Hálózati karbantartás

2011. március 17. 17:08 - nemzetikonyvtar

2011. március 29-én (kedden) az ELMŰ hálózati karbantartást végez, így intézményünk ezen a napon áramszünet miatt zárva tart.

komment

Fölgömbkiállításunk szombaton utoljára

2011. március 17. 13:26 - nemzetikonyvtar

Szombaton, március 19-én látható utoljára a „Nyomtatott magyar föld-és éggömbök a kezdetektől napjainkig” című kiállítás. A tárlathoz kapcsolódó március 25-i nyílt nap (tárlatvezetés, múzeumpedagógia) elmarad.

Az Országos Széchényi Könyvtárat az a megtiszteltetés érte, hogy a Polis Nemzetközi Kulturális Egyesület felkérte a „Világ világossága” című kiállítás megrendezésére. Az interaktív kiállítás XVI. BENEDEK PÁPA nemrég kiadott, azonos című interjúkötete alapján született. A sajátos tárlat Elzbieta Woitas lengyel képzőművész alkotásai segítségével mutatja be európai keresztény gyökereit. A Szentszék Magyarországi Nagykövetsége és a Polis közösen kezdeményezte és gondozza a kiállítást, mely elgondolkodtatni kíván Európa lelkének jelenlegi „egészségi állapotáról”.

Megnyitó: 2011. március 25. 17 óra.

komment

Élőképek a könyvtárból

2011. március 17. 11:16 - nemzetikonyvtar

Hetente többször jelentkezünk élőben mobiltelefonnal készített képekkel a könyvtárból. Kövesd twitteren a @nemzetikonyvtar profilt!

Holnap nyitjuk a Szép Magyar Térkép 2010 és a Digitális Magyar Térkép 2010 című kiállítást, egy órája tettük ki a a VI. emeleti előadóterem falára a térképeket.

Jövő héten szerdán nyílik Krleža-kiállításunk, délelőtt az utolsó munkálatokat végeztük a Nemzeti Ereklye kiállítótérben.

Természetesen nem csak kiállításainkról mutatunk képeket a twitteren, itt az olvasóteremben készült felvételünk látható.

komment

Dr. Monok István Széchenyi-díjas

2011. március 16. 12:42 - nemzetikonyvtar

Kedves olvasóink!

Március 14-én Széchenyi-díjat vehetett át Dr. Monok István, az irodalomtudomány kandidátusa, irodalom- és művelődéstörténész, könyvtáros, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi docense. A díjat a 15-17. század könyv- és olvasmánytörténetének, a 16-17. század magyar művelődéstörténetének és a régi magyar irodalom történetének kutatásában elért eredményeiért, oktatói, szerkesztői, szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként kapta.

Kitüntetéséhez ezúton gratulálunk!

Dr. Sajó Andrea főigazgató

komment

1848. március 15.

2011. március 15. 13:21 - nemzetikonyvtar


A Nemzeti dal első nyomata Petőfi Sándor kézirásával. (második oldal) Landerer és Heckenast ny. 1848. „Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legelőször nyomatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete. Petőfi Sándor” Különgyűjtemények
 

Alexandre Petőfi. Digitális Képarchívum


Az eredeti színlap kiadási adatai: Pest, Nemzeti Színház, Trattner-Károlyi ny. 1848 Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár

Kattints! Mikroblogunkban további érdekes digitális dokumentumokat találhatsz gyűjteményünkből.

komment

Ki szavalta a Nemzeti dalt?

2011. március 15. 08:24 - nemzetikonyvtar

1848. március 15. A dátum magáért beszél. Magyarországon mindenki tudja mit jelent e dátum, és miért fontos a nemzet számára az a tizennyolc hónap, ami ezután következett. Máig identitásunk alapköve e tavaszi ünnep, amely örökre része a nemzeti mitológiának. Mindannyian soroljuk a 163 évvel ezelőtti események fontosabb fordulópontjait: Táncsics kiszabadítását, a tizenkét pontot, Batthyány kormányát, az új országgyűlést, a Függetlenségi Nyilatkozatot, és persze a dicsőséges tavasz vezetőit, a márciusi ifjakat.
De vajon valóban így van? Amikor a márciusi ifjakról beszélünk, kik is jutnak eszünkbe: természetesen és elsőként Petőfi, aztán rögvest a jó barát, Jókai, esetleg Vasvári Pál.


