Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. XI. 2. Péntek.

Reggel sokáig ágyban voltam. Délelött rajzoltam a Tervfüzetembe és el akartam menni Bözsi néni fizetéséért, de nagyon sokan voltak. Délre haza jöttem. Ebéd után szintén rajzoltam a tervfüzetbe. Délután a rádió bemondta, hogy az oroszok körülveszik a repülőtereket, és néhány kórházat is. Az oroszok azt mondták, hogy ezt azért teszik, mert hogy ha a felkelők megtámadják az orosz lakosokat, akik a Szovjetúnió felé haladnak, akkor a repülőtereket szétlövik. Még azt sem engedték meg, hogy a repülőtérről felszálljon repülőgép. Este 8h körül feküdtem le. Anyu és apu is oda jöttek és így öten aludtunk két ágyban. ”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. november 2. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. XI. 1. Csütörtök.

Reggel olvastam. Később anyu azt mondta, hogy Gyula azt az üzenetet hagyta, hogy menjek el Bözsi nénihez, mert beteg. Én előbb egy ½ órára át mentem Jancsihoz és csak ezután mentem el Bözsi nénihez. Egy teát főztem neki és hazajöttem, de Bözsi néni azt mondta, hogy délután is jöjjek vissza, ezért én a naplómmal és a tervfüzetemmel együtt visszamentem. Délután a tervfüzetbe rajzoltam. Este az ablakokban gyertyák égtek, a szabadságharcokban elesettek és a halottak napja emlékére. A rádió bemondta, hogy újabb orosz csapatok érkeztek Magyarországra. Ez ellen Nagy Imre tiltakozott. A rádió még közölte, hogy megszünik az „Esti Budapest” és a „Szabad nép” és helyette „Kis Ujság” és „Szabad szó” lesz. Este kikiáltották Magyarország semlegességét és Mindszenti beszédet mondott.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. november 1. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Mindenszentek – halottak napja

Október, mindszent hava végén, s november első napjaiban, mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) ünnepeihez kapcsolódva meglátogatjuk halottaink sírját a temetőben. Az őszi emlékezés, a sírokra tett koszorúk, virágok és a gyertyagyújtás szokása évszázadok messziségébe mutat. Az eredendően a katolikus hagyományban gyökerező ünnep ma közös kincse, emlékező ideje szinte mindenkinek.

„Mindenszentek [november 1.], a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.
Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, név szerint nem emlékezik meg.”

Bálint Sándor: November 1., részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Utolsó ítélet – Mátyás-Graduale, korvina, 1480–1488 között; Cod. Lat. 429., 14r (Kézirattár)

„Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: »Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!« Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent, mondván: »Amen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Amen.«”

Jelenések könyve, 7, 9–12. – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

--

„Szent János látomása időbeli előrevetítése annak az egységnek, ami azonban már most, itt a földön is egybeolvaszt bennünket az Istenben ujjongók s a purgatóriumban várakozók népével. S e kapocs nem más, mint a felebaráti szeretet, úgy, ahogy azt az Evangélium tanítja. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítják Jézusnak az ítéletre vonatkozó szavai: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok…” Éheztem, szomjaztam, mezítelen voltam… Egytől egyig a felebaráti szeretetről szólnak e szavak, s úgy teljesítik ki a Nyolc Boldogság igéit, ahogy két ember öleli át egymást az irgalom és a szeretet szorításában – ahogy az irgalmas szamaritánus és szerencsétlen felebarátja ölelkezhetett. Ez köztünk Isten jelenléte, s a kapocs, mely mindannyiunkat egybefűz békéjében.”

Pilinszky János: Szentek egyessége, részlet – In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

A katolikus egyház ezen a napon az összes szentet, azaz valamennyi megdicsőült lelket ünnepli, azokat, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. A keleti egyházban – a vértanúkra emlékezve – már 380-ban megülték az ünnepet. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa idején került be az emlékezés napja, amikor az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Később III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét s a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep, amelynek terjedésében óriási szerepe volt a Cluny bencések kolostorának. (Mindenszentek ünnepe 2001 óta munkaszüneti nap újra Magyarországon.)

November – Digitális Képarchívum 

„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel.
A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”

Pilinszky János: A tél küszöbén, részlet – In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

„Koszorú megváltás a temetők és templomokban okt. 31. nov. 1-2.”, [1926], – Plakát és Kisnyomtatványtár

„A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a »küzdő egyház« tehát a »szenvedő egyházról« emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a »halottak estéjén« rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, »hogy az örök világosság fényeskedjék« az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.”

Jankovics Marcell: Halottak napja, részlet – In: Uő.: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Törpe krizantém – Digitális Képarchívum

„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.”

Kosztolányi Dezső: Halottak, részlet – Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–s–

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 31. Szerda.

