Szerb Antal, Bartók Béla és mások közkinccsé váló művei az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében

2016. január 01. 06:01 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-jétől jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles a művei megjelentetése, így 2016-tól az 1945-ben elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetőek az interneten. Közkinccsé válnak tehát, és az év folyamán folyamatosan kerülnek majd a MEK-be olyan szerzők könyvei, mint Bartók Béla, Bánlaky József, Gelléri Andor Endre, Gulácsy Irén, Kulinyi Ernő, Kúnos Ignác, Lugosi Döme, Sárközi György, Szabó Dezső, Szerb Antal, Vikár Béla...

Már január folyamán felkerülnek például az alábbi kiadások:

 A régi klasszikusok mellett 2015-ben minden korábbinál több modern szak- illetve szépirodalmi könyvvel is gyarapodott az elektronikus könyvtár, melyeknél a szerző vagy örököse kezdeményezte a digitális megjelenést. Remélhetőleg ez a tendencia a jövőben is tovább folytatódik, mivel egyre többen ismerik fel a szabad hozzáférés előnyeit.

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

Még itt vagy olvasó? Máris tölthetsz négy szabadon terjeszthető közkincset! :)

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
http://mek.oszk.hu/14800/14871

Szerb Antal: A világirodalom története
http://mek.oszk.hu/14800/14872

Bartók Béla: A magyar népdal
http://mek.oszk.hu/14800/14873

Bartók Béla: Önéletrajz - Írások a zenéről
http://mek.oszk.hu/14800/14874

komment

Szilveszteri üdvözlet

2015. december 31. 12:59 - nemzetikonyvtar

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz. 

Az ünnepekhez kapcsolódó képes levelezőlapok közül szemezgettünk.

01_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpgA lapot 1935-ben adták postára

A képes levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Hivatalosan 1878-ban engedélyezték forgalomba hozatalukat, 1885-ben pedig a magánkiadások megjelenését. Eleinte a „címoldalra” írták az üzeneteket, hátul pedig a bélyeg és a címzés helye volt csak. A címoldalon azonban az üzenetek helyét egyre inkább elfoglalták a képek. Az átmeneti időszakban láthatjuk, hogy sokszor a kép mellé is írtak üzeneteket.

02_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpg1905-ös újévi üdvözlet

A 19/20. század fordulójára nyerték el a képeslapok ma is érvényben lévő formájukat. A különböző településeket, történelmi eseményeket, reprodukciókat, népéletet, reklámokat ábrázoló képeslapok mellett hamar megjelentek az üdvözlőlapok is. Ma már, akár hagyományos, akár elektronikus képeslapot küldünk, jóformán csak karácsonykor – összekötve az újévi jókívánságokkal –, és családi ünnepek alkalmával írunk. Régebben azonban külön voltak üdvözlőlapok karácsonyra és újévre, de vízkeresztre és pünkösdre is írtak egymásnak az emberek. Gyűjteményünkből ezúttal néhány, a 20. század első feléből származó újévi üdvözlet bemutatásával kívánunk mi is boldog új esztendőt minden kedves blogolvasónak!

03_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpgÜdvözlet 1941-ből

Az újévi jókívánságok közös célja, hogy a következő évre egészséget, bőséget, boldogságot és szerencsét kívánjanak. Mivel a szerencse jelképei többek között a kéményseprők, a négylevelű lóhere, a lópatkó és a malac, ezért a legtöbb képeslapon szerepelnek ezek a szimbólumok, előfordul, hogy több is egyszerre. Miért jelképezik pont ezek a dolgok a szerencsét? A szokások szerint az új év első napján sült malacot kell enni, mert a malac a házba túrja a szerencsét, de tilos bármilyen szárnyast, főleg tyúkot enni, mert az kikaparja a szerencsét.

04_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpgKépeslap 1920-ból

Régen a kéményseprők munkája kellett ahhoz, hogy a családi tűzhely rendben működjön, ezért a kéményseprő, aki a kéményt rendben tartotta, s így óvott a tűz keletkezésétől, fontos személyiség volt. Így ragadt a kéményseprőkre valami a jótékony szellemek tiszteletéből. Másik nézet szerint a kéményseprők szerencsét hozó nimbusza úgy keletkezhetett, hogy a fiatal lányok, ha kéményseprővel találkoztak, így sóhajtottak fel: „Szerencsém volt, mert nem kormozott össze.” Ebből a mai korra csak annyi maradt meg, hogy: „Kéményseprőt látok, szerencsét találok.”

05_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpgA lapot 1941-ben adták fel egy „úri lánykának”

Valaha a lovat varázserejű állatnak gondolták, nagy szükségben lovat áldoztak, a kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. Ezt később felváltotta a lópatkó, hiszen az is egy elterjedt hiedelem volt, hogy a vas megóv az ártó szellemektől. Különösen annak a vasnak tulajdonítottak ilyen tulajdonságot, amelyet nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a lóról könnyen leesik a patkó, így amikor még a ló volt az egyetlen „közlekedési eszköz”, nem volt nehéz úton-útfélen lópatkót találni.

