176 évvel ezelőtt született Steindl Imre (Pest, 1839. okt. 29. – Budapest, 1902. aug. 31.), a konzervatív irányultságú historizmus eklektikus, különböző korszakok stílusából merítő építészetének egyik legnagyobb magyar mestere.

1868-ban kapott megbízást a (Váci utcai) pesti új városháza tervezésére. Mivel ebben az időben Magyarországon a neoreneszánsz stílus volt divatban, Steindl nem tudta megbízóival elfogadtatni egy neogótikus stílusú épületre vonatkozó elképzeléseit. Végül 1870-75 között megvalósult munkájában az olasz reneszánsz elemeit alkalmazta. Az épület homlokzata polikróm tégla, terrakotta díszítményekkel, ötkarú díszlépcsőháza öntöttvasból készült – Steindl vonzódott a tiszta, „őszinte” anyagokhoz.

Steindl Imre: A pesti Új Városháza főhomlokzata, 1870. In. Kettős kötődés. Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867-1918), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 8.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A historizmus szellemében a gótika jegyei uralják a korszakban épült legnagyobb középületet, az általa tervezett nagy műgonddal és óriási anyagi háttérrel épült Országházat (1885–1904), amelyben már a barokk stílus elemei is meghatározó szerepet játszottak (például a kupola kialakításában vagy az alaprajz szimmetriájában).

Uj országház. In. A Pallas nagy lexikona [elektronikus dok.] Budapest, Arcanum – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az Országház. In. Magyarország a XX. században. Főszerk. Kollega Tarsoly István. III. kötet, Szekszárd, Babits, 1996–2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Steindl Imre tervei szerint közvetlenül a Duna partjára állított hatalmas épület középpontja a közös csarnok fölé domboruló 108 m. magas kupola, melytől oldalt fekvő két - sarkain tornyokkal díszített - épületrészben az üléstermek vannak elhelyezve, a Duna felől oszlopos loggia huzódik, mögötte az olvasó-, társalgó és éttermek nyertek elhelyezést. Az egész épület hossza 268, legnagyobb szélessége 118, magassága 27 m., területe 15.327 m2 (az udvarokkal 17.745 m2) s igy egyike a világ legnagyobb épületeinek; benne 18 udvar, 27 lépcső s több mint 100 terem lesz s a díszítésre 450 allegorikus alak és Munkácsynak a honfoglalást ábrázoló óriási képe fog szolgálni. Építési költsége 15 millió frt, az építés befejezésére még 5-6 év szükségeltetik. Az országház főbejárata az Alkotmány-utcára nyílik, melyben a földmivelésügyi minisztérium izléstelen kolosszusa, az erdészeti egyesület, a keresk. akadémia, a hirlapirók nyugdíjintézetének díszes palotái, az unitárius egyházközségnek templommal szerencsésen egyesített bérháza s a törvénykezési palota áll; utóbbi 1888-90. Hauszmann Alajos tervei szerint 1,7 millió forint költségen épült, esküdtszéki tárgyalási termében Feszty Árpádnak 6 sikerült fali képe van.

Budapest szócikk. In. A Pallas nagy lexikona [elektronikus dok.] Budapest, Arcanum, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

M.J.

Megszűnik egy félrement fejlesztés a Facebookon. Eddig, ha egy ismeretlennek küldtünk levelet, akkor az ÜZENETEK EGYÉB nevű mappába került a levél, amiről nem kapott a címzett értesítést. Sokunkkal megesett már, hogy hónapok múltán vettünk észre egy-egy ilyen üzenetet. Másik lehetőségként eddig pénzért lehetett egy ismeretlennek üzenetet küldeni.

Mostantól, ahogy a fejlesztés mindenkinél élesedik, a címzett felkérést kap az üzenet fogadására a BEJÖVŐ ÜZENETEK mappájába. 

Ezt követően eldönthetjük, hogy fogadunk-e az ismeretlentől üzenetet.

Így fog kinézni mobilon:

Forrás: David Marcus Facebook-oldala

S mi lesz az Országos Széchényi Könyvtárnak küldött felhasználói üzenetekkel?

Nincs változás. A page-típusú Facebook-oldalak, mint a miénk, eddig is korlátozás nélkül fogadtak mindenkitől üzeneteket.

Így néz ki az üzenetek-oldalunk adminisztrációja: (Kitakartuk a személyes információkat.)

Facebook-oldalunk üzenet funkcióját egyre többen használják felhasználóink közül. Többféle típusú kérés érkezik hozzánk. Könyvbemutatók, kiállítások megosztását kérik tőlünk rendezvényeink iránt érdeklődő követőink, és persze kapunk klasszikus könyvtári kéréseket is, de azt is megválaszoltuk már, hogy jár-e az a 16-os busz, amellyel a legegyszerűbben lehet hozzánk eljutni a Deák Ferenc térről.Várjuk továbbra is mindenkitől a kéréseket, legyenek azok a könyvtár napi menetével kapcsolatosak, de kijelenthetjük, hogy bármiben tudunk segíteni. 

Üzenet küldése most! Facebook-oldalunk borítóján jobb oldalon találják az üzenet gombot.

1923. október 28-án született Kormos István († Bp., 1977. október 6.) költő, műfordító, a „lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó” Vackor halhatatlan alakjának megteremtője. Népi költőként indult, és a Válasz című folyóirat köréhez tartozott. Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak mesterei. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezen kívül életében még csak két verseskötete jelent meg: a Szegény Yorick (1971) című második verseskötete az év irodalmi szenzációja volt. Harmadik kötete az N. N. bolyongásai (1975). Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. Az ötvenes évektől két évtizeden át szinte csak verses gyermekmeséivel (Vackor-mesék, 1956–, A repülő kastély, 1957; A muzsikás kismalac, 1960; Két bors ökröcske, 1960, Bohóc rókák és egyéb mókák, 1971; Zöldbajusz Marci királysága 1972; A zsiráfnyakú cica, Pincérfrakk utcai cicák, 1976) és műfordításaival volt jelen a költészetben; önálló verseskötettel hosszú ideig nem jelentkezett.

Jelentős műfordítói tevékenysége is: elsősorban angol – Geoffrey Chaucer (Canterbury mesék); Robert Burns, William Blake –, francia – Molière, Max Jacob, André Frénaud –, valamint orosz – Puskin és népköltészet (Ékes, fejér hattyú, 1962, második feleségével, Rab Zsuzsával) – nyelvű műveket ültetett át magyarra.

Kormos István. Fotó. (Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon, Móra, 1981.) In: A Dunánál: magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001, hálózati változat – Magyar Elektronikus Könyvtár

2013-as írásunk itt folytatódik

225 évvel ezelőtt, 1790. október 25-én hangzott el az első magyar hivatásos színielőadás, Simai Kristóf kegyesrendi szerzetes „Igazházi” című darabja, amelyet a Kempelen Farkas tervei nyomán színházzá átalakított, a Várhegyen álló egykori karmelita kolostorban a Kelemen László vezette Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság tartott. 50 éve pedig ugyanezen a napon hunyt el Ascher Oszkár (Bp., 1897. aug. 20.–Bp., 1965. okt. 25.) színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató. Blogbejegyzésünkben rá emlékezünk.