Ma reggel 7 h körül ébredtem. Olvastam a „Tom Sawyer kalandjai”-ból. Góré elment már korábban sétálni. Mikor hazajött, azt mondta, hogy a Pártháznál sok halott ávós van. Az ávósok nagyon kegyetlenek voltak, s ezért minden ember legalább egyszer belerúgott. Ezért már soknak kint volt az agyveleje, vagy a bele. Apuval 9h-kor sétálni akartunk menni. A kapuban megtudtuk, hogy a „Palace” szállóban még sok az ávós. Ebben a pillanatban egy autó jött szirénázva. Az egyik ablakból egy nemzeti színű zászló, a másikból pedig egy golyószóró állt ki. Mindenki azt mondta, hogy a „Palace” szállóba ment. Ezután elindultunk. A Guttenberg térről láttuk a Rökk Sz. u. 21. sz. ház belövését. Utána kimentünk a kőrútra, ott volt ám csak valami!? Mi mindig azt hittük, hogy mifelénk van a rumli, pedig a mi házunk nem kapott egy lövést se, ott pedig átlagosan egy házra 3 lövés esett. Tovább menve mindig több volt a belövés a házakon és a Baross utcánál már egy ház össze is volt dűlve. Arrafelé már sok tankot láttunk kilőve. Az egyikre rá volt írva: generálozva. A hegedűtanárom lakása egy belövést kapott. A Baross utcától már a kőrút tele volt orosz halottakkal. A Pál utcánál nem lehetett tovább menni, mert itt már sok volt a rom és a kilőtt tank, amelyet Molotov cocteil féle módszerrel robbantottak fel. Innen még látszott a Kilián laktanya, melynek a sarka, mind 3 emelet leszakadt. A Mária utcán és a Bródy S. utcán sétáltunk a studióhoz. A rádión egy csöpp vakolat nem volt és minden ablak kitört.
A kapu fölött egy tábla hirdet te: Szabad Kossuth rádió! A studióból épp egy ávóst hoztak ki. Én nem láttam, de anyu azt mondta, hogy olyan sápadt volt, mint a fal. Ez után a Puskin utcán át a Rákóczi útra mentünk. Itt már nemzetőrök is jártak. Mindenhová ki volt plakátolva: Mindszentyt szabadon! Ruszkik haza! Рyсские домой! Ez után hazajöttünk. Anyuval a Klauzál csarnokba mentünk. Visszafelé láttuk hogy a „Jóskát” még mindig verik. Du: Jancsinál voltam. Este a rádió bemondta, hogy az orosz csapatok meg kezdik a kivonulást. ”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 31. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

496 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton (Martin Luther, 1483–1546) német Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség teológiai doktora a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. 

Bár az egyház megújulását célzó katolikus reformtörekvések (új vallási igények és a középkori egyházi struktúrák átalakítása) már Luther fellépését megelőzően is megjelentek, átfogó reformprogram csak a reformáció hatására jött létre ezekből, amelyet a tridenti zsinat (1545–1563) fogalmazott meg. A zsinat rendelkezéseivel megszilárdította az egyházfegyelmet, s a papság legfontosabb feladatául a lelkipásztori szolgálatot határozta meg. Mindenekelőtt pedig pontosította a katolikus egyház tanítását mindazokban a kérdésekben, amelyeket a reformátorok támadtak.

Lucas Cranach: Luther Márton. (Frankfurt, Historisches Museum). In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből, elvetette az egyházi rendet, a misét és a szentek tiszteletét. Téziseiben mindenekelőtt bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, azaz az egyházi búcsúk pénzért való árusításának gyakorlatát (búcsúcédulák), támadva annak teológiai hátterét is:

„1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.”

Luther Márton: A 95 tétel, Budapest, Evangélikus Országos Múzeum, Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt, 1996. Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Luther tisztán vallási jellegű fellépése végül egyházszakadáshoz vezetett, ennek okai azonban elsősorban politikaiak voltak (a széttagolt Német Birodalomban a Rómával hagyományosan rossz viszonyban levő német fejedelmek Luthert támogatták), s ehhez csak hozzájárult, hogy Luther és a katolikus egyház feje, X. Leó pápa (1513–1521) hajthatatlanok maradtak nézeteik képviseletében. Luthert végül a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította német nyelvre az Újszövetséget.

Luther bibliafordításának címlapja, 1534. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A lutheri reformáció egyházzá szerveződését a katolikus egyházzal és az egyre erősebben radikalizálódó népi reformációval (anabaptisták) szemben egyidejűleg folytatott harc tette szükségessé. A Luthert követők alapvető hitvallását a Wittenbergben tanuló magyar diákokra is nagy hatást gyakorló és általuk a reformáció magyarországi elterjedésében is döntő szerepet játszó Philipp Melanchthon (1497–1560) német humanista fogalmazta meg, amelyet az augsburgi birodalmi gyűlés 1530-ban fogadott el (ágostai hitvallás Augsburg latin nevéből; innen származik a lutheri egyház régi hivatalos neve: ágostai hitvallású evangélikus egyház). A Német-római Birodalomban az evangélikus egyház 1555-ben, az augsburgi vallásbéke értelmében vált egyenjogúvá a katolikus egyházzal.

„Jócselekedetekkel azonban nem lehet kiérdemelni az örökéletet, kegyelmet és üdvösséget; ez következik abból, hogy a jócselekedetek nem azonosak a lelki újjászületéssel, hanem ennek gyümölcsei. Mert nem jócselekedeteink által leszünk Isten gyermekeivé, örököseivé, igazakká, szentekké, keresztyénekké, hanem csak amikor már mindezekké lettünk, akkor cselekesszük a jót. Birtokunkban kell lennie az életnek, üdvösségnek, kegyelemnek, mielőtt cselekesszük a jót. Amint a fa sem gyümölcseivel érdemli ki, hogy fa legyen, hanem amikor már fává fejlődött, akkor terem gyümölcsöt. Minket is a kegyelem igéje szül, teremt újjá és igazakká s nem mi magunk leszünk ilyenekké a törvény, vagy a jócselekedetek által. Jócselekedeteinkkel nem örök életet, kegyelmet és üdvösséget érdemlünk ki, hanem más valamit, ti. dicséretet, tisztességet, tetszést és más előnyöket, amint a fa is gyümölcseivel érdemli ki, hogy az emberek szeressék, ápolják, dicsérjék és becsben tartsák. Ha világosan magad elé állítod, hogy miképp születik az ember újjá az igaz keresztyén életre s hogy mi ennek a lényege, ezzel máris elejtetted saját jócselekedeteink érdemszerző jelentőségét, – legalábbis a bűntől, haláltól és ördögtől való megszabadítás tekintetében.”

