölcse – O incelepto lumi.  (Részlet). In: A gömböcfiú. Erdélyi cigány mesék. Nagy Olga gyűjtése. Vekerdi József fordítása, Budapest, Terebess, 2002. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Segítsd, Isten, a romát,
Lelhesse meg a hazát.
Segítsd meg az életét,
Mert a világba kell még.

Bejárták a világot,
Nem leltek csak bánatot.
Az életük csak a gyász,
Segítsd, Isten, a romát.

A bűnt, ha elkövették,
Azt már rég megfizették.
Megfizették szívükkel,
Tiszta piros vérükkel.

Choli Daróczi József: Himnusz. (Részlet). Forrás: Roma kincses kalendárium. Romano kalendari 2001. Vál.: Nagy Gusztáv, Choli Daróczi József, szerk. Mezey Katalin, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2001. 12. o. – Törzsgyűjtemény

———

„A költészet terén minden kétséget kizáróan Daróczi József, más néven Choli a legismertebb a magyarországi szerzők között; kötetei – mint a kétnyelvű Pel devlesqo bango muj (Isten homorú arcán, 1990); a Csontfehér pengék között (1991) vagy a csak rromani nyelven írt Ma kar lećhib dukhades (Nyelvek között fájón, 1994) nagy sikert értek el. Témái a bibliai utalásoktól a nagy egyetemes kérdésekig terjednek, a romák által megélt valóságon keresztül, akiket bűntelenül megbélyegeznek, s akik Istentől elfeledve kétségbeesésben élnek. Choli ügyes kézzel fordította rromani nyelvre a magyar és az egyetemes költészet számos remekét, valamint az Újtestamentumot. 1995 óta vezeti a Rrom som (Roma vagyok) című művészeti folyóiratot, melyet ő alapított. 1998-ban bekerült az Európai Unió európai kisebbségi nyelveket képviselő legjobb tíz költőt bemutató dossziéjába.”

Rajko Đurić: A rromani (cigány) irodalom. (Részlet). Forrás: Iskolakultúra 1998. 12. sz. 22–29. o. – OSZK, Elektronikus Periodika Archívum

Szabados Jenő: Kalapos cigánygyerek  (Miskolc). Fotó: Bíró Sándor – Digitális Képarchívum 

A budapesti Lakatos Menyhért (1926–2007) nemzetközi elismerést szerzett magyarul írt Füstös képek (1975) című első, eddig már öt kiadást megélt regényével, amelyet több idegen (bolgár, cseh, finn, francia, holland, lengyel német, szlovén, szlovák) nyelvre is lefordítottak. Életművét több kötetnyi vers, elbeszélés, mese és regény alkotja.

„Egyszercsak kaptam egy levelet. A Szépirodalmi Kiadó igazgatójától. Arra kért, hogy ekkor és ekkor menjek be hozzá. Bementem, leültetett, és legnagyobb meglepetésemre megkérdezte, nem volna-e kedvem most már egy nagyobb lélegzetű regény megírására. Őszintén mondom, hogy nem volt hozzá kedvem. Más egy novella, és megint más egy regény. Erre én nem lennék képes.
Elmentem a barátaimhoz, az ismerőseimhez. Mindegyik azt mondta, hogy üljek neki! Írjam meg! A gyerekeim is nagyon biztattak: menni fog, apu! Jó, hát legyen. Aztán hónapokon át nem is gondoltam rá, hogy mire vállalkoztam - de amikor a kiadó elküldte a fizetésemet – hű, hát most már tenni kell valamit! Nekiültem. Megírtam. Három hónap alatt.
Tele voltam félelemmel. Jó lesz-e? Mit szólnak hozzá? Egy kis igazítás - és a lányom barátnőjének az anyukája legépelte az első könyvemet. Füstös képek. Ezt a címet adtam a regénynek. Szétkapkodták, nagy sikere volt: százezer példányban kelt el a négy kiadás. És utána: novellák, újabb regény, mesék. Felsorolni se tudnám így hirtelenében. Író lettem. De minden könyvemben, novellámban azokat az élményeket vetettem papírra, amiket magam átéltem. S Kandhi nagybátyám csodás meséi voltak az ihletői ennek.

A narancsszínű nap birodalma. Juhász Júlia interjúja Lakatos Menyhérttel. (Részlet).  Forrás: Juhász Júlia (szerk.): Találkoztam boldoguló cigányokkal is, Budapest, Taninfo, 2003. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Gypsy Jesus [Cigány Jézus]  – Digitális Képarchívum

Bari Károly (1952) költő, műfordító, képzőművész, folklórkutató. Politikai tartalmú verseiért a hetvenes évek közepén meghurcolták és börtönbe zárták. Fontosabb kötetei: Holtak arca fölé (1970, 1971); Elfelejtett tüzek (1973, 1974); A némaság könyve (1983); Tűzpiros kígyócska (1985); A varázsló sétálni indul (1985); Az erdő anyja (1990). Díszletek egy szinonimához. Képversek (1994).
A József Attila- és Kossuth-díjjal kitüntetett költő versei külföldön is egyre ismertebbekké válnak.

