Október 7-én életének 91. évében elhunyt Bokor Péter, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező, író, dramaturg, érdemes művész.

Október 20-án 13 órakor vehetünk tőle végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-termében.

Századunk című történelmi sorozatát 1965 és 1989 majd 1999 és 2006 között nagy sikerrel vetítette a Magyar Televízió. A Történeti Interjúk Tára több mint 400 olyan interjút őriz melyet Bokor Péter készített – köztük sok órás életútinterjúkat, megismételhetetlen egyedi beszélgetéseket, a XX. század fontos, történeti mozgóképes dokumentumait.

1997-ben B. Révész László Bokor Péterrel készített interjút. 

A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának most azonosított töredékét a külföldi szakmai bemutató előtt elsőként a hazai nagyközönség ismerhette meg 2014. szeptember 26-án. A művet a kézirat felfedezője, dr. Mikusi Balázs, valamint a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója, dr. Ulrich Leisinger és Kocsis Zoltán zongoraművész mutatta be, aki egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adta a teljes szonátát. 

Kocsis Zoltán engedélyével három részletet mutatunk a szonáta előadásából.

A szonáta záró ütemei:

Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, a hosszú lappangás után megtalált kottatöredékből Kocsis Zoltán játszott a Kutatók éjszakáján 2014. szeptember 26-án.

A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának most azonosított töredékét a külföldi szakmai bemutató előtt elsőként a hazai nagyközönség ismerhette meg 2014. szeptember 26-án. A művet a kézirat felfedezője, dr. Mikusi Balázs, valamint a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója, dr. Ulrich Leisinger és Kocsis Zoltán zongoraművész mutatta be, aki egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adta a teljes szonátát.

Kocsis Zoltán engedélyével  három részletet mutatunk a szonáta előadásából.

Az alábbi részleten a most megtalált kottából játszik Kocsis Zoltán.

Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, Kocsis Zoltán a Mozart korabeli első kiadásból játszotta 2014. szeptember 26-án.

Kocsis Zoltán engedélyével  három részletet mutatunk a szonáta előadásából.

Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, Kocsis Zoltán a Mozart-korabeli első kiadásból játssza:

Holnapi bejegyzésünkben megmutatjuk azt a felvételt, amelyen a most megtalált kottából játszik Kocsis Zoltán.

Mit tehetünk, ha látunk egy nyilvánvaló lopást? Nevezhetjük kulturális bűncselekménynek, ha egy aukción lopott könyvet árulnak? Ki ismeri egy régi nyomtatvány történetét? Az autóknál bevált eredetvizsgálat könyves verziója világosabbá tenné a magyarországi régi könyves üzletet? 

• Három régi nyomtatvány került elő aukciókon
• Megvizsgáltuk a köteteket
• Erős a gyanú, hogy a könyveket ellopták
• Feljelentést tettek az őrző intézmények
• Reméljük, hogy hamarosan visszakerülnek az eredeti őrző helyükre
• Bárki számára elérhetők lesznek a kötetek

Farkas Gábor Farkas megírta a három könyv történetét és ráadásként bemutatja kutatómunkánk egyik nagyszerű eredményét, melyet a kulturális javak szolgáltatásában végzünk nap mint nap.

Utolsó befejező rész. 

Érdemes egy pozitív példával megvilágítani a védési eljárás lényegét. Két évvel ezelőtt meglepő módon egy új politikus vagyonnyilatkozatában bukkantak elő régi nyomtatványok. A műfajból eredő szűkszavú leírásokból igyekeztünk megfejteni, hogy mi lehetett ez a három nyomtatvány. Az első könyv Pázmány Péter nevezetes Kalauza, annak is az első, pozsonyi kiadása 1613-ból volt. A második feltehetően az erdélyi országgyűlési törvénycikkek 1613-as kolozsvári kiadása lehetett Bethlen Gábor erdélyi fejedelem aláírásával.

