Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja. A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

(Zsögödi) Nagy Imre rajza Áprily Lajosról – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Március (autográf verskézirat) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár: Analekta 215

Magyar–német szakosként Nagyenyeden, később Kolozsvárott tanított. Az erdélyi kulturális élet meghatározó alakja volt. A húszas években szerkesztőként is dolgozott (kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Helikon). 1929 augusztusában áttelepült Budapestre.

„Azonkívül egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha valóban menni kellene, és egyetlen könyvet lehetne mindebből magammal vinni. Az emberek ízlése különböző. Én azonban, be kell, hogy valljam, ahogyan végignéztem a könyveket, megsimogattam Csokonait, egy régi Petőfi-kötetet, megsimogattam Reviczkyt, megsimogattam Vajda Jánost, azután az Ady-kötetek első kiadásait, s mégis másutt állott meg a szemem, ott állott meg, egy olyan könyvnél, amelyet én az emberi szépség formában való legnemesebb kifejezésének tekintek, és meg kell mondanom, hogy akkor is, ha mennem kellene egyetlen könyvvel – Szophoklész Antigonéjánál állott meg a szemem.”

Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról. In. A kor falára. Áprily Lajos emlékezete. Vál., szerk., összeáll.: Pomogáts Béla, Budapest, Nap Kiadó, 2002. 220. o. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

–––

„A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.”

Áprily Lajos: Antigone. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos levele Babits Mihályhoz (gépirat, autográf aláírással) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában –Kézirattár. Fond III./22) 

A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jelenítette meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről.

„Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját. Fussunk végig versein – az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött. Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az »ötven erdő« mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése.”

Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Áprily Lajos versei – Révai-kiadás. In. Nyugat, 1939. 9. szám – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

–––

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Patroklos alszik. A halott Ady Emlékének (autográf verskézirat). – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár. Fol. Hung. 1849 

Magyarországra való áttelepülése után Áprily a Lónyay utcai református gimnázium tanára, majd 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója lett. A harmincas években a Protestáns Szemlét szerkesztette. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.

„Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.”

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Áprilyról. Részlet. In. Szó és szótlanság, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989. – Törzsgyűjtemény 

M. J.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 13 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: LaPérouse és Verne Gyula – A Nemo kapitány című regényben egy különös történetet olvashatunk egy elveszett francia felfedezőről és tragikus sorsáról. Hogyan tűnt el La Pérouse az Egyenlítőnél, mit keresett ott, és milyen felfedezések kötődnek hozzá? A legenda szerint XVI. Lajos kivégzése előtt így fordult a hóhérhoz: Van valami hír La Pérouse-ról? Egy 19. század eleji magyar evangélikus lelkész könyve talán választ ad minderre. Vagy nem.

Az előadás egyik illusztrációja  
Nicolas-André Monsiau (1754-1837): XVI Lajos instrukciókat ad La Pérousenak 1785-ben (1817)

A tárlóban látható lesz Jean François La Pérouse térképe (OSZK, TA 367.)

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülőre fogni, a szünetekben pedig kérdésekkel „zaklatni” Farkas Gábor Farkast. Minden előadáshoz vetítés társul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból, illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamarakiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előadássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.

Mi: Széchényi Emléknap
Mikor: 2013. november 25. 12 óra
Hol: VIII. emeleti előadóterem

Miről: Ransanus és a sárkány - Petrus Ransanus, Mátyás király történetírójának volt egy sárkánykoponyája az íróasztalán, amit az erdélyi barátaitól kapott. Lehet, hogy mégis létezett Harry Potter Magyar mennydörgője? Az előadásban égi csodák és őshüllők fossziliái sietnek a segítségünkre, hogy megválaszoljuk a kérdést: hová tűntek el Erdély sárkányai?

Ulisse Aldrovandi (1522-1605) itáliai természettudós sárkánya (Historia serpentum et draconum, 1640)

A tárlóban kiállítjuk Petrus Ransanus magyar történetének rövid foglalatát (OSZK, App. H. 349.)

