240 évvel ezelőtt Debrecenben született Csokonai Vitéz Mihály († Debrecen, 1805. január 28.) költő, író, műfordító. Szinte teljesen újjáteremtette a magyar költészetet, egyaránt merítve a magyar hagyományból és a nyugat-európai, a keleti irodalmak formai és stiláris vívmányaiból. Érdeklődése azonban ennél is szélesebb körű: nemcsak az európai, hanem az egész világkultúráról átfogó képet alkotott, s ennek élményét éppúgy beépítette költészetébe, mint a természettudományos felfedezésekét.
A felvilágosodás filozófiájával megismerkedve alkotta meg személyes átéléssel hitelesített gondolati líráját, a teológiai világkép természettudományosba fordulását (Konstancinápoly, Az álom), nem riadva vissza a végső kérdések költői feszegetésétől sem (Újesztendei gondolatok, A lélek halhatatlansága). Filozófiailag élte át a kor társadalmi válságát (Az estve). Rousseau-izmusa érzéki gazdagságú, érzelmi sodrású, világirodalmi mértékkel is jelentős lírát teremtett. A magyar társadalom válságát a kultúra válságaként élte meg. Állandóan foglalkoztatta az európai „magas” műveltség és a keleti hagyományokat is őrző „mély”, népi kultúra összehangolása.
A nyelvújításban is az egyeztetés híve volt: elsősorban a régi és a népi nyelvtől várva „nyelvünk természete szerint” az irodalmi nyelv megújulását. Változatos rím- és sorfajú magyaros versei mellett kitűnően kezelte a klasszikus időmértékes formákat, valamint a szimultán („nyugat-európai”) verselést. Műveltsége, olvasottsága, szintetizáló hajlama, tehetsége révén költészetébe hasonította a különféle irányzatokat, stílusárnyalatokat (rokokó, barokk, manierizmus, klasszicizmus, szentimentalizmus, preromantika), megteremtve egyéni stílusát.

November 25-ig látható a főbejáratnál a „Szépség Ereje a Bajnoki Szívenn” című könyvritkaság. Csokonai Vitéz Mihály egy Lillának (Vajda Juliannának) dedikált, 1800-ban kiadott kötetét és ennek lapozgatható digitális változatát állítjuk ki a 240 éve született költő emlékére.

Csokonai arcképe és névaláírása. A magyar irodalomtörténet képekben. Összeáll. és magyarázó szöveggel ell.: Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. - Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.”

Csokonai Vitéz Mihály Az estve című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„Szép szabadság! óh, sehol sincs
E világon oly becses kincs,
Mely tenálad nagyobb volna,
Vagy tégedet kipótolna.
Te könnyíted terheinket;
Ha bú rágja szíveinket,
Bíztatsz minket.”

Csokonai Vitéz Mihály A szabadság című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

1797 márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. A boldognak induló szerelem keserű fordulatából született meg a Lilla szerelmi ciklus.

„A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.”

Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó kérelem című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

-

„Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.”

Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Komáromi csalódása után Csokonai Vitéz Mihály Somogyban időzött, baráti házaknál, különösen Sárközy Istvánnál Nagybajomban. Fájdalmából születtek preromantikus, szentimentális líránk kiemelkedő remekei: A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz című költeményei.

Csokonai kézirata. A Tihanyi Ekhóhoz. (Eredetije a M. T. Akadémiában.) – Digitális Képarchívum

„Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az olyan bőlcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.”

Csokonai Vitéz Mihály A Magánossághoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

1798–99 telén írta Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vígeposzát, melyben visszatérő tárgyát, az öregedő asszony szerelmét örökíti meg a korabeli vidéki élet hazai körképébe ágyazva. Később Az özvegy Karnyóné című, politikai célzatosságtól sem mentes szerelmi bohózatát szenteli e témának. A Dorottya című vígeposza műfajt teremtett a magyar irodalomban, melynek későbbi remekei Petőfi A helység kalapácsa és Arany János Az elveszett alkotmány és A nagyidai cigányok című művei.

„Dorottya leveté a vénség szőnyegét,
Mint a kígyó szokta téli lebernyegét.
Bételének gyenge hússal agg ráncai,
Kinövének mind a harminckét fogai,
Felderűlt ajakán friss rózsák nyitának,
Szemein idegen lángok lobbanának,
Ősz haja töndöklő bársonnyá barnúlna;
Szíve benn repesett, teste megújjúlna:
Egyszóval belőle - csudáltam magam is -
Delibb dáma válék, mintsem Szemiramis.
Kerekded fara is úgy domboroda ki,
Mintha birsalmából harapták vólna ki.”