„Ascher Oszkár már évekkel ezelőtt, mikor először hallottam, stílusának tisztaságával lepett meg. A szavalóművészet idők során elkorcsosult. Sehol se garázdálkodtak oly szabadon a műkedvelők, mint itt. Műkedvelők közé sorozom a színészeknek azt a részét is, akik a dobogóból színpadot akartak csinálni s nem érvén be a szavalás egyetlen anyagával, a hanggal, igénybe vettek mindent, amivel a hatást borsozhatták: a mozgást, a taglejtést, az arcjátékot. Szörnyűséges volt, mikor ilyen »művész« túldörögte a költemény viharát s a szöveg édességét megcukrozta mosolyával.
Fölszabadító visszahatásként jelentkezett ez az okos, izgatott művész, aki a szavalás keretében maradt. Elsősorban egy »új tárgyilagosság«-ot hozott, azt az üde prózaiságot, melyet a hamis költőiesség után boldogan szoktunk üdvözölni. Másrészt tágította is a határokat, mégpedig a szavalás stílusának megfelelően.
Egy időben a szavalást szerették volna lecsökkenteni holmi szegényes kamarazenévé a közlőbeszéd színvonalára, a »természetes« előadásra. Ez pedig egyáltalában nem volt természetes. Maga a vers nem természetes beszéd. Önkívületében természetfeletti és természetellenes. Ő visszahozta nekünk azt a nemes pátoszt, melyet elsinkofáztak azok, akik féltek az álpátosztól.”

Kosztolányi Dezső: Arckép-vázlat Ascher Oszkárról. (Részlet). In. Nyugat, 1930. 23. szám – Elektronikus Periodika Archívum 

Ascher Oszkár tanít, 1947. Ismeretlen fényképész felvétele – Színháztörténeti Tár

„Ascher Oszkár a Műszaki Egyetem elvégzése után mérnökként dolgozott, egyetemi évei alatt Ódry Árpádnál tanult színészetet. 1921-től önálló esteket tartott, 1926–28-ban a Teréz körúti Színpadon lépett fel. 1933–1939 között az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában tanított. 1945-ben a Pódium Kabaré tagja, 1947–1949 között igazgatója volt. 1946–47-ben a Művész, 1949-ben a Belvárosi Színház is foglalkoztatta. 1950–51-ben az Úttörő Színházhoz, 1951-ben az Állami Faluszínházhoz szerződött, amelyet 1957-től haláláig igazgatott. 1957–1959 között az Irodalmi Színpadon önálló esteket tartott. 1946–1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán beszédművelést tanított. Önálló estjeivel és irodalmi műsoraival, versértelmezéseivel fontos szerepet játszott a patetikus színészi megoldásoktól és deklamálástól mentes előadói stílus megteremtésében. 1956-ban Kossuth-díjat, 1957-ben kiváló művész kitüntetést kapott.”

Ascher Oszkár szócikk. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk.: Székely György, Bp., Akadémiai, 1994. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Nyugat 25 éves jubileumán. Ascher Oszkár balról a második. In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Az ember, aki két lábon hordta a világirodalmat, nincs többé. Ascher Oszkár, az új magyar előadóművészet doyenje, az irodalom nagyszerű terjesztője meghalt, hatvannyolc éves korában. Sokáig viaskodott a halállal, éppen úgy, mint Duhamel versének hőse – egyik kedvelt költeménye volt – Florentin Prunier közkatona, aki »ellenállott húsz hosszú napon át«; csakhogy Ascher Oszkár évekig állott ellen, míg csak »csöndesen halt meg, hogy fel ne riassza« azokat, akik becsülték, szerették. […]
Pontosság fegyelmezettség és érzelmi hatóerő – ezek jellemzik sajátos előadói stílusát. Fantasztikus anyagismerete legendás volt – különleges agya szüntelenül zárta magába a hosszú és nehéz szövegeket, prózát és verset, olyan volt ez a művész, mint egy élő világirodalmi antológia.
Színésznek is kitűnő volt, remekbeformált epizódalakításaira emlékezik a közönség, filmen és színpadon, önéletrajzi írása nemrégen jelent meg [Minden versek titkai], – jelesül írt, kérlelhetetlen szigorral és önfegyelemmel.
Jelenség volt: embersége és művészete, szerzetesi alázata az alkotás és a közönség iránt, példaként áll előttünk. Ez a művészi alázat jellemezte stílusát. Elmondtuk, leírtuk néhányszor: megjelent a pódiumon egy szemüveges férfi, elmondta a költő nevét és a vers címét, s abban a pillanatban, amikor a költemény vagy próza első szavait tolmácsolta, mintha ő, Ascher Oszkár szerényen, lábujjhegyen kiment volna a színpadról, otthagyván maga helyett – a költőt. Pedig ott maradt a tolmács, s agyunkig-lelkünkig hatolt megérlelt, csiszolt, tudatos művészetével.
Most történt meg először, hogy csöndesen, alázattal, lábujjhegyen úgy lépett ki a pódiumról, hogy örökre eltűnt a messzeségben.
Emléke s furcsa, rekedtes hangja maradt velünk: hangja, mely éppen olyan volt, mint ahogy Babits írta Karinthy hangjáról: póztalan és halhatatlan.”

Ascher Oszkár. [Nekrológ]. Részletek. In. Film Színház Muzsika, IX. évf., 1965. okt. 29. 44. szám, 22. o.  – Törzsgyűjtemény

Válogatás Ascher Oszkár a OSZK Törzsgyűjteményében őrzött fontosabb munkáiból:

• Ascher Oszkár: Beszédművészet, Budapest, [Színpad], 1937. 
• Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levelei. Babits Mihály bevezetésével sajtó alá rendezte Ascher Oszkár, [Budapest], Nyugat, [1938]. 
• Ascher Oszkár: A versmondás művészete és a színpadi beszéd, Budapest, Művelt Nép, 1953. 

Olsvai Imre (1931–2014) kiváló zenetudós, népzenekutató, Kodály Zoltán és Szervánszky Endre tanítványa, az MTA Népzenekutató Csoportja, majd Zenetudományi Intézete főmunkatársa hagyatékából izgalmas 1956-os dokumentumokat adományozott a tudós húga könyvtárunknak, az OSZK 1956-os Intézetnek.

A magunk mögött hagyott évezredet igen ellentmondásosnak ítélem (mind általában, mind pedig a népzene s a komoly zenekultúra területén). A XX. századi érem pozitív oldalán a legnagyobb vívmánynak, eredménynek, értéknek, sőt: világpéldának tartom Bartók és Kodály életművét tudományban és művészetben, illetve emberségben és magyarságban egyaránt. Egyetértek tehát azokkal a művelt emberfőkkel, akik szerint Bartók és Kodály a XX. század két legnagyobb magyarja. Igéik maradéktalan valóra válását azonban sok negatívum fékezi, torzítja, sőt egyre jobban veszélyezteti. Tisztelőik, követőik előtt még igen sok és nehéz küzdelem áll. Boldog vagyok, hogy gyarló adottságaim szűkös keretei között a ő ügyüket szolgálhatom.