06_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpg1942-es üdvözlet

A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, és a kereszt már a kereszténységet megelőző időkben is ősi szimbólum volt, bajelhárító, szerencsehozó hírében állt. Ez az oka a négylevelű lóhere szerencsehozó szerepének, no meg az is, hogy ritka. De szerencsét csak annak hoz, aki nem tudatosan keresi, hanem véletlenül talál rá!

07_szilveszter_nemzetikonyvtar.jpgKépeslap a ’20-as évekből

Kopcsay Ágnes

komment
Címkék: szilveszter

Filmfotósok köszönjük!

2015. december 29. 12:29 - nemzetikonyvtar

2015-ben számos kiváló standfotós ünnepelte születésének kerek évfordulóját.

Munkáikból összeállított csokorral köszöntjük Buray Zsuzsannát, Demeter Miklóst, Eisemann Józsefet, Kalászi Györgyöt, Inkey Alicet, Szabó Adriennt és Tóth Györgyöt!

Jó egészséget és további sikereket kívánunk! 

buray_csendkut_kubik.jpgKubik Anna
Fotó: Buray Zsuzsanna
Filmcím: Csendkút

demeter_ballagas_temessy.jpgTemessy Hédi 
Fotó: Demeter Miklós
Filmcím: Ballagás

eisenmann_kutyabaj_ban_j.jpgBán János
Fotó: Eisemann József
Filmcím:Sántha László

inkey_a_nem_szendro.jpgSzendrő József
Fotó: Inkey Alice
Filmcím: Nem

kalaszi_a_nagy_udvaros_koltai_r.jpgUdvaros Dorottya és Koltai Róbert
Fotó: Kalászi György
Filmcím: A nagy postarablás

szabo_adrienn_el_nino_toth_i.jpgTóth Ildikó
Fotó: Szabó Adrienn
Filmcím: El nino

toth_gy_woyczek_haumann.JPGHaumann Péter 
Fotó: Tóth György
Filmcím: Woyczek 

OSZK Fényképtár

komment

Escher Károly hazatérése

2015. december 27. 10:53 - nemzetikonyvtar

Szekszárd város szülötte, Escher Károly fotóművész (1890–1966) 125 év múltán a jubileumi évfordulóra képei révén hazatért a tolnai megyeszékhelyre. 

Kiállítással emlékeznek Escher Károlyra születésének 125. évfordulóján Szekszárdon.

A Művészetek Házában január 3-ig látható tárlaton a fotós több mint 60 képét állítják ki, többségében a második világháború előtt ismert színészekről készült portrékat, életképeket és közéleti témájú fotókat – mondta Csillag Katalin, a kiállítás kurátora az MTI-nek.

A kiállítás képeinek döntő többsége könyvtárunk gyűjteményéből származik; az általuk bejárt út hosszú volt, s méltán nevezhető kalandosnak is. Blogbejegyzésünkben téli képeket mutatunk a páratlan gyűjteményből. 

tk-escher_009.jpg

Escher Károly egy német felmenőktől származó iparoscsaládba született 1890-ben. A vállalkozó szellemű, székkészítő ezermester apa, s egy szekszárdi csizmadia dinasztiából jött fiatal anya első gyermeke Szekszárdon töltötte élete első éveit. A család öt év múltán a fővárosba költözött, az elemi iskolát, majd polgárit járt kisfiú Budapesten megtapasztalta a vasasinas-sors fizikailag súlyos terheit, ám rajztehetsége révén rövidesen a Ganz-gyár tervezőirodájába kerülhetett. Itt egy fiatal mérnök tanítása nyomán vált amatőr fotográfussá. Az üveglemezről rövidesen a celluloid használatára váltott: operatőr lett a kezdődő magyar némafilmgyártásban. Ennek válsága idején – nem lévén türelme megszenvedni a hangosfilmre történő átállás szervezeti problémáit –, főfoglalkozású fotóriporter lett az Est-lapok sajtóvállalatnál. 1928-tól a fényképezés volt a szenvedélye s kenyérkereső lehetősége is egyben. Rövidesen a konszern leglátványosabb orgánumánál, a Pesti Napló képes mellékleténél lépett egyre magasabbra. Mindenes fotóriporterből címlapokat fotografáló, karakteres alkotóvá vált. A harmincas évek végének politikai változásai lapját elsodorták, ő azonban tehetsége révén más képes újságoknál is otthonra lelt. Így folytatta szakmáját 1945 után is. Fotografálta Horthyt római látogatásakor a díszpáholyban, a háború után hazatérő Károlyi Mihályt, Rákosit a Gellért-hegyi Szabadság-szobor átadásakor, Gerő Ernőt egy színházi előadáson. Escher Károly hosszú pályafutása alatt kívül maradt minden politikai párton; csak a fényképezés érdekelte, éltette. Különösen emlékezetesek voltak színházi, operaházi fényképei, ezek csúcsaként jelent meg egy album Bajor Giziről az ő képeivel. A csodálatos mandarin című, viharos mozgású balett-fényképe a magyar fotóművészet emblematikus darabja lett. Nyugdíjba vonulása után is fotografált, az egykori Várostervezési Intézet hasznosította magas szaktudását. A Munka Érdemrendje, A Magyar Népköztársaság Kiváló művésze kitüntetés, az AFIAP (a nemzetközi fotóművész szövetség elismerő státusza) elnyerése kísérték útját.