Virág Jenő: A szentírástudományok egyetemi tanára. In. Uő.: Dr. Luther Márton önmagáról, Budapest, [Ordass Lajos Baráti Kör], [1991]. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A protestáns egyháztörténeti hagyomány az 1521. évhez köti a reformáció magyarországi megjelenését: ebben az évben a budai főiskola tanárai közül többen már Luther szellemében tanítottak. 1522-től kezdve egyre több magyarországi fiatal ment az új tanítás központjának számító wittenbergi egyetemre. Mohács előtt elsősorban az ország fővárosában, a német polgárság és a királyi udvar német udvaroncai között, később a nyugat-magyarországi, felvidéki és erdélyi városok német (szász) polgársága körében találtak híveket az új tanok.

1525-ben törvényt hoztak, mely Luther követőit (a középkori eretnek-ellenes törvények szellemében) tűzhalálra ítélte. Tömeges kivégzésekre és üldözésre, elsősorban a központi hatalom gyengesége miatt, mégsem került sor. A mohácsi csata, majd a török előrenyomulás következtében kialakuló kaotikus politikai viszonyok és a katolikus egyházi struktúrák pusztulása elősegítették a reformáció terjedését.

–––

Luther német nyelvű bibliafordításának példája is ösztönözhette a Wittenbergben tanult és Melanchtont mesterének tekintő erazmista Sylvester Jánost (1505 k. – 1551 után). Életműve, az Új Testamentum magyar nyelven, mellyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítónk, az magyar nípnek keresztyén hütben való íppülísíre (Újsziget 1541).

„Próféták által szólt rígen néked az Isten
Azkit igírt, ímé, vígre megadta Fiát,
Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal,
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.”

Sylvester János bevezető sorai a 4 evangélium fordításához. In. Deákos költők. 1. köt. Rajnis, Baróti Szabó, Révai versei. Kiad.: Császár Elemér, Budapest, Franklin, 1914. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az első generáció legfontosabb képviselői Dévai Bíró Mátyás (1500 körül – 1545), a „magyar Luther”, Ozorai Imre, az első magyar nyelvű lutheránus könyv szerzője, és Gálszécsi András (? – 1543 körül) voltak. Az őket követő vendégprédikátorok – a versszerző Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, Sztárai Mihály (? – 1575), a Hódoltság reformátora, és Huszár Gál (? – 1575), a fél országot bejáró nyomdász és prédikátor – érdeme, hogy a magyar falvak és mezővárosok falai közé is eljutottak a reformáció tanításai.

A helvét reformáció hatása az 1550-es évek elejétől mutatható ki a magyar reformáció történetében. Az első Zwingli szellemében működő reformátor, a gyulafehérvári kanonokból prédikátorrá lett Kálmáncsehi Sánta Márton (? – 1557) volt. A svájci reformáció a magyar nemesség mellett mindenekelőtt a mezővárosi polgárság, a végvári katonaság és a parasztság körében terjedt el. A Hódoltságban (többek között) a rendkívül nagy tudású Szegedi Kis István (1505–1572), a Tiszántúlon pedig a szintén kiemelkedő tehetségű és munkabírású Mélius Juhász Péter (1536–1572) tanító és szervező munkájának eredményeként az 1560-as évek második felére kialakult az önálló református egyházszervezet, azaz megtörtént a német (evangélikus) és a svájci (református) irány elkülönülése.

A protestantizmus áramlatai a 16. század végére egyházzá szerveződtek, és kialakult a felekezetek nagyjából stabil aránya. Az ország kb. 3,5 millió keresztény lakosának mintegy fele a református, negyede az evangélikus egyházhoz tartozott. A fennmaradó egynegyed rész az unitárius, ortodox és katolikus egyház híve volt. Az ország összlakosságának tehát 85-90 százaléka lett protestáns. A református fejedelmek egyházpolitikájának következtében Erdélyben a 17. században a református vallás államvallássá vált.

Mélius Juhász Péter: Magyar prédikációk, Debrecen, 1553. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Magyarországon az osztrák és cseh mintára a 16–17. század fordulóján elkezdődött ellenreformáció, főként az erőszakos eszközökkel történő rekatolizáció komoly ellenállásba ütközött a protestáns hívek körében, és (többek között) a Bocskai István által 1604-ben indított Habsburg- ellenes felkelés közvetlen egyik kiváltó oka volt. Az 1606. évi bécsi békében és az ezt szentesítő 1608. évi országgyűlésen az udvar és a rendek vallásügyben is kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében az uralkodó szabad vallásgyakorlatot biztosított a lutheri (evangélikus) és a helvét (református) irányt követő főurak, nemesek, végvári katonák, szabad királyi városok és királyi mezővárosok részére.