Olsvai Imre önéletrajza, részlet a Napkút kiadó honlapjáról.

Olsvai (akkori, eredeti nevén Vavrinecz) Imre aktív résztvevője volt az 1956-os forradalomnak. 1956-ban szerzett zenetudományi-népzenekutatói diplomát, de zeneszerző szakon még a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt (második diplomáját 1958-ban kapta meg.)

Feljegyzéseit, az általa megőrzött iratokat húga, Vavrinecz Veronika, 1956-ban ugyancsak a Zeneakadémia hallgatója, később évtizedeken át az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának tudományos munkatársa bocsátotta rendelkezésünkre – amit ezúton is köszönünk.

Jelszavak 1956. október 23-án. Részlet.

Valószínűleg zeneakadémista társaival vett részt az október 23-i tüntetésen a Parlament előtt, majd ott volt az október 25-i, úgynevezett „véres zászlós” demonstráción is. Október 23-án a feltehetőleg a zsebében lévő cédulákra (a Zeneakadémia koncertjeire szóló ingyenes hallgatóibelépő-kérelmekre) jegyezte fel a hallott (és bizonnyal általa is skandált) jelszavakat. Olsvai Imre este hat órától majdnem kilencig (feltehetően Nagy Imre beszédéig) a pontos idő feltüntetésével öt cédulán rögzítette a jelszavak változását.

Olsvai Imre feljegyzése a MEFESZ zeneakadémiai üléséről. 1956. október 30.

A dokumentumokat nagyobb méretben az OSZK 1956-os Intézet honlapján tekinthetik meg.

Bár a nyári forró napok, amikor a szőlőlugas adta enyhülésre vágyakoztunk, már rég elmúltak, sőt, a termést is leszüretelték, a jövőbeni árnyékról most kell gondoskodni: október végén, november elején érdemes elültetni a szőlőoltványokat, jól felkupacolva földdel a fagyok ellen. Hangulatos előkészület a kerti  munkához az  Érmelléki első szőlőoltvány-telep 1903–1904. évi árjegyzékének tanulmányozása.

„Előszó, amelynek átolvasása nélkül a bentfoglalt közlemények csak félértelműek lesznek” – így kezdi Nagy Gábor szőlőnagybirtokos, igazgató-tulajdonos (telephely: Nagy-Kágya, utolsó posta: Székelyhíd) mélyen tisztelt vevői számára közreadott aktuális katalógusának előszavát. S hogy a mi írásunk se legyen „félértelmű”, nézzük, miért érdemes bemutatni ezt a nagyon szép, magyar és német nyelven írt kis katalógust – annak ellenére, hogy amint a szőlőnagybirtokos írja: „…nyakig van már a közönség katalógusok, prospektusokkal…” Manapság azonban ehhez hasonló prospektust, de katalógust sem láthatunk, bár a remek kis rajzok és a színezett borítók a slow-mozgalom jelképei is lehetnének: az aprólékos kidolgozás és részletek egy lassúbb, megfontoltabb kor ideáját hordozzák.

Az érmelléki első szőlőoltványtelep 1903–1904. évi árjegyzéke. Részlet. Székelyhíd, 1903 – Törzsgyűjtemény

A kiegyezés utáni ipari fejlődés, a tőkés társadalom kibontakozásának hozadéka a különféle termékek és szolgáltatások ilyen nyomtatványokon történő hirdetése, így ez a kiadványtípus is bekerült a könyvtárba. Kötelespéldányokként akkoriban azonban leginkább a könyvekre gondoltak, nem hitték, hogy ezek a prospektusok az utókor számára fontosak lehetnek, így a gyűjteményünkben található anyag hiányos. Lehetséges, hogy a kiadvány megjelentetője a tevékenységét az adott korban aktuálisnak, de múlandónak tartotta, az utókor azonban ezekből a kiadványokból tájékozódik, rekonstruálja a múltat. Ezeknek az árjegyzékeknek, prospektusoknak, katalógusoknak a szisztematikus gyűjtése nagyon fontos, hiszen gazdasági és ipartörténeti szempontból megkerülhetetlen forrásként szolgálnak, nélkülük nem lehet megírni a kor alapos gazdaságtörténetét. Ezért ezen a területen is igyekszünk a hiányokat többféle lehetőség igénybevételével pótolni – ezt az árjegyzéket antikváriumban vásároltuk.

Gyűjteményünkben számos árjegyzék található, de a többségük nem illusztrált. Ez a kiadvány unikum, mivel színes és fekete-fehér képeket tartalmaz, tipográfiai, szerkesztési megoldásait tekintve is igényes, szép. A német nyelv használatát a helyi sváb földművesek nagy száma indokolja.

Rókaízű szőlő. Az érmelléki első szőlőoltványtelep 1903–1904. évi árjegyzéke. Részlet. Székelyhíd, 1903 – Törzsgyűjtemény

A 13. századtól foglalkoztak az Érmelléken szőlővel, borral. Valódi fellendülést a 16. század hozott, az egykorú dézsmajegyzékekben több települést megemlítenek a környéken. A 18–19. században a kedvező természeti adottságoknak köszönhetően jó és kiváló borok készültek itt, egyre nagyobb szerepet kapott a szőlőtermesztés. Ennek a virágzó korszaknak az itt 1885–1895 között pusztító filoxérajárvány vetett véget. Az Amerikából behurcolt alattomos, mindennek ellenálló kis rovar tönkretette egész Európában a szőlőket, a történelmi borvidékek szinte megsemmisültek. Érmelléken 1891-től indult meg újra a szőlőtelepek létrehozása. A szőlők újratelepítése kemény munka, és több év telik el, amíg szép termést hoz egy-egy tőke, így Nagy Gábor úr óva int az oltványokkal házalók, kupeckedők hitvány portékáitól, amelyek „igazán egy újabb filloxera-csapással sujtották ismét a telepítő közönséget”.

A járvány elleni védekezésül sok helyen ún. direkt termő (közvetlen termő) fajtákat telepítettek, mivel ezek ellenállnak a filoxérának, azonban a belőlük készült bornak jellegzetes, poloskához hasonló íze van, amelyet rókaíznek is neveznek. Katalógusunk biztosít arról, hogy ezeket a fajtákat a telepről kiirtották, csak emléknek hagytak mindegyikből 15 tőkét, mert „ki a róka husát szereti pecsenyének, az igya meg rá a közvetlen termők levét bornak”. Fontos információ az oltványokat vásárlók számára, hogy Nagy úr szakkönyvet készül kiadni annak érdekében, hogy a telepéről vásárolt oltványok tökéletes volta a megfelelő kezelés következtében kiteljesedhessék – a mű minden megrendeléshez díjtalanul jár.

A továbbiakban praktikus tudnivalók következnek a megrendelésről, szállításról, majd a fajták ismertetése és az árak jegyzéke olvasható: a második legdrágább a mézédes Overnyi Hamvas, tíz darab 4,60 korona, őt a Muscat Candia előzi csak meg 5 koronáért – én mégis inkább a 4 koronás Muscat Lunelt választanám. A szőlőoltványokon kívül kaphatók még elősövény-csemeték és magvak, valamint diócsemeték is, száz darabon alul egy darab 60 fillér.