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című vígeposzának részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Csokonai valódi nagyságának felismerése igen későn, jórészt csak a XX. században történt meg. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy jelentős művészi értékű, világnézeti tartalmú műveinek nagy része csak ekkor jelent meg, a korábban kiadottak közül többet a cenzúra csonkított meg. Csokonait mértékadó kortársai félreismerték: Kazinczy és Kölcsey csupán népies dalait értékelte, az ő ítéletüket Toldy Ferenc örökítette tovább. Csokonai néphagyomány iránti érdeklődésének köszönhető a magyar irodalmi népiesség első mesterműveinek (Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor) megszületése, amely Petőfi dalait előlegezte meg, aki népszerű Csokonai-versében a népies vándorköltő anekdotikus alakját alkotta meg.

Jankó János: Csokonai a lakodalomban. (Debreceni Déri Múzeum) – Képzőművészet Magyarországon 

A Nyugat írói, költői (Ady, Móricz, Tóth Árpád) fedezték fel Csokonai Vitéz Mihály igazi nagyságát. Németh László több tanulmányban foglalkozott Csokonai Vitéz Mihály műveltségformáló, irodalomalakító nagyságával. 

„Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, »szárnyatok bársonyára«
»Szedegessetek violaszagot«,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.

Ő volt honjában legbujdosóbb magyar,
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a melle.”

Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Izsó Miklós: Csokonai Vitéz Mihály, 1867. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica, 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Trianon utáni magyar irodalomban a szellemi helytállást, a szülőföldhöz való ragaszkodást, a hűséget is jelképezte Csokonai alakja például az erdélyi költő, Dsida Jenő költészetében:

„Merre leng a lelked?
– szólj, Csokonai!
Szólítnak a lelked
dúlt rokonai,
űzöttek, bolyongók,
megvert magyarok,
kikre ordas gondok
szája agyarog,
sírodat, mint dús, nagy asztalt,
ülik körbe, lásd:
akit senki sem vígasztalt,
adj vígasztalást!”

Dsida Jenő: Csokonai sírjánál. („A Reményhez” című Csokonai-vers dallamára énekli másfélmillió zarándok). Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Költészete: csupa derű, csupa fegyelem, csupa ellenszegülés, alighanem a legtöbb, amit költő megtehet. Csokonai sohasem adta meg magát! Talán ő vívta meg a legnagyobb csatát az egész országra ülepedő debreceni porral, a közönnyel, a gúnnyal, a meg-nem-értéssel és a kortárs-kicsinyességgel, egyszóval a halállal. S a halál, s a többiek alúlmaradtak! Emberentúli erőfeszítés ez! Vidámnak lenni az országos nyomorúságban, énekelni a máglyán, verssel kivédeni a csontvázlovas dárdaütését! Csokonai életében és költészetében is a nagy forduló: Komárom, Lilla. Beleszeret a gazdag kereskedőlányba, s a lány csillaggá nemesűl a költő szavaiban; de a csillag más útra tér és Csokonai végleg egyedűl marad. Ebben a szerelemben érik gazdag, nagy költővé, mindig magát-kiáltó lírikussá, olyan modern költővé, aki előre fut egy századot, s tud lenni Ady, vagy József Attila tanítómestere.”

Juhász Ferenc: Csokonai (részlet) In. Uő.: Versprózák, Budapest, Szépirodalmi, (Juhász Ferenc művei) 1980. – Törzsgyűjtemény 

Jakab László, Bölcskei András: Csokonai-szókincstár 1. Magyar Elektronikus Könyvtár  
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya – Magyar Elektronikus Könyvtár (Hangoskönyv) 

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak, és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 15 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Kincs a Ferenciek tere alatt – Hogyan kerültek Mátyás király budai palotájából a Ferenciek terére a vörösmárvány reneszánsz töredékek, és mi köze van ehhez a szerzeteseknek? 1873-ban kezdődött el az Egyetemi Könyvtár új épületének földmunkája, s az udvaron, illetve az épület falában régi köveket leltek. Jankovich Miklós, a híres műgyűjtő szerint itt lehetett valamikor Mátyás király pesti vadasparkja. Igaz-e ez a legenda? S talán az is kiderül, hogy milyen kincseket loptak el a kubikosok az az építkezés során, és mi köze az egészhez Mátyás király törvénykönyvének.