tk-escher_011.jpg

1965-ös életmű-kiállítása, s egy, a Magyar Fotográfusok Házában rendezett 120. éves jubileumi kiállítás után végre szülővárosa is megismerhette, megismerheti képeit. A korai, még ún. festői fotográfiái a Gadányi Gyűjteményből kerültek Szekszárdra, a gyermekévek emlékei után az érdeklődők ízelítőt kaphatnak abból a kb. 38000 kockányi képtermésből, melyet könyvtárunk őriz, miután Escher az 1950-es évek közepén kockánként 1 forintért eladta kincsestárát a könyvtárnak. A régi filmek sokáig áldatlan körülmények között álmodták nem éppen jóízű álmukat; az ébredés után jó néhány felvételt a restaurálás hozott vissza a pusztulás határáról. Ez azonban már fotótörténet: a meglévő értékek új fényükben mutatják készítőjük tehetségét Szekszárdon a Művészetek Házában 2016. január 3-ig.

A kiállítás híre honlapunkon.

tk-escher_002.jpg

A jubileumi tárlatot kiegészíti néhány aktuális, téli felvétel. A tél minden fotográfus számára kedvelt időszak.

A csillogó, szikrázó hó, a kék ég, a zúzmarás vagy havas fák, bokrok, a téli táj – de a hóval borított város is kihagyhatatlan témákat kínál. Ha az évszak vidámabb „arcát” figyeljük, olyan hangulatok megörökítésére nyílik mód – amelyek máskor nincsenek jelen életünkben.

tk-escher_010.jpg

A balatoni telekhez hajdan elválaszthatatlanul hozzá tartozott a fakutyázás. A jobb módú, vidám társaság bundás hölgyei, a keménykalapot viselő úr önfeledten adják át magukat a téli szórakozás örömeinek – bár a testes úr arca mintha kissé nehézkes haladásról is árulkodna.

tk-escher_007.jpg

És itt a különlegesebb téli sport: a jégvitorlázás is! Az irhabundát viselő fiatalember épp kiszáll a jégvitorlásból – azonban az átlós kompozíció remekül közvetíti az álló sporteszköz lendületét. Ugyancsak a tél vidám oldalát örökítette meg az egyik fővárosi strandon készített fürdőruhás csoportkép, melynek Escher a „Hó-strandolók” címet adta. A kép 1940 és 1942 között készült.

tk-escher_017.jpg

Nagy szerencse a fotóriporter számára, ha két kedvelt témát is egyetlen felvételben tud megjeleníteni. Ilyen a „Téli élet a Sváb-hegyen” c. sorozat, amelyről már nem hiányozhatnak a kor híres színésznői sem. Escher Károly a magyar filmgyártás területén kezdte pályáját, s napi kapcsolatba, jó ismeretségbe került a kor hírességeivel. Ennek a későbbiekben a Pesti Napló, majd a Film, Színház, Irodalom riportereként nagy hasznát vette. A közvetlenség, a szinte baráti kapcsolat átszűrődik a felvételeken

tk-escher_014.jpg

Ezeken a képeken a háború első évén már túl lévő, ám még vidáman kiránduló, szórakozó síelők között feltűnik egyik kedvelt modellje, az igen fiatal és ragyogó szépségű Goll Bea is. Muráti Lili, az 30-as és a 40-es évek egyik legnépszerűbb színésznője a vastag hóval fedett faágak között, mosolyogva tűnik fel több képen is – igazi hókirálynői szerepben áll a képeslapok nézői előtt a szabadidejében téli kiránduláson részt vevő híresség.

tk-escher_004.jpg

S a szépséges (és kalandos életű, a későbbiekben külföldön is nagy karriert befutott) színésznő egy újabb szerepben: a főváros egyik nevezetességén, a Műjégpályán jéghokizni tanul.

tk-escher_001.jpg

Ez akkoriban nem volt kifejezetten női sportág, ám a határozott és vidám színésznő egy-két jó felvétel kedvéért örömmel vállalta ezt is. Nézőinek, a korcsolyázó gyerekeknek csodálata övezi – elragadtatottan figyelik a jelenetet. A felvétel 1944-ben készült – Muráti Lili még vidáman nevet bele a kamerába. Szerencsére még nem sejtheti, hogy alig több mint egy év múlva egy szál ruhában menekül majd végig fél Európán, s meg kell tapasztania az életnek s a télnek a komor arcát is…

Csillag Katalin

Tizenhét csodálatos téli Escher-felvételhez kattints a galériába :)

komment

Szabi

2015. december 24. 10:43 - nemzetikonyvtar

Blogunk szerkesztősége, Kötél Emőke, Mann Jolán, Sudár Annamária és Tóth Péter áldott karácsonyt és boldog új évet kíván minden kedves olvasójának.

Péter írását gondoltuk erre a napra. Árva és félárva gyermekekkel foglalkozó szociális otthonok (elhelyező központok) karácsonyi rendezvényét tartották december 11-én az erdélyi Kápolnásfaluban. Péter saját blogjában is leírta, hogy mi történt.