Telepítsünk lugast! Az érmelléki első szőlőoltványtelep 1903–1904. évi árjegyzéke. Részletek. Székelyhíd, 1903 – Törzsgyűjtemény

Forró nyárban nincs párja a szőlőlugas árnyékának. A nap erejét a levelek finom libbenése simogatóvá szelídíti, egy pohár hideg száraz fehér, egy jó könyv, merengés…de térjünk a tárgyra: szőlőnagybirtokostól érdemes eltanulni a lugas telepítésének furfangjait. „Jegyzékemben foglaltakban a legkisebb nagyitás nincsen… ezek minden mesterkélt növesztési eljárás nélkül fejlődnek ilyenre…” – ajánlja a 40 millimétert meghaladó bogyójú, és az 56 cm hosszú fürtű szőlőjét a gazda, mint lugasnak legjobban bevált fajtákat több más mellett. És, hogy „bárki fogalmat alkothasson arról, hogy olyan helyek, amelyekről nem is képzelhettük, hogy jövedelmező lehessen, miként ad évenként bámulatos jövedelmet”, tíz oldalon keresztül illusztrált életképekből szőtt kis tantörténetek segítségével szólítja meg a tisztelt érdeklődőket, kinek-kinek személyes ízlését keresve a stílusban. A szép kis rajzokat látva azonnal szeretnénk egy lugassal befuttatott házat, nem csak az óriási termés, de a csodás nyári hűs miatt is, arról nem beszélve, milyen kiválóan védi a ház falát az esőtől, amellett, hogy elragadó dísz. Nélkülözhetetlen a szőlő már csak azért is, mert „a beteg, de főleg a gyomorbajos emberek ezreit már kigyógyította, ha reggel éhgyomorra mindennap egy fürt szőlőt eszik, de nem ám kofáktól vett állott és összefült szőlőt, hanem a tövéről frissen leszedettet”.

Miniszteri szokványminőség. Az érmelléki első szőlőoltványtelep 1903–1904. évi árjegyzéke. Részlet. Székelyhíd, 1903 – Törzsgyűjtemény

Minden további kételyt megelőzendő, 99 „elösmerő és köszönő” levél olvasható lezárásképpen a katalógusban. Kántor és tanító, vasúti vendéglős, fakereskedő és földbirtokosnő, hivatalnok és lábbelikészítő Kunhegyestől a Diósgyőri Vasgyárig, Maros-Ujvártól Torontál-Zichyfalváig szerte az országban legnagyobb örömét és megelégedését fejezte ki mind az áru, mind a kiszolgálás tekintetében. Így aztán magától értetődő, hogy „saját érdekét munkálja mindenki, aki a katalógust forgatja, tanácsait megszívleli, és legfőképpen, szőlőoltványt rendel, hiszen az Érmelléki Szőlőoltvány-telep „miniszteri szokványminőségben” a vevők legnagyobb megelégedésére szolgálhat. Végezetül minden egyéb tekintetben megszívlelhetők Nagy Gábor szőlőnagybirtokos úr szavai:

„Most bezárom soraimat ezen régi közmondással: »A mit más megtett, azt te is megteheted«, sőt, a mit más még meg nem tett, megtörténhetik általad, de előbb tudnod kell, hogy csak becsület, tapintatos eszme, takarékosság és szorgalom tesz naggyá.”

Sághi Ilona (Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály)

Felhasznált szakirodalom:

Kántor Anita: A földrajzi viszonyok és a társadalmi háttér tükröződése az érmelléki borospincék és szőlőspajták típusaiban. Szolnoki Tudományos Közlemények, Szolnok 2010. – Törzsgyűjtemény 

Rómer Flóris Ferenc bencés tanár, régész, művészettörténész, egyetemi tanár, akadémikus, a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtője, 19. századi tudományosságunk egyik legfontosabb alakja születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ezért az UNESCO a 2015-es évet Rómer Flóris Emlékévvé nyilvánította. Országszerte voltak kisebb rendezvények, konferenciák ennek jegyében. Az egész megemlékezéssorozat egyik legfontosabb motorja a győri Rómer Flóris Múzeum könyvtárának vezetője, Csécs Teréz volt. Az év elején ő alkotott meg Rómer életművéről egy poszter-vándorkiállítást, amely azóta körbejárta az országot. Jelenleg a nagyváradi püspöki palotában tekinthető meg. A szaktudósok és kutatástörténészek Rómer életének, működésének egykori helyszínein konferenciákat szerveztek. Így volt már konferencia Pozsonyban és a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol Rómer pályafutásának legintenzívebb, legaktívabb szakaszát élte az Érem- és Régiségtár őreként, legutóbb pedig Nagyváradon, a Római Katolikus Püspökség szervezésében a püspöki palota dísztermében. A helyszín különlegessége, hogy freskódíszét annak idején maga Rómer Flóris tervezte meg.

Zsupán Edina fotója a felújított váradi várról

A váradi konferencián előadott Csécs Teréz, a győri Rómer Flóris Múzeum Könyvtárának vezetője, Zsupán Edina könyvtárunk kutatója,  Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárának munkatársa és a Honismereti Szövetség elnöke, Mikó Árpád, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa. A konferencia különlegessége volt továbbá, hogy Dr. Puskás Imre, kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár itt jelentette be a határon túli műemlékek megmentésére irányuló Rómer-terv elindulását, melyre a magyar kormány évenként 200 millió forintot szán. A Tervről Sarkadi Márton, kulturális örökségvédelmi referens (Kulturális Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság) tartott prezentációt.

Zsupán Edina a konferencián. Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook oldala.

Egy archeológus a művészettörténetben – Rómer Flóris és a Corvina Könyvtár

Zsupán Edina nagyváradi előadásának összefoglalója.

Az előadás kiindulópontja az a tétel, hogy Rómer Flóris az első modern értelemben vett szaktudós volt a corvinakutatás terén. A továbbiakban ezt az állítást próbáljuk igazolni. A leginkább archeológusként ismert Rómer Flóris a tárgyban való első megmutatkozásától, a győri corvina közzétételétől (1861, Győri történelmi és régészeti füzetek) kezdve kiváló kodikológiai szakértelemről tett tanúbizonyságot. A néhány hazai corvina feldolgozása és tanulmányozása után kutatásaihoz új lendületet Simonyi Ernővel, a 48-as emigránssal való ismeretsége adott. Simonyi maga is szisztematikusan kutatta Mátyás király könyvtárának maradványait a nyugat-európai gyűjteményekben. Rómer számára nagy jelentőségű volt, hogy Simonyi így létrejött jegyzékét az ő rendelkezésére bocsátotta. Rómer e jegyzék alapján kezdett el utazni az 1860-as évek végén, és a legszakszerűbb módon autopsziával vizsgálta meg a külföldön őrzött corvinákat. Adatgyűjtését az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Rómer Flóris legfőbb célja az volt, hogy összeállítsa, és bővítse a hiteles corvinák listáját. Ennek érdekében dolgozta ki a corvina-ismertetőjegyek rendszerét (címer, kötés, Mátyás- és/vagy Beatrix-ábrázolás, Mátyás-emblémák stb.), amelyeket a kutatás azóta is az ő nyomán használ a corvina-identifikációk során. Eredményessége elsősorban annak volt köszönhető, hogy vérbeli archeológusként kiváló érzéke volt a tárgyak iránt. Ehhez társult Rómer történészi látásmódja, a forrásokból kiinduló, azokat kritikusan megközelítő munkamódszere. A hazai corvina-kodikológia valójában neki köszönhetően vált európai színvonalúvá.