Kalendarium es ez jelen valo 1583 OSZK Digitális Könyvtár

A harmadik könyv esetében mindössze öt szóra támaszkodhattunk: „Kalendarium, es ez ielen valo”, ami alapján szinte biztosra vehettük, hogy ez az az igen ritka magyar nyelvű kalendárium, mely Bécsben jelent meg 1582-ben. Az egy példányból ismert könyvről tudtuk eddig is a szakirodalomból, hogy valamikor a Batthyányak őrizték a körmendi könyvtárukban és innen tűnhetett el a könyv 1945 után. A 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 79. § kimondja, hogy

„a védetté nyilvánított kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára. Ennek érdekében a hatóság kötelezheti a tulajdonost, hogy a védetté nyilvánított javakat kiállítás, illetve tudományos kutatás céljára közgyűjtemények számára rendelkezésre bocsássa. A tulajdonos érdekeinek figyelembevételével a kulturális javak átadásának időpontjáról, időtartamáról és feltételeiről a közgyűjtemény a tulajdonossal megállapodást köt.”

A Forster Központ segítségével felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, s sikerült megállapodni az unikum nyomtatvány digitalizálásában és szolgáltatásában. A könyv szabadon letölthető az OSZK Digitális Könyvtárából. Így a tulajdonos és a könyvtáros egyaránt jól járt, mi hozzájutottunk a világon csak egy példányban ismert könyv digitális másolatához, a tulajdonos pedig egy speciális védődobozt kapott az OSZK restaurátor műhelyétől, s megtudta, hogy milyen jó üzletet csinált, mikor nyilvánvalóan befektetési céllal megvásárolta a könyvet. Szomorúan szembesülünk azzal, hogy a 19–20. századi bibliofília kora lejárt Magyarországon, Széchényihez, Jankovich-hoz vagy Apponyihoz hasonló művelt, képzett és szenvedélyes könyvgyűjtőt nem nagyon találunk (féltucatnyit ismerünk) idehaza, így a korhoz igazodva minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a hungarika-gyűjtésünket – mégha másolati formában is – alapítónk szándéka szerint folytassuk. Ebben segít bennünket a patrióta könyvgyűjtői magatartás, a műtárgyvédelem és a digitális technika.

Farkas Gábor Farkas

Régi könyvek, új tolvajok. 1. rész
Félmillióról indult volna a licit. Régi könyvek, új tolvajok. 2. rész
Egy népszerű 17. századi útleírás a Dunáról. Régi könyvek, új tolvajok. 3. rész
Ki van átverve? A vásárló vagy az eladó? Régi könyvek, új tolvajok. 4. rész

Mit tehetünk, ha látunk egy nyilvánvaló lopást? Nevezhetjük kulturális bűncselekménynek, ha egy aukción lopott könyvet árulnak? Ki ismeri egy régi nyomtatvány történetét? Az autóknál bevált eredetvizsgálat könyves verziója világosabbá tenné a magyarországi régi könyves üzletet? 

• Három régi nyomtatvány került elő aukciókon
• Megvizsgáltuk a köteteket
• Erős a gyanú, hogy a könyveket ellopták
• Feljelentést tettek az őrző intézmények
• Reméljük, hogy hamarosan visszakerülnek az eredeti őrző helyükre
• Bárki számára elérhetők lesznek a kötetek

Farkas Gábor Farkas megírta a három könyv történetét és ráadásként bemutatja kutatómunkánk egyik nagyszerű eredményét, melyet a kulturális javak szolgáltatásában végzünk nap mint nap.

IV. rész

Mikor ezeket a sorokat írom, mind a három régi könyv az eperjesi, a székelykeresztúri és a marosvásárhelyi is a rendőrkapitányság páncélszekrényében pihen, bűnjelként, ugyanis mind a három tulajdonos: az eperjesi tudományos könyvtár, az unitárius egyház és a Teleki Téka egyaránt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, majd a rendőrség lefoglalta a könyveket. Remélhetően hamarosan visszakerülnek régi őrzőhelyükre. Ebben segít az UNIDROIT Egyezmény a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javakról.

