1817. március 2-án született Nagyszalontán a magyar irodalom szellemi életének „sugárzási központja”,hunyt mesterünk, vagyonos Atyánk, a törékeny testben nagy lélek, szilárd, büszke büszke velszi bárd - ARANY JÁNOS.
Arany János fényképe az OSZK Kézirattárának Arcképgyűjteményéből, é.n. a Digitális Képkönyvtár oldalain.
„Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.
Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.”
Születése 100 évfordulóján, a Nyugat 1917. évi 5. számában (március 1.) többen is köszöntötték Arany Jánost.
A Nyugat Arany-emlékszám (1917. március 1.) címlapja az Elektronikus Periodika Archívumban.
„Mikor, a magyarság e nagy művészének születése napján, az ember hálát ad a sorsnak, hogy maga is a költő megérthetői közzé született: e napra mégsem sajnálna idegen lenni, de olyan tudója a magyar nyelvnek, hogy Arany Jánost megérthesse. Igaz, hogy ez szinte lehetetlenség. Egyrészt maga a magyar nyelv, s tán még mai nyelvészeti állapota olyan, hogy ennyire alig tanulhat bele, aki bele nem született. Másrészt idegen nyelvet különben sem lehet annyira megtanulni, hogy bár a legavatottabb idegen felé egészen ugyanaz zengjen szavaiból és mondataiból, és zengjen mindaz, mint a beleszületett felé. Harmadrészt: a szavakkal, a mondatokkal s a betű szerint való értelemmel alkalmasint ezen zöngék is együtt teszik a költői műdarabot. Mindazonáltal, s levonva mind e levonandókat, nem ártana (s tán éppen az Arany János művészi megbecsültetésének nem), ha magyar szem egy napig, egy ítéletre úgy tudná költészetét ügyre venni, mint tudja avatott idegen az idegenét, mint tud műveltebb fehér ember nézni olasz képet, hallgatni német zenét, ha nem is érzi közben ugyanazt és mindazt, mit az olasz, mit a német ember.”
Ignotus: Arany. 1817–1917. március 2. A teljes szöveg a digitális Nyugatban a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.
Üdvözlet Nagyszalontáról. Toldi Miklós tér az artézi kúttal (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár) a Digitális Képkönyvtároldalán.
„Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam -
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok?
Fájt, hogy a magyarból olasz bábot csinál,
És szemébe mondtam: ez nem szabad, király!
Ha megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit ér a világnak csillogó kenőcse?
Nem vénség az, ami engem sírba teszen,
Régi kardját, íme, most is birja kezem,
Fájdalmim, ha vannak, nagynéha gyötörnek:
Óh, ez a penészes tunyaság, ez öl meg!
Nem áhítom én a nagy király kegyelmét -
De Lajost szerettem... most is szeretem még;
Hozzá vonz a lelkem... Mi haszna? mi haszna?
Bújj el öreg: halj meg; ne nyisd szád panaszra.”
Arany János Toldi estéje, Negyedik ének (részlet) a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain.
Nagyszalonta. Csonka-torony. Arany János emlékszobák (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár ) a Digitális Képkönyvtár oldalán.
„Valami nagy megilletődöttség
szokott erőt venni rajtam,
valahányszor ott járok a szalontai
Arany János-múzeumban.
[…]
S ott a fogas, s a fogason a kalapja!
Molyrágta és por porosul karimáján.
Ekkor biztatni kezdett az ördög:
Mi lenne, ha fölpróbálnám?
Föl kellene próbálni... föl!
„Tárgyakhoz nyúlni!”, de hátha...
Én istenem, de jó lenne,
ha ez a kalap találna.
Fölpróbáltam. Nyakamig ért.
Nagy volt, szörnyen nagy és örök.
Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:
No de sebaj, belenövök.”
Kányádi Sándor: Arany János kalapja. (részlet)