PETŐFI SÁNDOR: NEMZETI DAL (kézirat)

A lista azonban ennél jóval hosszabb és igazságtalanok volnánk, ha nem sorolnánk fel mindegyikük nevét, mindazokét, akiknek szent volt e név: magyar.

A listát a hölgyekkel kezdjük, ábécérendben és nem fontossági sorrendben nyújtjuk át, így emlékezünk. Azokra is, akikről nem szokás beszélni:

Bulyovszky Lilla (1833-1909)
Laborfalvi Róza /eredeti neve: Laborfalvi Benke Judit/ (1817-1886)
Szendrey Júlia (1828-1868)

Báró Nyáry Albert (1828-1886)
Bérczy Károly /eredeti neve: Stand Károly/(1821-1867)
Birányi Ákos /eredeti neve: Schultz Ágost/(1816-1853)
Bozzai Pál (1829-1852)
Bulyovszky Gyula (1827-1883)
Degré Alajos (1819-1896)
Dobsa Lajos (1824-1902)
Egressy Béni /eredeti neve: Galambos Benjámin/ (1814-1851)
Egressy Gábor (1808-1866) - vélhetően ő szavalta a Nemzeti dalt a Múzeumnál, a Nemzeti Színházban bizonyosan
Garay János (1812-1853)
Hamary Dániel (1826-1892)
Irányi Dániel /eredeti neve: Halbschuh Dániel/ (1822-1892)
Irínyi József (1822-1859) - a 12 pont javaslója
Jókai Mór (1825-1904)
Kléh István (1825-1913)
Korányi Frigyes (1828-1913)
Lauka Gusztáv (1818-1902)
Lisznyai (Damó) Kálmán (1823-1863)
Oroszhegyi József (1822-1870)
Pállfy Albert (1820-1897)
Petőfi Sándor (1823-1849) a harcokban esett el
Sükei Károly (1823-1854)
Vajda János (1827-1897)
Vas Gereben /eredeti neve: Radákovits József) (1823-1868)
Vasvári Pál (1826-1849) a harcokban esett el
Vidacs (Vidats) János (1826-1873)

A fentebb felsoroltak mindegyike ott ült a Pilvax Kávéház „közvélemény asztalánál”, valamennyien radikális értelmiségiek, többségük tagja volt az Ellenzéki Körnek is. A kávéházat ez időben Fillinger János bérelte.

Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye 1848 március 15-én, a forradalom kezdetén született, de már a szabadságharcra buzdító költemény, amely rendhagyó módon, röplapként látott napvilágot Landerer és Heckenast pesti nyomdájában. A röplapon Petőfi Sándor kézirásával a következő szöveg olvasható: „Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legelőször nyomatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete. Petőfi Sándor” - Autográf kézirat - Fond VII 8 f. 17r - Nyomtattvány, Landerer és Heckenast, 1848. március 15. - Fond VII 52.
komment

Szép Magyar Térkép

2011. március 10. 15:45 - nemzetikonyvtar

Szeretettel várunk 2011. március 18-án 13 órára a Nyomtatott magyar föld- és éggömbök című kiállításhoz kapcsolódó konferenciára, majd ugyanezen a napon 15 órára, a Szép Magyar Térkép 2010 és a Digitális Magyar Térkép 2010 című kiállítás megnyitójára és a hozzá kapcsolódó versenyek díjainak átadására.

A konferencia elnöke és a kiállítást megnyitja: Klinghammer István akadémikus. 

Helyszín: VI. em. előadóterem.