A történetünk itt le is zárulhatna, de érdemes lenne néhány további szempontot is megvizsgálni. A példányszám, a védési eljárás és a proveniencia mind-mind komoly tényező lehet a tulajdonos, az antikvárius és a könyvtáros számára egyaránt. A nyomtatott hungarikumok legteljesebb nyilvántartásával az Országos Széchényi Könyvtár rendelkezik, a már többször említett Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztálya félévszázados, többgenerációs munkája, mely lehetővé teszi számunkra, hogy egy-egy régi magyar nyomtatvány (értve itt Szabó Károly meghatározását az RMK I–III. nyelvi-, helyi- és személyi hungarikumokra) összes fennmaradt példányáról azonnal információt szerezzünk. Az antikváriumi katalógusokban gyakran találkozunk olyan meghatározásokkal, hogy „igen ritka”, „pár példány ismert”, „csak egy példánya van közgyűjteményekben” s a sort folytathatnánk, ám ezek a hangzatos megfogalmazások – melynek nem titkolt szerepe az árfelhajtásban van – nem mindig igazak.

Itt van rögtön egy régi dilemma: az RMNY nyilvántartásának az adatai miképpen érvényesülhetnek a piacon? Kutatói (ez lehet külföldi vagy hazai egyaránt) megkereséseknél ez nem lehet probléma, örömmel segítünk a kollégáknak abban a kérdésben, hogy az adott régi magyar könyv hány példányban ismert a világon, s hol vehető kézbe (megadva a pontos raktári jelzetet). Egy-egy filológiai kérdés megválaszolásában, recepció- vagy nyomdászattörténetben egyaránt fontos adatok mindig is rendelkezésére álltak a kutatók számára. De mi van akkor, ha komoly árképző szerepe van annak, hogy az RMNY-nyilvántartás szerint egy régi magyar könyvből csak három ismert példány van, abból kettő külföldön, s ez az információ csak innen, a Széchényi Könyvtár nyilvántartásából ismert? Ebben az esetben a régi könyv tulajdonosa és az antikvárius üzleti sikeréhez hozzájárul egy közpénzből finanszírozott könyvtörténeti kutatócsoport szellemi terméke. Természetesen nem minden antikváriusban van meg az az igény, hogy a katalógusában pontos és megbízható adatokat tüntessen fel – a szakma régen kettészakadt képzettség és igényesség alapján igazi antikváriusokra és használt könyvkereskedőkre –, ezért találkozhatunk olyan hangzatos kijelentésekkel, melyek mögött nem állnak tények a fennmaradt példányokat illetően.

A katalógusokat lapozgató, a webet böngésző könyvtáros ilyenkor elgondolkozik azon, hogy nem a vásárló megtévesztése történik-e akkor, mikor az antikvárium olyan állításokkal kívánja felsrófolni a régi könyv értékét, melyek nem állják meg a helyüket? A Magyar Antikváriusok Egyesülete etikai kódexe pontosan fogalmaz:

„A tagok felelnek az eladásra kínált tételek pontos meghatározásáért és leírásáért. Minden hibára, jelentős restaurálásra, az eredetiséget részben vagy egészben bizonytalanná tevő tényezőre, hiányra fel kell hívni azok figyelmét, akik számára az ajánlat szól. Amennyiben ezt elmulasztja, vagy hiányosan, félrevezetően adja meg az eladni kívánt tétel adatait, s ha a felek másképp nem egyeznek meg, az eladónak a vételár 100%-át meg kell térítenie, beleértve az esetleges szállítási (ide értve a visszaszállítást is) és csomagolási költséget is.”

Az egyesület tagnévsorát végignézve megnyugtató a helyzet e tekintetben, hiszen valóban az igényes katalógusokat kiadó antikváriusok tagjai a szervezetnek. Nem lenne rossz, ha az egyesületen kívüli antikváriusok is fontosnak éreznék a valós és pontos adatok közlését. S nem utópisztikus vágy, ha csak az egyesület fenti etikai kódexe alapján folyna Magyarországon régi könyvek eladása-vásárlása, ami nemcsak szakmai, hanem morális szempontból is megnyugtató lenne. Mit mond erre az egyesület kódexe? Idézem:

