A legnépszerűbb magyar szentek egyike, a lovagkirály Szent László (1077–1095), a gyengék védelmezője, akinek számos legenda is őrzi emlékét. Bálint Sándor is idézi a hagyományt, mely szerint László halála után már egy évszázaddal azt tartották hazánkban, hogy a kegyes királyt három álló évig megtépett ruhában gyászolta nemzete. Ez idő alatt nem táncoltak, nem muzsikáltak az országban.
László az unokaöccsével, Kálmánnal való viszálykodás közben hunyt el Nyitrán 1095-ben. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd testét 1116-ban – a monostor elkészülte után – átvitték Váradra, az általa alapított székesegyházba. A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy – a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja – Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent László király az épülő váradi székesegyház előtt – In. Képes Krónika, 1358 után; Cod. Lat. 404., 99. o. (Kézirattár)

„Áve, égi király híve,
királyoknak gyöngye, éke,
László, mennynek sorsosa!
Ég királyát hűn követted,
országunkat védelmezted,
légy hazánknak bajnoka.

Menedéke magyaroknak,
Örök-társa angyaloknak,
Égi kegynek eszköze:
Üdvözlégy, ó, kiváltságos,
híres-neves, igazságos
jó ítélet hírnöke.”

Himnusz Szent László királyról, részlet (Regis regum civis ave, fordította: Csanád Béla), 1192 körül – In.: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 267–268. o. Törzsgyűjtemény

Árpád-házi Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király (1000–1038) vakíttatta meg. Apja, a későbbi I. Béla király (1060–1063) családjával együtt elmenekült az országból István haragja elől, s később mégis László lett az, aki folytatta István király életművét. A trónviszályoktól és külső támadásoktól is zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett szigorú törvényeivel. 1191-ben pedig elfoglalta Horvátországot. Szent László uralkodása idején avatták az első magyarországi szenteket (1083): Gellért püspököt, Szent István királyt, Szent Imre herceget, valamint András és Benedek remetéket.

„Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály,
Magyarországnak édes oltalma,
szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
csillagok között fényességes csillag.

Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi,
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szíz Máriának választott vitéze.”

Szent László-ének, 1470 körül, – In. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 540–541. o. Törzsgyűjtemény

Szent László ereklyetartó hermája, 15. század első negyede, győri székesegyház, fotó: Szelényi Károly – In. Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina, Budapest, 1993, 39. oldal, 28. kép. Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szent László koponyacsontját temetkezési helyén, a nagyváradi székesegyházban fej-ereklyetartóban, azaz hermában őrizték. Ezt először 1273-ban említik. Egy 1406-os tűzvész azonban elpusztította ezt a korai hermát, amint Zsigmond király egyik oklevele elbeszéli, ám az ereklyék nem sérültek meg. A ma is meglévő ereklyetartó ezután készülhetett. Legkésőbb 1443-ban már megvolt, ekkor ugyanis összeomlott a székesegyháznak az a tornya, ahol a hermát őrizték, ám az ereklyetartó nem sérült meg. 1565-ben protestánsok rabolták ki a szent király sírját. Az ereklyetartót Náprágyi Demeter püspök szerezte vissza, aki ezután magával vitte Gyulafehérvárra, Pozsonyba, majd 1607-ben (!) Győrbe. Ő restauráltatta Prágában. Ekkor cserélték ki gótikus koronáját a maira. A herma vállrészét sodronyzománc borítja, fejrésze aranyozott, domborított ezüstlemezből készült. Belsejében díszített ezüsttokban helyezték el a koponyaereklyét. A herma mestereit egyesek Kolozsvári Mártonban és Györgyben vélték felismerni, és benne III. Béla portréját látták. E feltételezéseknek azonban semmilyen alapja nincs.”

[Szent László hermája ] – In: Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437) CD-ROM,. Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. Magyar Elektronikus Könyvtár

1775-ben Zichy Ferenc győri püspök a nyakszirtcsontból egy darabot a nagyváradi székesegyháznak adományozott, és azt ott szintén díszes hermában őrzik azóta.

2013. június 7-én Győrben a Zichy Ferenc Látogatóközpont székesegyházi kiállítótermében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szent László-arcrekonstrukcióval kapcsolatos műveiből nyílt kiállítás.

A kiállítás 2013. szeptember 30-ig minden nap 10-től 18 óráig látogatható.

Szent László alakját számos legenda őrzi. Ezek egyike a kun vitézzel való harcának ábrázolása. A jelenet azt örökíti meg, amikor még Salamon király (1063–1074) uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az országba (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott László herceg. Az egyik menekülő kun vezért, aki magával vitt egy magyar lányt, üldözőbe vette, legyőzte, és a lányt kiszabadította, bár korábban már súlyos sebet kapott a csatában. Lászlónak ezt a hőstettét számos magyar templom falán megfestették a következő századokban.

Szent László harca a kunnal – Thuróczi János: Chronica Hungarorum 1488, Inc. 1143 (Kézirattár)

Thuróczi János 1487-ig foglalta össze Magyarország történetét. A művet 1488-ban Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki. Az augsburgi kiadást a kiadó Mátyásnak ajánlotta, s a pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához.

„Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja, hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.”

Bálint Sándor: Június 27., részlet – In. Uő: Ünnepi kalendárium Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! – ”
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

Arany János: Szent László, részlet – In. Arany János összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–