„Keleti dallamra
Elámul egy rózsaszál.
Fényjáró fülemüle zeng.
Ajaj, sír az idő, a szép pásztorlány.

Sípja nincs, elveszett,
sár eszi.
Sár eszi a sípját.
Sziklákat terel.
Hajfonata a halál.”

Bari Károly: Keleti dallamra  Forrás: Holmi, 2004. november – Elektronikus Periodika Archívum

Elsorolni is nehéz azokat a híres épületeket, amelyek Ybl Miklós (1814–1891), a „mester” gazdag életművéhez tartoznak. Sok közülük építészettörténeti és kultúrtörténeti szempontból egyaránt máig meghatározó alkotás. Leghíresebb alkotása, az Operaház (1884) mellett – mely Európa egyik legszebb színházi épülete – nevéhez fűződik a Szent István Bazilika, a Vámház (ma Corvinus Egyetem) főépülete, a napjainkban megújuló Várkert Bazár, valamint számos magánpalota és kastély építése is.

A Magyar Királyi Operaház terve – fametszet után készült nyomat, Kronstein, August Stefan (rajzoló?), Paar A. (fametsző?); a Vasárnapi Újság melléklete (1879. 51. sz. 814. p.); OSZK Színháztörténeti Tár (Digitális Képkönyvtár) 

„Ybl drezdai, párizsi, bécsi operaépületek nyomán kialakult neoreneszánsz elképzelését 1875 októberében kezdték megvalósítani. Lassan haladt a munka. 1878-ban tarthatták csak meg a bokrétaünnepet, 1880-ban készült el a külső burkolat. 1881-ben viszont – a bécsi Ringtheater tűzkatasztrófája után – átmenetileg leállították a belső munkálatokat, majd Ybl javaslatára biztonságos színpadtechnikát, az úgynevezett Asphaleia-rendszert építették be. Végül 1884. szeptember 27-én megnyílhatott az Operaház. Méltóságos külleme, belsejének hivalkodástól mentes pompája, technikáinak újdonsága, nézőterének a régi Nemzeti Színháznál operai célokra sokkal megfelelőbb – bár nem tökéletes – akusztikai viszonyai méltán találkoztak teljes elismeréssel.”

Döntés az építkezésről, részlet – Magyar színháztörténet II. kötet (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

A Magyar Királyi Operaház – Bécsben megjelent képeslap 1899-ből, Rosenberger (grafikus); OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár 

„Az operaház nézőtere értette meg velem először Ybl Miklós nagyságát és jelentőségét. Ez a tér nem mutat új dekoratív formákat, ez nem utal egy bizonyos művész egyéniségére. Nem is hívogató. Aki a maga kora architektúrájáról első művészi impresszióit abban az úgynevezett forradalmi időben szerezte, mely a régi formák közt általában s a renaissance-sablonok sorában különösen oly alapos rombolást végzett, annak szemében az operaház egész épülete is először mint lemásolt, átvett részletekkel teli kompozíció jelentkezik, s főként nézőterén támad fel az az érzése – midőn nem áll még vele szemben eléggé tájékozottan –, hogy idegen, távoli világba lépett.”

Lengyel Géza: Ybl Miklós, részlet – A Nyugat 1914. évi évfolyamának 9. számában az Elektronikus Periodika Archívumban 

Magyar Királyi Operaház nézőtere – fametszet után készült nyomat, Dörre Tivadar (rajzoló?), Angerer (metsző?), Goschl (metsző?); a Vasárnapi Újság melléklete (1894. 40. sz. 664–665. p); OSZK Színháztörténeti Tár (Digitális Képkönyvtár) 

Ybl Miklós utolsó munkája a budai várpalota krisztinavárosi szárnyának kiképzése volt. 1891-ben bekövetkezett halála után a munkálatokat Hauszmann Alajos vezetésével fejezték be. Az 1905-ben elkészült épületegyüttes a második világháború idején rendkívül súlyos károkat szenvedett. 1959-ben kormányzati döntés született arról, hogy a palotát kulturális célok számára állítják helyre, s hogy itt kap helyet az Országos Széchényi Könyvtár is. Többszörös határidő-módosítás után csak 1984 októberében kezdődhetett meg a könyvtár beköltöztetése, az intézmény pedig 1985. április 9-én nyitotta meg kapuit az olvasók előtt.

