Csütörtökön Arany János életművéről, kortársaihoz fűződő kapcsolatáról, kultuszáról, a színházi, zenei és képzőművészeti életben is érzékelhető hatásáról hallhat a közönség, november 24-én, pénteken a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc kortársaihoz való viszonya, mecénási működése és gyűjteményei különböző szempontú vizsgálatai kerülnek az előadások középpontjába.
Deák László előadása november 23-án 15 óra 20 perckor kezdődik, a címe: Magyar verselés Arany János szerint és ma.
Az előadás összefoglalója:
Az előadásban felvázolom a nyelvtipológiának és a nyelvi egységeknek a tagolásban, a lejtésben és a ritmikában meghatározó elemeit. Kiemelem az értelemmel szorosan összefüggő és attól részben független tagolás kérdését, a vers mint sor alapproblematikáját, a négy fő nyomaték tagoló elvét, a bimetriát, a trimetriát, köztük az áthidaló dallamemelkedő (László Zsigmond) kiegészítő lehetőségét. Értelmezem Arany megállapításait egyebek mellett a magyar népi vers és zene ritmikájáról, az értelmi tagolás vonatkozásairól, az emelkedő lejtésű hangsúlyos verselésről, a betűrímről, a keresztrímről és az idegen lejtés, ritmusok hatásáról.
Tudományos ülésszak OSZK 215, Arany 200
A nemzeti könyvtár 2017. november 23-án és 24-én rendezi meg hagyományos tudományos konferenciáját, az Arany János-bicentenáriumhoz és a könyvtár...
Nincs egy-egy nehezebb feladat a magyar irodalom történet tanítójára nézve, mint a régi nyelvemlékek és költői maradványok iránt a tanulóban érdeket gerjeszteni, azt folyvást fenntartani, hogy a példányok olvasása előtte fárasztóvá, lélekölövé ne fajuljon; hanem figyelmét, a helyen, hogy lankasztaná, ébressze, a helyen hogy elszórná, a tárgyra feszítse, a helyen hogy kimeritené, önműködésre szoktassa. Gymnasiumi növendékről, 15-16 éves ifjuról szólok, ki előtt csak most nyilt meg a stil virágos mezeje, honnan koszoruit, ha nem is választékosan, de bizonyára minél tarkábban fonja, ki egy pár novella, egy-két cifra költemény olvasása után az irálynak „fényét meg kezdte kivánni” – s boldog alanyiságában épen nem habozna saját szóvirágait Pázmán avatag nyelvének, saját versgyakorlatait Zrínyi bukdácsolásainak elébe tenni. Nem emelkedvén még oda, hogy a nyelv erejét, a compositio hatalmát, a költészet egyszerű fönségét érezni tudná: rokon- vagy ellenszenvét csupán a külsőhöz köti; ha ez csinos, vonzó, képdús, ifjú lelke dagályának megfelelő, szeretni, – fordítva únni, kicsinyleni fogja. Azon boldog kor ez, mely, midőn utánoz, magát teremtőnek hiszi, mely ön gyarló kisérleteit remekművekkel teszi párhuzamba; első merész felszökellése, kétségkivül, amaz erőnek, mely – tehetséggel párosulva, majdan teremteni fog, – de épen ezért nem a múltra, hanem a jövőre függeszti pillanatát, melynek csíráit keblében hordozza. Hogyan is ragadnák a mult ügyetlen törekvései bámulatra azt, ki ösztönszerűleg érzi, hogy hivatása, ha kitűnni akar, a jelent is lába alá szegni; ki legnagyobb mesterében, öntudatlanul, oly ellenét sejti, melyet egykor legyőznie, tulszárnyalnia kell. Az ilyen mosolyogva nézi le mindazt, mi, szerinte, saját fejlődése szinvonalának alatta áll, – s nem nagy véleménnyel van az avult régiség iránt, habár az jeles mű, habár ő maga legkitűnőbb tehetség legyen is; sőt épen ez utóbbi, az önerejét érző szellem az, mely legkevésbbé hajol meg a mult tekintélye előtt, – a korlátolt ész egykedvű butasága, mely a mester szavára esküszik, itt is, mint mindenütt, fölszínen maradván.
Arany János: A magyar nemzeti versidomról. In. Uő: Arany János munkái. 6. kötet. Prózai dolgozatok, sajtó alá rendezte és bev. ellátta Riedl Frigyes, Budapest, Franklin, (Magyar Remekírók ; 46.), 1907, 236–283. – Magyar Elektronikus Könyvtár
További publikációi itt olvashatók
Az előadásokról szóló sorozatunk bejegyzései itt olvashatók.