Fotóztam az erdélyi Kápolnásfaluban. Vaku nélkül ezerhattal. Nagyterem.
Őrangyal születésnap volt a rendezvény neve, a környék elhelyező központjaiból jöttek a gyermekek. Tolták a zsíros kenyeret, itták a teát és fel is léptek karácsonyi produkciókkal. Énekeltek, furulyáztak, bűvészkedtek, táncoltak, citeráztak. Árvák, félárvák, autisták, fogyatékosok, mind mind csodálatos kis és nagyobbacska lelkek.
Fantasztikus munkát végeznek ezen intézmények vezetői, nagyon kellenek az alkalmak a gyermekeknek.
Már a teremben csodálatos volt a közeg. Öt-hatszázan lehettek. Irtó meginditó az egész, nem is lehet ezt könnyek nélkül megélni.
Amikor lement az oklandi Elhelyező produkciója azonnal távoztam, mert nem tudtam tovább ott lenni.
Magam akartam lenni magammal.
Csendben.

Setáltam Kápolnásfaluban. Bementem a 18. században épült kapolnási templomba, felmentem a galériára majd kimentem a temetőbe.
Csak úgy voltam.
Néztem az utcán a gőzölgő lószart.

Találkoztam egy bácsival az első világháborús emlékműnél, akinek az apja Tiszafüred környékén halt meg. Na bumm, én meg ott születtem.
Bemenekültem a Fűrész bárba, hogy igyak.

Egy nagy busszal mentünk vissza Oklándba a gyermekekkel. Rózsika, a Homoród völgyének egyik angyala, az oklándi Elhelyező Központ vezetője rám bízta Szabit. Szabi 10 éves forma gyermek, az értelmi szintje egy négyévesnek felel meg. Nagyon szépen énekel, imádja a focit. Gyönyörű szemeivel csak nézett, én viszont.
Beszélgettünk. Ültünk a buszon, kérdezgettem, aztán Szabi kérdezett, megint én kérdeztem, majd megint Ő kérdezett.

Peti bácsi, magánák hány karácsonya volt már?

Megint elbujdokoltam volna legszívesebben.
Itt jönne az, hogy mennyire hülyék vagyunk mindannyian, akik folyamatosan gyarlunk meg szarakodunk, feszkózunk, pedig csak oda kellene figyelnünk másokra, és élni simán.

Szabi megkérdezte, hogy tudom-e mi van a zsebében. Két narancs volt. Az egyiket kivette és nekem adta.

Mar itt jöhetne a függöny, de nem jön.

Voltunk kajálni is, szalmapityókát ettünk, kóláztunk. Adtam egy corvinás képeslapot Szabinak.

Megbeszéltük, ha legközelebb jövök megint találkozunk. Bújt hozzám, viszont bújtam. Fogtuk egymás kezét, mentünk vissza a buszhoz. Megpaskoltam a hátát, lekiskomáztam, ahogy a fiamat szoktam.

Nem csináltam semmi extrát.
Nem is kell soha.

Élni jó.
Megélni mindent.
Szeretetben.
Nagyon.
Hagyom.

szabi.jpg

komment
Címkék: élet

Száz évvel ezelőtti tél zselatinos üvegnegatívokon

2015. december 23. 14:33 - nemzetikonyvtar

Ajándékozás útján került a Fénykép- és Fotóművészeti Tárba az az amatőr felvételekből álló gyűjtemény, melyet az elmúlt hónapokban kezdtünk feldolgozni. A 6x9 cm-es, zselatinos szárazlemezre készült felvételek az 1920-as, 1930-as évekből származnak.

Mi az a zselatinos szárazlemez?

Névvariánsok: Brómezüst zselatin szárazlemez, zselatinos üvegnegatív, szárazlemez; gelatine dry plate (ang.); Gelatinetrockenplatte (ném.)
A legtöbb fotótörténet a modern eljárások első állomásaként tartja számon. Nagyobb érzékenysége, kényelmesebb kidolgozása mellett ez volt az első olyan negatívanyag, amelyet kisüzemben, gyárban készítettek, s a fényképész készen vásárolta. Ezzel együtt járt egyrészt a fényképezés kézműves jellegének lassú megszűnése, másrészt ugrásszerűen megnőtt a fényképezők száma.
Kezdettől az amatőrfényképészek kedvelt anyaga volt, a hivatásosok még sokáig megmaradtak a kollódiumos negatívnál, mert olcsóbbnak és megbízhatóbbnak tartották.

Történeti fotóeljárások Magyarországon – CD-ROM C3 Kulturális és Kommunikációs Központ  

Milyen volt majdnem száz évvel ezelőtt a tél Budapesten és a környező hegyekben? Négy képet válogattunk ki a feldolgozás alatt álló  gyűjteményből. 

A képeken felirat és dátum nem szerepel, azonban a 252 felvételt végignézve gyanítható – a szereplők, a hajviselet és a szívesen fotózott, divatos ruhaviselet alapján , hogy mindegyik felvételt ugyanaz, a polgári családba tartozó, nagy társasági életet élő, sífutást és kirándulásokat kedvelő személy készítette.