A kapu, melyen keresztül ma az OSZK épületét is meg lehet közelíteni – Hauszmann Alajos A magyar királyi vár (Budapest, 1912) című kötetének egyik fényképe (Digitális Képarchívum) 

Épp egy esztendővel ezelőtt, 2012. április 5-én, Örkény István 100. születésnapján kezdődött el hivatalosan is az Örkény-év a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezen a napon nyílt meg az Örkény-kiállítás (mely utóbb elnyerte az Év kiállítása címet is), mi pedig bemutattuk a sajtó képviselőinek a már 2009 áprilisa óta működő Örkény István-honlapunkat, mint az Örkény-év hivatalos oldalát, és meghirdettük a középiskolásoknak kiírt Örkény István Prózamondó Versenyt.

„Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak.
Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem. Ettől kezdve életem folytonos dekadencia. Nemcsak szépségemből vesztettem, fogaimból s hajamból hullattam el, hanem a külvilággal szemben is egyre inkább alulmaradtam.”

Örkény István: Egyperces életrajz, részlet (1968) – A teljes szöveg az Örkény István-honlapon olvasható. 

Örkény István az 1930-as évek elején – További életképek honlapunk galériájában

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), valamint Örkény István életműkiadásának gondozója, a Palatinus Kiadó összefogott, hogy különféle rendezvényeken keresztül minél többek számára méltó és érdekes, sokakat megmozgató programokat kínáljon az Örkény-évben. Az Örkény István Színházban és a Vígszínházban Örkény-emlékesteket, több helyen számos új Örkény-bemutatót láthattak az érdeklődők, honlapunkon pedig nyomon követtük az ünnepi év eseményeit, a teljesség igényével adva hírt a különböző programokról és a pályázati felhívásokról is. Az ünnepi év eseményeinek hivatalos koordinátora a Hungarofest Nonprofit Kft. volt.

Az Örkény Prózamondó Verseny hét területi versenyéből 22 diák jutott a döntőbe, s a Mácsai Pál vezette zsűri előtt mérte össze tehetségét.

További képek az Indafotó albumában

A verseny győztese, Ignácz Dániel, a váci Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákja két produkciót adott elő (Pepetuum mobile, Az állva maradás joga).

„Auspitz azt mesélte, hogy odahaza péksegéd volt a Veress Pálné utcában. Azt mesélte, hogy reggelente csak úgy a hóna alól befalt egy egykilós kenyeret. Akkor kilencvenkét kiló volt. – Mit gondoltok, most mennyi vagyok?
Ezt nem tudtuk megmondani. Tény, hogy már szükségre se járt ki, ami rossz jel, és csak vizet ivott, ami még rosszabb. Folyton itta a vizet. Nem is szomjazott, csak itta, mint egy lefolyó.”

Örkény István: Perpetuum mobile, részlet – Örkény István Válogatott egypercesek című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Ma, 2013. április 5-én, Örkény István 101. születésnapján, a Thália Színházban megrendezett „Még egy perc Örkénnyel!” című minifesztivál és kerekasztal-beszélgetés zárja az Örkény-évet. A fesztivál kezdeményezője a Veszprémi Petőfi Színház, a kerekasztal-beszélgetés résztvevői az Örkény-évet megrendező intézmények képviselői.

Még egy perc Örkénnyel! – A minifesztivál szórólapja (2013. április 5–6.)

Örkény Istvánhoz kapcsolódó Facebook-oldalunkat szeretnénk az Örkény-rajongók virtuális találkozópontjává tenni. Időről-időre Örkény vonatkozású dokumentumokat, híreket kínálunk minden érdeklődőnek, s várjuk az íróhoz, életművéhez és a különböző rendezvényekhez, színházi bemutatókhoz kapcsolódó megszólalásokat.

 A Nyugat ún. első nemzedékének talán legszomorúbb életű költője a szegedi születésű Juhász Gyula (1883–1937) volt, aki – ahogy Babits Mihály fogalmazott – „Szegedet képviselte, még mikor elvágyódott is.”

„Adyhoz ő állt legközelebb, József Attila benne talált első mesterére, minden mozgalom magáénak vallotta, a kor legnagyobb költőihez szoros barátság fűzte, mégis a Nyugat perifériáján tengődött. Írásai zömét vidéki lapokban kellett közölnie, „falusi költőként” élte le életét, száműzöttnek érezte magát.”

Kiss Ferenc: Juhász Gyula. In: A magyar irodalom története 1905-től 1919-ig. V. kötet, Szerkesztette: Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1965. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Juhász Gyula (Szeged, 1928). Fotó: Kilényi Irma (?) – OSZK Kézirattár 

Formát keresni minden gondolatnak
És elvérezni egy fonák igén,
A parfümét érezni a szavaknak
És tudni: minden szó gonosz szirén,

Mely holt szépségek barlangjába csábít
S az élettől, amely vár, eltakar
S megunni a szép formák orgiáit
S érezni: meddőn vergődtünk tavaly!