A látogatás alkalmával a váradi kollégák várlátogatást szerveztek, ahol a résztvevők megtekinthették a felújított váradi várat, a Bethlen-palota belső udvarában pedig a középkori váradi székesegyház maradványait feltáró ásatásokat. A székesegyház nyomait egyébként maga Rómer Flóris is kutatta 1883-ban, a jelenlegi ásatás részben az ő nyomain halad. Rómer Flóris ugyanis 1879 és 1889 között nagyváradi kanonok volt. 

Rómer szenvedélye volt a corvinakutatás. 

Rómer Flóris saját kezű vízfestékes másolata a győri corvina címlapjáról.

Rómer váradi éveiről Lakatos-Balla Attila és Balla Tünde reprezentatív kötetet jelentetett meg a konferencia alkalmából.  

Mikó Árpád, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa. Fotó: Debreczeni-Droppán Béla

Mikó Árpád előadásának összefoglalója.

Rómer Flóris már az első corvina-cikkében (1861) kiválóan felkészült kódexkutatóként lépett fel. Nemcsak a corvinákat fedezte fel és írta le egymás után, hanem sok olyan, gazdagon illuminált kódexet is, amelyek máig a magyarországi középkori könyvállomány legfontosabbjai közé tartoznak (például Kálmáncsehi Domonkos breviáriuma). Oklevélkiadással is foglalkozott. A kodikológiában és a paleográfiában való jártasságát fiatal korában, bencés növendékként szerezte Pannonhalmán, ahol kiváló mesterei voltak, s ahol részt vett a könyvtár rendezésében. Ekkor másolta le facsimile-hűséggel a Tihanyi kódexet (1530–32), egyik fontos nyelvemlékünket a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára számára (1834). A bencés rend azonban a fiatal tanárra nem a történeti stúdiumok, hanem a természetrajz oktatását bízta. A forradalom és a várfogság hosszú évei után visszatérve a normális életbe Rómer a rendi történetírói tradícióval a háta mögött vált természettudósból archeológussá. Ezért lehetett a corvinák feltárásában munkássága rögtön alapvető jelentőségű. A művészettörténet klasszikus módszereit is profiként alkalmazta: jó szeme volt a stíluskritikához és érdekelték az ikonográfia kérdései is. Komplex – a miniatúráktól a kötésekig mindenre figyelő – kodikológiai kutatásai ugyanolyan jelentősek, mint a középkori falképekkel vagy a régi ötvösművekkel kapcsolatos vizsgálódásai. Bár elméleti kérdések nem foglalkoztatták, joggal számítjuk őt is a magyar művészettörténet-írás alapító atyái közé. 

 A Rómer-emlékévről további információkat a Rómer Flóris Emlékév 2015 oldalon találhatnak.

Október 16-án nyílt a könyvtár őszi nagykiállítása. Az első világháborúban főszerepet játszott a propaganda. A totális háború megkövetelte a közvélemény támogatását, így valamennyi hadban álló ország figyelmet fordított a lakosság hazafias és harcias lelkesedésének fenntartására. Kiállításunk a hazai centenáriumi kiállítások közt egyedülálló módon erre a radikálisan új jelenségre kívánja mindenekelőtt felhívni a figyelmet. A kiállítás az OSZK Tudományos Igazgatósága révén létrehozott, Boka László igazgató által koordinált munkacsoport révén valósult meg. Kurátorok: Ifj. Bertényi Iván történész, Katona Anikó művészettörténész, Szőts Zoltán Oszkár történész és Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész.

A propaganda szó MA kifejezetten pejoratív mellékízű, annyian és annyiszor visszaéltek már a tömegek tájékoztatásának modern feladatával. Fontos azonban tudnunk, hogy a propaganda "hőskorában" még nem lehet ennyire egyértelmű kijelentéseket tenni, az egyes funkciók összekeveredtek, így a minősítésünk sem lehet fekete-fehér.

A modernizálódás, az írni-olvasni tudás terjedése megnövelte az újságolvasók számát és társadalmi arányát, így egyre több embert lehetett és kellett tájékoztatni a háborús eseményekről. A hatalmas történelmi kataklizma eseményei iránt természetes kíváncsiság hajtotta az embereket, amit kiegészített a családtagjaik, rokonaik, barátaik személyes sorsa feletti aggódás is.

Szőts Zoltán Oszkár történész tárlatvezetése. További képek ITT.

Kiállításunk foglalkozik annak kérdésével is, hogy a sajtócenzúra keretei között miképpen tájkoztatták a hátország civil lakosságát a harctéri eseményekről. Miként igyekeztek eltúlozva bemutatni a sikereiket, és miként akarták elhallgatni – vagy inkább jelentéktelen színben feltüntetni – a vereségeket, veszteségeket. A propaganda hallatán ma elsősorban arra gondolunk, hogy a jobb sorsra érdemes népet a gátlástalan hatalom szűk csoportja manipulálja. Az első világháborús propaganda azonban csak részben tekinthető ilyennek, ugyanis a propaganda alapüzenetét (ki kell tartanunk az igazságos, ránk kényszerített háborúban a nehézségek ellenére) széles társadalmi tömegek elfogadták, sokak kifejezetten aktívan terjesztették is. Jól látszik ez pl. a hadikölcsönök jegyzésére buzdító akcióknál, ahol az országos és helyi lapok, tanárok és tanítók, jegyzők és más közigazgatási tisztviselők, papok és lelkészek, de egyszerű magánemberek is önálló gondolatmenetű érvekkel lelkesítették a lakosságot a kölcsönjegyzésre.

Katona Anikó művészettörténész tárlatvezetése. További képek ITT.

A kiállítás jelentős hangsúlyt ad a művészeteknek. A világháború alatt beigazolódott, hogy a régi latin mondás, miszerint inter arma silent musae – nem igaz, sőt, a háború új témákat is adott a művészeknek. Igaz, persze, a képzőművészek csak a hatalom által ellenőrzött keretek között dolgozhattak, előbb a Sajtóhadiszállásra beosztva, majd utóbb egyes egységek keretei között is. Ugyanakkor az elkészített képekből gyakran rendeztek hadikiállításokat, ahol a hátország lakossága képet alkothatott arról, milyen is a háború – vagy inkább: milyennek akarják nekik a háborút mutatni.