Ajánlatunk a Térképtárból: Péchy Imre: A Tátra hegység domborművű térképe (Budapest, 1875) 

A konferencia a Nyomtatott magyar föld- és éggömbök című kiállításhoz kapcsolódva jött létre. Számos olyan probléma bukkan fel ezekkel a különleges kartográfiai dokumentumokkal kapcsolatban, amelyeket hosszú lett volna a kiállításon elmondani, ám ugyanakkor nagyon fontosak. A XIX. századi glóbuszok egyes kiadásaiból alig pár darab maradt meg. Vajon miért van így? A glóbuszkészítés legkardinálisabb pontja a glóbusztest elkészítése. Ennek anyagáról, sérülékenységéről, restaurálási problémáiról esik szó a konferencián, illetve arról, hogy a különböző korokban hogyan is használták ezeket a gömböket az oktatásban. Szó esik még napjaink másik fontos problémájáról: hogyan lehet a földgömböket, ezeket a háromdimenziós dokumentumokat digitálisan megjeleníteni. 

A konferencia előadástémái:

  • Plihál Katalin (OSZK): A glóbuszok gyártása. Rövid történeti áttekintés
  • Lovizer Lilla (OSZK): A prágai Felkl cég glóbuszai a XIX. századi magyar földrajztanításban
  • Márton Mátyás (ELTE, TEGETA): A Perczel-földgömb újraalkotása
  • Gede Mátyás (ELTE, TEGETA): Virtuális kiállítás háromdimenziós digitális glóbuszmodellekkel
  • Lente Zsuzsa: „Kettő az egyben”. A szegedi Kiepert-glóbuszok restaurálása.

A Szép Magyar Térkép és Digitális Magyar Térkép kiállítás és a hozzá kapcsolódó verseny azért fontos, mert a térképek a szemnek is készülő alkotások. Nem elég, ha tudományos szempontból pontosak, szépnek is kell lenniük, ez a régi térképekre is éppúgy érvényes, mint napjaink alkotásaira. A nagyközönségnek rendszerint nincs arra lehetősége, hogy összehasonlítsa a térképkínálatot, hiszen egy-egy boltban csupán néhány forgalmazó térképei kaphatók. Itt azonban együtt látható az előző év majdnem teljes termése. A verseny és a kiállítás immár 15 éves múltra tekint vissza. Kezdetben természetesen csupán a nyomtatott térképek versenyeztek, ám hét éve a digitális alkotások is versengenek. A zsűri fele szakemberekből, míg a másik fele laikusokból áll, a bíráló bizottság elnöke pedig az OSZK mindenkori főigazgatója. A térképek különféle kategóriákban versenyeznek: tudományos térképek, sorozatok, iskolai falitérképek és oktatási térképek. A legnagyobb csoportot az idegenforgalmi térképek adják.

 

A verseny díjait Dr. Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár Főigazgatója és Dr. Zentai László, Lázár deák térképészeti alapítvány elnöke, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék vezetője adja át.

A kiállítás megtekinthető 2011. március 18-tól április 30-ig keddtől szombatig, 10-18 óráig, vasárnap és hétfőn zárva.

komment

Olvasható apróságok

2011. március 10. 10:16 - nemzetikonyvtar

Gyakorta előfordul, hogy kisebb-nagyobb könyvajándékok érkeznek a könyvtárba, de arra még nem volt példa, hogy minikönyv-gyűjtemény érkezett volna. A közel kétezer darabos, igazi ritkaságnak számító gyűjteményről Tóth Józsefnével, a Gyarapítási Osztály vezetőjével beszélgettem.

Tóth Józsefné: A minikönyv gyűjtemény a Zrínyi Nyomda egykori vezérigazgatójának, néhai Bolgár Imrének a gyűjtése. A család a 22 éve elhunyt családfő féltve őrzött gyűjteményét ajándékozta tavaly ősszel könyvtárunknak. Egyéb munkáink miatt a feldolgozáshoz most tudtunk hozzálátni. A becslés szerint az 1500 - 1700 tételes kollekció többségében hazai megjelenésű minikönyvből áll, amelyek a 60-as, 70-es és 80-as években jelentek meg, de tartalmaz külföldi megjelenésű orosz, német, kínai nyelvű műveket is. A könyvek között sok a számozott, bibliofil példány, a kötésvariáns, nem egy közülük díszes fa, fém vagy műanyag dobozban.