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője egyedülálló előaddássorozatot tart november 25-én könyvtárunk alapításának ünnepén. Fél nap alatt 12 izgalmas históriát hallhatnak és 12 különleges nyomtatványt láthatnak az érdeklődők.  
Naponta közüljük egy-egy előadás rövid ismertetőjét ezen a linken.

Az elmúlt két évtizedben számtalan lehetőség adódott, hogy hibernált történelemtanárként előadásokkal sokkoljam a gyanútlan könyvtárlátogatókat. Ám mindig maradt valami elvarratlan szál, befejezetlen mondat.

A rendelkezésre álló félórák szűk keretet adtak arra, hogy az aktuális összeesküvés-elméletet felfűzzem valamelyik régi könyv krimiszerű történetére, s a kiállítások ismétlődő vezetése pedig az unalom terhét rakta vállamra a hatodszorra elmondott viccesnek szánt anekdota után.

Hogyan lehet ezt megnyugtató módon rendezni?

Kell egy megfelelő tér (VIII. emeleti társalgó kényelmes fotelekkel), egy időkeret (déltől éjfélig), s egy elszánt közönség. A fél nap lehetővé teszi, hogy a raktáramban heverő egytucat históriát egymás után – kisebb szünetekkel, az ismétlődés unalmát elkerülve – előadjam. Nyilván a történetek összefüggenek egymással, egyes szereplők időnként visszatérnek, bizonyos jelenetek összekapcsolódnak, de a fő szervezőerő a magam szórakoztatása volt. S hátha más is jól érzi magát mindeközben. Nem tudom, hogy sikerül-e fél napon keresztül fenntartani a figyelmet, ha tudnám, nem lenne kihívás. Az előadások többsége nem a könyvtárosoknak szól, hiszen a történetek java része ismert a tanulmányaimból és az konferenciaszerepléseimből. Célom mindössze a nagyközönség becsalogatása a Nemzeti Könyvtárba, hogy eltöltsenek néhány órát, a bátrabbak egy fél napot a régi könyvek világában, úgy, hogy valami különleges élményt is kapjanak a könyvtári ünnepünkön. Az előadás-sorozat alcíme ugyanis a következő: „Tisztelet Széchényi Ferenc könyvtáralapítónak”.

Az előadások kapcsolatainak teljes verzióját bemutató ábrája itt elérhető.

Az előadások minden órakor indulnak (12–23 óráig) és éjfélkor érnek véget. A prezentációk (a terv szerint) 40–45 percesek lesznek (10–15 perc technikai szünet, kávé, frissítő). Bármikor lehet csatlakozni és menekülésre fogni, a szünetekben kérdésekkel „zaklatni”. Minden előadáshoz vetítés párosul (film, zene és kép segíti majd a bonyolult történetekben való eligazodást), és 12 különleges kéziratból illetve régi nyomtatványból álló egynapos kamara-kiállítás hozza fizikai közelségbe a vicces-véres történeteket.

Farkas Gábor Farkas

12 óra, 12 történet, 12 könyv: egy könyvtáros

2013. november 25. VIII. emeleti társalgó, 12 órától 24 óráig

Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetője

Márton-nap – A katolikus egyházban Tours-i Szent Márton püspök (Savaria/Szombathely 316/317 – Candes, 397) ünnepe, a néphagyományban pedig az őszi munkák végét jelző gazdasági határnap, a „libavacsora” és az újbor ünnepe.

Tours-i Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományában, római katonatiszt fiaként pogány családba született. Később a család Ticiniumba (Pavia) költözött. Márton 328-ban katekumennek (hitújoncnak) jelentkezett szülei tiltakozása ellenére. 331-ben besorozták a római hadseregbe, majd lovas testőrtisztként Galliába vezényelték. Ismert legendája szerint 334-ben a galliai Ambianum (Amiens) városkapuja előtt egy fázó koldussal találkozott. Márton ekkor a köpenyét kettéhasította és annak egyik felével betakarta a koldust. A következő éjjel álmában megjelent neki a fél köpenybe burkolózott Krisztus, jelezvén, hogy ő volt a koldus. Márton nemsokára kilépett a hadseregből és megkeresztelkedett, majd térítő útra indult kelet felé – egészen a mai Dunántúl területéig. 359-ben Poitiers közelében telepedett le, hogy Hilarius püspök mellett lehessen. 371-ben Turones (Tours) városának püspöke lett, a város mellett pedig kolostort alapított. Nagy tisztelettel övezve halt meg 397-ben. Temetésének időpontja, november 11.vált Szent Márton emléknapjává: ő volt az első szent, aki nem mártírként halt meg.