A kiállítást kísérő múzeumpedagógiai foglalkozást elsősorban szervezett középiskolás csoportoknak ajánljuk; a tanulók előzetesen megszerzett tudásuk felelevenítésével megvizsgálhatják az I. világháborús propaganda eszközeit, eredeti forrásokat, tárgyakat.
A foglalkozások díja: 400 Ft/fő, időtartama: 80 perc. Előzetes bejelentkezés szükséges a csoportvezetes@oszk.hu címen. Felnőtt érdeklődők részére csoportos tárlatvezetést szervezünk, amennyiben a fent említett e-mail címen jelentkeznek.

Esztétikai szempontból kevésbé jelentékeny, de propagandisztikus kihasználhatósága alapján kiváló ötletnek bizonyult a német eredetű szögelőszobrok csoportja, ahol az állampolgárok nemzeti áldozatkészségét egyúttal meg-megismétlődő hazafias propagandaünnepségekkel lehetett párosítani, hiszen a szögelések köré rendezett kisebb ceremóniák ismételt alkalmat adtak a hazafias üzenetek propagálására.

ifj. Bertényi Iván történész tárlatvezetése. További képek ITT. A  kép bal szélén Tüske László, az OSZK főigazgatója, a kép közepén Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója.

Az ellenséggel szembeni propaganda a nyugati fronton harcoló felek sokszor kíméletlen gyűlöletkeltéséhez képest olykor kedélyesnek mondható, s az ellenséget nem annyira démoni, mint nevetséges tulajdonságokkal ruházták fel. Itt is megfigyelhető a korábbi sztereotípiákra építés: az oroszokat a zsarnokság szimbolikus erejű hazájaként, brutális, erőszakos hatalomként, míg a szerbeket elmaradott disznópásztorokként láttatták. A korábban szövetséges, és a magyar szabadságküzdelmeket támogató olaszok hadba lépése ugyanakkor komolyabb érzelmi válságot okozott, s az áruló, hitszegő taljánokkal szemben erősebb kirohanásokra is akadtak példák.

Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár és Boka László tudományos igazgató. További képek ITT.

Az irodalmi, színházi és kávéházi élet jeles alakjait és vitáit megidézve az Ereklyetérben azt a folyamatot igyekeztek kollégáink érzékeltetni, amint az értelmiség a háborúpárti és azt elutasító szólamok közt a maga válaszlehetőségeit kereste. Az írók, újságírók számára a kezdetekben az elköteleződés legkonkrétabb formája a frontszolgálat vállalása volt, egyre nyíltabb diszkrepancia jellemezte ugyanakkor a katonai szolgálatot teljesítők, a lövészárkok borzalmát megtapasztaltak elbeszéléseit és a hivatalos szólamokat, amint a kezdeti lendület után a 'kaland' helyébe fokozatosan az aggodalom lépett. Kezdetben kevesen, de egyre józanabbul látták és láttatták azt, amit Hatvany Lajos a Nyugat 1915. évfolyamának 16. számában megjelent Harcoló betűk című írásában fogalmazott meg: „Mért lelkesednek a háborúért a krónikások, bölcsek és látnokok, akiknek mindenkinél jobban kellene tudniok, hogy a háború csak a nemzetek gyilkos és hiábavaló őrváltási parádéja, nem pedig a világ megváltása valamelyik győzedelmes nemzet által?” A látogatók itt olyan kuriózumokat is láthatnak, mint Ady Endre, Babits Mihály, Molnár Ferenc, Kaffka Margit, Kassák Lajos és mások híres háborúellenes írásainak eredeti kéziratait, mellettük autográf levelek, fotók, színlapok és kabaréplakátok mutatják be a korszakban a hivatalos állásponttal szembszegülő attitűdöket, illetve az értelmiségi felelősség és feladatvállalás körüli vitákat.

A kiállítás megtekinthető 2015. október 17-től 2016. március 20-ig, keddtől szombatig a könyvtár nyitvatartási idejében, 10 és 19 óra között. Látogatóink a kiállítást 800 Ft-os egyéni jegy és 400 Ft-os csoportos jegy ellenében tekinthetik meg.

Összességében azt mondhatjuk, hogy bár a vesztes központi hatalmak háború utáni összegzésénél gyakori tanulság volt, hogy a háborút a propaganda frontján vesztették el (maga Hitler is erről értekezett a Mein Kampfban), a soknemzetiségű Monarchiának és azon belül Magyarországnak a háborús ügy melletti kitartást célzó "befelé irányuló propagandája" a körülményekhez képest sikeresnek mondható, hiszen a szörnyű háború rettenetes szenvedései közepette is sikerült a lakosság egyre szélesebb rétegeinek egyre nyilvánvalóbb békevágyát korlátok között tartani.

Kb. 600 m2-en, két szinten, közel 200 kölcsöntárggyal, de zömében az OSZK anyagai alapján készített kiállításunk tehát azt az ívet kívánja bemutatni, ahogy az ország a kezdeti lelkesedéstől eljutott a kiábrándulásig.

Ifj. Bertényi Iván

 Utolsó részéhez ért a gyermekek nyári könyvtári kalandjait bemutató sorozatunk

Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy néhány éve pár kollégával kitaláltuk. Mert hátha működhet, és mert jó a gyerkőcöknek, és mert segítség a szülőknek, és mert csak. Elsőre nem jött össze. Aztán tavaly már igen. És a visszajelzéseket hallva sima ügy volt, hogy idén is megpróbáljuk. Megpróbáltuk. És összejött. Három nap alatt betelt mindkét turnus. Újakkal és visszatérőkkel. Néhány tavalyi program frissítésével és teljesen új foglalkozásokkal. Nem volt könnyű, de túléltük. Remélem, mindenki. 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész.

II. turnus 5., utolsó nap

El sem hiszem, milyen napra virradtunk ma! Pedig tudom, hogy már holnap elvonási tüneteim lesznek. ☹ Orrlógatva bandukolok, majd ácsorgok. „Értesítjük tisztelt utasainkat…” Nem hiszem el! Ha 15 perc késést mondanak be, akkor tuti 30 lesz. Miközben keresem Sudi számát, megszólal a mobil: „Sudi vagyok. Gyomorrontással. Kérdéses, hogy érek be.” Na, puff neki! Hívom Fazokas Esztert, s egyben figyelmeztetem a tortára is. Fél 9-nél előbb nem várható. Tépem a hajam. Csörgetem Szabó Krisztit. Ki van kapcsolva. Mindjárt dőlök a kardomba. Már Gödnél járunk, mikor ismét hívnak: „Bocs, most kapcsoltam csak be. Mi van?” Dolog lerendezve, vigyáz az aprónépre, míg bevonszolom magam. De előtte még felugrok az irodába, letöltöm a beszerkesztett diafilmeket, amiket Gabi éjjel átküldött. Lesz nagy mozizás délután.

Érdekes életképre nyitok be.