Az előadás egyik illusztrációja  

A tárlóban látható lesz Mátyás király törvénykönyve (OSZK, Inc. 834.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

1878. november 15-én született Budapesten dr. Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus, zenepolitikus, számos népszerű kabarédal komponistája és Ady Endre verseinek első megzenésítője.

Flórián László, Vajda János: Reinitz Béla, Budapest, Zeneműkiadó, 1978. – Törzsgyűjtemény 

Ifjúkorát édesanyja szülővárosában, Szabadkán töltötte. Itt járt gimnáziumba, és itt kezdett önszorgalomból zongorázni is. A zenetanulással jogi tanulmányai alatt sem hagyott fel, Kolozsvárott Farkas Ödöntől, majd Budapesten Siklós Alberttől vett magánórákat. Sőt, bécsi emigrációja idején – rövid ideig – Alban Bergnél ellenponttanulmányokat is folytatott.
Bár ügyvédi diplomáját 1908-ban megszerezte, sohasem praktizált. Nyughatatlan természete nem tudta megszokni a polgári életforma monoton egyhangúságát. Számára a kávéházak, a kabarék világa, a hajnalba nyúló baráti beszélgetések jelentették az igazi életet, s később pótolták az otthont, a családot. Remek társasági ember volt. Alkoholt soha nem ivott, s csak kávéval a poharában „hevült”. Bővérű temperamentuma, mámoros lelkesedése mégis mindenkit magával ragadott.
Első zenei sikereit a kabaré világában, a Nagy Endre vezette Modern Színpad estjein aratta, ahol dalai szinte mindennap felhangzottak, s a műsorban fellépő énekeseket, Medgyaszay Vilmát vagy Papp Jancsit többnyire maga kísérte zongorán. Emőd Tamás, Gábor Ador, Harmath Imre, Harsányi Zsolt, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Zilahy Lajos verseire komponált kupléi saját, vagy Erbé Viktor álnév alatt több füzetben is megjelentek.

Nádor–Reinitz–Szirmai: Medgyaszay-dalok; Erbé Viktor Kabarédalai I. Nádor kiadó, 1915. – A kották a 100 magyar Kabaré-dal című sorozat részeként jelentek meg. A füzetekhez Gábor Andor írt előszót. – Zeneműtár, Z 17.824, Z 17.822

Ady-megzenésítései ugyancsak kabarészínpadon szólaltak meg először, s olyan megrendítő volt hatásuk, hogy „a közönség valósággal elfelejtette, hogy tegnap még körülröhögte e verseket” (Révész Béla). Mert Reinitz személyében Ady végre megtalálta érte beszélő, érte muzsikáló kommentátorát. A komponista ugyanis közvetlen környezetéből merítette a szavak zenéjéhez a zene szavait, amikor a kávéházak, kabarék hangulatát elegyítette a magyar nóták ismert fordulataival. Másként fogalmazva: a nehezen érthető szövegi tartalmat a kor átlagembere számára ismerős és kedvelt zenei köntösbe bújtatta. Minthogy azonban a zeneszerzés technikai alapjait kevéssé ismerte, dalai voltaképpen papírra vetett rögtönzések maradtak, népszerűségük nagyban függött az előadók egyéniségétől, és nem utolsó sorban a dalokat betanító Reinitz, gyakran rapszodikus jeleneteket sem nélkülöző személyes instrukcióitól. „Annak, aki a folyosóról hallgatta ezeket a próbákat, Wells Moreau doktorának kínzókamrái juthattak eszébe. Folyton állati üvöltések törtek ki a zongoraszobából. De meg kell adni, hogy nem Papp Jancsi üvöltött, hanem Reinitz Béla. Rekedt hangján bömbölt, ököllel verte a zongorát, toporzékolt, a haját tépte – részint a magáét, részint Papp Jancsiét – egy-egy szótagon, hangon órákig vesztegelt, de meg is volt az eredménye: az Ady-dalok azóta se tudtak többé olyan őstűzzel megszólalni.” (Nagy Endre)

„Az Ady-verseket ma már gyűlölnöm kellene, s jobban is gyűlölném, mint gyűlölöm; ha Reinitz Béla nem írja meg az Ady-dalokat. Akarattal mondom, hogy írta, mert Reinitz Béla sajátságos, példátlan módon irodalmi cselekedetet végzett a megmuzsikásított Ady-versekkel. Jó az, hogy a zene hivatalnokai éppen úgy szidják ezt az Ady-Reinitz-muzsikát, mint a zene mániákusai s arisztokrata őrültjei. Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja.”