1608 után a belső megújulásra törekvő katolikus egyház – elsősorban a jezsuitából esztergomi érsekké lett Pázmány Péter tevékenységének köszönhetően – elérte azt, amit erőszakkal és a fegyverek árnyékában nem volt képes megvalósítani: meggyengítette a magyarországi protestantizmus hadállásait. Az egyházi megújulás valamennyi eszközét mesterien felhasználó Pázmány a vallásos irodalom minden műfajában maradandót alkotott, gondot fordított az iskolázásra és a katolikus papok nevelésére, jezsuita kollégiumok alapítását segítette elő. Nevéhez fűződik a nagyszombati egyetem megalapítása 1635-ben. Pázmány és a jezsuiták hatására számos főúr és nemes vált katolikussá, az ő áttérésük a kegyúri jogok miatt idővel maga után vonta a birtokaikon élő jobbágyok katolizálását is. A katolikus vallásos irodalom mind mennyiségében, mind minőségében méltó vetélytársa lett a reformáció irodalmának.

„Négy dologban egyezünk mindnyájan, akik keresztyén nevet viselünk.

Először abban, hogy a hit csak egyedül az Istennek szaván és bizonyságtételén fondáltatik, úgy, hogy csak azt kell igaz keresztyén hittel vallani, amit az Isten az ő igéi által megjelentetett. Mert nemrégen megmutatám, hogy valamit keresztyén hittel hiszünk, azt egyedül csak az Istennek szaváért és bizonyságtételéért hisszük, és nem az emberek szaváért.
Másodszor, azt is egyenlőképpen hisszük, hogy valami a Bibliában, a Szentírásban meg vagyon írva, az épen és minden cikkelyében igaz és Isten mondása, aki a próféták és apostolok által, úgymint cancellariusok által írta, valami ebben a könyvben foglaltatik, amint csak imént megmondám, és amint Szent Ágoston írja, ha ki azt mondaná, hogy feledékenységből vagy tudatlanságból valamiben hamisat írtak a Bibliában; bizonytalanná tenné az egész keresztyéni vallást.
Harmadszor, abban is egyetértünk, hogy valaki a Szentírással ellenkezik, valaki az ő tudományát, akármely kicsiny dologban is vakmerőséggel megveti, az nyilvánvaló eretnek és istentelen ember. Negyedszer, azt is bizonyosan valljuk, hogy az Isten igíjét csak az ő igaz értelme és magyarázatja szerént kell bévennünk. Mert aki az Isten igíjét hozná elő, de ennek az önnön saját elméjéből származott, hamis értelmét akarná követni, ez nem az Isten igíjét, hanem az önnön saját gondolatját és tetszését követné, mivelhogy nem bötűben, hanem ennek igaz értelmében áll az Isten igíje. Ezekrűl a négy dolgokrúl nincs, amint mondám, semminemű visszavonás miköztünk, és közönségesen az újító atyafiak közt, noha a libertinusok ezeknek is némely cikkelyben keresztülállottak.”

Pázmány Péter: Miben egyezünk mindnyájan a hit dolgaiban? In. Pázmány Péter művei vál., szöveggondozás, jegyzetek: Tarnóc Márton, Budapest, Szépirodalmi, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A reformációnak köszönhetjük az első teljes magyar bibliafordítást, az úgynevezett Vizsolyi Bibliát, a „gönci prédikátor” Károli Gáspár (1529 k. – 1591) református lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület esperesének munkáját. A Hernád menti Vizsoly községben a protestáns nyomdák elkobzására vonatkozó rendelet idején másfél esztendő alatt nyomtatták ki a Bibliát, amely 1590-ben jelent meg.

„Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai.
És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Boldogok, az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.”

Mt 5,1–10. Szent Biblia, Azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Irás. Fordító: Károli Gáspár – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az 1660-as évektől egyre inkább teret nyerő ellenreformáció második hulláma ismét erőszakos eszközökhöz nyúlt. A vallási sérelmek miatt elégedetlen magyar rendiség mozgalma, a Wesselényi-összeesküvés elfojtása után, az 1671-től 1681-ig tartó „gyászévtized” alatt a király törvények nélkül, a katolikus főpapság segítségével kísérletet tett a magyarországi protestantizmus teljes megtörésére. Ennek érdekében 1673-1674 folyamán mintegy négyszáz protestáns lelkészt és tanítót idéztek meg, és közülük egyes források szerint 41 főt gályarabságra ítéltek (1675). Az életben maradt 30 gályarab lelkészt egy év múlva De Ruyter holland tengernagy váltotta ki. A történelemi protestáns felekezetek A reformáció emléknapján megemlékeznek az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról is.

Az erőszak ismét ellenálláshoz vezetett, mely a Thököly Imre által vezetett kuruc felkelésben csúcsosodott ki. Az udvar megint csak engedményekre kényszerült Az 1681. évi soproni országgyűlés visszaállította a rendi szabadságjogokat, és megyénként két-két helyen engedélyezte az evangélikus és református vallásgyakorlatot.