A csatatér nem csitul, ezt ki nem hagyhatom, beszállok én is. Micsoda feszkólevezető! Ilyen nyugodtan még sosem ették a tízórait…

Nemsokára megjelenik Bene Zsuzsi és elkezdik beborítani az asztalokat. A gyerekhad érdeklődve figyeli, de előtte még máshol van jelenésünk. Lemasírozunk a restaurátorokhoz. Érdi Marianne már vár bennünket. Bevezetésként: kinek mi a sejtése, vajon mi folyik idelenn? Mivel foglalkozik egy restaurátor? Repkednek az ötletek, fárasztóbbnál fárasztóbbak. A kölkök próbálgatják Mariannét. Érdeklődve várom, mi lesz ennek a vége. Én már rég megemeltem volna a hangom és előkapom a rossz zsaru szerepet. De ő nem. Csak kedvesen megkérdi, ismerik-e a várbörtön titkát? Dermedt csend lesz. Emlékezve egy másik csoportra, ahol a hatodikosok elhitték, hogy ő a kulcsok őre, s szelektálja a bezárandókat, elsütjük a poént. Nekem nagyon kell röhögnöm, úgyhogy elkezdek egy zsebkendőbe tüsszögni. A kedélyek megnyugszanak. Irány a műhely!

Régi újságok gyógyítása, fóliázás, papírvágás.

Na, ezt még én sem láttam. Miután megismerkedtek a túlméretezett szendvicssütőnek kinéző ketyerékkel, libasorba állva kipróbálhatják a nagy vágógépet.

Hát persze, hogy nem elég nekik egy kör… beállnak még egyre. A sokadiknál együttes erővel véget vetünk a buzgalomnak, s átmegyünk a következő szobába. Papírgyártás, -pótlás, -radírozás. Gusztustalan lötymőt készítenek, turmixolnak, kanalazgatnak.

Pfuj! Élvezik. Aztán jön a fűzés, kötés; majd a bőrök (szegény kecskék, birkák és egyebek, míly sanyarú sorsuk volt már a középkorban is); csatok, veretek.

Marianne türelme végtelen. Miből van összerakva ez a nő?! Közben csatlakozik hozzánk Bene Zsuzsi, és igyekszik megakadályozni, hogy néhány kamaszcsülök a turmixgépben kössön ki. Ő sem egy kapkodó idegbeteg. Az egész osztály sík nyugodt. Tisztára beidegesedem tőle. Feltétlen meg kell tudnom, mit szednek!

Mikor mindenki kiélvezkedte magát, visszaindulunk a terembe. Tóth Zsuzsa már fent van, kezdek rosszat sejteni. Az ő papírvirágai kb. mint a kirakók.

Totális kudarcélmény. Nem úgy a kölköknek. Ragasztóznak veszettül, hajtogatnak, gyűrögetnek, alkotnak. Irigykedve nézem őket.

A másik asztalnál készülnek a füzetek, kis könyvek.

Az üres borítókat apró betűkkel díszítik is, már a látványtól elfáradok. Ők nem. Bírnák estig.

Ám egyszer minden jónak vége szakad, és most nem a papírnak. Zizzennünk kell ebédelni. Kézmosás után kitaláljuk, hogy viszünk egy nagy rajzot ajándékba a bisztrósoknak. Zseniális ötlet volt. A filcezés után ismét kézmosás. Nagy nehezen elindulunk végre. Odaérünk, tápolunk, érzékeny búcsút veszünk az étteremtől, s még halljuk a pezsgődurranásokat mire visszatérünk.

A terem már előkészítve vetítéshez, beszerelve a projektor, szorosan mellette Frenky áll. És őrzi. Az informatikán ez valami népszokás lehet. Kezébe nyomom a pendrive-ot, segítsen melózni kicsit. Mint a tojógalamb, toporog. Nem mer 20 centinél jobban eltávolodni a géptől. Pedig a technika mindig leköti a kölköket. Ez már múlt héten is bejött.

Ráadásul végre megmutatják, ki a manó az a Violetta. Hát nem manó. Nem is rajzfilmfigura. Ezt a csalódást… Eh, mindegy. Legalább megnézzük közösen a tegnap kreált diafilmeket. Nagyon dizájnosak, élvezzük ezerrel. 

A Vaksi Leány by Országos Széchényi Könyvtár

További szuper diafilmek ITT.

Megígérem, hogy a szülőknek átküldjük a csodás alkotásokat. Cserébe viszont próbáljunk meg körbeülni, és tortaevés közben átbeszélni a hetet. Mindenki ír egy-egy mondatot a társáról, de csak pozitívat szabad, s megelőzendő a hülyeségeket, külső tulajdonságot nem lehet. Egész szórakoztató dolgok sülnek ki a szövegelésből, míg szép lassan elkezd fogyni a kör. Aki még marad, az kihasználja az utolsó pillanatokat, mielőtt végleg bedobozolnánk a cuccokat.

Aztán egyszer csak kiürül a terem. Furcsa érzés. Szabó Kriszti beszáll segíteni és gőzerővel elkezdünk pakolni. Megígértem Hangodi Áginak, hogy normálisan adjuk vissza a terepet. Úgyhogy súrolunk, sikálunk, mossuk az asztalokat ezerrel. A rongyszőnyeget bezsákolom, megy a mosógépbe. A szerencsétlen sorsú baglyot viszont még pihentetem egy hétvégét. A többi cuccost megpróbáljuk szortírozni, Gabiét külön tesszük, viheti ő is haza. Megtöltjük az egyik sarkot, majd jövő héten eltalicskázzuk a raktárba.

Rámegy a hétvége az összesítésre. Ha most nem végzek, akkor sose fejezem be. Levél Ipacs Eszternek, ki társ volt az adminisztráció dzsungelében, míg kötelező fekvésre nem ítélte a doki: zsenik vagyunk, önköltségi áron kihozzuk a tábort és még nyereséget is termelünk. Ha nem mondjuk meg senkinek, nagy bulit csaphatunk. Bemappázom a fotókat és szétküldöm az illetékeseknek. (Természetesen mindenről megtartok egy másolatot, soha nem lehet tudni, mikor jön majd jól ☺) Ez a legkevesebb, hiszen a kollégák szabad idejükben készültek, vásároltak. Furcsa érzés, hogy jövő héttől már nem kell Cerberosként figyelni mindenre, és nem lesznek gyomorfekély-gyanús tünetek, ha valami nem úgy megy, ahogy elterveztük. Mondom is itthon életem megrontójának: hétfőn nem megyek be melózni, pihenek. Eltorzult tekintettel mered rám a félrenyelt löttytől és közli: jövőre három hétre tervezzetek!

Kötél Emőke

Folytatódnak a gyermekek nyári könyvtári kalandjai

Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy néhány éve pár kollégával kitaláltuk. Mert hátha működhet, és mert jó a gyerkőcöknek, és mert segítség a szülőknek, és mert csak. Elsőre nem jött össze. Aztán tavaly már igen. És a visszajelzéseket hallva sima ügy volt, hogy idén is megpróbáljuk. Megpróbáltuk. És összejött. Három nap alatt betelt mindkét turnus. Újakkal és visszatérőkkel. Néhány tavalyi program frissítésével és teljesen új foglalkozásokkal. Nem volt könnyű, de túléltük. Remélem, mindenki. 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész., 8. rész

II. turnus 4. nap

Szerelem van a levegőben. Hajnalok hajnalán májkrémes kenyér vár az asztalon. Meghatódva beleharapok, aztán küldök egy időpontkérő sms-t a fogorvosnak. Mögöttem kásás hang: „Megetted a kutya szendvicsét?!” „Azt hittem, az enyém. Minek kentél rá trutymót?!” „Csak nem képzeled, hogy üresen adom neki?!” Dohogva rohanok a vonatra. Remélem a dög meleg ma nem csomózza össze a síneket, meg az utasok idegrendszerét. Bejáratnál összefutok takarító Katival. Hálaimát rebegek az ismételt virágkötés utáni dzsuvázásért. Vigyorog: azért nem ment szabira, nehogy kicsesszen mással. De túlélte.