00357_sifutok_nemzetikonyvtar.jpgSífutók 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 357
Sífutók, életkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

00358_bejarat_nemzetikonyvtar.jpgAz Óra-villa kapuja  6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből
FUA 358 Az Óra-villa kapuja, látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár 

00389_telitaj_nemzetikonyvtar.jpgKirándulás a téli erdőben 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 389
Téli táj. Látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

00395_janoshegy.jpgOlvadó hó az Erzsébet kilátónál 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 395
Budapest, Erzsébet-kilátó, látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

A Fénykép- és Fotóművészeti Tár az Országos Széchényi Könyvtár legfiatalabb gyűjteménye. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy a nemzeti könyvtár különböző gyűjteményeiben található fényképek megfelelő tárolását, feldolgozását és szolgáltatását biztosítsa.
A Fénykép- és Fotóművészeti Tár egyik legnagyobb gyűjteménye az a több mint 40 000 üveglemez, negatív film és fénykép, amely a könyvállomány régi, becses darabjairól (kódexek, régi nyomtatványok, kéziratok) készült.
A tár gyűjteményeiben – a bejegyzésben említett amatőr felvételek mellett  találhatunk még zselatinos szárazlemezre készült felvételeket az első világháború időszakából és helyszíneiről, hivatásos fényképészek két világháború között készített erdélyi város- és tájképeit, pozsonyi életképeket.

komment

Berlász Jenő halálára

2015. december 18. 12:42 - nemzetikonyvtar

Elment legidősebb tudós kollégánk. Berlász Jenő életének 105. évében, 2015. december 6-án hagyott itt minket.

1911. augusztus 28-án született Budapesten, kispolgári családban, ahol apjának könyvszeretete, társadalomtudományi és történeti munkákból álló kis magánkönyvtára példa volt számára, és forrás a történelem iránti érdeklődésének kielégítésére. Első igazi könyvtári élményeit diákként, a VI. kerületi Kemény Zsigmond Reáliskola tanári könyvtárában, majd a Fővárosi Könyvtárban szerezte, s itt vált igazán a történelem szerelmesévé. 1930-ban érettségizett, egy évi katonai szolgálat után beiratkozott a budapesti egyetem történelem–földrajz szakára. Domanovszky Sándor professzor tanítványa lett, de Szekfű Gyula, Szentpétery Imre, Hajnal István, Mályusz Elemér is kedves tanára volt. Egyik, Berzeviczy Gergely XVIII–XIX. századi haladó szellemű közgazdász munkásságát bemutató tanulmánya megnyitotta előtte Domanovszky Művelődéstörténeti Intézetét, ahol könyvtáros lett, s itt sajátította el a források feldolgozásának módszereit, és itt vált gazdaságtörténésszé.


Berlász Jenő

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg az Országos Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményével, a könyvtár tanulmányainak kedvenc helyévé vált. Egyetemi tanulmányait 1936-ban fejezte be, középiskolai tanári képesítése mellett doktori címét is ekkor szerezte. A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában, különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére c. doktori disszertációja a Művelődéstörténeti Intézet kiadványsorozatában jelent meg.

Az 1936/37-es tanévben a bécsi Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézetben folytatott kutatói munkát, amelynek legnagyobb hozadéka az volt a számára, hogy megismerkedett a bécsi nemzeti könyvtárral, az egyetemi könyvtárral és a levéltárral. Az ösztöndíjas év után a budapesti Országos Levéltárban alkalmazták, ahonnan nem sokkal később, 1938 tavaszán átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba. Az OSZK-ban már korábban, 1936-ban megfordult, amikor néhány hónapig Csapodi Csabát helyettesítette szakozóként a Fitz József-féle reformok kezdetén, az Egyetemes Tizedes Osztályozást éppen bevezető könyvfeldolgozó osztályon. 1937/38-ban bizonyítványt szerzett a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete által az OSZK-ban szervezett második könyvtárosképző tanfolyamon, így szakképzett könyvtárosként lett az OSZK próbaszolgálatos, fizetéses gyakornoka, ez azonban nem jelentett biztos közalkalmazotti jogviszonyt. 1938–1942 között többször kapott 400–800 koronás belföldi kutatói ösztöndíjat gazdasági és társadalomtörténeti kutatások végzésére. Biztosabb állásba 1940 tavaszán került, amikor levéltári gyakornokká nevezték ki az Országos Levéltárba. 1942. január 1-jével a Teleki Pál Tudományos Intézethez helyezték intézeti segédfogalmazóként, ahol Deér József igazgató és Kosáry Domokos helyettes igazgató vezetése alatt olyan munkatársakkal dolgozott együtt, mint Hadrovics László, Csapodi Csaba, I. Tóth Zoltán, Komjáthy Miklós és mások.