Az elítélt protestáns lelkészeket eladják gályarabnak. Rézmetszet, 1684. In. Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A magyarországi reformáció sokszínűségében felülmúlta az európai fejlődést. Magyar sajátosság, hogy ez a vallási sokszínűség állandósulni tudott, egyik protestáns felekezet sem jutott abszolút túlsúlyba a többivel szemben, az egyházszervezetek párhuzamosan épültek ki. Emellett a katolikus egyház sem szűnt meg, a katolikus hierarchia folyamatosan fennmaradt, és néhány évtizedig tartó tetszhalál után a 17. század elején egyenrangú félként szállt harcba a lelkek visszahódításáért. Magyarországon tehát (az európai országoktól eltérően) nem jött létre protestáns nemzeti egyház (Anglia, német fejedelemségek, skandináv országok), ugyanakkor a katolikus egyház sem tudta hegemóniáját megőrizni (Itália, Spanyolország), vagy pozícióit visszaszerezni (Franciaország, Lengyelország, Habsburg-tartományok).

„Hozzánk – reformátusokhoz – azért is közel áll ez a hónap, mert utolsó napján tartjuk az Október 31-i Reformáció emlékünnepét. Kétségtelen, hogy nevezetes alkalom, ha helyesen élünk vele. A lényeg ma már nem merülhet ki »a pápás egyház« ostorozásában, visszaéléseinek a felsorakoztatásában és hasonlókban, még akkor sem, ha viszonzás nélkül maradna a Krisztus szerinti evangéliumi magatartás. Ugyanígy nem merülhet ki az ünnepély a reformációi atyák és általában a református múlt dicsőítésében. A múltat (reformátorainkkal és gályarabjainkkal együtt) fölöttébb szeretni kell, de az egyház nem belőle él, hanem a Fő-Krisztusból. Keresztyéni alázattal és a helyes ismeretek birtokában minden szükséges dologra lehetőség nyílik, ami valóban épít (1Korinthus 10, 23; Zsidókhoz 13, 7; 1Timóteus 5, 11–12), de a Reformáció igazi öröksége a magunk állandó reformálása, a Krisztus –Főpásztor iránti engedelmesség keskeny ösvényének a keresése, mind elméletben (teológiai síkon), mind gyakorlatban (a mindennapi gyülekezeti életben). Tőről metszett reformációi gondolkozást hordoz az, aki napról napra (tehát a Reformáció előtt és után egyaránt) kérdésessé teszi: vajon a reformáció értelmében re-formátus-e ő maga, a saját helyi közössége, egyházmegyéje és egyházkerülete és az Úr egész földi teste: az Una Sancta Ecclesia, az Anyaszentegyház.”

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok (részlet) Reformáció ünnepe. In. Uő.: Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.”

Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt (részlet). In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Törzsgyűjtemény

MJ

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 30. Kedd.

Reggel már a „Tanár úr kérem”-ből olvastam. Délelött Jancsinál voltam. Már a nagyszobában dolgoztunk. Nagyon szép idő volt. Jancsival a naplónkat írtuk. Nagyon sok repülő járt a levegőben. Röpcédulákat dobáltak, de balszerencsénkre a Corvin tetejére estek. Ma jelent meg először a „Függetlenség” c. napilap. Délelött ugyan nem lőttek, de délután versenyeztek a mennydörgéssel. Később megtudtam, hogy a Kommunista Párt székházát lőtték, ami a Tisza Kálmán téren van. Apu később elment megnézni, hogy mi van. Mikor hazajött azt mondta, hogy a felkelők két ávóst felakasztottak lábuknál fogva egy fára. Az egyik rendőr ruhában a másik pedig magyar páncélosezredes ruhában volt. Mindakettő részeg volt boros üveggel a kezükben mentek és énekeltek, mikor az egyetemisták elfogták őket. Mindkettőjüknek kokárda volt a gomblyukában, azért, hogy megtévesszék a felkelőket, mert a felkelők üldözték az ávósokat. Az egyetemisták azonban nem tudták mind elfogni az ávósokat, mert azok a 2 emelet mélyen fekvő pincébe menekültek. Erre az egyetemisták vizet engedtek a pincébe, de hiába, mert később megtudták, hogy a földalattival van összefüggésben. Ma még itt volt Kolics bácsi, aki a Práter utcában lakik. Azt mondta, hogy ott volt ám nagy rombolás, mert velük szemben van az iskola, amely tele van felkelővel és ezért ezt is lövik az oroszok. De már az iskolában is összekeveredtek az ávósokkal, és találtak egy titkos leadót és egy ávós ruhát. Este a rádió már Szabad Kossuth-rádió néven jelentkezett, és bemondta, hogy megalakult a nemzetőrség, Mindszentyt kiszabadították. ”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 30. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és az 1993. október 31-i búcsút.

Megnyitó: 15 órakor.
Beszédet mond Szemerei Péter, könyvtárunk megbízott főigazgatója, Balogh László, a Közszolgálati Alapítvány kuratóriumi elnöke és Hanák Gábor történész, filmrendező. 

Elekes István 1984-től, majd 10 éven keresztül, a rádió megszűnéséig volt a Szabad Európa Rádió munkatársa. Az Autórádiót szerkesztette, vezette hetente nagy sikerrel, és ezzel el is nyerte a Rádió legjobb radiofonikus műsora címet. A népszerű Forgószínpadban való közreműködés pedig napi feladata volt.

Elekes István, a mikrofonnál Bálint Mihály

„Kicsit Ekecs Gézától „loptam” az álnév ötletet, aki az Ekecs-et megfordítva, az éterben Cseke lett. Az esetemben a „Sekele” nagyon sután hangzott volna, viszont teljes nevem: Elekes István Mihály Bálint, így az utolsó két keresztnevem „visszafelé” már elfogadható volt.

