Tagore-kiállításunkat valamikori, harminc éven át, kollégánk, a Széchenyi- és Modi Kala-díjas Vekerdi József professzor nyitotta volna meg, ám betegsége miatt nem lehetett velünk. A költőt bemutató elmélyült beszédét természetesen jó előre megírta, ezt olvashatjátok itt:
Rabindranáth Tagore (bengáli kiejtéssel Thákur) egyetlen indiai szerző, akinek művei angol fordításban Európában is közismertté váltak, miután 1913-ban elnyerte a Nobel-díjat. Nagyatyja, majd atyja a Bráhmo Szamádzs vallási és társadalmi reformmozgalom vezetője volt, amely elvetette a hagyományos hindu vallásrendszert, isten vagy istenek tiszteletét, templomokat, szobrokat, áldozatok bemutatását és a kasztrendszert, minden ember egyenlőségét hirdetve. A két és fél ezer éves upanisadok panteista, misztikus vallásfilozófiáját követte, amely szerint egyetlen létező van, a világlélek, és a világ jelenségei pusztán ennek megjelenési formái. Szabó Lőrinc fordításában: „Egy lélek, és ezer a ruhája”. Tagore világnézetét ugyanez a szellem hatja át. Misztikus verseire a középkori hindu bhakti („szeretet, áhítat”) himnuszai és a bengáli vándor énekes bául-ok dalai hatottak, azzal a különbséggel, hogy ezek egy konkrét megnevezett istenhez, általában Krisnához szóltak, míg Tagore áhítatos fohászait valamilyen elvont, megnevezetlen panteista istenfogalomhoz intézi, legfeljebb „király” vagy „maharadzsa” megszólítással.
Tagore termékeny író volt. Mintegy 50 verseskötete, 20 regénye és kétszer annyi színműve jelent meg, sőt kb. 2 ezer éneket is szerzett (dallammal). Írásait az emberszeretet, békesség és magasrendű eszmények szelleme hatja át. Politikai szempontból Gandhi erőszakmentes felszabadító mozgalmához állt közel, azzal a különbséggel, hogy Gandhi gazdasági, ő művelődési vonalon kereste a megoldást. A társadalmi megkülönböztetéseket egyformán elvetették. Sántinikétani birtokán egyetemet alapított, amelyen India minden tájáról nagyszámú fiatal nyert kiképzést általános műveltségben. A politikai tematika is jelentkezett későbbi verseiben.
Írásai közül messze kimagaslanak költeményei. Ezekből válogatást maga fordított angolra prózában, Gítándzsali (’daláldozat’, pontosabban ’Hódolat dalokban’) címen. Sajnos, a prózai fordításban a verseknek majdnem minden szépsége elveszett, csupán egy meglehetősen lapos misztika maradt meg. Mégis Európában csak ezt a prózai változatot ismerték és fordították tovább angolból. Nagyszámú magyar fordítása szintén ebből készült, ugyanúgy prózában, csak néhány másodrangú költő (és a játékos kedvű Kosztolányi) kísérletezett tucatnyi vers önkényes kitalált versformába öntésével. Egész Európában egyetlen kivétel, hogy Bangha Imre professzorral szoros együttműködésben néhány verset bengáli eredetiből, az eredeti versformában fordítottunk.
Regényeit szintén angol fordításban ismerte meg Európa. Ezeket túlzott moralizáló célzatosságuk szentimentálisakká teszi. Általában a főszereplő családi megkötöttségét, társadalmi ellentétek miatti vergődését taglalják, és a nők kiszolgáltatottságát mutatják be. Drámái szimbolista allegóriák, egységes cselekmény nélkül; szinte összefüggéstelenül felsorakoztatott képek. Szintén bizonyos hangulatok és gondolatok bemutatását szolgálják. Viszont kiváló realista alkotások elbeszélései. Az elbeszélés műfaját és a realista szemléletet Tagore művei honosították meg Indiában. Ezekben mély együttérzéssel ábrázolja a bengáli parasztság nehéz sorsát, küzdelmes életét.
Magyarországi népszerűségének bemutatására megemlíthetjük, hogy 1920 és 1925 között 30 különféle Tagore-könyv jelent meg. Ezeknek és korábbi fordításainak egy részét később újra kiadták, sőt utóbb újabb fordítások is készültek angolra fordított műveiből. A magyar fordítások teljes jegyzéke megtalálható a Világirodalmi Lexikon Tagore-címszavában.
Vekerdi József