Ady Endre: Reinitz: Ady-dalok, részlet – In: Ady Endre összes művei, elektronikus dokumentum, Budapest, Arcanum Adatbázis, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A költő és a zeneszerző ismeretségük kezdetén nap mint nap találkoztak egymással, s hajnalokig vitáztak a Három Holló kávéházban. Együtt járták az országot is, a Nyugat vidéki felolvasóestjein Ady szavalt, Reinitz pedig énekelt és zongorázott. Barátságuk azonban rövid életűnek bizonyult, Ady hűtlen lett „dalnokához”. A Royal-teremben 1909. november 27-én megtartott költői-esten ugyanis nem a nagysikerű Reinitz-féle Ady-megzenésítések, hanem Beretvás Hugó műkedvelő zeneszerző dalai hangzottak el. A két művész viharos szakítására a Meteor kávéház márványasztalánál kerül sor. Az ugyancsak jelenlévő Bölöni György emlékei szerint az elgyengült Ady a heves vita végére teljesen összetört, s nem bírva Reinitz dühödt kifakadásait sírógörcsös rohamot kapott. Ez után a kínos jelent után személyesen többet nem is találkoztak egymással, s egy darabig Reinitz nem nyúlt Ady- versekhez. Ám mégis életre szóló elkötelezettje maradt költészetének: közel ötszáz, javarészt kiadatlan kompozíciójából száznál is több készült Ady-versekre.

A komponista 1930-as évektől vezetett kézírásos regiszterfüzete: Ady Endre megzenésített versei, részlet – Zeneműtár, Reinitz-hagyaték

„Szeretem Reinitz dalaiban az egyszerűségre, világosságra való törekvést. Sem az énekes, sem a zongorázó nincsenek nehéz feladat elé állítva. Reinitznek van manírja. Amit leír, karakterisztikus, egyéni. – Hajlama van a monumentalitásra. A dalai dalok – a szó régebbi értelmében. Felfogása arról, hogy hogyan kell egy verset megkomponálni, jobban hasonlít Beethovenéhez, mint Debussyéhez. A zongorakíséret szerepe nem szimfonikus, nem zenekart imitál és nem is »zongora-satz«. Inkább egy nagy hárfa vagy gitár szerepét tölti be. Előtérben az énekes áll, aki érces, erős hangon (ez hozzátartozik a Reinitz egészséges, pasztózus, öblös zenéjéhez) recitálja a dalokat.”

Csáth Géza: Reinitz Béla és Farkas Ödön Ady-dalai, részlet  – In: Nyugat, 1910, 7. szám – Elektronikus Periodika Archívum

Reinitz Béla azonban nemcsak remek dalszerző, hanem a kor művészetének jó hallású, biztos ítéletű bírája is volt. Zenekritikusi működése során a fiatal magyar zeneszerző-nemzedék – mindenekelőtt Kodály Zoltán, majd Bartók Béla illetőleg Dohnányi Ernő – híve és támogatója volt. Igaz ugyan, hogy Bartók művészetét eleinte fenntartásokkal fogadta, kompozícióit kialakulatlannak, forrongónak tartotta, később azonban mégis meghajtotta a „nagy magyar zeneköltő zsenije előtt a hódolat zászlaját”, s mind a Fából faragott királyfi című táncjátékról, mind pedig a A kékszakállú herceg vára című operáról írt kritikáiban a művek jelentőségének felismeréséről tett tanúbizonyságot. Fontos volt számára a hazai művészeti élet alakulása. Részben ezért, részben meggyőződésből, de főként segíteni akarásból vállalt kultúrpolitikai szerepet az 1918–1919-es év polgári-baloldali kormányai alatt. Előbb a művészeti ügyek kormánybiztosa, majd az államosított színházak ügyvivője lett, s ő koordinálta azt háromtagú zenei bizottságot (direktóriumot), amelynek a tagjai Bartók Béla, Dohnányi Ernő (a Zeneakadémia akkori igazgatója) és Kodály Zoltán (az intézmény aligazgatója) voltak.
E politikai szerepvállalás miatt börtönbüntetésre ítélt zeneszerző 1920 elején Bécsbe emigrált, ahol barátai szerény, de biztos anyagi támogatása mellett ismét dolgozni kezdett, s Hét dal címmel hamarosan megjelentette újabb Ady-dalait. De számos német költő (többek között Richard Dehmel és Klabund) versét is megzenésítette, s munkás- és politikai dalai révén neve egyaránt ismertté vált az osztrák fővárosban és Németországban. A húszas évek közepén műveit kiadta az Universal Kiadó (Es wird gehen..., Klabund-Lieder), s elkészült első hanglemezfelvétele, melyen legnépszerűbb dala a Der Revoluzzer is elhangzott.