Szinte percre pontosan, kétszáz évvel a francia forradalom után Kelet-Európában kitört a szabadság, mely meghozta a sajtószabadságot is. Az igazi szenzáció a sokat szidott és lenézett „bulvár” megjelenése volt. Ezt a „jelenséget” azóta sem tudja hova tenni sem a magyar újságíró szakma, sem a hazai olvasótábor. Pedig a „bulvár” létezett az „átkosban” is.
Szinte minden magyarhoz eljutott, csak épp nem tudta, hogy azt kapja. Történt ugyanis valamikor a hatvanas évek elején, hogy Borbély László (Kőbányai Péter) azzal állt elő a Szabad Európa Rádió magyar adásának szerkesztőségében, hogy pótolni kellene egy nagy hiányt: Magyarországon nem létezik bulvársajtó. A röviden, egyszerű nyelven megfogalmazott „színes” hírekre biztos lenne hallgatói igény. Ez a háború előtti Magyarországon létezett, és a háború utáni Európában, (Nyugat-)Németországban is igen népszerű volt. Ma is az. Bármennyire is szidják és lenézik – épp a nyelvi egyszerűsége miatt –, a Bild-Zeitung a legnagyobb példányszámban megjelenő és legolvasottabb német napilap.
Ebből a „bulvár”-ötletből született meg a Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb, leghallgatottabb magazinműsora 1963-ban: a Forgószínpad. Ennek a műsornak lettem – Borbély László felkérésére – Ekecs Géza mellett a szerkesztője. Sokat köszönhetek mind az ötletgazda, műsoralapító, vérbeli újságíró „Áci”-nak (Borbély beceneve), mind pedig Gézának, aki az idén töltötte be 86. életévét. E két kiválóság mellett tanultam meg, hogy jelzők és politikai állásfoglalás nélkül is lehet bulvárt csinálni úgy,hogy közben Mari néni is megértse, hogy pl. mi a „hamburger” vagy a „walkman”, amikor ezek még ismeretlen fogalmak voltak otthon, Magyarországon. Pletyka (ki, kivel hál, kitől terhes, kit csal(t) meg stb.) szóba sem jöhetett! Ez nemcsak a műsort, de a Rádió hitelességét is rontotta volna. Küldetésünk nem „népnevelés” volt, nem politikai agymosás, hanem tájékoztatás, röviden, könnyedén, (köz)érthetően. Ebben járt élen a Forgószínpad.

Meghallgathatják a Forgószínpad utolsó adását.

Részletes program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból. 

Esőjegy – Halász Péter-portré

Egykori rádiósok a képernyőn:

László László – interjúrészlet
András Károly – interjúrészlet
Ekecs Géza – interjúrészlet
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából:

1993. október 31. – Búcsúműsor
1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt: a forradalom kilencedik napja percről percre
Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából 
Üznetek – 1956
Műsorszignálok

Valamint az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 29. Hétfő.

Ma reggel szintén olvastam és egyben befejeztem a „Tom úrfi, mint detektiv” c. könyvet. Anyu és apu már 6h-kor elindultak Rákospalotára. Reggeli után átmentem Jancsihoz. Átvittem a „Pesti Hírlap” lexikonát és abból neveztük el a város utcáit. Dél felé kiabálást hallottunk kinéztünk és láttuk, hogy a „Nemzeti színház”-nál egy nagy tömeg kiabálja: „Ruszkik haza!” Délután Jancsinál voltam. Este Ványi albérlője Jancsi mondta, hogy az egyetemisták a Kilián laktanyavédőjét akarják honvédelmi miniszternek, aki Maléter Pál.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 29. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Tíz évvel ezelőtt, 2003 október végén egy tévés vetélkedőben szegezték nekem a kérdést: mit iszik az, aki szereti a malváziát? A likőr, a sör, a kecsketej között ott lapult a helyes válasz, de mivel a tét olyan félmillió forint lehetett, hát felhívtam öreg barátomat a stúdióból, hogy segítsen. Később fel is rótta nekem egy másik barátom, hát nem olvastam Gerald Durell legendás könyvét, hogy miképpen bújt el a csintalan szerző a malváziás hordóba Korfu szigetén?

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője megírta a különleges csillagászati kincs történetét. Hogyan került a könyv a lorettomi szervitáktól a budai váron át Cambridge-be és vissza az Egyetemi Könyvtárba. A könyvritkaság jövő tavaszig látható az ELTE-n.

A ma (2013. 10. 29.) nyíló csillagászattörténeti kiállítás két fő része között önálló díszhelyen látható az ELTE Egyetemi Könyvtár állományából az 1960-as években eltulajdonított Cornelio Malvasia, Ephemerides […] (1662) című csillagászati nyomtatvány, melynek visszavásárlását a Nemzeti Kulturális Alap egy 2012-ben megnyert pályázata tette lehetővé. A visszavásárolt kötet szerzőjeként a katona és politikus Cornelio Malvasia márkit (1603–1664) tartják számon. Malvasia a csillagászat története egyik legkiemelkedőbb amatőrének számít.
A kiállítás megtekinthető: 2013. október 29. és 2014. március 28. között a könyvtár nyitvatartási idejében. Budapest. V. ker. Ferenciek tere 6.