1944-ben a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karán „Magyarország újkori gazdaságtörténete (1526–1848)” c. tárgykörből egyetemi magántanárrá képesítették, és 1945 őszén meghívták a gazdaságtörténeti tanszékre, ehhez azonban akkor a minisztertanács nem járult hozzá. Csak két évvel később, 1947 nyarán nevezték ki a Műegyetemre nyilvános rendes tanárrá. Nem sok időt tölthetett az egyetemi katedrán, mert 1948-ban a Műegyetem közgazdasági karát megszüntették, és az újonnan alakult önálló Közgazdaságtudományi Egyetemre a régi professzorokat nem vették át.

Berlász Jenőt – akit közben a Századok c. folyóirat 1943-tól viselt szerkesztői tisztségétől is megfosztottak – 1948 őszén a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába rendelték be szolgálattételre. Keresztury Dezső igazgató a könyvtár leromlott állapotban lévő kézirattárának rendbehozatalát bízta rá. A Kézirattárban két fiatal munkatárs, Csanak Dóra és Fülöp Géza volt a segítségére. Közel egy évtizedet töltött az akadémiai könyvtárban, de 1956-os tevékenysége miatt (az akadémia forradalmi bizottságának tagjaként leállíttatta a káderanyagok megsemmisítését) 1957 nyarán elbocsátották. A katedrától, a történettudományi kutatások intézményi lehetőségeitől megfosztva újra az Országos Széchényi Könyvtárba került, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1976 végéig dolgozott. Mint ismert levéltári-kézirattári szakembert az OSZK-ban is a kézirattárba osztották be, ahol első munkájaként a latin nyelvű kéziratok feldolgozásába kapcsolódott be. Nemcsak az OSZK, hanem az Országos Könyvtárügyi Tanács is foglalkoztatta: 1958-ban Kéziratok katalogizálása címmel készült segédkönyvét ők adták ki és elektronikusan itt elérhető. Később Berlász Jenő szabályzata alapján indult meg az egyházi könyvtárakban levő 1850 előtti kéziratok feldolgozása és katalógusainak kiadása. 

A kézirattárban az ő kezdeményezésére, Hajdu Helga és Csapodiné Gárdonyi Klára vezetése alatt indult meg az ún. fondfeldolgozás. Elméleti-módszertani összegzésként született meg 1975-ben a Tájékoztató a kézirattári gyűjtőkörről, rendszerezésről és a kézirat-katalógusok sajtó alá rendezéséről c. műve, amelyet a Könyvtártudományi és Módszertani Központ adott ki. 

Kézirattári munkája mellett 1958-ban, a keszthelyi Helikon-könyvtár különgyűjteményeként, a Balatoni Intéző Bizottság kérésére felállítandó balatoni tárgyú gyűjtemény szervezésével bízták meg.

A Kézirattárból 1969-ben az Olvasószolgálati Osztályra helyezték át történész tájékoztatónak. Gyakorlati munkája mellett itt is született tananyagként használt segédlete: A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei c. bibliográfiai kalauzát a KMK 1975-ben jelentette meg. Az 1960-as évek elején Berlász Jenő kezdeményezte az Országos Széchényi Könyvtár történetének feldolgozását, majd 1966-ban a könyvtár vezetősége megbízta őt a terv koncepciójának megfogalmazásával. E terv szerint a könyvtár 150 éves történetét három részben szándékozták megírni: az első kötet az alapítástól a kiegyezésig (1802–1867), a második a kiegyezéstől 1920-ig tartó, a harmadik pedig a két világháború közötti időszakot dolgozta volna fel. Az első kötet készült el teljes egészében: Berlász Jenő rendkívül alapos, aprólékos levéltári kutatásokra támaszkodó, élvezetes stílusban megírt művét 1981-ben adta ki az OSZK – a kötet anyaggyűjtése és megírása mellett számos résztanulmány jelent meg Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, valamint az OSZK Híradó hasábjain. E mű, amely könyvtártörténet-írásunk kiemelkedő darabja, szerzőjének tudományos elismerést is hozott: 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság ennek alapján a történettudomány doktorává nyilvánította.

berlasz_kotet.pngBerlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története, 1802-1867. Borító – Magyar Elektronikus Könyvtár

Berlász Jenő a rendszerváltás után részesült állami elismerésekben: 1993-ban a Szinnyei József-díjjal és 1999-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. Első ízben, 2000-ben másodmagával neki ítélték oda az Országos Széchényi Könyvtár „házi” kitüntetését, az ekkor alapított „Bibliothecarius emeritus” címet, elismervén ezzel könyvtárosi életpályáját és könyvtártörténészi teljesítményét. 2011 novemberében, az alapítási évfordulón „az Országos Széchényi Könyvtár örökös tagja” kitüntető címet adományozta neki a könyvtár, az az évben betöltött századik születésnapja alkalmából.

90. és 100. születésnapját publikációkkal is megünnepelte a történészek és a könyvtárosok köre: 2001-ben Búza János szerkesztésében jelent meg a Gazdaságtörténet – könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára c. gyűjteményes kötet; 100. születésnapján pedig Monok István méltatta könyv- és könyvtártörténeti munkásságát a Századok hasábjain A könyvtörténész Berlász Jenő c. írásában, valamint Vizkelety András köszöntötte őt a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2011/9-es számában.