„A tagoknak teljes felelősséget kell vállalni, valamint minden erőfeszítést meg kell tenni az általuk eladásra kínált tételek eredetisége és eredetiségének megállapítása érdekében. Amennyiben értékesítés után megállapításra kerül, hogy az eladott tétel nem eredeti, vagy eredetisége kétséges, a tag köteles a vételárat teljes egészében visszafizetni, vagy a vevővel kötött megegyezés szerint eljárni. A nem eredeti, vagy kérdéses, illetve meghatározatlan eredetiségű tételek nem kerülhetnek újra forgalomba egészen addig, amíg teljes bizonyossággal az eredetiséget ki nem lehet mondani.”

Ez alapján az üzleti érdek elé kerül a morális kötelesség.

Az etikai kódex külön kitér a könyvlopásokra, az egyesület honlapján is olvashatunk a Teleki Tékát érintő lopásról – s nagyon helyesen –, a szervezet is közli az onnan ellopott könyvek jegyzékét. Az etikai kódex itt is egyértelműen fogalmaz:

„A tagok felelősek azért, hogy csak minden tekintetben jogtiszta tételek kerüljenek eladásra. Lopott anyagot vásárolni, tartani vagy kísérletet tenni azok eladására szigorúan tilos, és a tagnak az egyesületből való azonnali kizárását vonja maga után. Az áru jogtiszta mivoltának megállapítása ügyében tett lépések követhetősége érdekében megfelelő gondossággal kell eljárni a felkínált áru megvásárlásakor, ide értve az eladó személyének biztos megállapítását és a vásárlások pontos regisztrálását is. Amennyiben gyanú merülne fel az eladásra kínált áru jogtiszta mivoltának tekintetében, a tag feladata és felelőssége a korábbi tulajdonos értesítése. A tag köteles együttműködni a hatóságokkal a lopási ügy (visszaszerzés, visszajuttatás) felgöngyölítésében, és a felelősségre vonásban.”

Lehetséges, hogy a régi könyvek piacán is érdemes lenne a használt autóknál bejáratott eredetvizsgálatot bevezetni. Ezt a vizsgálatot 1998-ban indították el, hogy a bűnözéssel kapcsolatba hozható gépjárműveket ne állíthassák forgalomba. A szakértők szerint az eredetvizsgálat bevezetésével a lopott autók száma jelentősen visszaesett, s a bűncselekményből származó kocsik értékesítése gyakorlatilag ellehetetlenült. Ez alapján akár magánszemély, akár antikvárium fordulhatna bizalommal az Országos Széchényi Könyvtárhoz, hogy a tulajdonában lévő/aukcióra szánt kötet provenienciája rendben van-e. Nyilván ennek gyakorlati alkalmazása több érintett hivatallal – Minisztérium, Forster Központ – való egyeztetés után történhetne meg.

Az egész történetnek van egy nem jelentéktelen szála, ami a védési eljárással függ össze. Munkatársaink eszköztára minimális, ha egy bűncselekményről szereznek tudomást, nevezetesen ha egy régi nyomtatvány eltulajdonításával szembesülnek. Ráadásul a történetünkben szereplő mind a három régi könyv határainkon túli muzeális gyűjteményből származik, két ország három bibliotékájából. Ilyen esetekben védési eljárást kell kezdeményeznünk, hogy a gyanúba kevert kötetek ne tűnjenek el a szemünk elől, s lehetővé váljon a szakértői vizsgálatuk, amelynek végén eldől, hogy a könyveket valóban ellopták-e, s valóban tudjuk, hogy melyik gyűjteményből származnak. A régi nyomtatványok tulajdonosai – néha maguk az antikváriusok is – idegenkedve szemlélik a védési procedúrát, holott számos előny származik abból, hogy a már említett Kulturális Javak Bizottsága véleménye szerint az illető kötet méltó a védésre. A védési eljárás szempontjai világosak, ennek jogi, kutatási háttere segítséget nyújt a vitatott esetek eldöntésében. Gyarmathi református hitvita-irata és az unitárius temetésre való énekeskönyv esetében az

a.) pont: „Magyarország mindenkori területén készült a tárgy” 
és az 
f.) pont: „magyar nyelvű szöveget hordoz a tárgy”, 
Birken útleírására pedig a 
d.) pont: „Magyarország mindenkori területén lévő helyszínt (települést, annak részletét, azonosítható épületet, tájegységet) ábrázol a tárgy” 
és a 
g.) pont: „a Magyar Államra, Magyarország mindenkori területére, vagy magyarországi eseményre utaló szöveget hordoz a tárgy (pl. 18. századi angol útleírás Magyarországról)” vonatkozik.