Owen Gingerich, Harvard University 

Mindenesetre a boroshordó, tartalmával együtt eltűnt egy kis időre, míg 2010 februárjában egy e-mailt kaptam Owen Gingerich harvardi professzortól – kivel a ravaszdi Shakespeare és az 1572-es szupernóva ürügyén ismerkedtünk össze virtuálisan –, hogy egy régi nyomtatvány kapcsán szeretné megkérdezni a véleményemet.

Ephemerides novissimae motuum coelestium... 

A nyomtatvány Cornelio Malvasia (1603–1664) itáliai arisztokrata 1662-ben sajtó alá rendezett munkája volt, mely a Nap, a Hold és a bolygók jövőbeli mozgását mutatta be táblázatok (efemeridák) segítségével. Korabeli csillagászok (később bolond asztrológusok) kezébe illő segédlet volt.

Holdfogyatkozás Malvasia könyvében 

A könyv Gingerich-hez került, s az éles szemű csillagász-tudománytörténész régi állománybélyegzőket fedezett fel a kötet lapozása közben. Az egyik pecsét különösen felkeltette az érdeklődését, mivel hasonlatosnak vélte ahhoz, amit 1971-ben a budapesti Egyetemi Könyvtárban látott Kopernikusz híres munkájának első kiadásában. Ez a Kopernikusz-példány egykoron Mossóczi Zakariás (1542–1587) nyitrai püspök tulajdonában volt, majd a pozsonyi jezsuitákhoz került, míg az 1777-es rendfeloszlatás után a Magyar Királyi Egyetem könyvtárában (először a budai várban, majd a Ferenciek terén) landolt.

Mossóczi Zakariás Kopernikusz-kötetének címlapja (ELTE EK, Ant. 3802)

Az amerikai csillagász 1971-ben még az elején járt kutatói programjának. A közel négy évtizedes, öt kontinensre kiterjedő „Kopernikusz-vadászat” lényegében roppant egyszerű ötleten alapult: összegyűjteni, s feltárni kézírásos bejegyzéseket a Kopernikusz-nyomtatvány összes példányában, melynek megjelenését (Johann Petreius nürnbergi nyomdász sajtója alól került ki 1543-ban) sokan tartják az európai tudományos gondolkozás mérföldkövének. Gingerich monumentális munkája – a Brill kiadó jóvoltából – újraírta a 16. század tudománytörténetének leglényegesebb fejezetét 2004-ben. Ami érdekes, hogy ennyi év távlatából emlékezett a jellegzetes pecsétre, s megkérdezte a véleményemet, mivel – ahogyan ő fogalmazott – „a könyv tulajdonosa igencsak aggódik, hogy lopott könyvet vásárolt meg egy londoni antikváriumban”.

Dörre Tivadar (1858-1932) festő rézkarca az Egyetemi Könyvtárról (1893)

Hazafelé menet az Egyetemi Könyvtár régi alapkatalógusa – melynek tokjaiból dacosan állt ki a nemzeti színű szalag, hogy könnyen kihúzhassa a felhasználó – megadta a választ: igen, valóban volt egy Malvasia-kötete a könyvtárnak, aminek impresszumadatai meg is egyeznek a szóban forgó kötetével, de a volt kollégák (17 évig magam is a Ferenciek terén rakosgattam a régi könyveket az egyik sarokból a másikba) úgy tájékoztattak, hogy sajnos a példány hiányzik a polcról. Ami biztos, hogy egykori jelzete – az úgynevezett régi szakjelzete – Eb 2r 44. volt. Eb jelen esetben a csillagászattörténetet, a 2r pedig az ívméretet jelölte. Nem volt mit tenni, kértem az amerikai csillagászt, hogy ha lehetséges, küldjön képeket a címlapról, a kötéstábláról és az esetleges bejegyzésekről.

A könyv gerince, a lorettomi szerviták raktárjelzetével

A következő e-mail még érdekesebb volt. Roger Gaskell, biokémikusból lett antikvárius – a neves londoni Quaritch cég munkatársaként szerelmesedett bele a régi könyvekbe – küldött néhány képet a Malvasia-kötetről.

Roger Gaskell Rare Books 

A tudománytörténeti (főként orvosi és csillagászati) szakkönyvekre szakosodott régikönyves kolléga is arra volt kíváncsi, hogy miképpen lehetne megállapítani a példány tulajdonosát. A kapott képek önmagukért beszéltek, hiszen számtalan hasonló könyv került már a kezünk ügyébe. Ugyanis a 2000-es évek elején az Egyetemi Könyvtár történeti gyűjteményét (1501–1800 közötti muzeális nyomtatványokat) leválogattuk a törzsállományból, s évszázadonkénti bontásban helyeztük el védett raktárakban. A gigantikus munka során néhány év alatt hozzávetőlegesen 60 000 kötet régi könyv került védett helyre, alapos tisztítás, fertőtlenítés és restaurálás után. Sajnos ez a Malvasia-kötet nem volt közöttük, jóval előbb nyoma veszhetett, talán az 1960-as években.

De térjünk vissza a képekre. Az első kép a könyv gerincét mutatta, s egyből beugrott, hogy ez a lorettomi szervita rend gyűjteményéből került az Egyetemi Könyvtárba még a 18. század végén.