Életének, pályájának fordulatairól két beszélgetés ad teljesebb képet: Haraszty Gyula tollából a Könyvtáros 1979/7. számában, Melczer Tibor lejegyzésében pedig az OSZK Híradó 2000/7-8. számában. Műveinek 62 tételes, válogatott bibliográfiáját az említett emlékkönyv közli.

Irodalomjegyzék:

Rácz Ágnes

komment

„Nagy fába vágtuk fejszénket, midőn oly munkára vállalkoztunk, melynek föladata édes nyelvünk egész birodalmát bejárni.”

2015. december 17. 12:43 - nemzetikonyvtar

215 éve született Czuczor Gergely (1800. december 17. – 1866. szeptember 9.) bencés szerzetes-tanár, költő, nyelvész, akadémikus. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1845-től a magyar nyelv szótárának összeállításán munkálkodott.

Jakobey Károly: Czuczor Gergely In.: Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790-1867) CD-ROM – Magyar Elektronikus Könyvtár

A szerelem méhe

A szerelem kis méhecske,
Szárnyain édes mézecske,
De fájdalmat szerez lángja,
Mint a méhecske fullánkja.

Ha fulánkos, Isten neki,
Csak már felém repülne ki,
Fulánkjától nem rettegnék,
Csak mézének örülhetnék.

Czuczor Gergely válogatott művei, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1956. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A világosi fegyverletétel után Kufsteinben raboskodik, majd visszatér a kulturális életbe. A Nemzeti Színház dramaturgja, mellette számos történelmi eposz, óda, ballada szerzője, illetve fordítója.

Czuczor Gergely arczképe és névaláirása Digitális Képarchívum

A magyar elektronikus könyvtárban a következő művek találhatók tőle:

komment

Húszezer darab kisnyomi

2015. december 17. 12:40 - nemzetikonyvtar

A Plakát - és Kisnyomtatványtárban nagy munka végére értünk: 2015 decemberében befejeztük a kurrens, csoportos feldolgozású kisnyomtatványok raktározását. Az 1951-től 2014-ig terjedő állományrész jelenleg ötvenöt folyómétert foglal el és több, mint húszezer darab dokumentumot számlál. A tényleges kisnyomtatvány-gyűjtemény ennél sokkal nagyobb – önálló raktárt foglal el.

06_hirhezblog_nemzetikonyvtar.jpgRaktár

A most lezárult munkafolyamattal vált teljessé a gyűjtemény raktározása és visszakereshetősége. Ez az egység több mint tíz éve halmozódott az osztályon, más egyéb munkák elvégzése miatt maradt el a rendezése. Először egyenként ETO-jelzettel, dátummal és kiadói megjelöléssel láttuk el a dokumentumokat. Miután maga a feldolgozás megtörtént, az állomány – értelemszerűen – ömlesztve került vissza a polcokra. Ezután következett az évek szerinti szétválogatás, majd egy adott éven belül, a jelzetek alapján növekvő sorrendbe raktuk a kisnyomtatványokat, végül az azonos számmal rendelkező anyagok a kiadó szerinti betűrendbe sorolás útján nyerték el végleges raktári helyüket. Így jártunk el „szálanként”, darabról-darabra haladva, míg eljutottunk a 20 000 dokumentum feldolgozásának befejezéséhez.

04_hirhezblog_nemzetikonyvtar.jpgA Plakát és Kisnyomtatványtár frissen raktározott gyűjteményéből

Terjedelmüket tekintve négy oldaltól több száz oldalig terjedhet egy füzetes kisnyomtatvány. Tartalmilag felölelik mindennapjaink teljes tevékenységi körét: a sport, a kultúra, a szórakozás, az utazás, a tudomány és a reklám témája egyaránt szerepel a dokumentumok között.

05_hirhezblog_nemzetikonyvtar.jpgA Plakát és Kisnyomtatványtár frissen raktározott gyűjteményéből

A gyűjtemény természetesen nincs lezárva, hisz bármikor előbukkanhat régről egy-egy dokumentum, amit visszamenőleg besorolunk a helyére. Mivel nem kapunk meg minden kisnyomtatványt kötelespéldányként, szívesen fogadunk felajánlásokat. Amennyiben a felkínált dokumentum vagy dokumentumegyüttes hiányzik gyűjteményünkből, besoroljuk azt raktározási helyére.

01_hirhezblog_nemzetikonyvtar.jpgA Plakát és Kisnyomtatványtár frissen raktározott gyűjteményéből

Az immár rendezett, könnyen hozzáférhető és visszakereshető, 1951 és 2014 között megjelent kisnyomtatványok gyűjteményét ajánljuk kutatóink és az érdeklődő közönség figyelmébe.

Dobó Kocsis Zoltán
Plakát- és Kisnyomtatványtár

 

komment

Elhunyt Skultéty Csaba

2015. december 17. 09:39 - nemzetikonyvtar

December 15-én elhunyt Skultéty Csaba (1920–2015) író, újságíró, publicista. A Szabad Európa Rádiónak, indulásától kezdve több mint három évtizeden keresztül, volt a munkatársa Ambrus Márton néven. 1984-ben, nyugdíjba vonulásakor kollégái így búcsúztak tőle: Természetesen mindig megmaradsz munkatársnak!