Szent Márton püspök ábrázolása R iniciáléban – Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Cod. Lat. 309., f. 151r – Kézirattár

„Olvasom Szent Márton püspök életében, kit Laurentius Surius ír tizenegyedik könyvében, hogy midőn egykor azon dicsőséges szent, útjában lévén, egy szegény mezítelen koldust találna elő, palástjának egy részét elmetszvén, odaadá néki, hogy béfödőznék vele; annakutána megjelenvén Krisztus Urunk néki azon darab palásttal, mondá: Ímé ezzel az darab köntössel ruházott fel engem Márton; kit is látván Szent Márton, annakutána még adakozóbb lőn.
Hasonlót mond az magyar krónika is Szent Örzsébet, Második András király leánya felől, ki minekutána Turingiába férhez ment volna, történt, hogy urának sok számú fejedelmi vendégi volnának, kíváná azért, hogy felesége is igen drága és ékes köntösökben öltöznék, kit megmívelvén, midőn az urához menne, ímé az garádicson egy szegény mezítelen koldus alamizsnát és ruhát kér vala. […]”

Esterházy Pál: A könyörületes szent, részlet – In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Szűz Mária után Szent Márton tiszteletére szentelték hazánkban a legtöbb templomot és számos települést is. (vö.: pl. Alsószentmárton/ Baranya megye, Hegyhátszentmárton/Vas megye, Szilvásszentmárton /Somogy megye.) Védőszentjükként tisztelték többek között a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok. Kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánk területén. Szent István király a zászlaira Szent Márton képét festtette. Születésének egyik feltételezett helyén tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegettek.

Pannonhalma, Szent Márton hegye ábrázolása a Bencés Főapátsággal – Vasárnapi Újság, 1856. június 22. (3. évf. 25. sz.) – Elektronikus Periodika Archívum

Szent Márton alakjához és ünnepéhez többszörösen is kapcsolódik a lúd (a liba): „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”– tartja a népi eredetű mondás, mely arra utal, hogy Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet és a betakarított terményt is. Szent Márton ünnepe volt a Szent Katalin napjáig (november 25.) tartó ún. kisfarsang kezdőnapja is.

„A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni. Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúl – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

Falusi libaleves

Hozzávalók (4 személyre):
30 dkg libacomb
15 dkg burgonya
10 dkg zöldbab
5 dkg gomba
1 db zöldpaprika
1 db paradicsom
1 db citrom
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 csomó kapor
1 dl tejföl
2 dkg liszt
pirospaprika
1 db babérlevél
só

A libacombot kicsontozzuk, zsírját lefejtjük, a húst és a zsiradékot külön-külön kockára vágjuk. A zsiradékot kisütjük, leszűrjük, ebben megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát és a libahúst, majd meghintjük pirospaprikával és egy kevés vízzel felöntve megpároljuk. Zúzott fokhagymával, sóval, babérlevéllel ízesítjük. Amikor a hús már majdnem megpuhult, beletesszük a kis kockára vágott burgonyát, gombát és az 1 cm-es darabokra vágott zöldbabot. Megfelelő mennyiségű vízzel felöntjük, tejfölből, lisztből készült habarással sűrítjük, beletesszük a finomra vágott kaprot és készre forraljuk, majd szűrt citromlevet keverünk hozzá. Tálaláskor a levesünk tetejére vékony karikára vágott citromot, zöldpaprikát, paradicsomot teszünk.

Korpádi Péter: Szentesi szárnyaskönyv, részlet, Budapest, Kossuth, 1995 – Törzsgyűjtemény

„Egy lúd, aki túlélte a Márton napot” – Digitális Képarchívum

Napjainkban újra élednek a Márton-napjához kapcsolódó régi hagyományok. Ismét fontos szerepet játszanak a libalakomák, a hagyományőrző programok. 2005 óta pedig, az Európai Kulturális Tanács döntése értelmében az Európát átszelő tizenöt tematikus kulturális útvonal egyike a „Szent Márton kulturális út”, Szombathely és a franciaországi Tours városa között.