A lorettomi szerviták tulajdonosi bejegyzése (18. század)

A második kép ezt meg is erősítette, mert tökéletesen olvasható volt a korabeli tulajdonosi bejegyzés: „Conventus Lauretani in Ungaria Ord(in)is Serv(orum) B(eat)ae V(irgin)is M(a)r(i)ae”. E latin szöveg is a lorettomi szervita rendház tulajdonát bizonyította. A harmadik képen az Egyetemi Könyvtár – szemünknek oly kedves – régi pecsétje volt látható, középen az Egyetem címerével.

Az Egyetemi Könyvtár régi pecsétje (1876 után)

Ezek a pecsétek 1876 és 1945 között kerültek bele a könyvekbe. Végezetül a negyedik képen jól kivehető volt a 18. századvégi Pray-féle könyvtárrendezés nyoma, illetve a már említett müncheni szakjelzet: Eb 2r 44.

A Pray György-féle könyvtárrendezés nyoma (xx.b.) és a müncheni szakjelzet (Eb 2r 44)

Amikor a lorettomi szerviták tulajdonában lévő könyvet vettünk a kezünkbe – a hideg, poros, sötét raktárakban eltöltött időszak egyetlenegy kiváltsága, a gombás fertőzések mellett, hogy a legbizalmasabb viszonyban voltunk éveken keresztül a régi nyomtatványokkal –, rögvest arra gyanakodtunk, hogy ez a kötet Nádasdy Ferenc (1623–1671) országbíró nevezetes bibliotékájából való.

Nádasdy Ferenc és Esterházy Anna derékképe, 1659 után - a háttérben a lorettomi templom (OSZK, RNYT, App. M. 73.)

A Wesselényi-összeesküvés szomorú záróakkordjaként kivégzett nagy műveltségű főúr könyvtára már a 17. században híres volt, talán ez lehetett az első olyan magyar gyűjtemény, melynek kialakításában nemcsak az olvasás és a használat játszott szerepet, hanem a kincsképzés is.

Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc mellképe és kivégzése 1671-ben (OSZK, RNYT, App. M. 666.)

2013-ben a Nemzeti Kulturális Alapnak köszönhetően a Malvasia-kötet viszatérhetett a Ferenciek terére. 

FRISSÍTVE: 2013.10.30.

A tegnapi kiállítás megnyitóján néhány mozaikdarab a helyére került, s néhány információmorzsa közölhetővé vált:
A Malvasia-kötet Simon Mitton csillagásztól (Cambridge, St Edmund College) került vissza az Egyetemi Könyvtárba. Mitton egy meg nem nevezett budapesti könyvgyűjtőtől vásárolta a kötetet 2009-ben.
Miután kiderült, hogy valamikor az ELTE Egyetemi Könyvtár volt a jogos tulajdonosa, s lopás útján kerülhetett ki az őrzőhelyéről, úgy döntött, hogy visszaadja a régi nyomtatványt. Egy feltételt szabott: a költségeit - a példányért kifizetett összeget - térítsék meg. Ebben segített a Nemzeti Kulturális Alap.

A történet boldog véggel zárult, de a könyvtárosban egy utolsó kérdés felvetül: az illetékeseknek nem ártana kikérdezni azt a pesti bibliofilt, akitől Mitton vette a kötetet. Ugyanis, aki egy kicsit is belemerítkezett a régi könyvek világába, az rögtön láthatta, hogy ez a könyv lopott holmi, benne tulajdoni bélyegzővel, raktári jelzettel. Legfőképpen egy pesti könyvgyűjtőnek lett volna morális kötelessége bekopogni - hóna alatt a Malvasiával - a Ferenciek terén álló épület hatalmas fakapuján és megkérdezni, hogy nem hiányzik-e valahonnan? Használt kocsit sem veszünk eredetvizsgálat nélkül, a pesti gyűjtőnek is tudnia kellett, hogy honnan van ez a példány.

Farkas Gábor Farkas

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. X. 28. Vasárnap.

Reggel sokat olvastam a „Tom Sawyer kalandjai”-ból. Gyula gyalog a nagymamihoz ment. Délelött Jancsihoz mentem. Náluk a várost csináltam. 10h-kor hazamentem. Franci már ott volt. Mondta, hogy a nagymami felé nem volt semmi. Utána jött Géza bácsi apu nagybátyja Budáról. Azt mondta, hogy míg ideért hatszor igazoltatták. Reggel is megjelent a „Szabad Nép”, és most is közölte a kormány névsorát. Ebéd utánra megjött Gyula és azt mondta, hogy vagy 800 tank és 250 kocsi lőszer jött a város felé. Délben elrendelték a tűzszünetet, de azért még is lőttek. A rádióban mindent megpróbáltak, ami nem volt a Rákosi rendszer alatt. Például délben harangoztak. Nálunk volt Kolics bácsi és azt mondta, hogy tegnap kezdték a Kilián György (Mária Terézia) laktanya ostromlását, és még mindig tart. Azt is mondta, hogy a Práter utcai házak is kárt szenvedtek. Délután átmentem Jancsihoz. Náluk a várost csináltuk. (l. a dobozban.) Én egy utcát és egy teret neveztem el a forradalomról. Este Nagy Imre miniszterelnök beszédet mondott. Beszédében megígérte, hogy megszünik az ÁVH, nemzeti ünnep lesz március tizenötödike. Továbbá megígérte, hogy hazánk címere ifjuságunk követelése szerint újból a Kossuth címer lesz, és hogy 24 órán belül az orosz csapatok megkezdik a kivonulást.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. október 28. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.