Juhász Gyula: Formát keresni… (Részlet). In: Juhász Gyula összes versei, s. a. r.: Ilia Mihály és Péter László, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Nyugat című folyóirat mellett a modern magyar irodalom indulásának másik fontos orgánuma a Nagyváradon két kötetben (1908, 1909) megjelent Holnap című költészeti antológia volt. Az antológiában az azonos nevű irodalmi társaság fiatal tagjainak versei jelentek meg. A társaság a magyar kulturális élet Budapest-központúságát kívánta ellensúlyozni, s célja helyszínének a századfordulón gyorsan fejlődő, lendületes Nagyváradot, a „Körös-parti Párizs”-t megfelelőnek találta. Amikor 1908 februárjában a Premontrei Főgimnázium tanáraként Váradra érkezett Juhász Gyula, maga is több neves költőtársát (Babitsot, Oláh Gábort, Balázs Bélát) nyerte meg e nemes célnak.

„A pogányoknak és keresztényeknek különös társasága került össze ebben a könyvben. Juhász Gyula a keresztények közé tartozik. Nem az erényei, hanem a hibái teszik ájtatossá, erkölcsössé. Az itt következő néhány sorban a szépről van szó. A Szép van artisztikusan leírva. Juhásznak főtémája a Szép, még pedig nem az a szépség, amit a természet nyújt, hanem amit más művész produkál. Ezek a megtalált szépségek megihletik őt, így születtek meg ezek a formájukban mindig művészi versek. […] Mi az oka ennek az előkelő krisztianizmusnak, amely felülemelkedik minden anyagi örömön és földi fájdalmon? Mi éleszti a gyönyörködésnek ezt a plátói lángját?”

Részlet Antal Sándor A Holnap (1908) című nagyváradi antológiában Juhász Gyula versei elé írt bevezetőjéből – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.

A tápai lányok mennek a misére,
A tápai vének várnak az igére,
A földek esőre, a kaszák a nyárra,
Nincstelen szegények egy nagy aratásra.

Tápai nóta. (Részlet). In: Juhász Gyula összes versei, s. a. r.: Ilia Mihály és Péter László, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Juhász Gyula két tápéi gyerekkel (Tápé, 1923. május 21.), fotó: Török Sophie – OSZK Kézirattár 

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Juhász Gyula: Anna örök. (Részlet). In: Juhász Gyula összes versei, s. a. r.: Ilia Mihály és Péter László, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Juhász Gyula szerelmi költészetének legfőbb ihletője Sárváry Anna színésznő volt. Az alábbi levele később íródott menyasszonyához, Eörsi Júliához.

Nekünk volt legszebb tavaszunk az idén, Kedves, és e tavaszt Magának köszönhetem. De most minden feldúlt, kifordult a világ, idegeimen rettentő erővel hárfáz e nagy, keserű idő. Néma és rab lett az egykor zengő és szabad egyéniség, a mi büszke, szép, új erőnk. Durate et vosmet rebus servate secundis – régi jelmondatomat újra szobám ajtajára kell függesztenem. Higgye el, hogy a vajúdó világ úgy megvisel, hogy felejtem szinte magamat. És higgye el, Magát nem felejtem soha.

Juhász Gyula: Eörsi Júliához, Makó, 1914. október. (Részlet). In. Szeretők és házastársak, vál., utószó és jegyzetek: Erdődy Edit, Budapest, Magvető, 1978. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A rózsák és a vágyak haldokolnak,
Ha jő a két kertész, a tél s halál –
S a rózsák szólnak: ott leszünk maholnap
Az égi kertben, hol örök a nyár!
*
A tengeren eltűnnek a vitorlák
S a fellegek eltűnnek az egen.
Van valahol egy tenger és egy ország,
Mely vitorlátlan és felhőtelen.

Juhász Gyula: Japán módra. (Részlet). In: Juhász Gyula összes versei, s. a. r.: Ilia Mihály és Péter László, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Juhász Gyula halála előtti utolsó fényképe a Szegedi Idegklinika kopár őszi parkjában (1936–37) – OSZK Kézirattár 

Szól a telefón, fáj a hír,
hogy megölted magad, barátom,
hogy konokul fekszel az ágyon.
A bolondok között se bírt

szíved a sorssal. Sehol írt
nem leltél arra, hogy ne fájjon
a képzelt kín e földi tájon,
mely békén nyitja, lám, a sírt.