Béla Reinitz: Klabund-Lieder. Az Universal Kiadó „Das Rote-Lied” sorozatának második füzete, 1926. – Zeneműtár, Z 52.832

Reinitz a kedvezőtlenül alakuló német politikai viszonyok miatt azonban 1930-ban visszatért Budapestre. Folytatta megszokott életformáját, kávéházakba járt és továbbra is sokat dolgozott. József Attila-verseket (Mama), Arany János-balladákat zenésített meg, s jóllehet 1931-ben megrendezett szerzői estjének viszonylag jelentős sajtóvisszhangja volt, s dalait Basilides Mária, Neményi Lili, Vidor Ferike gyakran énekelte, az igazi népszerűség itthon már nem adatott meg számára, a hivatalos fórumok sem vettek tudomást róla. 1943-ban napvilágot látott dalválogatása, a Halottak énekelnek sikerét már nem élhette meg: röviddel a kotta megjelenése után, október 26-án elhunyt.

Reinitz Béla síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben napjainkban, fotó: Varga József  – Digitális Képarchívum

Kelemen Éva, Zeneműtár

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 14 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Robert de Niro missziója – Az 1986-ban bemutatott Oscar-díjas film főszereplői (a Taxisofőr mellett Jeremy Irons) akár magyarok is lehettek volna. Hogyan kerültek honfitársaink Amerikába, mit kerestek ott? Miért lett tragikus vége a spanyol-portugál vetélkedés maitt a jezsuiták missziójának? És az egészhez hogyan kapcsolódik az inkák kincse és az utolsó inka herceg (aki persze magyar volt) históriája?

Az előadás egyik illusztrációja  

A tárlóban látható lesz Zakarjás János magyar jezsuita kéziratos naplója (EK, Ms G 689.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja. A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

(Zsögödi) Nagy Imre rajza Áprily Lajosról – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Március (autográf verskézirat) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár: Analekta 215

Magyar–német szakosként Nagyenyeden, később Kolozsvárott tanított. Az erdélyi kulturális élet meghatározó alakja volt. A húszas években szerkesztőként is dolgozott (kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Helikon). 1929 augusztusában áttelepült Budapestre.

„Azonkívül egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha valóban menni kellene, és egyetlen könyvet lehetne mindebből magammal vinni. Az emberek ízlése különböző. Én azonban, be kell, hogy valljam, ahogyan végignéztem a könyveket, megsimogattam Csokonait, egy régi Petőfi-kötetet, megsimogattam Reviczkyt, megsimogattam Vajda Jánost, azután az Ady-kötetek első kiadásait, s mégis másutt állott meg a szemem, ott állott meg, egy olyan könyvnél, amelyet én az emberi szépség formában való legnemesebb kifejezésének tekintek, és meg kell mondanom, hogy akkor is, ha mennem kellene egyetlen könyvvel – Szophoklész Antigonéjánál állott meg a szemem.”

Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról. In. A kor falára. Áprily Lajos emlékezete. Vál., szerk., összeáll.: Pomogáts Béla, Budapest, Nap Kiadó, 2002. 220. o. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

–––

„A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.”

Áprily Lajos: Antigone. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos levele Babits Mihályhoz (gépirat, autográf aláírással) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában –Kézirattár. Fond III./22) 

A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jelenítette meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről.

„Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját. Fussunk végig versein – az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött. Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az »ötven erdő« mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése.”

Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Áprily Lajos versei – Révai-kiadás. In. Nyugat, 1939. 9. szám – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

–––

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Patroklos alszik. A halott Ady Emlékének (autográf verskézirat). – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár. Fol. Hung. 1849 

Magyarországra való áttelepülése után Áprily a Lónyay utcai református gimnázium tanára, majd 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója lett. A harmincas években a Protestáns Szemlét szerkesztette. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.

„Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.”