Említettem, hogy néha furcsálljuk az ellenállást a védési eljárásokkal kapcsolatban, hiszen ezek alapvetően a tulajdonosok érdekeit is szolgálják. Mire gondolok? A műtárgyak védelmét nagyban segítik (a mechanikus és elektronikus védelem, s az emberi gondosság mellett) az ismertségük. Magyarul, ha írnak róluk szakmai tanulmányokban vagy ismeretterjesztő cikkekben, szerepelnek kiállításokon, katalógusokban, s a jól azonosítható egyedi jellegzetességeik (kötésük, tulajdonosi bejegyzéseik, régi raktári jelzeteik, pecsétjeik, ex libriseik, egykori tulajdonosainak olvasói szokásai, pl. piros tintával jegyzeteltek, különleges nota benéket használtak, a kötet elején illetve a végén szakfolyóiratokban publikált feljegyzések, receptek, versek, családfák vannak stb.) pillanatok alatt lehetővé teszik az egyértelmű azonosításukat. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a védettség egy plusz lakat, hiszen egy ismert műtárgyat már nem éri meg ellopni, túlságosan nagy a kockázat, hogy a műtárgy-piacon eladhatatlan lesz (gondoljunk itt a legismertebb példára, a Seuso-sagára).

Holnap, az írás utolsó részében három izgalmas könyvvel folytatjuk a régikönyves történetet.

Mit tehetünk, ha látunk egy nyilvánvaló lopást? Nevezhetjük kulturális bűncselekménynek, ha egy aukción lopott könyvet árulnak? Ki ismeri egy régi nyomtatvány történetét? Az autóknál bevált eredetvizsgálat könyves verziója világosabbá tenné a magyarországi régi könyves üzletet? 

• Három régi nyomtatvány került elő aukciókon
• Megvizsgáltuk a köteteket
• Erős a gyanú, hogy a könyveket ellopták
• Feljelentést tettek az őrző intézmények
• Reméljük, hogy hamarosan visszakerülnek az eredeti őrző helyükre
• Bárki számára elérhetők lesznek a kötetek

Farkas Gábor Farkas megírta a három könyv történetét és ráadásként bemutatja kutatómunkánk egyik nagyszerű eredményét, melyet a kulturális javak szolgáltatásában végzünk nap mint nap.

III. Egy olasz nyelvű útleírás története

Sigmund von Birken: L’ origine del Danubio (Milano, 1685)

A Teleki Tékához kapcsolódik a harmadik könyv históriája. A Studió Antikvárium aukciós katalógusában egy másik gyanús kötet is szerepelt: a 67. tételen, Sigmund von Birken (1626–1681) német barokk költő útleírásának olasz nyelvű fordítása. A Dunamenti városokat bemutató, szép rézmetszetes látképekkel díszített kötet függelékében a magyar-török háborúk néhány fontos fordulatát (Buda ostroma, Esztergom visszavétele) olvashatjuk. Az eredeti mű Nürnbergben jelent meg németül 1664-ben, Der Donau-Strand címmel. A magyar kapcsolatokkal is rendelkező Birken (a Nádasdy-féle Mausoleum német fordítóját tisztelhetjük benne), feltehetően soha nem járt Magyarországon, hanem csak klasszikus szerzőktől és kortárs íróktól összeollózott szöveget szerkesztett össze. Mindössze egy magyar szerzőt (Istvánffy Miklóst) említett meg művében, ahogyan ez kiderül Németh S. Katalin remek tanulmányából. A könyv népszerűségét (számos német kiadás és az olasz fordítás) segítette, hogy a bédekker műfajnak megfelelve Birken egy ismert rézmetszőt, Johann von Sandart (1655–1698) kért fel a kötet illusztrálásra.