József Attila: Meghalt Juhász Gyula (Részlet). In: József Attila minden verse és versfordítása, Budapest Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Ma 28 éve, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a Budai Várban működik.
„1985. április 2-án ünnepélyesen felavatták könyvtárunk új otthonát a Budavári Palota F épületében. E látszólag egyszerű megállapítás mögött hosszú évtizedek reménykedő várakozása, sok nehéz küzdelme, megfeszített iramú munkája áll. Az 1959-es kormányzati döntés nyomán építők és könyvtárosok egymást váltó nemzedéke dolgozott a tervek valóra váltásán, míg végre elérkezett a nap, amikor a Széchényi Könyvtár – fennállásának 183. évében – végre önálló székhelyhez jutott. Az ünnep mindnyájunké volt: azoké is, akik már nem lehetettek közöttünk, azoké is akik hosszú időn keresztül részesei voltak e nagyszerű munkának s a legfiatalabbaké, akik már az új épületben, a megváltozott körülmények között válnak majd igazán könyvtárosokká. Az ő munkájukon múlik, hogy a nemzeti könyvtár megújított szolgáltatásaival elfoglalja-e valóban az ország kulturális-tudományos életében azt a helyet, amely páratlan értékű gyűjteményei révén méltán megilleti.” – E szavakkal kezdi a krónikás az ünnepi nap összefoglalóját 1985-ben a nemzeti könyvtár korabeli belső újságjában, az OSZK HIRADÓ XXVIII. évfolyamának 3–4. számában.

Országos Széchényi Könyvtár - Fotóséta 2011, Indafotó

Az ünnepélyes megnyitó 11 órakor kezdődött. Felavatták a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gróf mellszobrát, majd az OSZK énekkara elénekelte a Himnuszt. Ezt követően Sinkovits Imre színművész eredeti dokumentumokból összeállított szövegmontázst olvasott fel, amely felidézte a könyvtár múltját. Az általa elmondott szépirodalmi és egyéb részletek sorában szerepelt – többek között – Széchényi Ferenc gróf felterjesztése I. Ferenc császárhoz a Nemzeti Könyvtár alapításáról:

„Felséges Uram! Ifjúságomtól kezdve fáradhatatlan gonddal, nagy áldozattal szereztem meg magamnak azt a gyűjteményt, amely részint közvetlenül, részint közvetve Magyarországra vonatkozik, s amely a következő tárgyakból áll: nyomtatott könyvekből, kéziratokból, érmékből és régi pénzekből, rézmetszetekből, címerekből, földabroszokból. Méltóztassék kegyesen engedélyezni, hogy ezen gyűjteményt Magyarországnak adományozhassam. Szabadjon a gyűjteményt életem folyamán a sajátomból továbbra is gyarapítani és amennyire csak lehetséges, teljessé tenni. Ígérem, hogy e célból se a fáradtságot, sem az utánjárást nem fogom sokallani. Méltóztassék megengedni, hogy ezen intézmény az ország főkormányszékének joghatósága alatt álljon, hogy ezáltal is bizonyos tekintélynek örvendjen, fejlődése biztosíttassék és céljának megfelelően vezettessék és a közhasználat számára megerősödjék.”

A könyvtáralapító Széchényi Ferenc gróf 

„A nagyjelentőségű elhatározás valóra váltására csak kb. másfél év múlva került sor. Ez a halasztás nyilván a közállapotok megváltozásában leli magyarázatát. 1801 februárjában ti. a bécsi udvar közel egy évtizedes háborúskodás után békét kötött a francia köztársasággal s úgy látszott, hogy ismét békekor köszönt a Habsburg-birodalom országaira. 1802 tavaszára az uralkodó összehívta a magyar országgyűlést. A társadalmon bizakodó hangulat lett úrrá; mindenki azt várta, hogy immár megkezdődik az 1791-ben kiküldött országos bizottságok reformterveinek megvalósítása. Az általános megújulás várásának ezt az időszakát találta SZÉCHÉNYI alkalmasnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket az Országos, vagy Nemzeti Könyvtár megalapítására.”

Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története, részlet – a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sinkovits Imre aznap ezt jegyezte be a nemzet könyvtára Vendégkönyvébe: „Köszönöm a megtisztelő felkérést, hogy a Nemzet százados álma megvalósulásán itt lehettem! Legyünk tovább is rendületlenül hívek!”

„Hol menedéket leltem a viharban,
hol legtovább nyugodtan szolgálhattam,
bár a hurcolkodást nem helyeseltem,
s új könyvtárat építettem volna szívesebben: –
örülök, hogy mégis otthonra leltek
a könyvek, kéziratok s a mégszebbek:
a Corvinák s azok a régi ősi
nyomtatványok: sok kedves, drága ős;
s hol székelt az országos hatalom
most könyvtárat emel a király-halom,
katona-várból szellem vára lett:
legyen hatalma most már tietek:
őrizzétek, mit a sors meghagyott
és újra-sarjaszt: hű könyvtárosok!”