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Áprilyról. Részlet. In. Szó és szótlanság, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989. – Törzsgyűjtemény 

M. J.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 13 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: LaPérouse és Verne Gyula – A Nemo kapitány című regényben egy különös történetet olvashatunk egy elveszett francia felfedezőről és tragikus sorsáról. Hogyan tűnt el La Pérouse az Egyenlítőnél, mit keresett ott, és milyen felfedezések kötődnek hozzá? A legenda szerint XVI. Lajos kivégzése előtt így fordult a hóhérhoz: Van valami hír La Pérouse-ról? Egy 19. század eleji magyar evangélikus lelkész könyve talán választ ad minderre. Vagy nem.

Az előadás egyik illusztrációja  
Nicolas-André Monsiau (1754-1837): XVI Lajos instrukciókat ad La Pérousenak 1785-ben (1817)

A tárlóban látható lesz Jean François La Pérouse térképe (OSZK, TA 367.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 12 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Ransanus és a sárkány - Petrus Ransanus, Mátyás király történetírójának volt egy sárkánykoponyája az íróasztalán, amit az erdélyi barátaitól kapott. Lehet, hogy mégis létezett Harry Potter Magyar mennydörgője? Az előadásban égi csodák és őshüllők fossziliái sietnek a segítségünkre, hogy megválaszoljuk a kérdést: hová tűntek el Erdély sárkányai?

Ulisse Aldrovandi (1522-1605) itáliai természettudós sárkánya (Historia serpentum et draconum, 1640)

A tárlóban kiállítjuk Petrus Ransanus magyar történetének rövid foglalatát (OSZK, App. H. 349.)

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előaddássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.  
Naponta közüljük egy-egy előadás rövid ismertetőjét ezen a linken.

Az elmúlt két évtizedben számtalan lehetőség adódott, hogy hibernált történelemtanárként előadásokkal sokkoljam a gyanútlan könyvtárlátogatókat. Ám mindig maradt valami elvarratlan szál, befejezetlen mondat.

A rendelkezésre álló félórák szűk keretet adtak arra, hogy az aktuális összeesküvés-elméletet felfűzzem valamelyik régi könyv krimiszerű történetére, s a kiállítások ismétlődő vezetése pedig az unalom terhét rakta vállamra a hatodszorra elmondott viccesnek szánt anekdota után.

Hogyan lehet ezt megnyugtató módon rendezni?

Kell egy megfelelő tér (VIII. emeleti társalgó kényelmes fotelekkel), egy időkeret (déltől éjfélig), s egy elszánt közönség. A fél nap lehetővé teszi, hogy a raktáramban heverő egytucat históriát egymás után – kisebb szünetekkel, az ismétlődés unalmát elkerülve – előadjam. Nyilván a történetek összefüggenek egymással, egyes szereplők időnként visszatérnek, bizonyos jelenetek összekapcsolódnak, de a fő szervezőerő a magam szórakoztatása volt. S hátha más is jól érzi magát mindeközben. Nem tudom, hogy sikerül-e fél napon keresztül fenntartani a figyelmet, ha tudnám, nem lenne kihívás. Az előadások többsége nem a könyvtárosoknak szól, hiszen a történetek java része ismert a tanulmányaimból és az konferenciaszerepléseimből. Célom mindössze a nagyközönség becsalogatása a Nemzeti Könyvtárba, hogy eltöltsenek néhány órát, a bátrabbak egy fél napot a régi könyvek világában, úgy, hogy valami különleges élményt is kapjanak a könyvtári ünnepünkön. Az előadás-sorozat alcíme ugyanis a következő: „Tisztelet Széchényi Ferenc könyvtáralapítónak”.

Az előadások kapcsolatainak teljes verzióját bemutató ábrája itt elérhető.

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk (a terv szerint) 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülésre fogni, a szünetekben kérdésekkel „zaklatni”. Minden előadáshoz vetítés párosul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamara-kiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas

12 óra, 12 történet, 12 könyv: egy könyvtáros

2013. november 25. VIII. emeleti társalgó, 12 órától 24 óráig

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetője

Márton-nap – A katolikus egyházban Tours-i Szent Márton püspök (Savaria/Szombathely 316/317 – Candes, 397) ünnepe, a néphagyományban pedig az őszi munkák végét jelző gazdasági határnap, a „libavacsora” és az újbor ünnepe.