A nem túlságosan magas, 60 000 forintról induló aukciós tétel első ránézésre nem tűnt érdekesnek. Magyarországon sem ritka a mű Apponyi Sándor könyvtárában is megvolt két velencei (1684, 1685) kiadásban. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár állományában még fellelhető egy nürnbergi edíció 1685-ből. Ugyanakkor a fenti milánói kiadás az európai könyvtárakban is ritkának mondható. Ez a tény még nem adna alapos okot arra, hogy a szóban forgó példányt védetté nyilvánítsuk. Viszont a könyvet megvizsgálva feltűnt a szennylap verzóján szereplő számsor: 3514.

Annakidején megdöbbenve értesültünk a 2010 végén feltárt nagyarányú lopássorozatról, melyben érintett volt a marosvásárhelyi Teleki Téka. Az erdélyi kollégákkal egyeztetve, az interneten is elérhető hiánylista alapján állíthatjuk, hogy alapos a gyanú, hogy ez a példány innen került az aukcióra szánt kötetek közé, hisz a hiányzó kötet leltárszáma megegyezik a jelen kötetben szereplő számsorral. A marosvásárhelyi kollégák által közzétett hiánylistán ezt olvashatjuk: „Birken, Sigismund L’origine del Danubio Milano, 1685 Td-562c 3514”. Elég kicsi annak a matematikai esélye, hogy ez a kiadás pont ezt a leltárszámot viselje, s nem a Teleki Tékából került volna ki. A díszesen aranyozott, javított gerincű 18. századi félbőr kötésről készült fotók alapján a Téka munkatársai is felismerték az egyedi jellegzetességeket.

Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak kiemelt feladatai közé tartozik, hogy a Magyarországon (és alkalmanként külföldön) megrendezett könyvaukciókat figyelje, s ha a nemzeti könyvtár szűkre szabott lehetőségei engedik, a hiányzó magyar könyveket, legyen az nyelvi, területi, személyi vagy (ritkább esetben) tárgyi hungarikum, pótolja. Amennyiben a Széchényi Könyvtár az aukcióra bocsátott példányt anyagi források híján nem tudja  megvásárolni, amely azonban igen ritka, vagy becses irodalmi, nyelvi vagy nyomdászati emlékünk, illetve egyedi tulajdonságai (bejegyzések, kötés, tulajdonosok) miatt kiemelten értékes, akkor védési eljárást kezdeményezhet a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ felé, s alaposan megindokolt szakmai véleményt terjeszthet elő a levéltárosokból, muzeológusokból, könyvtárosokból és művészettörténészekből álló, rendszeresen ülésező Kulturális Javak Bizottsága elé. 

A holnapi folytatásból kiderül, hogy mi lett a három könyv sorsa.

Farkas Gábor Farkas

Mit tehetünk, ha látunk egy nyilvánvaló lopást? Nevezhetjük kulturális bűncselekménynek, ha egy aukción lopott könyvet árulnak? Ki ismeri egy régi nyomtatvány történetét? Az autóknál bevált eredetvizsgálat könyves verziója világosabbá tenné a magyarországi régi könyves üzletet? 

• Három régi nyomtatvány került elő aukciókon
• Megvizsgáltuk a köteteket
• Erős a gyanú, hogy a könyveket ellopták
• Feljelentést tettek az őrző intézmények
• Reméljük, hogy hamarosan visszakerülnek az eredeti őrző helyükre
• Bárki számára elérhetők lesznek a kötetek

Farkas Gábor Farkas megírta a három könyv történetét és ráadásként bemutatja kutatómunkánk egyik nagyszerű eredményét, melyet a kulturális javak szolgáltatásában végzünk nap mint nap.