–s–

November 

„Naptárunk 11. hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, latin neve, November is azt jelenti, »kilencedik«. Bár a római nép novemberben is talált alkalmat az ünneplésre — ilyen időszak volt a Ludi Plebeii, »plebejus (ünnepi) játékok« két hete (nov 4–17.) a maga futóversenyeivel és színielőadásaival —, nem örököltünk Rómától jeles novemberi ünnepnapokat.
A hónapot illő módon őszi lombszín ruhájú, repülő ifjú jelképezte, fején bogyós olajág-koszorúval (a mediterráneumban november az olajbogyószüret kezdete). Az alak baljában a hónap terményeivel, répa- és káposztafélékkel teli tálat tart; jobbjában pedig a Nyilas jelét, hiszen november 23-a a Nyilas »védjegyű« csillagászati hónap kezdete. November egy másik antik eredetű jelképe, a nyilazó vagy nőrabló kentaur a Nyilast személyesíti meg. Mezőgazdasági munkák szerint ökrökkel szántó, vető, olajbogyót szüretelő, lóhajtotta olajpréssel dolgozó paraszt, disznókat makkoltató pásztor volt a helyi éghajlattól függően november jelképe.
A hónap régi magyar neve: Nyilas hava, illetve a Nyilas hónap első dekádjának legjelentősebb szentje után Szent András hava volt.”

Jankovics Marcell: November. (részlet) In. Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Maygar Elektronikus Könyvtár

[November] – Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja

„Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
Csendességben űlvén itt a kandallónál.”

Csokonai Vitéz Mihály Az ősz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A pince mélyén. Fotó. – Digitális Képarchívum 

„Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.

Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: »benneteket várlak!«
Megrezdűl a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.”

Arany János: Toldi estéje (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Sínpár őszi erdőben. Fotó – Digitális Képarchívum

„Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.”

Dsida Jenő: A sötétség verse című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Varga József: Könyörület. (Síremlék az Óbudai temetőben). Fotó – Digitális Képarchívum 

„Ősz, arany ősz, a tarlón vér nyoma,
szeder kúszik, illeg a galagonya,
s nagy ekevas a télbe fordítja át
majd az őszutó arany zűrzavarát.”

Csukás István: Az országutat fény veri (részlet). In. Uő.: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996. – Törzsgyűjtemény 

Egy ködös reggeli pókháló – Digitális Képarchívum 

„Bár még az ágon függ, de sárga a levél;
Szomorú tetszhalott, amely se hal, se él;
Halálos zsibbadás ül a természeten,
A nyárnak vége van, – s a tél még nincs jelen.

Kórót, cserét a szél ha megrezzentene!
De elállt a világ szava, lélekzete …
Nem látni a napnak keltét, enyészetét,
Nappal féléjszaka; éjjel pokolsetét!”

Tompa Mihály Bár még… című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„A dombon túl eltünt a sárga nap,
rétek felett repül a pókselyem;
olyan a mai alkonyat,
mint egy hegedü zsongó belseje…
Nézem az égbolt végtelen tavát;
milyen színű? – színének nincs neve.
Lelkemen illatok surrannak át,
hűs illatok, melyeknek nincs neme.
Nézem a fenyők mély-zöld tetejét:
ott fenn, rég sejtem, lappang valami
rejtelmes szép veszély, melynek nevét,
ha tudnám, sem merném kimondani.
Ma a virágok végsőt intenek,
s tán földbe bújnak, mint a rovarok;
az elpusztult temetőn a kövek
is elfeküdtek – a halál halott.”