Tours-i Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományában, római katonatiszt fiaként pogány családba született. Később a család Ticiniumba (Pavia) költözött. Márton 328-ban katekumennek (hitújoncnak) jelentkezett szülei tiltakozása ellenére. 331-ben besorozták a római hadseregbe, majd lovas testőrtisztként Galliába vezényelték. Ismert legendája szerint 334-ben a galliai Ambianum (Amiens) városkapuja előtt egy fázó koldussal találkozott. Márton ekkor a köpenyét kettéhasította és annak egyik felével betakarta a koldust. A következő éjjel álmában megjelent neki a fél köpenybe burkolózott Krisztus, jelezvén, hogy ő volt a koldus. Márton nemsokára kilépett a hadseregből és megkeresztelkedett, majd térítő útra indult kelet felé – egészen a mai Dunántúl területéig. 359-ben Poitiers közelében telepedett le, hogy Hilarius püspök mellett lehessen. 371-ben Turones (Tours) városának püspöke lett, a város mellett pedig kolostort alapított. Nagy tisztelettel övezve halt meg 397-ben. Temetésének időpontja, november 11.vált Szent Márton emléknapjává: ő volt az első szent, aki nem mártírként halt meg.

Szent Márton püspök ábrázolása R iniciáléban – Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Cod. Lat. 309., f. 151r – Kézirattár

„Olvasom Szent Márton püspök életében, kit Laurentius Surius ír tizenegyedik könyvében, hogy midőn egykor azon dicsőséges szent, útjában lévén, egy szegény mezítelen koldust találna elő, palástjának egy részét elmetszvén, odaadá néki, hogy béfödőznék vele; annakutána megjelenvén Krisztus Urunk néki azon darab palásttal, mondá: Ímé ezzel az darab köntössel ruházott fel engem Márton; kit is látván Szent Márton, annakutána még adakozóbb lőn.
Hasonlót mond az magyar krónika is Szent Örzsébet, Második András király leánya felől, ki minekutána Turingiába férhez ment volna, történt, hogy urának sok számú fejedelmi vendégi volnának, kíváná azért, hogy felesége is igen drága és ékes köntösökben öltöznék, kit megmívelvén, midőn az urához menne, ímé az garádicson egy szegény mezítelen koldus alamizsnát és ruhát kér vala. […]”

Esterházy Pál: A könyörületes szent, részlet – In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Szűz Mária után Szent Márton tiszteletére szentelték hazánkban a legtöbb templomot és számos települést is. (vö.: pl. Alsószentmárton/ Baranya megye, Hegyhátszentmárton/Vas megye, Szilvásszentmárton /Somogy megye.) Védőszentjükként tisztelték többek között a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok. Kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánk területén. Szent István király a zászlaira Szent Márton képét festtette. Születésének egyik feltételezett helyén tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegettek.

Pannonhalma, Szent Márton hegye ábrázolása a Bencés Főapátsággal – Vasárnapi Újság, 1856. június 22. (3. évf. 25. sz.) – Elektronikus Periodika Archívum

Szent Márton alakjához és ünnepéhez többszörösen is kapcsolódik a lúd (a liba): „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”– tartja a népi eredetű mondás, mely arra utal, hogy Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet és a betakarított terményt is. Szent Márton ünnepe volt a Szent Katalin napjáig (november 25.) tartó ún. kisfarsang kezdőnapja is.

„A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni. Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúl – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

Falusi libaleves

Hozzávalók (4 személyre):
30 dkg libacomb
15 dkg burgonya
10 dkg zöldbab
5 dkg gomba
1 db zöldpaprika
1 db paradicsom
1 db citrom
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 csomó kapor
1 dl tejföl
2 dkg liszt
pirospaprika
1 db babérlevél
só

A libacombot kicsontozzuk, zsírját lefejtjük, a húst és a zsiradékot külön-külön kockára vágjuk. A zsiradékot kisütjük, leszűrjük, ebben megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát és a libahúst, majd meghintjük pirospaprikával és egy kevés vízzel felöntve megpároljuk. Zúzott fokhagymával, sóval, babérlevéllel ízesítjük. Amikor a hús már majdnem megpuhult, beletesszük a kis kockára vágott burgonyát, gombát és az 1 cm-es darabokra vágott zöldbabot. Megfelelő mennyiségű vízzel felöntjük, tejfölből, lisztből készült habarással sűrítjük, beletesszük a finomra vágott kaprot és készre forraljuk, majd szűrt citromlevet keverünk hozzá. Tálaláskor a levesünk tetejére vékony karikára vágott citromot, zöldpaprikát, paradicsomot teszünk.