Tegnap a Debrecenben nyomtatott 16. századi református vitairatot mutattuk be, ma egy 17. századi különlegesség következik:

II. Egy unitárius énekeskönyv története

Halott temetéskorra való énekek. (Kolozsvár 1660)

A Gyarmathi Miklós-könyv előkerülése után a Studio Antikvárium jubileumi, 30. árverésén bukkant fel egy másik gyanús eredetű könyv. A katalógus 27. tétele az unitáriusok számára kiadott temetési énekeskönyv első, példányból ismert kiadása. A 19. századi pergamen kötésben lévő könyv 1660-ban jelent meg Kolozsvárott a nagymúltú Heltai-nyomda egyik utolsó termékeként. Az egyébként unitárius származású Jakab Elek (1820–1897) erdélyi történész vitatott megjegyzésére – miszerint I. Rákóczi György erdélyi fejedelem kisajátította volna a kolozsvári műhelyt, s a református egyház szolgálatába állította volna 1635-től – éppen ez az unitárius kiadvány az ékes ellenpélda. Herepei János (1891–1970) művelődéstörténész bebizonyította, hogy a nyomda vezetője továbbra is az unitárius vallást követő Abrugi György volt, így a sajtója alól természetszerűleg került ki ez az unitárius énekeskönyv.

Az énekeskönyv címlapja a székelykeresztúri pecséttel – Axioart

A nyomtatvány igen ritka, mindössze két regisztrált példánya ismert a világon, az egyik a kolozsvári Akadémia könyvtárában (Biblioteca Filialei Cluj-Napoca Academiei Române), a másik pedig a most aukcióra szánt kötet. Nem véletlenül hirdették meg a nyomtatványt 500 000 forint kikiáltási áron. Hogyan bukkanhatott fel egy ilyen különleges könyv az antikváriumi piacon? A már említett régi magyarországi nyomtatványokat bemutató IV. RMNY-kötet megemlítette mind a két példányt, a második esetében utalt az egykori (olim) őrzőhelyére: Székelykeresztúr, unitárius gimnázium. S valóban, a példány címlapján jól olvasható a régi tulajdonbélyegző felirata: „Unitárius Gymnazium Könyvtára Székely-Keresztúr”. A példány eredetileg a már szintén említett Jakab Elek könyvtárából került Székelykeresztúrra, a gimnázium könyvtárába még 1877-ben. Ezt a tényt megtaláljuk Szabó Károly RMK I. kötetének megfelelő leírásánál (Sz.-kereszturi unitár. gymn. Jakab Elektől formában) is. A példányt már leírta Simén Domokos (1836–1878) unitárius teológiai tanár könyvjegyzékében is, a 17. tétel alatt. A székelykeresztúri unitárius kollégium könyvtárát 1948. július 27-én államosították. Majd – feltételezhetően – ismeretlen tettes eltulajdoníthatta a kötetet 1951–1952 előtt, mert az ekkor keletkezett átadási jegyzéken (a marosvásárhelyi Teleki Tékához került a könyvtár értékes állománya) már nem szerepelt.

Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak kiemelt feladatai közé tartozik, hogy a Magyarországon (és alkalmanként külföldön) megrendezett könyvaukciókat figyelje, s ha a nemzeti könyvtár szűkre szabott lehetőségei engedik, a hiányzó magyar könyveket, legyen az nyelvi, területi, személyi vagy (ritkább esetben) tárgyi hungarikum, pótolja. Amennyiben a Széchényi Könyvtár az aukcióra bocsátott példányt anyagi források híján nem tudja  megvásárolni, amely azonban igen ritka, vagy becses irodalmi, nyelvi vagy nyomdászati emlékünk, illetve egyedi tulajdonságai (bejegyzések, kötés, tulajdonosok) miatt kiemelten értékes, akkor védési eljárást kezdeményezhet a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ felé, s alaposan megindokolt szakmai véleményt terjeszthet elő a levéltárosokból, muzeológusokból, könyvtárosokból és művészettörténészekből álló, rendszeresen ülésező Kulturális Javak Bizottsága elé.

Holnap bemutatjuk a harmadik gyanús könyvet, Sigmund von Birken (1626–1681) német barokk költő útleírásának olasz nyelvű fordítását. 

Farkas Gábor Farkas