Jékely Zoltán: Késő tarlózás (részlet). In. Uő.: Jékely Zoltán összegyűjtött versei 2., Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

–MJ–

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) a magyar zenei romantika egyik legnagyobb mestere volt, aki nemcsak zeneszerzőként, hanem közéleti emberként is hatalmas feladatot vállalt magára. Magyar történeti tárgyú operáival egy hiányzó zenés történeti „eposz” nagyszabású fejezeteit hívta életre. Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményének megzenésítésével a reformkori magyarság legbensőbb hangján szólalt meg. Zongoraművészként és a Nemzeti Színház, majd a Filharmóniai Társaság karnagyaként az európai rangú magyar hangverseny- és operaélet egyik megteremtője volt, az Országos Daláregyesület élén pedig a kiegyezés utáni hazai kóruskultúra tevékeny előmozdítója. Idős korában sem pihent. 65 évesen lett a Zeneakadémia igazgatója, s ebben a minőségében számos utódot, muzsikust nevelt.

Az 1993-as centenáriumi Erkel-kiállításunk Szerző Katalin zenetörténész által jegyzett nyomtatott vezetőszöveg nyomán

Erkel Ferenc. Kőnyomat. Barabás Miklós rajza. Nyomtatta Walzel Ágost Frigyes, Pest, 1845 – Színháztörténeti Tár

Erkel Ferenc legismertebb alkotása a Himnusz megzenésített változata. A mű 1844 tavaszán született, s az elmúlt immár több mint másfél évszázadban a magyarság egyik jelképévé vált. A Kölcsey-vers és Erkel művének legitimációtörténete.

Gárdonyi Géza megörökítette a Himnusz megszületésének legendáját:

„A Himnuszra se pályáztam volna. Hanem egyszer az történik velem, hogy megfog az utczán, a lakása elött Bartay felhí és azt mondja odafenn:
– Írtál-e himnuszt?
– Nem. Nem is írok. Egressynek hagyom ezt az örömet. Neki az effélékben kedve telik.
– Hát ö megírta már?
– Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy pályázik és engem megkért, hogy írjam át zenekarra. De napról-napra halogatja. Pedig most jut eszembe, hogy holnap már lejár a pályázat.
– És te nem veszed észre, hogy ez szándékosság?
– Micsoda szándékosság?
– Hát az, hogy neked eszedbe se jusson pályázni.
– De ha nem is akarok.
– Kell! Nem érted és nem érzed, hogy ez a pályázat nem a nyomorult aranyaknak szól, hanem az örökkévalóságnak? Amelyik dalt megjutalmazzák, azt meg is szentelik. Egy hét múlva milliók ajka zengi vissza. És az lesz a dalok dala, az örökkévaló, a halhatatlan, a szerzőjével együtt.
– Ezt mondva, – folytatta Erkel, – betuszkolt engem a mellékszobába, ahol egy kopott zongora sárgállott. Odatett egy ív kottapapírost, melléje a szöveget. […]”

Gárdonyi Géza: Apróságok Erkel életéből, II. A szózat meg a himnusz, részlet – In: Erkel Ferenc emlékkönyv, szerk.: Fabo Bertalan, Budapest, Pátria, 1910., 212–214. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Hymnusz” – a cappella négyszólamú vegyeskarra. Erkel Ferenc autográf lejegyzése az 1880-as évek körülről – Zeneműtár – A Himnuszról bővebben Erkel-honlapunkon 

Erkel legismertebb operája a szintén nemzeti klasszikussá lett Bánk bán. A három felvonásos opera szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József azonos című drámája alapján. Az opera keletkezéstörténete – az 1844-45-ben megkomponált első részletektől az 1861-es ősbemutatóig – több mint másfél évtizedet fog át. A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején Erkel az asztalfióknak szánva dolgozott a partitúrán. Katona József Bánk bán című tragédiáját a cenzúra tilalma miatt 1860-ig nem játszhatták a magyar színpadokon. Az ősbemutatót, amely 1861. március 9-én volt a Nemzeti Színházban, hatalmas várakozás előzte meg. A bemutató a magyar operát vitte sikerre, nagy hatással volt a kortársakra, és a Verdi-operák korabeli olaszországi előadásaira emlékeztető élményt nyújtott a magyar közönségnek.

A bemutató előadás színlapja 1861-ből – Színháztörténeti Tár

További dokumentumok, érdekességek Erkel-honlapunkon találhatók: Kölcsey Himnusza és Erkel Himnusza régi felvételeken – köztük a Himnusz a Szabad Európa Rádióban november 4-én, 1956-ban; a Történeti Interjúk Tára hangfelvételeiből, valamint Érdekességek Erkel életével s pályájával kapcsolatban – köztük Erkel sakkjátszmáiból. 