Keresztury Dezső 1985. április 2-án, a megnyitó napján „hű barátsággal és szeretettel” kelt bejegyzése Vendégkönyvünkben.

Az olvasóközönség számára április 9-én délelőtt 9 órakor nyitotta meg kapuit az Országos Széchényi Könyvtár.

„A könyvtár előcsarnokában dr. Havasi Zoltán mb. főigazgató köszöntötte a beiratkozó pultnál az első olvasót, Keresztury Dezső akadémikust, az OSZK ny. főosztályvezetőjét. A megnyitás napján a posta alkalmi levelezőlapot bocsátott ki Széchényi Ferenc arcképével és a könyvtár épületének rajzával. Az árusítás helyén elsőnapos bélyegzés volt.”

Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1984–1985-ben, részlet  – Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1984–1985. az Elektronikus Periodika Archívumban.

„Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenasszonynak dedikálták, annál is inkább, mert hiszen a naptárt reformáló Julius Caesar a maga családjának ősanyját tisztelte ebben az istenasszonyban. Márpedig Venus mellékneve »aprilis« volt. Ez a szó az »aperire«, »megnyitni« (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Venusszal kapcsolatban eredetileg a szülési aktusra vonatkozott ez a »megnyitás«. Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok, akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték, hivatalosan „megnyitották” hivatalba lépésük napján, »Aperilis« vagy »Aprilis« elsején az esztendőt.”

Supka Géza: A szerelem hónapja. In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, [Bp.], Helikon, 1989. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe. […] Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.”

Bálint Sándor: Húsvét másnapja. In. Uő.: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából,  Budapest, [Szent István Társulat], 1989. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mór húsvétkor. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

„A húsvéti tojás a húsvéttal mint egyházi ünneppel szoros kapcsolatban van, az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojás díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténység kezdeményezte; az egyház egy korábbi gyakorlat kereszténnyé tételére törekedett. A díszített húsvéti tojás elsősorban Európa keleti felén terjedt el, Közép- és Ny-Európában kisebb, körülhatárolt területeken van gyakorlatban, ahol a húsvéti tojást általában egyszínűre festik. Hazánk nagy részén ismert a húsvéti tojás hímzése; legkevésbé az Alföldön. Magyarországon és a tőle keleti, északi és déli irányban fekvő országokban a batikolás a húsvéti tojás díszítésének jellemző módja. Pálcára erősített fémcsövecskét, tollcsévét mártogatnak forró méhviaszba, ezzel írják rá a mintát a nyers vagy főtt tojás felületére, majd festéklében áztatják vagy főzik…”

Húsvéti tojás, hímes tojás, írott tojás, piros tojás  In. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk.: Ortutay Gyula, Bp., Akadémiai, 1977–1982. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág;
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával.
Teljék a tarisnya szép, piros tojással!”

[Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág …]  In. Magyar népdalok. Szerk.: Ortutay Gyula, Bp., Szépirodalmi, 1976. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Hímes tojások. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

„A húsvéti locsolás ősi katarktikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. A legények előre megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén nem ősi formát tükröznek. A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Szeged vidékén pl. a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni…”

Húsvéti locsolás. In. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk.: Ortutay Gyula, Bp., Akadémiai, 1977–1982. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

A sokak szerint dél-európai eredetű szokás, a komatál-küldés egy újkori példája. Horvátország ajándéka Budapestnek. Húsvéti tojás a Szent István téren. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

A középkori egyházi írók a húsvéti tojást is beillesztették jelképrendszerükbe. Érdekes a Sándor-kódex leírása a „Mennyországban található igen szép dolgokról”. Az igen szép dolgok között említi a kókonyát, a húsvéti szentelt ételt is, melyet az emberek egymásnak is küldözgetnek. A tojásfehérjét Krisztus lelkéhez hasonlítja, a tojás sárgáját pedig Krisztus istenségéhez. A kókonyához tartozik még a „koszorúmódra csinált” húsvéti kenyér is. [...] A tojással kapcsolatos a húsvétot követő fehérvasárnap (mátkáló vasárnap) és az ezt követő hétfő, a már többször idézett dies concussionis ovorum szokásanyaga is. E napon a keresztszülők tojást küldöttek keresztgyermekeiknek, és az ifjúság is komatállal tisztelte meg egymást. A komálás, a mátkatál küldés szokása különösen Dél-Dunántúlon maradt fenn. Lényege, hogy az egymásnak ajándékot küldő lányok, fiúk az ajándékkal egy életre szóló kapcsolatot teremtenek:

Komatálat hoztam,
Fel is koszorúztam.
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki komának.
Ha nem váltsa magának,
Küldje vissza komának.