Délelőtt kimegyünk a Várba. Nincs már/még 40 fok. Erika jó korán ott sertepertél és próbálja a bagázst párba állítani. Irány a folyosói kiállítás!

Hangulatalapozás. Tudják már a krampuszok, mi vár ma rájuk!

És kezdődik a Nagy Séta. Visszük Zsófikát is. Nem múlt hétről maradt nálunk, csak átmenetileg gyerekfelügyelünk. Úgyis szereti a szökőkutakat. Jé, a szoborember eltűnt. Tutira megérezte, hogy jövünk. A srácok nagyon lelkesek. Csoportokba verődve töltögetik a feladatlapot és egyfolytában kérdeznek, csacsognak.

Megint nekem kéne cepelnem a vizet, de ezt a felelősségteljes feladatot rádobom Márkra. Nem örül, és ennek hangot is ad. Megfenyegetem, hogy kézen fogva kell mennie egy általam választott leánykával, ha nem fogad szót. Rögtön elhallgat. Egyszer még fellázad, de elkapom a mancsát, hogy akkor velem jön. Több kitörési kísérlete már nincs. A Sikló előtt Erika megkérdezi, ki is lakik abban az épületben, ahol őrök állnak? Némi bizonytalanság után valaki bedobja: „Az az elnök, na…” Közbevágva kisegítik: „Köztársasági!” „És mit csinál a köztársasági elnök?” „Pezsgőt iszik a tv-ben.”

Megyünk tovább. (Tudja-e valaki, mit írt Beethoven? – Amit tegnap Balázs játszott. Csak így lazán, Balázs.)

A huszár szobra nagy sláger, szájtátva nézik. Kinga meg is jegyzi: „Mekkora bajsza van!” (Majd délután még meg is fogják festeni.)

A templom felé vezető út sem szimpla gyaloglás. Forrást kell keresni. Találnak is egyet. Erika szól, hogy nem ezt keressük. Válasz: „De ennek van melle!”

A sarokra érve megnézzük a vakolattól itt-ott megszabadított falrészt. Jól látszik a kövek, téglák rétegzettsége. Örülök. Végre valami, amit nem mi kezdtünk el lebontani. Korán örültem: mindenki szeretne egy morzsát emlékbe. Van, aki egy marékkal.

Gyorsan arrébb vonszoljuk a díszes társaságot. Nekik is ki kell deríteniük, melyik királyunk van itt eltemetve. Ők sem cicóznak. Csakhogy nem a biztonsági őröket rohanják le, hanem megvárják, míg egy csinos idegenvezető hölgy kerül a látókörükbe. Mondom én: szerelem van ma a levegőben. A Levéltárnál átóvatoskodunk a túloldalra.

Körbenézzük a fölötte található romokat, végre találunk egy kutat. Megtiltjuk a fáramászást, úgyhogy jó negyedóránk telik el azzal, hogy leszedjük őket a fáról.

Az étterem felé vezető úton már fölfele sandítunk. Kapuk mögötti eldugott meglepetések, díszes ablakpárkányok, domborművek, no és a Drakula múzeum vagy mifene. Na, kérem, oda nem fogunk lemenni, elég vérszívó van körülöttünk.

Közben a következő párbeszéd üti meg a fülem: „Te voltál már szerelmes?” „Nem… Igen. A J.-ba.” „Az ki?” „Apukám kollégájának a lánya. És zongorázik.” – Teszi hozzá áhítattal. – „Én már nyolcszor!” – Jön a határozott tromf. Amikor 9 és 12 éves férfikezdemények beszélgetnek.

Ebéd. A pincérek már a személyzeti bejárónál észreveszik, hogy megyünk. Így csak a leveseket kell gyorsan összeírni és már tálalva is van minden. Hamarabb szabadulnak tőlünk. Igaz, ami igaz. Nem tűnnek fáradtnak az egész délelőttös séta után sem. Brúnó szaporázza. Egyik kezében Ariella praclija, másikban Piroskáé. Először csak felváltva fogja a kezüket, aztán mindkettőét egyszerre. (A felállás néha változik.) Tud élni ez a gyerek!

Mi lehetett a mai ebédben?! Vagy van valami a levegőben… reggel óta hajtogatom…

Az OSZK felé ereszkedvén leimádkozzuk az aprónépet a várfalakról („De mindenki azon mászkál!”), majd megállunk körbenézni a míves vaskapuknál. Ki is van ábrázolva a mellette lévő falrészen? S mik láthatók a kapun?

– Mesélünk róluk. Aztán adják tovább egymásnak az infókat. Az utolsó megjegyzi: „Ja, György. Tényleg.” Megjegyzem, legyen már Sárkányölő, vagy legalább Szent az a György. „Úgy túl hosszú! Elég lesz neki a György.” Aztán rövid gondolkodás után hozzáfűzi: „Nem mondod, hogy tényleg kinyifázta a sárkányt?!”

Délután diafilmek. Jó párat megnéznek, bár a sötétítés nem tökéletes, a lényeget lehet fogni.

Jól nézzétek, akinek van kedve, ilyet fog csinálni. És természetesen mindenkinek van kedve, ugye?! Dolgoznak, dolgoznak, dolgoznak.

Rónay Gabi irányítja őket ismét, aki még egy bazi nagy vásznat is felcipeltetett szerencsétlen kollégájával. Amit amúgy nem használunk, de összetekerve is impozáns látvány. Van még fent egy projektor. Süni, az informatikusok gyöngye áll mellette és őrzi. Mondom neki, minek cövekeltél le? „Te, ezek mozognak! Gyorsan mozognak!” Mondom: Ja, nem gyökereztetésre béreljük őket. „De ez az egyetlen működő projektora az OSZK-nak!” „Hja, életem, akkor szerintem tegyünk gyorsan széket a vezetékekre, s ott nem tudnak szaladgálni!” – Ezt a megkönnyebbült mosolyt… Nem is szaladgálnak. A párnákat dobálják. Igazuk van. Tökre ügyesen észrevették, hogy a projektor megvilágítja őket, amikor hullanak lefelé. Árnyjáték. Klassz! Süni maradék haja totál ősz lesz. Alig várja, hogy véget érjen a nap. A szülők is. De ezt előbb le kell meccselniük ivadékaikkal. Több-kevesebb sikerrel, de valamennyi porontyot elcipelik.

Hazatelefonálok: a kutya mellett nekünk is lesz ma vacsora, vagy menjek rögtön a szájsebészetre? Megnyugtatnak. Kapok. Ha sietek. Elszontyolodom. Ez MÁV-függő tényező. Köszönöm, hogy a vasutat választhattam! Lálálálálá…

Kötél Emőke