–s–

A népszerű keresztnév napja eredendően Árpád-házi Szent Imre herceg (1000 és 1007 között, Székesfehérvár – 1031. szeptember 2., Veszprém közelében /?/) ünnepe; katolikus ünnep. Az utóbb az ifjúság védőszentjévé vált herceg ünnepe a hagyománytól eltérően nem halála időpontja, hanem szentté avatásának napja. Imre herceget 1083-ban atyjával, István királlyal és Gellért püspökkel együtt Szent László király az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében emeltette oltárra, azaz avatta szentté – a kor szokásainak megfelelően.

Szent István király és Szent Imre herceg egészalakos képmása; falfülke előtt trónon ül a király, feje fölé két angyal tart koronát. A trón jobb oldalán a gyermekként ábrázolt Imre herceg ül, kezében liliommal; rézmetszet. – In: Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum Regni apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum ..., 1664 (Régi Nyomtatványok Tára – Digitális Képkönyvtár)

„Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia, akit német nagybátyja, a később szintén szentté avatott Henrik császár nevére kereszteltek. A magyar Imre név a német Henrik átvétele. Szent Imre legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Jámborságával már gyermekkorában kitűnik. Királyi atyjával egyszer Szent Márton hegyére ment a bencés monostorba, ahol a szerzetesek illő tisztelettel fogadták őket. »Imre miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen meg apolgata (megcsókolta). Nekit csak egyször, nekit háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer. Annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szent mise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, miokáért tette volna. És megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek annyi esztendei volna, Hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég fráter Marus szeplőtelen szűz volna.«
Imre máskor szolgájával Veszprémbe ment. Itt a Szent György-kápolnában égi szózatot hallott, hogy testi-lelki szüzességben töltse életét. Később mégis megházasítják, jegyese azonban hajlandó a József-házasságra.
A fiatal Imrét vadászaton érte utol a halál.”

Bálint Sándor: November 5., részlet – Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Magasztaló szent versekkel
Dicsőitsük az eget,
És üdvezlő énekekkel
Szüz szent Imre herczeget:

Nemzetünknek buzgó népe
(Most érkezik kincsetek,
A herczegek példás képe:)
Zöld ágokat hintsetek.

Szent Imre jön, ki éltében
Eskütt szüz és angyal vólt,
Házassága kötelében
Szüz társával szüzen hólt.”

Faludi Ferenc: Szent Imre herczegrül, részlet – In.: Uő.: Faludi Ferenc összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár

Petrus Rucholle: Szent Imre herceg allegóriája, rézkarc, 1633 – Imre herceg dombtetőn áll, magyar viseletben. Lába alatt virágok és tövisek. Jobbjában lángoló szív, fején virágkoszorú. Imre mellett angyal, aki egyik kezében fáklyát, a másikban edényt tart. Az edénybe vér folyik az Imre által tartott szívből. Az égen szárnyas szív és Madonna a gyermekkel zenélő angyalok között. (Régi Nyomtatványok Tára – Digitális Képkönyvtár)

„Imre tisztelete – tudomásunk szerint – megmaradt az egyházi év és templomi ábrázolások világában, a szakrális népélet televényében nem vert gyökeret. Barokk templomi képeinken Imre úri magyar viseletben, csizmásan jelenik meg. Ezért választották veszprémi, érsekújvári, aradi, és szegedi csizmadiák céhpatrónusuknak. […]

Szent Imre nevéhez és napjához fűződő hiedelmekről és hagyományokról nem tudunk. Keresztnévként mégis igen népszerű, sőt családnév gyanánt is: Imre, Imreh, Imrő, Emre, Ümre, Imbre” Bálint Sándor: November 5., részlet h – Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Imre herceg tisztelete újra megerősödött a XX. század első felében, amikor tudatosan állították őt, mint a tisztaság erényének megtestesítőjét az iskolai ifjúság elé példaképként. Ennek a folyamatnak egyik kifejezője Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész 1930-ban felavatott szoborcsoportja is a mai Móricz Zsigmond körtéren, Budapesten. A szoborcsoporttal szemközti útvonal 1929 óta a Szent Imre herceg útja nevet viselte. Az 1930-ban törvényes keretek között létrehozott XI. kerület hivatalos neve 1934-től 1950-ig Szent Imre város volt, 2007-től a kerület egy része újra felvette a Szentimreváros nevet.