A szokás teljesebb formáira a románoknál és délszlávoknál bukkanunk. Eredetére nézve megoszlanak a vélemények; egyházi eredetűnek is tartják, mások régi délszláv korcsoport-társulások emlékének...”

Dömötör Tekla: Húsvéti tojás – Öntözés – Komatál küldés.  In. Uő.: Naptári ünnepek, népi Bp., Akadémiai, 1979. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szabó Lőrinc a Nyugat és az érett József Attila közti fejlődési szakasz egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb képviselője. Költészete a magyar polgári líra egyik csúcsa. […] …az akadémizmussá merevedett szépségkultusz és irodalmiasság helyett az élet napról napra alakuló realitását tette költői mintává, az édességben elvásott ízlést nyers, erős ízekkel frissítette föl. Szerepét a világirodalmi fejlődés ütemével összevetve úgy találjuk, hogy – az »új-tárgyiasság«-ot tovább fejlesztve – alig pár évnyi késéssel hasonló változást valósított meg, mint Eliot az angol költészetben. Még újításaik párhuzama is elgondolkodtató: a műfajok keverése, az élőbeszéd versbe illesztése, mindez alaposabb lélektani megismerés kedvéért, bonyolultabb intellektualizmus jegyében.” 

Rónay László: Szabó Lőrinc. In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.”

Szabó Lőrinc: Hazám (részlet). In: Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc: A vándor elindul. Válogatott versek, [Szentendre], Interpopulart, 1995. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc, fotó – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár 

„A szertelen, forrongó kezdő költőre feltétlenül kiegészítően, gazdagítóan hatott az ellentétes alkatú Babits »műhelyé«-nek megismerése. […] Szabó Lőrinc világirodalmi tájékozódása váltakozó erősséggel kezdettől fogva befolyásolja költészetét, s így a Föld, erdő, isten költészettanán a Babitscsal közös olvasmányok: az antik költők és még inkább a korai Stefan George természetlírájának ösztönzése is meglátszik, – igaz, ez utóbbit az ifjabb költő adta az öregebb kezébe.”

Rába György: Szabó Lőrinc. Klasszicizáló indulása.  In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc az Est szerkesztőségében In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001.  – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Az 1920-as évek elején egyszerre robbant be Szabó Lőrinc az irodalmi köztudatba. Kezdetben a Nyugat nagy számban közölte verseit. 1920-ban 4, 1921-ben 13, 1922-ben 10  verse jelent meg […] A versek mellett néhány jó érzékre valló kritikája is napvilágot lát. 1923-ban azonban eltávolodik Babitstól, akit korábban emberi, költői és szerkesztői szempontból egyaránt vezérének tekintett. Nos, ha személyes kapcsolatuk meg is romlott, sőt költői útjaik is látszólag másfelé vezettek, az irodalomszemlélet dolgában Szabó Lőrinc – bár személyére átformálva – végig megmarad a babitsi szemlélet mellett. Hat éven át nem közöl tőle verset a Nyugat, 1929-től is csak ritkán, 4-5 darabot, a 30-as években még kevesebbet. […] Megjelenő műveiről azonban a Nyugat mindannyiszor tudósít, éspedig kiváló kritikusok tollából, Kardos László 3, Halász Gábor 2, Németh László, Radnóti,  Sárközi és mások 1-1 tanulmányt közölnek műveiről. Mindez – a Nyugat részéről is – a személyes nézeteltérésre, nem pedig az elvi különbségtételre vall. Amiben a Nyugattól végig nem szakad el, sőt azzal a legszorosabb egyetértésben van, az az irodalomszemlélet. Akár ott, akár máshol megjelent tanulmányai, kritikái szellemükben, elvárásaikban teljesen megegyeznek a Nyugatéval.”

Lukáts János visszaemlékezése. In: Vita a Nyugatról. (1972. április 27.). Sajtó alá rend.: Kabdebó Lóránt, Budapest, PIM, 1973. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Az idő
langyosodik,
a felhő
rongyosodik,
itt is, ott
is lyukakat
éget már
rajta a nap,
s bár közben
zúg az eső,
mindnyájan
tudjuk, ez ő,
ez már az
új hatalom,
a legszebb
forradalom,
mely gyógyít
és kicserél
s mindennek
jó, ami él…”

Szabó Lőrinc: Március a Körúton [1940]  In: Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc: A vándor elindul. Válogatott versek, [Szentendre], Interpopulart, 1995. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szabó Lőrinc a magyar műfordítás-történet egyik legkiemelkedőbb alakja. Míg tanítómesterei és barátai, a Nyugat nagy nemzedékének tagjai inkább kedvtelésből járták be a világirodalmat, s abban a sajátjukéival rokon hangokat kerestek, az ő számára a rendszeres fordítói munka nemcsak ismeretet és örömet jelentett, hanem kenyérkereseti forrást is, kivált azokban az években, amikor saját versesköteteivel nem jelentkezhetett. […] 1949-ben, részben a Tücsökzene tapasztalatain edzve, részben épp saját ciklusának ihletőjéről vallva adta ki Shakespeare Szonettjeinek kötetét, majd 1950-ben megjelentek Válogatott műfordításai. […] Ahogy a húszas években Baudelaire-t és Verlaine-t, a harmincas esztendőkben Goethét fedezte föl a maga számára…” [Szabó Lőrinc további műfordításkötetei a Magyar Elektronikus Könyvtárban: Omár Kháyyám: Rubáiyát. A perzsa csillagász költő versei;  William Blake versei;  Robert Burns versei.]