Volt-e a családnak bármilyen kérése az ajándékozással kapcsolatban?
T. J.: A család egyetlen feltételhez kötötte a felajánlást, amit az Országos Széchényi Könyvtár elfogadott. Ennek értelmében a gyűjtemény a feldolgozás után az olvasói térben kerül elhelyezésre, zárható üveges szekrényben, feltüntetve az Örökhagyó nevét. A család a gyűjteményt Bolgár Imre emlékéhez méltóan kívánta elhelyezni, egyben emléket is állítva a nagylelkű ajándékozónak. Bolgár Imre szenvedélyesen gyűjtötte az apró könyvecskéket, tagja volt Miniatűrkönyv-gyűjtők Klubjának, barátja volt Janka Gyulának, aki szerzője a „Miniatűr könyvek bibliográfiájának”. Ajándékba kaptuk a kollekció mellé a gyűjtő által használt bibliográfiát is, melyben jelezte Bolgár Imre a beszerzett példányokat. Ez Búza Márton „Magyar miniatűrkönyvek bibliográfiája” öt kötete, amelyek 1692-1980-ig tartalmazzák a mikro- és minikönyvek leírásait.
Országos Széchényi Könyvtár: Minikönyvek
[Dedikált példányok]

Ha jól tudom a védett raktárban jelenleg is vannak minikönyvek.

T. J.: Pontosan így van, az ajándékozás kapcsán el kell végezni a meglévő gyűjtemény revízióját is. Látnunk kell, hogy valóban megvannak-e a nyilvántartás szerint meglévő példányok. Ha egy ilyen gazdag gyűjtéssel vetjük össze a meglévő állományt, akkor érdemes meglévő minikönyveinket is újrarendezni és nyilvántartásainkat pontosítani. Kiderült, hogy más tárakban is vannak még minikönyvek, így most azokat is összegyűjtjük. A gyűjtemény az 1962 és 1988 közötti időszakot fogja át, erre az időre esik ennek a különleges könyvműfajnak a felfutása is. A kollekcióban sok a politikai, irodalmi, művészeti témájú kötet, melyek mai szemmel is érdekesek, különleges látványosságot fognak nyújtani olvasóinknak.

Miért fontos a gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtár számára?
T. J.: A Gyarapítási Osztály feladata többek között az állományi hiányok visszamenőleges pótlása, beszerzése is. Hasonló nagyságrendű minikönyv gyűjteménnyel még soha nem gazdagodott a Könyvtár, így jó néhány hiányt pótolni tudunk. Eddig is vásároltunk árveréseken, antikváriumtól hiányzó minikönyveket, de csak elszórtan került erre sor. Hogy a nagyságrendet érzékeltessem, létezik egy minikönyv antikvárium, készletük 900 darab. Ez egy egyszeri, jelentős gyarapodása könyvtárunknak ezen a speciális területen.

Mit kell tenni egy könyvvel, amikor kollégánknak újonnan kerül kezébe?
T. J.: A legfontosabb feladat a behasonlítás, annak ellenőrzése, hogy az adott kötet megvan-e az állományunkban. Ha igen, a jelzetet alapján ellenőrizzük, hány példányunk van az adott kötetből. A gyűjtemény minden egyes darabja egyedi jelzetet kap, de mivel a könyveket kiállítjuk, és egy ilyen jelzet nagyon lerontaná az apró kötetek külsejét, sőt óhatatlanul érdemi információt fedne el, ezért, kivételesen ebben az esetben, a hátsó borítóra tesszük a jelzetet tartalmazó címkét.