„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”

X. rész. A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről, részlet, – In.: István király intelmei Imre herceghez, fordította Kurcz Ágnes – Magyar Elektronikus Könyvtár

Roskovics Ignácz festményei a budai Királyi Palota Szent István-terme számára, Zelesny Károly fényképei után.– In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 16. sz., 1900. április 22. – Digitális Képarchívum

Régi jámbor herceg, ki valál a vad
hullám szennyes hátán szelíd fehér hab,
kiben tükröt lelt a Tenger Csillaga,
nézz mennyekből, megcsúfolt rokonságodra,

mert ma is, levágva orrunk és fülünk,
koldulunk és árván kárveszékelünk,
mint ama gyászhírű balga magyarok
s bosszuszóval átkozzuk vesszős Nyugatot,

holott István atyád, első szent király
nem átkot, nem bosszut rendelt és kivánt,
hanem bölcs alázat hűvös fürdejét,
mosni a kudarcbatört magyar láz fejét.

Babits Mihály: Imre herceg, részlet – In: Uő.: Összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. XI. 4. Vasárnap.

Reggel kb. 6h-kor ébredtem fel és lövöldözéseket hallottam, s azt mondtam: Na mi az, már megint lőnek? Ekkor Bözsi néni bekapcsolta a rádiót, amely épp akkor közvetítette Nagy Imre beszédét, ami kb. így hangzott: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, nyilvánvaló azzal a szándékkal, hogy megdöntsék a népi hatalmat. Csapataink harcban állnak. Ezután eljátszották a Himnuszt, majd német, francia, angol és lengyel nyelven megismételték a Himnusz és a Szózat kiséretében. Ezután Nagy Imre felhivást intézett Maléter Pálhoz és Kovács Istvánhoz, hogy azonnal jöjjenek a parlamentbe az orosz táborból. Ezután átmentünk Szabadosékhoz, míg a ház többi lakója az óvóhelyre ment. Ott hallgattuk tovább a rádiót, amely 9h 14’-kor elhalgatott, de mi tovább is égve hagytuk a rádiót és egyszer csak a Szabad Európa szólalt meg, amely bemondta, hogy Nagy Imre kormányát elfogták az oroszok. Még délelött rajzoltam a tervfüzetbe. Bözsi néni telefonált Kőbányára és Cselényi néni mondta, hogy már ott is vannak oroszok. Dél felé Bözsi néni és egy fiú kíséretében hazajöttem. Az uton láttam, hogy a Klauzál utca és az Akácfa utca el van barikkádozva és most építenek a Nemzeti és a Keszelyi között egyet. Bözsi néni azt mondta, hogy most biztos itt lesz harc. A Corvintól egyedül jöttem, s láttam, hogy a Corvin tele van lőszerrel és a Szabad Népben puskások vannak. Nálunk az emeleti lakók a pincébe mentek. Délután a könyveimet rendeztem. ”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. november 4. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplókban említett röplapok itt találhatók.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Részlet Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából:

„1956. XI. 3. Szombat.

Délelött a naplót írtam, mert sokat elmaradtam. Később rajzoltam a tervfüzetbe. A ma megjelent újságok közölték, hogy hétfőre teljesen helyreáll a rend. Megkezdődik az iskola, a gyárakban megindult a munka: és ahol lehet, megindul a közlekedés: Este Bözsi nénihez mentem aludni, hogy ne legyen egyedül. Útközben egy „Igazság”-ot vettünk, amit este elolvastam. Az újság közölte, hogy megalakult a végleges kormány, amelyben bent van Maléter Pál a Kilián hős parancsnoka, és Kétly Anna, aki Bécsbe utazott.”

Bejegyzés Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójából, 1956. november 3. 
Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

A naplóban említett röplapok itt találhatók.

Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet. 2008 óta a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.