Rába György: A nyugat második nemzedéke. Szabó Lőrinc. A műfordító.  In: A magyar irodalom története 1945–1975. II./1–2. kötet. A költészet/ szerkbiz. Béládi Miklós [et al.], Budapest, Akadémiai, 1981–1990. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc a Kisfaludy Társaságban székfoglaló előadást tart, 1936. In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Íme, ismét – itt katartikus vershelyzetben – a fütyörészés, a Különbéke és a Nyitnikék, és a Vasárnap, és a »gyönyör óráinak« motívuma, mely legyőzte az öngyilkosságot, mint alternatívát, visszaszorítva olyan következménnyé, amely a Szabó Lőrinc-i sorsnak nem vált szükségszerű végpontjává. A komolyság, amellyel végiggondolta, legalább annyira megvolt e készülődésben, mintha más választása nem is lenne. Saját halálát is »egyszerű megállapítás«-ként közölte önmagával, és végre is hajtotta volna, ha más kiutat nem talál. Ahogy a korból kiérzett borzalmak, úgy a rájuk válaszul megidézett önkéntes halál is csak végiggondolt kísérlet maradt a Szabó Lőrinc-i költészetben. Megoldásul a töredéksors tudatos vállalását fogadta, a kötetcímbe jelzői összetételként is beemelt különbékét. A különbéke mint motívum, mint esély, beosztva a többi mellé, már a Te meg a világ idején is feltűnik, de párba állítva ellenpontjával a »vak változás hazárd remény«-ével. Egy év múlva, 1933-ban ellenben már programmá fogalmazódik:

különbékét azért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.

Kabdebó Lóránt: Berendezkedés a korlátozott életben. Különbéke (1933–36) In. Uő:  Útkeresés és különbéke. Szabó Lőrinc 1929–1944, Bp., Szépirodalmi, 1974. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
te nem azért vagy, hogy odaragadj
ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd,
és dac poshasszon és keserüség.
Kaptál ütleget, kaptál eleget
(légy keresztyén s mondd: érdemelteket,
s könnyűlsz tőle!)... Most ne vélt igazad
emlegesd, s ne a hibát, a zavart
(az benned is volt!): nézd a rétet, a
nagy fényt, a Feltámadást!...”

Szabó Lőrinc: Bíztató a tavaszban. (Részlet).  Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól: 1945–1957. In: Szabó Lőrinc összes versei, Bp., Szépirodalmi, 1988. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Mi is tulajdonképpen a Tücsökzene? Versek füzére, amelyhez utólag maga a költő is hozzátesz egy újabb ciklust 1957-ben, vagy egy sajátos, csak ezt jellemző kompozíciós törvények szerint alakított egységes műalkotás? […] …a Tücsökzene fogantatásától kezdve nem verses mozaiknak, hanem egységes lírai műalkotásnak készült. Témáját tekintve »életrajzi visszaemlékezésnek« kezdi őket… […] Ugyanakkor az egész művet meghatározó lírai ihlet, amelyet a Nyitány szituációja bemutat, és amelyre vissza-visszatérően az egész mű utal: életbölcseleti irányultságúvá teszi a Tücsökzenét.”

Kabdebó Lóránt: Az életrajzi versciklus mint az életmeditáció alkalma  In. Uő: „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében, Bp., Argumentum, 1996. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap a föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb és legrégibb ünnepe. Az egész keresztény világ a föltámadt Krisztust, az élet diadalát ünnepli.

[A feltámadás] – A Mátyás Graduale címlapja, (f. 3r). A miniatúra a húsvétvasárnapot, Krisztus feltámadását ábrázolja. Az énekelt hely: Zsoltár 138, 18, 5–6. A címlap alsó részén Mátyás és Beatrix címere látható. A kódex az 1480-as évek második felében készült. Készítési helye vitatott. Feltehetőleg a palotakápolna könyvállományába tartozott – Kézirattár

Kis bárány –  Digitális Képkönyvtár

Minden kedves olvasónknak áldott, békés ünnepet kívánunk!

Nagy csokor tulipán – Digitális Képarchívum