1989 után visszatért Magyarországra. Független publicistaként elsősorban a határon túli magyarok ügyét szolgálta. Az elmúlt két évtizedben több kötete is megjelent.

Szabad Európa Rádióhoz kapcsolódó hagyatékát, és többórás életútinterjúját a Történeti Interjúk Tára őrzi.

03_skultety_1953_farsang_ekecs_geza_skultety_csaba_borbandi_gyula.jpgEkecs Géza, Skultéty Csaba és Borbándi Gyula, 1953

1993. október 31-én közvetített utoljára magyar nyelven a Szabad Európa Rádió. 

SKULTÉTY CSABA (a mikrofonnál Ambrus Márton): A rádió megalapításától, 1951. októberétől harminchárom évig voltam a rádió munkatársa. Ki innen jött, ki onnan, ki amonnan. Mindenki egy kicsit magán viselve annak a nyugat-európai országnak a vonásait, amelyből Münchenbe indult. Én néhány társammal Párizsból, ahol éppen elvégeztem a nemzetközi jogot. Időm első harmadában a hírosztályon, majd húsz évig nemzetközi politikai szerkesztő voltam, gyakorlatilag mindennapos kommentárral vagy sajtószemlével. Egy mozzanat külpolitikai szerkesztői éveimből. Ma is nagy elismeréssel vagyok a müncheni, amerikai és saját főnökeink azért a messzemenő függetlenségért, amellyel munkámat végezhettem. A húsz év alatt egyetlen esetben sem merült fel velem szemben kifogás vagy kritika. Itt most azt az egyetlen műsorszámot emelném ki, amelynek a sugárzását az amerikai vezetés betiltotta. Két héttel a magyar forradalom kitörése előtt néhány magyar fiatal Nyugat-Magyarországon egy polgári járatú repülőgépet megpróbált átirányítani Ausztriába. A kísérlet – vagy árulás vagy egy kihallgatás terhe alatt – meghiúsult, egy halálos és a többiekre súlyos következményekkel. Az egyik, Svájcba került túlélővel az esetről alapos interjúadást készítettem. Ennek sugárzását tiltották le. A repülőgép-eltérítések korában voltunk, amerikai vezetőink még a látszatát is el akarták annak kerülni, hogy egy ilyen erőszakos kísérletet, amely ez esetben pozitív jellegű volt, rádiónk támogatná. A hangfelvételt az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Hallgasd meg itt a 33 perces betiltott felvételt:

Skultéty Csaba könyvtárunknak ajándékozta Fiume városára vonatkozó gazdag művelődéstörténeti magángyűjteményét. A gyűjteményből Fiume magyar emlékezete címmel rendkívül sikeres kiállítás készült, mely 2009. május 8. és 2009. július 12. között volt megtekinthető könyvtárunkban. A kiállítást a későbbiek során számos helyre meghívták, egyebek között 2011 és 2012 fordulóján látható volt a horvátországi Fiume (Rijeka) városában is.
A kiállítás katalógusa: Fiume magyar emlékezete. Skultéty Csaba gyűjteménye. Országos Széchényi Könyvtár, 2009. május 8 – 2009. július 12., a gyűjt. anyagát rendszerezte, a katalógust szerk. és a kiállítást rend.: Benkő Andrea, Budapest, Skultéty Cs., OSZK, 2009. 

SKULTÉTY CSABA, a mikrofonnál Ambrus MártonSKULTÉTY CSABA (a mikrofonnál Ambrus Márton)

A Szabad Európa Rádióban 1950. augusztus 4-én hangzott el az első magyar nyelvű, akkor még kísérleti adás.

01_skultety_50es_evek_vege_lakasan.jpg

1951. október 6-tól 1993. október 31-i megszűnéséig a Rádió rendszeresen sugározta magyar nyelvű műsorait Münchenből, a Magyar Osztály munkatársainak közreműködésével. 1952-ben költöztek a végleges helyre, a nevezetes Englischer Gartenbe.

SKULTÉTY CSABA, a mikrofonnál Ambrus Mártonez az én első autóm. Úgy van levéve, hogy nagyon nagynak tűnjön  Skultéty Csaba autóban

Skultéty Csaba az utolsó évekre így emlékezik:

„... Magyarországon megtörtént a rendszerváltás. A híráramlás már nem tilos, megjelennek az első szabad újságok, jön a széles sajtószabadság. A Szabad Európa Rádió már nem olyan fontos. Ott, a rádión belül is merőben új a helyzet... Az új helyzet új felkészültséget, állásfoglalásban gondos árnyalatokat kíván, ezzel München már nem tud lépést tartani... A műsorsugárzás és ezzel a Szabad Európa Rádió magyar adásának a története végül 1993. október 31-én zárul. Az alapítási, megnyitó ünnepség 1951 októberében München bombák által megkímélt rangos szállodájában, a Hotel Reginában került megrendezésre. A búcsúest színhelye a legszerényebb: a rádió kantinja.

 

Galéria
komment
süti beállítások módosítása
Mobil