Miért van szükség a jelzetekre?
T. J.: Azért, mert bár ezek a könyvek folyamatosan láthatóak lesznek a zárható olvasótéri tárlókban, de az olvasók ki is kérhetik és kézbe is vehetik azokat.

Országos Széchényi Könyvtár: Minikönyvek
[A toll tizenkét centiméter]

Milyen munka zajlik jelenleg a könyvekkel és az olvasók mikor láthatják a gyűjteményt?
T. J.: Nagyon szeretnénk ősszel a Bolgár család jelenlétében felavatni a gyűjteményt. Becsléseink szerint a teljes gyűjteményből 200-250 körül lesz az új indulások száma, vagyis az olyan könyveké, amelyeket fel kell dolgoznunk és új jelzettel kell ellátnunk. Hamarosan már indítjuk is az első példányokat. A gyűjteményben van olyan kötet, amelyből eddig egyáltalán nem volt példány és van, amiből egy áll rendelkezésre. Az utóbbi esetben a rendelkezésre álló egyetlen darabot, az úgynevezett X-es példányt, csak kutató kaphatta meg. Abban az esetben, ha állományunkban megvan a szükséges két példány és a gyűjteményben is kettő van, akkor, a családdal történt megállapodás szerint, egyet visszaadunk emlékként.

Ma jelennek meg minikönyvek, egyáltalán létezik még a műfaj?
T. J.: A minikönyvek láthatóan visszaszorulóban vannak. Minden hétvégén megnézem az osztályon összegyűlő heti kötelespéldány „könyvtermést”. A mennyiség változó, akár 300-600 új mű is lehet egy héten. Ezek közül a szabadpolcra kiválogatott könyvekkel foglalkozom, azokkal, amelyek esetében fontos, hogy az olvasó azonnal találkozhasson velük. A többit is átfutom, és úgy látom, ma a 10-12 cm nagyságú könyvek divatját éljük, gondoljunk a barátságról, szerelemről, családtagokról szóló kiadványokra, amelyekben általában bölcs mondások, szép idézetek sorakoznak.
Bóka B. László

További képeink az ajándék minikönyvekről. 

 

komment

Nők, nők, nők

2011. március 08. 08:55 - nemzetikonyvtar

Boldog nőnapot kíván az Országos Széchényi Könyvtár.

 

Ámor és Psyche / festő Brocky Károly - Digitális Képarchívum

I. Mária magyar királynő - Thuróczy: Chronica Bibliotheca Corviniana Digitalis

Női portré - grafikus: Posta Beáta - Digitális Képarchívum

Botticelli: Venus születése, részlet (XV. sz.) / festő Sandro Botticelli - Digitális Képarchívum

A Magyar Bazár Divatképe - Digitális Képarchívum

komment

Utoljára látható a fordított jegyespár

2011. március 07. 14:39 - nemzetikonyvtar

Különleges programjainkra várjuk ezen a héten is kedves látogatóinkat.

A héten záró Vaszary-kiállításon két alkalommal is vezetést tart Katona Anikó művészettörténész, a tárlat kurátora. Kedden, 16 órakor mutatjuk be "...mint az gyümölczös és termett szölöveszszöc..." című kötetünket.

Március 8. 11 óra: Vaszary-kiállítás tárlatvezetés. Helyszín: a Nemzeti Ereklyetér (5. emeleti kiállítótér)

Március 8. 16 óra: P. Vásárhelyi Judit tiszteletére megjelent tanulmánykötet bemutatója a könyvtár VIII. emeleti társalgójába.

Március 11. 14 óra: Vaszary-kiállítás tárlatvezetés. Helyszín: a Nemzeti Ereklyetér (5. emeleti kiállítótér)

Ajánljuk még földgömb kiállításunkat, kuriózum a múlt héten indult Olvasni/való kézirat-sorozatunk első darabja. Márkus Emília emlékkiállításunkat és Major Tamás portréit bemutató tárlatunkat is érdemes megtekinteni.

A kiállításaink keddtől szombatig 10 és 18 óra között tekinthetők meg.

komment
süti beállítások módosítása
Mobil