Korpádi Péter: Szentesi szárnyaskönyv, részlet, Budapest, Kossuth, 1995 – Törzsgyűjtemény

„Egy lúd, aki túlélte a Márton napot” – Digitális Képarchívum

Napjainkban újra élednek a Márton-napjához kapcsolódó régi hagyományok. Ismét fontos szerepet játszanak a libalakomák, a hagyományőrző programok. 2005 óta pedig, az Európai Kulturális Tanács döntése értelmében az Európát átszelő tizenöt tematikus kulturális útvonal egyike a „Szent Márton kulturális út”, Szombathely és a franciaországi Tours városa között.

–s–

November 

„Naptárunk 11. hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, latin neve, November is azt jelenti, »kilencedik«. Bár a római nép novemberben is talált alkalmat az ünneplésre — ilyen időszak volt a Ludi Plebeii, »plebejus (ünnepi) játékok« két hete (nov 4–17.) a maga futóversenyeivel és színielőadásaival —, nem örököltünk Rómától jeles novemberi ünnepnapokat.
A hónapot illő módon őszi lombszín ruhájú, repülő ifjú jelképezte, fején bogyós olajág-koszorúval (a mediterráneumban november az olajbogyószüret kezdete). Az alak baljában a hónap terményeivel, répa- és káposztafélékkel teli tálat tart; jobbjában pedig a Nyilas jelét, hiszen november 23-a a Nyilas »védjegyű« csillagászati hónap kezdete. November egy másik antik eredetű jelképe, a nyilazó vagy nőrabló kentaur a Nyilast személyesíti meg. Mezőgazdasági munkák szerint ökrökkel szántó, vető, olajbogyót szüretelő, lóhajtotta olajpréssel dolgozó paraszt, disznókat makkoltató pásztor volt a helyi éghajlattól függően november jelképe.
A hónap régi magyar neve: Nyilas hava, illetve a Nyilas hónap első dekádjának legjelentősebb szentje után Szent András hava volt.”

Jankovics Marcell: November. (részlet) In. Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Maygar Elektronikus Könyvtár

[November] – Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja

„Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
Csendességben űlvén itt a kandallónál.”

Csokonai Vitéz Mihály Az ősz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A pince mélyén. Fotó. – Digitális Képarchívum 

„Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.

Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: »benneteket várlak!«
Megrezdűl a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.”

Arany János: Toldi estéje (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Sínpár őszi erdőben. Fotó – Digitális Képarchívum

„Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.”

Dsida Jenő: A sötétség verse című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Varga József: Könyörület. (Síremlék az Óbudai temetőben). Fotó – Digitális Képarchívum 

„Ősz, arany ősz, a tarlón vér nyoma,
szeder kúszik, illeg a galagonya,
s nagy ekevas a télbe fordítja át
majd az őszutó arany zűrzavarát.”

Csukás István: Az országutat fény veri (részlet). In. Uő.: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996. – Törzsgyűjtemény 

Egy ködös reggeli pókháló – Digitális Képarchívum 

„Bár még az ágon függ, de sárga a levél;
Szomorú tetszhalott, amely se hal, se él;
Halálos zsibbadás ül a természeten,
A nyárnak vége van, – s a tél még nincs jelen.

Kórót, cserét a szél ha megrezzentene!
De elállt a világ szava, lélekzete …
Nem látni a napnak keltét, enyészetét,
Nappal féléjszaka; éjjel pokolsetét!”

Tompa Mihály Bár még… című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„A dombon túl eltünt a sárga nap,
rétek felett repül a pókselyem;
olyan a mai alkonyat,
mint egy hegedü zsongó belseje…
Nézem az égbolt végtelen tavát;
milyen színű? – színének nincs neve.
Lelkemen illatok surrannak át,
hűs illatok, melyeknek nincs neme.
Nézem a fenyők mély-zöld tetejét:
ott fenn, rég sejtem, lappang valami
rejtelmes szép veszély, melynek nevét,
ha tudnám, sem merném kimondani.
Ma a virágok végsőt intenek,
s tán földbe bújnak, mint a rovarok;
az elpusztult temetőn a kövek
is elfeküdtek – a halál halott.”

Jékely Zoltán: Késő tarlózás (részlet). In. Uő.: Jékely Zoltán összegyűjtött versei 2., Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

–MJ–